Címke: Maláj Nagydíj

  • „Eltitkolt” előzésen (is) múlt Mika Häkkinen második vb-címe (videóval)

    „Eltitkolt” előzésen (is) múlt Mika Häkkinen második vb-címe (videóval)

    25 éve rendezték az első Maláj Nagydíjat, amelyen Michael Schumacher szenzációs visszatérése és a Ferrari majdnem kizárása mellett történt egy kevésbé hangsúlyos, ám az 1999-es világbajnoki cím szempontjából kulcsfontosságú mozzanat is.

    25 évvel ezelőtt ezen a napon, október 17-én rendezték az első Forma–1-es Maláj Nagydíjat, és mivel a szepangi pálya az 1999-es idény utolsó előtti helyszíneként debütált a versenynaptárban, a világbajnoki címekért zajló csata hajrájának is részesévé vált. Matematikailag még négyen, Mika Häkkinen (62 pont), Eddie Irvine (60 pont), Heinz-Harald Frentzen és David Coulthard lehettek világbajnokok a pilóták között, míg a konstruktőrök pontversenyében a McLaren (110 pont) harcolt a Ferrarival (102 pont).

    A valóságban persze már Häkkinen és Irvine csatájára korlátozódott az egyéni küzdelem is – Coulthard és Frentzen ki is szállt belőle a maláj verseny után –, hiszen akkoriban 10 pont járt egy győzelemért, a Jordan német, illetve a McLaren skót versenyzőjének esélyei így igencsak halványnak tűntek (pláne, hogy a Ferrari és a McLaren volt a két leggyorsabb autó, a Jordan pedig végül sem Malajziában, sem Szuzukában nem bizonyult elég jónak ahhoz, hogy a felvegye ezzel a két csapattal a versenyt).

    Embed from Getty Images

    Az 1999-es Maláj Nagydíj első három helyezettje 

    Irvine esélyeit eközben növelte, hogy a Maláj Nagydíjon tért vissza kettős lábtöréséből az 1999-es szezont valószínűleg már kiülni szándékozó, Luca di Montezemolo Ferrari-elnök által azonban autóba parancsolt Michael Schumacher, aki az időmérőn mindenkit elhomályosított, majd a versenyen remekül játszotta a hátvédet, és csapattársát kétszer is elengedve megnyerette Irvine-nal a versenyt. Ezzel az ír átvette a vezetést a pontversenyben és 4 pontos előnnyel várhatta a szuzukai finálét, miközben Häkkinen a 3. helyre hozta be a McLarent.

    Japánban végül a finn pilóta nyert, amivel Irvine helyezésétől függetlenül világbajnok lett – a Ferrari versenyzőjének a második hely is kevés lett volna, mert pontegyenlőségnél is Häkkinen a világbajnok –, így a szezonzárót a pole-ból kezdő, majd a második helyen végigautókázó Schumachert nem kérték Irvine elengedésére. Ám teljesen más lett volna a helyzet, ha nem történik meg az a Maláj Nagydíj utolsó előtti körében, ami megtörtént, és amiről nézők milliói úgy, ahogy van, le is maradtak.

    A malajziai futam hajrájában Häkkinen ugyanis csak a 4. helyen haladt, az utolsó dobogós pozíciót elfoglaló Johnny Herbert pedig hősiesen tartotta őt maga mögött a Stewart-Forddal. A három héttel azelőtt a nürburgringi káoszfutamot megnyerő brit gumijai azonban vészesen fogytak, két és fél körrel a leintés előtt Herbert pedig hibázott a pálya középső részén, aminek köszönhetően Häkkinen rátapadt, majd az utolsó kanyarban kifékezte őt.

    Mindezt azonban a világszerte sugárzott nemzetközi adás nézői nem láthatták, a malajziai rendező és a maláj operatőrök ugyanis botrányosan gyengén teljesítettek – például Schumacher második elengedési manővere sem volt meg, helyette az üres pálya viszont igen –, ezért éppen azt nézhettük, ahogyan Frentzen körözget. A 2002-es szezon után megszüntetett F1 Digital adásának fizetős nézői azért legalább nem maradtak le Häkkinen és Herbert párharcáról, miként a foghíjas lelátókon ülő nézők sem, utóbbiak közül valaki pedig tavaly feltöltötte az előzésről készített amatőr felvételét a Redditre:

    Malaysian GP 1999 – Crucial Hakkinen overtake for the Championship who was never shown on TV
    byu/kermvv informula1

    Már akkor is lehetett sejteni, hogy az utolsó pillanatos előzésnek később nagy szerepe lehet, és végül lett is, hiszen amennyiben Häkkinen a 4. helyen ért volna célba Malajziában, Irvine 5 pontos előnnyel várhatta volna a szezonzárót. Ebben az esetben pedig Häkkinen hiába nyer Szuzukában, a Ferrari félreállította volna Michael Schumachert a második helyről, az ír versenyző pedig megnyerte volna a vb-t.

    Hogy ennek a Ferrarinál nem feltétlenül mindenki örült volna, arról testvéroldalunkon ITT írtunk korábban, arról pedig ITT, hogy a maranellóiak hogyan bukhatták volna el az esélyt mindkét vb-címre már a Maláj Nagydíj után felmerült szabálytalansággal.

    Óriási botrány lehet kirobbanóban a Forma–1-ben

  • Közelebb van a népszerű F1-es helyszín visszatérése, mint azt gondolnánk

    Közelebb van a népszerű F1-es helyszín visszatérése, mint azt gondolnánk

    Nagyon sok Forma-1-es szurkoló kedvenc pályái közé tartozik a Sepang International Circuit, azonban a szóban forgó aszfaltcsíkon legutoljára 2017-ben versenyzett a száguldó cirkusz mezőnye. Friss sajtóértesülések szerint a helyi autósport szövetség minden követ meg fog mozgatni, hogy újra tagjai lehessenek az F1 versenynaptárának.

    A Sepangban található pálya Hermann Tilke tervei alapján épült meg, és 1999-ben rendeztek rajta először Forma-1-es versenyt. A kezdetekben még nagy volt az érdeklődés a sport iránt, de az évek múlásával ez folyamatosan csökkent, és így a helyi vezetők úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a 2017 végén járó szerződésüket, és távoztak a sportból.

    Azóta csak a MotoGP maradt meg, mint nagyobb sportesemény, de ez könnyen változhat, mert a maláj autósport szövetség elnöke, Tan Sri Mokhzani Mahathir elmondta, hogy az F1 ugrásszerű népszerűség növekedése újra felnyitotta a szemüket.

    „Nem tudom, mennyit kell fizetni manapság egy F1-es versenyért, de biztosan többet, mint amikor még a sportban voltunk 2017-ben” – fogalmazott a maláj elnök. – Az F1-nek most nagyobb a népszerűsége, mint valaha a netflixes sorozatnak köszönhetően, és számos különböző ország szeretne versenyt rendezni a sorozatban.”

    „Számos versenyző nyilatkozta azt, hogy a sepangi pálya jelenti számukra az egyik legnagyobb kihívást, és nagyon szívesen versenyeznének itt újfent. A rendezőkkel mindig is jó viszonyt ápoltunk, már 1996 óta ismerjük őket, és ha ténylegesen szeretnénk visszatérni, az csak az idő kérdése.”

    Nagy kérdés, hogy a maláj helyszínnek lesz-e helye a jövőben az egyre nagyobbá váló Forma-1-es versenynaptárban, mivel rajtuk kívül számos másik ország is szeretne csatlakozni a sorozathoz.

  • Sajtó: Malajzia éveken belül visszatérhet az F1-be

    Sajtó: Malajzia éveken belül visszatérhet az F1-be

    A Maláj Nagydíj hosszú évekig volt a Forma-1-es versenynaptár szerves része. A Sepang International Circuit-en először 1999-ben rendeztek futamot, azonban a pálya vezetői egy idő után sokallották a versenyrendezési díjat és emiatt 2017 volt az utolsó évük a száguldó cirkuszban. Most azonban egyes sajtóértesülések szerint szeretnének újra helyet kapni az F1 naptárjában.

    Malajzia visszatérésére már a szezon elején is nagy esély volt, ugyanis pole-pozícióban volt az elmaradó Orosz Nagydíj helyéért folytatott versenyfutásban. Azonban a sportág vezetői végül úgy döngöttek, hogy egyszerűen törlik az eseményt és nem helyettesítik azt egy másik helyszínnel.

    Nemérigen a futam egykori promóterei és az aszfaltcsík vezérigazgatója, Azhan Shafriman Hanif elkezdett dolgozni azon, hogy Sepangban újra felbőghessenek majd a Forma-1-es motorok. A hírről a The Jakarta Post számolt be.

    A vezérigazgató elmondása szerint 2-3 év múlva térhetnek majd vissza, ha minden terveik szerint alakul. „Jelen állás szerint nem lenne a válaszunk az F1-re. Először a gazdaságunkat kellene stabilizálunk és jó esetben 2-3 év múlva visszatérhetünk erre a témára.”

    Hanif Szingapúrt hozta fel példának, ami egyébként földrajzilag nagyon közel van Malajziához. A Marina Bayben ugyanis a futamot nem csakis kizárólag versenyzésként, hanem egy fajta fesztiválként fogják fel a promóterek.

  • Sejtelmes dolgot posztolt a maláj pálya oldala: közel a visszatérés?

    Sejtelmes dolgot posztolt a maláj pálya oldala: közel a visszatérés?

    A Sepang International Circuit hivatalos Twitter oldala nemrégiben egy olyan szóval kommentálta az Orosz Nagydíj törlését, ami miatt a Forma-1 szurkolói rögtön felkapták a fejüket. Emiatt az is benne lehet a pakliban, hogy a megüresedett helyre Sepang kerülhet majd be, ahol utoljára 2017-ben rendeztek futamot a száguldó cirkuszban.

    A Malajzia fővárosától, Kuala Lumpurtól mintegy 50 kilométerre található sepangi pálya még Hermann Tilke tervei alapján épült meg és először 1999-ben rendeztek rajta Forma-1-es futamot, ami a Ferrari akkori ír pilótája, Eddie Irvine győzelmével zárult.

    Miután az Orosz Nagydíjat egy jó ideig biztosan nem fognak rendezni, a sepangi pálya Twitter oldal egy „Hmm” szócskával kommentálta az eseményeket a tegnapi nap folyamán. Ugyan ez csak egy erős feltételezés, hogy a malájok újra szeretnének Forma-1-es futamot rendezni, de a lehetőség megvan arra, hogy az F1 mezőnye sokak kedvenc pályáján mérhesse össze a tudását egymás ellen.

  • A híres kommentátor örülne Malajzia visszatérésének

    A híres kommentátor örülne Malajzia visszatérésének

    Alexey Popov nagyon reméli, hogy a Sepangban található maláj pálya része lesz a Forma-1 2021-es versenynaptárának.

    Mivel a Vietnami Nagydíjat 2021-ben sem fogják megrendezni, így a száguldó cirkusz 23 fordulós naptárának egyik helye még nem foglalt. Olyan helyszínek pályáznak ezen megüresedett helyre, mint Portimao, Isztambul vagy éppen Imola, azonban sokan szívesen látnák Malajziát is újfent a versenynaptárban.

    „Mindenki Isztambult és Sepangot hozta fel,” – nyilatkozta Popov, aki Oroszországban kommentálja a Forma-1-et.

    „Személy szerint nagyon szeretem a maláj aszfaltcsíkot. Már az első versenyen is ott voltam a helyszínen, amit 1999-ben rendeztek meg. Ez volt az első komolyabb „Tilke-pálya” és rögtön a szívemhez nőtt.

    „Számomra ez volt a Forma-1 legnagyobb vesztesége, amikor kiderült, hogy 2017-ben lesz az utolsó Forma-1-es Maláj Nagydíj. Szóval, ha engem kérdeznének meg arról, hogy melyik pályát látnám szívesen a Vietnami Nagydíj helyén, a választásom egyértelműen Sepangra esne.

    „Ha az idei helyszínek valamelyike kerülne be, akkor remélem, hogy Isztambul lesz a befutó. Az aszfalttal addigra már nem lesz baj. Az első austini versenykor is pont ugyanez volt a probléma és a versenyzők akkor is legalább ugyanannyira küszködtek a tapadással, mint most a Török Nagydíj hétvégéjén.”

  • Visszatérhet a Maláj Nagydíj?

    Visszatérhet a Maláj Nagydíj?

    Az Auto Motor und Sport értesülései szerint a Maláj Nagydíj Forma-1-es visszatérésére jó esély mutatkozik.

    Utoljára 2017-ben láthattunk versenyt Sepangban, azóta csak a MotoGP jár oda. Most az új pálya, a Vietnámi Nagydíj mellé jöhetne a versenynaptárban. A két ázsiai versenyt elvileg az európai szezon után, de a közel-keleti versenyek előtt rendeznék.

    Olyan hír is megjelent nemrég, hogy a Kínai Nagydíj idén törölve lesz, tehát ebből kiindulva, az egyetlen délkelet-ázsiai futam Vietnám lenne, akik nagyon szeretnék, ha 2020-ban ellátogatna hozzájuk a száguldó cirkusz. Mivel minél rövidebb idő alatt minél több nagydíj rendezése a cél, logisztikailag úgy érné meg, ha a térségben még lenne legalább egy verseny, ha már odautaznak a csapatok. És akkor ez lehetne a már emlegetett Malájzia.

  • Visszatérhet a versenynaptárba a Maláj Nagydíj?

    Visszatérhet a versenynaptárba a Maláj Nagydíj?

    A Sepang International Circuit nyitott a Forma-1-es vesrenynaptárba való visszatérésre.

    A Maláj Nagydíj 2017-ben szerepelt legutóbb a versenynaptárban. Utána a maláj kormány úgy döntött, hogy nem nem rendez több F1-es futamot. Ennek gazdasági oka volt. Évente 90 millió euróba került a verseny megrendezése, azonban nem hozta vissza az árát. Mindeközben a MotoGP mezőnye azóta is minden évben ellátogat Sepangba.

    „Ez (újra F1-es versenyt rendezni), most nem a legfontosabb prioritás, de ha lehetőség lenne rá és jó az ajánlat, akkor támogatom az ötletet, mez az esemény jó márkamegjelenés Malajzia számára.” – mondta Azhan Shafriman Hanif, a sepangi pálya nem rég kinevezett vezérigazgatója.

    „Mondjuk úgy, hogy ha megállapodnánk abban, hogy hosszabb távon rendezünk F1-es versenyt, akkor megbeszélést tartunk a kormánnyal, mivel a rendezési díj nem olcsó és az elköltött pénznek meg kell érnie a kormány és a rajongók számára is.” – idézte a vezérigazgatót a Bernama, a maláj nemzeti hírügynökség.

  • Monteiro előnyben Sepangban a Forma-1-es múltja miatt?

    Monteiro előnyben Sepangban a Forma-1-es múltja miatt?

    Tiago Monteiro elárulta, hogy még a régi Forma-1-es edzései a Maláj Nagydíjról segítik a felkészülését a hétvégi WTCR szezonzáróra Sepangban. A portugál pilóta 12. és 13. lett 2005-ben és 2006-ban amikor még a királykategóriával járt itt, és emlékszik még a forró hőmérsékletre, illetve a magas páratartalomra, hogy ez milyen kihívás volt neki akkor. Idén Monteiro már a KCMG Honda Civic Type R-jével tér ide vissza:

    „Sepang komoly kihívás volt amikor a Forma-1-ben versenyeztem itt, a hőség és a páratartalom miatt, még az autón kívül is. A sebesség ugyan alacsonyabb lesz, és a versenyek is rövidebbek a WTCR-ben, sőt este fogunk versenyezni, amivel azért könnyebb megbarátkozni. Azt gondolom mégis, hogy a pályán lesznek forró pillanatok. A cél mint mindig az, hogy jó helyen végezzünk, és a téli szünetre a lehető legmagasabb pontszámmal mehessünk el.”

    Monteiro idén teljesíti az első teljes szezonját, miután egy komoly fej és nyak sérülésen van túl, amelyet még 2017-ben szerzett egy teszten. Idén a legemlékezetesebb momentuma az volt, amikor júliusban megnyerte az utolsó futamot hazájában, Portugáliában.

  • Malajzia 2022-ben visszatérhet a naptárba?

    Malajzia 2022-ben visszatérhet a naptárba?

    Könnyen elképzelhető, hogy Malajzia pár év szünet után 2022-ben újra Forma-1-es futamot rendezhet Sepangban, bár ehhez még néhány dolognak jó irányba kell mennie.

    2017-ben rendezték meg máig utoljára a Maláj Nagydíjat, akkor azzal az indokkal szálltak ki a Forma-1-ből, hogy nem éri meg a versenyrendezés.

    A Fox Sports legutóbbi beszámolója szerint változott az ország hozzáállása a futamhoz, köszönhetően annak, hogy nemrégiben újra Mahathir Mohamad lett az ország első embere, aki közismerten Forma-1 párti. Egyébként Mahathir volt akkor is a miniszterelnök, amikor 1999-ben megérkezett a száguldó cirkusz az országba.

    „Legfőbb vágya, hogy egy nap visszahozza a Forma-1-et az országba, de mi továbbra is fenntartjuk azon álláspontunkat, hogy legalább öt évet szeretnénk Forma-1 nélkül leélni.” – nyilatkozta Sepang polgármestere Razlan Razari.

    „Hallottam, hogy az elmúlt két évben megváltozott a helyzet és biztos vagyok benne, hogy a következő két vagy három évben sokkal jobb futamrendezési feltételek lesznek majd. Ha viszont a Liberty Media továbbra is inkább az utcai pályákat preferálja az épített versenypályákkal szemben, akkor hiába akarnánk mi visszatérni ha ők nem akarnak minket. Most várnunk kell és meg kell néznünk, hogy milyen irányba fejlődik tovább a sorozat az elkövetkezendő pár évben.” – tette hozzá.

  • Horner: A Multi-21 bosszú volt Vettel részéről

    Horner: A Multi-21 bosszú volt Vettel részéről

    Öt év eltelt már a hírhedt Multi-21 incidens óta, de Christian Horner most elárulta, a 2013-as Maláj Nagydíjon látottak Sebastian Vettel bosszúja volt Mark Webber ellen a 2012-es Brazil Nagydíjért.

    A szituációt valószínűleg mindenki ismeri: a 2013-as maláj futam utolsó tíz körében kényelmes kettős győzelemre állt a Red Bull Webber és Vettel sorrendben, a németnek küldött „Multi-21” (azaz tarts a pozíciód) rádióüzenetet azonban Vettel nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyta és egy kő-kövön nem marad csatát követően megelőzte Webbert és megszerezte a győzelmet. Sokan a világbajnokokban munkálkodó nyerésvággyal magyarázták az esetet, és habár ez minden bizonnyal közrejátszott benne, egy másik kiváltó ok jó néhány hónappal korábban történt.

    „Sebastian Alonsóval harcolt a bajnoki címért, de Mark a brazíliai döntő futamon felpasszírozta a boxutca falára a rajtnál” – emlékezett vissza Horner. „Ennek következtében Bruno Senna megforgatta Sebet, aki éktelenül dühös lett emiatt… Még a verseny előtt megbeszéltük, hogy Marknak már nincs beleszólása a bajnokságba, így megkértük, hogy mindent tegyen meg a csapattársa támogatása érdekében. Az akkori események utána Malajziában csapódtak le, lényegében két futammal és négy hónappal később. Ott Mark volt elöl, Sebastian mögötte érkezett friss, de sérülékeny gumikon, így szóltunk, hogy tartsák a pozíciót, de Sebastiannak más ötletei voltak. Ez bosszú volt Brazíliáért, ami majdnem Seb világbajnoki címébe került, és ezt egy futammal később Kínában meg is mondta Marknak. Ekkor volt a legfeszültebb köztük a viszony.”

    Ezzel még nincs vége a sztorinak, Hornert ugyanis néhány nappal a nagydíj után meghívták egy királyi ebédre a Buckingham-palotába, ahol el kellett magyaráznia, pontosan mi is történt néhány ezer kilométerrel arrébb.

    „Meghívtak egy ebédre, amit a királynő és az edinburgh-i herceg adott” – folytatta a nosztalgiázást Horner. „Körülbelül 200 emberre számítottam, de mint kiderült, összesen tízen voltunk! Elég bizarr időszak volt, először a versenyzőkkel kellett lerendeznem a dolgot, majd elmentem ebédelni a királynővel és Fülöp herceggel. A királynőnek el kellett magyaráznom, mi az a Multi-21 és hogy az ausztrál versenyzőnk miért olyan morcos a német pilótánkra – érdekes ebédtéma volt, az biztos. A királynőt nagyon érdekelte a dolog és a lóversenyzéshez hasonlította, majd Fülöp herceg is becsatlakozott és megkérdezte, gyorsabbá tudnánk-e tenni az egyik hintóját. Roppant bizarr szituáció volt.”