Címke: Martin Pakula

  • A Forma-1-es idény jövőre sem Ausztráliában kezdődik majd

    A Forma-1-es idény jövőre sem Ausztráliában kezdődik majd

    Victoria állam sportminisztere, Martin Pakula kijelentette, arra készülnek, hogy a Forma-1 jövő áprilisban térhet vissza a felújított Melbourne-be.

    Tavaly – bár elutazott a mezőny – végül nem volt verseny, idén először novemberre halasztották, majd törölték az eseményt. 2022-ben szintén nem a menetrend szerint, de visszatérhet az Ausztrál Nagydíj.

    „Hétfő este [07.05.] beszéltem a Formula One Management vezérigazgatójával, Stefano Domenicalival.” ­– fedte fel Pakula.

    „Korai F1-es eseményt szeretnénk, a MotoGP verseny idejét pedig még nem határoztuk meg. [Phillip Island, a motoros helyszín szintén Melbourne közelében található – a szerk.].”

    „Szorosan együttműködünk a kormánnyal, az AGPC-vel [az események promótere – a szerk.], a FOM-mal és a MotoGP-vel, hogy megtarthassuk ezeket az eseményeket.”

    „Áprilisban tárgyalunk már egy jó ideje, ami a Forma-1-et illeti. Ebben az évben más versenyek kapták meg a helyet, és az F1 ugyanígy folytatná a jövőben is.”

    „A Forma-1 és a MotoGP – teljesen jogosan – már ezen a héten garanciát kért tőlünk arra, hogy megtarthatják-e a versenyeket. Ki szeretném hangsúlyozni, nincs problémám ezzel.”

    „Pár hónap van csak hátra, tervezniük kell, még a váratlan helyzetekre is fel kell készülniük. Az alacsony oltási számok és a Nemzeti Kabinet pénteki döntése miatt azonban nem vagyunk olyan helyzetben, hogy a Forma-1 és a MotoGP felé ilyen garanciákat vállaljunk ezen a héten.”

    „Megfelezték a nemzetközi érkezések számát, és nem hiszem, hogy 2022 előtt máshogy tekintenének a karantén szabályokra [most a sport nem kivétel a két hét alól – a szerk.]. Ez a helyzet rendkívül nehézzé tette azt, hogy megadjuk azokat a biztosítékokat, amiket a két szervezetnek szüksége van.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    F1 Australian Grand Prix (@ausgp) által megosztott bejegyzés

  • 2025-ig biztosan Melbourneben rendezik majd az Ausztrál Nagydíjat

    2025-ig biztosan Melbourneben rendezik majd az Ausztrál Nagydíjat

    A Formula 1 vezetősége további két esztendővel terjesztette ki Melbourne szerződését, egészen a 2025-ös évig.

    Régebben az Ausztrál Nagydíjat Adalaideben rendezték több, mint egy évtizedig. 1996 márciusában költözött át a verseny Melbournebe és a mai napig szerves részét képezi a száguldó cirkusz versenynaptárának.

    A 2006-os és a 2010-es szezont leszámítva, mindig itt rendezték a szezonnyitó versenyeket. Abban a két évben Bahrein adhatott otthont a szezon első versenyének. A jövő évi verseny – ami a huszonötödik lesz majd – 2020 március 15-én kerül majd megrendezésére.

    Az F1 főnöke, Chase Carey ezt nyilatkozta a szerződéshosszabbítást követően: „A döntés, miszerint további két évvel meghosszabbítottuk Melbourne szerződését, egy óriási siker az ausztráloknak és Viktória állam fővárosának is. Nagyon szeretik a Forma-1-et az itt élő emberek, ami évről évre bizonyítást is nyer a helyszínen.

    „Az Ausztrál Nagydíj szervezőivel azon foguk dolgozni, hogy a következő versenyeket még nézhetőbbé és izgalmasabbá tegyük. A mai bejelentés egyfajta folytatása a silverstone-i bejelentésnek. Ezek a bejelentések azt bizonyítják, hogy a versenyek promóterjei egyetértenek a hosszútávú terveinkkel.”

    Martin Pakula, aki Viktória állam turisztikai minisztere, elmondta, hogy a kontraktus meghosszabbítása csakis kizárólag a városnak köszönhető. „Mielőtt az F1-es döntés előnyeiről beszélnék, szeretném elmondani, hogy a szerződéshosszabbítás legfőképp Viktória állam rendezvényiparának és a beszállítónknak, az AGPC-nek köszönhető.

    „Ez egy hatalmas lehetőség számukra, hogy számos téren fejlettebbé tegyék az eseményt a szurkolók és az F1 szerelmesei számára.”