Címke: Malcolm Wilson

  • Legendás csapatfőnök érkezhet az FIA-hoz a legutóbbi botrány után

    Legendás csapatfőnök érkezhet az FIA-hoz a legutóbbi botrány után

    Az FIA elnöke a rali-világbajnokságban szereplő M-Sport csapatfőnökét, Malcolm Wilsont jelölte a botrányos körülmények között távozó Robert Reid utódjának.

    Két hete mondott le az FIA sportért felelős elnökhelyettese, Robert Reid. A Richard Burns navigátoraként 2001-ben rali-világbajnokságot nyerő sportvezető ráadásul nem fogta vissza magát, amikor a lemondása hátteréről nyilatkozott.

    „Amikor elvállaltam ezt a feladatot, az FIA tagjainak szolgálata volt a célom, nem pedig a hatalom szolgálata. Idővel tanúja voltam annak, hogy folyamatosan csorbulnak azok az elvek, amelyek betartására ígéretet tettünk. A döntések zárt ajtók mögött születnek, megkerülve azokat a szervezeteket és embereket, akiket az FIA képvisel. A lemondásom nem személyek miatt történik, hanem az elvek miatt. A motorsport olyan vezetést érdemel, amely elszámoltatható, átlátható és a tagok által irányított. Nem tudok tovább jóhiszeműen egy olyan rendszer tagja maradni, amely nem tükrözi ezeket az értékeket.”

    Újabb súlyos szavak az FIA volt elnökhelyettesétől, „tisztességtelenül és jogtalanul” bántak el vele

    Az FIA elnöke, Mohammed Bin Sulayem most bejelentette, hogy az M-Sport csapafőnökét, Malcom Wilsont jelölte Reid utódjának. Az FIA tagjai júniusban szavaznak Wilson jelöléséről a rendkívüli közgyűlésen és konferencián.

    „Örömmel jelölöm Malcolm Wilsont az FIA sportért felelős elnökhelyettesének. Malcolm kiemelkedő pályafutást futott be a motorsportban, több mint negyven éven át versenyzett a legmagasabb szinten, mind versenyzőként, mint a csapatok technikai partnereként – mondta az FIA elnöke. – Ez a tapasztalat felbecsülhetetlen értékű lesz az FIA számára, miközben tovább fejlesztjük az alulról építkező és professzionális motorsportot, és az innovációt a szurkolók, a versenyzők és a csapatok javára hajtjuk végre” – mondta Sulayem.

    Wilson nagy megtiszteltetésnek nevezte a felkérést.

    „Az FIA központi szerepet játszott a karrieremben, és nagyon várom, hogy támogatni tudjam az egész szervezet fontos küldetésében – mondta Wilson. – Sosem volt még izgalmasabb időszak a motorsportban, és első kézből tudom, hogy a sport milyen előnyökkel jár a családok és közösségek számára az egész világon. Alig várom, hogy együtt dolgozhassak az elnökkel a jelenlegi hivatali ideje alatt, új közönséghez juttassuk el a sportágunkat, és a lehető legjobb bajnokságokat nyújtsuk minden versenyzőnknek.”

    A közvetítésből kimaradt: az FIA elnöke tette helyre/figyelmeztette Verstappent?

  • Malcolm Wilson az M-Sport vezetője beszélt az új Rally 1-es Ford Pumáról

    Malcolm Wilson az M-Sport vezetője beszélt az új Rally 1-es Ford Pumáról

    A legendás brit csapat a híres Goodwood Festival of Speed rendezvényen mutatta be az első 2022-es specifikációjú hibrid Ford Puma Rally1-et. Malcolm Wilson 1997 óta sok hasonló pillanatot megért, ám ez a mostani esemény nemcsak az M-Sport, hanem a WRC életében is különlegesnek számít, hiszen paradigmaváltást is hoztak az új szabályok. Malcolm Wilsonnal a Dirtfish készített hosszabb interjút.

    Mikor kezdtek először gondolkodni a 2022-es autón?
    Az elmúlt év elején kezdtünk dolgozni az autón. Természetesen a technikai szabályok ekkor még változtak az FIA-n belül is, mert ekkor még folytak az ütközési és biztonsági tesztek, de a jóváhagyott alapkoncepciót január táján már megkaptuk. Ekkor rögtön belevágtunk a projektbe.

    Ez egy teljesen új autó?
    Igen az, bár az alapok a 2017-es szabályok mentén húzódnak, de nyilvánvalóan sok változás volt technikai téren. Nem használhatunk annyi aerodinamikai elemet, mint a 17-es kocsin, és sok alapvető elem érkezik az R5-ből, a sikeres Rally2-es kategóriából. Visszatérünk a manuális váltóhoz, nincs aktív központi differenciál, szóval sok szempontból egyszerűbb autó. Ugyanakkor természetesen érkezik a hibridhajtás, ami új technológia, és új lesz mindenkinek.

    Az R5-ös tapasztalatuk segített?
    Nem gondolom, hogy ez csak az R5/Rally2 tevékenységünk miatt van, hanem összeségében számított mindaz amit az M-Sport csinált az elmúlt 20 évben. Sok olyan munkatársunk van, akivel régóta együtt dolgozunk, és ez rengeteg tapasztalatot jelent. De azt kell mondanom, hogy a projekt hibrid részét tekintve hatalmas segítséget kaptunk a Ford amerikai részlegétől. Óriási erőforrásokhoz fértünk hozzá és ez remélhetőleg egy igazán erős pozícióba juttat minket. Azt hiszem, elmondhatom, hogy enélkül a támogatás nélkül nem lennénk ilyen magabiztosak ebben a pillanatban.

    Ford Puma Rally1
    fotó:M-Sport

    Részletezné a Ford részvételét?
    Mindenre kiterjed. A modellezésre, a szimulációkra, a szélcsatornához való hozzáférési lehetőségre. Lehetőséget kaptunk, hogy használjuk a szimulátort, ami nagy előny a versenyzőknek, hogy képesek a szimulátorról az autóra váltani, ezzel felgyorsul a fejlesztési folyamat.

    Mennyire ér fel ez az autó az elődjével?
    Komoly technikai kihívás, mert először történik meg, hogy nem szériamodell alapú karosszériát használunk a Rally1 kategóriához. Ez egy csővázas térhálón alapul amilyent még nem használtunk korábban, így ez komoly feladatot jelent. De újra elmondom, hogy minden segítséget és erőforrást megkaptunk, hogy egy ilyent építsünk. Természetesen sokkal több a szénszálas elem kívül és belül is. Plusz ott van a hibrid oldal is.

    Kipróbálta már?
    Nem, még nem. Be kell vallanom, hogy elmentem Greystoke-ba, megnéztem hogyan teljesít, és arra jutottam, hogy legjobb, ha nem ülök bele. Lenyűgöző volt, és kívülről is láttam, hogy milyen jó munkát végeznek, és mennyire jó lett az autó.

    Ford Puma Rally1
    fotó: M-Sport

    Csalódást kelt, ha a 2017-es autóhoz viszonyítjuk?
    Biztosan nem okozott csalódás egyik teszt sem amit láttam. Ez a legimpozánsabb külsejű raliautó ami valaha járt a grestoke-i erdőben az biztos. A rajongók számára ez egy újabb nagyszerű korszak lesz, és biztosan senki sem lesz csalódott amikor ezek az autók pályára lépnek 2022-ben.

    Jó volt látni a kocsit a bemutatón?
    Igen, remek volt! Itt mutattuk be Goodwoodban, mert nyilvánvalóan rengeteg dolgot el kell még rejtenünk. Hogy őszinte legyek sok dolgot még nem is árultunk el. Az remek, hogy most kicsit nyitottabbak lehetünk azzal kapcsolatban, hogy min dolgozunk és hogy, hogyan fog kinézni az autó a következő szezonban.

    Volt bármilyen probléma?
    Egy ilyen tesztprogram során mindig akad valami, de nagyon magabiztos vagyok amiatt amit láttam, amilyen visszajelzéseket hallottam és amit olvastam a tesztekről szóló jelentésekben. Úgy érzem jó irányban haladunk, ezért alig várom már Monte-Carlót.

    Ford Puma Rally1
    fotó: M-Sport
  • Jól halad az M-Sport a 2022-es hibrid autóval

    Jól halad az M-Sport a 2022-es hibrid autóval

    Nem csökken az M-Sport tesztjeinek intenzitása, már újra a hibrid rendszerrel ellátott Fiestát tesztelik Malcolm Wilsonék. A spanyolországi tesztek után bizakodó a csapatvezető.

    „Spanyolországban a komplett rendszerrel dolgoztunk, míg az első teszteken Greystokeban a hibrid csomag nélküli autóval mentünk. Sikeres volt a teszt, így elégedett vagyok. Sokat léptünk előre, de még sok munka áll előttünk” – mondta Wilson.

    Újdonság volt az is, hogy míg korábban Matthew Wilson vezette az autót, most a Horvát Rallyn remekül bemutatkozó Adrien Fourmaux is a volánhoz ülhetett. Azt, hogy a 26 éves újonc mennyit segíthetett a fejlesztésben, a csapatfőnök nem árulta el. Az viszont sejthető, hogy egy ilyen lehetőségnek üzenete van a pilótapiac felé.

    Wilsonnak inkább amiatt főhet a feje, hogy a vezető tervezőjük Christian Loriaux 18 év után elhagyta őket és a Hyundaihoz igazolt. Egy új autó fejlesztési fázisának közepén ez akkor is nagy érvágás egy csapatnak, ha Malcolm Wilson ennek következetesen az ellenkezőjét állítja. Mindenesetre hibrid rendszerekben jártas mérnökökből hiány van Dovenby Hallban, már meg is jelent az erre vonatkozó álláshirdetés.

    Wilson arról meg van győződve, hogy 2022-ben a stratégia fontossága megnövekszik majd. A hibrid autókkal az etapokon tisztán elektromos hajtással közlekedhetnek a versenyzők. A 134 lóerős elektromos motor és az akkumulátor mérete ezt lehetővé teszi majd. A versenyen ugyanakkor közel 500 lóerős teljesítménnyel is gazdálkodhatnak a párosok.

    Nagy kihívás lesz a pilótáknak, és egyben nagyon érdekes is lesz, hogy mikor használják ki a legnagyobb teljesítményt és mikor töltik vissza az akkumulátort. Nagyobb lesz a nyomás a versenyzőkön és a csapatokon is, hogy mikor érdemes kihasználni a plusz teljesítményt” – mondta Wilson.

    Ford Rally1
    fotó: M-Sport