Címke: Marcus Ericsson

  • Ericsson két éve egyáltalán nem iszik a versenyek közben

    Ericsson két éve egyáltalán nem iszik a versenyek közben

    A versenyzők számára egy átlagos, vagy épp hűvösebb időjárási körülmények között megrendezett versenyen is nagyon fontos a folyadékpótlás, hiszen nagyon komoly fizikai igénybevételnek vannak kitéve. Ez pedig még inkább fontos ha eleve több, mint 30 fokos a hőség, autón kívül is.

    A Magyar Nagydíj során Kimi Räikkönen szóvá is tette a csapatrádión, hogy nem tud inni. Később kiderült, hogy a csapat elfelejtette csatlakoztatni vizes palackját a verseny előtt. Sokan meglepődtek rajta, hogy ennek ellenére mondhatni gond nélkül teljesítette a versenyt, azonban Marcus Ericsson arról számolt be, hogy nem olyan egyedi, hogy egy versenyző ital nélkül tudja le a futamot. Azt állítja, hogy ő például két éve egyáltalán nem iszik a versenyek alatt.

    „Nem üzemeltük be az innivalós rendszert már két éve.” – közölte Ericsson a közösségi médián keresztül, reagálván arra, hogy mindenki Räikkönent „sajnálta”.

    „Ez 1,5 kilót jelent (az italos palack). Szóval úgy döntöttünk, hogy nem használjuk a súlya miatt.” – tette hozzá a svéd versenyző, aki az egyik legmagasabb versenyző a mezőnyben és gyakran hangoztatja, hogy emiatt hátrányban is van, hiszen ez okból nehezebb is versenytársainál.

  • Gasly: Oda kell figyelnünk a Sauberre

    Gasly: Oda kell figyelnünk a Sauberre

    Hála a roppant hatékony Ferrari-motornak, Pierre Gasly szerint a Sauber év végére könnyedén a Toro Rosso előtt végezhet a konstruktőri tabellán.

    A Sauber három ponttal követi a Toro Rossót a konstruktőri bajnokságban, és ha Charles Leclerc-nek nem kellett volna félreállnia a Brit Nagydíjon, minden valószínűség szerint már átugrották volna a kisbikákat. A svájci istálló hatalmas átalakuláson ment keresztül az elmúlt egy évben és végérvényesen lerázta magáról a leglassabb csapat titulusát.

    „A Sauber nagyon gyors” – ismerte el riválisa erényét Gasly. „A mi jelenlegi tempónkkal nagyon-nagyon nehéz lesz őket magunk mögött tartani, nekik erősebb a csomagjuk. A kasztnink jobb az övékénél, de az erőforrás tekintetében mérföldeket vernek ránk és ez jelenti a legnagyobb előnyüket. Rendszeres pontszerzőként tekintek rájuk; nehéz lesz legyőznünk őket, de megtesszük, amit tudunk.”

    Gasly eddig kétszer szerzett pontot idén Bahreinben és Monacóban, Brendon Hartley pedig Bakuban ért célba a top10-en belül; ezzel szemben a Sauber az elmúlt hét futamon ötször is pontokkal a zsebében tért haza.

    „Nem szabad kiengednünk a kezünkből a bahreinihez és a monacóihoz hasonló pontszerzési esélyeket” – folytatta Gasly. „Normál körülmények között nincs meg a tempónk, hogy az első tízben harcoljunk. A Haas és a Sauber nagyon gyorsak a Ferrari-motorral, a Force India is jól teljesít, a Renault-nak pedig erős kasztni-motor csomagja van. A mi kasztnink is jó, csak túl sok időt vesztünk a motor miatt. A következő esélyünk Budapesten lehet, ahol mindent tökéletesen kell végrehajtanunk, ha szeretnénk néhány pontot szerezni.”

    A bennfentes Marcus Ericsson sem fukarkodik dicséretekkel.

    „Szilárdabb anyagi alapokon állunk, a többi pedig ebből következik” – magyarázta a svéd. „Jó néhány nagyszerű ember érkezett a csapatba, a már meglévőek pedig egyre inkább motiváltak. Az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest teljesen más világban élünk most. Lenyűgöző látni a fejlődést, amin csapatként keresztülmentünk.”

  • Ericsson szerint nem fognak hátraesni a szezon során

    Ericsson szerint nem fognak hátraesni a szezon során

    Marcus Ericsson csapata teljesítményét méltatta, a svéd versenyző egyértelműen érzi a fejlődést az elmúlt évekhez képest.

    A svájci székhelyű istálló 2018-tól már Alfa Romeo-Sauber néven vesz részt a Forma-1 küzdelmeiben, és a tavalyi szezontól eltérően a legfrissebb specifikációjú Ferrari erőforrást használják.

    „Hatalmas a különbség” – mondta Ericsson, amikor arra kérték, hogy vázolja csapata teljesítményének javulását.

    „Úgy gondolom, első sorban az anyagi háttérnek köszönhető az előrelépés. Mostanra sokkal erősebbek lettünk pénzügyileg, innen pedig tudunk építkezni. Hoztunk néhány nagyszerű embert a csapathoz, megnőtt a motiváció és minden előre halad. Teljesen más a történet, mint 12 hónappal ezelőtt, amit nagyon jó látni.”

    „Nem látom az okot arra, hogy miért esnénk vissza a szezon során. Szinte az összes versenyre újításokkal érkeztünk, amik nem voltak nagy fejlesztések, de folyamatosan előre tudtunk lépni. Amennyire tudom, ugyanezt fogjuk tenni a hátralévő időben is. A középmezőny csapataihoz hasonlóan kell fejlődnünk, aztán majd eljön a szezon azon pontja, amikor egyre nagyobb figyelmet fordítunk a jövő évi autónk fejlesztésére.”

  • Ericsson elmondta, hogy mi okozta a balesetét

    Ericsson elmondta, hogy mi okozta a balesetét

    Marcus Ericsson elmondta, hogy az ujja lecsúszott gombról, ezért nem tudta időben bezárni az autóján a DRS-t.

    A svéd pilóta Sergio Pérezt támadta a 13.helyért, amikor az Abbey kanyarba érve nem csukódott le a hátsó szárnya, emiatt az autó hátulja kitört és nagy tempóval csapódott a gumifalba.

    Sok kritikát kapott a harmadik kijelölt DRS zóna Silverstone-ban, ugyanis kanyart tartalmaz, amit előzőleg sokan baleset veszélyesnek tartottak.

    Elsőre Ericsson úgy vélte, hogy a rendszerrel lehettek gondok, de a későbbi vizsgálatok rámutattak, hogy a svéd nem nyomta meg a gombot, hogy lecsukódjon a hátsó szárnya.

    „Checo [Pérez – a szerk.] mögött voltam, és a lehető legkésőbb akartam kikapcsolni a DRS-emet a harmadik zónában.” – kezdte Ericsson. „A baleset után nem voltam biztos benne, hogy ez valamilyen hiba lehetett-e vagy sem. Majd megnéztük az adatokat, akkor úgy tűnt, hogy amikor rámentem a rázókőre akkor az ujjam lecsúszott és nem találtam el a gombot. Így nyitott DRS-sel fordultam el, és innentől kezdve már csak utas voltam az autóban.”

    Ericsson ugyanakkor arról is meg van győződve, hogy ez a balesete a pontszerző helyébe került.

    „A pontszerző helyre reális esélyem volt. Ekkor Checo és Pierre [Gasly – a szerk.] mögött voltam közvetlenül. Nagyon erősnek éreztem magam abban a pillanatban, és frissebb gumikon voltam hozzájuk képest.” – mondta.

  • Ericsson 1.21 gigawattal tolta neki Monacoban!

    Ericsson 1.21 gigawattal tolta neki Monacoban!

    Marcus Ericsson kimaxolta rendesen a Vissza a jövőbe életérzést, mert olyan szikraesőben kellett vezetnie, amit még Marty McFlynak is szoknia kellene. Történetesen egy tréfás néző észrevette, hogy a közvetítés alatt milyen helyzetbe kerül a svéd pilóta a Williams szikráinak köszönhetően, és egyből lépett is. Vissza is küldte pár vágással gyakorlatilag a 60-as évek Monacojába, amiről írtunk is nem olyan rég.

    A Liberty Media valószínűleg még úgy is lájkolja  ezt, hogy valójában az alkotó jogot sért. Azért élvezzük ezt most mi is egy kicsit, mert remek munka, és ül a poén.

  • Az új Formula E autók veszélyesek lennének a jelenlegi pályákon

    Az új Formula E autók veszélyesek lennének a jelenlegi pályákon

    A Formula E bajnokságát vezető Jean-Eric Vergne élvezi azt, hogy hamarosan több erő érkezik a lába alá, és a széria az év végén már az új generációs autót használja majd. Így nyilatkozott erről:

    „Azt hiszem, mindegyik Formula E versenyző egyetért abban, hogy boldogok vagyunk attól, hogy erősebbek lesznek az autók. Több nem is kell, a pályák miatt. Lehetnek hosszabbak a pályák, de a jelenlegieken 260 kilowatt lenyűgöző lesz, sőt egyenesen ijesztő.”

    A Formula E jelenleg kifejezetten rövid pályákon versenyez. Az új Gen2 autó legalább 250 kW-ra lesz képes időmérőkön, ami 50-nel több a jelenleg használt autókénál. A legalacsonyabb versenyfokozatban is 220 kW-ra lesznek képesek a jelenlegi 180 helyett. A versenyzőknek pedig lesz lehetőségük még magasabbra is „csavarni” a verseny egyes fázisaiban. A növekvő teljesítmény mellett a McLaren Applied Technologies által fejlesztett akkumulátoroknak köszönhetően a versenyközi autócserék is elmaradnak majd.

    Vergne reméli, hogy a széria továbbra is fejlődőképes lesz, és izgalmasak lesznek a versenyek a jövőben is:
    „Vadabb, hosszabb pályák jöhetnek, de a jó dolog a Formula E-ben az, hogy harcolhatsz. Teljesen mindegy, hogy melyik csapatnál vagy. A Forma-1-ben nagy a különbség a top csapatok és a kisebbek között. Ha beültetnéd Lewis Hamiltont a Sauberbe, nem érne fel a dobogóra. Ha azonban beültetnéd Marcus Ericssont vagy Charles Leclerc-t a Mercedesbe, akkor nem mondom azt, hogy győznének, de harcban lennének érte. A Formula E viszont teljesen más.”

  • Ericsson szerint már azonosak a Sauber és a Williams körülményei

    Ericsson szerint már azonosak a Sauber és a Williams körülményei

    A Sauber svéd versenyzője, Marcus Ericsson úgy véli, hogy a svájci csapat és a Williams most azonos szinten versenyeznek.

    Az elmúlt két évben a Sauber bizonyult a leggyengébb csapatnak, de az új menedzsment és az Alfa Romeós együttműködés eredményeként most sikerült némileg előrelépniük. Mindeközben a legendás brit csapat, a Williams szinte összeomlani látszik.

    „Úgy tűnik, hogy azonos viszonyok között versenyzünk a Williamsszel.” – mondta Ericsson az Auto Motor und Sportnak. „Az elmúlt két évünk a túlélésről szólt. Most eljött az eredmények ideje. Az edzéseken néha még a Force Indiával vagy Toro Rossóval is egy szinten tudunk lenni, ami nagy előrelépés az elmúlt két évhez képest.”

  • Leclerc: Ericsson nem érdemli meg a kritikákat

    Leclerc: Ericsson nem érdemli meg a kritikákat

    Charles Leclerc elmondta, hogy Sauberes csapattársa Marcus Ericsson sokkal több tiszteletet érdemelne.

    A Ferrari támogatását élvező regnáló F2-es bajnok idén mutatkozott be a száguldó cirkusz mezőnyében, és sokan az elmúlt évtized legígéretesebb tehetségének tartják.

    Eddig idén eléggé kiegyenlített a svájci istállón belüli párharc, éppen emiatt a fiatal monacói kiállt a kollégája mellett.

    „Ő egy nagyon gyors pilóta, nagyon rossz a megítélése, pedig szerintem nem érdemli meg. Idén eddig nagyon gyors volt és nehéz legyőznöm őt. Ugyanakkor sokat tudok tanulni tőle, és remélem, hogy ez így is fog maradni.” – mondta a 20 éves pilóta.

    Ericsson is hasonlóan jó véleménnyel van az újoncról, akit az eddigi legerősebb csapattársának nevezett.

    „Nagyon-nagyon gyors versenyző, sosem volt még ilyen erős csapattársam, de úgy érzem, hogy én is fejlődtem. Mindig hátrányban voltam a súlyom miatt. Nehéz, amikor megpróbálod elmondani az embereknek, de ők nem foglalkoznak vele. De most ez egy remek lehetőség arra, hogy megmutassam, hogy mire vagyok képes, és bebizonyítsam, hogy mint versenyző, sokat fejlődtem.” – vélekedett a svéd.

  • Rajtbüntetést és büntetőpontokat kapott Marcus Ericsson

    Rajtbüntetést és büntetőpontokat kapott Marcus Ericsson

    Marcus Ericsson öt helyes rajtbüntetést kapott a Kínai Nagydíj időmérő edzését követően, mivel azonban az utolsó helyet szerezte meg, így ez nem változtat semmin.

    A Sauber pilótája azért bűnhődött, mert az időmérő edzés során nem lassított eléggé a dupla sárga zászló alatt, amit a csapattársa okozott. A rajtbüntetése mellé még három büntető pontot is kapott a licencére.

    „A videós bizonyítékok egyértelműen megmutatták, hogy a versenyző nem vette figyelembe a dupla sárgazászlós szakaszt és egyértelműen arra törekedett, hogy javítson az addigi legjobb időeredményén, amivel megsértette a versenyszabályzat 12.1.1-es pontját. A stewardok azt is figyelembe vették, hogy nem tett kísérletet arra, hogy jelentősen csökkentse a sebességét.” – olvasható az FIA közleményében.

    A svéd pilótának ezzel együtt már öt büntető pontja van. Azon versenyző, akinek 12 hónap alatt összejön 12 büntetőpont, az automatikusan egy futamos eliltást kap.

  • Leclerc sokat tanul Ericssontól

    Leclerc sokat tanul Ericssontól

    Charles Leclerc elismerte, hogy első két F1-es hétvégéjét megnehezítette Sauberes csapattársa, Marcus Ericsson teljesítménye.

    Leclerc még csak most debütált, F2-es bajnokként, míg Ericsson már az ötödik szezonját futja idén, ebből ez már a negyedik éve a Saubernél. A svéd versenyző pedig Bahreinben megszerezte a csapat első pontjait is, hiszen a 17. helyről rajtolva a kilencedik helyen ért célba. Rá is fért ez a versenyzőre, mivel a 2015-ös Olasz Nagydíj óta egyetlen pontot sem szerzett. Ezidáig.

    „Ő egy nagyon jó versenyző.” – mondta Leclerc csapattársáról az Autosportnak. „Rossz a megítélése, de szerintem nem ezt érdemli. Melbourne-ben és Bahreinben nagyon gyors volt, ez pedig megnehezíti a dolgomat. De nagyon sokat tudok tőle tanulni. Ez jó, és remélem, hogy így is marad.”

    Ericsson az egyik legmagasabb versenyző a mezőnyben, emiatt korábbi csapattársához, Pascal Wehrleinhez képest 10 kilóval nehezebb volt. Most azonban speciális diétán van, ami úgy tűnik, hogy segítségére is van.