Címke: Maláj Nagydíj

  • Bottas: Hiba volt megtartanom az új csomagot

    Bottas: Hiba volt megtartanom az új csomagot

    Valtteri Bottas úgy véli, Lewis Hamiltonhoz hasonlóan neki is vissza kellett volna váltania a régebbi verziójú aerodinamikai csomagra, miután a fejlesztések ellenére hét tizedet kapott csapattársától az időmérőn.

    A Mercedes főként az első szárny és az orrkúp környékén szabta át a W08-at, a fejlesztések azonban nem az elvárt eredményeket szállították a Maláj Nagydíj pénteki szabadedzéseinek időeredményei alapján. Hamilton ennek megfelelően a régebbi, de biztosabb változathoz való visszatérés mellett döntött, míg Bottas adott még egy esélyt az új csomagnak. Az FP3-on a finn annak rendje és módja szerint meg is előzte Hamiltont, ám az időmérőn a brit feltekerte a tempót és 1:30.076-os idővel megszerezte a pole-t, miközben Bottas 1:30.758-cal csak az ötödik helyre tudott kvalifikálni Kimi Räikkönen és a két Red Bull mögé.

    „Utólag persze könnyen beszélek, de ha megismételhetném az időmérőt, a másik csomagot választanám” – vallotta be a finn az időmérőt követően. „Mindent alaposan át kell vizsgálnunk, meg kell tudnunk, honnan származnak a különbségek, mert a Q3-ban hatalmas volt a lemaradásom. Az autó minden részletét áttanulmányozzuk; rengeteg munka kell ahhoz, hogy az autó jól működjön, ami néha sikerül, néha pedig nem – ma nem sikerült.”

    A Mercedes a futamon akár Hamiltont védő kapusként is felhasználhatja Bottast a hátulról valószínűsíthetően előretörő Sebastian Vettel ellen, a finn azonban inkább előrefele figyel.

    „Remélhetőleg meglesz a tempónk ahhoz, hogy előrefele tudjunk koncentrálni” – folytatta. „Mindkét Ferrarit meg szeretnénk verni, nem csak egyet.”

  • Motorcsere a Ferrarinál: továbbfejlesztett erőforrást kap Vettel

    Motorcsere a Ferrarinál: továbbfejlesztett erőforrást kap Vettel

    Sebastian Vettelnek, a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzőjének a harmadik szabadedzésen akadtak gondjai, így idő előtt véget ért számára a hétvége utolsó gyakorlása – ám így is a második legjobb időt autózta csapattársa, Kimi Räikkönen mögött.

    Vettel motorjában valószínűsíthetően elektronikai probléma ütötte fel a fejét, a Ferrari ezért úgy döntött, kicseréli az erőforrást a német autójában – elkerülvén az esetleges újabb problémákat az időmérőn vagy a holnapi versenyen.

    A Ferrari eredetileg Japánban vagy az USA-ban tervezte a motorcserét, ám a probléma miatt már a mai időmérő előtt cselekedniük kellett. Vettel az olaszok továbbfejlesztett motorját kapta meg.

    A Ferrari twitter oldalán megerősítette, hogy elővigyázatosságból döntöttek a csere mellett, büntetést pedig nem kapnak. Legközelebb viszont már nem ússzák meg, ugyanis ez volt a negyedik beszerelt erőforrás, így minden további csere büntetést von maga után.

  • Wolff: Kobold lakozik a Mercedesben

    Wolff: Kobold lakozik a Mercedesben

    A Mercedes pénteki szenvedését Sepangban Toto Wolff egy minden bizonnyal valóban létező, a W08-ban lakozó „gonosz manóra” fogta.

    A két Mercedes a Maláj Nagydíj esős első és száraz második szabadedzésén egyaránt a hatodik és hetedik helyeken zárta, több kiruccanást is téve a pályát övező kavicságyakba és bukóterekbe. Lewis Hamilton leggyorsabb köre másfél másodperccel maradt el az FP2-t megnyerő Sebastian Vettel idejétől, és hogy teljes legyen a konfúzió, a gyors kanyarokkal és hosszú egyenesekkel tarkított pályán még Fernando Alonso McLaren-Hondája is beférkőzött a Mercedesek elé.

    „A kezdettől fogva szenvedünk, esőben, szárazon, minden keveréktípuson” – panaszkodott Wolff a Skynak. „Az éjszaka folyamán meg kell találnunk ennek az okát. Jelen pillanatban az autó nincs egyensúlyban, ebből következően pedig sokat csúszkál, az első és a hátsó gumik is túlmelegednek, onnantól kezdve pedig veszett fejsze. Van valami… egy gonosz manó van az autóban.”

    A Mercedes hirtelen tempóhiánya annak tükrében meglepő, hogy a Sepanghoz hasonló Silverstone-ban az Ezüst Nyilak dominálták a hétvégét.

    „Malajzia kissé hasonlatos Silverstone-hoz, ahol nagyon jók voltunk” – vont párhuzamot Wolff is. „A gyorstempójú részeken remekül teljesítettünk, itt viszont korántsem ez a helyzet. Valamiféle alapvető probléma van az autóval, amit mindenképpen meg kell találnunk. A mostani autók roppant bonyolultak, így könnyen megeshet, hogy csak egy aprócska részletről van szó.”

  • A Ferrari pénteki tempója meglepte Ricciardót

    A Ferrari pénteki tempója meglepte Ricciardót

    Daniel Ricciardo kissé meglepődve vette tudomásul, hogy a vártakkal ellentétben nem a Mercedes, hanem a Ferrari dominálta a száraz szabadedzést.

    Az első szabadedzést elmosta az eső, de a másodikon már száraz körülmények várták a versenyzőket. A sepangi pálya hosszú egyenesei és gyors kanyarjai az előrejelzések szerint a Mercedesnek kedveztek volna, ennek ellenére az FP2-n Sebastian Vettel iskolázta le a mezőnyt, hat tizedet verve a második helyen végző csapattársára, Kimi Räikkönenre. A Red Bull is erősen kezdte a hétvégét: az esős FP1-et Max Verstappen nyerte meg Daniel Ricciardo előtt, míg az FP2-n a harmadik-negyedik pozíciókat foglalták el több mint nyolctizedes lemaradásban Vettelhez képest. A két Mercedes további héttizedes hátrányban végzett a hatodik és hetedik helyeken, eléjük pedig Fernando Alonso furakodott be a fejlesztésekkel telepakolt McLarennel.

    „A Ferrari erősebbnek tűnt az általunk vártaknál” – vallotta be Ricciardo. „Azt gondoltuk, a Mercedes lesz az élen, mi pedig kissé közelebb leszünk a Ferrarihoz – de úgy fest, a Mercedes belefutott néhány problémába. Megnéztem néhányat Lewis fedélzeti kamerás felvételeiből, és nagyon úgy tűnt, hogy harcolnia kellett az autóval; de akár az is lehet, hogy 80 kg üzemanyaggal mentek! A reggeli nedvesebb körülmények között elég jónak tűntünk, az intereken úgy vélem, jóval gyorsabbak voltunk mindenki másnál – azt nem tudjuk, miért, de elfogadjuk. A délután folyamán a Ferrarihoz viszonyítva már nem voltunk annyira versenyképesek, de a Mercedes is szenvedett kissé.”

    Verstappen egyetértett a csapattársa által felvázolt erősorrenddel, de reméli, a Red Bull ennél közelebb lesz a hétvége további részében.

    „Az autó nem volt rossz” – összegezte a holland. „De meg kell néznünk, hol és miben tudunk előrelépni, mert a Ferrarihoz képest még mindig nem vagyunk elég gyorsak. Azonban bízom benne, hogy holnap közelebb leszünk hozzájuk. Hogy ez elég lesz-e, azt nem tudom; de rossznak semmiképp sem mondanám, nincsenek nagy problémáim az autóval.”

    A vörös sarokban Vettel kissé óvatosabbra vette a figurát, és arra számít, hogy a Mercedes feltekeri majd a tempót szombaton.

    „Örülnék, ha ezt a tempót az egész hétvégén megtarthatnánk, de fogalmam sincs, mi volt a többiek ütemterve” – mondta a német. „Úgy tűnt, mindkét Mercedes szenvedett, reggel és délután egyaránt, de biztos vagyok benne, hogy az időmérőre összeszedik maguk. Voltaképp ma még csak péntek van, amikor játszadozhatsz a beállításokkal és kipróbálhatsz ezt-azt. Az autó az elejétől fogva rendben volt, majd kipróbáltunk néhány dolgot, de a piros zászló miatt sajnos nem tudtuk úgy befejezni az edzést, ahogy szerettük volna, kevesebb kört tudtunk megtenni az ideálisnál. Több mindent szerettünk volna lecsekkolni és válaszokat kapni egyes dolgokra, de összességében tekintve tisztességes napot zártunk.”

  • Sainz év végéig marad

    Sainz év végéig marad

    A spanyol pilóta a szezon hátralévő részében is a Toro Rosso autóját vezeti.

    A Maláj Nagydíj előtti hetekben keringtek olyan pletykák, hogy Sainz már az idei utolsó versenyeken a Renault autójával áll rajthoz, így helyén Pierre Gasly debütálhat.

    Habár Gasly bemutatkozott a Toro Rosso színeiben, Daniil Kvyat helyét vette át, Sainz pedig úgy tűnik, a szezonzáróig marad.

    Szingapúrban a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost azt mondta a rádión Sainznak, azt szeretné, hogy maradjon a csapatuk tagja.

    „Nagyra értékelem Franz bizalmát.” – fogalmazott Sainz.

    „Már nincs kétség, mert jelenleg úgy néz ki, hogy a Toro Rossoval fejezem be a szezont.”

  • Csatornafedél miatt vágódott a gumifalba Grosjean

    Csatornafedél miatt vágódott a gumifalba Grosjean

    A Maláj Nagydíj második szabadedzése idő előtt véget ért, ám ennek nem az időjárás volt az oka. Romain Grosjean balesete miatt piros zászlóval intették le az edzést. A francia balesetét pedig egy csatornafedél idézte elő.

    A 12-13-as kanyarkombinációban akkor lazult meg a csatornafedél, mikor Valtteri Bottas ráhajtott. Míg az öt követő Kimi Räikkönen elkerülte azt, Grosjean már nem volt ilyen szerencsés. Ahogy ráhajtott, abban a pillanatban kihasította jobb hátsó gumiját, így a Hass autó és versenyzője nagy tempóval megpördült és bevágódott a gumifalba.

    Grosjean szerencsére nem sérült meg, de az edzést már nem indították újra.

    „Csak a felvételeken láttam utólag, hogy felvált a csatornafedél… Egyáltalán nem láttam (az autóból).” – mondta Grosjean. „Épp az ideális íven volt, és hirtelen éreztem egy nagy ütést a jobb oldalon, hátul, a következő pillanatban pedig már nem is ott voltam, hanem pörögtem és a fal felé tartottam.”

    Felipe Massának 2009-es hungaroringi balesete jutott eszébe Grosjean esete kapcsán.

    „Ismét én voltam a mögötte érkező autó.” – mondta Massa az Autosportnak. „Szerencsére most semmi nem repült az autóm felé, és jó, hogy Romain sem sérült meg. Bár az autója nem, de ő jól van.”

    „Azt hiszem az FIA-nek mindent megfelelően ellenőriznie kell, hogy többet ne fordulhasson elő ilyen.”

    „Én voltam mögötte, és az első dolog, ami eszembe jutott, hogy kaptam már egy rugót a fejembe, de egy csatornafedél kicsit sok lenne.”

     

  • A Maláj Nagydíj dobogósai 10 éve

    A Maláj Nagydíj dobogósai 10 éve

    Nem semmi belegondolni, hogy ez a kép 10 évvel ezelőtt készült. Pedig a kép szereplői a mai napig is a Forma-1-es mezőny tagjai.
    Íme a 2007-es Maláj Nagydíj dobogósai: Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen.

    Maláj Nagydíj

  • Hamilton: Az F1 elveszíti a legkeményebb versenyét

    Hamilton: Az F1 elveszíti a legkeményebb versenyét

    Mint ismert, idén rendezik meg utoljára a Forma-1-es Maláj Nagydíjat, ahol az elmúlt közel húsz évben sok emlékezetes verseny volt. Ez a pálya mind autót és mind versenyzőt is próbára tett. Lewis Hamilton pedig csalódottságát fejezte ki Sepang elvesztése miatt.

    Az 5543 méter hosszú aszfaltcsík minden évben komoly kihívás elé állítja a pilótákat. Elsősorban nem a kiszámíthatatlan időjárás, hanem a fizikai igénybevételek miatt. A hosszú és gyors kanyaroknak köszönhetően hatalmas erők hatnak a pilótákra, ami olykor-olykor a semmiből érkező trópusi viharral, vagy a maláj hőséggel párosul.

    A háromszoros brit bajnok nemes egyszerűséggel a szezon legkeményebb helyszínének nevezte a maláj pályát.

    „Mindenféleképpen szomorú, hogy utoljára versenyzünk itt. Ez az egyik, ha nem a legkeményebb verseny az egész évadban. Nagyon nehéz lesz ezt pótolni.” – mondta Hamilton.

  • Alonso szingapúri motorja még használható

    Alonso szingapúri motorja még használható

    A teljes megsemmisüléstől való előzetes félelmük ellenére a Honda úgy ítéli, Fernando Alonso Szingapúrban használt motorja túlélte az elsőkörös ütközést.

    Alonso remek rajtjának köszönhetően a harmadik helyig katapultálta magát a Szingapúri Nagydíjon, ám az első kanyarban balesetbe keveredett Max Verstappennel és Kimi Räikkönennel. Két sorstársával ellentétben a McLaren tovább tudott vánszorogni az ütközés helyszínéről, az autót ért kipufogó- és elektronikai sérülések túl súlyosak voltak ahhoz, hogy érdemben folytatni tudja a versenyt. A futamot követően a Honda úgy vélte, az ütközés ereje és a később megtett néhány kör visszafordíthatatlan károkat okozott az erőforrásban (ami motorcserével és rajtbüntetéssel járt volna együtt Alonso számára), a sakurai bázison megejtett alapos kivizsgálás azonban jóval pozitívabb eredménnyel zárult.

    „Attól tartottunk, hogy az erőforrás javíthatatlan károkat szenvedett” – nyilatkozta Yusuke Hasegawa, a Honda motorsport-igazgatója. „A sakurai gyárban lefuttatott mélyreható kivizsgálás után viszont kijelenthetjük, hogy szerencsére újra felhasználható lesz az elkövetkező futamokon.”

    Alonso kiesése nem jött jól a McLaren számára, elvégre egy olyan pályán történt, ahol komoly esélyük volt a kettős pontszerzésre – ezt Stoffel Vandoorne hetedik helye is alátámasztja. A következő helyszín Malajzia ezen a hétvégén, a sepangi pálya hosszú egyenesei pedig komoly fejtörést okozhatnak a csapatnak.

    „A pályakarakterisztika kevésbé fog a kezünkre játszani, de természetesen továbbra is küzdeni fogunk” – bizakodott Alonso. „Hat verseny még hátravan, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ezeket a lehető legjobb helyen fejezzük be. Beállítási szempontból Sepang kissé nehezebb lesz számunkra, mivel az egyenesek jó végsebességet és motorerőt követelnek meg, de a pálya sok különféle kanyartípust tartalmaz, így a lassabb kanyarokban visszavehetünk valamennyit a hátrányunkból. A 2017-es autók kétségtelenül gyorsabbak lesznek itt, amit bizonyára remek lesz megtapasztalni; remélem, kimaradunk minden buliból és tisztességes versenyünk lesz.”

  • Sainz nem tudja, mivel áll rajthoz Malajziában

    Sainz nem tudja, mivel áll rajthoz Malajziában

    A spanyol pilótával még senki nem közölte, idei, vagy jövő évi csapatának autóját vezeti jövő héten.

    Egyes hírek arról szóltak, hogy a 23 éves pilóta már Malajziában leváltja Palmert, és a Renault autójával áll rajthoz, azonban ezt még senki nem erősítette meg, sőt, még maga Sainz sem tudja, mivel áll rajthoz Sepangban.

    „Senki nem mondta el, hogy mit kell csinálnom.” – fogalmazott Sainz.

    Azt azonban megerősítette, hogy amennyiben visszatér a Renault csapatától, csakis a Red Bullhoz szóló szerződést fogad el.

    „Én vagyok a pilóta, akit kölcsönadtak egy másik csapatnak, amely a következő szezontól nagyon erős lehet. Amennyiben visszatérek, csakis a Red Bull jöhet szóba.” – zárta a fiatal spanyol.