Címke: Mahindra

  • A Mahindra bejelentést tett Wehrlein pótlására, teljes a berlini FE mezőny!

    A Mahindra bejelentést tett Wehrlein pótlására, teljes a berlini FE mezőny!

    Wehrlein helye elkelt a Mahindra csapatánál, így teljes a Formula E berlini szezonzáró futamain résztvevők névsora.

    A F1-ben Saubert és Manort is megjáró német közösségi oldalán jelentette be, hogy azonnali hatállyal elhagyja az indiai csapatot.

    Ez a gyors válás azért következett be, mert Wehrlein nem tudott megegyezni a csapattal a szezon további – elhalasztott – részét illetően.

    A bajnokság jelenleg 14. helyén álló német minden bizonnyal Neel Janit váltja majd a Porschénál a következő szezonban.

    A Mahindra most közölte, a második autót a 2014-es GP3-as bajnok, Alex Lynn vezetheti majd az idei hat berlini futamon.

    „Már izgatottan várom, hogy a Mahindra Racinget képviselhessem Berlinben. Nagy céljaim vannak ezt a bajnokságot illetően, és ez egyezik a Mahindra célkitűzéseivel is.” – nyilatkozta a brit pilóta.

    Alex Lynn, Jaguar, racingline.hu
    Fotó: FIA Formula E

    „Már kétszer versenyeztem Berlinben, úgy érzem, eddig jól mentment, tavaly a superpole-ba is bekerültem.” 

    A 26 éves brit 2017-ben debütált a Virgin színeiben, és első próbálkozásra pole pozíciót is szerzett, azonban mindkét versenyről technikai probléma miatt ki kellett állnia.

    Egy évet töltött ott, majd a Jaguarhoz került át, ahol James Calado váltotta le, így tavaly óta ülés nélkül maradt.

    A csapat főnöke, Dilbagh Gill így nyilatkozott új pilótájáról:

    „Már így is voltak kiemelkedő pillanatai karrierje során, biztosak vagyunk benne, jó eredményeket érhetünk el a szezon hátralévő részében.”

    „Nem könnyű beugrani a szezon közepén, főleg a rendhagyó körülményeket figyelembe véve. Alex rendelkezik az éhséggel, a tehetséggel és tapasztalattal, hogy helyt álljon.”

    Pascalnak szeretnénk megköszönni eddigi munkáját, és a legjobbakat kívánjuk neki az elkövetkezőkben.”

    A Mahindra idei autója, az M6Electro eddig megbízhatósági gondokkal küzdött, a csapat másik pilótája, Jérôme d’Ambrosio 16. a bajnokságban.

  • 40 rajthelyes büntetést kaptak a Mahindra versenyzői

    40 rajthelyes büntetést kaptak a Mahindra versenyzői

    A Mahindra Racing számára nem indul jól a mexikói verseny, mely magyar idő szerint 23.00-kor kezdődik majd.

    A csapat mindkét versenyzője, Pascal Wehrlein és  Jerome d’Ambrosio is 40 rajthelyes büntetést kapott, miután autóikban váltót kellett cserélni, mert kérdésessé vált azok megbízhatósága.

    A FormulaEzone.com értesülései szerint a csapat felszakította a plombákat az autókon, hogy hozzáférjenek a szükséges alkatrészekhez. Mindez még az első szabadedzés előtt történt.

    Mivel azonban a mezőny „csak” 24 fős, a 40 helyes büntetés valójában nagyjából egy 5-10 másodperces idő-, vagy egy boxutcaáthajtásos büntetéssel ér fel.

    Nem lesz tehát könnyű napjuk a mahindrásoknak, pedig nagyon szükségük lenne a jó eredményre, mivel Wehrlein jelenleg 12., d’Ambrosio pedig 18. a bajnokságban.

     

     

  • Heidfeld és Dillmann készen állna a bevetésre az FE-ben

    Heidfeld és Dillmann készen állna a bevetésre az FE-ben

    Nick Heidfeld és Tom Dillmann jelezték, szívesen visszatérnének a Formula E-be. Mivel az elektromos sorozat naptára több másik bajnoksággal is ütközik, valószínűleg lesz is erre lehetőségük.

    A Mahindra tartalék- és fejlesztőpilótája, Nick Heidfeld készenlétben van egy beugrás esetére. A német 2018-ban, három Mahindránál eltöltött szezon után lépett döntött úgy, visszalép, és nagykövetként szolgálja a csapatot tovább. Most azonban azt nyilatkozza, felkészült az éles bevetésre.

    „Készen állnék rá, hat hete vezettem is az autót. Azt mondtam a csapatnak: Nézzétek, ha vagyok a tartalék versenyző, időről-időre vezetnem kell az autót.”

    Így is lett, de a szeptemberi tesztek előtt csaknem egy évig nem ült elektromos versenyautó volánjánál.

    „Nagyon élveztem, mert mentünk időmérős módban is, 250 kW-tal. Jól éreztem magam az autóban, örültem a lehetőségnek. Fél napot vezetett a szimulátoros versenyzőnk (Sam Dejonghe), és fél napot vezettem én.”

    „Nem lenne semmi probléma, ha be kellene ugranom, de erre nem sok az esély persze.” – mondja az ex-F1-es, annak ellenére, hogy eddig minden FE szezonban volt versenyzőcsere.

    Nem ő az egyetlen, aki a visszatérés gondolatával kacérkodik. Tom Dillmann a NIO kínai befektetői miatt szorult háttérbe. Hiába van szerződése a mostani évadra, az új tulajdonosok honfitársukat, Ma Qing Huát akarják a második versenyülésben látni.

    Tom Dillmann & Oliver Turvey, NIO, Formula E, racingline.hu
    Fotó: FIA Formula E

    Most a francia versenyző egy meg nem nevezett csapat szimulátorában rója a köröket, de nincs megkötve a keze, bármikor versenyezhetne másik csapattal is.

    Előreláthatóan két hétvégén lesz erre lehetősége Sanyában, illetve Nem Yorkban, amikor a WEC, illetve a DTM is versenyez, így több pilótának is máshol lesz kötelezettsége.

    „Vannak csapatok, akiknek versenyzőre lesz szükségük, ezt már előre lehet tudni. Ha a tapasztalatot nézzük, nem sok pilóta esélyes arra, hogy csak behuppanjon, és rögtön pontokat szerezzen.”

    Tavalyi eredményét – nem szerzett pontot – nagyban beárnyékolja a NIO rossz teljesítménye is. A hajtóegység gyengeségeit figyelmen kívül hagyva csapattársa ellen éppen, de 6-7-re kikapott az időmérőkön. Az ellen az Oliver Turvey ellen, akit a Formula E egyik legtehetségesebb (és csapatait illetően legszerencsétlenebb) pilótájaként tartanak számon.

    „Ha csapatvezető lennék, egy versenyre nem egy újoncot ültetnék be az autóba, hogy a falban kössön majd ki. Valaki tapasztalt versenyzőt keresnék, hátha pontot tud szerezni. Szerintem ilyen szempontból jól állok.”

    Kérdés, jut-e majd neki hely. Eddig két versenyzőről tudni, hogy ki kényszerül hagyni egy-egy futamot. Egyik James Calado, ő Sanyában nem lesz ott, de a Jaguar ülésére már Alex Lynn esélyes. A másik pedig Nico Müller, aki a New York ePrix-t kényszerül kihagyni a Dragonnál.

  • Wehrlein: csábító lenne egy 2021-es ülés az F1-ben

    Wehrlein: csábító lenne egy 2021-es ülés az F1-ben

    Pascal Wehrlein nem akarna visszatérni az F1-be csak azért, hogy a mezőny végén poroszkáljon, de egy jó lehetőséget nem hagyna figyelmen kívül.

    A német-mauritiusi pilóta egy-egy, Manornál, illetve Saubernél eltöltött év után maradt ülés nélkül. Most a Forma E-ben versenyez, már második éve a Mahindra színeiben. A hétvégi szaúd-arábiai idénynyitó dupla hétvégén legjobbja egy tizenegyedik helyezés volt.

    Tavaly ebben a pozícióban zárt, legjobb újoncként. Kétszer dobogós helyen ért célba (egyszer büntetést kapott utána), és egy pole-t szerzett. Úgy tűnhet, jó helyre talált az elektromos sorozatban.

    Azonban Wehrlein nemrég hírbe került egy alakuló spanyol Forma-1-e csapattal. Így lehet, hogy Adrian Campos vezetésével, 2021-ben visszatérhetne a királykategóriába.

    „A Forma-1 nyilván vonzó dolog” – kezdte a Ferrari feljesztőversenyzői feladatait is ellátó 25 éves pilóta – „De jó lehetőségnek kell lennie. Nem versenyeznék utolsóként pusztán azért, hogy az F1-ben lehessek.”

    Bevallotta, 2021 a legkorábbi időpont arra, hogy visszatérjen: „Addig még rengeteg idő van. Körül tudok addig nézni, és megfontoltan hozok majd döntést.”

  • Marad a Mahindra párosa, míg a ZF a csapat új partnere

    Marad a Mahindra párosa, míg a ZF a csapat új partnere

    A Mahindra istálló bejelentette, hogy marad a Pascal Wehrlein és Jerome d’Ambrosio páros a Formula következő szezonjára. Emellett azt is megerősítették, hogy a jövőben a ZF hajtásláncait fogják használni.

    Wehrlein és d’Ambrosio az előző szezon szezon kezdetén igazoltak az indiai istállóhoz, noha a német még a Mercedeses kötődése miatt kényszerült kihagyni a szezonnyitót.

    A belga versenyző szállította a csapat egyetlen tavalyi sikerét, noha a bajnokságban csupán a 11.lett.

    „Köszönetet akarok mondani a Mahindra Racingnek a tavalyi évért, és nagyon boldog vagyok, hogy folytathatom velük. Elképesztően kezdtük az ötödik szezont, kezdtük megmutatni a bennünk rejlő potenciált, ha egy csapatként dolgozunk. Tudjuk, hogy az év második fele nagyon küzdelmes volt a számunkra, de az a tény, hogy a következő idénynek is ugyanígy vágunk neki, jelenti azt, hogy sokkal erősebben térünk vissza és rendszeresen harcolhatunk majd a győzelmekért.” – nyilatkozta d’Ambrosio.

    Wehrlein kilenc ponttal zárt a csapat mögött tavaly az összetettben, de ő szerezte a csapat egyetlen pole-pozícióját még Mexikóban, amit aztán majdnem meg is nyert, de az utolsó métereken fogyott el az energiája. Legjobb eredménye Chiléből van, ahol második lett, rögtön a második versenyén.

    „Örömmel folytatom tovább a Mahindrával. A tavalyi volt a debütáló szezonom, amelyből rengeteg pozitívumot tudok eltenni és ezekre tudok építkezni a második évemre. Nagyon pozitív és jó hangulat van a csapaton belül, miközben keményen dolgoztunk a nyári szünet során és nagyon várom már az újbóli közös munkát.” – mondta a német.

    A csapat korábbi versenyzője Nick Heidfelfd marad továbbra is a hivatalos teszt- és tartalékpilóta, míg Sem Dejonghe – aki az ELMS-ben szerepelt – pedig szimulátor versenyzőként fog ténykedni.

    A Mahindra új hajtásláncot is fog használni, méghozzá a ZF-ét, amely korábban a Venturi partnere volt, de ők immáron a Mercedesét használják majd. Az új partner egyébként a hajtáslánc mellett a kasztni tervezésében és a lengéscsillapítók megalkotásában is segédkezni fog.

  • Spanyol F1-es csapat a láthatáron?!

    Spanyol F1-es csapat a láthatáron?!

    Az egész, a spanyol Salvatore Gandolfótól és Adrian Campostól indult ki. A két kezdeményező, aki számíthat a Monaco Increase Management (MIM) csoport anyagi támogatására, F1-es projektbe kezdett. Szakember gárdát gyűjtenek egy új csapathoz.

    Felvették Peter McCool-t műszaki igazgatónak, mellé pedig Ben Woodot szerződtették, a majdani aerodinamikai részleg tetejére. Mindkettejük dolgozott már korábban bajnoki alakulatban, és azon kívül is sokszínű tapasztalattal rendelkeznek.

    Július végén egy csapat Forma-1-es múlttal rendelkező mérnök lekezdett egy tanulmányon dolgozni egy esetleges F1-be való belépésről, amit be is fejeznek majd, amint az új szabályokat ismertetik október végén.

    A csapat jelenleg előrehaladott tárgyalásokat folytat a jelenlegi csapatokkal és a motorgyártókkal, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsa a jelenleg „Spanish Formula 1 Team” néven futó projektnek 2021-től.

    Már van is két versenyzőjelöltjük, Pascal Wehrlein és Alex Palou személyében, akik jelenleg is szerződésben állnak az MIM-mel.

    Wehrlein, a legfiatalabb DTM-bajnok most a Formula E-ben versenyez a Mahindrával, és a Ferrari fejlesztőversenyzője. Ráadásul már két F1-es szezon van a háta mögött.

    A fiatal Alex Palou jelenleg harmadik helyen áll a Super Formula bajnokságában, Japánban, csak négy pontra lemaradva az éllovastól. Eddig egy győzelme van Fujiból, és két pole pozíciója.

    Az, hogy 2021-ben csatlakozzunk a Forma-1-es világbajnokság mezőnyéhez, egy hosszútávú projekt. Tudjuk, sok kihívás vár még ránk, de van egy szakértőkből álló gárdánk, akik éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy megteremtsük az anyagi fedezetet, amit az FIA kér, és sikerre vigyük ezt a projektet.” – mondta Salvatore Gandolfo.

    Aztán hozzátette: „A költségsapka, az új jövedelem elosztás és a szabályváltozások utat nyitnak a kisebb csapatok belépése felé, és hogy A Forma-1 egy izgalmasabb és kiegyensúlyozottabb bajnokság legyen.”

    Azt is megerősítette, a Campos F2-es és F3-as csapatai továbbra is nevelőegyesületek maradnak, akik új tehetségeket terelnek majd a királykategória felé.

  • A Formula E szeretne budapesti ePrix-t, egyeztetnek

    A Formula E szeretne budapesti ePrix-t, egyeztetnek

    Az ABB FIA Formula E szeretne egy versenyt Budapesten, ezt újfent megerősítette a széria vezére, Alejandro Agag. Holnap pedig először lesz Magyarországon FE bemutató a Nagy Futam keretein belül. Egy GEN2-es autó lesz majd látható, amelyet a Mahindra versenyzője, Jerome d’Ambrosio vezet majd. Az esemény a széria névadó szponzorának, az ABB-nek lesz köszönhető. A cégnek van saját GEN2-es elektromos versenyautója is, amivel parádézni szoktak az ilyen eseményeken, hogy promótálják a szériát. Agag az autosport.com-nak nyilatkozott:

    „Igen, megyünk Budapestre, és szeretnék ott versenyt.”

    Amikor rákérdeztek nála, hogy ez az esetleges új ePrix helyszín nem zavarná-e a Hungaroring hosszútávú Forma-1-es szerződését amellyel rendelkezik a Magyar Nagydíj szervezősége, Agag így válaszolt:

    „Montreálban is ugyanez volt a helyzet. Ezzel együtt tudunk élni, nem vagyunk egymás konkurenciái. Megférünk egymás mellett.”

    Azért is meglepő, hogy lesz Formula E bemutató a Nagy Futamon, mert eredetileg Bécsben is lett volna egy ilyen a múlt héten. Ott azonban ez végül nem történt meg, mert nem sikerült időben minden engedélyt beszerezni. Agag szerint egyáltalán nem baj az, ha rendre új helyszínekre szerveznek FE bemutatót:

    „Van amikor a városok érintettek, valamikor az egyik támogatónk akar bemutatózni egy adott helyszínen. Végeredményben azonban ez a Formula E-nek is jó reklám. Most Budapesten épp egy partnerünk kedvéért lesz mindez.”

    A bécsi verseny rendezői már folyamatosan egyeztetnek a hetedik versenyszezon egy szabad helyére, előbb nem is lenne erre lehetőség. Agag azonban egyelőre lehűtötte a kedélyeket, mert nem is olyan egyszerű csatlakozni a Formula E versenynaptárához:

    „Több időre van szükségük, még nem állnak készen. Ugyanakkor jól haladnak a tárgyalások. Személyesen én még ebben nem vettem részt, de a csapatom igen. Nincs még itt az idejük, de ők egy jó lehetőség.”

    Mi ezt a kérdéskört már egy éve körbejártuk Zürichben, nekünk Alejandro Agag már akkor beszélt egy magyar ePrixről!

  • Bird nyert Hong Kongban, de vizsgálják…

    Bird nyert Hong Kongban, de vizsgálják…

    Sam Bird lett a Hong Kong ePrix győztese, miután hosszasan vívott Andre Lottererrel, de végül ütköztek, és a német így a verseny végén gumidefekt miatt nem tudott nyerni. Bird a verseny nagy részében üldözte Lotterert, többször is megpróbálta megelőzni őt a Virgin autójával. Végül az utolsó előtti körben ment el mellette, amikor Lotterert hátráltatta jobb hátsó gumiján keletkezett sérülés, ami még egy korábbi ütközés eredménye volt kettejük közt.

    Jelenleg is vizsgálják az esetet, így Bird akár el is vesztheti a győzelmét, ha az ütközésért őt teszik felelőssé. Lotterer végül beért, de csak a 14. helyen, így továbbra sem sikerült megszereznie a szériában az első győzelmét.

    Kezdetekben Oliver Rowland vezetett, aki rögtön a rajtot követően átvette a vezetést az első poleját megszerző Stoffel Vandoorentól. Bird jól kapta el a rajtot, és egyből a hetedik helyről áthámozta magát a mezőnyön, és az első kör végén már második volt. Sikerült is átvennie a vezetést, amikor Rowland hirtelen lelassult, feltehetően azért, mert véletlenül megnyomta a FCY (Full Course Yellow) gombot a kormányán.

    Bird elöl is maradt, egészen addig, amíg a Hong Kong Stationnél szélesre vette a fordulót, és ezzel Lotterernek sikerült előre egerésznie magát, és tartotta is ezt a pozíciót a verseny nagy részében. A verseny során többször is pályára jött a biztonsági autó, sőt volt egy 15 perces piros zászlós fázis is, köszönhetően Felipe Nasr és a Mahindrások nem jól sikerült találkozójának. Nasr falazott, amit Jerome d’Ambrosio sem tudott már elkerülni, pedig Hong Kongig ő vezette a bajnoki tabellát.

    Két további eset volt, amikor a biztonsági autónak a pályára kellett még jönnie, az egyik az volt, amikor Vandoorne és Rowland autóit is el kellett távolítani a pályáról, amikor már csak három kör volt a verseny végéig.

    Ha Bird megtarthatja a győzelmét, akkor 18 ponttal előzi meg a bajnoki tabellán d’Ambrosio-t, csapata a Virgin pedig 28 ponttal menne a Mahindra előtt.

  • Hartley is a Ferrari F1 szimulátoros pilótája lesz!

    Hartley is a Ferrari F1 szimulátoros pilótája lesz!

    A volt Toro Rosso pilóta, Brendon Hartley lett a Ferrari 2019-es szimulátor tesztversenyzője. Őt egy teljes szezon után tette ki a Red Bull a királykategóriából, és a pletykák szerint ez már a tavalyi monacói versenyhétvégén megfogalmazódott az energiaitalosokban. A Le Manst is nyert és WEC bajnok versenyző eddig nem árulta el a 2019-es terveit, de most a Ferrari is megerősítette, hogy a fejlesztő pilótájuk lesz.

    A maranellóiaknak hirtelen két kulcsemberük is távozott a szimulátoros posztról 2018 végén: Antonio Giovinazzi az Alfa Romeo Racinghez ment, Danyiil Kvjat pedig visszatért a volt csapatába, a Toro Rossóhoz. Hartley most a Ferrarinál egy négyesfogathoz csatlakozik, akik a szimulátoros munkát végezhetik majd.

    Pascal Wehrlein ezen tevékenysége már ismert volt, mert a motorsport.com leleplezte azt, hogy a Mahindra Formula E versenyülése mellett ezt a munkát is elvégzi majd. Csatlakozik ezen osztaghoz Antonio Fuoco is, aki már nyert versenyt a Formula 2-ben, de a legtapasztaltabb fejlesztő pilóta Davide Rigon lesz.

    Mattia Binotto, a Ferrari frissen kinevezett csapatvezetője így nyilatkozott:

    „Csapatunk négy vitán felül álló tehetségű fiatalt választott,  akiknek velük született érzékük mellett vannak már komoly ismereteik versenyautókkal és pályákkal is. Ezek azok a képességek, amire szükség van a szimulátorban, ami a ma Forma-1-ének az egyik legfontosabb eszköze.”

  • Szirotkin ezúttal egy Formula E autót próbál ki

    Szirotkin ezúttal egy Formula E autót próbál ki

    A Williams korábbi Forma-1-es pilótája, Szergej Szirotkin kicsit a Formula E-be is belekóstol, ugyanis a Mahindra színeiben részt vesz az elektromos széria marrakeshi, januárban megrendezésre kerülő tesztjén.

    A 23 éves orosz szívesen visszatérne az F1-be, azonban amíg ez nem jön össze, más szériák után néz, más gépeket próbál ki. Például beült az Audi DTM autójába, ám 2019-ben vélhetően nem a túraautós versenysorozatban, hanem a WEC-ben vitézkedik majd, méghozzá az LMP1-es SMP Racingnél.

    „A Formula E mostanra az egyik leggyorsabban fejlődő sorozattá nőtte ki magát” – mondta Szirotkin. „A versenyzés elég magas szintű. Egyre több gyártó képviselteti itt magát, bízva az elektromos autók jövőjében. Egyre komolyabb technikák jelennek meg ezekben a gépekben, gyors a fejlődés.”

    „Még 2016-ban vezettem Formula E autót, azóta viszont már más generációs gépeket használnak. Érdekes lesz majd kitapasztalni a különbségeket. Várom már ezt az eseményt a Mahindra Racinggel.”