Címke: Marcin Budkowski

  • A Renault idéntől támadásba lendül

    A Renault idéntől támadásba lendül

    A Renault új ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski elmondta, hogy csapata most kezdi meg a hároméves támadási szakaszát.

    Az FIA-tól Renault-hoz igazoló szakember nagy felbolydulást keltett ezzel a lépésével, most pedig egyértelművé tette, hogy innentől nagymértékben hozzájárul azokhoz munkálatokhoz, amelyektől előbb-utóbb bajnoki címet várnak a franciák.

    „Nem rövidtávra koncentrálunk” – nyilatkozta Budkowski a francia Auto Hebdonak. „Nem csak tapasztalt mérnököket veszünk fel, hanem fiatalokat is az egyetemről. A jövőbe fektetünk be. Nem rövidtávon várjuk az eredményeket, még mindig az újjáépítés folyamata zajlik. Lehettünk volna jobbak is tavaly, ha rövidtávú céljaink lennének, viszont mi inkább egy olyan csapatot szeretnénk építeni, mely képes bajnoki címeket nyerni a jövőben. Három év építkezés után háromévnyi támadás következik.”

    A lengyel elismerte, a Renault nem végzett elég jó munkát a 2018-as autó fejlesztésekor: „Arra a kérdésre, hogy remek munkát végeztünk-e az autófejlesztés terén, a válasz nem. Ezzel jár, hogy a tavalyi fejlődés rosszabb volt, mint a 2017-es, ezzel tisztában is vagyunk. Kissé csalódás, hogy nem sikerült közelebb férkőznünk a három topcsapathoz, ez viszont arra figyelmeztet, hogy változtatnunk kell.”

  • A halo nem akadályozta Hülkenberg mentését

    A halo nem akadályozta Hülkenberg mentését

    Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting elmondta, hogy Nico Hülkenberg Abu Dhabi Nagydíjon történt balesetekor a halo nem nehezítette meg a versenyző kimentését a kocsiból.

    A halo bevezetése óta talán ez volt az első F1-es verseny, melyen fejre állt egy autó, így némileg körülményesebb volt megoldani, hogy a versenyző kijusson a versenygépből, de ezt nem akadályozta a halo.

    Abu Dhabiban a szabályok szerint jártak el, mi szerint talpára kell fordítani az autót, mielőtt a versenyzőt kisegítik belőle. Ez némi időbe telt a német versenyző esetében, így többen arra kezdtek gyanakodni, hogy a halo nehezíti a helyzetet. Whiting azonban cáfolja ezt.

    „Elég egyértelmű, hogy ez olyasfajta baleset volt mely helyzetek segítésére tervezték a halót.” – mondta Whiting az Autosportnak. „Több teret biztosít a versenyzőnek egy fejjel lefelé lévő állapotban.”

    „Egy ilyen baleset esetén az autó rádiója automatikusan a versenyirányításhoz irányul, így azonnali információt kapunk. A versenyzők általában azt mondják, ‘Rendben vagyok’, vagy ‘jól vagyok’, mi pedig átadjuk a helyszínre tartó orvosoknak.”

    „Tudtuk, hogy (Nico) jól van, és nincs miért aggódni. Szóval ilyen körülmények között az a rutin, hogy visszaállítják az autót a kerekeire, persze óvatosan. Amikor ez megtörtént, már maga tudott kiszállni az autóból.”

    „Én úgy láttam, hogy ez nagyon kontrolláltan zajlott, és az orvosi delegációnk is több, mint elégedett volt. Pontosan úgy zajlott, ahogy kellett.”

    A Renault F1 ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski, aki a halo fejlesztésének idején az FIA-nél dolgozott, egyetért abban, hogy a helyzet megfelelően volt kezelve.

    „Az FIA-nél töltött életem során nagyon sok kérdés merült fel, hogy negatív lenne-e (a halo ilyen helyzetekben).” – mondta Budkowski az Autosportnak. „Sokkal több teret ad a versenyzőnek. Megvárni az autó talpra állítását, bevett szokás, és ez a halo előtt is így volt. ”

    Hozzátette, hogy ha a versenyző veszélyben lett volna, minden bizonnyal előbb kiszedték volna őt az autóból.

  • A Renault-s Budkowski szerint nevetséges cél a topcsapatok legyőzése

    A Renault-s Budkowski szerint nevetséges cél a topcsapatok legyőzése

    A Renault nemrég igazolt ügyvezető igazgatója, Marcin Bukowski ostobaságnak tartja, hogy a franciák jövőre le tudnák győzni a legjobb csapatokat.

    A gyári csapat egy újjáépítési és egységesítési folyamat közepén jár jelenleg, melynek része egy sztárversenyző, Daniel Ricciardo leigazolása is.

    „Másfél másodperccel vagyunk a legjobbak mögött” – mondta Budkowski a francia Auto Hebdonak. „Nevetséges lenne azt kijelenteni, hogy ezt egy tél alatt el tudjuk tüntetni, főleg, ha olyan ellenfelekről beszélünk, mint a Mercedes vagy a Ferrari. Viszont a Renault egy fejlődésben lévő alakulat. A szezon végén már 50%-al több munkaerőnk lesz, mint a 2015 decemberében történő Lotusos kivásárláskor volt.”

    A Renault enstone-i és viry-chatillon-i központjába is sok új dolgozó érkezett az elmúlt 12 hónapban. Budkowski azonban tisztában van vele, hiába növelik a munkások számát, még mindig le vannak maradva.

    „Közel 700 emberünk lesz év végére, de ez nem jelenti azt, hogy a közös munkájuk gyümölcse már januárban látszódni fog. Amikor újak érkeznek, kell nekik egy kis idő, mire alkalmazkodnak. A fiatal embereidet ki kell képezned. Mi pedig sok újoncot és frissen végzett fiatal tehetséget szerződtettünk. Csak az előnyeit látjuk a 2016-os és 2017-es igazolásoknak.”

  • Budkowski: A többi csapat felfújta a szerződtetésemet

    Budkowski: A többi csapat felfújta a szerződtetésemet

    A Renault által tavaly hatalmas porvihar közepette leigazolt Marcin Budkowski szerint a rivális csapatok túlzottan felfújták a tényt, hogy az FIA-tól érkezett.

    Tavaly októberben jelentette be a Renault, hogy leigazolta az FIA F1-ért felelős technikai igazgatóját, Marcin Budkowskit. A hír több csapatnál is kiverte a biztosítékot, mivel Budkowski pozíciójánál fogva betekintést nyert a következő évi autók technikai paramétereibe. A készülődő botrány elcsitítása végett a Renault csak hathónapos pihenőidő után állította hivatalosan munkába Budkowskit, aki azonban úgy véli, egyébként sem tudott volna semmilyen hasznos információval vagy titokkal szolgálni új csapatának.

    „Szerintem túlzottan is felfújták a dolgot” – mondta a Renault technikai igazgatója. „Megértem a csapatok aggodalmát, de fontos megemlítenünk két tényezőt is ezzel kapcsolatban: először is, akkortájt éppen csendes időszakot élt meg a sport, nem sok minden történt, így ennek köszönhető részben, hogy aránytalanul nagy figyelmet kapott a sztori, míg másodsorban néhány csapat aktívan közrejátszott a botrányosodásban.”

    Noha a lengyel szakember valóban hozzájutott bizalmas információkhoz a csapatok gyárait és fejlesztéseit illetően, amilyen gyorsan az F1-ben változnak a dolgok, mire a Renault-hoz került, minden tudása gyorsan irrelevánssá és elavulttá vált.

    „Háromhónapos felmondási időm volt eredetileg, amit még hárommal megtoldottunk Viryben, ahol nem voltam közvetlen kapcsolatban az F1-gyel” – folytatta Budkowski. „Nem az én rezortom eldönteni, ez elég volt-e, de semmilyen lelkiismeret-furdalásom nem volt az üggyel kapcsolatban. Az F1-ben minden rendkívül gyorsan változik és elévül, emellett pedig a tavaly még nagy vitákat kiváltó dolgokat úgyis betiltották: a különleges felfüggesztések és a többi ilyesmi mind a tiltólistára került. Más szóval azok a potenciálisan nagy port kavaró fejlesztések, amikhez volt hozzáférésem, már nem is léteznek az idei autókon.”

  • Steiner szerint a Renault nem viselkedett korrekt módon, a Renault cáfol

    Steiner szerint a Renault nem viselkedett korrekt módon, a Renault cáfol

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner azt állítja, hogy a Renault megszegte az F1-es csapatok közti szóbeli megállapodást azzal, hogy megreklamálták Romain Grosjean autóját az Olasz Nagydíjon.

    Grosjeant a hatodik helyen intették le Monzában, de utólag diszkvalifikálták, miután a Renault jelezte, hogy talán nem szabályos a Haas padlója. A Haas fellebbezett a döntés ellen, de az ügyben csak novemberben lesz meghallgatás.

    „Az én véleményem az, hogy hosszú ideje nem volt reklamáció verseny után, hosszú, hosszú ideje.” – mondta Steiner.

    „Én nem tettem volna ilyet.”

    „De a Renault, az ő helyzetükben, biztosítani akarta, hogy nem előzik meg őket a negyedik helyért (a bajnokságban). És szerintem úgy gondolták, hogy tenniük kell valamit, különben ötödikek lesznek.”

    Arra a kérdésre, hogy ezzel valamilyen szóbeli megállapodást szegett-e meg a Renault Steiner így felelt:

    „Abszolút. Mondhatták volna a verseny előtt, hogy ha nem módosítjuk, akkor megreklamálják.”

    „Nem tudom, miért tették, de van ilyen. A Renault tette, amire szüksége volt, de szerintem sok ember megkérdőjelezte önmagában az igazukat.”

    Steiner szerint a monzai meghallgatás során a versenybírák nem igazán értették a Haas helyzetét, így abban bízik, hogy a fellebbezésük során sikerrel járnak majd.

    „Ez a szabályzás, az értelmezés, a kétértelműség és az információ egyvelege, nagyon komplex.” – mondta Steiner. „Szerintem a versenybírák nem értették, hogy mit próbáltunk elmagyarázni. Kizártak minket, de fellebbezésünk során jobban érthető lesz, több idő lesz rá, hogy elmagyarázzuk, hogy is volt ez.”

    Steiner szerint 50% az esélye annak, hogy sikeres lesz fellebbezésük.

    A Renault azonban tagadja, hogy bármilyen egyezséget megszegtek volna.

    „Rendszeresen figyeljük egymás autóit.” – mondta Marcin Budkowski, a Renault ügyvezető igazgatója. „Mi és én úgy gondoljuk, hogy elég sok csapat észrevette ezt egy pár versennyel ezelőtt, mert szerintem ez a padló Kanadában lett bevezetve.”

    „Igaz, hogy hosszú ideje nem volt reklamáció. Ez nem szóbeli megállapodás kérdése, számos versenyt adott nekik az FIA arra, hogy szabályossá tegyék (a padlót). Nem volt problémánk azzal, hogy időt kaptak. De nem becsülték meg ezt az időt. Nem hiszem, hogy tényleg meglepetésként érte ez őket.”

    „Úgy döntöttünk, hogy nem akarunk olyan autó ellen versenyezni, amely nem felel meg a technikai szabályoknak, ilyen egyszerű.”

     

     

     

  • Vasseur: Sajnálatos, hogy az FIA nem tudja megtartani az embereit

    Vasseur: Sajnálatos, hogy az FIA nem tudja megtartani az embereit

    Miután a Sauber technikai igazgatója épp arról beszélt, hogy nem kéne túl szigorúan kezelni az FIA-tól F1-es csapatokhoz való átigazolást, a Sauber csapatfőnöke, Frederic Vasseur úgy véli, hogy ez bizalmatlanságot szül.

    Vasseur szerint a csapatok most aggódnak, hogy más csapatok számára is ismertek lesznek kutatásaik és fejlesztéseik, melyeket megosztottak az FIA-val.

    „Ha nem bízhatunk bennük, az probléma, mivel nagyon nyitottnak kell lennünk az FIA irányába.” – mondta Vasseur a Motorsport.comnak.

    „Ha félünk emiatt, akkor azzal káosz kezdődik.”

    Jelenleg az FIA embereinek három hónapot kell kötelezően szabadságon lenniük, mielőtt megkezdhetik a munkát egy csapatnál. Ezt a Renault és a Ferrari Budkowski és Mekies esetében önszántából megduplázta. Vasseur szerint azonban az FIA-soknak még ennyi kihagyás esetén is túl sok tudásuk van a többi csapatról.

    „Tökéletesen emlékszem Marcin (Budkowski) helyzetére.” – mondja. „Két héttel a távozása előtt még ott volt a szélcsatornákban. Laurent (Mekies) ismeri minden egyes autó fontos részleteit. Még ha ő inkább a biztonságra is fókuszált, tisztában volt a lényegi struktúrával.”

    „Sajnálatos, hogy az FIA nem tud megoldást találni arra, hogy megtartsa a kulcsembereit.”

  • Horner és Arrivabene összeszólalkozott Mekies miatt

    Horner és Arrivabene összeszólalkozott Mekies miatt

    Laurent Mekies Ferrarihoz igazolása hatalmas port kavart a paddockban, aminek legújabb felvonásaként Christian Horner és Maurizio Arrivabene akasztották össze szarvaikat.

    Horner véleménye már ismeretes egy korábbi interjújából: Mekies ferraris szerződtetése szembement a Strategy Group által megállapodott „becsületalapú” irányelvekkel, amelyeket Marcin Budkowski ügyét követően hoztak meg, és az egyévnyi türelmi időszak helyett a (már csak volt) versenyigazgató-helyettesnek mindössze hat hónapot kell ’munkanélküliként’ töltenie. Arrivabene tagadta, hogy a Ferrari megszegett volna bármiféle megegyezést.

    „Semmi rosszat nem tettünk, tiszteletben tartottuk a svájci helyi törvénykezéseket, amelyek alapján Laurent-t alkalmazták” – ismertette saját álláspontját a Ferrari csapatfőnöke. „Ezt ráadásul meg is toldottuk kicsit, így a három helyett hat hónap türelmi időszakot adtunk.”

    Hornerrel és Éric Boullier-vel ellentétben Arrivabene szerint a Strategy Group-ülés konklúziója az volt, hogy a csapatok megvárják, amíg az FIA jogi részlege utánanéz a munkatörvényeknek és az esetleges következményeknek, amiről az április 17-i ülésen számolnak be.

    „Hallottam, hogy többen egy feltételezett vagy úgynevezett becsületbeli megállapodásról beszéltek” – folytatta az olasz. „A becsületbeli megállapodások azonban a munkatörvények értelmében illegálisak.”

    A Red Bull hajthatatlan maradt, Horner a Budkowski távozását követő „általános nyugtalanságot” citálta, amikoris „minden csapat elfogadhatatlannak” minősítette, ha egy FIA-alkalmazott lényegében azonnal egy másik csapatnál kezdhet dolgozni. A munkatörvénnyel nem lehet vitatkozni – Horner beismerte, hogy „a világ egyetlen ügyvédje sem tudna megoldást találni ennek betartatására” –, ám a becsület az becsület.

    „A csapatok kötöttek egy megállapodást és egyértelműen kijelentették, hogy ’legyen legalább tizenkéthónapnyi türelmi időszak egy olyan személy esetében, aki a FOM-tól/FIA-tól egy csapathoz megy és fordítva’” – erősködött Horner. „Bizonyos csapatok rögtön három évet akartak, de a végén egy évben egyeztünk meg. Hogy ez az ülés mindössze hat héttel ezelőtt volt, igazán csalódást okozó, ez ugyanis azt jelenti, hogy a megbeszélések [Mekies és a Ferrari között] valószínűleg már folyamatban voltak akkor. Az ülés elveszti az értelmét, ha nem tudunk valamiben megegyezni és kivitelezni. Természetesen elbújhatsz a ’de hát nincs benne a szabályban’ kifogás mögé, de csoportként megegyeztünk valamiben, amit nem tartottak be, akkor mi értelme az üléseknek? De ami a legszomorúbb az egészben, hogy pontosan a Ferrari, legalábbia Sergio [Marchionne] ragaszkodott a hároméves türelmi időszakhoz. Van egy csapat, amelyik három évet akar, néhány héttel később meg itt tartunk.”

    A fentebbi szócsata a melbourne-i csapatfőnökök sajtótájékoztatóján zajlott, ahol Horner és Arrivabene mellett Toto Wolff is részt vett, a Mercedes-főnök azonban kimaradt a buliból, habár – ahogyan az már megszokott – inkább a Ferrari oldalára hajlott.

    „Számomra a szituáció teljesen más, mint Marciné volt” – mondta Wolff. „Mindketten intelligens mérnökök, de Marcin néhány héttel a Renault-hoz való csatlakozása előtt még technikai direktívákat adott ki és rengeteg rálátása volt a csapatok ténykedéseire. Laurent teljesen más szerepkörben mozgott, amik szerintem nem hordoztak olyan érzékeny információkat, mint Marciné.”

  • Nyomás alatt az FIA az eligazoló alkalmazottak miatt

    Nyomás alatt az FIA az eligazoló alkalmazottak miatt

    Laurent Mekies dobbantása nyomán egyre nagyobb fejtörést okoz az FIA-nak, hogyan tartsa fenn a jó viszonyt a csapatokkal úgy, hogy személyzetének kulcstagjai sorozatosan pártolnak át a paddock egyéb motorhome-jaiba.

    Marcin Budkowski szeptemberi renault-s szerződtetése után Mekies személyében újabb FIA-s kulcsember áll munkába rivális csapatnál, jelen esetben a Ferrarinál. A mezőny még a Budkowski-ügyet követően (és Sergio Marchionne Ferrari-elnök sürgetésére) egy Strategy Group-ülés* keretei között informálisan megegyezett arról, hogy az esetlegesen leigazolt FIA-alkalmazottak legalább egyévnyi türelmi időszakot követően csatlakozzanak csak újdonsült munkahelyükhöz. Mekies azonban idén szeptemberben már munkába áll a Ferrarinál, mire a McLaren és a Red Bull egyaránt a becsületbeli megállapodás megszegésével vádolta az olasz istállót. A nyilvános vádaskodások ellenére Charlie Whiting versenyigazgatónak senki nem nyújtott be hivatalos panaszt.

    „Megértem a csapatok zaklatottságát, de az információ érzékenysége, amihez Laurent hozzáfért, nem fogható a Marcin által kezelt adatok érzékenységéhez” – kezdte Whiting. „Nem találkoztam egyetlen csapattal sem, aki erről panaszkodott volna nekem. Olvastam néhány sztorit, de egyetlen csapat sem keresett fel, hogy kifejezze elégedetlenségét ezzel kapcsolatban. Talán ha néhány héten belül ismét összeülünk egy gyűlésre, megint feljön a téma. Marcin távozása után elég heves vita támadt a Strategy Groupban és az F1-es Bizottságban is, ahogyan azt minden bizonnyal hallottátok, és bizonyos irányelvek kerültek az asztalra. A részleteken még jelenleg is dolgozunk a releváns csapatokkal és jogi tanácsadóinkkal; meglátjuk, mit tehetünk a különféle országok törvénykezéseit figyelembe véve. A dolog folyamatban van.”

    Mekiest azonnal eltávolították versenyigazgató-helyettesi pozíciójából, az Ausztrál Nagydíjra azonban még nem sikerült megfelelő embert találni a helyére, ahol a meglévő személyzet egyes tagjai fogják ideiglenesen betölteni a szerepkört.

    „Természetesen keresni fogunk valakit Laurent helyére” – fedte fel a nyilvánvalót Whiting. „Ez azonban nem a pillanat műve lesz. Az elkövetkező néhány futam során a legfontosabb teendőnk az lesz, hogy a versenyigazgatóság által elvégzendő összes feladatot megfelelően tudjuk kivitelezni, még a legforgalmasabb időszakokban is. Vannak emberek a saját szervezetünkön belül is, vagy például itt Ausztráliában remek csapatot tudunk összeállítani a helyiekből, akik szükség esetén kisegítenek minket. Marcin Budkowski távozása után is jó néhány hónapba telt felkutatni a megfelelő embert Nikolas Tombazis személyében. Biztosra akarunk menni a választásunkat illetően.”

    *Ahogyan azt Dieter Rencken a RaceFans.net-en kiemelte, kissé árnyalja a „becsületbeli megállapodást” az a tény, hogy a Strategy Groupban a tízből csak hat csapat van jelen. Hogyan lehetne így elvárni például a Haastól, hogy betartson egy olyan megállapodást, aminek megköttetésekor ott sem volt? Vagy ha a Haas igazolta volna le Mekiest, senkinek sem lett volna problémája? Nem lehet véletlen, hogy pont a McLaren és a Red Bull kötött bele a dologba…

  • Renault: Budkowskiból nem akarunk titkokat kiszedni

    Renault: Budkowskiból nem akarunk titkokat kiszedni

    A rosszindulatú pletykákkal ellentétben a Renault nem ’ipari kémkedés’ céljából vette alkalmazásba az ex-FIA-s Marcin Budkowskit, nyomatékosította Cyril Abiteboul csapatfőnök.

    Budkowski Renault-szerződtetése közbotrányt okozott az F1-es paddockban, mivel az összes csapat jövő évi autójára vonatkozó tervek az FIA-s szakember kezében futottak össze. Az FIA szerződései háromhónapos felmondási időt írnak elő, így Budkowski már akár januárban a Renault mérnöki gárdáját erősíthette volna, a csapatok érthető frusztrációja miatt azonban a Renault beleegyezett, hogy további három hónappal április 1-ig kitolják a felmondási időt. Abiteboul megerősítette, hogy Budkowski tavasz közepéig nem vesz részt a 2018-as kasztni fejlesztésében, ám a bérlistán már szerepel, illetve a Renault egyéb motorsportos tevékenységeit és üzleti struktúráját tanulmányozva igyekszik mihamarabb beilleszkedni.

    „Megértem a többi csapat szkepticizmusát, de egy Marcin-kaliberű embert nem szimplán azért veszünk fel igazgatói pozícióba, hogy kikérdezzük a többi csapat terveiről” – nyilatkozta Abiteboul. „A képességei, a tudása és a tapasztalata az, amiért alkalmazzuk; lenyűgöző CV-je van, az F1-től eltérő területekről is, így tökéletesen passzol a Renault F1-es projektjének következő lépéséhez. Minket nem érdekelnek a többi autó titkai, aminek ékes bizonyítéka, hogy áprilisig lényegében nem is engedjük a kasztni közelébe. Ugyan januártól kezdve már a bérlistánkon szerepel, az F1-es kasztni fejlesztésébe nem lesz beleszólása, inkább az általunk űzött egyéb motorsportokkal lesz elfoglalva. Emellett természetesen szeretném, ha megértené, hogyan működik a Renault mint üzleti struktúra. Át kell esnie egy beilleszkedési folyamaton, mielőtt áprilisban belekezdhetne a kasztnifejlesztésbe és az üzemeltetési tevékenységekbe.”

    Budkowskira nagy felelőséggel bíró szerepkör hárul Enstone-ban, ugyanis tőle várják el, hogy a jelenlegi Renault-alakulatot világbajnoki aspiráns csapattá varázsolja, az autó tényleges fejlesztése így a már meglévő trióra (Nick Chester, Bob Bell és Rémi Taffin) marad.

    „Marcin segíthet nekünk a következő szintre jutni” – magyarázta Abiteboul. „Lényegében annyi lesz a feladata, hogy az aktuálisan stabil középcsapat Renault-t élmenő istállóvá alakítsa; ennek megfelelően Marcin a struktúra megépítésével lesz elfoglalva, és annak biztosításával, hogy az eredeti terveinket követve 2020-2021 környékén már a világbajnoki címért harcolhassunk. Azt szeretném, ha Marcin megépítené a 21. század tökéletes F1-es csapatát.”

  • Tavasszal kezdhet Budkowski a Renault-nál

    Tavasszal kezdhet Budkowski a Renault-nál

    Marcin Budkowski korábbi FIA tisztviselő Renault-szerződésének híre alaposan felborzolta a kedélyeket a rivális csapatoknál. A szakember ugyanis bizalmas információk birtokában van minden csapat részéről, így azok joggal lobbiztak az ellen, hogy Budkowski hamar munkába állhasson a Renault-nál.

    Az FIA megvizsgálta a helyzetet és nem tudott jogi lépéseket tenni Budkowski szerződésének megakadályozásának érdekben, mert a svájci munkajog három hónapnál több kényszer szabadságot nem engedélyez.
    Az FIA engedélyt adott arra, hogy Budkowski április 1-jével kezdjen majd új munkaadójánál.

    „A csapatok dühösek voltak? Az FIA volt dühös!” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt. „Azt mondanám, ha távozik egy tehetséges mérnök, sosem örülünk. Ezek az emberek svájci szerződésben állnak, így meg van kötve a kezünk. Szóval három hónap kényszer szabadságról beszélhetünk. Végül megállapodtunk a Renault-val, hogy április 1-jén kezd majd, ami így hat hónapot jelent. Így tudtuk megoldani.”

    „Ha a csapatok egyöntetűen elégedetlenek akkor könnyű szóbeli megállapodást kötni velük és beleegyeznek, hogy nem alkalmaznak FIA alkalmazottakat minimum egy év kényszerszabadság nélkül. Mindannyiuknak egyet kellene érteniük ezzel. A mi oldalunkról, mi igyekszünk majd a legszilárdabb szerződésekkel védeni magunkat és őket is, de nem sokat tehetünk.”