Címke: Marcin Budkowski

  • Távozik az Alpine motorrészlegének vezetője

    Távozik az Alpine motorrészlegének vezetője

    Esteban Ocon hungaroringi győzelmét követően kiderült, hogy az Alpine múlt hónapban megvált motorrészlegének vezetőjétől, Rémi Taffintól.

    A francia csapat háza táján télen már így is több komoly személyi változás történt, kezdve például azzal, hogy megváltak Cyril Abiteboultól. Most pedig az a Taffin távozott, aki már a múlt század vége óta a csapat kötelékében volt, számos sikert értek el együtt. Az eddig Viry-Châtillon-i központban dolgozó szakember állítólag közös megegyezéssel távozik, mielőtt az Alpine új motort mutat be 2022-ben a fejlesztések befagyasztása előtt.

    Az Alpine ügyvezetője, Marcin Budkowski nemrég a csapat motorját emelte ki a csomag gyenge pontjaként, ami miatt az enstone-i alakulat megragadt a középmezőny sűrűjében.

    „Lényegében ugyanaz az autó, ami már három éve megvan, ugyanaz a kaszni, ugyanaz a motor, ugyanaz a sebességváltó” – árulta el a lengyel a The Race-nek még Magyarországon. „Nem számítottunk csodákra idén, még az aero területén voltak lehetőségek a javulásra. Remek munkát végeztünk a közvetlen riválisainkat tekintve. Nem mi csináltuk a legjobban, de nem is a legrosszabbul – remek, de lehetne jobb is. A motort tekintve viszont vesztettünk a többiekhez képest, mert ők fejlesztettek, velünk ellentétben, de nekünk jövőre újul meg jelentősen az erőforrás.”

    „Nem álltak rendelkezésünkre az erőforrások ahhoz, hogy újraindítsuk az idei motor fejlesztési programját, és folytassuk a munkát a 2022-es motorokon is” – tette hozzá az okokat firtatva. „Ezért úgy döntöttünk, hogy minden erőnket 2022-re fordítjuk. Ez tehát egy stratégiai döntés. Hiszem, hogy ez a helyes, de ugyanakkor fájdalmas, mert ennek eredményeképpen idén lemaradtunk a versenytársainkhoz képest.”

  • Az Alpine akár rajtbüntetésekre is számíthat, de nem aggódnak

    Az Alpine akár rajtbüntetésekre is számíthat, de nem aggódnak

    A büntetés nélkül felhasználható alkatrészek listáján igen szembetűnő, hogy az Alpine már majdnem az összes kipufogórendszert elhasználta, hiszen hétnél járnak a nyolcból. A csapatvezető Marcin Budkowski azonban nem aggódik túlzottan.

    „A szezon elején volt egy problémánk, ami azt jelentette, hogy a kipufogóinkat csak korlátozottan tudtuk használni, hogy elkerüljük azt, hogy verseny közben tönkre menjenek” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak.

    Aggodalomra azért nincs különösen nagyobb ok, mert a lengyel azt állítja, még az összes kipufogót tudnák használni idén.

    „Az év elején számos verziót fejlesztettünk ki a kockázat csökkentése érdekében és úgy gondoljuk, hogy megoldottuk a problémát az egyikkel” – tette hozzá. „Ebben a szezonban nem számítunk büntetésekre, de nyilvánvaló, hogy többet használtunk fel, mint amennyit a szezon elején terveztünk.”

  • Az Alpine immár teljesen 2022-re fókuszál

    Az Alpine immár teljesen 2022-re fókuszál

    Marcin Budkowski megerősítette, hogy az Alpine innentől kezdve teljes gőzzel 2022-re koncentrál.

    Az idei év egyik nagy kérdése volt, hogy a csapatok hogyan fogják megosztani erőforrásaikat a 2021-es autó továbbfejlesztése és a 2022-es gép megépítése között. Többen inkább amellett tették le a voksukat, hogy idén ugyan veszítenek, de inkább koncentrálnak a jövő évre. Ilyen volt az Alpine is, ám a franciák most már végleg átálltak ’22-re.

    „A szezon elejétől kezdve nagy volt a hajtás, mind Enstone-ban, mind Viryben keményen dolgoztunk az autó fejlesztésén” – nyilatkozta Budkowski. „A hangsúly azonban most már teljes egészében 2022-re tevődött át mindkét gyárban, ami azt jelenti, hogy kevesebb új alkatrész érkezik a pályára. A naptár második fele kimerítő lesz, és a csapatban mindenki várja a kéthetes szünetet, hogy feltöltődjön. Mielőtt azonban pihennénk, újabb erős szereplést és dupla pontszerzést célzunk meg Magyarországon.”

    Az Alpine jelenleg a 7. helyen áll a bajnokságban, ám esélyük lehet akár az 5. hely megszerzésére is, hiszen az itt tanyázó AlphaTauri csak 9 ponttal jár előttük. A formájuk jónak mondható, hiszen legutóbb Silverstone-ban kettős pontszerzést ünnepelhettek.

  • Alpine: Az egyetlen pozitívum Alonso újraindítás utáni varázslata

    Alpine: Az egyetlen pozitívum Alonso újraindítás utáni varázslata

    Az Alpine felemás hétvégét zárt Azerbajdzsánban, Fernando Alonso hatodikként ért célba, míg Esteban Ocon néhány kör után műszaki hiba miatt feladta a versenyt.

    A csapat futam utáni közleményében Marcin Budkowski egyedül a visszatérése óta legjobb eredményét elérő Alonsót emelhette ki pozitívumként.

    „Összességében nem volt egy nagyszerű délután, de örülhetünk, hogy a két versenyző, aki balesetet szenvedett, jól volt, és az újraindítás után izgalmas eseményeket láthattunk” – állt a közleményben. „A szívet melengető pozitívum az volt, hogy Fernandóval varázslatos módon négy pozíciót visszaszereztünk és a 6. helyen végeztünk, ami nagyszerű jutalom mindenki kemény munkájáért. Nagyon versenyképes állapotban van újra, és most együtt kell dolgoznunk, hogy a következő, franciaországi futamon újra formába lendüljön.”

    Maga Alonso a verseny után elárulta a Sky Sports kérdésére, hogy aláírta volna ezt az eredményt a verseny előtt: „Igen, egyértelműen, főleg mert két körrel a vége előtt 10. voltam, szóval elég produktív utolsó két köröm volt. Jó móka volt, egy két körös sprint a végén, sok lehetőséggel. Nagyon agresszív volt mindenki a végén.”

    „Próbáltunk helyeket visszaszerezni, sikerült néhány jó pontot szereznünk, szóval örülök a csapatnak” – tette hozzá. „A hétvége elég szolidan alakult számunkra, és azt hiszem, a 10. hely túl kevés jutalom lett volna, úgyhogy elégedett vagyok a hatodik hellyel.”

    Alonso viszont érzi, nem volt meg a tempójuk a versenyen, a 7. helyről jóval tízen kívülre esett ki a kiállások után, ám Stroll defektje után bevállalósak voltak a stratégiával: „Volt egy kis tempóhátrányunk. Megpróbáltunk kreatívak lenni a stratégiával, alávágni másoknak, majd kihasználni a lehetőséget az első biztonsági autónál, de három-négy tized hiányzott, és ez végzetes minden stratégia esetében, úgyhogy ezt felül kell vizsgálnunk. Javulnunk kell a következő versenyre, de elégedett vagyok a versennyel.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Alpine F1 Team (@alpinef1team) által megosztott bejegyzés

  • Az Alpine nem igazán érti Alonso Q1-es búcsúját

    Az Alpine nem igazán érti Alonso Q1-es búcsúját

    A Monacói Nagydíj időmérőjén Fernando Alonso csak a 17. rajtkockát tudta megszerezni, visszatérése óta először esett ki a Q1-ben. Csapata, az Alpine nem érti, hova tűnt a tempójuk, hiszen Esteban Ocon is csak a 11. helyig jutott a kvalifikáción.

    A franciák a remek barcelonai és portimao-i időmérők után fogadkoztak, hogy majd a hercegség utcáin ott lehetnek a középmezőny elején. És mivel Monacóban a rajthely sokkal fontosabb, mint bárhol máshol, joggal reménykedhettek volna tényleg egy remek eredményben vasárnap is.

    Ám a szabadedzéseken is látszott már, hogy a tempójuk bizony nincs meg, Ocon például szombat délelőtt csak 20. lett. Ám végül mégis ő végzett előrébb, a Q1-ben kieső Alonso pedig nem nagyon érti, hogy nem ment tovább.

    „Még mindig vannak kérdőjelek, amit meg kell fejtenie a csapatnak” – értékelt a spanyol. „Úgy gondolom, hogy Portugáliában és Barcelonában határozottan fejlődtünk, elég versenyképesek voltunk, míg itt eléggé lemaradtunk az időket tekintve, szóval ez még kicsit vizsgálatra szorul.”

    Alonso nem érzi azonban, hogy a magabiztosság hiányzik számára, hiába nem tudta legyőzni Ocont már négy időmérő óta.

    „Nem, szerintem az önbizalom a helyén volt” – tette hozzá. „Képes voltam nyomni, és kihozni a maximumot. A Q1-ben mindig egy kicsit zűrös a forgalom meg minden ilyesmi, ez nem volt ideális. De nem hiszem, hogy ez volt az oka annak, hogy kiestünk a Q1-ben, sokkal inkább nem volt meg a tempónk. Azt hiszem, egész hétvégén küszködtünk egy kicsit a tempóval. Monacóban többet vártunk a csomagunktól, de nem teljesítettünk. A verseny nehéz lesz hátulról indulva, ez nem kétséges. De meglátjuk, mire leszünk képesek.”

    Marcin Budkowski némi magyarázatként azt nyilatkozta, hogy a csapat a gumik munkára fogásával küszködött, nem tudták kellően felmelegíteni a Pirelliket.

    „Összességében eddig ez nem volt túl jó hétvége számunkra, és sajnos most sem igazán lett jobb” – mondta a Sky Sports F1-nek. „Egész hétvégén küszködtünk azzal, hogy a gumik működjenek, és azt hiszem, ez a probléma most is fennált Fernando esetében. Ezért trükkösek ezek a gumik. Úgy gondolom, hogy egyes autókon, például a Ferrarikon, egyszerűen úgy tűnik, hogy jól működnek, míg más autók jobban küzdenek velük. És gyakran azok, akik gyorsabban működésre fogják őket, gyorsabban el is koptatják. Nehéz megtalálni az egyensúlyt.”

    Budkowski elárulta, hogy Ocon egész hétvégén ugyanabban a helyzetben volt, mint csapattársa, de a Q1 végén sikerült elérnie, hogy a gumik igazán tapadjanak, és egy olyan időt produkált, ami kényelmesen elég volt a továbbjutáshoz: „A fejünket vakartuk, és tegnap szimulátoroztunk is egy kicsit, hogy megpróbáljuk helyrehozni a dolgokat. Érdekes módon Esteban először a Q1-es második etapján kezdte érezni a gumik tapadását.”

  • Budkowskit meglepte, hogy ilyen nehezen megy Alonso visszatérése

    Budkowskit meglepte, hogy ilyen nehezen megy Alonso visszatérése

    Az Alpine egyik vezetője, Marcin Budkowski elárulta, nem számított arra, hogy ilyen nehézkes lesz a Forma-1-be való visszatérés Fernando Alonso számára.

    Viszont le kell szögezni, nem a kétszeres világbajnok az egyetlen, aki még nem tudott beilleszkedni új csapatába. Az átigazoló pilóták közül senkinek sem volt könnyű az első néhány verseny.

    „A szezon elején azt mondtam, Sebastian Vettelnek kelleni fog 3-4 verseny, hogy beleszokjon” – nyilatkozta Marc Surer a csapatot váltókról. „Ricciardo esetében azt látjuk, hogy most már elkezdett javulni, de Vettel, Sainz, Pérez és mások esetében még nincs minden rendben.”

    A korábbi Forma-1-es pilóta szerint ennek hátterében a nagyon kevés téli tesztlehetőség és a modern autók komplexitása állhat, de tényleg nem számított arra, hogy ilyen sok idő kell.

    Marcin Budkowsi mindenképp egyetért ezzel, a lengyel a visszatérő, télen balesetet szenvedő Fernando Alonso kapcsán szólalt meg a témában.

    „Manapság nehéz beilleszkedni egy új csapatba” – mondta az AS hasábjain. „Fernando elképesztően tehetséges, de nem felejthetjük el, hogy a Forma-1 egy másik szint más kategóriákhoz képest, és nem csak a vezetésről szól. Itt 100%-ot kell kihoznod az autóból.”

    Budkowski nem tud időt mondani, hogy mikorra sikerül teljesen beilleszkednie Alonsónak: „Ötletem sincs. De még mindig tudja, hogy ő Fernando Alonso. Nem lassulsz le csak úgy egyik pillanatról a másikra. A nagyon szerény és érett hozzáállásával természetesen el fog jönni. Reálisan nézve, nem hiszem, hogy Fernando bármit is alábecsült volna. Másfelől azt sem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz majd neki.

    A mezőny többségével szemben más taktikát választó Alonso a Spanyol Nagydíjon 17. lett.

  • A meleg okozta az Alpine bahreini gyengélkedését

    A meleg okozta az Alpine bahreini gyengélkedését

    A vártnál jóval gyengébb eredményt ért el Bahreinben az Alpine névre váltó ex-Renault istálló. Az idénynyitón sem Alonso sem pedig Ocon nem tudott pontot szerezni a franciáknak, pedig előzetesen a konstruktőri harmadik helyért is versenyben lehettek volna, ám tempóban az első futamon mind a Mclaren mind pedig a Ferrari előttük járt.

    A szakhíri időmérőn Esteban Ocon már a Q1-ben kiesett, Alonso ugyan kilencedik lett, ám a futamon fékhiba miatt kiállni kényszerült. A csapat alaposan kivizsgálta az idei konstrukciót, és arra jutottak, hogy az autó a vártnál jóval érzékenyebb a hőmérsékletre, különösen a meleg időjárásra.

    „Helyén való azt mondani, hogy kevésbé vagyunk elégedettek a meleg körülmények között mutatott teljesítményünkkel. A bahreini harmadik szabadedzés elég nehéz volt számunkra, a reprezentatívabb eseményeken már versenyképesebbek voltunk, tehát a második edzésen és az időmérőn.” kezdte Marcin Budkowski vezérigazgató.

    „A hőmérséklet elég extrém volt. Melegebb volt, mint a teszteken. A harmadik edzést a pit wallon ülve töltöttem, ahol 38 fok volt, a pálya meg talán 47-48 fokos volt. Persze mindenkinek melegebb volt, de az autók eltérően reagálnak ezekre a körülményekre. Péntek reggel kicsit megijesztettük magunkat, kicsit versenyképtelennek tűntünk, jó lesz majd olyan helyekre menni, ahol erősebbek lehetünk. Még mindig hiányzik két-három-négy tized ahhoz, hogy azokkal harcolhassunk, akikkel szeretnénk.” – folytatta.

    „Egy kis Házi feladat volt számunkra, hogy megértsük, hogy miért voltunk lassabbak melegebb időkben, mint a bahreini a bahreini esti etapokban. Viszont azt nem hiszem, hogy ezzel Portugáliában vagy Imolában probléma lenne, de a nyári hónapokban ismét gondolnunk kell majd erre.” – zárta.

  • Egy szendvics csomagolása okozta Alonso kiesését

    Egy szendvics csomagolása okozta Alonso kiesését

    Fernando Alonso reményeit, hogy pontot szerezzen a Forma-1-es visszatérése első versenyén Bahreinben egy szendvics csomagolása tette tönkre, amely az egyik fékcsatornájába keveredett. A spanyol pilóta benne volt a top 10-ben a szezonnyitón, ahol harcolhatott a McLaren, az Aston Martin és a Ferrari versenyzőivel is a szahíri futam elején. Amikor pedig már úgy tűnt, hogy pontokat is szerezhet az első versenyén az Alpine színeiben, kisebb akkumulátorproblémák ellenére, szenvedni kezdett a fékjeinek a túlmelegedésével, és kénytelen volt kiállni.

    Csak a verseny utáni feltárást követően jött rá a csapat, hogy mégis mi volt a valódi gond az autóval. Egy eldobott élelmiszer csomagolás került be a fékcsatornába. Marcin Budkowski, az Alpine ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

    „Az első kiállása után volt egy kis gondunk, ami miatt az autó teljesítményét visszább kellett vennünk, majd a másodiknál beszorult egy szendvics csomagolása Fernando autójának a hátsó fékcsatornájába. Emiatt magasabb lett a hőmérséklet ott, ami a fékrendszerben kárt okozott, ezért biztonsági megfontolásból inkább kiintettük. Ez egy nagyon szerencsétlen első futam volt így Fernandónak, pláne figyelembe véve azt, hogy erősnek tűnt.”

    Csalódottsága ellenére Alonso élvezte a visszatérését, még ha nem is sikerült pontokat szereznie:

    „Először is, remek volt újra az F1-ben versenyezni. A rajtom mókás volt, javítottunk pár helyezést, os voltak élvezetes csatáim régi kollégákkal. Ugyanakkor csalódott vagyok, amiért nem láthattam meg a végén a kockás zászlót. A probléma a második kiállás után jelentkezett a hátsó fékeknél, amikor valami törmelék a fékcsatornába került, és túlmelegedett a rendszer az autóban. Elnézve a versenyt, a középmezőny nagyon szoros, csak pár tized a különbség, és hamar változhat a sorrend. Azt hiszem, hogy nagyon érdekes és versenyképes szezonunk lesz emiatt. Újra nekiveselkedünk, és keményen harcolunk majd Imolában.”

    Az Alpine tehát pontok nélkül hagyta el Bahreint, miután Esteban Ocon is csak a 13. lett. Rajta sem segített az, hogy gyengén ment az időmérőn, majd peches volt a sárga zászlókkal is, Sebastian Vettel pedig nekiütközött verseny közben. A francia pilóta ennyit reagált:

    „Sebastian felzárkózott a végén, majd nekem jött. Bocsánatot kért, mindannyian hibázunk, ilyesmi meg előfordul olykor. Összességében amúgy is kevesek voltunk ezúttal.”

  • Alpine: A Red Bull és a Mercedes mögött nincs többé olyan, hogy középmezőny

    Alpine: A Red Bull és a Mercedes mögött nincs többé olyan, hogy középmezőny

    2020-ban elképesztően szoros volt a csata a Red Bull és a Mercedes mögött, az előszezoni tesztek alkalmával pedig kiderült, hogy ez idén sem lesz másképp. Az Alpine főnöke, Marcin Budkowski beszélt erről nemrégiben a Formula1.comon.

    A francia csapat stabilan futott a tesztek alatt, de a lengyel szakvezető még semmilyen következtetést nem vonna le ebből rájuk nézve: „Őszintén, nem tudom, nehéz megmondani. Nem hiszem, hogy lenne még középmezőny, csak egyetlen mezőny van.”

    „Arra számítunk, hogy a Mercedes lesz elől, még ha voltak is problémáik, valószínűleg altattak a teszteken” – folytatta. „A Red Bulltól is azt várjuk, hogy erősek lesznek. Utánuk viszont csak egy mezőny van, amelyen belül nehéz megmondani, hol állunk. Szerintem versenyképesek leszünk, de a McLaren gyorsnak és jónak tűnik. Az Aston Martin szintén, ha tudnak menni.”

    Az Alpine színeiben tért vissza a sportág kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso. Budkowski elárulta, azonnal a topon volt a spanyol: „Rögtön gyors és megbízható volt, remek visszajelzéseket adott a mérnököknek. Ezt várjuk Fernandótól.”

    A spanyol egyébként elégedett, bár állítólag szerinte még kicsit lassú az autó.

  • Az AlphaTauri dolgozói is megkapták a vakcinát Bahreinben

    Az AlphaTauri dolgozói is megkapták a vakcinát Bahreinben

    Franz Tost a mai sajtótájékoztatón elárulta, hogy az AlphaTauri ‘utazó’ csapata megkapta az első adag vakcinát Bahreinben.

    A szigetország még a teszt megkezdése előtt felajánlotta a sportág szereplőinek, hogy szívesen a rendelkezésükre bocsájtják a Pfizer-BioNTech által készített koronavírus elleni oltást. Az F1 azonban nem akart ” a sor elejére tolakodni”, és így átírni az Egyesült Királyságban létrehozott tervet.

    A Ferrari azonban élt a lehetőséggel, így beoltatta munkatársait, ezen felül pilótájuk, Carlos Sainz és a Red Bullnál versenyző Sergio Pérez is a tettek mezejére lépett. A másik olasz istálló is hasonlóképp járt el, amit az osztrák csapatfőnök erősített meg.

    ,,Az AlphaTauri összes csapatagját beoltották kedden. A verseny után majd egy-két nappal tovább maradunk annak érdekében, hogy a második adagot is megkapjuk, mivel az egészség a legfontosabb tényező. Mint csapatfőnök, én felelek az embereink egészségi állapotáért, így kértük a vakcinát, és azt kell, hogy mondjam: rengeteg köszönet Bahreinnek azért, amiért felajánlották nekünk ezt a lehetőséget. Európában nem is tudom mennyit kellett volna várnunk az oltásra, különösen Ausztriában és Olaszországban és így tovább, ezért hát nagyon boldog vagyok.” – olvasható Tost nyilatkozata a holland gpfans.com-on.

     Olasz sajtóértesülések korábban arról számoltak be, hogy a Mercedes is beoltatja csapatát, ám az istálló úgy határozott, hogy a gárdán belül mindenki maga döntheti el, hogy él-e a lehetőséggel vagy sem. E metódus mellett tette le a voksát az Aston Martin és az Alpine is.

    ,,Úgy határoztunk, hogy ezt meghagyjuk egyéni döntésnek. Ahogy Franz (Tost) is mondta, nagyon kedves gesztus volt ez az ajánlat Bahreintől, így arra jutottunk, hogy meghagyjuk a választás lehetőségét. Nem kérdeztem meg azt, hogy ki élt ezzel és ki nem – viszont én boldogan mondhatom, hogy már öreg vagyok, így már megkaptam az oltást az Egyesült Királyságban.” – válaszolta Otmar Szafnauer.

    Marcin Budkowski az Alpine kapcsán hozzátette:

    ,,Nálunk is hasonló a helyzet. Nem határoztunk meg ezzel kapcsolatban irányelveket. Csapatként arra jutottunk, hogy ezt a döntés az embereinkre bízzuk.”