Címke: Mallorca

  • Gutierrez tesztelheti majd a Mercedes Formula E autóját Mallorcán

    Gutierrez tesztelheti majd a Mercedes Formula E autóját Mallorcán

    A Mercedes bejelentette, hogy a Forma1-et is megjárt Esteban Gutierrez fogja majd vezetni a Formula E autójukat az ezen héten megrendezésre kerülő négy napos mallorcai teszten.

    A mexikói egykori pilótája eddig három versenyen állt rajthoz az elektromos szériában, közvetlen azután, miután elhagyta a Haas csapatát a 2016-os év végén. Azonban már három verseny után búcsút is intett a sorozatnak az IndyCar kedvéért, ahol a Dayle Coyne Racing csapatában versenyzett 2017-ben. Gutierrez jelen pillanatban pedig a Mercedes fejlesztő pilótájaként dolgozik.

    A Mercedes pedig tovább folytatja a Formula E projektjét, ugyanis a német gyártó a következő szezontól már részt fog venni az elektromos szériában. A Mercedes a HWA csapatának a helyét veszi majd át, akik az ötödik szezonban szorosan együttműködtek a Venturi csapatával.

    Az e heti tesztet Mallorca szigetén rendezik majd. Gutierrez mellett a Venturi versenyzője, Edoardo Mortara és a HWA versenyzője Stoffel Vandoorne vezethetik majd a Mercedes Formula E autóját. Vandoorne csapattársa, Gary Paffett is vezethette már a teszt autót az előző teszten, amit az Olaszországban található Varano Circuit-en teljesítettek.

    A brit a New York-i szezonzárón elmondta, hogy az autó megbízhatósága érdekében a teszteken a kilométergyűjtés az elsődleges cél. „Jó volt,” – nyilatkozta Paffett a Motorsport.com-nak a varanoi tesztről. „Az autó megbízható volt és rendkívül sok időt tudtunk a pályán tartani.

    „Az erőátvitellel sem volt problémánk, ami meglepő, ugyanis nagyon nehéz elérni azt, hogy az autóban található összes rendszer óramű pontossággal működjön. Még mindig rengeteget kell dolgoznunk, különösen a rendszerek beállításain és a hajtáslánccal.

    „Szerintem jók voltak az eddigi tesztek és a pályák is jók voltak, ahol mentünk. Még mindig sok időnk van vissza a szezonkezdetig, azonban mindent időben kell megoldanunk, szóval nem dőlhetünk hátra.”

  • Weber: Michael Mick menedzsere akart lenni a Forma-1-ben!

    Weber: Michael Mick menedzsere akart lenni a Forma-1-ben!

    Willi Weber egykoron Michael Schumacher menedzsere volt, és most elárulta, hogy ha korábbi védencével nem történt volna 2013 decemberében sí baleset, akkor feltehetően most a fia Mick útját egyengetné a Forma-1-ig, sőt a menedzsere lenne! Ez volt Schumacher titkos terve arra nézve, hogy mit csinál majd az aktív sportévei után.

    A Motorsport-Total.com-nak adott interjút Weber, hogy pár alkalommal ott volt, amikor Michael még Mickkel elmentek gokartozni, a fiú ma már a Formula 2-ben építi a karrierjét. Az volt a benyomása, hogy Michael teljesen eltökélt volt, hogy fiát a Forma-1-be juttassa, és menedzselje, ahogy korábban tette vele ezt Weber is. Ez lett volna a közös történetük vége, amit örömmel csinált volna.

    Sok szülő inkább távol tartaná a csemetéjét a motorsportoktól, mert veszélyes, drága, az iskolai eredmények rovására megy, de Schumacheréknél mindez teljesen ellentétesen ment: Michael el volt ragadtatva azon ötlettől, hogy a fia egyszer követi őt, és ezért aktívan tett is. Weber szerint mindez teljesen rendben is volt:

    „Michael mindent tud, amit kell. Melyik csapattal kell beszélni, tudja, hogy működik ez az egész. Megvoltak a saját tapasztalatai ezen a téren. Nagyon elhivatott volt.”

    Mick időközben az apja segítsége nélkül is igen jól előtérbe került, és Weber is szeretettel beszél az ifjabb Schumacherről, akit még a menedzseri korszakából jól ismer. Egyrészről tisztában van az eredményeivel is amit a fiatalember elért, másrészt ismeri a körülményeit is. Ezt így látja:

    „Mick kapott egy nagy keresztet az apja miatt. Mindig is Michaelhez fogják hasonlítani, majd így nyugtázzák mindezt majd magukban: Schumachernek hívják, ugyanazt el kell érnie, mint amit az apjának sikerült. Ez természetesen egy hatalmas megfelelési kényszer egy ilyen srácnak. Ha Michael még ott állhatna mellette, teljesen más lenne a dolog optikája. Most Mick azonban az emberek szemében sokkal inkább az apját képviseli. És ez probléma. Mindenki hasonlítgatni akarja, és azonos sikereket vár el tőle.”

    Ma már Weber azonban nem áll kapcsolatban a Schumacher családdal, sőt, a barátját a sí balesete óta nem is látta. Minderről ennyit árult el:

    „Kehm asszony a médián keresztül teljesen tönkretette a viszonyunkat. Azóta a Schumacherek oldaláról nem érkezik semmi. Valamikor azonban mindezt le kell zárnom. A balesete után három hónapig szenvedtem, mint egy kutya. Az emberek továbbra is bárhol megszólítanak, hogy: Ön Weber úr, hogy van Schumacher? És akkor az egész kezdődik elölről. Azt kívánom, hogy Michael Schumacher mielőbb talpra álljon, és én megölelhessem. Ez a legnagyobb kívánságom.”

    A 77 éves Weber a motorsportos múltját teljesen lezárta, mióta már Nico Hülkenberggel sem dolgozik együtt 2011 óta. Ma már csak élvezi az életet Mallorcán, de egy kicsit foglalkozik azért még építőipari beruházásokkal. Nevetve meséli már mindezt:

    „Jó dolgom van. Dolgoznom kell, a nyugdíjas életet nem nekem találták ki. Az amivel most foglalkozom, többé-kevésbé időtöltés. Amikor unatkozom, mindig találok magamnak valami elfoglaltságot, de nem kötelező, és Istennek hála, nem is kell. Elégedett vagyok, és ez a lényeg.”

  • Mallorcán volt Schumacher, helikopterrel szállították oda?

    Mallorcán volt Schumacher, helikopterrel szállították oda?

    (A kép csak illusztráció)

    Michael Schumacher elrepült, és egy speciálisan betegszállításra átalakított Bell 429 Global Ranger vihette a hétszeres világbajnokot. 2018. december 20-án reggel 8:41-kor szállt le Michael Schumacher birtokán Glandban Svájcban, majd tankolt már Franciaországban, Pamiers városában. Végül a Schumacher-villa mellett szállt le 14:35-kor Puerto de Andrachnál egy privát leszállóhelyen, ahol már várta a család.

    A német legenda tehát a németek egyik legkedveltebb üdülőszigetén volt! A Bunte beszámolója szerint Michael Schumacher itt töltötte a karácsonyt, a szilvesztert, sőt az 50. születésnapját is, ami január 3-án volt. A rekorder ugyanakkor 2013 decembere óta küzd azzal, hogy felépüljön a sílés közben elszenvedett balesetéből.

    A birtokot Mallorcán a Schumacher család 2018 júliusában vásárolta, nagyjából 30 millió euróért. Mesés a kilátás a tengerre, pálmák övezik, remek a kertje, két úszómedencéje is van, a 15000 négyzetméternyi területen. A cél egyértelmű: az enyhe mediterrán éghajlat lehetővé teszi azt, hogy Michael Schumacher rehabilitációja a téli hónapokban is folytatódhasson a teraszon, friss levegő mellett. Az egyik ápolón a mallorcai villában az újság szerint láttak egy sebészeti maszkot is, ami arra enged következtetni, hogy továbbra is mindent megtesznek azért, hogy Schumachert elkerüljék a fertőzések.

    Corinna az év elején ennyit üzent a rajongóknak:

    „Biztosak lehettek benne, hogy a legjobb kezekben van, és mindent megteszünk azért, hogy  segítsünk rajta.”

    Corinna, Gina-Maria, és Mick Port d‘Andratx szabadon mozognak, és éttermekbe is járnak. Michael születésnapjára Gina és Mick egy olasz vendéglőből az egész családnak vitt pizzát. Schumacher állandó tartózkodási helye ugyanakkor továbbra is Gland városa. Ott egy egész szárnyat átépítettek a baleset után gyakorlatilag kórházzá, ahol egy csapatnyi ápoló és terapeuta gondoskodik róla, de ezt most Mallorcán kellett megoldani. Már az elmúlt években is a rehabilitációja része volt az, hogy esetlegesen elszállították, illetve az egykori Forma-1-es autóinak a motorhangjait játszották le neki. Most a mallorcai napsütés lehet az, ami tovább segíti a felépülését.

  • A Ryanair megvásárolta Lauda légitársaságát!

    A Ryanair megvásárolta Lauda légitársaságát!

    Az ismert fapados repülős cég, a Ryanair teljhatalmat szerzett a Laudamotion osztrák légitársaság felett, amelyet még a háromszoros Forma-1 világbajnok, Niki Lauda alapított. A Laudamotion kedden hozta nyilvánosságra, hogy a Ryanair végzett a felvásárlással, és 100%-os tulajdonosa lett a vállalatnak december vége óta. A tranzakció összegének a mértékéről azonban hallgatnak. A Ryanair már márciusban birtokolta a részvények 24.9%-át, amit idővel 75%-ra emelt.

    Az Austria Press Agency jelentése szerint a Laudamotion ügyvezető igazgatója, Andreas Gruber a bécsi reptéren egy konferencián bejelentette ugyanakkor azt is, hogy Lauda továbbra is adja személyét a légitársasághoz, miután eladta a maradék részesedését is. A cég terve most a növekedés, pilótákat és személyzetet toboroznak, valamint mérnököket. Új desztinációkat is célba vennének a bázis állomásaikról, tehát Bécsből, Stuttgartból, Düsseldorfból és Palma de Mallorcáról.

  • Máris cáfolják Schumacher költözésének hírét

    Máris cáfolják Schumacher költözésének hírét

    Tegnap robbant a hír, mi szerint Michael Schumachert Mallorcára utaztatják egy 27 millió fontos villába. Ezt azonban ma a hétszeres F1-es világbajnok menedzsere, Sabine Kehm cáfolta.

    A L’Illustre svájci hetilap számolt be róla, hogy Katia Rouarch, Andratx polgármester asszonya számolt be róla, hogy a spanyol sziget felkészült Schumi fogadására.

    „A Schumacher család nem tervez Mallorcára költözni.” – cáfolt azonban Kehm.

    Később aztán Andratx városházának szóvivője is cáfolta, hogy a polgármester asszony ilyen kijelentést tett volna.

    Az azonban igaznak bizonyult, hogy Corinna Schumacher ingatlant vett Spanyolországban, ez azonban állítólag felnőtt gyerekeik nyaralójaként funkcionál. Úgy tudni, hogy a villát Corinna a Real Madrid elnökétől vásárolta meg 27 millió fontért.