Óriási balesetet vészelt át vasárnap Barcelonában Marta Garcia, az F1 Academy első bajnoka. A kórházból őszintén írt arról, hogy miután nem tudta kinyitni Porschéjának ajtaját, a beltérben pedig egyre sűrűbb lett a füst, pánikba esett.
A 24 éves spanyol versenyzőhölgy a kétórás futamokkal operáló sportautósorozat, a Le Mans Cup szezonnyitóján vett részt, amit a barcelonai pályán rendeztek, és ahol az Iron Dames GT3-as Porschéját vezette Vanina Ickxszel váltásban.
Garcia a GT3-as kategória első helyén haladt, amikor a verseny félidejénél járva az őt egy AF Corse Ferrarival üldöző Elesio Donno hátulról meglökte az autóját, aminek következtében az irányíthatatlanul a gumifalnak csapódott, majd a pályára visszapattanva lángra kapott. Pár perccel később szerencsére már az autón kívül sétálva mutatta a kamera Garciát, és csapata is közleményben tudatta, hogy az orvosi vizsgálatok nem mutattak ki nála komoly sérülést.
A balesetet követő másodpercekben azonban egyáltalán nem voltak megnyugtatóak a körülmények Garcia számára, a barcelonai Quirón kórházból hétfőn közzétett Instagram-posztjában ugyanis részletezte, mekkora ijedtség lett rajta úrrá, amikor nem tudott kiszabadulni a zárt karosszériájú Porschéból.
„Tegnap karrierem egyik legkeményebb pillanatát éltem át. Nagy balesetet szenvedtem a barcelonai pályán, amelynek becsapódási ereje 21G volt. Egy másik versenyző eltalált hátulról, ami egyenesen a fal melletti gumifalba küldött. Az autó kigyulladt, és noha saját lábamon hagytam el, a belélegzett füst után szédülést éreztem” – írta.
„Az ajtó beszorult a becsapódás következtében, így nem tudtam kinyitni. Pánikolni kezdtem, miközben egyre több és több füst jelent meg. Végül a sportbírók kiszedték a jobb oldali ajtót, és ezzel kimenekítettek. Nagyon hálás vagyok a munkájukért és a gyors beavatkozásért.”
„A kórházban töltöttem az éjszakát, és elővigyázatosságból valószínűleg még egyet itt maradok. Minden eredményem jó, de még mindig érzem a megrázkódtatást, nem tértem még vissza a normál kerékvágásba. Pihenek egy kicsit, de hamarosan visszatérek a versenypályára.”
Garcia már az első női formaautós bajnokságban, az F3-as autókat használó W Seriesben is versenyzett és nyert futamot, de az áttörést a 2023-ban F4-es autókkal újraszerveződött F1 Academyben érte el, ahol abban az évben bajnoki címet szerzett. Nyereményeként 2024-re az európai Formula Regionalban kapott egy finanszírozott szezont, ott viszont már nem tudott kitűnni, a bő mezőnyben pontszerzés nélkül a tabella 28. helyén zárta az évet.
A Le Mans Cup hétvégi szezonnyitójának egyébként magyar résztvevője is volt, Válint Bence a főkategóriában, az LMP3-ban Miklas Born oldalán egy Ligiert vezetve a 10. helyen végzett összetettben.
A hétvégén startol a Formula Regional Európa-bajnokság szezonja, a sorozat pedig idénre könnyebbé tette az autók vezethetőségét, hogy három női versenyzője, köztük az F1 Academy bajnoka könnyebben boldoguljon.
Az FIA és a Forma-1 vezetői néhány éve már tudatosan igyekeznek ösztönözni a női versenyzők részvételét az autósportban, amelyben koedukált jellege miatt kétségtelenül jóval nehezebben tudnak érvényesülni a gyengébbik nem tagjai, mint más, hagyományos sportágakban. A cél, hogy Maria Teresa de Filippis és Lella Lombardi után a belátható jövőben egy harmadik női versenyző is rajthoz állhasson az F1-ben, ehhez viszont az építkezést az alsóbb szinteken kell elvégezni.
Az első női sorozat, a még független kezdeményezésként indult W Series megszűnése után az F1 Academy már a Liberty Media védnöksége alatt kíséri a Forma-1-es szezont, de az idén érkezett új Forma-2-es autók tervezésénél már azt is szem előtt tartották, hogy a női versenyzők könnyebben tudjanak boldogulni velük.
Hogy az F2-es módosítások mennyire érték el a céljukat, az idén valószínűleg nem fog kiderülni, hiszen kizárólag férfi versenyzőkkel indult el a szezon. Ám egy másik szériában, az európai Formula Regionalban is módosítottak az autókon ezen okból, és a most hétvégén Hockenheimben startoló szezonban három hölgyön is „letesztelhetik” ennek hatását.
A sorozat ugyanis 2024-re előírta csapatainak, hogy új első lengőkart szereljenek az autókba, amelyekkel könnyebbé válik azok vezetése, a kormányzás pedig kisebb fizikai erőkifejtést követel meg a versenyzőktől.
Doriane Pin, aki az F1 Academy idei szezonjában a Mercedes versenyzője, tavaly többször is tesztelte a Formula Regional által használt T-318-as F3-as autót, ezzel segítve, hogy a sorozat megoldást találjon a vezethetőség megkönnyítésére.
Pin, az F1 Academy egyik idei futamgyőztese most ott is lesz a Formula Regional mezőnyében a sportautózásban is női versenyzőkkel dolgozó Iron Dames színeiben, ahol csapattársa az F1A tavalyi bajnoka, a spanyol Marta Garcia lesz. A mezőny harmadik női tagja az F1A tavalyi második helyezettje, a svájci Lena Bühler, aki az ART-hoz csatlakozott egy a nőket segítő másik kedvezménynek köszönhetően. A sorozat ugyanis úgy határozott, hogy a háromautós csapatok egy negyedik autót is nevezhetnek, ha abban az F1 Academy előző bajnoki szezonjának első három helyezettje közül ültetnek be valakit.
A Formula Regional idén tíz helyszínen bonyolít le két-két versenyt, a június 23-i hétvégén pedig a Hungaroringen is megfordul a GT Open kísérőjeként. A mezőny egyik legnagyobb figyelem által övezett pilótája a szezon előtt Ugo Ugochukwu, a McLaren juniorja. Tavaly Andrea Kimi Antonelli lett a széria bajnoka.
A Forma-1 betéteseményeként, Austinban szerezte meg az F1 Academy bajnoki címét Marta Garcia, akit jövőre már nem akar a mezőnyben tartani a sorozatot irányító Susie Wolff.
Austinban először szerepel az F1 kísérősorozataként az idén életre hívott, F4-es autókat használó női sorozat, a spanyol Garcia pedig már a szezonzáró hétvége három futamából az elsőn elegendő pontelőnyt gyűjtött össze ahhoz, hogy matematikailag megszerezze a bajnoki címet. A 23 éves hölgy a szezonkezdet óta kiemelkedett a mezőnyből, az eddigi 19 futamból 7 győzelmet aratott. A bajnoki második helyért a svájci Léna Bühler és az emirátusokbeli Hamda Al-Kubaiszi harcol még a hétvége hátralévő részében.
Garcia sikere nem meglepetés, hiszen a mezőny legtapasztaltabb tagjának számít, ugyanis ő az egyetlen, aki a 2019 óta három szezont megélt W Seriesben is ott volt már a kezdetektől, és ott is szerzett egy futamgyőzelmet az erősebb, F3-as autókkal.
A hétvége első versenye több órával azelőtt ért véget, hogy az F1-es mezőny szombati programja megkezdődött volna Austinban, de a Mercedes versenyzői így is a helyszínről figyelték már azt. Lewis Hamilton az elsők között gratulált Garciának, George Russellnek pedig feladat is jutott, hiszen ő adta át a díjakat a dobogón.
„Kicsit szomorú, hogy mindig csak Lewis az, aki átjön hozzánk és felajánlja a segítségét. De elvégre ő tudja, hogy milyen az egyedülinek lenni, így tud hozzánk kötődni” – panaszkodott a Sky Sports mikrofonja előtt Susie Wolff, utalva arra, hogy Hamilton az F1 egyetlen színesbőrű pilótája, aki régóta küzd a kisebbségi csoportok érdekeiért, az autósportban pedig a nők is egy ilyen alulreprezentált társadalmi csoport.
„De jövőre mind a tíz F1-es csapat szerepet vállal a saját festésével, így onnantól nagyobb aktivitást várok majd az ő platformjaikon is. Ez nagy segítség lesz a küldetésünk számára, hiszen nem rövid távban gondolkodunk.”
Jövőre minden F1-es istállónak támogatnia kell a női sorozat egy pilótáját, elsőként pedig a McLaren kötelezte el hivatalosan is magát valaki mellett, amikor a héten bejelentette a fülöp-szigeteki Bianca Bustamante felkarolását. Más csapatok még nem léptek, noha néhány partnerség kézenfekvőnek tűnik, hiszen Bühler például már most is a Sauber akadémiájának tagja, a mostani futamon másodikként záró brit Abbi Pulling pedig az Alpine kötelékébe tartozik.
A bajnok Garcia azonban már nem biztos, hogy választható lesz. Bár Wolff emlékeztet arra a szabályra, hogy a női nevelőszériában, ahol a gyors rotálódás és továbbléptetés a cél, mindenki legfeljebb két szezont tölthet el, ám a sorozat többi vezetőjével azon dolgozik, hogy a spanyolt már jövőre bejuttassa egy olyan sorozatba, ahol férfiak ellen is megméretheti magát. A logikus lépcsőfoknak pedig a Formula Regional Európa-bajnokság tűnik, amely az FIA F3-as bajnoksága előtti ugródeszkának számít.
Alice Powell rajt-cél győzelmét hozta a W Series hungaroringi versenye. A brit hölgy ezzel megszakított Jamie Chadwick győzelmi sorozatát, ugyanis a Williams növendéke az eddigi 7 verseny egyikén sem talált legyőzőjére.
A pálya ugyan még valamilyen szinten vizes volt a verseny indulásánál, de a versenyirányítás még így sem engedélyezte az állórajtot. Emiatt a mezőny a biztonsági autó mögött, repülőrajttal kezdhette meg a versenyt, azonban már a start előtt történt egy és más. Nerea Marti majdnem megforgott, de megúszta a dolgot ütközés nélkül.
A spanyol hölgynek nem sokkal az indulás után is volt egy meleg pillanata, miután Belén Garciával kerültek túl közel egymáshoz. Nem ez volt az egyetlen komolyabb kontakt a versenyzőnők között: a tegnapi nap folyamán abszurd büntetést kapó Jessica Hawkins Emma Kimilainennel ütközött, de az eset után mindketten folytatni tudták a száguldást.
Ezután nem sokkal Bianca Bustamante falba állása után be kellett hívni a biztonsági autót, ami miatt elveszített Powell addigi előnye Chadwickkel szemben, akinek az 5. helyről rajtolva kellett felzárkóznia honfitársa mögé. A brit hölgy először Marta Garciát, majd Beitke Vissert utasította maga mögé.
Az SC fázist követően már csak 4 körre elegendő ideje maradt a mezőnynek és Chadwick ezen intervallum alatt már nem tudott támadást indítani Powell-lel szemben, aki ezzel megszerezte idei első sikerét a sorozatban. Chadwick a 2. helyével még tovább tudta növelni az előnyét az egyéniben, ugyanis a közvetlen riválisa, Visser a 3. helyen ért célba.
A regnáló kétszeres bajnok Jamie Chadwick folytatta tökéletes versenyeinek sorát a 2022-es W Series szezonban. A bajnokság idei harmadik futamán, Barcelonában rajt-cél győzelmet aratott.
A brit, aki tegnap ünnepelte 24. születésnapját, hibátlan spanyolországi hétvégézárt, ahol mindhárom edzésen az élen végzett, minden körben vezetett és a futam leggyorsabb körét is ő szerezte meg. Chadwick W Series pályafutása kilencedik – és sorozatban ötödik – győzelmével 37 pontra növelte előnyét a bajnoki tabella élén, miközben a szezonból még hét verseny hátravan a 10-ből.
A Toyota Gazoo Racing New Zealand (TGRNZ) által biztosított autókkal mind a 18 versenyző tisztán rajtolt, Chadwick kényelmesen megtartotta az első kanyarban a vezetést. Mögötte Pulling az 1-es kanyar kijáratánál kívülről előzte meg Powellt a második helyért, Emma Kimiläinen pedig Beitske Wisser mellett haladt el a negyedik helyért.
Fotó: W Series
A 30 perc plusz egy körös verseny egyharmadánál a top 10 két tizedmásodpercen belül haladt egymáshoz képest.
Pulling kevesebb mint fél másodpercre csökkentette lemaradását Chadwickhez képest, Powell pedig mindössze négy tizeddel volt lemaradva a harmadik helyen, de Chadwick erre a verseny leggyorsabb körével válaszolt.
15 perccel a vége előtt Sarah Moore bejutott a top 10-be miután az 1-es kanyarban megelőzte Jessica Hawkinst. A pálya hőmérséklete 45 Celsius-fok fölé emelkedett, ami azt jelentette, hogy a Hankook gumiabroncsok kezelése kulcsfontosságúvá vált, amikor a versenyzők a verseny utolsó harmadába értek, amikor is Chadwick ismét majdnem egy másodperces előnyt épített ki.
Pulling az utolsó kör kezdetére felére csökkentette a lemaradást, és mérnöke arra biztatta, hogy tartsa nyomás alatt az előtte haladót az utolsó körben. Ezt meg is tette, de nem tudta hibára kényszeríteni Chadwicket, aki a rekkenő hőségben megőrizte hidegvérét, és ezzel megszerezte a győzelmet. A verseny sárga zászlókkal zárult, mivel Chadwick csapattársa, Chloe Chambers elvesztette az uralmat autója hátsó része fölött, és a 9-es kanyarban a kavicságyban ragadt.
Powell, aki a tavalyi szezonban Jamie mögött második lett, a harmadik helyen végzett. Pulling második W Series dobogós helyezésével a második helyre lépett előre a bajnokságban, öt ponttal megelőzve Powellt.
Emma Kimiläinen a negyedik, Beitske Visser pedig az ötödik helyen végzett. Marta Garcia a hatodik lett, és ezzel a legjobb helyezést érte el a W Series spanyol versenyzőtriójából. Őt szorosan követte honfitársa, Belen Garcia a hetedik, illetve Nerea Martí a nyolcadik helyen.
A W Series bajnokság kimondottan női versenyzők számára jött létre. Az első szezon 2019-ben volt, majd a 2020-es bajnokságot a koronavírus-járvány miatt lefújták. 2021-ben folytatódott, idén pedig a harmadik szezon kezdődik, ezen a hétvégén, Miamiban.
Míg a W Series „csapatos” formátumot követ, de a versenyzők azonos autókkal, Tatuus-Alfa Romeo F3 T-318-assal versenyeznek. Konstruktőri bajnokság azonban nincs, a csapatok pusztán szponzorációs és azonosítási céllal léteznek.
Csapatok és versenyzők
Click2Drive Bristol Street Motors Racing
A Click2Drive Bristol Street Motors Racing egy teljesen brit felállással indul. A 2021-es második helyezett Alice Powell-lel – aki az F1-es Alpine csapat új „tehetségazonosítási és -fejlesztési mentora”. Powell női úttörőnek számít az autósportban. 2010-ben ő lett az első nő, aki megnyerte a brit Formula Renault bajnokságot, két évvel később pedig az első nő, aki GP3-as pontokat szerzett.
Powell mellé a 27 éves Jessica Hawkins csatlakozik. Hawkins az Aston Martin F1 Team nagykövete és filmes kaszkadőr is egyben. Részt vett például a legutóbbi James Bond-film, a Nincs idő meghalni forgatásán is.
Jessica Hawkins | Fotó: W Series
CortDAO
A Community Owned Racing Team DAO, azaz CortDAO két olyan versenyzővel büszkélkedhet, akik már az első szezon óta versenyeznek a bajnokságban. Ők a 24 éves Fabienne Wohlwend, aki a W Series előtt a Ferrari Challenge Europe-ban versenyzett – 2018-ban a Pro-Am kategóriában a 2. helyen végzett, 2020-ban pedig a második Pro osztályú próbálkozásán a 2. helyen zárt – és a 21 éves Marta Garcia. Garcia 2015-ben megnyerte a CIK-FIA Karting Academy Trophy-t, valamint ugyanebben az évben a Trofeo delle Industrie-t is.
A címvédő Jamie Chadwick átigazol a Caitlyn Jenner által újonnan létrehozott csapatban. Chadwick eddig a W Series mindkét szezonját megnyerte. A 2019-es teljesítménye felkeltette a Forma-1-es Williams Racing figyelmét és kinevezte őt csapat fejlesztőversenyzőjévé.
Chadwick mellé a 17 éves amerikai Chloe Chambers csatlakozik, aki a motorsport-legenda, Al Unser Jr. szárnyai alá került a gokartozás után, az Egyesült Államok F4-es bajnokságában – itt a 26. helyen végzett.
Puma
A PUMA-nál a 19 éves cseh Tereza Babickova debütál, aki nem sok együléses tapasztalattal rendelkezik, de a 2021-es Rotax Max Challenge-en senior bajnokká koronázták, és ő volt az egyetlen nő, aki felállhatott a végső dobogóra.
Tereza Babickova | Fotó: W Series
A 32 éves Emma Kimilainen lesz a csapattársa. Mielőtt a W Seriesben versenyzett volna, a finn a Skandináv Túraautó Bajnokságban versenyzett. Kimiläinennek van egy 8 éves lánya, és úg tudni, épp válófélben van férjétől.
Quantfury
A Quantfury 2022-ben debütál, és kizárólag spanyol versenyzői vannak: Nerea Marti 2021-ben a negyedik helyen végzett a bajnokságban, korábban pedig a spanyol F4-ben versenyzett.
Marti mellett Belen Garcia versenyez majd, aki az előző szezonban a 10. helyen végzett, miközben ugyanebben az évben a Formula Regionális Európa-bajnokságon is versenyzett. Csapattársához hasonlóan Garcia is indult a 2019-es spanyol F4-es szezonban, és egy hellyel Marti előtt, a 15. helyen végzett.
Racing X
Abbi Pulling az elmúlt szezonban a 7. helyen végzett az összesítésben, miközben részt vett a brit Formula 4-benn is. A 2022-es Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj előtt Pulling lett az egyik első nő, aki Forma-1-es autót vezethetett Szaúd-Arábiában, Aseel Al-Hamad mellett.
A brazil Bruna Tomaselli teszi teljessé a Racing X felállását. Tomaselli 2015 óta versenyez Formula 4-es kategóriában. A 2021-ben a Veloce Racingnél a bajnok Jamie Chadwick csapattársa volt, és a szezont a 15. helyen fejezte be.
Scuderia W
A Scuderia W idén tapasztalt brit felállással büszkélkedhet. A 28 éves Sarah Moore 2009-ben tudta meg, milyen a győzelem íze, miután megnyerte a Ginetta Junior bajnokságot. A W Series minden szezonjában indult eddig.
Annak ellenére, hogy Abbie Eaton komoly hátsérülést szerzett a 2021-ben a Circuit of the Americas-on, teljesen felépült, és az idei szezonban újra versenyezni fog. A 30 éves versenyző rengeteg tapasztalattal rendelkezik, többek között egy tavaly megszerzett GT Cup bajnoki címmel. Eaton a The Grand Tour rajongói számára is ismerős lehet, ahol tesztpilótaként szerepel.
Sirin Racing
A 2019-es második helyezett Beitske Visser harmadik W Series szezonját kezdi. Az ezt megelőző évben az Andretti Autosport Formula E teszt- és tartalékpilótája volt.
A tisztán holland felállást a 19 éves Emely de Heus teszi teljessé, aki csak tavaly debütált együléses versenyzőként. Ő a holland téli gokartbajnokság bajnoka, tavaly pedig a spanyol Formula 4-es bajnokságban versenyzett.
W Series Academy
A csapatot két ígéretes fiatal versenyző alkotja, akik két évig garantáltan a W Series-ben vezethetnek. A mindössze 16 éves Bianca Bustamantét háromszor választották meg az év Fülöp-szigeteki versenyzőjének a gokart kategóriában, és számos ázsiai gokart bajnoki címet gyűjtött.
Bianca Bustamante | Fotó: W Series
Mellette Juju Noda versenyet majd, aki az egyetlen olyan versenyző, aki „szabadkártyát” kapott az idei szezonban (azaz nem korábbi versenyzőként vagy az arizonai első előszezoni teszten nyújtott teljesítménye alapján kapott helyet a W Series-ben). Ennek ellenére Noda, aki a korábbi Forma-1-es pilóta, Hideki Noda lánya, jól ismeri a motorsportot. Már 14 évesen versenyzett a 2020-as, dán F4-es bajnokságban, ahol három dobogós helyezést és egy további futamgyőzelmet is szerzett.
Juju Noda | Fotó: W Series
A W Series 2022-es versenynaptára a következő:
1. futam: május 6-8., Miami, USA
2. futam: május 6-8., Miami, USA
3. futam: május 20-22., Barcelona, Spanyolország
4. futam: július 1-3., Silverstone, Egyesült Királyság
5. futam: július 22-24., Le Castellet, Franciaország
6. futam: július 29-31., Budapest, Magyarország
7. futam: október 7-9., Suzuka, Japán
8. futam: október 21-23., Austin, USA
9. futam: október 28-30., Mexikóváros, Mexikó
10. verseny: október 28-30., Mexikóváros, Mexikó
A W Series versenyeit a hivatalos kiírás szerint Magyarországon a Sport 1/Sport 2 csatorna közvetíti a tévében, ezért hazánkból az online stream valószínűleg nem lesz elérhető. Ugyanakkor a miami versenek a Sport TV programjában sem szerepelnek…
A spanyol Marta Garcia, aki a PUMA által szponzorált csapatban versenyez a W Seriesben, egy nem részletezett betegség miatt nem vett részt az austini szezonzárón.
Később azonban a közösségi médiában tisztázta, hogy a mentális egészségével volt problémája, és úgy érezte, hogy ezt „prioritásként kell kezelnie”.
„Sziasztok, csak szerettem volna tudatni veletek, hogy jól vagyok. Köszönöm a sok támogatást” – írta a fiatal versenyzőnő.
„Néha alábecsüljük a mentális egészségünket (fontosságát). Régóta szenvedek szorongástól, és ez végigkísérte az egész szezont, tegnap pedig úgy éreztem, hogy az egészségemet kell prioritásként kezelnem.”
Garcia esete nem egyedi. A mentális problémákra való odafigyelés, a mentális egészség fontossága egyre gyakoribb téma a Forma-1-ben is, legnagyobb szószólója Lando Norris.
Abbie Eaton szintén nem tudott részt venni a vasárnapi versenyen, miután kompressziós törést szenvedett az egyik csigolyáján, miután a szombati versenyen átment egy hurka kerékvetőn.
A brit kórházba került emiatt, és „nevetségesnek” nevezte a rázóköveket, miután az egyik amerikai F4-es futamon már történt hasonló incidens, ahol szintén megsérült egy versenyző.
A Norisringre látogatott a W Series mezőnye a hétvégén.
Emma Kimiläinen két verseny kihagyás után visszatért, ám a tartalékversenyzőnek választott Keszthelyi Vivien is maradhatott a mezőnyben. A 18-as keretből ezúttal Sarah Bowy, a másik tartalék maradt ki, valamint Megan Gilkes.
A pole pozícióból a spanyol Marta Garcia indulhatott, megosztva az első sort Jamie Chadwickkel. Mögülük Fabienne Wohlwend és Gosia Rdest várta a rajtot, míg Keszthelyi Vivien a 17. rajtkockát szerezte meg. Az utolsó helyről Alice Powell indult, akinek műszaki gondjai voltak az időmérőn.
Garcia jól kapta el a rajtot, mögötte azonban csere történt, Beitske Wisser feljött a második helyre, Chadwick a harmadik helyen haladt tovább, míg Rdest a hatodik helyre esett vissza. A rajt utáni kavalkádból Keszthelyi is jól jött ki, Holbrook és Moore megpördülésével Vivien feljött a 15. helyre, ám később Wood megelőzte, így a 16. helyre esett vissza.
Moore később ki is esett a versenyből.
Mindeközben Powell az utolsó helyről hét kör alatt a 10. helyre jött fel.
Rdest egyszer a boxba is kilátogatott, első szárny cserére.
Jól szerepelt a visszatérő Kimiläinen: 8. helyről indult, három helyet javított, majd a futam végén megérkezett Wohlwend nyakára és bejelentkezett a negyedik helyért.
Alice Powell sok pozíciót javított a verseny során, a végén azonban műszaki okokból feladni kényszerült a versenyt.
Mindeközben a 13. helyen autószó Keszthelyi kört kapott az élen álló Garciától.
A futamot végül a 18 éves Marta Garcia nyerte, Visser és Chadwick előtt. Keszthelyi Vivien a 13. helyen zárt.
Már nagyon készül a W Series a bemutatkozó szezonjára, a mai napig tartanak az előkészületek. A Lausitzringen találkozott 18 fős mezőny, akik végül keresztülverekedték magukat az előzsűrin, és bemutatkozhatnak az új szériában. A DTM betétfutamaként Hockenheimben kezdődik el az ő szezonjuk is, május első hétvégéjén.
A 18 hölgy mindeközben kiválaszthatta a rajtszámát is, de hogy milyen magyarázattal is szolgálnak a számaik kapcsán? Összeszedtük.
#2: Esmee Hawkey: „A születésnapom március 2-án van, és ez az egyik szerencseszámom is.”
#3, Gosia Rdest: „A gokart Európa-bajnokságon kellett lennie egy számnak a gokartunkon amivel versenyzünk. A szerelőm ezt azonban nem tudta. Odarohantam a csapatbuszhoz, ahol volt pár matricánk, és véletlenül találtam két darab hármast. Amikor felálltam a rajtrácsra, akkor kiderült, hogy amúgy is ezt a számot osztották ki nekem!”
#5: Fabienne Wohlwend: „Az ötös a szerencseszámom, és ezzel is versenyeztem mindig.”
#7: Emma Kimilainen: „A hetes mindig is a szerencseszámom volt. Valamilyen oknál fogva a finn versenyzők is sűrűn választják a 7-est. Például Kimi Räikkönen is a 7-essel megy, Valtteri Bottas meg a 77-essel.”
#11: Vicky Piria: „A 11-est választottam. Ekkor van a születésnapom is, illetve ez a szám követ a gokartos korom óta. A szerencseszámom is a 11-es, ugyanakkor ez is köt az autósporthoz. Nincs sok tetoválásom, csak egy a jobb lábamon, és nem véletlen, ezen is a 11-es látható.”
#19: Marta Garcia: „Kislánykorom óta szeretem a 19-es számot.”
#20: Caitlin Wood: „A 20-as a karrierem kezdetén amikor még gokarttal mentem, volt a rajtszámom.”
#21: Jessica Hawkins: Nem adott magyarázatot a számválasztására.
#26: Sarah Moore: „Amikor versenyezni kezdtem, akkor 13-assal akartam, ez volt a szerencseszámom, de ezt nem választhattam. Így azt találtam ki, hogy viszem a 26-ost, mert az kétszer 13, így talán kétszer annyi szerencsém is lesz. Később az első bajnoki címemet már ezzel a számmal nyertem meg. Mindegyik szériába ezután vittem magammal a 26-ost, akkor is, amikor csak úgy privát megyek.”
#27: Alice Powell: „Az első gokartversenyem óta 27-es a szerencseszámom.”
#31: Tasmin Pepper: „Apám is már a 31-essel versenyzett, és jómagam is 20 éve ezzel a rajtszámmal versenyzek.”
#37: Sabre Cook: „A kedvenc számaim a 3, 1 és a 7. Mivel 317-es rajtszámmal nem versenyezhetek, ezért a 37-est választottam. A 3-as volt az első rajtszámom a gokartban, ez volt a trikómon is amikor kosaraztam. A legtöbb bajnokságot a 317-es számmal nyertem, vagy a 37-essel. Bibliai vonatkozásban is a 3-as és a 7-es jelentős számok.”
#49: Megan Gilkes: „Pár éve már a 49-es rajtszámmal versenyzek.”
#55: Jamie Chadwick: „Az 55-ös rajtszám az, amit már a karrierem kezdete óta viselek.”
#67: Shea Holbrook: „A karrierem kezdetén apám és én a 67 illetve a 68-as rajtszámmal indultunk. Az én rajtszámomnak köze van apám katonai szolgálatához. Ez az egyetlen rajtszám, amim valaha is volt, és a rajongóim is ezt szokták meg.”
#85: Miki Koyama: „Japánul kimondva a 8-as „hacsi”, az 5-ös pedig „go”. Együtt kiadja azt a szót, hogy „hacsigo”, ami azon Honda főnöknek a neve, aki sokat segített a karrierem folyamán.
#95: Beitske Visser: „1995-ben születtem.”
#99: Naomi Schiff: „A kezdetektől fogva a 99-es volt a rajtszámom, és ez a szerencseszámom is. Szimbolikus jelentőségű ez nekem, mert 9+9 kiadja a 18-at, ami pedig a születésnapom. A 18-as pedig az izraelita vallásban az életet jelenti.”
Korábban már beszámoltunk róla, hogy eldőlt, hogy ki lesz az a 18 versenyzőnő, akik a W Series első szezonjának mezőnyét alkotják majd.
Megmutatjuk hát nektek a mezőnyt, a végén pedig találtok egy szavazást arról, hogy melyik lány a legszimpatikusabb, kiknek foktok szurkolni?!
A 20 éves Jamie Chadwick neve már ismerősen csenghet, hiszen volt már a Renault F1-es versenyzőakadémiájának tagja. Ezen kívül ő a legfiatalabb, valamint az első nő, aki versenyt tudott nyerni a British GT bajnokságban. A brit lány példaképe Lewis Hamilton.
Jamie Chadwick (@jamiechadwick55) által megosztott bejegyzés,
A 24 éves Sabré Cook neve is ismerős lehet a Forma-1 rajongóknak, hiszen az amerikai lány korábban Max Verstappen barátnője volt. Példaképeinek Ayrton Sennát, Lyn St. Jamest, Alan Rudolphot, és Alex Zanardit nevezte meg. Egyébként gépészmérnök, idén az INFINITI MotorSports mérnökakadémiájának győztese lett.
Sabré Cook (@sabrecook) által megosztott bejegyzés,
Marta García 18 éves, Spanyolországból. Példaképnek azonban nem egy spanyolt, hanem Lewis Hamiltont nevezte meg. 2017-ben a Renault Sport Academy tagja volt.
Shea Holbrook (@sheaholbrook) által megosztott bejegyzés,
Emma Kimiläinen 29 éves finn versenyzőnő. A versenyzés mellett diplomás édesanya és feleség. Több évet töltött a skandináv túraautó bajnokságban, valamint Forma-1-es kommentátor is volt már.
Sarah Moore 25 éves, brit versenyzőnő. Célja, hogy ELMS-ben és a Le Mans-i 24 órás versenyen indulhasson. A közösségi oldalak tanulsága szerint saját neméhez vonzódik és jegyben jár.
A 24 éves olasz lány, Vicky Piria neve is ismerősen csenghet sokak számára. GP3-ban versenyzett korábban, és egy versenyhétvégén a Lotus Ladies Cupban is kipróbálta magát. Azóta ferraris instruktorként ténykedett, de versenyzett a Porsche Carrera Cup Italiában is.
Alice Powell neve sem ismeretlen. A 25 éves brit lány GP3-ban versenyzett, majd brit F3-ban, illetve megnyerte az ázsiai Formula Renault bajnokságot. Később azonban az anyagiak megakasztották karrierjét és versenyző instruktorként tevékenykedett tovább.
Alice Powell (@alicepowellracing) által megosztott bejegyzés,
Gosia Rdest, 25 éves, lengyel versenyzőnő. Ő is ismerős lehet a magyar közönség számára, hiszen hiszen 2017-ben Keszthelyi Vivien versenytársa volt az Audi Sport TT Cupban.
Beitske Visser szintén holland, 23 éves. Ő is ismert lehet számotokra, hiszen a World Series by Renault keretében a Hungaroringen találkozhattatok vele. Idén GT4 European Seriesben versenyzett. Céljai az F1, a Formula E és a DTM.
Fabienne Wohlwend, 21 éves, lichtensteini. Tavaly Keszthelyi Viviennel versenyzett egy mezőnyben az Audi Sport TT Cupban. Idén a Ferrari Challenge mezőnyében versenyzett.