Címke: Marc Surer

  • Marc Surer szerint most Stroll a mérce Vettel számára

    Marc Surer szerint most Stroll a mérce Vettel számára

    Bármily furcsa is kimondani, illetve leírni, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel számára idén Lance Stroll lesz a mérce. Ennek legfőbb oka, hogy Stroll már egy ideje az Aston Martinnál van (tavaly még Racing Point), Vettel pedig idén érkezett. Ráadásul Mercedes-motoros autóval még nem versenyzett korábban.

    Nem túl kecsegtető, hogy a német versenyző nem tudott túl sok kört teljesíteni a tesztnapokon, noha szerinte nincs ok a pánikra.

    Az egykori versenyző, Marc Surer szerint ugyan Vettel peches volt a teszten, de alapvetően jónak tartja az autót. A német versenyző mércéjének pedig csapattársát Strollt tartja.

    „Az autónak jó az alap sebessége, csak úgy, mint tavaly – mondta Surer a Der Spiegelnek.

    „Stroll lehet a mérce Sebastiannak, különösen az időmérőn. Nem szabad elfelejteni, hogy gyakran gyorsabb volt (Stroll), mint Pérez (a tavalyi csapattásra).”

    „De főleg a versenyen, Vettel biztosan képes legyőzni őt. Mindig ez volt az erőssége.”

  • A Mercedes rendszeres kapcsolatban van Verstappennel

    A Mercedes rendszeres kapcsolatban van Verstappennel

    Lewis Hamilton Mercedeses szerződéshosszabbítása még mindig nem került megerősítésre. December 18 óta, mikor Sergio Pérezt bejelentették a Red Bullhoz, más csak Hamilton szerződésére vár a világ, hogy teljesnek tudhassuk a 2021-es Forma-1-es mezőnyt.

    Azonban – állítólag a részletekről – még mindig egyeztetnek. Csak aztán nehogy addig vitázzanak, hogy végül más kerüljön Hamilton helyére.

    A WTCR-ből jól ismert holland, Tom Coronel úgy véli, hogy Hamiltonnak van félni valója Max Verstappentől, akivel elmondása szerint rendszeres kapcsolatban van a Mercedes.

    „A Mercedes még mindig nagyon érdeklődik Verstappen iránt, nem csinálnak ebből titkot” – mondta Coronel a RacingNews365-nek. „Tudjuk, hogy rendszeres kapcsolatban vannak.”

    Annak azonban nagyjából semmi esélye, hogy a jövőben Verstappen Hamilton csapattársa legyen, hiszen egyikük sem mondana le az elsőszámú szerepről. Így aztán ha Verstappen valamikor a Mercedeshez igazolna, ahhoz üresedésre lenne szükség a csillagosoknál…

    Noha Coronel szerint ha egy csapatban lennének, Verstappen le tudná győzni a hétszeres világbajnokot.

    „Max Lewis ellen, ez izgalmas lenne mindkét versenyző részéről” – mondta. „May biztosan nem maradna le Lewishoz képest, sőt le is tudná győzni. Ő fiatal, friss, és nagyon koncentrált.”

    „Továbbá példátlanul vezet és extrém módon akarja a győzelmet, Maxnak mindene megvan a győzelemhez, és még nem bajnok, de végül az lesz.”

    Coronelhez hasonlóan gondolkodik egyébként az egykori F1-es versenyző Marc Surer is.

    „Szerintem Verstappen az egyik leggyorsabb fiatal versenyző a Forma-1-ben, Leclerckel együtt” – mondta.

    Surer szerint Verstappen gyorsabb lesz, mint Hamilton, mert a brit már lassan ki fog öregedni.

    „30 éves kor után az ember elkezd veszíteni pár századot a sebességéből. Nem fogják észre venni, de ez az igazság.”

  • Surer: Vettel akár már az idénynyitón dobogóra állhat az Aston Martinnal

    Surer: Vettel akár már az idénynyitón dobogóra állhat az Aston Martinnal

    Sebastian Vettel nem igazán éli fénykorát idén a Ferrarinál, ám sokan úgy vélik, hogy jövőre a közeg váltás jót tehet a négyszeres bajnoknak.

    A svájciak korábbi F1-es pilótája és jelenlegi kommentátor Marc Surer is úgy látja, hogy Vettel sokkal jobb lesz Aston Martinnál és még azt sem zárja ki, hogy akár már az első futamon dobogóra állhat majd.

    „Bízom benne. Ha az autó azt csinálja, amit ő szeretne, akkor bármire képes lehet megint.” – kezdte. „Tudja, hogyan kell futamokat nyerni, nem felejtette el ezt. Annak ellenére is, hogy most mélyponton van.”

    „Végezetül is, ez csak erősíteni fogja őt. Tudja, hogy minden rossz tapasztalat segíthet neki.” – folytatta.

    Surer szerint Vettel idei évét az sem könnyíti meg, hogy ő és a Ferrari is fejben már teljesen feladta ezt a szezont.

    „Ha Vettelnek nincsnek problémái, akkor minden simán fog menni. A Ferrari már teljesen leírta őt. Nem hiszem, hogy szándékosan ellene dolgoznának, de valahogy azt látni, hogy nem tudják előre hozni őt. Az SF1000-es egyre inkább kezd Leclerc autójává válni. Ezért is inkább az ő irányába mennek el a fejlesztésekkel, ez pedig egyértelműen megnehezíti Vettel helyzetét.” – vélekedett.

    „Nem dobta be a törölközőt, ez sok mindent elmond róla. Az Aston Martinnál mindent megadni neki, amit csak kíván. Mindent, amit nem kapott meg a Ferraritól, mióta Leclerc megérkezett.” – zárta.

  • Így vélekedtek a szakértők Hamilton vasárnapi megmozdulásáról

    Így vélekedtek a szakértők Hamilton vasárnapi megmozdulásáról

    A Forma-1-es szakértők nem értették, mit gondolt Lewis Hamilton, mikor illegális helyen hajtotta végre a próbarajtjait.

    A brit versenyző még a futam előtt került bajba, ugyanis a gyakorlatozást nem a kijelölt területen oldotta meg. A stewardok ezért a verseny első harmadában két 5 másodperces büntetéssel „ajándékozták meg” Hamiltont, aki ezen felül még két büntető pontot is kapott a kihágásért. A hatszoros világbajnok a kerékcseréje előtt letöltötte a kiszabott szankciót, bár saját bevallása szerint nem igazán értette, miért is kapta a büntetést.

    A futam után Hamilton nemtetszését fejezte ki, továbbá úgy érezte, ezzel a cselekedettel a stewardok csak „meg akarták állítani őt.” Később módosították a büntetését, ugyanis kiderült, hogy a Mercedes adott engedélyt arra, hogy a 35 éves pilóta arrébb menjen. Viszont a csapat fejében meg sem fordult az, hogy a versenyzőjük a „pályán” hajtja majd végre a próbarajtot. Ezért  2 büntetőpontot törölték a brit neve mellől, majd a csillagosok kaptak egy 25.000 eurós „csekket„.

    Természetesen a szakértők is elmondták a véleményüket az esettel kapcsolatban. Sokan nem értették, mit hitt Hamilton, ezért nem sok szimpátia érte, mikor szóba került az ügy.

    ,,Hogy lehet az, hogy egy olyan erős versenyző, mint Lewis Hamilton nem ismeri a szabályokat? Egy kis tanács a jövőre nézve: az edzőteremben a súlyemelgetés mellett néha egy könyvet is felkaphatna, kezdje mondjuk a szabálykönyvvel.” – írta az olasz La Rebpubblica szakírója.

    A spanyol El Pais egyet ért kollégájával, mi szerint a hatszoros világbajnok „újonc hibája” nem méltó egy ilyen kaliberű versenyzőhöz.

    A korábbi pilóta, Karl Wendinger az AvD Motorsport Magazinnak így értékelte az eseményt:

    ,,Hamiltonnak illene tudni azt, hogy hol gyakorolhatja a startokat. Egy ideje már a Forma-1-ben van.”

    Marc Surer a következőket tette hozzá:

    ,,19 versenyző tudott a megfelelő helyen gyakorolni, de Lewis Hamilton a bokszutca végét is elhagyta, és oda ment, ahol a többi autó nagy sebességgel közlekedik. Egyrészről ez nagyon veszélyes volt, másrészről pedig nem tudom megérteni, mégis honnan szedte ezt az egészet.”

    Szergej Szirotkin szerint egykori versenyzőtársa még enyhe büntetést is kapott:

    ,,Nem hinném, hogy túl kemény volt a büntetése. A bokszutca kijárata meglehetősen keskeny, és ezen felül mindkét oldalán ott a fal. Ahol megcsinálta a rajtot, az nagyon messze van attól a területtől, ahol mindezt végrehajthatta volna. Egészen biztos vagyok abban, hogy a stewardok ezt a büntetést nem most találták ki. Úgy vélem egész egyértelműen előírták azt, hogy bizonyos dolgokért milyen szankciókra lehet számítani. Ebben az esetben a büntetés teljesen indokolt volt.”

    Természetesen a Mercedes is elmesélte azt, hogy az ő szemszögükből nézve mi történt. Andrew Shovlin a csillagosok vezetőmérnöke a Salzburger Nachrichtennek a következőket mondta az ominózus esettel kapcsolatban:

    ,,Nem igazán realizálódott akkor bennünk, hogy ennyire előrébb szeretne menni. Nem láttuk az elsőt, viszont mikor a másodikat észrevettük,  már tudtuk, hogy a stewardoknak ez nem fog tetszeni.”

  • Mick Schumacher nem olyan jó, mint az apja volt

    Mick Schumacher nem olyan jó, mint az apja volt

    Két korábbi Forma-1-es versenyző is úgy gondolja, hogy Mick Schumacher nem annyira tehetséges, mint az ismert apja. Szocsiban újra felerősödtek azon értesülések, mely szerint a Formula 2-t vezető fiatal német jövőre már az Alfa Romeo kötelékébe kerül, az F1-be. Marc surer azonban az AvD Motorsport Magazinnak elmondta, hogy szerinte a srác egyáltalán nem olyan jó, mint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher:

    „Nincs az apja szintjén tehetség terén, de nagyon is képes fejlődni, és hihetetlenül gyorsan tanul.”

    Valóban, amikor a most 21 éves Schumacher akár a Formula 3-ban, akár a Formula 2-ben először kezdett, nem igazán volt egyből versenyképes. Ezt így látja Surer:

    „Mindig amikor egy új kategóriába megérkezett, az elején óvatos volt, tanult, majd a szezon végére lett jó. Pontosan ugyanezt láthatjuk most a Formula 2-ben is, és persze, hogy a célja egy Forma-1-es szerződés.”

    A Sauber egykori versenyzője, Karl Wendlinger egykoron Mick apja csapattársa is volt a sportautózásban, egyetért ezzel:

    „Nem feltétlenül olyan, mint az apja, aki már egyből gyors tudott lenni. Úgy tűnik, hogy Micknek némileg több időre van szüksége, de fejlődik mindig a második szezonjára, legyen az F4, F3, vagy épp most az F2. Meglett a tempója és sikeres is így.”

    Surer is tisztában van vele, hogy a Schumacher név segít Micknek, a junior kategóriákon felülemelkedni:

    „Persze, hogy segít ez neki. A száguldó cirkuszba azonban csak a neve miatt nem fogja alkalmazni senki sem. Sikeresnek is kell lennie, de az elmúlt futamok megmutatták, hogy mindene adott, ami ehhez szükséges.”

  • Vettel újra a csúcson lehet jövőre, a vezetési stílusa miatt

    Vettel újra a csúcson lehet jövőre, a vezetési stílusa miatt

    Sebastian Vettel elhagyja a Ferrarit, és jövőre az Aston Martin pilótája lesz. Bár az elmúlt évek nem alakultak számára jól, Marc Surer szerint ez változni fog.

    2015-ben a Red Bulltól étkezett a Scuderiához négy világbajnoki címmel a zsebében, gyerekkori hőse, Michael Schumacher lépteit követve. Bár néhányszor közel volt a bajnoki címhez, amióta Leclerc megérkezett a csapathoz, az autót az ő igényeihez igazítják.

    „A Ferrari most olyan, amint a milyen Schumacheré is volt. Könnyű kormányozni, de Vettel nem szereti, ha csúszkál a hátulja.” – véli a korábbi pilóta, Marc Surer. – „A legjobbját nyújtotta a Red Bull erős hátsó diffúzorával, igazi mestere volt annak.”

    A szakértő szerint azonban a helyzet javulni fog, amint Vettel az új csapatához érkezik majd:

    „Leclerc-hez képest is azért veszít ennyit, mert az autó nem passzol a stílusához. A Racing Point csöndesebb és könnyebben vezethető, így még a sajátjának érezheti majd. És a csapat meg bolond lenne, ha nem hallgatna rá. Vettel máshogy fog kinézni az Aston Martinban, mint az elmúlt két évben.”

  • Surer: Az FIA szabályai és a Red Bull megoldása hátráltatja a Ferrarit

    Surer: Az FIA szabályai és a Red Bull megoldása hátráltatja a Ferrarit

    Marc Surer szerint a Ferrarit jelenleg az FIA erőforrásokra vonatkozó új regulái, és az átvett Red Bull „hátsó” hátráltatja.

    Tavaly, a szezon végén a Scuderia motorjainak legalitása került előtérbe. A Szövetség a Red Bull levele miatt pontosított a szabályokon, így az addig fölényben lévő olaszok hirtelen veszítettek tempójukból.

    Ezt kiküszöbölvén új irányvonal mentén indultak el az SF1000 kapcsán. A Ferrari ugyanis a Red Bull által alkalmazott hátsó részt koppintotta le. Ezt a csapat azért lépte meg, mert ugyan az egyenesekben jó volt a Scuderia, ám a kanyarokban jócskán lemaradtak az ellenfeleik tempójától, ezért a Bikák megoldását akarták használni problémájuk kezelésére. A téli tesztek alatt azonban nem igazán brillíroztak a vörösök.

    Surer szerint a fő problémát továbbra is hajtáslánc jelenti, sőt az ex-versenyző úgy érzi, az olaszok a szezon megkezdése után csak a harmadik erőt fogják képviselni.

    ,,Jelentős változás nem fog beállni a februárban tapasztaltak óta. Ott és akkor látni lehetett, hogy a Mercedesnek és a Red Bullnak meg van a sebessége, míg a Ferrari le van maradva. Az FIA korlátozásai miatt az erőforrásukat vissza kellett fogni, ennek eredményét már Barcelonában is láthattuk. A Ferrarinak nem volt jó a végsebessége. A Ferrari emellett új koncepció mentén indult el és egy kicsit megemelték az autó hátulját. Ezt a Red Bulltól és Adrian Neweytól lesték el, ám azt a konstrukciót elég nehéz megérteni. Sok tapasztalat és rengeteg kilométer megtétele kell hozzá, de a Ferrari ezekkel nem rendelkezik. Még a legjobb szimulátor sem tudja ezt ilyen rövid idő alatt megoldani.”

  • Surer szerint Hamilton nem fog a Ferrarihoz szerződni

    Surer szerint Hamilton nem fog a Ferrarihoz szerződni

    Marc Surer szerint Lewis Hamilton számára hab lenne a tortán karrierje szempontjából az, ha a Ferrarihoz szerződne, ám ennek ellenére az ex-versenyző úgy véli, ez nem fog bekövetkezni.

    A brit versenyző neve már egy ideje felmerült azon potenciális versenyzők között, akik egy napon a Scuderiában köthetnek ki. Ugyan erre az évre még érvényes szerződése van mindkét jelenlegi ferraris pilótának, ám év végén Sebastian Vettel kontraktusa lejár, így az egyik ülés szabaddá válhat. Olasz lapértesülések szerint a hatszoros világbajnok követelményeinek a vörösök nem tudnak eleget tenni, így a brit biztosan nem megy Maranellóba egy ideig.

    ,,Úgy vélem Hamilton döntése inkább azon fog múlni, hogy mi történik majd a Mercedesnél. Gondolkodhat úgy, hogy Toto Wolff és Ola Källenius között nincs olyan szoros kapcsolat, mint amilyen Wolff és Dieter Zetsche között volt. Az utóbbi  párosnál úgy éreztem, hogy ők egy szív és egy lélek.” -nyilatkozta a svájci ex-pilóta a Speedweek.com-nak.

    Surer szerint nem fog létrejönni a Hamilton-Ferrari páros, ugyanis a Mercedes versenyzőjének nem szükséges az, hogy az olaszokhoz szerződjön.

    ,,Természetesen ez lenne a hab a tortán a karrierje szempontjából, de Hamiltonnak el kell gondolkodnia: már nyert bajnokságot két különböző csapat színeiben, nem úgy mint Sebastian Vettel. Az ő perspektívájából nézve nem feltétlenül szükséges az, hogy Maranellóba menjen.”

    Az ex-versenyző szerint a hatszoros világbajnok hűséges lesz és marad a csillagosoknál. Ezen felül Surer úgy gondolja, hogy Hamilton mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Valtteri Bottast maga mellett tartsa.

    ,,Pontosan tudja, hogy azzal a versenyzővel nincsenek problémái.”

    Ugyanakkor nagyon jó alternatíva lenne még George Russell is:

    ,,Ha egy fiatal pilótát készítesz fel, akkor egy nap majd számíthatsz arra, hogy átveszi Hamilton helyét.”

  • Veszélyben a kisebb csapatok – Carlin, Villeneuve és Surer figyelmeztet

    Veszélyben a kisebb csapatok – Carlin, Villeneuve és Surer figyelmeztet

    Már Franz Tost is figyelmeztetett, a koronavírus által okozott kényszerű szünet nem tesz jót a kiscsapatoknak. Most Villeneuve-vel együtt többen is aggályaikat fejezték ki.

    Trevor Carlin – aki csapatával futtat autókat az IndyCarban, az F2-ben és az F3-ban is – egyenesen odáig ment, hogy kijelentette, az egész motorsport jelenleg „pengeélen táncol”.

    „Ha nem futnak az autóink, a szponzoroknak nincs okuk, hogy fizessenek nekünk. Késleltetni fogják a kifizetéseket, és ha ez megtörténik, lesz rá esély, hogy megszűnjön a csapat.”

    „Remélem nem következik be, de ilyen szempontból az motorsport egésze pengeélen táncol. Hiszen ez csak egy dolog – miközben mindenki a megélhetésért küzd.”

    Ijesztő szavak egy nagyobb csapat felől. Igaz, ők a Forma-1-ben nem tevékenykednek, de ott sem biztos, hogy minden csapat átvészeli az aszályt.

    1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve megjegyezte, a pilótákat kevésbé érinti a változás. A csapatokat viszont megviselheti. Szerinte a megoldás az elhalasztott futamokra a csapatok szállásához közelebbi, európai pótlás lenne – ez pedig a költségeket is csökkentené.

    „Néhány nagydíj törlése nem annyira nagy baj.” – nyilatkozta a Sky Italiának. „Helyettesíteni lehet őket Magny-Coursban vagy mondjuk Imolában.”

    „Pénzügyileg így is rosszul fognak járni a kisebb csapatok, például a Williams.” – szúrt oda régi csapatának. „A mérnökök tudnak otthonról is dolgozni, a pilótáknak meg nincs sok változás, amíg megkapják a fizetésüket.

    Marc Surer, a korábbi pilóta mást javasol a naptárprobléma megoldására, hogy megmentsék az idei szezont.

    „Zártkapus versenyt lehetne tartani Bahreinben és Abu Dhabiban. De itt ki is fogy a szervezők sora, akik megengedhetnék ezt maguknak. Remélhetőleg meg lehet tartania versenyek felét. De ha öt vagy hat verseny lesz, már az is elég, hogy világbajnokot koronázzanak.”

    Elismeri azonban, már így is nagy anyagi kárral jár majd a csonka idény, de maga a sportág hírneve is veszélyben forog.

    „A Libertynek jelenleg nincs bevétele, mert nincs verseny. Ez nehézségeket okoz a csapatoknak, most minden tartalékukat fel kell élniük. Ezenkívül februárban mindenki Kínától félt. Most minden ország fél az F1-től.”

  • Surer: Örülhet az F1, ha lesz egy 11 futamos bajnoksága 2020-ban!

    Surer: Örülhet az F1, ha lesz egy 11 futamos bajnoksága 2020-ban!

    A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Marc Surer úgy véli, hogy a Forma-1 elégedett lehet 2020-ban azzal, ha sikerül egy 11 futamos világbajnokságot megrendezniük. A svájci a Speed Weeknek nyilatkozott:

    „22 versenyt terveztek, de ha 2020 végén tizenegynél járunk majd, akkor szerencsésnek mondhatjuk magunkat.”

    Ross Brawn korábban azt nyilatkozta, hogy reménykedik egy 17-18 futamos bajnokságban, míg Chase Carey is elismerte, hogy megelégedne már 15 versennyel is. Surer szerint 11 is bőven elég lesz:

    „Ebben az esetben hivatalosan is világbajnokságról beszélhetnénk még, hiszen a jelenlegi szabályzás azt mondja ki, hogy legalább nyolc versenynek kell lennie egy adott szezonban. Elképzelni sem tudom, hogyan akar Carey 15 vagy 18 futamot…”