Címke: Marc Surer

  • Surer: lehet, hogy a Ferrari idén nem marad le

    Surer: lehet, hogy a Ferrari idén nem marad le

    Marc Surer egykori pilóta szerint túlságosan is védekező volt eddig a Ferrari, de ennek ellenére lehet esélyük idén.

    Az olasz csapat nyíltan bevallotta, hogy lemaradtak a Mercedestől és a Red Bulltól, és úgy gondolják, hogy még akár a Racing Point is előttük végezhet. Ezzel Marc Surer nem ért egyet.

    „Az elmúlt néhány évben a Ferrari volt a tesztek bajnoka, de aztán a Mercedes már az első futamon legyőzte őket. Van egy olyan érzésem, hogy most teljesen az ellentétje fog megtörténni: a Mercedes nem rejtőzött, és a Ferrari mögötte van” – mondta Surer.

    „A Ferrari abszolút hozza azokat az eredményeket, mint a Mercedes a hosszú etapokon, egyedül az egykörös eredményük maradt el a németektől” – tette hozzá a svájci.

    Kiemelte, hogy nagyon szembetűnő volt az a nyilatkozata Mattia Binottonak, miszerint a szezonnyitón nincs esélye a Ferrarinak a futamgyőzelemre. Úgy véli, ez egy új filozófiája lehet a csapatfőnöknek, miután minden szezonkezdésről nagy önbizalommal beszélt.

  • Surer szerint helyesen cselekedett az FIA a Ferrari ügyében

    Surer szerint helyesen cselekedett az FIA a Ferrari ügyében

    Marc Surer szerint ideje volt az FIA-nak a sarkára állni és kivizsgálni a Ferrari ügyét, ugyanis a végtelenségig nem lehet engedni a vádaskodást és az ujjal mutogatást.

    A Red Bull a hónap elején indította el a lavinát levelével, amit az FIA-nak címzett, azóta két technikai direktíva és különféle elméletek láttak napvilágot az üggyel kapcsolatban. Az egymásra mutogatást megunó szövetség azonban úgy döntött Interlagosban véget vet ennek a komédiának és saját kezébe veszi az ügyet.

    Tegnap megírtuk, hogy az Auto Motor und Sport értesülései szerint a Szövetség lefoglalta és vizsgálat alá vetette a Scuderia üzemanyagrendszerének bizonyos komponenseit. Azonban nem csak a maranellói gárda alkatrészei kerülnek górcső alá, a német lap információ szerint a Ferrari egyik partner csapatának és egy másik alakulatnak az egységeit is elvitték összehasonlítás céljából. A vizsgálat a napokban fog lezajlani az FIA laborjaiban.

    ,, Átvizsgálni a Ferrarit, ez volt a legjobb dolog amit az FIA tehetett. Szerintem ez a jó lépés, ugyanis így véget vethetnek a találgatásoknak és a pletykáknak. Nem engedhetik meg azt, hogy a téli szünetben is erről szóljanak a hírek. Ám, ha esetleg találnak valamit, akkor a Ferrari problémákba ütközhet.” -nyilatkozta a szakértőként tevékenykedő Surer a német Bildnek.

  • Surer szerint Abiteboul az oka a Renault gyenge szereplésének

    Surer szerint Abiteboul az oka a Renault gyenge szereplésének

    Marc Surer komoly kritikát fogalmazaott meg a Renault F1-es csapatát illetően.

    A francia a csapat lett tavaly a „best of the rest”, vagyis a középmezőny legjobbja: 4. helyen zártak a bajnokságban. Jelenleg azonban mindössze a 8. helyet foglalják el a ponttáblázatban. Surer, az egykori F1-es versenyző úgy véli, hogy ez annak az eredménye, hogy Cyril Abiteboul túl nagy nyomást helyet a csapatra.

    „Olyanok, mintha teljesen eltűntek volna.” – mondta Surer a MeinSportPodcastban. „Szerintem fogalmuk sincs róla, hogy mit csinálnak. A kaszni tekintetében úgy fest, hogy egyáltalán nem értik az autót.”

    A bűnbak pedig véleménye szerint nem más, mint Abiteboul.

    „Nem látom benne a versenyzőt (versenyszellemet). Nem lehet mást tenni, mint megkérdőjelezni a kvalitásait.”

  • Surer megvédte Schumachert a gyenge szezonkezdet után

    Surer megvédte Schumachert a gyenge szezonkezdet után

    Mick Schumacher eddig nem villogott az F2-ben, és bemutatkozó szezonjában 3 versenyhétvége után a 12. helyen áll összetettben. A korábban Forma-1-ben is megfordult német pilóta, Marc Surer azonban a tavalyi F3-as bajnok védelmére kelt.

    „Elkövethetett pár hibát, de ezek összességében csak apróságok” – magyarázta Surer a Motorsport-Totalnak. „Az első szezon főként arról szól, hogy az ember fölmérje a terepet. Csak adjunk szegénynek egy kis időt, hogy rátaláljon a helyes útra. Minden kis hibáját felfújják, ez nehezíti a dolgát. Eközben ha más versenyző ront, azt elfogadják.”

    Most Nicholas Latifi vezeti a bajnokságot, akiről egyébként olyan pletykák jelentek meg nemrég, hogy szezon közben válthatja Robert Kubicát az F1-ben. A kanadai harmadik éve pallérozódik itt, és ezzel azt bizonyítja, hogy a fiataloknak időre van szükségük fejlődni. Azt meg kell jegyezni azonban, hogy vannak ellenpéldák, elég csak George Russell, Charles Leclerc vagy éppen Lando Norris nevét említeni, akik egy évet töltöttek csak itt, és egy igen jó eredményt elérve továbbléptek az F1-be. Igaz Schumacher a F3-at is csak a második szezonjában nyerte meg, és annak a szezonnak is csak a második felében dominált igazán, szóval valószínűleg neki tényleg több időre van szüksége, mire letapogatja az adott sorozatot.

    „Ha megnézzük Micket, és összehasonlítjuk az apjával, láthatjuk, hogy sokkal beszédesebb. Jól képzett és remekül dolgozik. Mindene megvan, hogy most már sokkal érettebb legyen.”

  • Ocon miatt táltosodott meg Bottas?

    Ocon miatt táltosodott meg Bottas?

    Marc Surer, korábbi Forma-1-es versenyző úgy véli, Valtteri Bottas idei remek formája Esteban Oconnak köszönhető, aki folyamatosan nyomást jelent a finn számára.

    Valtteri Bottas nagyon keményen készült az idei évre, célja pedig egyértelmű: legyőzni ötszörös világbajnok csapattársát és elsőként zárni a bajnoki pontversenyt.

    „Hasonló a helyzet mint Rosberggel volt. Hirtelen Valtteri nem csak egy versenyző, aki ott van Hamilton mellett, hanem valóban csinál is valamit. Mióta valaki folyamatosan figyeli a garázsból, megmutatta, hogy tudja mit kell csinálnia” – mondta Surer.

    „A nyomás Valtterin van, aki tudja, hogy folyamatosan meccsben kell lennie Hamiltonnal, ha meg akarja tartani az ülését” – tette hozzá.

    Surer elmondása szerint Barcelonában Bottas volt az erősebb versenyző kettejük közül, Hamilton pedig közel sem boldog a jelenlegi helyzetével.

  • A Norisringen 39 év után újra lesz BMW Procar verseny!

    A Norisringen 39 év után újra lesz BMW Procar verseny!

    Ezen a nyáron a DTM rajongók egy időutazáson vehetnek majd részt: a Norisringen újra versenyeznek majd BMW M1 Procar autókkal.

    Az eredeti BMW Procar bajnokság 1979 és 1980 között került megrendezésre F1-es nagydíjhétvégék betétprogramjaként, és az akkori top Forma-1-es tehetségek is indultak benne, ami miatt a mai napig az egyik legemlékezetesebb széria lett, amit valaha is alkottak. Még majdnem 40 évvel később is könnyeket csal egyesek szemébe csak az emlegetése is a sorozatnak.

    Az egyik legemlékezetesebb versenye a Procar bajnokságnak az 1980-as 200 mérföldes verseny volt a Norrisring Trophy-ért, és ezt akkor Hans-Joachim Stuck nyerte meg. Idén a július 5-7 között tartandó DTM hétvégén szimbolikusan újra feleleveníthető lesz, 29 évvel később.

    Ma már elképzelhetetlen az, hogy Forma-1-es versenyzők simán kipattannak a formaautóikból, és a BMW márkakupa autóiba szállnak, és ott tekergetik a kormányt. Két csodálatos év azonban megadatott, ahol betétprogramként a múlt a jelen és a jövő F1-es világbajnokai azonos körülmények között összecsaphattak. Résztvevője volt ennek akkoriban Niki Lauda, Nelson Piquet vagy Alan Jones is.

    Az akkori szabályzás szerint az F1-es időmérőn öt legjobban teljesítő pilóta indulhatott a Procar versenyén, de állandó szereplő volt a svájci Marc Surer, a német Christian Danner és a holland Jan Lammers is. Ők most is újra felhúzzák majd a kesztyűt, és beülnek az ikonikus csodamasinákba.

    Ma már az autók darabja 1 millió eurót kóstál, a tulajdonosaik pedig csak reménykednek benne, hogy a pilóták nagyobb óvatossággal versenyeznek majd velük, mint akkoriban.

    Gerhard Berger, a DTM-et felügyelő széria, az ITR elnökeként nyilatkozott:

    „Egyszer volt lehetőségem vezetni egy M1-est, egy klasszikus autós rendezvényen. A hathengeres motor hangja egyszerűen elképesztő. Az, hogy a Norisringen köröz majd egy rakás M1-es versenytempóban, hihetetlen élmény lesz a nézőinknek.”

    Ha ez még nem lenne elég, további betétprogramként a Norisringen lesznek még klasszikus túraautók is, ahol a 80-as, 90-es évek DTM autói veszik birtokba majd a pályát, a német Porsche Carrera kupa, és az új női széria, a W Series pilótái mellett.

  • Surer: A Mercedesnek le kell cserélnie Bottast Oconra

    Surer: A Mercedesnek le kell cserélnie Bottast Oconra

    Az egykori Forma-1-es pilóta Marc Surer meg van győződve arról, hogy Valtteri Bottas utolsó évét tölti a Mercedesnél, és Esteban Ocon érkezik majd a helyére.

    A finn Bottas elég komoly nyomás alatt lesz egész esztendőben, köszönhetően annak, hogy tavaly gyenge teljesítményt nyújtott, és Esteban Ocon ott vár már a helyére, ráadásul a szerződésének az utolsó évét is tölti.

    A svájci Surertől Barcelonában megkérdezték, hogy a jelenlegi tartalékpilóta Ocon átfogja-e venni 2020-ban Bottas, amire így válaszolt:

    „Igen, hiszem, hogy így lesz. Máskülönben a Mercedes junior programja semmit sem ér, meg kell ezt lépniük.” – fogalmazott.

    Egy ember van mégis, aki a finn maradása mellett voksolna, mégpedig a jelenlegi csapattárs Lewis Hamilton, ugyanis közismerten kiváló kapcsolatot ápol márkatársával.

    „Folyamatosan kommunikálunk egymással és teljesen normális a közös munkánk, nem emlékszem, hogy lett-e volna valamelyik másik csapattársammal is ilyenfajta viszonyom.” – kezdte a bajnoki címvédő. „A karakterének köszönhetően kiváló atmoszféra uralkodik a csapaton belül és mióta itt van sikeresen védjük meg a bajnoki címeinket.”

    Bottas teljesen másképpen akar neki vágni az új szezonnak, úgymond teljesen megújulva, és hisz abban, is hogy akár Hamiltont is legyőzheti. A brit pedig így felelt, mikor megújult csapattársáról kérdezték:

    „Minden, amit látok az a szakálla.” – reagált viccesen. „Nem vagyok az a típusú ember, akinek nagy elvárásai vannak, de feltételezhetem, hogy sokkal agresszívebb lesz idén. Felszedett pár kilót és keményen edzett. Biztosan tudni fogja, hogy milyen dolgokra kell koncentrálnia. Időbe fog telni mire ez a változás a csapat hasznára lesz. Biztos vagyok benne, hogy erősebb akar lenni idén, és remélem az is lesz. Talán ő a legalázatosabb versenyző, akivel valaha is együtt dolgoztam, sokkal könnyebb vele, mint Nicoval [Rosberg – a szerk.]. Könnyű dolgozni egy finn-nel.” – zárta.

  • Danner nem fért bele a Ligierbe, avagy élet a Forma-1 kiscsapatainál

    Danner nem fért bele a Ligierbe, avagy élet a Forma-1 kiscsapatainál

    Christian Danner az interjúnk tegnapi részében beszélt az autósport problémáiról Németországban, miközben Magyarországot nagyon megdicsérte a versenyszervezés miatt. Ma megismerhetjük egy kicsit jobban az ő személyes  karrierjét, illetve azt is megtudhatjuk, mi volt a nagy újítása már tévés szakkommentátorként idén, ami a Liberty Media támogatását is elnyerte.

    – Beszéljünk a Forma-1-es karrieredről. Már éppen jó úton haladtál afelé,  hogy te legyél az első európai F-3000 bajnok, amikor jött a Forma-1-es lehetőség…

    – Igen, ez 1985 végén adódott, amikor Jonathan Palmernek volt egy balesete a Porsche 956-tal, és nem tudott indulni a Zakspeednél Spában és Brands Hatchben. Nekem egyértelmű volt, hogy az F-3000 után csakis a Forma-1 jöhet szóra, így örömmel fogadtam el az ajánlatot. 1986-ban nem volt szabad ülés a Zakspeednél, de maradni akartam a királykategóriában, így aláírtam az Osellához. A szezon közepén Marc Surernek volt egy rali balesete, így váltani tudtam az Arrowshoz ami egy jobb autó volt, jobb BMW turbós jobb motorral. 1987-ben aztán vissza tudtam térni a Zakspeedhez.

    – A Zakspeed túl kiscsapat volt a Forma-1-nek, vagy szerinted miért nem tudtak eredményesek lenni ott?

    – Nem volt kicsi a csapat, és képzett emberekből állt. A probléma az autó megbízhatósága volt. Több erőfeszítéssel és befektetéssel az autót is megbízhatóbbá tudták volna tenni. Minden versenyen ahol a top tízben végeztem, fantasztikus volt. Ugyanakkor túl sok kiesésünk volt a motor és egyéb komponensek hibái miatt. A megbízhatóság akkor egy komoly probléma volt, nem csak a Zakspeednél, hanem az összes csapatnál.

    – 1988-ban hogyhogy komaradtál a Forma-1-ből?

    – Volt szerződésem 1988-ra a Ligierrel, de amikor elvégeztük az üléspróbát az új autóban, kiderült, hogy túl magas vagyok, és nem lehetett már módosítani az autó legmagasabb pontját sem, hogy megfeleljen a szabályzásnak! Ez egy fura autó volt, ahol a benzintartály a motor és a sebességváltó között volt. Stefan Johansson vezethette így végül, és nem én. Remek volt a kapcsolatom Guy Ligierrel, pedig felesleges volt, utólag látható volt, hogy az autó pocséknak bizonyult, és egy pontot se szereztek vele. Mivel kapcsolatban maradtam a Zakspeeddel, ezért tesztelhettem velük a szezon folyamán, így nem estem ki teljesen az F1-es vérkeringésből.

    – 1989-ben aztán mégis a Rial alakulatával tértél vissza…

    – Igen, 1988-ban sikeres évük volt de Cesarisszal, így ígéretes lehetőség voltak ők akkor. A Kanadai Nagydíjig jól is ment az év, ahol viszont esett az eső először a szezon folyamán. A probléma ezúttal a szánszálas monocoque volt, amit egy német cég csinált. Lágy volt a laminálás, és átitatódott vízzel, ettől meglágyult. Esélytelen volt kvalifikálni vele a versenyre, így kiléptem a csapattól a Portugál Nagydíjon.

    – Volt olyan verseny, amelyiken úgy tudtál a rajtrácsra állni, ahol azt gondoltad, hogy „ez lehet az én napom!”?

    – Igen, abszolút, – mindegyik Nagydíjam ilyen volt! Minden egyes versenyen biztos voltam benne, hogy jó eredményt tudok elérni. Ezen optimizmus nélkül nincs értelme autóversenyzőnek lenned.

    – Hogyan alakult a karriered a Forma-1 után?

    – A Bridgestone megbízásából 43 napot teszteltem Japánban a Forma-1-es gumijaikat 1990-ben, egy Reynard kasznis, Mugen-Honda motoros autóval. Aztán belevágtam a DTM-be egy privát csapattal, de újra formaautózni akartam inkább. Egy szerelő, akit ismertem még a Zakspeedből átment az IndyCarba, és megkérdezte, hogy az érdekelne-e engem. Remek időszakot töltöttem el Amerikában, nagyon rendesen bánt velem a csapat és a rajongók is. Jó eredményeink voltak annak ellenére, hogy egy kis csapat voltunk, alacsony költségvetéssel.

    – Ma már a német televízió szakkommentátora vagy. Azonban nem csak a stúdióban ülsz, hanem a helyszínen is a pálya mellől is adsz információkat, vagy készítesz interjúkat!

    – Sokat teszek hozzá ehhez a munkához, és ez volt anno az ötletem, ami csak az én kezdeményezésem miatt jött létre. Az, hogy mehessünk a pályára kamerával Bernie idejében nem volt lehetséges amikor ő volt a főnök. Odament tehát Christian Danner a Libertyhez, és kifejtettem nekik, mégis mit szeretnék, meglepően támogatóak voltak! Büszke vagyok arra, amit náluk elértem. Nézzük meg például most Hockenheimet. A Sachskurve kanyarba fogok menni az operatőrömmel a szabadedzésen és a különféle versenyíveket fogom elemezni, ami ott kivitelezhető.

    Végül Danner még vállalkozott arra, hogy megjósolja a Német Nagydíj 2018-as nyertesét, Sebastian Vettelre tett rendes lokálpatriótaként, de tévedhet ő is… Danner-wetter!

  • Szívás: A német Sky sem ad most jó ideig Forma-1-et

    Szívás: A német Sky sem ad most jó ideig Forma-1-et

    Németországban már jó ideje megszokott dolog a prémium tartalmú fizetős tévészolgáltatás. A Sky az angol és az olasz piacon fejlődik is, viszont a németeknél elveszítik a közvetítési jogot 2018-tól kezdődően. A Sky Deutschland vezére, Carsten Schmidt így fogalmazott a SID hírügynökségnek: „Nem tudtuk elérni azokat a célokat, amiket a tárgyalások előtt kitűztünk magunknak.”

    Ez a döntés leginkább a korábbi F1-es versenyző Marc Surert érinti kellemetlenül, hiszen munkanélküli lett. Ennek a Speed Weekben adott hangot a volt svájci pilóta: „Sajnos ez feltehetően egy pénzügyi döntés volt, ami ráadásul kizárólagosságról is szólt volna, ami semmissé vált, miután megállapodtak az (német) RTL-lel.”
    Az adó többet akart volna nyújtani a fizetős hálózatának, mint amit a szabadon fogható csatorna kínált, de ezt ellehetetlenítette a Liberty Media RTL-lel kötött szerződése.

    Az AMuS-nak a Liberty kereskedelmi igazgatója, Sean Bratches ennyit mondott: „Németország egy kritikus piac. Még nem állnak készen arra, hogy szakítsanak a hagyományos ingyenes tévés megoldással. Berlinben születtem, és a családom nagy része Németországban él. A nagybátyám elhivatott Forma-1 rajongó, és nagyon mérges lenne rám, ha túllőnénk a célon.”

    Szerkesztői megjegyzés: A német RTL F1-es adása a túl sűrű reklámblokkok miatt nem népszerű, és sokan ezt elkerülendő fizettek elő a Skyra. A jó hír az lehet, hogy az F1 hivatalos online stream formájában szintén fizetős megoldásban, de megérkezhet Németországba, mert jelenleg benne vannak a béta programban.

  • Hamarosan bejelentheti Szirotkint a Williams

    Hamarosan bejelentheti Szirotkint a Williams

    A brit Williams csapat úgy hírlik hogy döntött, és egy két éves szerződést írnak alá Szergej Szirotkinnal. Korábban az istálló még hezitált, hogy ki is legyen Felipe Massa utódja, és jó ideig tesztelték és értékelték Robert Kubicát is, aki korábban a BMW-nél és a Renaultnál versenyzett.

    Most úgy tűnik azonban, hogy a Vlagyimir Putyinhoz erősen köthető SMP Bank segítségével a végleges befutó az orosz Szirotkin lehet, állítja az Auto Bild. A korábbi svájci Forma-1-es pilóta, Marc Surer szerint azonban még mindig dönthetnek akár másképp:
    „Akár pénzt is fel lehetne dobni. Az egyiknek van egy remek története, a másiknak rengeteg pénze. Azonban nem egyértelmű a királykategóriában sem, hogy melyikőjüket érdemesebb leszerződtetni.”

    A Williamst elhagyó Massa viszont egyértelműen kifejtette, hogy egyáltalán nem lepődött meg volt csapata lamentálásán, mert szerinte az egész dolog csakis a pénzről szól. Az istálló utolsó világbajnoka, Jacques Villeneuve sincs annyira meglepve:
    „Eladták már a lelküket a milliárdos Lawrence Strollnak, akit csakis a fia karrierje érdekel. Még Massa is gyorsabb volt mint Lance. Az, hogy Bakuban a dobogón állt, semmit sem jelent, hiszen azt csak bemákolta.”