Címke: Martin Truex Jr.

  • Austin Dillon megint megcsinálta – PODCAST

    Austin Dillon megint megcsinálta – PODCAST

    Az utolsó pillanatban, de Daytonában szerzett győzelmével bebiztosította rájátszásbeli helyét Austin Dillon.

    A NASCAR megkérdőjelezhető döntéséről és a kaotikus versenyről egyaránt megvolt az erős véleményünk, miután az eső miatt nem állították meg időben a 400-as futamot. Ryan Blaney szerencséjének és kitartásának köszönheti, hogy harcban maradt az egyéni bajnoki címért, azonban csapata már csak a 17. helyet szerezheti meg 2022-ben.

    Kimi Räikkönen önhibáján kívül belekeveredett egy balesetbe, ami miatt kiesett Watkins Glenben, azonban éppen eleget láttunk ahhoz, hogy értékeljük a Cup Seriesben mutatott teljesítményét.

    A stúdióban:
    Dr. Juhász Zoltán (szakkommentátor – ARENA4),
    Roós András (főszerkesztő – 500miles.hu),
    Módos János (műsorvezető, szerkesztő – 500miles.hu, rallycafe.hu)

    >> Letöltés MP3-ban <<

    A NASCAR Fantasy játékhoz ide kattintva tudtok csatlakozni.

    Podcastunk az összes nagy szolgáltatónál elérhető:

  • 3 pont választotta el Blaney mennyországát Truex poklától

    Martin Truex Jr. az utóbbi 5 évből 4-szer első, vagy második lett a bajnokságban. Idén viszont még a rájátszásban sem lesz ott.

    Ez azt jelenti, hogy az elérhető legjobb helyezése az év végén a 17. lesz.

    Martin Truex Jr. a nyolcadik helyen végzett az alapszakasz vasárnap délutáni fináléjában a Daytona International Speedwayen, és így 22 pontot hozott Ryan Blaney-n. De ez sem volt elég.

    A győzelem nélkül álló 19-es autó három ponttal maradt le a rájátszásról, miután Austin Dillon megnyerte a futamot.

    Tényleg jó munkát végeztünk, azt hiszem, 22 pontot behozni egy futam alatt nagy nyereség” – mondta Truex.

    Sajnos ez ma nem volt elég. Az autónk nagyon gyors volt; szerintem nagyon okos versenyt futottunk, és csak rossz helyen voltunk, rossz időben, ami rajtunk kívül még kb. 30 autóról elmondható volt itt ma.

    Egyszerűen frusztráló. Jól futunk, aztán összetörnek minket. A nap végén még így is valamennyire tisztességesen végeztünk, de ez nem számít.

    Truex a 102. körben a hátsó egyenesben történt többautós balesetbe keveredett. A JGR versenyzője a külső íven haladt, és majdnem túljutott a baleseten, de végül belekeveredett.

    Truex még mindig versenyben volt a rájátszásba jutásért, amikor a verseny az utolsó újraindításkor zöld zászlót kapott. Negyediknek állt be Austin Cindric mögé, és a Team Penske pilótáját az élre tolta. Ez ideális helyzet volt, mert Cindric már győzelmet aratott.

    Nem volt jobb eleje az autómnak” – mondta Truex az autójáról. „Az élre toltam a 2-es autót, aztán egyszerűen nem tudtam velük maradni.

    Cindric vezetett, Dillon volt a második, Landon Cassill a harmadik, Truex pedig a negyedik. Amikor azonban Noah Gragson és Tyler Reddick utolérte a négy autóból álló mezőnyt, a 19-es elvesztette a draftot.

    Olyan gyorsan jöttek hátulról egy nagy hajrával, hogy nem lehetett megállítani őket, és a végén már csak imádkoztam. Visszajutottunk a nyolcadik helyre, de nyilvánvalóan többre lett volna szükségünk.”

    Truex bánatos, Blaney megkönnyebült

    Blaney autója látszólag minden szegletében sérült volt, és gyakorlatilag csak pár szigszalag tartotta össze a gép egyes elemeit. Ennek ellenére a nagy baleset miatt végül fel tudott kapaszkodni a 15. helyre, ami a rájátszásba repítette – Truex kárára.

    Ez egy stresszes nap volt” – mondta Blaney. „Eléggé hosszú hétvégénk volt őszintén szólva. Nem volt kvalifikáció, nem ültem autóban, tegnap este nem volt verseny, egy napot vártunk, majd a verseny elején összetörtek, és utána várakoztunk 3 órát az eső miatt.

    Egyértelműen kimerültem mentálisan, szóval jó lesz egy kicsit pihenni.

    Blaney a 31. körben a nap első balesetében volt érintett.

    A jobb első összekötő rúd eltört, a lengőkar eltört, a motorháztető lerepült róla” – mondta Blaney. „A, felfüggesztés, karosszéria, amit csak akarsz, elég durva volt, de szerencsére elég jól összerakták a fiúk.

    Blaney több kör hátrányban ért célba, Truex pedig a nyolcadik helyen végzett. Az utolsó körökben úgy tűnt, hogy Blaney lesz az, aki lemarad a rájátszásról, mivel Truex az első ötben futott, de amikor Truex nem tudta tartani a helyét, és elkezdett pozíciókat és pontokat veszíteni, az megmentette a No. 12-es versenyző szezonját.

    Határozottan szívás lett volna” – mondta. „Jó évünk volt; igazán jó évünk – csak a győzelmek nem jöttek, és ez az, ami nem tette ezt az évet nagyszerűvé.

    Határozottan sz*r lett volna, de megérted a rájátszás formátumát, és tudod, hogy futamokat kell nyerned, és mi egyszerűen nem tudtuk ezt megvalósítani.

    Szóval mindenképpen rosszul esett volna, de szerencsére ez nekünk összejött, és sikerült bejutnunk.

  • Austin Dillon nyert és jegyet váltott a Cup Series rájátszásába

    Austin Dillon az esőszünet alatt sokáig azt hihette megnyerte a futamot, azonban végén a pályán dőlt el a győzelme.

    A rájátszásról így Martin Truex Jr. maradt le, miután sérült autójával nem tudta tartani a tempót a mezőnnyel, Ryan Blaney pedig 3 pont előnnyel bejutott.

    Így zajlott a NASCAR Cup Series zárófutama

    Egy napos csúszással, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődött az alapszakasz zárófutama, és kb. 6 órával később ért véget.

    Tavaly, a daytonai verseny utolsó körében Austin Dillon véget vetett NASCAR-playoff-reményeinek, amikor az utolsó körben, a 3-as kanyarban hatalmas balesetet szenvedett.

    Odén Dillon szerencséje megfordult: kikerülte a nagy balesetet, megnyerte a versenyt, és izgalmas módon bejutott a NASCAR rájátszásba.

    Miután Austin Dillon a 16. helyről az első helyre lépett előre úgy, hogy néhány körrel előtte még körhátrányban volt, Dillonnak még egy hosszú, több, mint 3 órán keresztül tartó esőszünetet is ki kellett bírnia.

    Az újraindítás után elveszítette első helyét, de három körrel a vége előtt Dillon az első kanyarban a versenyben vezető Austin Cindricet kiforgatta, átvette a vezetést, majd a Richard Childress Racing csapattársának, Tyler Reddicknek a hathatós segítségével megnyerte a futamot.

    Ez volt Dillon első győzelme a 2022-es szezonban, a negyedik pályafutása során, és a második Daytonában.

    Köszönöm a csapatnak, és a csapattársamnak Tyler Reddicknek, és természetesen a Chevrolet-nak” – mondta Dillon. „Ember, benn vagyunk a playoffban!

    Dillon győzelmével tehát az alapszakasz végén bekerül a NASCAR rájátszásba, így esélyt kap a bajnoki címért való versenyzésre, miközben Martin Truex Jr. a cutoff-vonal alá szorul – mindössze 3 ponttal -, és kiesik a rájátszásért folytatott küzdelemből.

    Ez van” – nyilatkozta csalódottan Truex. „Nincs mit szépíteni a dolgon, nagy szívás az egész. Egész évben keményen versenyeztünk, és keményen dolgoztunk, és a végén 3 ponton múlik az egész.

    A mérleg másik oldalán Ryan Blaney állt, aki elismerte, a Fortuna istennője mellé állt.

    Szerencsések vagyunk. Nem volt jó napunk, korán kilöktek, ezért nem a saját kezünkben volt a sorsunk” – magyarázta Blaney. „Köszönöm a csapatomnak, hogy legalább vissza tudtam jönni a versenybe, és ezzel megmaradt az esélyem. Nélkülük nem jött volna össze.

    Fontos rájátszáspontok Loganonak és Kyle Buschnak

    A verseny nagy részében a Fordok és a Toyoták is erősnek tűntek, amelyet bizonyít az is, hogy a két gyártó versenyzői vitték el az 1-1 rájátszáspontot a szakaszgyőzelemért.

    Joey Logano az első szakaszt nyerte meg, azonban a harmadik szakasz elején Erik Jones-szal ütközött és két kör hátrányba került, végül pedig a 12. helyen ért célba.

    A harmadik szakaszban történt egyébként az incidensek nagy része.

    60 körrel a vége előtt kezdődött a balesetek sora, amikor Tyle Reddick beforgatta Michael McDowellt.

    Az újraindítás után jött egy mégnagyobb baleset, amelybe több autó is belekeveredett.

    Ezután jött Logano és Erik Jones eset, majd 23 körrel a vége előtt az ominózus esős incidens, amibe a mezőny nagy része belekeveredett.

    A 3 órás várakozási periódus a versenyzők panaszkodtak a NASCAR versenybíráira (erről bővebben holnap reggel közlünk cikket).

    Sokáig úgy tűnt már nem indul újra a mezőny, a végén azonban Austin Dillonnak a pályán kellett megszereznie a győzelmet, amit meg is tett.

    Tudtam, hogy ha túl sokáig várok, akkor valaki mögöttem hülyeséget fog csinálni. Szóval meg akartam szerezni az első helyet. Egy picit nagy lökést adtam neki, és emiatt megcsúszott. De meglett a győzelem, ez a lényeg” – magyarázta a NASCAR Cup Series alapszakasz zárófutamának győztese.

    Érdemes megemlíteni a top10-ben zárók névsorát. Dillon mögött következett Tyler Reddick, Austin Cindric, Landon Cassill, Noah Gragson, Cody Ware, BJ McLeod, Martin Truex Jr., David Ragan és Kyle Busch.

    Végeredmény

    Pontverseny állása az első playoff forduló előtt

  • Brutális baleset a NASCAR-ban, ez döntheti el a rájátszás sorsát

    Az eső egyik pillanatról a másikra érkezett meg Daytonába, és emiatt a NASCAR Cup Series mezőnyének nagy része balesetezett.

    A 160 körös verseny 138. körében elkezdett szakadni az eső Daytonában, de pont a lehető legrosszabb helyen.

    A mezőny éppen az 1-es kanyarhoz érkezett, az eső pedig pont ebben a pillanatban érkezett meg a pályára, az élen álló autók pedig tehetetlenül csúsztak a falba.

    A füstből és karambolból Austin Dillon emelkedett ki, aki az alsó íven elcsusszant a repkedő autók között, és átvette a vezetést.

    Nagy bajban van azonban Ryan Blaney, aki már a verseny elején incidensbe keveredett, és emiatt jelenleg ő nem áll bejutó helyen a jövő héten kezdődő rájátszásra.

    A baleset:

    Mivel jelenleg 12:42 van Daytonában ezért nagy valószínűséggel még újra fogják indítani a versenyt, ha azonban ez nem történne meg, akkor Austin Dillon kerülne be a rájátszásba, Martin Truex Jr. mellett.

    Austin Dillon így kerülte ki az ütközést

  • Elhalasztották Daytonát, nem hiszed el mikor tartják meg…

    A NASCAR Cup Series daytonai versenye helyi idő szerint vasárnap 10 órakor lesz megtartva, tehát egyidőben folyik majd a Forma-1-el.

    Tudjuk, tudjuk… elég szűk a keresztmetszet a NASCAR rajongói és az F1 rajongói között. Vagy mégsem?

    Ezt meg fogjuk tudni cirka bő 9 órán belül, ugyanis a NASCAR Cup Series daytonai versenye, és a Forma-1 Belga Nagydíja egyidőben kerül majd megrendezésre, ez az időpont pedig nem más, mint vasárnap 16:00 (bár a Forma-1 15:00-kor kezdődik, de így is ütközni fog a két verseny).

    Egyébként a tartós eső miatt halasztották el a NASCAR Cup Series Daytona International Speedwayen rendezett futamát erre az új időpontra.

    Azt már korábban megírtuk, hogy az időmérőt sem tudta lefutni az USA premier autósportos kategóriájának mezőnye, így Watkins Glen győztese, Kyle Larson indulhat majd a pole pozícióból csapattársa, Chase Elliott elől.

    Daytona az alapszakasz utolsó futama, és az izgalmak a tetőfokára fognak hágni, hiszen a rájátszás 16 helyéből 14 már eldőlt.

    Kurt Busch csütörtökön jelentette be, hogy nem fog tudni indulni a rájátszás első versenyén, így lemondta a NASCAR által kiadott felmentést, miszerint „a rájátszásba jutó versenyzőknek el kell indulnia minden alapszakasz futamon”.

    Ezzel Martin Truex Jr. ismét a rájátszásba jutás határvonala fölé került. Őt és Ryan Blaney-t akkor mindketten biztonságban vannak.

    Elliott az elmúlt hétvégén Watkins Glenben megszerezte az alapszakasz bajnoki címét, ami további 15 playoff-pontot jelentett számára.

    A NASCAR Xfinity Series daytonai futamát pénteken eső miatt késleltették, de végül nem sokkal helyi idő szerint 23 óra előtt zöld utat kapott a futam. A kaotikus roncsderbinek végül helyi idő szerint hajnali 01:27-kor lett vége, és a futamot Jeremy Clements nyerte.

  • Itt tudod nézni ÉLŐben Kimi Räikkönen NASCAR Cup Series debütálását

    Bombajó motorsport hétvégére számíthatunk, hiszen az IndyCar oválpályára látogat, a NASCAR-ban pedig bemutatkozik Kimi Räikkönen.

    NASCAR

    Kimi Räikkönen NASCAR Cup Series bemutatkozásától hangos nem csak az amerikai, de az egész világsajtó.

    A Cup Series mezőnye Watkins Glenbe látogat, ahol rekordszámú, 6 nemzetközi versenyző fog elindulni, köztük a már említett 2007-es F1-es világbajnokkal, és a Le Mans-i 24 órás korábbi győztesével, Mike Rockenfellerrel.

    A pályán egyébként a Hendrick Motorsports autói szoktak dominálni. Az utóbbi három versenyt (2018, 2019, 2021), a csapat versenyzői nyerték, ebből kétszer Chase Elliott, egyszer – tavaly – pedig Kyle Larson.

    2017-ben viszont Martin Truex Jr. győzedelmeskedett, és idén is nagy szüksége lenne a győzelemre, hiszen számára csak ez az egyetlen módja annak, hogy a rájátszásba jusson.

    Az utolsó bejutó helyen jelenleg pontok alapján Ryan Blaney áll két futammal az alapszakasz vége előtt.

    A televízióban az ARENA4 fogja közvetíteni a versenyt, azonban akinek nem elérhető ez a szolgáltatás, az elő tud fizetni az ARENA4+-ra, melyen online is nézhető lesz a futam.

    A teljes közvetítések listája lentebb megtalálható!

    IndyCar

    Az idei évben utoljára látogat ovál pályára az IndyCar, méghozzá a World Wide Technology Raceway-re (Gateway).

    Bár a tabellát továbbra is Will Power vezeti, szenzációs Nashville-i győzelme után Scott Dixon már csak 6 pontra van lemaradva Penskés riválisától.

    Bár matematikailag még bármi megtörténhet az utolsó 3 futamon, realisztikusan már csak 5 versenyző esélyes a bajnoki cím megszerzésére: Will Power, Scott Dixon, Marcus Ericcson, Josef Newgarden és a címvédő, Alex Palou.

    A 2021-es Gateway-i versenyt Josef Newgarden nyerte, akinek a pálya 2017-es újradebütálása óta összesen 3 győzelme van.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Augusztus 19., péntek

    15:00 — Indy Pro 2000 Edzés (Gateway)
    17:00 — USAC Silver Crown Edzés (Gateway)
    17:45 — Indy Pro 2000 Edzés (Gateway)
    19:00 — IndyCar Edzés (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    20:15 — USAC Silver Crown Edzés (Gateway)
    21:10 — Indy Lights Edzés (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    22:15 — IndyCar IDŐMÉRŐ (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES) (ARENA4+-on 23:00-tól magyar kommentárral)
    23:30 — USAC Silver Crown IDŐMÉRŐ (Gateway)

    Augusztus 20., szombat

    00:15 — Indy Lights IDŐMÉRŐ (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    01:00 — IndyCar EXTRA Edzés (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    01:45 — IndyCar Edzés (Gateway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    03:30 — USAC Silver Crown VERSENY (Gateway) (80 kör)
    16:05 — NASCAR Xfinity Series Edzés (Watkins Glen)
    16:35 — NASCAR Xfinity Series IDŐMÉRŐ (Watkins Glen)
    16:45 — Indy Pro 2000 Edzés (Gateway)
    18:05 — NASCAR Cup Series Edzés (Watkins Glen)
    18:45 — Indy Pro 2000 IDŐMÉRŐ (Gateway) (Road to Indy – YouTube)
    19:05 — NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ (Watkins Glen)
    21:00 — NASCAR Xfinity Series VERSENY (Watkins Glen) (82 kör)
    21:15 — Indy Pro 2000 VERSENY (Gateway) (45 kör) (Road to Indy – YouTube)
    22:15 — Indy Lights Series VERSENY (Gateway) (75 kör) (IndyCar LIVE! – INGYENES)

    Augusztus 21., vasárnap

    00:30 — IndyCar VERSENY (Gateway) (260 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)
    21:00 — NASCAR Cup Series VERSENY Kimi Räikkönennel (Watkins Glen) (90 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)

  • Harvick győzelme teljesen felborította a NASCAR pontversenyét

    Kevin Harvick michigani győzelme még azt is eredményezheti, hogy egy győzelemmel rendelkező pilóta kiesik a rájátszásból.

    Kevin Harvick 65 versenyes nyeretlenségi szériát szakított meg vasárnap a Michigan International Speedwayen.

    A Stewart-Haas Racing versenyzője lett az idei szezon 15. győztese, és ezzel minden valószínűség szerint bekerült a rájátszásba, de kiütötte onnan a jelenleg győzelem nélkül álló Martin Truex Jr.-t, aki a pontok alapján a 4. helyezett a bajnokságban.

    Ez egy nagy buborékot hoz létre”mondta Harvick vasárnap. „Azt hiszem, van néhány olyan srác, aki az év valamelyik részében futamot nyert, de azóta nem ment túl jól, nos nekik ez fejfájást okozhat, főleg ha több, mint 16 győztes lesz.

    Már csak három verseny van hátra az alapszakaszból – a következő verseny vasárnap lesz a virginiai Richmond Raceway-en -, és az idő fogytán van, hogy a versenyzők bebiztosítsák helyüket a 16 fős rájátszásban.

    Idén tizenöt különböző versenyző nyert már futamot. Ha az utolsó hetekben Richmondban, Watkins Glenben vagy Daytonában két új győztes lesz, akkor valaki, aki csak egy győzelmet szerzett, a pontok alapján a rájátszásból kiesik.

    Martin Truex Jr. a 4. helyen áll a pontversenyben, de még nincs győzelme, Ryan Blaney pedig a második a pontversenyben, de ő is győzelem nélkül áll.

    Amennyiben mindketten első helyezést érnek el egy-egy futamon, akkor valaki, például a sérülése miatt pontokat veszítő Kurt Busch, Austin Cindric vagy Chase Briscoe kimaradhat a playoffból.

    Alapvetően megpróbáljuk megnyerni a versenyt, de most a michigani futam végén keményen hajtottam, hogy megelőzzem a 19-est (Truex), mert minden pont számít” – mondta Blaney, miután egy késői előzéssel az ötödik helyen ért célba.

    Truex Jr., aki 19 pont hátrányban van Blaney-hez képest, a verseny után elismerte, nincs sok választása: „Tiszta a kép. Futamot kell nyernünk”

    # Versenyző Pont Győzelmek Pole TOP 5 TOP 10
    15 Kurt Busch 485 1 0 5 8
    16 Ryan Blaney 728 0 3 8 11
    *** Már nem bejutó helyek ***
    17 Martin Truex Jr. 709 0 1 3 10
  • Kevin Harvick közel két év után nyert újra futamot

    Kevin Harvick 65 versenyes nyeretlenségi szériáját szakította meg azzal, hogy megnyerte Michigant, Bubba Wallace lett a második.

    Két évvel ezelőtt Kevin Harvick már a zsebében tudhatta a playoffba jutást, amikor csapatával Michiganbe érkezett, és végül 2020-ban összesen kilencszer nyert.

    Aztán a győzelmek 65 egymást követő versenyen és majdnem két teljes éven át elkerülték őt – egészen a mai napig, amikor a 46 éves versenyző kihasználta a körülötte lévő versenyzők baklövéseit, az élre ugrott és már nem nézett hátra.

    Harvick győzelme pályafutása 59. győzelmét aratta a Cup Series-ben – de ami még fontosabb, hogy ezzel a győzelemmel a rájátszásba került.

    A versenyen sokáig domináló Christopher Bell – aki megnyerte az első szakaszt – és Denny Hamlin – ő pedig a második szakaszt nyerte – kettős közül egyik sem tudta behúzna a győzelmet. Előbbi Ross Chastaint nyomta a falra, és emiatt összetörte az autóját, utóbbinak pedig a boxcsapata hibázott az utolsó kiállásnál.

    Chastainnek, és csapattársának Daniel Suareznek is esélye volt persze a győzelemre, azonban pont ezelőtt a baleset előtt álltak ki, és így elvesztették addigi előnyös pozíciójukat a sárga miatt. Suarez a végén még defektet is kapott, ami miatt 25. lett, csapattársa mögött.

    A pole-ból induló Bubba Wallace-nak nem volt meg a tempója a verseny hajrájára, de így is bejött másodiknak, 4 másodperccel lemaradva Kevin Harvick mögött.

    A versenyen több baleset is történt, a legnagyobb kb. 20 körrel a verseny megkezdése után Kyle Busch-t és Austin Cindricet is érintette. Bár mindkét versenyző kiesett, utóbbi valószínűleg még napokig érezni fogja testén a becsapódás utóhatásait.

    Érdemes még megemlíteni Cole Custer tüzes versenybefejezését. A 41-es autó lángoló kerékkel érkezett vissza a boxba, de szerencséje nem lett baja a versenyzőjének.

    Harvick megkavarta a bajnoki pontállást

    A bajnokságban élesedik a küzdelem, hiszen Kevin Harvick győzelmével immáron 15 győztesünk van idén, így a sokáig a rájátszás határán táncoló Ryan Blaney és Martin Truex Jr. kettősből egy – Truex – jelenleg kieső helyen áll, 19 ponttal lemaradva riválisától.

    Végeredmény

  • Dominált a Toyota, Christopher Bell ehetett győzelmi homárt vacsorára

    Martin Truex Jr. nyerte az első két szakaszt, de a befejezésnél már csapattársa, Christopher Bell volt előrébb, így ő lett az év 14. győztese.

    Christopher Bell újabb csavart dobott a NASCAR Cup Series rájátszásának képébe azzal, hogy vasárnap győzött a New Hampshire Motor Speedwayen.

    Bell és a Joe Gibbs Racing 20-as rajtszámú csapata a 14. különböző alakulat, amely futamot nyert. Ezzel pedig óriási problémába sodorta például saját csapattársát, Martin Truex Jr.-t is.

    Bell vezette az Ambetter 301-es verseny utolsó 42 körét, miután jobban spórolt a gumival, mint riválisa, az addig vezető Chase Elliott és egy zseniális csata után el tudott menni a 9-es autó mellett.

    New Hampshire-ben hagyomány, hogy a győztes kap egy híres helyi homárt, így idén Bell emelhette a magasba ezt a megtisztelő „díjat”.

    Erre most nagy szükség volt” – mondta Bell. „Ez egy pokoli jó verseny volt az én szemszögemből nézve. Nagyon jó volt versenyezni a 45-ös, a 22-es és a 9-es rajtszámú autóval. Mindannyian más-más íven mentünk. Nagyon élveztem.

    Elliott 13 kört vezetett, és végül a 2. helyen végzett. Bubba Wallace lett a harmadik, Truexet és Kevin Harvickot megelőzve.

    Truex szerencsétlen befejezése

    Martin Truex Jr. uralta a futamot, mindkét szakaszt besöpörte, és 172 kört töltött az élen, de az utolsó kiállásánál, 100 körrel a vége előtt csak két kereket cseréltek – ez pedig nem feküdt az autójának, így hátraesett.

    Mindig ez van New Hampshire-ben. Tök mindegy, mennyire vagyunk gyorsak, soha nem tudunk nyerni” – nyilatkozta csalódottan Truex. „Egyszerűen nem működött az autó rendesen ezzel a két kerékcserés taktikával.

    Utólag már könnyű okosnak lenni. Látjuk, hogy rossz döntést hoztunk.

    Bell másik csapattársa, Denny Hamlin lett a hatodik, Brad Keselowski a hetedik, Ross Chastain a nyolcadik, Daniel Suarez a kilencedik, Kurt Busch pedig a 10. lett, miután az utolsó szakaszban alternatív stratégiája miatt ki kellett állnia a boxba.

    Kyle Busch a 12. helyen szelte át a célvonalat úgy, hogy egész nap szenvedett, és kétszer is megpördült.

    Mind a hat Toyota-pilóta a legjobb 12-ben végzett.

    Vasárnap délután kilenc sárga zászlós periódus volt, többek között egy elég nagy tömegbaleset is, amelyben Ty Dillon és Alex Bowman járt pórul.

    NASCAR Cup Series rájátszásának helyzete Bell győzelme után

    A bajnokság állása a következő: A 14 eddigi győztes – jelenleg – automatikusan benn van a playoffban, de ne felejtsük el, hogy olyan versenyzőknek nincs még győzelmük, mint Ryan Blaney, Martin Truex Jr., vagy Kevin Harvick. Közülük Blaney a 15. bejutó jelenleg, Truex pedig az utolsó, 16.

    A hátralevő helyszínek: Pocono, Indianapolis (Road), Michigan, Richmond, Watkins Glen, Daytona.

    Amellett tehát, hogy lesz még két épített pályás helyszín is, a mezőny még Daytonába is ellátogat, ahol általában megjósolhatatlan, hogy ki fog nyerni.

    Annyi biztos, hogy Pocono következik, ahol Ryan Blaney élete első győzelmét aratta 2017-ben.

    Végeredmény

  • Truex 4 éve először pole-ban, övé az első hely New Hampshire-ben

    Négy év után először, és a Joe Gibbs Racing versenyzőjeként először Martin Truex Jr. indul a pole pozícióból a NASCAR Cup Series versenyén.

    Truex tette meg a leggyorsabb kört a szombat délutáni kvalifikáción a New Hampshire Motor Speedwayen. Ez pályafutása 20. pole pozíciója, és a második New Hampshire-ben, de a sorozat korábbi bajnoka utoljára 2018 júliusában, a Kentucky Speedwayen állt pole pozícióban.

    Majd meglátjuk, hogyan alakul a verseny” – mondta Truex. „Szimplán büszke vagyok mindenkire a csapatban; hullámzó évünk volt, és karmoltunk, kapartunk és küzdöttünk.

    Büszke vagyok Jamesre (Small, Crew Chief) és mindenkire. Ez a pálya mindig is különleges volt számomra, és természetesen nem számítottunk arra, hogy ilyen sebessége lesz az autónknak.

    Truex még soha nem nyert New Hampshire-ben. Legjobb helyezése a pályán a harmadik hely, de 28 indulás során 744 kört vezetett már itt.

    Truex mellől az első sorból Chase Elliott indulhat majd. A top 10-be még Kurt Busch, Bubba Wallace, Christopher Bell, William Byron, a tavalyi futam győztese, Aric Almirola, Kyle Larson, Brad Keselowski és Kevin Harvick került be.

    Harvick nem teljesítette a kvalifikációs körét az időmérő utolsó szegmensében, mivel megcsúszott a 2-es kanyar kijáratán.

    A szombati nap tiszta volt New Hampshire-ben a Cup Series számára, sem az edzéseken, sem a kvalifikáción nem történt incidens.