Címke: Marc Surer

  • Surer szerint Perez abszolút ott van a bajnokesélyesek közt

    Surer szerint Perez abszolút ott van a bajnokesélyesek közt

    Sergio Perez a Monacói Nagydíjon aratott győzelmének köszönhetően azon triónak a tagja, akik tömörültek a bajnoki tabella élén. A címvédő Max Verstappen, Perez Red Bull-os csapattársa 125 ponttal vezeti ezt, kilenc ponttal megelőzve a ferraris Charles Leclercet. További hat ponttal van lemaradva jön a mexikói, akinek a monte-carlói sikere előtti hétvégén Spanyolországban is már volt esélye a győzelemre, de a csapat arra kérte, hogy álljon félre Verstappen kedvéért.

    A monacói diadalon túl Perez jutalma egy újabb két évre szóló Red Bull-szerződés is volt. Ezt az istálló tanácsadója, Helmut Marko is elismerte, hogy az említett versenyhétvége pénteki napján írtak alá.

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Surer úgy látja, hogy Perez harcban van a következő forduló előtt Azerbajdzsánban, ahol a 32 éves pilóta tavaly nyerni tudott.

    Úgy véli azonban, hogy a holland három futamgyőzelme mellett Verstappen idei két kiesése – eggyel több, mint Perezé – is kulcsfontosságú tényező ebben a helyzetben. A 70 éves svájci a Formel1.de-nek beszélt Perez bajnoki esélyeiről:

    „Amennyiben így folytatja és rendszeresen pontot szerez, akkor ez abszolút lehetséges. Persze, ha most összeadjuk a győzelmek számát, akkor teljesen egyértelmű, hogy Max még mindig az első számú.

    Perez szépen gyűjtögeti a pontokat, és ez nagy különbséget jelenthet majd az év végén. Végső soron a „csapások” jelentik majd a problémát, amikor nem érsz célba, és 25 vagy 18 pontot veszítesz. Így vizsgálva igen, Perez egy esélyese a világbajnokságnak.”

    Surer, aki két F1-es futamon, köztük az 1985-ös Olasz Nagydíjon is negyedik lett a Brabham színeiben, Perez esélyeit Heinz-Harald Frentzen 1999-es helyzetéhez hasonlítja. Abban az évben a Jordan csapatnál versenyző német a harmadik és negyedik helyezéseivel folyamatosan gyűjtötte a pontokat. Franciaországban és Olaszországban nyert, így az utolsó futamokig harcban maradt a bajnoki címért küzdő Mika Häkkinennel és Eddie Irvine-nal. Frentzen esélyei még komolyabbak lettek volna, ha a Nürburgringen nem esett volna ki az élről egy elektromos meghibásodás miatt. Az akkori váratlan kihívó Frentzenről így beszélt Surer:

    „Senki se vette igazán észre. Ez a gond, ha az egyik versenyző négy futamot nyer, a másik egyet, de végeredményben a pontszerzés az igazán fontos dolog.”

    Perez új Red Bull-szerződésével kapcsolatban Surer végül így zárt:

    „Mindent megkaptak vele, ami a múltban nem volt meg nekik. Amennyiben pedig már kell egy második számú versenyző, akkor valahogy csak meg kell jutalmazni őt. Egy kétéves szerződés szerintem kellően jó jutalom.”

  • „Az Alfa Romeo jól járt Räikkönen visszavonulásával”

    „Az Alfa Romeo jól járt Räikkönen visszavonulásával”

    A korábbi ex-F1-es Marc Surer úgy véli, hogy az Alfa Romeo a jelentős formajavulását Kimi Räikkönen visszavonulásnak is köszönheti.

    2007 világbajnoka három szezon után intett búcsút a svájci kiscsapatnak, ahol megkezdte a pályafutását a száguldó cirkuszban még 2001-ben. A finn ezzel keretbe foglalta a karrierjét és ezt követően szögre is akasztotta a bukósisakját. 2019-ben még jó páros alkottak egymással, rendszeresen a középmezőny élén csatáztak, azonban 2020-ra visszaesett a teljesítményük és ez a rossz helyzetük 2021-re sem lett jobb.

    A nagy szabályváltozások és Valtteri Bottas érkezése azonban új lendületet adott az Alfa Romeónak és a kiscsapat rögtön a középmezőny elején találták magukat és Bottasnak köszönhetően még a két Mercedesre is veszélyt jelentenek. A tízszeres futamgyőztesnek már 30 pont szerepel a neve mellett, ezzel magabiztosan verve újonc csapattársát, Guanyu Zhout, aki eddig mindössze 1 pontot tudott gyűjteni. Surer pedig úgy látja, hogy Fred Vasseur-ék nagyon jól tették, hogy megszabadultak a Räikkönen-Antonio Giovinazzi duótól.

    „Kimi elfáradt az évek alatt” – nyilatkozta a szakkommentároként dolgozó Surer. „Ezt különösen az időmérős körein lehetett észrevenni, habár a tapasztalatának köszönhetően még mindig voltak olykor villanásai.”

    Ugyanakkor a svájci szakértő szerint az Alfa Romeo fejlődését túlnyomó részben a Ferrari erőforrásának drasztikus előrelépésének köszönhetik. Az olasz istálló is sokat lépett előre az új szabályoknak köszönhetően aerodinamikailag és a motorfronton is. Ez abban is megmutatkozik, hogy a Red Bull jó formája ellenére mindkét bajnokságot vezetik jelen pillanatban.

    „A másik dolog pedig az, hogy sokkal erősebb lett a Ferrari hajtáslánca. 30 lóerővel áll több a versenyzők rendelkezésére megközelítőleg, ami akár körönként 3 tizedmásodpercet is jelenthet. Ez pedig egy hatalmas előrelépés nem csak a Ferrari, hanem a partnercsapataik számára is.”

  • Surer: Vettel az év végén visszavonul

    Surer: Vettel az év végén visszavonul

    Marc Surer svájci ex Forma-1-es pilóta szerint Sebastian Vettel – noha mindent megtesz az Aston Martin előrelépéséért – a szezon végén be fogja fejezni az F1-es pályafutását.

    Továbbra is sokakat foglalkoztat Sebastian Vettel Forma-1-es jövője, amiről még mindig nem tudni konkrétumokat, csak annyit, hogy az idei szezon végén lejár a szerződése az Aston Martinnal. Na meg persze azt is, hogy a négyszeres világbajnok saját állítása szerint még nem döntött a folytatásról, illetve, ha egyszer befejezi, nem lesz belőle televíziós szakértő. Marc Surer szerint viszont ennek ellenére ez lesz Vettel utolsó éve az F1-ben.

    Vettel a 2020-as szezon után kimondottan azzal a céllal igazolt az Aston Martinhoz, hogy előbb-utóbb a világbajnoki címért, de legalábbis a győzelmekért küzdhessen a silverstone-i istállóval. A vártnál sokkal gyengébbre sikerült 2021-es szezon után az idei szabályváltozások pedig esélyt kínáltak az istállónak az előrelépésre, ám ez egyelőre nem történt meg, sőt.

    A gyenge kezdés után pedig egyre erősödnek azok a hangok, amelyek megkérdőjelezik Vettel jövőjét a csapatban, és ezáltal a sportágban. „Nem tűnik úgy, hogy a gárda világbajnok lehet. Akkor miért van még itt? Kitölti a szerződését, utána pedig búcsút fog inteni. Az Aston Martin volt az utolsó esélye, és itt sem működik a dolog” – jelentette ki az F1-ben 1979 és 1986 között 88 versenyen rajthoz álló Surer a Formel1.de YouTube-csatornáján közzétett videóban.

    Noha Vettel a francia AFP hírügynökségnek kijelentette, hogy „még nem döntöttem a jövőmről”, a négyszeres világbajnok azt is hangsúlyozta, nem a top tízbe kerülésért van itt, hanem a győzelmekért akar csatázni. 

    Surer úgy véli, Vettelen ennek ellenére látszik, hogy továbbra is elkötelezett a munkája iránt. „A tény, hogy visszatért a koronavírus-fertőzése után, magáért beszél. Próbálja segíteni és előrevinni a csapatot, és vannak fejlődésre utaló jelek. Vettel végzi a dolgát. Egyszerűen csak feladhatta volna, és a csapatot kivéve talán senki nem is haragudott volna rá.”

    A szakértő szerint a négyszeres világbajnok tempójával sincs probléma, ám az már más kérdés, hogy a motivációjával mi a helyzet. „Normál körülmények között Seb megveri Strollt, miközben Péreznek folyamatosan problémája volt ezzel, ami már önmagában megmutatatja, milyen szinten van Vettel. A kérdés a motiváció. A tizedik helyért zajló csata motiválhat egy négyszeres világbajnokot? Ezt nehéz megmondani.”

  • Surer: Schumacher elég jó az F1-hez, de világbajnok nem lesz

    Surer: Schumacher elég jó az F1-hez, de világbajnok nem lesz

    Marc Surer szerint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia nem biztos, hogy apja nyomdokaiba léphet, de ettől még szép pályafutás várhat rá.

    Mick Schumacher az idén eddig nem azt hozza, amit a szakértők és a rajongók vártak tőle. Azok után, hogy a Haas a szezon kezdete előtt menesztette Nyikita Mazepint, és visszahozta a csapatba Kevin Magnussent, a dán pilóta többször bizonyította, hogy a VF-22-es alkalmas a pontszerzésre. Ezzel szemben Schumacher még egyetlen pontot sem szerzett vele, de legalább számos hibát elkövetett. Legutóbb, a Miami Nagydíjon például pontszerző helyen autózva ment neki Sebastian Vettelnek.

    A 23 esztendős német pilóta teljesítményét nemcsak csapatfőnöke, hanem vélhetően a Ferrari is aggódva nézi, hiszen a maranellóiak nem titkolt célja egy napon egy újabb Schumachert valamelyik vörös autó ülésébe juttatni. Carlos Sainz szerződéshosszabbítása után biztossá vált, hogy ez leghamarabb 2025-ben történhet meg.

    Persze kérdés, hogy ilyen teljesítménnyel Schumachernek lesz-e helye addig a mezőnyben, és ha igen, beülhet-e majd egy Ferrariba. Az 1979 és 1986 között 88 nagydíjon induló Marc Surer szerint az F1-ben maradással nem lesz gond, ám abban már nem biztos, hogy Schumacher valaha apja nyomdokaiba léphet. „Jó pilóta lesz belőle, de azt kétlem, hogy világbajnok is. De azért ezt sem zárnám ki” – mondta Surer a forme1.de YouTube-csatornáján közzétett videóban.

    Mick Schumacher, Haas, Imola
    Ez az év eddig nem a sikerekről szól Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas

    Schumacher legutóbbi hibájáról a szakértő úgy vélte, hogy bár sem ő, sem Vettel nem kapott büntetést, a Haas versenyzője volt a ludas. „Leginkább Mick hibázott, ő ment neki a másiknak. Vettel volt elöl és előbb-utóbb be kellett kanyarodnia, nem mehetett tovább egyenesen, mert Mick talán félig mellé ért.”

    Surer úgy gondolja, az ugyanakkor pozitívum, hogy Schumacher Miamiban gyorsabb volt Magnussennél, különösen annak tükrében, hogy szerinte továbbra is rohamléptekben fog tanulni. „Az alacsonyabb szériákban is ez volt az erőssége” – idézte fel, majd kiemelte, hogy honfitársa eleinte egyik sorozatban sem volt meggyőző, de végül „versenyeket kezdett nyerni és bajnok lett. Ugyanezt látom most is.”

    „Kezdetben óriási volt a lemaradása Magnussennel szemben, aki ismerte a csapatot és tapasztaltabb is volt. Ez természetesen igazságtalan összehasonlítást szült. De mostanra [Schumacher] dolgozott a helyzeten és következetesebbé vált, és inkább Magnussen az, akinek a teljesítménye ingadozik. Az év egészét nézve szerintem Mick lesz kettejük közül a gyorsabb” – jósolt az expilóta.

  • Surer: Hamilton az utóbbi években el volt kényeztetve

    Surer: Hamilton az utóbbi években el volt kényeztetve

    Marc Surer szerint azért megy nehezebben az alkalmazkodás Lewis Hamiltonnak, mert az évek során hozzászokott a ‘tökéletes autókhoz’.

    A szabályváltoztatások mentén a ground effect nagyobb teret kapott az autók kapcsán, így a jól ismert delfinezéssel kell megküzdenie a csapatoknak. Vannak istállók, akik jól tudják kezelni a kellemetlen mozgást, míg a Mercedes szenved leginkább a jelenség hatásaitól.

    2021-ben még a bajnoki címért küzdött a német gárda, idén viszont a harmadik erőt képviselik. Évek óta nem fordult elő olyan, hogy egy Ezüst Nyíl ne harcoljon a győzelmekért és a címért. Ugyan a középmezőnyt vezetik, ám a Ferrarihoz és a Red Bullhoz képest jócskán le vannak maradva.

    George Russell szerint, ha megoldanák a delfinezés kérdését, akkor jókora potenciált és tempót szabadítanának fel. Melbourne-ben viszont a Ferrari versenygépei pattogtak a legjobban, mégis Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak.

    A monacóit nem zavarja a delfinezés, élvezi az életet az élen.

    Marc Surer ezért úgy véli, azért szenved jobban a hétszeres világbajnok a jelenségtől, mert az elmúlt évek alatt hozzászokott ahhoz, hogy ‘tökéletes autót’ bocsátanak a rendelkezésére:

    „Az elmúlt években a legjobb autót vezethette, így el lett egy kicsit kényeztetve. Russell a Williamsnél hozzászokott ahhoz, hogy a nem túl jó konstrukcióval kell küzdenie. Néha csodát is tett vele. Lewis (Hamilton) ettől teljesen elszokott.” – magyarázta az ex-versenyző.

    Ugyanakkor Surer hozzátette, hogy a szerencse/balszerencse is közre játszott a két pilóta jelenlegi helyzetéhez. Hamilton ugyan jó tempót diktált az elmúlt futamokon, viszont a körülmények miatt pozíciókat veszített. Ezzel szemben Russellnek jól jött ki a Safety Car Melbourne-ben, így ő nyert a helyzeten.

    „Hamiltonnak nagyon nehéz dolga lesz Russell ellen. Különösen az időmérőkön. Ám nem sok különbség van kettőjük között. A versenyen Hamilton az etalon, aki ugyan mindig nyafog a rádióban, viszont mindent bele is ad. Ezért nem aggódom Lewis miatt.”

    A svájci szerint a fiatalabb versenyző így nem fog felülkerekedni csapattársán:

    „Nem hiszem, hogy erre idén sor kerül. Ha mégis, akkor az nem a vezetési képességnek tudható be, hanem a szerencse és balszerencse váltakozásának.”

  • A Ferrari Imolában végre bejelentheti Sainz hosszabbítását

    A Ferrari Imolában végre bejelentheti Sainz hosszabbítását

    Carlos Sainz egyre közelebb áll az új Ferrari-szerződéshez – egyesek szerint a bejelentés már ezen a hétvégén, a teltházas imolai versenyen történhet ez meg. Egyes források szerint a Ferrari egyéves szerződéshosszabbítást szeretne, míg a Sainz-tábor állítólag nagyon kívánná, hogy a 2024-re szóló „opciós” ajánlatot biztosabbá tegyék. Ugyan egyértelműen elégedettek a spanyollal, kétségtelen, hogy csapattársa és a bajnokságot vezető Charles Leclerc dominál a 2022-es autó volánjánál. Marc Surer beszélt erről a Sport1-nek:

    „A tavalyi szezonban Sainz még egy kicsit jobb is volt Leclerc-nél, de a 2021-es Ferrarit könnyű volt vezetni az idei autóhoz képest. Ez azért van így, mert a Ferrarit nehezebb kezelni a határon. És ez az, ahol Leclerc különös tehetsége érvényesül.”

    Egyesek már azt is állítják, hogy a Ferrarinál már kialakult egy egyértelmű pilótahierarchia a 2022-es bajnoki küzdelemre – de Mattia Binotto csapatfőnök ezt tagadja:

    „Még csak három futam van mögöttünk, és reméljük, hogy még 19 vagy 20 verseny áll előttünk. Tehát a bajnokság vége még igen messze van. A pilótáink szabadon versenyezhetnek egymással, és örömmel látjuk majd őket a legjobb eredményekért küzdeni.”

    Ami a Ferrari riválisait illeti, élükön a Red Bull-lal és a Mercedesszel, ezek a csapatok most azon fáradoznak, hogy utolérjék a Forma-1 új domináns alakulatát. A Mercedes részéről Toto Wolff az AS-nek nyilatkozott erről:

    „Korábban olyan 14 lóerővel voltak lemaradva a motorral, most hirtelen 14 lóerővel vannak előttünk. Soha nem láttam még ennyire pompás fejlődést ilyen rövid idő alatt.”

  • Tarquini: Ecclestone segített volna Verstappennek

    Tarquini: Ecclestone segített volna Verstappennek

    Egy Bernie Ecclestone által irányított Forma-1-ben Max Verstappen sokkal korábban bajnokká koronázhatta volna magát.

    Ez a véleménye az egykori F1-es pilóta Gabriele Tarquininek, utalva arra a folyamatos vitára, amely azt övezi, ahogyan Verstappen és Lewis Hamilton 2021-es intenzív bajnoki csatája Abu Dhabiban véget ért. A tavaly még a WTCR-ben versenyző olasz az orosz Championatnak nyilatkozott:

    „A versenybírák majdnem mindent tönkretettek. A múltban az ilyen párharcok, mint az övék is, normálisak voltak. Soha, senkinek sem jutott eszébe, hogy ami történt, azt bármiféle szabálysértésnek tekintse.”

    Az 59 éves ex-pilóta úgy gondolja, hogy a korábbi F1-főnök, Ecclestone uralkodása alatt sokkal simább lett volna az út a bajnoki címig:

    „Kétségtelen, hogy Lewis megérdemelte volna a nyolcadik bajnoki címét. A Mercedes dominanciája azonban túl sokáig eltartott, így ebből a szempontból Max győzelme sokkal érdekesebb a sportágnak. Tény, a bajnoki cím sorsa az utolsó verseny utolsó körében dőlt el, de biztos vagyok benne, ha Bernie Ecclestone ott lett volna, Max sokkal korábban bajnok lett volna. Hogy miért? Mert nyolc egymást követő konstruktőri cím és hat bajnoki cím Hamilton számára – nos, ez már túl sok.”

    Az Abu Dhabiban történt blamázsért a felelősség nagy része a leváltott versenyigazgató, Michael Masi vállára hárult, akit 2022-től két új igazgató vált majd fel. A Servus TV-nek erről már Marc Surer szintén egykori F1-es pilóta beszélt:

    „Gyakran beszéltem telefonon Michaellel. Abu Dhabiban az volt a gond, hogy egyszerűen azt tette, amit a Red Bull Racing mondott neki. A valódi probléma az, hogy Charlie Whiting annyira hihetetlenül jó volt. Ő meg tudott csinálni mindent – Masi pedig nem. Most kipróbáljuk ezt két emberrel.”

  • Surer: Masi csak külső nyomás miatt lett eltávolítva

    Surer: Masi csak külső nyomás miatt lett eltávolítva

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Marc Surer úgy gondolja, az FIA-nak ki kellett volna állnia a korábbi versenyigazgató, Michael Masi mellett.

    Az FIA által a 2021-es vitatott Abu Dhabi Nagydíj után végrehajtott versenyirányítási átszervezés részeként Masi távozott a versenyigazgatói posztról, amelyen ezentúl két ember osztozik és rotálódik, továbbá a futballban alkalmazott VAR-hoz hasonló virtuális versenyirányítást is felállítanak.

    Míg sokan úgy vélték, hogy Masi pozíciója védhetetlen volt, Surer tartja, hogy az FIA-nak támogatnia kellett volna, és támogathatta volna is őt – ehelyett azonban engedett a külső nyomásnak. Erről a Formula1News.co.uk-nak beszélt:

    „Szerintem túlreagálta az FIA azt, hogy megszabadultak Masi-tól. Összességében a teljes szezonban valamint az elmúlt években nem végzett rossz munkát. Nyilvánvalóan az FIA-nak szüksége volt egy új szerkezetre, hogy levegyék a versenyigazgatóról a nyomást, de nem kellett volna leváltaniuk, mert szerintem sok döntés nyomás alatt születik, nincs idő dönteni, és még a csapatvezetők is a füledben vannak, akik megpróbálnak befolyásolni. Egyszerűen ez túl sok volt. El tudom képzelni, hogy miképp történt mindez. Akkor meg miért is cserélték le Masit? A kívülről érkező nyomás miatt, és nem azért, mert rossz munkát végzett volna. Lehet, hogy hozott néhány rossz döntést, igen, de nem végzett rossz munkát.”

    Az új versenyigazgatói párost az Endurance-világbajnokság versenyigazgatója, Eduardo Freitas alkotja majd Niels Wittich mellett, aki nemrég távozott ebből a szerepkörből a DTM-ben. Munkájukat Charlie Whiting korábbi helyettese, Herbie Blash fogja segíteni, ami Surer szerint az átszervezés legfőbb hozadéka:

    „A jó dolog az, hogy átszervezték a menedzsmentet, és nagyon örülök, hogy Herbie Blash visszatért. Nem szabad feledni, hogy Charlie Whiting esetében mindig dicsérték a jó döntéseiért, de sokszor ott volt mellette Herbie Blash. Szóval az, hogy visszatért, a legjobb üzenet.”

    Masi, feltehetően más pozíciót fog betölteni az FIA-n belül a továbbiakban.

  • Marko már nem aggódik annyira a „rakétamotor” miatt

    Marko már nem aggódik annyira a „rakétamotor” miatt

    Helmut Marko kételkedik abban, hogy a „rakétamotor” akkora előnyt jelent majd Lewis Hamiltonnak Szadúd-Arábiában.

    Brazíliában cseréltek egységet a hétszeres világbajnok autójában, bevállalva ezzel a büntetés. A 10. helyről viszont a 36 éves pilóta meg tudta nyerni a futamot, így a Red Bull az élről csak a második helynek örülhetett. Az osztrák tanácsadó ezután keresztelte el a hajtásláncot „rakétának”, amit a következő forduló során nem vetett be a Mercedes.

    Mivel szigorított a hátsó szárny teszten az FIA, Marko szerint már nem lesz akkora előnye a csillagosoknak:

    ,,Katarban láthattuk, hogy Hamilton előnye az egyenesekben már nem volt nagy. Nagyjából a normális tartományba működött. Ez annak köszönhető, hogy az FIA szigorított a szárnyteszten. A Mercedes így már nem használhatja a rendkívül rugalmas hátsó szárnyát. Szaúd-Arábiában ismét előkerül majd a rakétamotor, viszont nem fognak annyit nyerni általa, mivel már nem engedhetik le úgy a szárnyakat. Nem fognak csak úgy 4 tized előnyre szert tenni. Mi bízunk Max (Verstappen) erejében. Monacóban nyert, Bakuban egyértelműen dominált, majd önhibáján kívül defektet kapott. Úgy vélem, hogy a versenyzőkön lesz inkább a hangsúly, ami sok mindent eldönthet. ” – fejtegette az osztrák vezető.

    Marc Surer egyetért a 78 éves tanácsadóval:

    ,,Hányszor gondoltuk azt ebben a szezonban, hogy az a pálya majd a Red Bullé és a Mercedeszé lesz, és pont a fordítottja történt meg?”

  • Szaúd-Arábiában megint a Red Bull lehet a favorit?

    Szaúd-Arábiában megint a Red Bull lehet a favorit?

    A Red Bull az exversenyző Marc Surer érdekes gondolatmenete mentén két futam után ismét jobb lehet majd a Mercedesnél. Persze csak ha jobban dolgoznak.

    A legutóbbi futamokon, benne a Katarival, egyértelműen a Mercedes volt az erősebb a Red Bullhoz képest. Általános közvélekedés szerint ez lesz a helyzet a versenynaptárban debütáló szaúd-arábiai pályán is Jeddahban. Ezen vélemények szerint az óriási átlagsebesség megint Hamiltonék javára billentheti a mérleg nyelvét.

    „Hányszor volt már olyan, hogy ráfogták egy pályára, hogy az a Mercedesé vagy a Red Bullé, aztán a szöges ellentéte jött be ennek?” – gondolkozott el a 70 éves egykori F1-es versenyző Marc Surer. „Ez alapján könnyedén lehet, hogy nem az lesz Szaúd-Arábiában sem, amit várna a többség.”

    Persze csak ha minden a terv szerint alakul. „Katarban Pierre (Gasly) majdnem ugyanolyan gyors volt, mint Max (Verstappen). Ha ez előfordul, hogy a B autó majdnem ugyanolyan gyors, akkor az A-val valami biztosan nem volt teljesen rendben. Ha meg akarják tartani az előnyüket, a Red Bullnak jobban kell dolgoznia.”

    Max Verstappen előnye jelenleg nyolc pont összetettben Lewis Hamiltonhoz képest. Így akár akár nulla pontos különbséggel is nekimehet majd a hétszeres világbajnokkal egyetemben az abu dhabi szezonzárónak.