Címke: Marko Illien

  • Marko nem az új üzemanyagnak tulajdonítja a Red Bull javulását

    Marko nem az új üzemanyagnak tulajdonítja a Red Bull javulását

    Egy hete közölte a Red Bull, hogy az ExxonMobil új üzemanyagot gyártott a Honda motoros csapatoknak, Marko azonban kétli, hogy ettől javultak volna fel.

    A közleményben az állt, az új üzemanyag „nagyobb erőt, teljesítményt és védelmet” biztosít majd az autónak. Marko Illien, a Mercedes korábbi motorfőnöke szerint ezek nem alap nélküli állítások.

    „Könnyen el lehet veszíteni úgy egy bajnoki címet, hogy az ember nem tartja a tempót az ellenfelekkel az üzemanyag és az kenőanyagok terén. Egy új típus akár öt lóerővel többet is hozhat a konyhára.”

    Az osztrák csapat tanácsadója szerint azonban nem ez jelenti a különbséget:

    „Az teljesen normális, hogy fejlesztünk ezeken évről-évre. De mindenki ugyanezt csinálja.”

    Akár ezen múlik, akár nem, egy másik korábbi Mercedes főnök is volt csapata ellen fogadna:

    „Abból, amit láttam, nagyra tartom a Red Bullt.” – jelentette ki Norbert Haug. – „Persze, úgy a legjobb, ha a másik a favorit, és én ennek ellenére nyerek. Senki sem akar favorit lenni, de mindenki nyerni szeretne.” – jegyezte meg mosolyogva.