Címke: Mark Webber

  • Webber: Verstappen még nem olyan jó, mint Hamilton

    Webber: Verstappen még nem olyan jó, mint Hamilton

    Mark Webber szerint Max Verstappen még nem olyan jó, mint a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton. A korábbi Red Bull pilóta ugyanakkor elismeri a 23 éves holland versenyző tehetségét. Az ausztrál a Formule 1 magazinnak nyilatkozott:

    „Utolsó fázisba ért a képességeinek a finomhangolásában, ha mondhatom így. Szombatonként olyan-e már, mint Lewis? Igen. Olyan-e vasárnaponként már, mint Lewis? Nem, még nem, de ez így normális. Nem nyersz öt világbajnoki címet az első öt évedben a Forma-1-ben, ez még senkinek sem sikerült.”

    A 44 éves Webber 9 versenyt nyert meg a Forma-1-es pályafutása alatt a 2013-as visszavonulásáig.

  • Webber 2023-ra a Forma-1-ben szeretné látni pártfogoltját

    Webber 2023-ra a Forma-1-ben szeretné látni pártfogoltját

    Mark Webber szerint az FIA Formula 3 idei bajnoka Oscar Piastri képes lesz megbirkózni az előtte álló akadályokkal és 2023-ban már a Forma-1-ben fog versenyezni.

    Az ausztrál fiatal – akinek a Red Bull egykori pilótája a mentora – szoros csatában ugyan, de újoncként volt képes megszerezni az FIA Formula 3 bajnoki címét Theo Pourchaire és Logan Sargeant előtt.

    A Renauult junior Piastri ezt követően Forma-1-es tesztlehetőséget kapott Guanyu Zhou és Christian Lundgaard mellett. Az entstonei istálló fiatal pilótái Bahreinben vihetik majd pályára az R.S18-at.

    Piastri honfitársa, Daniel Ricciardo pedig ekkor már az Emilia Romagna Nagydíjon fog részt venni, amit ezen a héten rendeznek majd meg az imolai versenypályán.

    Webber úgy gondolja, hogy Piastri egy-két Formula 2-es szezont követően képes lesz megállni a helyét és csatlakozni az elithez, akik a Forma-1-ben versenyeznek egymás ellen.

    Ugyan az ausztrál fiatalt még egyik Formula 2-es csapat sem jelentette be, mint hivatalos versenyzőjét, Webber szerint ez már csak az idő kérdése, hogy megszülessen a megállapodás a két fél között.

    „Minden szezon és minden elkövetkező verseny fontos lesz ezentúl Oscar számára,” – mondta a 9-szeres futamgyőztes Webber. „Egyre csak nehezebb lesz a számára és a Formula 2 egy nagy ugrás lesz a Formula 3-hoz képest.

    „Szóval, ha minden jó alakul, akkor Oscar 2023-ra már a Forma-1-ben fog versenyezni. Egy év nem lenne elég a kellő felkészüléshez, két évet követően pedig majd csak 2023-ban mutatkozhatna be ugyebár.

    „Mindenre fel kell készítenünk Oscart. A Forma-1 pilótakeringője egy őrült játszma és a csapatok szeretik, ha vannak elérhető fiatal, tehetséges pilóták.

    „Sajnos jelen pillanatban az sem segít a számunkra, hogy számos tehetős apuka egyszerűen bevásárolja a fiát a sportba.”

    Webber Piastri leendő Forma-1-es tesztjére is kitért.

    „Ez bármelyik ausztrál számára egy nagy lehetőség és ezzel ő is tisztában van. A Renaultnál már megfelelően felkészült erre a kihívásra a szimulátorban. Ez lesz élete egyik legnagyobb napja szóval biztos vagyok benne, hogy nagyon várja már.

    „Oscar teljes mértékben megérdemli ezt a lehetőséget, ugyanis idén újoncként lett bajnok az FIA Formula 3-ban. Mellette idősebb versenyzők tesztelnek, szóval nem feltétlen kellene mellettük lennie, azonban az idei szezonban eredményei lehetővé tette számára azt, hogy egy szintre kerüljön velük.”

  • Webber szerint a Vettellel való kapcsolata mérgező volt a csapat számára

    Webber szerint a Vettellel való kapcsolata mérgező volt a csapat számára

    Az egykori F1-es versenyző, Mark Webber felfedte, milyen mérgezővé vált anno a Red Bullnál az, hogy ő és Sebastian Vettel milyen mértékben rivalizáltak egymással.

    Webber és Vettel 5 éven át voltak csapattársak a Red Bullnál. Eleinte Webber úgy gondolhatta, hogy bőven előnyben van a még majdhogynem újonc Vettellel szemben, aki 11 évvel fiatalabb nála. Az ifjú német azonban hamar Webber fejére nőtt, majd bezsebelt 4 bajnoki címet, miközben Webber látványosan háttérbe szorult.

    2009 volt az első év, mikor a Red Bull igazán győzelemre alkalmas autót rakott össze, ez volt az RB5-ös.

    „A Renault-val dolgoztunk, akikkel nem volt mindig könnyű abban a tekintetben, hogy nem volt mindig a legjobb az erőforrásuk” – mesélte Webber a Channel 4-nak. „Szóval Adriannak (Newey) meg kellett találni a módját annak, hogy az aerodinamika és a vezethetőség eredményezze a köridőt.”

    „Sebastian határozottan megérkezett, 2009-ben ő lett az új csapattársam.”

    „A Brawn az év elején tette a dolgát Jensonnel (Button), de amint ráéreztünk a szabályokra, ez a dolog szárnyalni kezdett.”

    „És Sebastian Red Bull junior volt, én meg a tapasztalatom végett voltam ott, ő meg bekopogtatott és profi versenyzőként ment végig az úton.”

    Webber hozzátette azt is, hogy Vettel sikeressé tétele az F1-ben fontos volt a Red Bull számára, mert bizonyította a junior team létjogosultságát, amibe amúgy nem kevés pénz öltek.

    „És persze ez nekem is hasznomra vált, csak úgy, mint Adrian Newey jelenléte.”

    „Az az autó egy fegyver volt, gyönyörű mérnöki munka.”

    Azzal azonban már mindenki tisztában van, hogy Vettel és Webber kapcsolata igencsak viharosan alakult. Incidensektől sem volt mentes, elég ha csak a törökországi (2010) ütközésükre gondolunk, vagy a Multi-21 néven elhíresült csapatutasításra.

    Webber szerint mindez két táborra osztotta a csapatot

    Mark Webber, Sebastian Vettel, Fernando Alonso
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Arra a kérdésre, hogy pályán kívül ő és Vettel félre tudták-e tenni ezeket a nézeteltéréseket, az ausztrál így felelt: „Egyáltalán nem. Esély sem volt rá.”

    „Szakmailag gyakran túlléptük a határt, és szakmai értelemben élveszítettem bizalmat irányában.”

    „Ma már közelebb állunk egymáshoz, vannak üzenetváltásunk, szóval már elmúlt (az ellenszenv), elfogyott pár üveg vörös (bor), mire el tudtam engedni a dolgot.”

    „De akkoriban, ha ételmérgezést kapott volna (Vettel), nem tudtam volna megmondani, hogy ki tett valamit az életébe…” – mondta Webber azzal kapcsolatban, hogy csapaton belül is két táborra oszlottak a kollégák, így bárki lehetett volna olyan, hogy a másikat hátrányba akarja hozni.

    „De alapvetően ez komoly fejfájást okozott a csapatnak, mert a bajnoki címért mentünk 2010-ben, és mindketten ugyanabban a csapatban mentünk Lewis (Hamilton) és Fernando (Alonso), négyen voltunk csatában az utolsó versenyen, így ez a csapatnak abszolút fejfájást okozott.”

    „Sok kihívást jelentő pillanatunk volt mentálisan, és a csapat kezdett kettéválni, szóval Christian (Horner, csapatfőnök) számára nehéz volt ezt kezelni.”

  • Vettel szerint nem Ricciardo volt a legerősebb csapattársa

    Vettel szerint nem Ricciardo volt a legerősebb csapattársa

    Sebastian Vettel számos pilóta csapattársaként versenyzett a Forma-1-ben. Ott volt még kezdésnek Vitantonio Liuzzi és Sebastien Bourdais, de később Daniel Ricciardo, Kimi Räikkönen vagy Charles Leclerc is. Ám a felsoroltak közül egyiket sem tartja a legerősebbnek, hanem inkább Mark Webbert nevezné meg a legversenyképesebbnek, aki a Red Bullos korszakának nagy részében versenyzett mellette.

    „Akkor már kicsit messzebb járt a karrierjében, mint én” – kezdte Vettel magyarázatát. „Mi több, kicsit érettebb volt nálam. Ez jó harcot eredményezett csapaton belül.”

    És igen, volt csata a pályán, de olykor azon kívül is, hiszen nem volt felhőtlen a viszonyuk. De most már jól kijönnek, erősítette meg Vettel.

    A német utolsó Red Bullos évében azonban egy másik ausztrált kapott meg csapattársnak, aki szintén épp mostanában beszélt a közös évéről Vettellel. Daniel Ricciardóról van szó természetesen, akivel kapcsolatban a négyszeres bajnok elmondta, miért nem őt választotta.

    „Rövid volt vele az az év. Számos dologban nehéz szezon volt, még ha erős ellenfél is volt” – érvelt a német.

  • Webber szerint mesterit húzott a Racing Point F1 Team

    Webber szerint mesterit húzott a Racing Point F1 Team

    Mark Webber szerint a Racing Point rendkívül jól tette, hogy átvette Sebastian Vettelt a Ferraritól. A korábbi Forma-1-es pilóta szerint az Aston Martin F1 Team csak profitálni fog a négyszeres világbajnok tudásából. Az ausztrál a Channel 4-nak nyilatkozott:

    „Örülök neki, azt hiszem, hogy ez egy mesteri húzás és jó lépés az Aston Martintól. Nagy igazolás volt ez tőlük a háttérben, és tényleg azt gondolom, hogy ezért nagyot is fognak majd előre lépni. Akár ha csak a kultúráról beszélünk, a kutatás-fejlesztésről az autó technikai dolgait illetően… Nico Hülkenberg jó, Sergio Perez jó, Lance Stroll is mind jó versenyzők, de nem állnak Vettel szintjén, amikor arról van szó, hogy egy mindent átfogó megközelítésben professzionális Forma-1-es versenyzőről beszéljünk.”

    Webber tudja, hogy nem mostanában voltak Vettel legjobb évei, de arra számít, hogy a német pilóta újra virágozni fog:

    „Azt hiszem, hogy még mindig maradt energiája harchoz, amellyel hozzá tehet a sporthoz, de önmagáért is jó dolog ez. Szerintem ez az új környezet ragyogó lesz neki. Szereti a brit mentalitást, Milton Keynesben a Red Bull Racingnél sziporkázott.”

  • Leclerc lesz a következő, aki „tönkremegy” a Ferrarinál?

    Leclerc lesz a következő, aki „tönkremegy” a Ferrarinál?

    Mark Webber szerint érdemes lesz az embereknek a szemüket Charles Leclercen tartani a jövőbeli átigazolások kapcsán. Az ausztrál szerint ugyanis lassan vége az idilli újdonságnak Leclerc és a Ferrari kapcsán, és nem zárható ki, hogy esetleg más csapat után nézne majd a monacói, amennyiben nem javul az olasz csapat teljesítménye.

    „Tartsuk a szemünket Leclercen” – mondta Webber a Channel 4-en. „Kíváncsi leszek rá a következő ferraris éveiben.”

    Leclecnek jelen állás szerint 2024-ig van szerződése a Ferrarival. Ez persze nem jelenti azt, hogy adott esetben semmilyen módon ne lehetne azt felrúgni. Elég, ha csak Sergio Pérez és a Racing Point esetére gondolunk.

    „Ez most a nászút időszaka, de itt fogunk ülni 24 hónap, talán 3 év múlva, és lehet, hogy arról fogunk beszélni, hogy Leclerc belefáradt (a Ferrariba)” – folytatta Webber.

    „Nagy-nagy vállalkozás a Ferrarinál vezetni és ő lehet a következő, aki célkeresztbe kerül.”

  • Vettel megpróbált venni egy F2004-et, azonban túl drágának találta azt

    Vettel megpróbált venni egy F2004-et, azonban túl drágának találta azt

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy Sebastian Vettel megvásárolta magának a Forma-1 történelmének egyik legdominánsabb autóját, az 1992-es Williamst, amivel Nigel Mansell egyetlen világbajnoki címét aratta. A német azonban most elárulta, hogy egy F2004-et is megpróbált beszerezni magának, azonban t a magas költségek inkább letett róla.

    Michael Schumacher az F2004-gyel nyerte meg hetedik világbajnoki címét a Forma-1-ben. A német legenda 18 versenyből 13 alkalommal ünnepelhetett a dobogó legtetején abban az évben.

    Nem sokkal a Toszkán Nagydíj kezdete előtt Mick Schumacher pályaára vihette édesapja bajnoki gépét pár kör erejéig a Ferrari 1000. versenyének ünneplése gyanánt.

    A Formula 2 bajnoki éllovasa már nem először ült az F2004 volánja mögött, ugyanis a tavalyi Nagydíjon is teljesíthetett pár kört az eső áztatta Hockenheimringen.

    Vettel közelről figyelte, ahogy az ifjabb Schumacher terelgeti az egyik, hanem a legjobb Ferrarit és az esemény közben az egykori Red Bullos csapattársa Mark Webber egy rövid interjút is készített vele.

    A Vettel és Webber közötti párbeszéd:

    Vettel: Ez a kedvenc autóm. Te versenyeztél ez ellen?

    Webber: Azt hiszem egy alkalommal nekimentem ennek az autónak Törökországban és Michael egyáltalán nem volt elragadtatva ettől. Azonban amint meglátom ezt az autót, akkor a nyers erő és Michael jutnak az eszembe.

    Vettel: Csak azt mondom, hogyha megnézed a mostani autók sokkal nagyobbak ezeknél. Nyilvánvalóan sokkal több leszorítóerővel rendelkezünk, de ez az autó olyan 160-170 kiloval könnyebb a mostaniakhoz képest.

    Webber: Nemrégiben egy klasszikus autóval gyarapodott a kollekciód. Van-e autód ebből a generációból?

    Vettel: Nincs. Egyszer árverésre bocsájtottak egy pont ugyanilyen autót, azonban túl drágának találtam.

    Webber: Nem igaz Seb!

    Vettel: Tényleg az volt! Ez egy hihetetlen autó, mindjárt meg is fogod tudni, hogy miért.

  • Webber a Multi 21-ről: Lehetséges, hogy Seb a mai napig bánhatja azt a versenyt

    Webber a Multi 21-ről: Lehetséges, hogy Seb a mai napig bánhatja azt a versenyt

    A Red Bull korábbi pilótája Mark Webber szerint Sebastian Vettel ugyan már megbánhatta azon szerepét, amit a Multi 21 botrányban vállalt a 2013-as Maláj Nagydíjon, azonban az ausztrál elmondása szerint ő sem volt egy angyal.

    Azon a bizonyos sepangi versenyen Webber haladt az első helyen Vettel előtt. Ekkor hangzott el a milton keynesi istálló pitwalljáról a híres Multi21, ami annyit takart, hogy a versenyzők maradjanak az eredeti pozíciójukban és ne csatázzanak. Az akkor még negyedik világbajnoki címére hajtó Vettel fittyet hányt a csapatutasításra, megelőzte Webbert, majd megnyerte a versenyt.

    Az ausztrál a mai napig nem tudja, hogy egykori csapattársa megbánta-e, amit tett anno. A Porsche egykori versenyzője emellett azt is elmondta, hogy ő sem volt egy tipikus jófiú, amikor Vettel még az energiaitalosoknál versenyzett.

    „Kényelmesen vezettem a versenyt és hogy őszinte legyek, Vettel végig küszködött. A verseny elején nem úgy jött ki, mint szerette volna és folyamatosan figyelnie kellett a mögötte érkező Lewisra (Hamilton),” – mondta Webber az F1 Unscripted podacastjében, ahol a szintén ex Red Bullos David Coultharddal beszélgetett.

    „A mai napig bánom azt, hogy nem tekertem feljebb az erőforrásomat, amikor Seb elkezdett támadni a verseny végén.

    „Szomorú voltam és csalódott, azonban ki tudja, hogy azóta Vettel megbánta-e az egészet vagy sem. Talán nem, de ezt nem tudom biztosan. Azonban figyelj, én se voltam ám egy angyal sem azon, sem pedig a másik versenyek folyamán.”

  • Webber: Vettel év közben hagyja ott a Ferrarit!

    Webber: Vettel év közben hagyja ott a Ferrarit!

    Sebastian Vettel korábbi csapattársa Mark Webber szerint a négyszeres világbajnok számára jobb lenne, ha még az idény vége előtt távozna Maranelloból.

    Egyre rosszabbra fordul a Ferrari és Vettel kapcsolata. Kezdődött azzal, hogy bejelentették, hogy év végén elvállnak az útjaik, majd a német Ausztriában mondta el, hogy a csapat még csak nem is ajánlott számára új szerződést, és végül telefonon közölték vele a szakítást.

    Ezek után Vettel számára rosszul sikerült az év első versenye, ami után Mattia Binotto csapatfőnök nyíltan kritizálta is őt.

    Látva a fejleményeket Mark Webber szerint az lenne a legjobb, ha a lehető leghamarabb elválnának az útjaik.

    „A kémia megszűnt. A házasságnak vége.” – kezdte az ausztrál az In The Fast Lane nevű podcast-ban. „Sebastian ugyanmég mindig piros ruhát hord és piros autót vezet, de ő itt már csak magáért versenyez. Szerintem, ha minél hamarabb véget érne ez, annál jobb lenne mindenkinek.”

    Őt is meglepte, ahogyan a Ferrari tudatta Vettellel a döntésüket.

    „Az, hogy nem törekedtek arra, hogy szemtől-szemben tudassák vele a hírt az nyilván egy nem egészséges kapcsolatra utal. Seb most fáradtabbnak és idősebbnek tűnik. A versenyzők mindig a fókuszban vannak, de Maranelloban is magukba kelleni nézniük. Nem lehet mindig a pilótákat hibáztatni.” – vélekedett.

  • Webber: A Honda fogja eldönteni Hamilton és Verstappen csatáját

    Webber: A Honda fogja eldönteni Hamilton és Verstappen csatáját

    Lewis Hamilton és a Mercedes a tavalyi bajnokságot komolyabb fenyegetés nélkül húzták be. A téli tesztek alapján pedig úgy tűnik, idén is ők lesznek azok, akiket mindenki meg akar verni. Mark Webber szerint azonban erre csak Max Verstappennek lesz esélye.

    „Ez róla és Lewisról fog szólni” – mondta a Ziggo Sportnak. „Senki másról nem tudom elképzelni, hogy lenne esélye, beleértve a Ferrarit. Maxen kívül senki más nincs jelenleg, aki meg tudná szorítani Lewist.”

    Mivel Webber bízik a hollandban és korábbi csapatában, a Red Bullban is, úgy gondolja, egyedül a Hondán fog múlni az idei szezon kimenetele.

    „Hiszek Milton Keynes-ben, az aerodinamikájukban, abban, ahogy működnek” – tette hozzá. „Mindössze az a kérdés, hogy a Honda képes lesz-e felnőni a Mercedes szintjére egy teljes szezonra. A Mercedesnek valószínűleg még mindig több motorereje van, így több leszorítórerejük is lehet, ez pedig kicsit könnyebbé teszi a dolgokat.”