Címke: Marina Bay

  • Egy második szingapúri versennyel pótolhatják Szocsit

    Egy második szingapúri versennyel pótolhatják Szocsit

    Sajtóértesülések szerint idén két versenyt is láthatunk a szingapúri Marina Bay-ben, ugyanis a távol-keleti helyszín pótolhatja az ismeretes okok miatt kieső Orosz Nagydíjat.

    Miután Oroszország lerohanta és háborút indított Ukrajna ellen, a Forma-1 vezetői azonnali hatállyal törölték az eredetileg szeptember 25-én esedékes versenyt. Az idei versenynaptár ennek ellenére továbbra is 23 helyszínt tartalmaz és eddig úgy nézett ki, hogy a tavaly bemutatkozó katari Losail International Circuit váltja majd Szocsit, azonban nemrégiben egy új forgatókönyv is napvilágot látott.

    Ugyan Katar egy 10 éves kontraktust kötött a Forma-1 vezetőivel, mely 2023-tól veszi majd kezdetét, az idei futam a decemberben esedékes futball Világbajnokság miatt kimaradt volna. A kieső helyszín pedig egy tripla hétvége első eleme lesz, ugyanis a mezőny ezen futam után Szingapúrba és Japánba fog ellátogatni. Ezen bizonytalanság miatt merült fel az, hogy a koronavírus miatt két éve parkolópályán lévő Szingapúrban egy helyett rögtön két versenyt is tartanának.

    A Liberty Media már elkezdte az egyeztetéseket a Szingapúri Nagydíj promótereivel, hogy két egymást követő héten is versenyt rendezhessenek a Marina Bayben. A két futam különböző időpontokban venné kezdetét, de a pilóták mindkét alkalommal az éjszakában teljesítenék a 61 körös versenytávot. A 2020-as szezonban például Bahrein hasonló módon adott otthont két futamnak egyetlen szezonon belül, habár ott a versenyeket két különböző alaprajzú aszfaltcsíkon tartották meg.

    Szingapúrban a Covid-19 miatt utoljára 2019-ben rendeztek futamot, de idén minden bizonnyal vissza fog térni az utcai helyszín, ami az év egyik legkeményebb és legintenzívebb hétvége a versenyzők számára a magas hőmérséklet és páratartalom miatt.

  • Hivatalos: Szingapúr 2028-ig hosszabbított

    Hivatalos: Szingapúr 2028-ig hosszabbított

    A Forma-1 egy hivatalos közleményben jelentette be, hogy 2028-ig biztosan a Marina Bay Street Circuiten fogják megrendezni a Szingapúri Nagydíjat. A döntés értelmében Szingapúr hosszú távon biztosította a helyét a száguldó cirkusz versenynaptárában.

    A koronavírus járvány miatt ugyan 2020-ban és 2021-ben sem tudtak futamot rendezni a távol keleti országban, ami egyébként a Forma-1 történetének egyik, hanem a legnehezebb utcai pályája. Azonban a két év szünetet követően atervek szerint az F1 mezőnye idén visszatér a Marina Baybe, hogy a versenyzők újra összemérhessék a tudásukat a szingapúri éjszakában.

    Szingapúr 2008-ban csatlakozott a száguldó cirkusz versenynaptárhoz és ezen idő alatt Sebastian Vettel szerezte a legtöbb győzelmet ezen a pályán. A négyszeres német világbajnok nagyon érzi ezt az utcai pályát, ugyanis már öt alkalommal láthatta meg elsőként a kockás zászlót a 61 körös verseny végén.

    „Örülök, hogy legalább még hét évig biztosan el fogunk látogatni Szingapúrba” – nyilatkozta a bejelentést követően a Forma-1 vezére, Stefano Domenicali. „A Marina Bayben rendezték a száguldó cirkusz első villanyfényes futamát 2008-ban, a csapatok és a szurkolók lelkesedése pedig azóta is változatlanul nagy.”
    „Szingapúr hosszabbítása nagyon fontos a számunkra, ugyanis szeretnénk Ázsiában is tovább népszerűsíteni a sportot. Ráadásul a Szingapúri Nagydíj szervezői is törekedni fognak a zöldebb megoldásokra a jövőben, ami kitűnő öröm a számunkra, mert 2030-ra mi is szeretnénk a létező legkisebbre csökkenteni az ökológiai lábnyomunkat.”

     

  • Három F1-es nagydíjat jelölt meg bizonytalannak az FIA

    Három F1-es nagydíjat jelölt meg bizonytalannak az FIA

    Az F1 irányító szerve három verseny mellé tette oda a TBA, avagy bejelentésre váró betűket. Ez azt jelzi, rövidesen változás lehet a versenynaptárban.

    A Kanadai Nagydíj alól már előzetesen is kilógott a lóláb, a hatóságok szigorú intézkedései miatt. A montreali polgármester szerint azonban még nem szabad végleg leírni az idei verseny sorsát.

    „Nem város nem akar versenyt rendezni, hanem az egészségügyi szervek nem tartják jó ötletnek.” – nyilatkozta Valerie Plante a Le Telejournal elnevezésű rádióműsorban.

    „Sok időt töltöttünk a telefonon a kollégáimmal a hétvégén, mert nagy pénzek és szerződési záradékok vannak veszélyben.”

    „Én is szeretnék már beszámolni valamiről, de fontos, hogy a partnereinkkel azon dolgozzunk, hogy megoldjuk ezt a helyzetet, nem pedig idő előtt kiszivárogtassunk valamit.”

    „Azt akarjuk, hogy maradjon az F1-es verseny, ez a kívánságunk.” – szögezte le.

    Amennyiben törlésre kerülne a verseny, a Török Nagydíjat jelölték meg esetleges helyettesítőként. Nemrég azonban – hiába az előzetes híresztelések – a Nürburgring mégis beugrana a júniusi időpontra.

    Az FIA listájában a kanadai mellett még két városi futam, a Szingapúri és a Szaúdi Nagydíj is hasonló jelzést kapott.

  • Albon először fog Szingapúrban versenyezni

    Albon először fog Szingapúrban versenyezni

    Alexander Albon már nagyon várja élete első Szingapúri Nagydíját, és nem félemlíti meg az a pálya, amit a legmegterhelőbbnek tartanak fizikailag az egész naptárban.

    Az újonc szezonja közepén már Red Bullhoz kerülő thai eddigi két versenyén a nagycsapatnál egy szolid 5. és 6. helyet hozott. Most viszont nagy kihívás áll előtte, hiszen egy olyan pálya következik, ahol még sosem versenyzett. Nem ijed meg azonban, kíváncsian várja, mit tartogat számára Marina Bay.

    „Ez egy új pálya nekem, először leszek Szingapúrban. Érdeklődve várom, milyen lesz” – mondta. „Azt hallottam, az egyik legkeményebb verseny fizikailag a magas páratartalom és a hosszú verseny miatt. Ráadásul egy utcai pálya, ahol nincs sok lehetőség a hibázásra. Jó móka lesz, főleg hogy sosem versenyeztem bármilyen hasonló helyen.”

    Szingapúr ugyan nem hazai versenye, de akár tekinthetné is annak, hiszen ez van legközelebb a hazájához, Thaiföldhöz.

    „Ez a legközelebbi verseny Thaiföldhöz, szóval több családtagom és szponzorom is itt lesz, hogy támogassanak. Ettől még izgalmasabb lesz, és igen, ez ha úgy nézzük, a hazai versenyem.”