Címke: Mario Isola

  • A Pirelli már sejti, mi lehetett a defektek oka Katarban

    A Pirelli már sejti, mi lehetett a defektek oka Katarban

    Mario Isola, a Pirelli embere elárulta, ők nem javasolták a csapatoknak az egykiállásos stratégiát, de teljeskörű vizsgálatot folytatnak majd le az ügyben.

    A Katari Nagydíjon négyen is defektet kaptak, és mindannyiuknak a bal első kerékkel gyűlt meg a problémája.

    Valtteri Bottas és Nicholas Latifi végül fel is adták emiatt a futamot, George Russell tudott tovább tudott menni. A „legjobban” Lando Norris járt, aki meg tudta előzni boxkiállásával, hogy további hátránya származzon a defektből.

    Körülbelül mindegyik gumi a 30. körét taposta akkor, ez jó kiindulási alap lehet a vizsgálathoz.

    „Hogy megértsük, mi történt pontosan, vissza kell küldenünk Milánóba a gumikat, hogy megvizsgálhassuk őket. Néhány látható vágás van az oldalukon, az a gumi gyengébb része.”

    Isola elmagyarázta, nem drámai hirtelenséggel történtek a dolgok, néhány másodpercre előre lehetett tudni, mikor szűnik meg a nyomás.

    „Hirtelen, de nem azonnal történt. Vissza tudtak menni a boxba, szóval irányítás alatt tartották a dolgot. Még akkor is, amikor szökik a nyomás, nem tudnak úgy irányt változtatni, mint felfújt gumival, de eljutottak a kiállásig.”

    „Egyes abroncsok jó állapotban vannak, amiket nem mentek tönkre, úgyhogy azokat meg tudjuk vizsgálni.”

    Az autókat kétségtelenül megviselték a kerékvetők, a hétvége során számos alkalommal szakadtak le kisebb darabok az autók fenéklemezéből. A Pirelli szakembere szerint azonban még túl korai lenne levonni a következtetést, hogy ez lett volna a gumiproblémák oka is.

    „Össze kell hasonlítanunk őket már gumikkal, amivel hosszú etapot mentek. Alonso elkerülte a kerékvetőket, és egyben visszahozta a gumikat. Meg kell értenünk, hogy valóban ez volt-e a hiba, vagy más miatt volt ennyi defekt.”

    „Nagy energiaigényű pálya ez, különösen a bal elsőkre nehezedik nagy nyomás. Ehhez képest voltak olyan szettek, amiknél mindkét baloldali kerék elkopott.”

    „Figyelembe kell vennünk a kerékvetőn nagy sebességgel való áthaladás gumikra gyakorolt hatását is. Itt rengeteg bukótér volt magasított bukkanókkal. Ha jól tudom, egyes autók padlólemezét, kaszniját és szárnyait is megviselte a dolog.”

    Isola egy érdekes részletet is elárult a hétvége korai szakaszáról: a Pirelli a verseny előtti jegyzeteiben nem tanácsolta az egy cserét.

    „Két kiállásos stratégiára számítottunk, mert kopás mértékét nézve ez volt a normális hozzáállás ezek között a körülmények között. Nem akarom azt mondani, hogy tudtam, de sejtettem, hogy lesznek, akik megpróbálják egy kiállással.”

    „Neki be is jött, de ha kicsit máshogy talál el egy kerékvetőt… Nem akarok a feszültségről beszélni, mert még nem áll módomban. A nagy vibráció és más tényezők okozzák, viszont a csapatok közül még senki nem adott számomra semmi információt erről.”

  • A Pirelli is reagált a defektsorozatra: Meg kell értenünk mi történt!

    A Pirelli is reagált a defektsorozatra: Meg kell értenünk mi történt!

    Mario Isola, a Pirelli F1 vezetője is reagált a katari defektsorozatra.

    A tegnapi futam során több versenyzőnek is meggyűlt a baja az olasz gyártó abroncsaival. Valtteri Bottas volt az első, aki pórul járt, majd példáját George Russell, Lando Norris és Nicholas Latifi is követte. A versenyzők szerint semmi előjele nem volt a defektnek, így őket is meglepte az, mikor a bal elsők felmondták a szolgálatot.

    Az eset után a Pirelli visszaküldi a meghibásodott gumikat a gyárába, hogy megkezdjék a kivizsgálásukat.

    ,,A bal elsőkkel volt gond a rájuk nehezedett terhelés miatt, ugyanakkor nem akarom azt mondani, hogy mindezt a túlzott energia okozta. Annyit tudok most elmondani, hogy mindegyik abroncs nagyon viseltes volt, közel voltak a 100%-os kopáshoz. Találtunk vágásokat a komponenseken, ám még kell értenünk azt, hogy ezek a nyomásvesztés előtt vagy után keletkeztek. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a nyomáscsökkenés hirtelen történt-e. Várjuk az adatokat a csapatoktól. Néhány istálló megpróbálkozott az egy kiállással, mert nem akartak túl sok időt veszíteni a boxkiállással. Mi azonban a bal elsők kopása miatt két kiállást javasoltunk. A rázókövek kapcsán sok sérülést láthattunk a padlólemezen és az első szárnyon. Amikor a gumik kopni kezdenek, a nyomásukból is veszíthetnek.” – nyilatkozta a Isola a Sky Sportsnak.

  • Hogy milyen lesz Katar a gumik terén? – így készül a Pirelli

    Hogy milyen lesz Katar a gumik terén? – így készül a Pirelli

    Mivel még egyszer sem versenyzett az F1-es mezőny Qatarban, a csapatok és a Pirelli nem rendelkezik adatokkal a pályát illetően.

    A 16 kanyarral rendelkező pályán a 2004-es építés óta nem volt újraaszfaltozás. Ez azt jelenti – eső hiányában – rendesen fel van gumizva az aszfalt, és nagymértékű tapadásra lehet számítani. Viszont ez egyúttal azt is eredményezi, hogy a pálya nagy mértékben koptatja a gumikat.

    Éppen ezért a Pirelli a legkeményebb kiosztás (C1, C2, C3) mellett döntött.

    Több kemény féktáv található a pályán, emellett pedig a gyors és középlassú kanyarok találhatóak rajta. Különösen a 12-13-14-es kanyarra kell majd figyelni, ott a bal első gumik kapnak majd nagy terhelést.

    „Új pályára érkezni nem ismeretlen számunkra, a szimulációs adatokra így is tudunk támaszkodni. Illetve minél több adatot gyűjtünk a pályáról, mielőtt eldöntjük, melyik keverékeket választjuk a hétvégére.” – ismertette az ilyenkor használt procedúrát Mario Isola.

    „Nem tudtuk ugyan megmérni az aszfalt keménységét, de a promóter ellátott minket a megfelelő információkkal az aszfalt karakterét illetően. Abból, amit láttunk, a legkeményebb gumik fekszenek majd a legjobban a losaili pályához a nagy kopású aszfalt és a sokat igénylő kanyarok miatt.”

    „De mivel nem versenyeztünk itt előtte, akkor látunk majd igazi képet, arról, hogy működnek a gumit, amikor már ott vagyunk.”

    A Pirelli arra is számít, hogy a homok miatt a pálya evolúciója jelentős lesz. Ahogy haladunk majd előre, egyre több lesz majd a tapadás.

  • 2022-ben eltörlik az F1-ben az időmérős gumiszabályt

    2022-ben eltörlik az F1-ben az időmérős gumiszabályt

    Jövőre megszűnik az sokat vitatott F1-es szabály, miszerint a Q3-ba továbbjutó pilóták a második edzésrészben használt gumin kötelesek rajtolni.

    Ezzel az egész mezőny ismét szabadon választhat majd gumit, George Russell, GPDA elnöke pedig üdvözölte a változásokat.

    „A gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények meg még szegényebbek, amikor a gyors autók keményebb keverékkel is be tudnak jutni a Q3-ba.”

    „Úgy gondolom, így jobb, hogy megszabadulunk ettől a szabálytól.”

    Nem ez lehet azonban az egyetlen, gumikat érintő változás: jövőre kevesebb gumit akarnak a csapatok rendelkezésére bocsátani.

    „Már megbeszéléseket tartunk velük, az F1-gyel és az FIA-val is.” – ismertette Mario Isola, a Pirelli autósportért felelős vezetője.

    „Van néhány javaslat arról, hogy kevesebb gumi gyártásával és utaztatásával, jobb hatással lennénk a környezetre. Van néhány olyan ötletünk, amit jövőre ki is próbálhatunk néhány versenyen.”

    „Mindenképpen szeretnénk kivenni a részünket abból, hogy fenntarthatóbbá tegyük a Forma-1-et.”

    És még ez nem lenne a vége, Domenicali 2022-ben több sprintfutamot szeretne, de erről többeknek is ellentétes véleménye van, például a McLaren csapatfőnökének, Andreas Seidlnek is.

    „Nekem semmi bajom az alap formátummal, és azzal is boldogok vagyunk, amit a három sprinthétvégén csináltunk. De semmiképpen sem támogatok ennél több csavart.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Pirelli (@pirelli_motorsport) által megosztott bejegyzés

  • Alig valamivel lesznek lassabbak a 2022-es autók

    Alig valamivel lesznek lassabbak a 2022-es autók

    Sokan féltek attól, hogy nagy lesz a lassulás az új szabályok szerint épített 2022-es autókkal, de a különbség nem annyira drasztikus.

    2022-ben érkeznek majd az új szabályok szerint épített autók, új korszak kezdetét jelezve ezzel a Forma-1-ben. A döntéshozók célja az volt ezzel az újrafazonírozással, hogy látványosabb versenyeket figyelhessenek az érdeklődők, köszönhetően többek között egymás könnyebbé váló követésének és megelőzésének.

    Nemrég még attól féltek sokan, hogy a lassulás az új autókkal akár több másodperc is lehet, Mario Isola, a Pirelli első embere szerint erről viszont azért nincs szó.

    „Eleinte arról szóltak a hírek, hogy minimum 2-3 másodperces lassulás is bekövetkezhet” – fogalmazott Isola az Auto Motor und Sportnak. „Aztán ahogy a szimulációk egyre megbízhatóbbá váltak, úgy látszik egyre tisztábban, hogy alig lesz különbség a mostaniakhoz képest.”

    A Pirelli új, 18 colos kerekeit tesztelve egyébként még a 2-3 másodperchez képest is rosszabb eredmények jöttek ki. Viszont az ott tapasztalt 4, de akár 5 másodperccel rosszabb köridőkre is megvan a magyarázat Isola szerint. „Azok az öszvérautók, amelyekkel azokat a kerekeket teszteltük, önmagukban ennyivel lassabbak a mostaniaknál, innen a differencia. Tehát egy konzervatív megközelítéssel vágtunk neki, azzal a gondolattal, hogy a 2022-es autók majd úgyis gyorsabbak lesznek. Még a szezon elejétől a végéhez érkezve is láthatunk akár 2 másodperces gyorsulást.”

  • A Pirelli szólt, hogy szükség lesz kerékcserére

    A Pirelli szólt, hogy szükség lesz kerékcserére

    A Pirelli elmondása szerint tájékoztatott néhány Forma-1-es csapatot arról, hogy Törökországban nem lehet a teljes versenytávot végigcsinálni anélkül, hogy friss gumikért ki ne állnának a boxba.

    Nedves körülmények között a versenyzőknek nem kötelező boxkiállást tartaniuk a verseny során, a kötelező kerékcsere csak a száraz keverékekre vonatkozik. A Török Nagydíjon azonban olyanok voltak a körülmények, hogy a versenyt az elejétől a végéig intermediate, vagyis köztes esőgumin teljesítették.

    Ráadásul volt, aki intermediate gumit sem cserélt, hanem ténylegesen azon a gumin ért célba, amelyen elindult. Az Alpine francia versenyzője, Esteban Ocon volt az egyetlen pilóta, aki megállás nélkül teljesítette a versenyt, de Lewis Hamilton is 50 körig használta a kezdő gumiszettjét.

    Az Intermediate abroncs barázdáinak nagy része, amelyeket a víz elvezetésére terveztek, a verseny során elkopott, így gyakorlatilag slick gumivá vált.

    Azonban azok, akik a verseny késői szakaszában álltak ki új gumikért, szenvedtek a szemcsésedéstől, mivel a pálya lassan száradni kezdett.

    Ennek ellenére Mario Isola, a Pirelli F1-es vezetője szerint a Pirelli kommunikált néhány csapattal, és azt tanácsolta nekik, hogy egykiállásos stratégiával fejezzék be a versenyt.

    „Azok a versenyzők, akik a verseny utolsó szakaszában cserélték le a gumijaikat, kissé szárazabb pályával szembesültek, ami egy kicsit több szemcsésedést eredményezett” – mondta Isola.

    „Azok, akik korábban álltak meg, a nedvesebb pályán korlátozni tudták a szemcsésedést, és ez kulcsfontosságú előnyt jelentett.”

    „(Valtteri) Bottas tökéletes stratégiát futott a nehéz körülmények között: egykiállással két intermediate-es etappal.”

    „Sok más pilóta is késleltette a boxkiállást: azért is, mert nem volt egyértelmű, hogy a verseny végéig mennyire szárad fel a pálya, talán még egy utolsó slick gumis etapot is lehetővé téve.”

    „Az egész futamot az intermediates gumikon (melyeken elrajtoltak) teljesíteni azonban nem az volt, amit mi tanácsolnánk, sőt, néhány csapatot figyelmeztettünk is az ezzel járó potenciális kockázatra.”

    A Pirelli figyelmeztetése ellenére senki nem esett ki a versenyből. Idén ez volt a harmadik alkalom volt, hogy mind a 20 induló meglátta a kockás zászlót.

  • Pirelli: Hamilton abroncsai nem valószínű, hogy kibírták volna a végéig

    Pirelli: Hamilton abroncsai nem valószínű, hogy kibírták volna a végéig

    Mario Isola, a Pirelli vezetője elmondta, ha nem cserélnek kereket Lewis Hamiltonnál, akkor valószínűleg ő nem tudott volna elmenni a futam végéig.

    A hétszeres világbajnok 50 kört teljesített az intermediate abroncsokon, mielőtt búcsút mondott volna a szettnek. Ugyanakkor a Mercedes sokáig gondolkodott azon, hogy inkább hazardíroznak és nem hívják be pilótájukat. A brit versenyzőnek tetszett az ötlet, ám a csillagosok végül meggondolták magukat. Hamilton nem értett egyet az új széliránnyal, aminek többször hangot is adott a verseny során.

    A Pirelli viszont az abroncsok állapotát látva nem tartja valószínűleg, hogy defekt nélkül megúszta volna a 36 éves pilóta a futamot:

    ,,A verseny után megnéztük a gumikat, így azt mondanám, hogy nem, ugyanis nagyon a határon voltak az abroncsok. Nagy volt a kopás , különösen a futam végén, hiszen ott már szinte a szerkezeten (vázon) futottak. Kicsit veszélyes így a határokat feszegetni, de megértem, hogy a versenyeken maximalizálniuk kell az eredményt.” – nyilatkozta Isola a Racingnews365.com-nak.

    Ugyanakkor Esteban Ocon végre hajtotta ezt a bravúrt:

    ,,Természetesen minden autó más, így a kopás mértéke eltérő. Attól is függ, hogy a verseny során mennyire nyomták. Majdnem az összes abroncson előkerült a vászon, a legtöbb gumi, amin 47-48 kört mentek, teljesen készen volt.” – magyarázta tovább az olasz vezető.

    Isola elismerte, hogy kis híján beleavatkoztak a verseny menetébe, ugyanis megijesztette őket az abroncsok állapota. Már ott tartottak, hogy felszólítják a csapatokat a kötelező kerékcserére.

    ,,Javasoltam a mérnökeinknek, figyelmeztessék a csapatokat arra, hogy ne menjenek csere nélkül a végéig, mert ez igen veszélyes lépés.”

  • Már a Brit Nagydíjtól jöhetnek az új gumik

    Már a Brit Nagydíjtól jöhetnek az új gumik

    Az FIA ma erősítheti meg, hogy a következő, Brit Nagydíjtól kezdve új konstrukciójú gumikat fognak használni. A Motorsport Világtanács ugyanis a csütörtöki nap folyamán ülésezik Monacóban.

    Az új szerkezetű gumikra egyértelműen a Bakuban történt két defekt miatt van szükség. Az azeri futamon Max Verstappen és Lance Stroll is emiatt esett ki, nagy sebességnél robbant szét a hátsó gumi az autóikon. Az Osztrák Nagydíj szabadedzésén pedig már tesztelték is a módosított abroncsokat, melyeket a RacingNews365.com értesülései az FIA jóvá fog hagyni.

    A Pirelli főnöke, Mario Isola azt ígérte, nagyobb kanyarsebességnél nagyobb merevséggel fog rendelkezni az eddig problémás hátsó gumi.

    Azonban az már biztos, hogy Silverstone-ban rendezik az F1 történetének első sprintkvalifikációs futamát, és a RacingNews365.com úgy tudja, hogy ennek a szabályzatát is jóvá fogják hagyni.

  • Az új Pirelli gumiabroncsokat nem csak a bakui defektek miatt próbálják ki

    Az új Pirelli gumiabroncsokat nem csak a bakui defektek miatt próbálják ki

    Mario Isola elutasítja azokat a feltételezéseket, mely szerint a Pirelli pusztán a bakui defektek miatt vezet be új hátsó gumikat. A Forma-1 hivatalos beszállítója Ausztriában jelentette be, hogy az „új hátsó konstrukciót”, amely „a robusztusság javítását” szolgálja, a csapatok a jövő pénteki szabadedzéseken tesztelik majd. A cél az, hogy Silverstone-tól már az új gumival versenyezzenek.

    A nyilvánvaló következtetés az, hogy a Pirelli gyakorlatilag elismerte, hogy a jelenlegi hátsó gumikialakítás nem megfelelő „robusztussága” hozzájárult a Max Verstappen és Lance Stroll Bakuban elszenvedett defektjeihez. Az olasz cég F1-es vezetője, Mario Isola azonban azt mondta a Red Bull Ringen, hogy a Pirelli már tavaly óta gondolkodik ezen:

    „Ez az ötlet már tavaly is felmerült bennünk, amikor megoldásokat kerestünk egy robusztusabb hátsó gumi kifejlesztésére. Ebből az ötletből kiindulva építettünk néhány prototípust, amelyeket aztán sikeresen kipróbáltunk a beltéri tesztprogramunkon. A 2021-es gumival már amúgy is megerősítettük a konstrukciót. Ez az új verzió egy újabb lépés ebbe az irányba.”

    Elmondása szerint a csapatok és a versenyzők könnyen alkalmazkodnak majd az új abroncshoz, mivel a súly és az aerodinamikai profiljuk ugyanaz.

    „Papíron ez semmilyen hatással nem lehet a csapatok erőviszonyaira.” – hangsúlyozta Isola.

  • Bojkott: az F1-es pilóták nem hajlandóak elfogadni a Pirelli magyarázatát

    Bojkott: az F1-es pilóták nem hajlandóak elfogadni a Pirelli magyarázatát

    Az olasz gumigyártó nem adott kielégítő magyarázatot a bakui problémákra, ezért a versenyzők nem hajlandóak leülni az F1 francia hétvégéjén a Pirelli embereivel tárgyalni.

    „Meg tudom érteni, Max miért dühös.” – nyilatkozta Mario Isola, a Pirelli első embere. – „De ő is tudja, mindig elérhető vagyok néhány kérdésre.”

    A pilóták egyöntetűen tiltakoznak az olaszok hozzáállása és hárítása ellen, ennek megfelelően nem jelentek meg a gumigyártóval tartandó, versenyhétvége előtti megbeszélésen.

    „A csapatunk együttműködött az összes guminyomást érintő korlátozással.” – utasította vissza a Pirelli gyanúsítását Verstappen.

    „Azt mondják, nem tudják ellenőrizni a nyomást a verseny ideje alatt, de odaadtuk nekik az összes adatunkat. Ha az ő utasításaik hibásak, arról nem mi tehetünk. Nyilván elmegyünk a határig, de emiatt nem hibáztathatnak minket.”

    „Ahogy az Aston Martin, mi sem csináltunk semmi rosszat.”

    Az F1-es pilóták érdekszövetkezetének (GPDA) egyik elnöke Sebastian Vettel így vélekedett a dologról:

    „Azt megértjük, hogy különböző körülmények, és helyzetek, miközben a gumik hatalmas hatásokat kell, hogy kibírjanak. De attól még a terméknek biztonságosnak kéne lenniük.”

    Csapattársa, Lance Stroll volt a másik, aki balesetet szenvedett az Azeri Nagydíjon. Amikor Vettelt megkérdezték, 300 feletti tempónál biztonságban érzi-e magát, így felelt:

    „Nem válaszolhatok erre a kérdéssel 100-os igennel vagy nemmel.”

    A holland De Telegraaf úgy értesült a pilóták bojkottálták a Pirelli csütörtöki megbeszélését, Isola azonban tagadja a vádakat. Ő úgy magyarázza, a versenyzői megbeszélésen tartott prezentáció elégséges volt, így nincs szükség további magyarázatra.

    Megemelték a minimális guminyomást 2 psi-vel, Isola azt mondja, többet nem tehetnek az ügyben.

    „Tudjuk, hogy a csapatok minél kisebb nyomással mennek majd, így ez az egyetlen lehetséges megoldás.”

    „Nem azt mondtuk, hogy ezek a csapatok szabálytalan dolgot tettek volna. De láttuk, hogy a gumik egy bizonyos módon működtek, szóval valahogy mégiscsak elérték ezt. Hogy hogyan, azt tőlük kell megkérdezni.”

    Verstappen nem veszi be ezt a magyarázatot:

    „Meg kéne mondaniuk, mi folyik itt, mert az segítene megérteni a magyarázatot, amit eddig kaptunk.”

    Korábbi csapattársa, Carlos Sainz egyetért, hogy nem feltétlenül elég az, amit a Pirelli változtatott.

    „Igyekszem nem túl sok kérdést feltenni ezekről az incidensekről. De míg a csapatoknak is van némi felelősségük az ügyben, úgy gondolom, a gumiknak nem kéne felrobbanniuk, ha egy-két psi-vel az ajánlott érték alatt van a nyomás.”