Címke: Mark Arnall

  • Vettel örökölte meg Räikkönen trénerét

    Vettel örökölte meg Räikkönen trénerét

    Mark Arnallal ezentúl Sebastian Vettel dolgozik.

    Kimi Räikkönen korábbi edzője és fizioterapeutája a finn visszavonulása után most egy másik Forma-1-es bajnokkal kezdett el dolgozni.

    A brit fizioterapeuta közel 20 éven át dolgozott a 2007-es világbajnok Räikkönennel, a mclarenes korszaka óta, korábban pedig egy másik finn bajnokkal, Mika Häkkinennel dolgozott együtt.

    A 42 éves Räikkönen ugyan a tavalyi szezon végeztével végleg visszavonult, a 49 éves Arnall azonban továbbra is az F1-es paddock vendége marad. Pályafutását az Aston Martinnál, Räikkönen jóbarátja, Sebastian Vettel oldalán folytatja, kiegészítve a finn tréner, Antti Kostas munkáját.

    „Új szezon, új csapatruházat” – közölte Arnall Instagramon. „Nagyon izgatott vagyok, hogy idén Sebastian Vettel és Antti Kontsas mellett dolgozhatunk. A szezont megosztjuk, Antti és én a futamok felét fogjuk teljesíteni.”

    „Sok éve ismerem Sebet, négy évig csapattársak voltunk a Ferrarinál” – mondta Arnall, utalva arra az időszakra, mikor Vettel és Räikkönen a Ferrarinál egy csapatban versenyeztek.

    „Mindig is kölcsönös tisztelet és nagyszerű barátság volt közöttünk. Nagyon boldog vagyok, hogy most együtt dolgozhatunk.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mark Arnall (@markarnall_traveltraining) által megosztott bejegyzés

  • Räikkönen módosított sisakfestéssel áll rajthoz Imolában!

    Räikkönen módosított sisakfestéssel áll rajthoz Imolában!

    Kimi Räikkönen az imolai versenyhétvégére módosíttatott sisakja mintáján. A fejvédő hátulján az Iceman felirat alatt gyermekei neve szerepel, ahogy azt már megszokhattuk.

    Fölé azonban új grafika került, melyen személyi edzője, Mark Arnall látható. A 48 éves Arnall 1997-ben kezdett a Forma-1-ben, Mika Häkkinen trénereként. Majd ahogy Häkkinen távozott, Räikkönen pedig érkezett, vele folytatta tovább a munkát. Olyannyira, hogy azóta is mindenhová kíséri a finn versenyzőt, vele tartott akkor is, mikor WRC-s kitérőt tett.

    Az imolai versenyhétvége pedig már a brit tréner négyszázadik Forma-1-es hétvégéje! Ezt hivatott megünnepelni Räikkönen sisakja.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mark Arnall (@markarnall_traveltraining) által megosztott bejegyzés

  • Räikkönen: Korai még a 2021-es szabályokkal foglalkozni

    Räikkönen: Korai még a 2021-es szabályokkal foglalkozni

    Kimi Räikkönen elmondta, hogy nem biztos, hogy a Forma 1-ben lesz 2021-ben.

    A most 40 éves finn kiábrándító második félévet tudhat maga mögött az Alfa Romeóval. Räikkönen elmondása szerint soha nem gondolta volna, hogy a Forma 1-es karrierje ilyen hosszúra fog nyúlni.

    „Biztosan nem” – mondta. „Néhány évet eltöltöttem az F1-en kívül rallyzásal és egyéb más dolgokkal. De ezek nélkül most biztosan nem lennék itt. Jó érzés volt kicsit mással foglalkozni. 2001-ben, amikor idekerültem, nem gondoltam volna, hogy még 2019-ben is versenyezni fogok. De ez így alakult és ez így van jól.”

    Räikkönen aláírt a 2020-as évre az Alfa Romeóhoz. De személyi edzője, Mark Arnall azt nyilatkozta a brazil hétvégén, hogy a korábbi Ferrari pilóta csalódott az idei eredménnyel. Ugyanakkor Kimi saját bevallása szerint még mindig élvezi a versenyzést a száguldó cirkuszban.

    „Soha nem voltam nagy rajongója a többi dolognak. A legtöbb időt a repülőtéren vagyok, vagy a gépen utazom. Ez egykor jó volt, de azoknak az időknek már vége, és a sok repülés most már unalmas. Nyilvánvalóan ez a legunalmasabb az egészben, a sok interjú és az egyéb dolgok mellett. Engem csak a vezetés és a versenyzés érdekel.”

    A veterán pilóta állítása szerint még nem olvasta el a 2021-es szabályokat. Adni kell neki némi időt arra, hogy átgondolja a dolgokat, és hogy eldöntse, akarja-e folytatni.

    „Őszintén még nem foglalkoztam vele. Sok ember kérdezett már róla, és halottam néhány hozzászólást is, de még nem olvastam el az új szabályokat. Láttam már képeket az új autóról, de van még másfél év addig. És még nem tudom, hogy fogom-e valamelyiket vezetni.”

    Egy világbajnoki címmel, 21 futamgyőzelemmel, és több mint 100 dobogóval a zsebben Räikkönen még mindig motivált az újabb sikerek elérésére a Forma 1-ben: „A lehető legjobbat akarom kihozni magamból. Csak ez érdekel.”

    (Szerző: Csatlós Martin)

  • Räikkönen és a Red Bullosok is jégfürdőznek

    Räikkönen és a Red Bullosok is jégfürdőznek

    Nagy a hőség és a pára Szingapúrban, így a legtöbb versenyző jeges fürdővel hűti magát ilyenkor.

    Daniel Ricciardo Max Verstappennel közösen tette ezt, és vicces videót is készített róla, melyen közölte, hogy itt az ideje, hogy jobban megismerjék egymást Max-szal. 😀

    Mindeközben a jégfürdőző Jégemberről trénere, Mark Arnall osztott meg fotót, és szöveget is mellékelt hozzá.

    „Jégfürdő a Jégembernek. Szingapúr, mint verseny számos kihívást rejt, ezek egyik legnagyobbika pedug a hőség és a páratartalom. A jégfürdő része regenerálódó és hűtő stratégiánknak a hétvégén. Edzések utáni regenerálódhoz is szoktunk jégfürdőt és jégkamrákat alkalmazni.” – írta Arnall.

    https://www.instagram.com/p/Bnvwh6DBnrn/

    https://www.instagram.com/p/BnvzqltF9sN/?taken-by=redbullracing

  • Arnall: Räikkönen jobb formában van, mint valaha

    Arnall: Räikkönen jobb formában van, mint valaha

    Kimi Räikkönen sokkal keményebben készült az idei szezonra, állítja Mark Arnall, a finn versenyző trénere. Elmondása szerint Räikkönen fizikailag jobb formában van, mint valaha, gyakorlatilag ugyanazt a szintet tudja hozni a Ferrari versenyzője, mint 2001-ben, mikor megérkezett a Forma-1-be.

    „Jó formában van és nagyon keményen dolgozott erre a szezonra, bár minden évben ezt teszi.” – mondta Arnall.

    Hozzátette, hogy a finnt nem zavarja az sem, hogy a mostani autók már jelentősen eltérnek a 10 évvel ezelőttiektől, csupán annyi a kulcs, hogy jól érezze magát az autóban.

    Mindemellett Arnall szerint a Forma-1-nek közel sem ugyanazok a követelményei, mint más sportolók, például focisták esetében, hiszen nekik meccsről meccsre ugyanazon dolgoknak kell megfelelniük, míg a Forma-1 folyamatosan változik, és igazán sokat változott az elmúlt 17 évben.

  • Räikkönen leadott pár kilót a télen

    Räikkönen leadott pár kilót a télen

    Kimi Räikkönen személyi edzője, Mark Arnall megerősítette, hogy a finn versenyző a fogyott a tél folyamán.

    Räikkönen nemrégiben elutasította egy riporter megjegyzését, mi szerint vékonyabbnak tűnik idén. Arnall azonban nem cáfolta ezt.

    „Az idei téli szezon arról szólt, hogy Kimi fogyjon.” – mondta az Iltalehtinek. „Ezen a télen sikerült 3,2 kilót lefaragnom Kimiről.”

    Hozzátette, hogy a mérnökök kérték, hogy a versenyzők legyenek a lehető legkönnyebbek.

    „Ha azt szeretnék, hogy az autó elülső része jobb legyen, akkor több súlyt helyeznek előre. Ha a hátsó gumik jobb tapadását akarják elérni, akkor hátra helyezik a súlyt. És ha a versenyző túl sokat nyom, az nem működik.”

    https://www.instagram.com/p/BeAWtRVBiZT/?taken-by=kimimatiasraikkonen

     

    https://www.instagram.com/p/BeDVQZiBqE2/?taken-by=kimimatiasraikkonen

    https://www.instagram.com/p/BfYS7KmBrVJ/?taken-by=kimimatiasraikkonen

  • Egy rajongónak köszönheti Räikkönen a reggeli kávéját

    Egy rajongónak köszönheti Räikkönen a reggeli kávéját

    Kimi Räikkönen személyi edzője, Mark Arnall számolt be róla, hogy reggel bement egy Starbucksba Kínában, hogy vegyen egy termoszt Kimi reggeli kávéjához, azonban a finn versenyző egy rajongója ragaszkodott hozzá, hogy ő vegye az meg Räikkönennek, ajándék gyanánt.

    Fotó is készült:

    https://www.instagram.com/p/BhhqSHfhXno/?taken-by=markarnall_traveltraining