Címke: Martin Brundle

  • Schumacher sorsa végleg megpecsételődött?

    Schumacher sorsa végleg megpecsételődött?

    Mick Schumacher sorsa a Haasnál most már végleg megpecsételődhetett. A pletykák szerint a kis amerikai csapat úgy döntött, hogy megválik a 23 éves német versenyzőtől, miután a tulajdonos Gene Haas jelezte, hogy csak egy késői pontszerző eredménysorozat biztosítaná a versenyülését 2023-ra.

    Mexikóban az F1-es legenda Michael Schumacher fia erős időmérős eredményre készült, amikor egy kanyart levágott, és nem tudott továbbjutni a Q1-ből. Amikor megkérdezték, mit mondott a főnöke, Günther Steiner az esetről, Schumacher elárulta:

    „Látta, hogy gyorsan mentem, és azt mondta, hogy kár érte.”

    Mick nagybátyja, Ralf a német Skynak nyilatkozott:

    „Egyet kell értenem Mickkel abban, hogy megvan a sebessége, de ilyen hibák valójában nem történhetnének meg. Még Hamiltonnal is megesett, de ez nem lehet mentség. Ez egy tanulófázis, de gyorsan kell tanulnia. Más dimenzióban volt, mint a csapattársa, így már ez is megnehezíti csapatának a döntést. A csapat számít rá, főleg a tempója miatt.”

    A veterán F1-es kommentátor, Martin Brundle egyetért, Schumacher hibáját „butaságnak” tartja. A legfrissebb pletykák szerint a Haas most már végleg eldöntötte, hogy Schumacher helyére a jó öreg német Nico Hülkenberget ültetik, aki 2019 vége óta nem volt teljes munkaidős a Forma-1-ben.

    A szerződtetését közvetlenül a közelgő Brazil Nagydíj előtt jelenthetik be. Úgy tudni, Antonio Giovinazzi már nem pályázik az ülésre, helyette egy gyári Ferrarit vezet majd a hosszútávú világbajnokságon. Steiner Mexikóban ennyit árult el mindebből:

    Döntést fogunk hozni – remélhetőleg hamarosan, de még semmi sincs 100 százalékban eldöntve. Már csak az utolsó részleteket nézzük át, hogy mit kell elrendeznünk, aztán meghozzuk a döntést. Ez egy fontos döntés a csapatnak, és van elég dolog, amire koncentrálnunk kell, hogy jobbá váljunk.”

    Valóban, a Haas másik problémája a motorok megbízhatósága, miközben folyamatosan pletykák keringenek arról, hogy az istálló esetleg fontolgatja a Ferrari motorjaitól való eltávolodást. Így folytatta Steiner:

    „Most már rendben kell lennie az új erőforrásnak, ami majd érkezik, és remélhetőleg a jövő évre ez megoldódik, mert idén elég sok gondunk volt. Nem teljesen csúszott ki a kezünkből a dolog, mert elmehetünk máshová, de ez talán rosszabb döntés lenne nekünk. Mindig mindennek: lennének előnyei és hátrányai.”

    A jó hír a Haasnak az, hogy 2023-ra és azutánra az új névadó szponzoruktól tőkeinjekciót kapnak. A jelentések szerint a Moneygram szerződés évi 20 millió dollárt ér. A Haas állandó versenyzője, Kevin Magnussen elmondta a dán Ekstra Bladetnek, hogy a csapat bölcsen fogja elkölteni a pénzt:

    „A boxkiállásaink nem azért lassúak, mert a szerelőink rosszak lennének. Egyszerűen csak a felszerelésünk régi. A miénk 2016-os – most 2022 van. Ez vagy százezer év a Forma-1-ben.”

    A Haas valójában már kitette Schumacher szűrét, ezt mindenki látja

  • Nem sokan mondhatják el, hogy üzent nekik Brad Pitt, de Brundle igen

    Nem sokan mondhatják el, hogy üzent nekik Brad Pitt, de Brundle igen

    Brad Pitt hollywoodi filmsztár felvette a kapcsolatot Martin Brundle brit televíziós riporterrel, hogy megmagyarázza, miért rázta őt le a múlt vasárnap az austini rajtrácson, mikor interjút szeretett volna készíteni vele.

    Pitt üzenetet küldött neki, hogy elmagyarázza, miért nem akart beszélgetni a verseny előtt, ezt a gesztust pedig az egykori Forma-1-es pilóta nagyra értékelte.

    „Kaptam egy üzenetet Brad Pitt-től, amelyben elmagyarázza, mi is történt az austini rajtrácson. Szükségtelen volt, de kedves tőle” – írta Brundle a Twitteren.

    „Abszolút senki sem köteles beszélgetni velem a rajtrácson, de mivel igyekszem 10-12 percet élőben és forgatókönyv nélkül közvetíteni a sporttévében, kötelességem legalább megkérdezni.”

    Brundle rajtrácson való sétái a védjegyévé váltak, az F1-es versenyek Sky televíziós közvetítéseiben. Már 1öö7 óta!

    A GQ magazinnak adott interjújában kifejtette: „Ez 1997-ben történt. A kollégáim azt mondták: ‘Van egy ötletünk, miért nem sétálsz végig a rajtrácson, és mondod el, amit látsz?’.”

    „Nyilvánvalóan élőben vagyunk ilyenkor, és ez nem előre megírt, nem elpróbált tévés dolog. Ami történik, az történik. Nekem meg kellett találnom a szavakat. És ilyenkor nem passzolhatom ezt vissza a stúdiónak.”

    Újabb sztár küldte el melegebb éghajlatra Brundle-t a rajtrácson

    Brundle-nak sok kínos pillanata és sikertelen interjúkísérlete volt már, de a múlt vasárnap Pitt és tavaly Megan Thee Stallion amerikai rapperrel készült interjúk a közösségi médiában is vihart váltottak ki.

    Bár Pitt vonakodott és szűkszavú volt, nem volt goromba.

  • Már a szabályszegésen töri a fejét a Mercedes?

    Már a szabályszegésen töri a fejét a Mercedes?

    Sajtóértesülések szerint a Mercedes is túlköltekezhet, ha nem kap komoly bünetést a Red Bull.

    Mikor kiderült, hogy a Bikák tovább nyújtózkodtak a takarójuk végénél, a Mercedes csapatfőnöke felhúzta a szemöldökét. Wolff ugyanis már hetekkel ezelőtt elmondta a médiának hogy ellenfelük túlköltekezett. Mivel az osztrák istálló az 5%-os határon belül mozgott, így az FIA kis szabálysértésnek minősítette a vétségüket.

    Ám Wolff szerint ilyen nem létezik. Ha valaki átlépi a határt, azt komolyan meg kell büntetni.

    Wolff kiosztotta az FIA-t: Nincs olyan, hogy kis szabálysértés

    A Szövetség még nem állapította meg a büntetés mértékét, de valószínűleg pénzbírságra vagy a szélcsatornában töltött idő csökkentésére számíthatnak a Red Bullnál. A csillagosok csapatfőnöke viszont sejtelmesen elárulta, ha ennyi jár a túlköltekezésért, akkor jövőre ők is bevállalhatják a szankciókat.

    Az olasz Corriere dello Sport és FormulaPassion.it szerint az Ezüst Nyilak már egy nagyobb költségvetéssel tervezik a következő szezonjukat. Ha azt veszik alapul, hogy a túlköltekezés összegének ötszörösét kell büntetés címszó alatt visszafizetni, akkor 2 milliós túllépés esetén ez az összeg 10 millió lenne. A Mercedes azért, hogy visszakerüljön az élre, önként vállalná be ezt. Ráadásul Lewis Hamilton úgy érzi, hogy a többlet pénz miatt tudott rajtuk tavaly felül kerekedni a Red Bull a fejlesztések kapcsán.

    Ugyanakkor Christian Horner elárulta, hol csúsztak el. A brit elmondta, hogy a különféle catering szolgáltatásokra költöttek többet, nem az autó fejlesztésére. Ezért sem érzik úgy, hogy átlépték a limitet, így még egyeztetnek az FIA-val.

    Martin Brundle úgy véli, hogy a csapatfőnököket is jobban felelősségre kellene vonni. Ugyanakkor a Sky Sports szakértője szerint a Mercedes nem fog elmenni odáig, hogy megsértse a szabályokat.

    „Egyértelművé kell tenni azt, hogy ragaszkodni kell a limit összegéhez. Ha valaki átlépi, annak nagyon fájni fog. A többletből kijön egy első szárny, padlólemez és hasonlók. Ha nem szankcionálják megfelelően a túlköltekezőket, akkor minden csapat ki fogja használni a kiskaput. A Mercedes-Benz irányítása alatt nem lehet ilyesmit látni. Ennek minden alakulat esetében így kellene lennie. Szeretném azt hinni, hogy egy olyan vezető, mint Toto Wolff aláír egy olyan nyilatkozatot, hogy betartja a szabályokat. Ugyanakkor Christian Hornernek és az összes többi kulcsembernek is meg kellene ezt tennie. Ez egy kritikus terület. Nekik és a cégeiknek is elszámoltathatónak kell lenniük, és kezeskedniük kell afelől, hogy őszinték és átláthatóak a költségvetéssel kapcsolatban.”

  • Legendás Lotusok, Fittipaldi, Hill, avagy monzai képgaléria!

    Legendás Lotusok, Fittipaldi, Hill, avagy monzai képgaléria!

    Igazi nagyágyúk is autóba pattantak az Olasz Nagydíj szombati napján. Így többek között például Emerson Fittipaldi, aki mostanság politizálni kezdett és Damon Hill, aki édesapja Graham Lotusát vezette.

    A csütörtöki és pénteki fotókat ide kattintva találjátok.

    Fotók: Jo Klausmann

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

  • Brundle attól tart, hogy Verstappen olyan sorsa jut, mint Hamilton

    Brundle attól tart, hogy Verstappen olyan sorsa jut, mint Hamilton

    Martin Brundle szerint benne van a pakliban, hogy Max Verstappen teljesítményét is negatív színben tüntetik majd fel a nézők.

    Lewis Hamilton a hibirid-érában szinte mindent megnyerte. Csak 2016-ban és 2021-ben csúszott ki a bajnoki cím a kezei közül, míg a Mercedes 8 éven át verhetetlennek bizonyult. Ám a hétszeres világbajnok „uralmát” az F1 kedvelői nem nézték jó szemmel. A kiszámítható bajnokság nem tett jót a sportágnak, és a brit pilóta megítélésének sem.

    Többször megkapta a 37 éves versenyző azt a kritikát, hogy csak az autója miatt tud nyerni, versenyzői kvalitásai sokszor feledésbe merültek. A Sky Sports szakértője szerint a holland pilóta is erre a sorsa fog jutni, ha ilyen előnnyel nyeri a futamokat.

    „A belga verseny egy gyöngyszemnek ígérkezett, ám végül egy átlagos futam lett belőle, habár Max Verstappen remekül vezetett. Nem Verstappen hibája, hogy ilyen formában van, és így összeszokott a Red Bull-lal. Az embernek az az érzése, hogy a garázsban ülve a bankszámlakivonatát is olvasgathatta volna, akkor is ő lett volna a győztes. Hamarosan előkerülnek azok, akik a dominanciája miatt nyavalyognak majd. Ezt tapasztalhattuk Michael Schumacher és Lewis Hamilton esetében is. Ahelyett, hogy értékelnék milyen kiváló teljesítményt nyújtott Verstappen és a Red Bull vasárnap. Remélem, ez az előny csak a pálya karakterisztikájának volt köszönhető, és az elkövetkezendő versenyeken a Ferrari és a Mercedes közelebb kerül hozzájuk. ” – írta Brundle.

     

  • Brundle: Vettel két végén égette a gyertyát

    Brundle: Vettel két végén égette a gyertyát

    Ugyan Sebastian Vettel csak idén júliusban lett 35 éves, az idei szezon végén szögre fogja akasztani a bukósisakját. Martin Brundle pedig úgy látja, hogy a négyszeres világbajnok német pilóta visszavonulásának egyik legfőbb oka az, hogy talán túl korán lett sikeres.

    Vettel még a Magyar Nagydíj előtt jelentette be a visszavonulását a frissen létrehozott Instagram oldalán. A német kiválóságnak a döntése értelmében az idei Abu Dhabi Nagydíj lesz a legutolsó versenye a száguldó cirkuszban, ami pont a 300. indulása lesz a sorozatban.

    „Még mindig itt van előttem az a Seb, aki a BMW tesztpilótája volt vagy aki a Toro Rosso színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben” – árulta el Brundle, aki az F1-ben is megfordult és már jó ideje a Sky Sports szakmai stábját erősíti.

    „ Ez 15 évvel ezelőtt volt é ekkor még úgy nézett ki, mint egy friss egyemet végzett srác, aki élvezi az életet. Azóta 4 világbajnoki címet és 53 futamgyőzelmet volt képes szerezni, valamint ezek mellett még mindig ő a sportág történelmének legfiatalabb világbajnoka. Talán még csak 35 éves, ugyanakkor keményen égette a gyertyát.”

    Vettel a négy világbajnoki címét követően már egy sikertelen évet követően otthagyta a Red Bullt a Ferrari kedvéért, azonban a német pilótának ott eltöltött 6 éve alatt elbukott és nem sikerült elhoznia a bajnoki trófeát Maranellóba.

    „Vettel a 6 év alatt 14-szer tudott futamot nyerni a Ferrarival, ami még talán sok is egyesek számára, figyelembe véve azt, hogy ez a kaland nem a tervek szerint alakult” – folytatta a korábbi Forma-1-es pilóta. – Anno, amikor átszerződött a Ferrarihoz, megkérdeztem Christian Hornert, hogy vajon hibát követ-e el ezzel Seb, még ő is azt gondolta akkor, hogy az volt a legjobb lépés a számára.”

    Brundle azt is hozzátette, hogy Vettel a visszavonulását követően első sorban a családjára szeretne majd koncentrálni, de nem hiszi azt, hogy az F1-ben megszerzett ismeretségéből túlzottan képes lesz profitálni.

    „Sebastian szeretne ezentúl családos életet élni és emellett az általa is fontosnak tartott globális kezdeményezésekkel is foglalkozni. Miközben a bejelentésének a napján létrehozott egy Instagram fiókot, amit már több, mint 2,1 millió ember követ, nehéz lesz fenntartania az érdeklődést. Ezt azért mondom, mert ebben a sportban szinte mindenki előre tekint.”

    „Hányszor hallhattuk idén Kimi Räikkönen nevét? Sebastian egy nagyszerű bajnok és emellett remek ember is, egy élmény volt a kommentálni a karrierje során.”

  • Brundle: A bírák aktívabbak voltak, mint a versenyzők

    Brundle: A bírák aktívabbak voltak, mint a versenyzők

    A múlt hétvégi Osztrák Nagydíjon a stewardok rendre osztogatták a büntetéseket, amire Martin Brundle, egykori versenyző, a Sky riportere úgy reagált, hogy ők szorgalmasabbak voltak, mint a versenyzők.

    A versenybírák eléggé elfoglaltak voltak a 2022-es Osztrák Nagydíjon a pálya határainak betartatása kapcsán, mivel a legkisebb szabálysértést sem hagyták figyelmen kívül, és az intézkedéseik megosztónak bizonyultak.

    Martin Brundle a Sky Sportson azt állította, hogy „a stewardok elfoglaltabbak voltak, mint a versenyzők a hétvégén Ausztriában”, mielőtt tovább boncolgatta volna a Spielbergben hozott döntéseiket.

    „Ez a helyzet a versenybírókkal, általában van egyfajta vélemény és értelmezés” – mondta Brundle. „Míg Silverstone-ban a stewardok általában elnézőek voltak és nagylelűenűen alkalmazták a ‘hadd versenyezzenek’ mantrát a határok és a védekező taktikák tekintetében is, egy héttel később a szabályokat szigorúan értelmezték.

    „Nagyrészt teljes mértékben támogatom ezt, és hadd magyarázzam el, hogy miért” – folytatta. „Sokan nevetségesnek tartották, hogy a versenyen 43 különálló esetet jelentett az FIA a pálya határainak megsértésével kapcsolatban, és több öt másodperces büntetést is kiosztottak.”

    „Az 1-es, 9-es és 10-es kanyarokat figyelték (a 8-as kanyar, ahol Pérez a kvalifikáción büntetést kapott, nem kapott említést), és így egy 20 autóból álló mezőny egy 71 körös versenyen akár 4260-szor is áthaladhat ezen a három kanyaron, vagyis a 43 szabálysértés nem éppen extrém.”

    „Teljesen együttérzek a versenyzőkkel, mert ezeknek a nagyon nagy autóknak a magas pilótafülke-oldaláról a Halo révén és azokon a furcsa első kerékburkolatokon keresztül akár 150 mérföld/órás (241 km/h) sebességnél kikukucskálva egyáltalán nem könnyű megállapítani, hogy a gumik érintkezési pontjai teljesen a fehér vonalakon belül vannak-e, vagy csak minimálisan a fehér vonalak felett.”

    „De szükségünk van egy meghatározott játéktérre, és a méltányosságot, az ügyességet és a pontosságot jutalmazni kell, feltéve, hogy következetesség van. Ha nem tudod teljesen a pályán tartani az autódat, akkor hagyni kell egy kis mozgásteret” – állította Brundle.

    A stewardok időbüntetést osztottak ki George Russellnek is, miután az első körben összeért Sergio Pérezzel, illetve Pierre Gaslynak is, amiért később Sebastian Vettelt érintette, és bár mindkét incidens hasonlónak tűnt, Brundle a másodikkal jobban egyetértett.

    Ő is megtapasztalta a nehézségeket

    „Úgy gondoltam, hogy Russell büntetése, amiért az első körben a 4-es kanyarban összeért Sergio Pérezzel, túl kemény volt” – jelentette ki. „Tíz kört tettem meg az 1992-es Benetton F1-es autómmal a hétvégén Ausztriában, és eszembe jutott, hogy milyen beláthatatlan, szűk, kanyargós és nagy odafigyelést igénylő a 3., 4., 6. és 9. kanyar ezen a pályán.”

    Martin Brundle
    Brundle és a Benetton, a Legends Parade-en, a Red Bull Ringen  |  Fotó: Philip Platzer / Red Bull Content Pool

    „A verseny elején üzemanyaggal megrakodva és az első gumikkal, amelyek még nem teljesen melegek, mindig alulkormányzott leszel a 4-es kanyarban, és kívülre menni nagyon kockázatos stratégia, különösen az egyre szűkülő kanyarkijárat miatt.”

    „Úgy gondoltam, George mindent megtett, hogy felkapaszkodjon a belső rázókőre és helyet adjon, és Sergio számára is volt még hely kívül. Ezzel szemben ésszerű érv, hogy a belülről érkező versenyző mindig el tudja venni a gázt, vagy akár fékezhet is. De nem fognak” – magyarázta a korábbi F1-es versenyző.

    „Negyvenöt perccel később, normalizált versenykörülmények között Seb Vettelt hasonló körülmények között találta meg Pierre Gasly, és úgy gondoltam, hogy a büntetés elég igazságos volt. Seb nem adhatott volna több helyet Pierre-nek belülről” – érvelt Brundle.

    A Parc Fermében is volt gond

    Egy másik incidens, amit a bírák a verseny végén vizsgáltak, és ami veszélyeztethette volna a végeredményt, az volt, amikor úgy tűnt, hogy az első három helyezett néhány embere a parc fermé területére lépett. Az eseteket végül pénzbüntetéssel büntettek.

    „Senkinek sem szabadna ott lennie egy csapatból sem” – hangsúlyozta.

    „Abszolút mindenki készséggel elfogadja, hogy ha az autód egy töredékkel szélesebb, egy töredékkel könnyebb, vagy a motorod egy töredékkel nagyobb, mint amit a szabályok előírnak, akkor azonnal kizárnak” – mondta Brundle.

    „Ha az FIA egy olyan fázisban van, amikor az összes többi szabályozást szigorítja, akkor én ezt támogatom, és azt mondani, hogy egyszerűen figyelmen kívül kell hagynunk a pályakorlátokat, mert ez idegesítő, egyáltalán nincs értelme.”

    „Mindaddig, amíg következetesen alkalmazzák, és az F1 biztosan megengedheti magának azt az erőforrást, hogy rendelkezzen olyan eszközökkel, amelyekkel egyértelműen meghatározhatják ezt a kritikus rajongók és mindenki számára” – zárta mondandóját a kilencszeres F1-es dobogós.

  • Korábbi válogatott focista nem, de Hamilton végül elítélte a tüntetők módszerét

    Korábbi válogatott focista nem, de Hamilton végül elítélte a tüntetők módszerét

    Lewis Hamilon eleinte nem, utólag viszont elítélte a Brit Nagydíj első körében pályára rohanó tüntetők cselekedetét. Nem mindenki tett azonban így, Gary Lineker 80-szoros angol válogatott korábbi labdarúgó szerint ugyanis semmi gond nem volt mások életének veszélyeztetésével.

    A televíziós közvetítésből teljesen kimaradt (aligha véletlenül), de a Brit Nagydíj első körében a Just Stop Oil klímaaktivista csoport néhány tagja beszaladt a pályára, és leült a Wellington-egyenesben. A csoport célja, hogy polgári ellenállással biztosítsa az Egyesült Királyság kormányának kötelezettségvállalását az új fosszilis tüzelőanyag-engedélyezés és -termelés leállítása mellett.

    Az aktivistáknak és minden résztvevőnek nagy szerencséje volt, hogy a rajtbaleset miatt piros zászlóval megszakították a futamot, mire az autók a tüntetés helyszínéhez értek, így a versenyzők már mérsékelt tempóval haladtak el a tüntetők mellett.

    A verseny utáni sajtótájékoztatón a győztes Carlos Sainz, illetve a harmadik helyen végző Sergio Pérez is elítélte a tüntetők módszerét, noha mindketten támogatták őket abban, hogy álljanak ki a számukra fontos ügyek mellett. Utóbbit megtette Lewis Hamilton is, ő azonban nem mondott semmit arról, hogy mennyire felelőtlen dolog 200 km/h felett száguldó versenyautók elé szaladni.

    Vélhetően a Mercedesnél is érezték, hogy Hamiltonnak is el kellett volna ítélnie ezt a fajta kiállást, ezért a CNN-nek a következő közleményt juttatták el: „Lewis támogatta a tiltakozáshoz való jogukat, de nem az általuk választott módszert, amely veszélyeztette mind a saját, mind mások testi épségét.”

    Ezután a hétszeres világbajnok is megszólalt, és Instagramon kérte a tüntetőket, hogy a jövőben ne rohangáljanak be a pályára. „Mint ahogyan azt láthattuk, ez egy nagyon veszélyes sport. Nem tudtam a mai tüntetésről, és miközben mindig támogatom azokat, akik kiállnak azért, amiben hisznek, ezt biztonságos módon kell tenni. Kérlek, ne szaladjatok be a versenypályáinkra tüntetni, nem akarjuk, hogy bajotok essen!” – szólított fel Hamilton.

    Többek között Jacques Villeneuve és Sebastian Vettel is elítélte a tüntetők módszerét, de megtette ezt Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója is. „Mindenkinek joga van felszólalni különböző kérdésekben, de senkinek nincs joga életeket veszélyeztetni. Emberek egy kis csoportjának mai tette teljességgel felelőtlen és veszélyes volt. Köszönjük a rendőrség remek munkáját, és nem szabad félvállról vennünk a veszélyt, amit ez az eset a versenyzők, a pályabírók, a szurkolók, és maguk az egyének testi épségére jelentett” – nyilatkozta a sportvezető.

    Alfa Romeo, Brit Nagydíj, pályabíró
    A pályabíróknak kellett eltávolítani a tüntetőket az aszfaltcsíkról Fotó: Florent Gooden / DPPI / Alfa Romeo

    A korábbi angol válogatott szerint semmi gond nincs ezzel

    Nem mindenki gondolta azonban úgy, hogy száguldó versenyautók elé ülni nem a helyes módja a tiltakozásnak. Gary Lineker, 80-szoros angol válogatott korábbi labdarúgó a Twitteren azt írta: „Ha még nem túl késő, a történelem nagyon kedvezően fog visszatekinteni ezekre az emberekre.”

    Ez a megjegyzés szemet szúrt Martin Brundle-nak, a Sky Sports szakkommentátorának. „Gary, kérlek, ne bátorítsd ezt a meggondolatlan viselkedést – írta az összesen 158 F1-es futamon részt vevő Brundle a Twitteren. – Száz darabra vágták volna őket, miközben szurkolók, pályabírók és versenyzők voltak kitéve sérülésveszélynek, vagy akár meg is halhattak volna. Már volt egy szerencsés kimenetelű balesetünk. Teljes mértékben támogatom a szólás- és véleményszabadságot, de csinálják felelősségteljesen.”

    Linekert azonban nem győzték meg Brundle szavai, szerinte ugyanis „sokkal nagyobb a halálveszély mindenkire nézve a klímaváltozás miatt, mint egy autóverseny késleltetésének kísérlete miatt.”

    Itt szállt be a vitába Tom Gaymor, a Sky másik kommentátora, aki Brundle véleményét osztotta, Lineker azonban neki is visszavágott, még pedig azzal, hogy a mezőny “nem versenyzett”, amikor a tüntetőkhöz ért. Ebben az érvelésben “csak” az a hiba, hogy a pályára szaladáskor a tüntetők mit sem sejtettek arról, hogy rajtbaleset miatt félbe fogják szakítani a versenyt, és annak tudatában ültek le a Wellington-egyenesben, hogy teljes sebességgel száguldó autókkal fogják szembetalálni magukat. Ha nincs Zhou nagy bukása, valószínűleg ez is történt volna.

    Nem ez az első alkalom egyébként, hogy Silverstone-ban illetéktelen személy hatol be a pályára: 2003-ban Neil Horan, egy ír római katolikus pap szaladt szembe az autókkal a Hangar-egyenesben, miközben a Biblia olvasására próbálta felhívni a figyelmet. Szerencsére akkor nem történt olyan katasztrófa, mint az 1977-es Dél-Afrikai Nagydíjon, amelyen Tom Pryce és egy pályabíró vesztette életét, amikor utóbbi a célegyenesben száguldó pilóta autója elé szaladt. Pryce-t a pályabíró poroltója által okozott ütés ölte meg.

  • 2022-ben visszatér a „Legends Parade” a Red Bull Ringre!

    2022-ben visszatér a „Legends Parade” a Red Bull Ringre!

    Három hosszú évé már a rajongóknak, hogy a „Legends Parade” a Red Bull Ringen, mint esemény, amely az F1-es világbajnokság exkluzív kiegészítésével izgalomba hozza őket és felelevenít megannyi kedves emléket. Az emlékezetes betétprogram 2022-ben visszatér az Osztrák Nagydíjra, Spielbergben. „A Forma-1 öt évtizede” jelszó alatt az időszak hat legizgalmasabb és leglenyűgözőbb autóját mutatják be, egészen az 1970-es évekig visszamenőleg.

    Három versenyző ikon tér vissza eredeti pilótafülkéjébe, míg három tiszteletbeli pilóta örömmel vállalta, hogy helyettesíti az eredeti versenyzőket. Mathias Lauda, Zak Brown, Riccardo Patrese, Martin Brundle, Ralf Schumacher és David Coulthard már várják, hogy vezethesse a történelmi versenyautókat.

    2014-ben, amikor a Forma-1 visszatért Ausztriába, a Red Bull Ringen megszületett a „Legendák Parádéja”. Egészen 2019-ig a nézők számos versenyzői hőst és a motorsport történetének számos legendás versenyautóját láthatták a betétprogramok eme csúcspontjaként. Olyan nagy nevek szerepeltek benne, mint Niki Lauda, Alain Prost, Gerhard Berger, Jean Alesi, Jochen Mass, David Coulthard és Hans-Joachim Stuck. A sportág régi barátaival együtt a Le Mans-i versenyautók, szuper sportautók, ritka túraautók és ProCarok mellett a turbókorszak lenyűgöző gépcsodáit is felelevenítették.

    A Formula 1 Rolex Osztrák Nagydíj versenyhétvégéjén a parádé csodálatos felállással ünnepli visszatérését. „A Forma-1 öt évtizede” címmel a 2022-es „Legends Parade” hat ismert versenyautót mutat be, amelyek 1974 és 2012 között világszerte megfordultak. Mathias Lauda a nézőknek egy kiemelkedő csúcspontot nyújt majd, egy igazán különleges pillanatot a megismételhetetlen felvonulásban. Minden idők legsikeresebb osztrák Forma-1-es versenyzőjének a fia azt a Ferrari 312B3-ast vezeti majd, amellyel Niki Lauda 1974-ben indult a világbajnokságon.

    Szintén nagyszerű hangorkánt, és tiszta F1-es hangzás biztosít az öt évtizedből a McLaren főnöke, Zak Brown Mario Andretti 1978-as világbajnokságot nyerő Lotusával. Ugyanígy tesz majd David Coulthard is, Sebastian Vettel és a Red Bull Racing 2012-es RB8-as világbajnoki győztes autójával. Emellett a 2022-es F1-es demo autó is ki lesz állítva a szurkolói zónában, a Forma-1 új korszakának szimbólumaként.

    Legends Parade 2022 – A Forma-1 öt évtizede – Versenyzők és a járművek:

    Mathias LAUDA a Ferrari 312B3-ban (1974 / Niki Lauda)
    Zak BROWN a Lotus 79-esben (1978 / Mario Andretti)
    Riccardo PATRESE a Brabham BMW BT52-ben (1983)
    Martin BRUNDLE a Benetton B192-ben (1992)
    Ralf SCHUMACHER a BMW Williams FW25-ben (2003)
    David COULTHARD az RB8-asban (2012 / Sebastian Vettel)
    és a Formula 1 álló 2022-es bemutató autója

  • Horner mellé állt Brundle : Mintha, a pulyka szavazna a karácsonyra

    Horner mellé állt Brundle : Mintha, a pulyka szavazna a karácsonyra

    Martin Brundle szerint az az elgondolás, hogy szabályt módosítsanak a delfinezés miatt, olyan lenne, mintha egy pulykát kérnének meg arra, hogy szavazzon a karácsonyra.

    A pattogás pár versenyző számára szinte elviselhetetlenné vált. George Russell és Lewis Hamilton már Bakuban felszólalt ez ellen, hiszen a Mercedest érinti inkább a jelenség mellékhatása.

    Ugyanakkor a Ferrari is delfinezik, sőt az AlphaTauri pilótái is szabálymódosítást sürgetnek. A jelenséget enyhíteni lehetne azzal, hogy feljebb emelik az érintett alakulatok a hasmagasságot, ám az teljesítménycsökkenéssel is járna.

    Christian Horner szerint a csapatok arra kérték a versenyzőiket, hogy panaszkodjanak látványosan a delfinezésre, így elérve a szabálymódosítást.

    A Sky Sport szakértőjeként dolgozó ex-versenyző ugyan átérzi az érintett pilóták dilemmáját, ám ebben a kérdéskörben a Red Bull csapatfőnökének ad igazat:

    „Ahhoz, hogy bármin is változtassanak, szavazásra lenne szükség. Ez viszont olyan lenne, mintha a pulykát kérnéd meg arra, hogy szavazzon a karácsonyra. Azok a csapatok, akiknek sikerült enyhíteni a pattogást, azt mondják: ‘ez nem a Forma-1 gondja, hanem a Mercedesé’. Természetesen az Ezüst Nyilak is tudják csökkenteni a hatást azzal, hogy megemelik a hasmagasságot, ám így teljesítményt buknának el. A kényelmet áldozzák fel a sebességért. Az viszont tényleg meglepő, hogy a Mercedes ennyire nem tud mit kezdeni ezzel. Ha sikerülne megoldaniuk a problémát, akkor egész jó autójuk lehetne.” – nyilatkozta Brundle.

    A csapatoknak kell megtalálni a helyes utat:

    Mivel páran már enyhíteni tudták a jelenséget, így a fennálló baj nem az egész mezőnyt érinti. A brit ex-versenyző ezért úgy véli, hogy minden alakulatnak saját megoldást kell találnia.

    „Ha a probléma mindenkit érintene, akkor a biztonság érdekében meg kellene változtatni a szabályokat. Viszont látható az, hogy némelyik autó teljesen rendben van, míg mások küszködnek. A hangsúly a csapatokon van, nekik kell megoldaniuk a problémát. Ezzel a jelenséggel ők küzdenek. Igazságtalan lenne azért módosítani, mert páran nem tudják elvégezni a házi feladatot.”