Címke: Mark Webber

  • Webber szerint kiesik a Kanadai, Francia, Osztrák és Brit Nagydíj is!

    Webber szerint kiesik a Kanadai, Francia, Osztrák és Brit Nagydíj is!

    Mark Webber szerint a Forma-1 hatalmas kihívással áll szemben, már eleve azzal, hogy nyolc nagydíjat lemondtak. A királykategória újraindulna, amint csak lehet. és amennyi versenyhétvégét csak tudnak, újraütemeznének, de jelenleg a koronavírus uralkodik. A korábbi autóversenyző nyilatkozott a Precision Hydrationnek, és szerinte nagy eredmény lesz, ha esetleg már augusztusban tudnak majd versenyezni:

    „Ez komoly fejtörést okoz, mivel a Forma-1 egy különleges, gyorsan mozgó üzlet, egy globális sport. A szállítmányozás és a logisztika szempontjából az egyik legnagyobb kihívást magában rejtő sportág.”

    Az, hogy mikor indulhat újra a száguldó cirkusz, az jelenleg sem tisztázott. Egyelőre az az elképzelés, hogy a szezon június közepén, Kanadában indulna újra, de nagyon bizonytalan a folytatás. Az ezt követő hetekben lenne a Francia, Osztrák és Brit Nagydíj, de a koronavírus járvány jelenleg ezen országokban erősen tombol. Augusztus első hétvégéje pedig már a Magyar Nagydíj időpontja. Webber emiatt úgy látja, hogy egyáltalán nem reális az, hogy újra száguldhasson a cirkusz már júliusban:

    „Azt hiszem, hogy ez egy nagyon optimista elképzelés.”

    A Red Bull Racing egykori versenyzője ugyanakkor másokkal egyetemben egyetért abban, hogy jó ötlet lenne bevezetni a kétnapos versenyhétvégéket megoldásként.

  • Webber: Lewis komplexebb és tisztább versenyző, mint Schumi

    Webber: Lewis komplexebb és tisztább versenyző, mint Schumi

    A korábbi Red Bull, Williams, Jaguar és Minardi pilóta, Mark Webber nagyra tartja Lewis Hamiltont, és szerinte a hatszoros világbajnok összetettebb versenyző, mint a hétszeres bajnok Michael Schumacher.

    Schumacher pole pozíciós rekordját már megdöntvén, Hamilton úgy kezdi meg a 2020-as Forma-1-es szezont, hogy megdöntheti a legtöbb győzelem rekordját, és beérheti a versenyzők bajnoki címét illetően a németet. Webber szerint a jelenlegi állás szerint nem is kérdés, hogy Hamilton a sportág egyik legendája, sőt, szerinte bizonyos tekintetben jobb is, mint Schumi, és ezt el is mondta a speedcafe.com-nak:

    „Szerintem komplexebb versenyző, mint Michael. Technikailag nézve is tisztábban érte el ezen eredményeket, és kerák-kerék elleni csatáknál sem trükközött vagy ment neki másik versenyzőnek.Egyértelműen ott van a helye a legjobbak közt, olyanokra gondolok itt mint Alain Prost, Niki Lauda, Jackie Stewart vagy Ayrton Senna. Nyilvánvalóan Michael is ide tartozik, ő tartja a bajnokságok és a futamgyőzelmek rekordját, de biztos vagyok benne, hogy Lewis okozhat némi felfordulást.”

    Hamilton és a Mercedes kiemelkedő helyzetben vannak a melbourne-i szezonnyitó előtt, Webber pedig továbbra is csodálattal beszél a 35 éves britről, aki ellen versenyzett 2010-ben is, amikor a végső győztes Sebastian Vettel lett:

    „A pályán olyan mint Nadal vagy Federer. Kivégez mindenkit, szinte sebészi, klinikai módon. Nem sűrűn jár a versenybírákhoz sem, utoljára talán azért volt velük dolga, mert gyorsan ment a bokszutcában? Komoly agykontrollt végez és rendkívül nyugodt, ő egy igazán nagy tehetség, aki folyamatosan feltalálja magát, így mindent megérdemel.”

  • Hülkenberg 2013-ban majdnem top csapathoz szerződött

    Hülkenberg 2013-ban majdnem top csapathoz szerződött

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Nico Hülkenberg beszélt arról, hogy miként élte meg hogy 2019 végén elhagyta a sportágat, de azt is elárulta, hogy 2013-ban mennyire is állt közel ahhoz, hogy egy top csapathoz szerződjön. Ő a rekordere a dobogó nélküli Forma-1-es versenyzőknek, és annak ellenére nem sikerült kiemelkedőt alkotnia, hogy az egyik legtöbbre tartott pilóta volt a mezőnyben. A német t-online most interjút készített Hülkenberggel, amelyben új dolgokat is elárult magáról:

    „2013-ban közel volt az áttörés, és majdnem egy top csapathoz igazoltam, de sajnos ez nem jött össze.”

    Egy olyan évről beszélünk, ahol nagyobb átigazolásokról is beszélhettünk, hiszen 2013 végén több komoly versenyülés is felszabadult. 2014-re Mark Webber helyet csinált a Red Bullnál Daniel Ricciardonak, Sergio Perez helyére Kevin Magnussen került a McLarennél, és Kimi Räikkönen is visszatért a Ferrarihoz, Felipe Massa helyére. Hülkenberg elárulta, hogy az olyan eredmények, mint amikor 2012-ben Brazíliában vezette is a versenyt, majd pár hibát követően végül csak ötödik lett, abba a kalapba tette őt, ahol a versenyképes versenyzők voltak, de 2013 után a figyelem már inkább a fiatal versenyzőkön volt:

    „Mindig vannak különleges pillanatok versenyeken, ahol csak hoznod kell a formád, és ha minden jól alakul, akkor egy nagy csapatnál köthetsz ki. Normál esetben ennek 2-4 éven belül meg kell történnie. Egy ponton túl azonban jönnek az új tehetségek. Jókor, jó helyen kell lenned, a megfelelő emberekkel körbe véve. És egyszerűen mindennek passzolnia kell.”

    Nico azonban nem volt bátortalan, és kereste a szerencséjét több istállónál is. A Williamsnél, Force Indiánál, a Saubernél és végül a Renault-nál is végül sokak tiszteletét kivívta:

    „Teljesítettem azért, hiszen enélkül nem lehettem volna 10 évet a Forma-1-ben. Viccből azért nem alkalmaznak.”

  • Ricciardo és Webber is az ausztrál bozóttüzek áldozatainak adakoznak

    Ricciardo és Webber is az ausztrál bozóttüzek áldozatainak adakoznak

    A Forma-1 ausztrál versenyzője jótékony célra ajánlja majd fel azt a versenyoverált, melyet az idei Ausztrál Nagydíjon visel majd. A cél az Ausztráliát sújtó bozóttüzek áldozatainak megsegítése.

    A 30 éves perth-i versenyző egy videóüzenetben közölte, hogy így kíván segíteni.
    „Ausztrália pusztító bozóttüzektől szenved.” – mondta Ricciardo. „Bárki, aki megteheti, hogy adakozzon, légyszíves tegye meg.”

    „Az Ausztrál Vöröskereszten és a WIRES vadmentő szervezeten keresztül, és biztos vagyok benne, hogy még sokan vannak, de ez az a kettő, melynek én is adakoztam, szóval kérlek – ha megteheted.”

    Az ausztrál versenyző tehát már adakozott, de az overálját is e célból kívánja elárverezni.

    „Az elkövetkezendő napokban majd további részleteket árulok el (ezzel kapcsolatban). De a overálomat, amiben az idei Ausztrál Nagydíjon versenyzem majd, alá fogom írni és felajánlom, és minden ebből származó e két szervezetnek megy majd.”

    Mark Webber is arra hívja fel a figyelmet, hogy aki teheti, segítsen.

    „Én szeretem az állataimat és szeretem az országomat és annak küzdőszellemét.” – írta Webber Instagramon. „Jelenleg szörnyű a füzek okozta pusztítás. Rendkívül megérintett a világ minden táján élő barátok megkeresése, és hogy azt kérdezik, hogyan tudnak segíteni. A WIRES vadmentő szervezet egy remek hely, ha szeretnél hozzájárulni.”

    https://www.instagram.com/p/B69m_q6FtFz/

  • Webber jóslata idénre: Hamilton és a Ferrari lesz a bajnok

    Webber jóslata idénre: Hamilton és a Ferrari lesz a bajnok

    Jóslatokba bocsátkozott a korábbi kiváló pilóta, Mark Webber. Az ausztrál úgy véli, hogy idén a Leclerc-Vettel duó képes lehet majd arra, hogy csapatként bajnoki címre vezessék a Ferrarit, ám abban már kételkedik, hogy egyéniben bárki is letudja majd győzni Lewis Hamiltont, aki ezzel egalizál majd Michael Schumacherre.

    2019-ben mind a két bajnoki címet a Mercedes zsebelte be, egyéniben ráadásul az első két helyet is kibérelték, míg a csapatversenyben a németek 235 ponttal előzték meg a második Ferrarit. A tempó tekintetében is fél másodperccel a mezőny fölött álltak és a szezon első öt versenyén kettős győzelmet arattak, ami nagyban megalapozta a végső sikerüket.

    A nyári szünet azonban a Ferrari – elsősorban az időmérőkön – mutatott jelentős javulást, és zsinórban három versenyt is tudtak nyerni.

    A Red Bull korábbi versenyzője Mark Webber szerint a tavalyi feszültségek után idénre helyre áll a két Ferraris kapcsolata, aminek az eredménye egy igen erős év lehet, legalább is csapat szinten.

    „Charles Leclerc és Sebastian Vettel legalább idén tud majd rendszeresen sok pontot szerezni. A konstruktőri bajnokság a Ferrari számára igencsak jól sikerülhet, azonban Lewis Hamilton az egyéni bajnokságban továbbra is fölényben lesz az egész szezon során.” – kezdte az ausztrál.

    „Verstappenről pedig nem is kell már beszélnünk többé, mivel ő egy elismert és meghatározó név és ott van benne a tűz. Összességében arra számítok 2020-ban, hogy Hamilton utoléri Schumachert és ő is hétszeres bajnok lesz bajnok lesz, miközben Leclercre meg Verstappenre kell majd figyelnie.” – tette hozzá.

  • Webber: Bottas nem elég éhes a sikerre

    Webber: Bottas nem elég éhes a sikerre

    Valtteri Bottas idén a legjobb szezonját tudhatja maga mögött, négy győzelmet szerzett és további 11 alkalommal állhatott fel a dobogóra, ám lemaradása csapattársához, Lewis Hamiltonhoz képes hatalmas lett, a finn ugyanis 87 egységgel kevesebbet szerzett, mint a brit.

    Mark Webber szerint a nastolai versenyző szekere azért nem megy, mert Bottas nem éhes annyira a sikerre, és nem akarja olyannyira megkaparintani a legfényesebb trófeát, mint ellenfelei.

    A Mercedes versenyzője ugyan remekül kezdte a szezont, ám az év közepén elfáradt, teljesítménye hanyatlásnak indult, és csak az évad végére tudta összekapni magát, ám akkor már késő volt, Hamilton bezsebelt a trófeát.

    ,,Valtterinek nehéz szezonja volt. A téli tesztek kapcsán a Ferrarinak kellett volna a meghatározó erőnek lennie, ám mégis a Mercedes lett a domináns. Mikor a szezon közepén a Ferrari feltámadt, velük a versenyt csak Lewis tudta felvenni. A kerék a kerék elleni csaták tekintetében még hiányzik Valtteriból az éhség és a küzdelem. Lewis mindemellett mindenkit leiskolázott , egyenként vadászta le ellenfeleit, az évad során az állóképessége kivételes volt.” -nyilatkozta Webber a Chanel 4 műsorában.

  • Webber: Jövőre is Hamilton nyer

    Webber: Jövőre is Hamilton nyer

    Mark Webber nem gondolná, hogy a Ferrari vagy a Red Bull pilótái le tudnák győzni Lewis Hamiltont 2020-ban.

    Ahogy a legtöbb szakértő, a 9-szeres futamgyőztes ausztrál is úgy gondolja, hogy szoros csatában lesz a három élcsapat jövőre.

    „Feltéve, hogy Leclerc és Vettel legalább rendszeresen pontot szerez, szerintem a Ferrarinak jó esélye lehet a konstruktőri bajnoki címre” – mondta Webber. „De még mindig azt gondolom, hogy a szezon egészében egyéniben Lewis felsőbbrendűsége lesz jellemző.”

    Mindazonáltal a korábbi Red Bull pilóta nagyon megdicsérte Hamilton riválisait, főleg Max Verstappent.

    „Nem is kell többet Verstappenről beszélnünk. Hatalmas formában van. Kíváncsiam várom, beéri-e Hamilton Michael Schumachert, a hétszeres világbajnokot, miközben Leclerckel és Verstappennel kell harcolnia.”

  • A Porsche biztosan nem fog beszállni a Forma-1-be

    A Porsche biztosan nem fog beszállni a Forma-1-be

    A Porsche kizárta a Forma-1-be való belépésüket. A Volkswagen csoport által birtokolt német márka nemrég szállt ki a WEC-ből, hogy maximálisan tudjanak összpontosítani a Formula E projektjükre.

    A német gyártó korábbi versenyzője Mark Webber szerint a Porsche uralni szeretné az elektromos szériát. „A kesztyűt felvettük, a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk,” – véli az ex F1-es ausztrál.

    Mivel a német gyártó most már csak is kizárólag az elektromos szériára összpontosít a versenyzőikkel, Neel Janival és André Lottererrel – aki már az új szezon évadnyitó versenyén megszerezte a német márka első dobogós helyezését a sorozatban.

    Ebből következik, hogy a Forma-1 ki van zárva a Porsche számára. „Rossz volt az időzítés,” – nyilatkozta a német gyártó csapatfőnöke, Fritz Enzinger. „A Forma-1 egy olyan téma, ami a múltban volt aktuális a számunkra.”

  • Vettel: A Ferrari csapatutasításai nem olyanok, mint a Multi 21

    Vettel: A Ferrari csapatutasításai nem olyanok, mint a Multi 21

    Sebastian Vettel szerint a Ferrari csapatutasításai mások és nem hasonlíthatóak össze a Multi 21-es esettel.

    A Scuderia már a szezon kezdete óta alkalmaz csapatutasításokat, hol az egyik, hol a másik pilóta javára. Mattia Binotto szerint ezek az intézkedések előre viszik a csapatot és rendet teremtenek az istállón belül. Oroszországban azonban problémába ütköztek, ugyanis a verseny előtti megállapodás félreértéssé fajult a felek között. Vettel nem tartotta magát a megbeszéltekhez, és nem akarta visszaadni helyét Charles Leclerc-nek, aki az ominózus időszak alatt a rádión panaszkodott. Végül a vörösök a kerékcserék alatt megoldották a dolgot, és megcserélték a két pilótát, de intézkedésük a német kiesése miatt, végül értelmetlenné vált.

    A futam után a négyszeres világbajnok rögtön jelezte, úgy érzi, ő nem szegte meg az egyezményt, ám miután beszélt a csapattal tisztázták ki és mit értett félre, belátta, nem jól döntött és elnézést kért engedetlenségéért. A sajtó képviselői azonnal párhuzamot vontak az oroszországi eset és a híres Multi 21-es incidens között, ám Vettel szerint a két helyzet még csak köszönőviszonyban sincs egymással.

    „Az autóban ülve néha nehéz megérteni a teljes képet, ugyanis nem látsz rá mindenre. Igazából minden az adott szituációtól függ, és nem hinném, hogy egyszerűen be lehetne kategorizálni úgy a dolgokat, hogy azt mondjuk, ő jól döntött, ő pedig nem. Ha visszagondolok a Markkal való esetre, nos az egy másik helyzet volt, már régóta csapattársak voltunk, és nem hinném, hogy annyira jól ment volna a közös munka. Eljött aztán az a nap, ahol is azt kérték tőlem, hogy tegyek neki szívességet, de én azelőtt egyszer sem kaptam tőle ilyet, akkor én miért adnék neki? Tehát az egy másik szituáció volt. Fontos az, hogy kiállj magadért és azért amiben hiszel. Nos, az már egy másik kérdés, hogy igazad van-e, vagy sem.”

    Vettel szerint az önzőség valahol egy versenyzői kvalitás, ami az elmúlt évtizedekben, nagyobb szerepet kapott a sportban, mint manapság. A négyszeres világbajnok mióta csatlakozott a Ferrarihoz, úgy véli, a csapatot kell előtérbe helyezni.

    „Nehéz dolog ez, főleg manapság. Ha összehasonlítjuk a 70-es, 80-as és a 90-es évek első felét a mai korral, akkor megállapíthatjuk, hogy a versenyzők voltak a központi figurái a sportnak. Mindig is szükség volt arra, hogy egy csapat köréd épüljön, ám manapság már sokkal inkább arról szól a dolog, hogy felelősséggel tartozol azoknak az embereknek akik körülötted vannak, akik mögötted állnak és akik neked és a csapatnak szurkolnak. Különösen ez a Ferrarira igaz. A csapat mindennél nagyobb, még a versenyzőnél is.”

  • Ricciardo reagált Webber megjegyzésére

    Ricciardo reagált Webber megjegyzésére

    Daniel Ricciardo reagált honfitársa, Mark Webber állítására, mi szerint ő (Ricciardo) megbánta, hogy elhagyta a Red Bullt.

    Webber szerint Ricciardo ezzel azt kockáztatja, hogy a középmezőny irreleváns tagjává válik, miközben az ifjoncok egyre többen és egyre jobbak lesznek.

    „Értem, amit Mark mond, de ha leültem volna vele beszélni, hogy elmondjam neki, miért váltottam, akkor elég nyilvánvaló lenne.” – mondta Ricciardo a Fairfax Mediának.

    Elismerte, hogy a Red Bullnál mér kezdett túl frusztrált lenni.

    „Próbáltam elképzelni magam a Red Bullal idén és meglátni a potenciális eredményeket, melyeket elérhettem volna, de nem érzem másként most sem, mint tavaly.”

    „Nem érzem úgy, hogy fejlődtem volna (ha a Red Bullnál marad). Max nyert pár versenyt, de nem tettek semmivel sem többet, mint tavaly, mikor ott voltam.”

    Ezzel ellentétben az ausztrál úgy érzi, hogy a Renault-nál fejlődni tudott versenyzőként, még akkor is, ha olykor frusztráló a helyzet.

    „Nicoval (Hülkenberg) mi együtt állunk a bajnokságban (9. és 10. helyen állnak a pontversenyben), de a kvalifikációs mérlegem ellene, magáért beszél. Emiatt vagyok még releváns.”

    A Renault küszködésével kapcsolatban Ricciardo a következőt mondta: „Nagyon megértő voltam és nem vártam azt, hogy egyik napról a másikra lesz változás. Jövőre már egy kicsit nagyobb nyomást teszek majd a csapat vállára és többre számítok.”