Címke: Martin Brundle

  • Brundle: Vettel már nem tartozik az elit pilóták közé

    Brundle: Vettel már nem tartozik az elit pilóták közé

    Martin Brundle szerint Sebastian Vettel már nem tartozik a jelenlegi Forma-1-es mezőny öt legjobb pilótája közé.

    A négyszeres világbajnok egy időben legyőzhetetlen volt a Red Bull pilótájaként, azonban az utolsó világbajnoki címe óta megfordult a szerencséje. Ugyan a német pilóta 2015-ben átszerződött a Ferrarihoz, ott sem tudott újra kivirágozni, hiába került közel a végső sikerhez 2017-ben és 2018-ban is.

    2019-ben már csak egy futamgyőzelemre futotta Vettel erejéből és az évad végén alul is maradt a csapattársával, Charles Leclerc-rel szemben. Ezzel az első számú státusztát is elveszítette az olasz istállónál, akik nem hosszabbították meg a 2020-as év végén lejáró szerződését és útilaput kötöttek a német talpára, aki az Aston Martinnál lelt új otthonra.

    Ugyan az eredményeit senki nem veheti el az 53-szoros futamgyőztes Vetteltől, az ex-F1-es Sky Sports szakértő szerint a német veterán már nem tartozik a mezőny legjobb versenyzői közé. „Ha meg kellene neveznem a mezőny öt legjobb pilótáját, Seb nem hiszem, hogy köztük lenne” – ismerte el a Benetton és a McLaren korábbi pilótája. „Seb már túl van a zenitjén.”

    Brundle szerint Lewis Hamiltonnak és Max Verstappennek kirobbanthatatlan helye van a legjobb öt pilóta között, azonban Vettelt még a legjobb nyilc közé sem tudná elképzelni „Hamiltonon és Verstappenen kívül talán még Lando Norrist, Charles Leclerc-t, George Russellt, Sergio Pérezt és esetleg Fernando Alonsót mondanám. Azonban bárhogyan is olvasod az előbb felsorolt neveket, Seb neve nincs itt.”

    „Még mindig nagyon tisztelem őt és az eredményeit is, valamint azt is, hogy még ennyi idő után is képes motiváltan versenyezni. A tudása és a tapasztalata nagy segítség az Aston Martin számára.”

    „Azonban, ha kerék a kerék ellen kell harcolni a pályán, akkor valami hiányzik nála. Ez az utóbbi években jött elő nála, mert régebben ezt is zseniálisan csinálta. Seb egy fantasztikus versenyző, remek kvalitásokkal, de semmiféleképpen nem tudom őt a legjobb öt pilóta közé sorolni.”

  • Brundle szerint túl kemények voltak Bottas és Verstappen büntetései

    Brundle szerint túl kemények voltak Bottas és Verstappen büntetései

    Martin Brundle szerint túlságosan keményen csapott le a versenyigazgatóság ökle Max Verstappenre és Valtteri Bottasra Katarban.

    Max Verstappen és Valtteri Bottas is egy öthelyes rajtbüntetéssel vágott neki hétvégén a Katari Nagydíjnak. Ebből a hátráltatásból Verstappen a második helyig tudott visszakapaszkodni, míg Bottas végül egy defekt miatt be sem tudta fejezni a versenyt. Christian Horner Red Bull-csapatfőnök a versenyzőjét ért nehezítés miatt kőkemény szavakat intézett az FIA irányába és kellett is aztán emiatt magyarázkodnia.

    Az angol exversenyző-szakkommentátor Martin Brundle ezt végül egy kicsit tompította. Ő Bottasszal szemben sem érzi jogosnak a +5 helyet. „Azt gondolom, túl kemények voltak ezek (a büntetések)” – szögezi le Brundle a Sky Sports hasábjain írt szokásos futamértékelőjében. „Pedig az FIA egyébként óriási munkát végez, mostanság viszont elég ingatag hétvégéken van túl. Én leszek az első, aki a sárga zászlók betartása mellett kampányol, viszont ott annyi mindenre kellett figyelniük az utolsó körön az arra tévedő versenyzőknek, hogy bármiféle jelzés nélkül a legkisebb gondjuk volt, vajon mi van Pierre (Gasly) autójával.”

    Brundle megpróbálta magát az érintettek helyébe képzelni. „Annyi tényező vonhatta el ott a figyelmet, hogy könnyedén lehet, hogy én se vettem volna észre azt az egy szám árva pályabírót a bal oldalamon.”

    Verstappen katari második helyével mindössze nyolc pontra olvadt az előnye a vb-összetettben a futamot megnyerő Lewis Hamiltonnal szemben.”

  • Brundle szerint esélytelen a Mercedes fellebbezése

    Brundle szerint esélytelen a Mercedes fellebbezése

    Martin Brundle szerint hiába óvta meg a Mercedes azt, ami Brazíliában történt Lewis Hamilton és Max Verstappen között. A szakkommentátor úgy véli, nem lesz változás.

    A tegnapi nap során a Mercedes a fellebbezés mellett döntött a Verstappen-Hamilton incidenssel kapcsolatban. A 48. körben történteket akkor a versenybíróság elengedte versenybalesetként, azóta viszont az FIA rendelkezésére állnak a Red Bull belső kamerás felvételei is. Így jutott el a Mercedes a fellebbezésig, Martin Brundle szerint azonban hiába.

    „Persze a Mercedes fellebbezhet. Ezek a fellebbezések viszont a legritkább esetben érnek célt” – szögezte le Brundle. „Egy öt másodpercedes büntetés lehetőségére a Red Bull válasza az lesz, hogy de hát ők akkor már nem autóztak olyan tempót. Innentől pedig felmerül a büntetés sportszerűtlensége, hiszen nyilván a Red Bull ennek tudatában másmilyen tempóra kötelezte volna Verstappent. Még Hamilton sem ágált különösebben a tény ellen, hogy nem büntették Verstappent.”

    Korábban Toto Wolff nevetségesnek ítélte a versenybírák döntését és szerinte a Red Bull javára kedveznek a 2021-es év során. Brundle szerint viszont ennek az állításnak nincs semmilyen alapja.

    Amennyiben Verstappent mégis megbüntetnék utólag, azzal akár Valtteri Bottas mögé is csúszhat a Sao Pauló-i Nagydíj végelszámolásában. Egy ilyen forgatókönyv esetén tovább olvadna jelenleg 14 pontos összetett előnye.

  • A celebek nem vihetik a rajtrácsra a biztonsági őreiket

    A celebek nem vihetik a rajtrácsra a biztonsági őreiket

    A Forma-1 bevezette a „Brundle-záradékot”, miután Martin Brundle nemrégiben ellenállásba ütközött Megan Thee Stallion testőreivel az Egyesült Államokban, mikor megpróbált interjút készíteni a rapperrel.

    A Sky Sports F1-en népszerű a riportok azon eleme, mikor Brundle a rajtrácson sétál a rajt előtt és ha ott hírességbe botlik, feltesz neki 1-2 kérdést. A Covid-korlátozások enyhítését követően ez a „rovat” visszatért az Egyesült Államokban. Azonban Brundle falakba ütközött, a rapper őrei és asszisztense nem engedte az interjút. Noha a történethez hozzátartozik, hogy Brundle kiválóan kezeli az elutasítást, sőt.
    Mostantól azonban nem kell tartania attól, hogy lekoptatják a celebek, a mexikói hétvége óta ugyanis a hírességek „kötelesek” interjút adni, ha a rajtrácson vonulnak, de legalábbis nem sétálhatnak ott velük termetes testőreik.

    „Új szabályokat vezettek be, miszerint a rajtrácson lévő hírességeknek többé nem lehet testőrük” – mondta Brundle.

    „Biztosan ez a ‘Brundle-záradék’, és kötelesek velem beszélni. De hogy őszinte legyek, én valahogy szeretem, ha nem vesznek rólam tudomást.”

    Miután az Egyesült Államokban a rapper Stallion biztonsági emberei „félreállították” őt, Brundle azt tweetelte, hogy a sport sztárvendégeinek „tanulniuk kellene némi modort és tiszteletet a mi területünkön”.

    „Szeretek leszólni néhány hírességet, akik szerintem csak egy kicsit kihasználják a rajtrácsot, ha őszinte akarok lenni” – tette hozzá. „Nincs bennük igazi szenvedély.”

    „Tudom, hogy több millió rajongó van otthon, akik azt mondják: ‘Nekem is ott kéne lennem a rajtrácson. Én vagyok a hatalmas Forma-1-es rajongó, nem ők.”

    „Megan Thee Stallion figyelmen kívül hagy, egy hegyomlás félreállít az útból, majd leszid egy Malfoy hasonmás, aki kétségtelenül életében először volt Forma-1-es rajtrácson.”

    „Egy egyszerű tweetet tettem ki róla, és ötmillióan látták. Hogy őszinte legyek, nem értek ebből semmit.”

    Az ITV-n 1997-ben indult rovat népszerűsége ellenére Brundle azt állította, hogy nem szokta visszanézni a rajtrácsos sétáit.

    „A grid walkom valami olyan alteregó, amit nem ismerek fel, ezért nem nézem vissza” – magyarázta Brundle.

    „Ey olyan személy, aki pimaszul viselkedik, és kilenc vagy tíz perc élő, próbálatlan, forgatókönyv nélküli tévéadást kapunk általa”

  • Elképesztő mértékben gyorsulhat a Yas Marina Circuit

    Elképesztő mértékben gyorsulhat a Yas Marina Circuit

    Jelentős átalakuláson esik át a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíjnak otthont adó Yas Marina versenypálya. A szezonzárónak otthont adó arab pálya a számítások szerint akár körönként tíz másodperccel is gyorsabb lehet.

    A pálya vezetői még a nyáron jelentették be, hogy az izgalmak fokozása érdekében alaposan átépítik a pályát. A Yas Marina Circuit 2009-es debütálása óta ez lesz első nagyobb volumenű átalakítás rajta.

    Elsősorban a lassabb kanyarokat cserélik le, tempósabb, gyorsabb kanyarokra, szakaszokra, aminek eredményeként a 21 helyett 16 kanyart tartalmaz majd az új vonalvezetés. Aminek a teljes hossza 273 méterrel lesz rövidebb, ami körszámban is megmutatkozik, a versenytáv így 58 körös lesz, ami hárommal több a korábbiakhoz képest.

    Martin Brundle, a Sky Sports F1-es szakértője az Amerikai Nagydíj utáni értékeléseben pedig úgy számolta, hogy ezen módosítások hatására hatalmas mértékben, akár tíz másodperccel is gyorsulhat a köridő.

  • Martin Brundle fennakadt az amerikai reppernő emberein

    Martin Brundle fennakadt az amerikai reppernő emberein

    Az igazi Forma-1-rajongóknak Martin Brundle neve minden bizonnyal ismerősen cseng.

    Egyrészt egy korábbi versenyzőről van szó, másrészt, a Sky riportereként rendszeresen jelen van F1-es pályákon. A futamok előtt pedig gyakran mikrofonvégre kapja a helyszínen lévő hírességeket.

    Legutóbb, az Egyesült Államok Nagydíján azonban kínos helyzetbe keveredett. Noha nem rá nézve volt kínos.

    Brundle ez alkalommal is a rajtrácson volt a stábbal,  és mint mindig, most is próbált interjút készíteni az ott lévőkkel, megtudni mit gondolnak a versenyzőkről.

    Az amerikai rapper Megan Thee Stallion is ott volt, jól megtermett biztonsági őrei azonban meg akarták akadályozni, hogy Brundle beszéljen vele, méghozzá meglehetősen gorombán. A rapper mentségére szóljon, hogy ő végül, hagyta, hogy feltegye neki Brundle a kérdését, sőt, válaszolt is rá, de egy asszisztense közbeszólt, amikor Brundle megkérdezte tőle, hogy kinek szurkol a versenyen. Mielőtt Megan válaszolhatott volna, asszisztense közé és Brundle közé állt és közölte vele, hogy „ezt nem teheti”, mire ő kiválóan reagált: „De igen, mert épp most tettem meg”.

    Brundle 2016-ban Venus Williamszel járt hasonlóan, mikor is a teniszcsillag nem volt hajlandó beszélni vele, most pedig hasonlóan tett testvére, Serena Williams is…

  • „Egy ötödik hely nem a világvége Hamilton számára”

    „Egy ötödik hely nem a világvége Hamilton számára”

    Amíg Lewis Hamilton rendkívül frusztrált volt a Török Nagydíjon elért ötödik helyét követően, addig a Sky Sports szakértője, Martin Brundle szerint „ez egyáltalán nem jelenti a világvégét” a hétszeres világbajnok brit pilóta számára.

    A Mercedes klasszisának a 11. helyről kellett felzárkóznia az Isztambul Parkban rendezett versenyen, miután a brackley-i istálló kicserélte a belső égésű motort a W12-jében. Azonban Hamilton és a csapat között némi nézeteltérés volt a taktikát illetően, ami miatt végül a brit csillag nem tudott felállni a dobogóra az 58 körös futam végén.

    A szokásosnál gyengébb eredmény miatt Hamilton a vezetést is elveszítette az összetettben Max Verstappennel szemben, aki hat futammal a bajnokság vége előtt hat ponttal előzi meg a Mercedes pilótáját. Brundle szerint Hamiltonnak el kell fogadnia a mostani eredményét és arra kell gondolnia, hogy az idei szezonban számos olyan dolog is történt már, ami az ő malmára hajtotta a vizet.

    „Ez egyáltalán nem jelenti a világvégét Hamilton számára” – idézi az ex-F1-es brit szavait a Sky Sports. „Nyilvánvalóan nagyon közel állt a harmadik helyhez és az egy igazán komoly eredmény lett volna, figyelembe véve azt, hogy a motorbüntetése miatt csak a 11. helyről indulhatott.”

    „A szerencse forgandó, szokták mondani. Ha például Szocsiban nem esik le az eső és Lando Norris nyert volna nagy valószínűséggel, Verstappen pedig maradt volna a hetedik helyen. Hol az egyik fél jár jobba, hol pedig a másik, ez így működik.”

    „Rendkívül szoros az idei szezon és emiatt megeshet az, hogy egy leggyorsabb versenykörért járó plusz pontnak vagy akár egy sprintkvalifikációs győzelemnek is komoly szerepet lehet majd a végelszámolásnál. A csata kimenetelét akár egy balszerencsés pillanat vagy egy megbízhatósági probléma is eldöntheti majd.”

    A Török Nagydíjon a Mercedes erősebb volt a Red Bullnál, ami akár egy nem várt motorfejlesztéstől is lehetett. A Bikáknál erre egyáltalán nem számítottak és meglepődve tapasztálták azt, hogy a vad helyett újra a vadász szerepét kellett eljátszaniuk. Az energiaitalosoknak bőven lesz tennivalójuk a soron következő Amerikai Nagydíjig, ha szeretnék megfordítani a jelenlegi erőviszonyokat.

  • Több alternatíva is felmerült Ausztrália helyére

    Több alternatíva is felmerült Ausztrália helyére

    Miután hivatalosan is törlésre került az idei Forma-1-es Ausztrál Nagydíj, ezért már felröppentek a lehetséges helyettesek, mivel a Liberty Media nem enged a 23 futamos naptárból.

    Idén már nem először töröltek egy versenyt az eredeti naptárból, Kína, Kanada és Szingapúr már korábban lemondott a futamrendezésről, helyükre Imola, még egy osztrák, illetve a török futam került be. Őket követte negyedikként az új nyomvonallal készülő déli ország is.

    A szakértőként dolgozó Martin Brundle szerint Stefano Domenicali már lázasan keresi az új helyszínt:

    „Tudom, hogy Mugellonak van esélye tartalékként beugrani. Talán még a Nürburgringnek is. De akár az is előfordulhat, hogy ismételten lesz még egy második versenyünk Bahreinben. Sokat pletykálnak egy dupla austini fordulóról is. Az egyértelmű, hogy Ausztráliában idén nem lesz verseny, de még vannak további bizonytalan események. Ilyen például többek között Brazília is. Pokoli munka ez most az F1 számára, és mindennap úgy zsonglőrködnek a helyszínekkel, mint az őrültek.” – fogalmazott Brundle.

  • Brundle: Verstappen nagyon kényelmetlenül fogja magát érezni

    Brundle: Verstappen nagyon kényelmetlenül fogja magát érezni

    Annak ellenére, hogy sokak szerint a leggyorsabb autóval kezdhette meg a szezont Max Verstappen, jelenleg (ugyan csak 8 ponttal) Lewis Hamilton mögött találja magát a tabellán. Martin Brundle szerint a holland egy picit megérezte a tűz közelségét.

    Habár Max Verstappen második lett Portugáliában, és a plusz kiállását nem számolván nagyon kevéssel kapott ki Hamiltontól, mégis nyugtalanul indulhat majd Spanyolországba a Mercedes jó formája miatt.

    Mindenesetre annyi biztos, hogy a holland pályafutása legjobb szezonkezdetén van túl a csupán nyolc pontos hátrányával együtt. Tekintettel arra, hogy a Red Bull az első néhány futamon tempóelőnyben volt, Martin Brundle szerint most kezdi majd csak érezni Verstappen a nyomást.

    „Egy győzelemmel, és két második helyezzéssel Max Verstappen legjobb szezonkezdése ez pályafutása során, de a Mercedes gyorsuló tempója miatt kellemetlenül fogja magát érezni.” – mondta Brundle.

    Ami a Red Bullt illeti, Brundle ekézte kicsit a csapatot a portugáliai pályahatárokkal kapcsolatos panaszaik miatt. A milton keynesi alakulat szerint a szabályokat nem alkalmazták következetesen az idei szezonban, bár a brit ezzel nem ért egyet:

    „Nem értek egyet a Red Bull pályaelhagyásokkal kapcsolatos panaszaival, és azzal az állításukkal, hogy jelenleg egy győzelmet, egy pole pozíciót, és egy leggyorsabb kört vettek volna el tőlük idén jogtalanul.”

    „Csupán egyetlen egy pilóta volt szankcionálva a versenyen a 14-es kanyarban történt pályaelhagyásért, ami Verstappennek egy világbajnoki pontjába került, mivel előnyt szerzett a határokon kívül, mivel nem tudta kontrollálni autóját a pálya határain belül.” – zárta Brundle.

  • Brundle szerint a W12 nem működik jól

    Brundle szerint a W12 nem működik jól

    Martin Brundle szerint a Mercedes idei autója, a W12 még nem igazán mutatta meg erősségeit annak ellenére, hogy Lewis Hamilton megnyerte a 2021-es Forma-1-es szezon első futamát, a Bahreini Nagydíjat. A SkySports szakértője azonban úgy véli, hogy a brackleyi istállónak bőven lesz megoldandó házi feladata a szezon hátralévő részében.

    Az imolai versenyhez érkezve és a szezonnyitón nyújtott teljesítménye alapján úgy tűnik, hogy a Red Bullnak sikerült valami olyat találnia a téli szünet folyamán, amivel már tényleg valós veszélyt jelentenek a befeketedett Ezüst Nyilakra. Szahírban Max Verstappen uralta a hétvégét, azonban a brackleyi istálló Hamiltonnak köszönhetően, ha csak egy hajszállal is, de győzni tudott az idei szezon első futamán.

    A Benetton és a McLaren korábbi pilótáját nem győzte meg a Mercedes Bahreinben mutatott formája. „Szerintem a Mercedes nem működik tökéletesen jelen pillanatban. Ezzel szemben a Red Bull lenyűgöző és még voltak csapatok, akik remekeltek még rajtuk kívül a szezonnyitón.

    „Az új szabályok miatt nem lehet minden versenyre újításokat hozni és a Mercedes eddig többek között emiatt tudott a többi csapat fölé emelkedni. Azonban mindezek ellenére tartom magam ahhoz, hogy Hamilton és a Mercedes alkotta duó az továbbra is, akiket le kell győznie annak, aki világbajnok szeretne lenni.”

    Ha a Bahreini Nagydíjhoz hasonlóak lesznek az erőviszonyok az idei szezonban, akkor Imolában egy újabb fejezetét láthatjuk majd a Verstappen-Hamilton harcnak, ugyanis az idei világbajnoki cím ebben az esetben nagy valószínűséggel közöttük fog majd eldőlni.

    Brundle viszont arra figyelmeztet mindenkit, hogy a Mercedes nagyon könnyen feltámadhat.

    „Ez attól függ, hogy a három hét alatt mit csináltak az autójukkal. Nyilvánvaló, hogy idén sokkal szűkebbre van kötve a kezük, ráadásul a 2022-es nagy szabályváltozásokra is figyelniük kell.

    „Semmi féleképpen nem írnám le őket. Mindenki a hasmagasságokról beszél, hogy ezzel ők és az Aston Martin mennyire visszaesett. Szerintem szoros lesz a csata idén az első helyért és a Mercedestől is látni fogunk erősebb versenyeket.

    „Hamilton nagyszerű volt Bahreinben, kevesek lettek volna képesek nyerni abból a helyzetből, amiben ő volt. Nem tudom, hogy Imolában ki lesz a jobb, azonban már nagyon várom, mivel régóta nem láthattunk ilyen mértékű izgalmakat a pályán.”

    A három hetes szünetnek vége és a 2021-es szezon a hétvégén fog folytatódni a Pirelli Made in Italy Emilia Romagna Nagydíjjal, amit az Autodromo Enzo e Dino Ferrarin fognak megrendezni.