Címke: Marcin Budkowski

  • 2019-től kezdve költségkeretet vezetnének be a Forma-1-ben

    2019-től kezdve költségkeretet vezetnének be a Forma-1-ben

    Jövő kedden ülésezik újra a stratégiai csoport, és megint beadják majd a javaslatokat egy költségvetési sapkával kapcsolatban. Eddig a pletykák egy 150 millió dolláros határról szóltak, de a német AMuS szerint ez lehet akár 150 millió euró is, de akár „csak” 100 millió euró is, évente.

    A cikk szerint ezt a költségkeretet 2019-től kezdve vezetnék be, először úgy, hogy csak nyomon követnék az eseményeket, büntetés nélkül, ha esetleg túllépni valaki azt az összeget, amiben megállapodnak majd. A versenyzők, a csapatirányítás, és a marketing költségek ebbe nem számítanának bele. Michael Schmidt ezt állítja az írásában: „Mindegyik csapat kap egy független FIA könyvelőt, akik oda lesznek rendelve, ellenőrzés végett.”

    Sokan persze azt gondolják egyből, hogy „független” FIA hivatalnokok érzékeny információk birtokába juthatnak, szabad átjárásuk lesz egyik alakulattól a másikba, ismertek lesznek számukra a felszerelések, és jelenleg miután Marcin Budkowski is a FIA korábbi technikai igazgatójaként rengeteg adattal a Renaultnál kötött ki, nem nagy a bizalom.

    Ennek ellenére a költségvetési sapka célja az, hogy a Forma-1-ben a csapatok között egyenlő feltételeket biztosítson. Meg kell oldani a Forma-1 kisebb csapatainak a hosszútávú gazdasági életképességét, sőt versenyképessé kell tenni őket, ez nyilván vitákat fog eredményezni, és a nagyobb csapatok megértésére és kompromisszumkészségére lesz szükség.

    Az első kezdetleges lépései után a Liberty Mediára komolyabb kihívások várnak, ami csak most kezdődik el.

  • Jövő héten megvitatják a csapatok a Budkowski-Renault ügyet

    Jövő héten megvitatják a csapatok a Budkowski-Renault ügyet

    Az F1-es startégiai csoport jövőheti ülésén megvitatják a napokban sokat kritizált Budkowski-Renault igazolást.

    Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Marcin Budkowski Renault-hoz való igazolásának már a pletykája is felbosszantotta a többi csapatot, mivel ő korábban az FIA-nál dolgozott, és minden csapat technikai újításaival, titkaival képben van, mivel hozzá küldték a csapatok a terveiket, hogy meggyőződjenek arról, hogy az megfelel a szabályoknak.

    Nem sokkal később a pletykából valóság lett, és a Renault bejelentette, hogy leigazolta a szakembert.

    Budkowski „kényszerszabadsága” eredetileg az év végéig tart, azonban a Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul elmondása szerint csak április elején áll majd munkába.

    „Konstruktív megbeszélést folytattunk az FIA-vel és úgy hiszem, közel vagyunk a megállapodáshoz arról, hogy mi legyen (Budkowski) munkába állásának kezdő időpontja, mely mindenkinek megfelel.” – mondta Abiteboul.

    Ennek ellenére az ellenfelek egyáltalán nem örülnek a Renault új emberének, mivel annak túl sok információ van a birtokában, az összes csapattól. Véleményük szerint 18 hónapot kellene a szakembernek kihagynia ahhoz, hogy a birtokában lévő információk már ne legyenek relevánsak.

    „Senki nem akar Marcin útjába állni, mi csak meg akarjuk vitatni, hogy mennyi szünetet kellene tartania ilyen esetben.” – mondta a Mercedes főnöke, Toto Wolff. „A téma napirenden lesz a stratégiai csoport következő megbeszélésén, ahol mindenki elmondhatja majd a véleményét.”

    „Mi nem vagyunk a Renault ellen. De szeretnénk felhívni az FIA figyelmét erre a kialakult helyzetre, mert ez bizalmi kérdés.” – tette hozzá a McLaren főnöke, Eric Boullier. „A vezető technikai szakértők esetében, távozás után a kötelező szabadság időtartamának hosszabbnak kell lennie.”

  • Aggódnak a nagy csapatok, hogy kiszivároghatnak a titkaik

    Aggódnak a nagy csapatok, hogy kiszivároghatnak a titkaik

    A Forma-1-es top csapatok elégedetlenkednek, mert az FIA egykori F1-es technikai vezetője Marcin Budkowski távozik pozíciójából és azt gyanítják, hogy az egyik csapat igazolta le. Márpedig a szakembernek komoly titkok vannak birtokában a többi csapattól is.

    Miután Budkowski távozott az FIA-tól, Charlie Whiting versenyigazgató azonnal szólt a csapatoknak, hogy további információkat és kérdéseket már ne küldjenek a, most már ex-, technikai vezetőnek. Budkowski szerepköre ugyanis eléggé egyedi, és felelősségteljes volt, minden csapat technikai megoldásait, titkait ismerte, mivel hozzá küldték azokat a csapatok ellenőrzésre, hogy biztosan megfelelnek-e a szabályoknak.

    A csapatok jelenleg úgy tippelik, hogy Budkowskit a Renault igazolta le, bár a Renault nem kommentálta ezt a feltevést.

    Így aztán a többi csapat attól tart, hogy titkaik kiszivárognak, de legalábbis a Renault jó hasznát veszi majd. Kérvényezik, hogy az F1-es stratégiai csoport következő gyűlésén ez a téma is kerüljön napirendre.

    Az egyik meg nem nevezett csapat meg nem nevezett vezetője azt mondta az ügy kapcsán: „Ez a bizalomról szól. Beszélnünk kell az FIA-val, hogyan tovább, mert nem adjuk ki a jövőben az információinkat, ha fennáll a veszélye annak, hogy idővel az egy másik csapatnál köthet ki. Ha ez a veszély fennáll, akkor inkább titokban tartunk mindent.”

  • Sofőr nélküli safety car jöhet!

    Sofőr nélküli safety car jöhet!

    A Forma-1 hamarosan versenyző nélküli biztonsági autót alkalmazhat, mintegy promótálva az önjáró technológiát. Erről az FIA számolt be.

    A sport irányító testülete továbbra is vallja, hogy a versenyzők kulcs elemei a Forma-1-nek, ugyanakkor az egyik versenyhétvégén reklámoznák az önjáró autókat.

    „Hadd mondjak egy példát, de nem ez az egyetlen: vezető nélküli safety carról beszélhetünk például.” – mondta Marcin Budkowski, az FIA F1-es technológia részlegének vezetője az Autosportnak. „Ez egy olyan technológiát népszerűsítene, mely kapcsán szkeptikusak az emberek, pedig bizonyítottan működik.”

    „Ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal is, hogy mennyire lehet vonzó a versenyautó versenyző nélkül: a mérnökök imádnák, de a rajongók nem.”

    Legalábbis Forma-1-es tekintetben nem. Egy külön versenysorozatként azonban életképes lehet a a versenyző nélküli autók versenye. Erre már van is koncepció, ennek Roborace a neve és egy Formula E hétvégén lett bemutatva.

    „Izgalmas dolognak találom (a Roborace-t), ami egy irányba tereli a dolgokat.” – mondja Budkowski. „De hogy versenyzők nélkül meg tudja-e hódítani a világot? Őszintén szólva, kétlem. Azonban arra használni a motorsportot, hogy új technológiákat népszerűsítsünk, mint például a sofőr nélküli safety car, vagy egy Roborace esemény, fantasztikus lehet az új megoldások felfedezésében.”

    „Az önjáró autók renkívül nagy hatással lesznek a biztonságra, és tudjuk, hogy az FIA és Jean Todt elkötelezett a közúti közlekedés biztonságáért folytatott kampány mellett.”