Sebastian Vettel megjelenése a csütörtöki nap után, vasárnap is erős üzenettel bírt. A Forma-1 politikai szempontból átalakulóban van. Lewis Hamilton már tavaly is élen járt egy sor társadalmi kérdés népszerűsítésében, mint például a Black Lives Matter és a rasszizmus-ellenesség.
Vasárnap Vettel azt mondta, hogy szívesen elfogadja a versenyből való kizárását és a dobogós eredménye megsemmisítését is, miután a stewardok beidézték, hogy magyarázatot adjon a rajtrácson viselt LMBTQ-témájú pólójára.
— Aston Martin Aramco F1 Team (@AstonMartinF1) August 1, 2021
Miután kritizálta Magyarország állítólagos LMBTQ-ellenes törvényeit, a szivárványszínű pólón a „SAME LOVE” (~ ugyanaz a szeretet/szerelem) feliratot hirdette, amit a németnek a himnusz előtt le kellett volna vennie. Vettel erre annyit mondott csak:
„Örülök, ha emiatt kizárnak, de nem érdekel. Újra megtenném.”
Igazi „hosszú hétvége” vár a kamion EB résztvevőire július 16-18 között. A Nürburgringen hat versenyt is rendeznek, azaz a bajnokság szempontjából fontos lehet, ki milyen eredményt ér el. Kiss Norbert és a Révész Racing szeretné ott folytatni, ahol a Hungaroringen abbahagyta.
Az első versenyhétvége felemásan sikerült. A szombati nap rémálom volt számunkra, viszont másnap mindkét versenyét megnyerte Norbi, az egyiket a 8. helyről rajtolva. De ez a Hungaroring volt! Most Németországba utazunk, egy nagy hagyományokkal rendelkező versenypályára, ami az ellenfeleinknek hazai pálya. Számunkra viszont ez egy új feladatot jelent, és mivel hat versenyt is rendeznek, a bajnokság végkimenetele szempontjából rendkívül fontos, ki hol végez. Sascha Lenz és Adam Lacko is nagyon gyors, ezt láthattunk Magyarországon is, de igyekeztünk Kiss Norbert kamionját is megfelelően felkészíteni. Apró fejlesztéseket hajtottunk végre, sikerült tesztelnünk is, így izgatottan várjuk a hétvégét – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.
Nagyon vártam a nürburgringi versenyhétvégét és valóban a hat futam kihívás lesz nekem, mint versenyző és a csapatnak is technikai szempontból. Köszönöm a Révész Racingnek a kitartó munkát és a felkészülést, a támogatóinknak a támogatást. Teljes gőzzel előre! – nyilatkozta Kiss Norbert kétszeres Európa bajnok kamionversenyző.
A hétvége során pénteken szabadedzéseket rendeznek, majd szombaton és vasárnap is a kvalifikációk mellett 3-3 versenyt tartanak.
Christian Klien, a korábbi osztrák Forma-1-es pilóta a hosszútávú bajnokságokban, valamint a szakkommentátorkodásban találta meg a számításait, miután végleg befejezte a tevékenységét a királykategóriában. Igazán monarchiás jelleget ad az interjúnknak az, hogy Ausztriában beszélgettünk vele arról, hogy mit tesz majd a hétvégén Magyarországon…
– Talán itt kezdődött el minden veled, a Red Bull Ringen, pontosabban akkor még Österreichringen. Gyerekként már eleve Sennának szurkoltál, vagy akkor lettél az, amikor személyesen is találkoztál vele?
– Igen, az volt az a pillanat, a Hockenheimringen Ott találkoztam vele, de előtte is rajongtam már a Forma-1-ért. azt azonban elmondhatom, hogy valóban ez volt a kulcsmomentum.
– Kifejezetten mulatságos, hogy gyakorlatilag a teljes egykori 2004-es Jaguar F1 csapat most újra itt van a pályán, csak ezúttal Mark Webber, Björn Wirdheim és te is mint szakkommentátor. Mi a jobb, vezetni, vagy szakérteni?
– Természetesen vezetni, ez egyértelmű. Ugyanakkor már jó ideje itt vagyok a paddockban, az emberek pedig többé-kevésbé ugyanazok, ismerek mindenkit. A Forma-1-et pedig eléggé ismerem ahhoz, hogy a tévében szakértőként is elmagyarázhassam a történéseket. Örömmel is csinálom. Azonban ha csak beszélünk róla, és csak azt látom, hogy mások mennek, előbb-utóbb a dolog felkorbácsolja az embert annyira, hogy magam is autóba akarok ülni újra. Szerencsére továbbra is versenyzem a GT3-as kategóriában, így ezen versenyhétvégéken azt gondolom, hogy jól tudok reagálni erre az ingerre, a volán mögött.
– Mi igazából kommentátori szemszögből nézve a nagy különbség az állami ORF és a magán Servus TV között? Olyasmi ez, mint egy gyári csapat tagjának lenni, majd egy priváté?
– Alapvetően a Servus TV rengeteg energiát öl ebbe. Ami igazán menő, hogy nagyon sok fiatal dolgozik itt akik motiváltak, és égnek a vágytól, hogy dolgozhassanak a Forma-1-ben. Ez világosan látható már a programjukból is, és jó az elegye a szakértőknek is, akik mindannyian versenyeztek is. Velünk van Nico Hülkenberg is, aki tavaly még Forma-1-es versenyautóban ült, és emiatt frissek az élményei. Ez a munka öröm, és ha jól tudom, a következő három évben megoszlanak a közvetítések az ORF és a Servus között. Az pedig egyértelmű, hogy Ausztria egy Forma-1-et kedvelő nemzet. Az osztrákok szívesen néznek tévét, természetesen a Forma-1-et is élőben, nézik mindkét csatornát, hiszen végeredményben csak a száguldó cirkusz történései érdekli őket. A Servusnál megpróbáljuk mindezt még közelebb hozni a nézőkhöz.
– A hétvégén már újra versenyzel, és pont Magyarországon, a GT3-as autóddal. Mit vársz mégis magadtól és a csapattól a Hungaroringen?
– Megpróbálunk nyerni, hiszen a bajnokságban a második helyen vagyunk épp. Tavaly is jó versenyünk volt a Hungaroringen. Nyertünk is, ráadásul az összetettben, pedig a Pro-Am osztályban versenyzünk. Budapestre mindig örömmel jövök, menő a pálya, nincs is messze Ausztriától, kicsit olyan mindig ott az érzésem, mintha hazai pályán lennék, így izgatottan várom.
Fotó: Vámosi Péter
– A DTM is megújult, GT3-as alapokon, sokan pedig azt várták, hogy állandó szereplője is leszel a sorozatnak…
– Fogok ott azért versenyezni idén, három alkalommal, Zolderben, a Nürburgringen és Assenben. Az autók valóban GT3-as alapúak, gyakorlatilag ugyanolyanok, mint amelyekkel az GT Openban versenyzünk, vagy GT World Challenge-en. Már a szezon előtt kiderült, hogy lesznek ütközések a Forma-1-es időpontokkal, míg a GT Openra meg addigra már leadtuk a nevezésünket, így idén csak három versenyen tudok majd ott indulni.
– Amennyiben nyernél idén is a Hungaroringen, milyen snapszot vagy pálinkát vigyenek neked a rajongók ajándékba?
– Marillenschnaps, amennyiben van ilyen nálatok. (Magyarán jó lesz neki a barackpálinka is. – a szerk.)
Nem titok, Hartmann László életműve és az első Magyar Nagydíj megrendezése 1936. június 21-én mint téma, mindig is közel állt hozzám.
Régebb óta kiemelten foglalkozom az eseménnyel, így érdemes a korábbi írásaimat is elolvasni erről. Pedig azóta változtak a webes rendszerek, a nevünk, és sok minden más is.
10 éve még F1Csatorna volt a nevünk, és szinte az egész oldalt aznap ennek szenteltük alá, Kelemen Attila akkori főszerkesztővel. Öt éve már dr. Négyesi Pál autótörténésszel, a magyarjarmu.hu alapítójával már sokkal komolyabb tetteket hajtottunk végre. Kanadából előkerítettük a – nevezzük így – Hartmann örökséget, így akár sosem látott képanyaghoz is juthattunk. Ebből bemutattunk párat a DigiSport reggeli műsorában is akkor, ugyanígy ahogy ma is: a futball Európa-bajnokság kellős közepén.
Idén hasonlóra nem kerül sor, hiszen Pali már Ausztriában él azóta. Sajnos olyan is megtörtént az eltelt évek alatt, hogy egy „jeles” szakírónk felhasználva a kutatási anyagunkat amihez hozzájutott. Túl rendesek voltunk, azt javarészt magáévá tette, és megjelentette. Szerencsére közel sem lett teljes a dolog. Maradjunk annyiban a dolog etikai és egyéb részét nem is firtatva, hogy érdemes kivárni azt, amíg mi elő nem állunk egy sokkal teljesebb képről, az egyik legeredményesebb hazai autóversenyzőnkről.
Az öt évvel ezelőtti írásomhoz képest is már sokkal többet tudunk természetesen az első Grand Prix-nk rendezésével kapcsolatosan. Egyrészt, a Királyi Magyar Automobil Club már a húszas évek végén indítványozta azt, hogy Magyarországon is legyen futam, de a gazdasági világválság közbe szólt. Évekig nem is történt semmi, de végül Hartmann László csillaga oly sebesen ívelt fel és oly fényesen kezdett el ragyogni, hogy a kérdés újra napirendre került. László természetesen oroszlánrészt vállalt a dologban, és külföldi versenyein folyamatosan győzködte a versenytársakat, hogy érdemes lenne majd indulniuk az első Magyar Nagydíjon.
Voltak persze gondok, az első rendezés körül
Hazánk első Grand Prix-je végül 1936-ban került megrendezésre, természetesen ez is igazán magyarosra sikeredett. Igazi, vagy önjelölt arisztokraták, újságírók, magas rangú tisztségviselők, valamint kalandorok és zsiványok is egymás kezébe adták a kilincset. Olykor a telefonkagylót is, és mindenki az előjogaira hivatkozva akart magának, és barátainak jegyet szerezni a versenyre. A KMAC titkársága persze ellenállt, pedig ha tudták volna…
Tudták volna, hogy bizony élelmes ember a magyar. Magyarán jegyet hamisít, ha már nem látták el túl bonyolult másolást nehezítő elemekkel a kartonpapírt. A versenyt követően vagy két hónapig nyomozták, hogy miképp lehetett ugyanolyan sorszámmal több száz (!!!) jegy, összességében pedig több ezer, amely nem hivatalos forrásból származott. Nem is annyira meglepő így már talán az, hogy 1936-ban hatalmasat bukott a dolgon anyagilag a „promóter” Királyi Autóklub, így egy évvel később inkább már kétkerekűek számára rendeztek ugyanitt Grand Prix-t, utána pedig már erőteljessé vált a háborús hangulat és készültség, így a Magyar Nagydíj elfelejtődött egy időre…
Fotó: Badics Gergely/machinaagilis.com
Fotó: Badics Gergely/machinaagilis.com
Fotó: Badics Gergely/machinaagilis.com
Fotó: Badics Gergely/machinaagilis.com
Magunk részéről mindenesetre tisztességgel ápoljuk ennek az emlékét, ha már a politikusaink elfeledték a dolgot az elmúlt 85 évben. Voltak persze itt még nemzetközi versenyek a hatvanas évek végén. De a Budapest rali egyik szakaszaként is utoljára a nyolcvanas években voltak a Népligetben versenyautók, versenyszerűen. Változatlanul azt gondoljuk, hogy remek Formula E helyszín lehetne, és bizony, tud erről Alejandro Agag is, hiszen konkrét forgatókönyvet adtunk a kezébe, hogy miért is lenne ez jó dolog…
Van persze újdonság is!
Szerencsére a digitális technológia is folyamatosan fejlődik. Ma már megtekinthetjük a verseny rövid összefoglalóját feljavított képminőség mellett, akár 60 fps-sel is! Egyáltalán nem lennék meglepve azon, ha 5 év múlva mindezt már utólag, mesterséges intelligenciával színezetten is megtehetnénk…
Végül, de nem utolsósorban az idei igazán figyelemfelkeltő lead képért és a cikkben található további renderelt illusztrációkért köszönettel tartozunk Badics Gergelynek, akinek további munkásságát érdemes megnézni a https://machinaagilis.com nevű weboldalán.
A hosszútávú növekedés és a versenyképesség feltétele egyre inkább a fenntarthatóság lesz, ami új piaci lehetőséget jelent a gazdaság szereplőinek. A nemzeti kibocsátás-csökkentési vállalások mellett a fenntartható termékek és szolgáltatások iránt növekvő lakossági igények is előmozdítói a környezetipari innovációknak. A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó célja, hogy bemutassa a közép-európai országok fejlesztéseit a hulladékgazdálkodás, az élelmiszertermelés, a közlekedés, az energia, az okos városok, vagy éppen a vízgazdálkodás területén.
Kitermel-legyárt-eldob – manapság ez a gazdasági modell, az új erőforrások és nyersanyagok folyamatos felhasználását igénylő, immár fenntarthatatlan növekedés tartja mozgásban a világgazdaságot. Sokáig nem is gondoltunk arra, hogy mi történik, ha a nyersanyagokat kontroll nélkül használjuk, és még ma sem tudjuk biztosan, hogy ennek következményei visszafordíthatók-e. A fenntarthatóság az egyik legtöbbet idézett fogalommá vált, amely kérdések sokaságát vonja maga után. Hogyan tudjuk a klímaváltozás negatív hatásait csökkenteni? Miként tudjuk városainkat élhetőbbé tenni, a környezetszennyezést megállítani, vizeink tisztaságát megőrizni? Hogyan tudjuk a közlekedésünket fenntarthatóvá tenni? És miként tudják vállalkozásaink versenyképességüket megőrizni, a fenntarthatósági fordulat lehetőségeit kiaknázni?
Ma már nyilvánvaló: környezetünk megóvása érdekében körforgásos gazdasági modellre kell átállni, ahol minden szektor a maga lehetőségeivel és eszközeivel hozzájárul a fenntarthatósági fordulathoz. Az ehhez szükséges innovációk ösztönzésével, új, exportképes termékek és szolgáltatások fejlesztésével Magyarország nemcsak egy élhetőbb jövőhöz járul hozzá, hanem a hazai cégek versenyképességét is előmozdítja.
A Planet Budapest 2021 Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére jött létre azzal a céllal, hogy bemutassa a világnak a közép-európai tudást, a kutatási projekteket, az innovatív termékeket és szolgáltatásokat.
Versenyelőny a fenntarthatóság
Az ma már vitathatatlan, hogy azok a vállalatok, amelyek elkötelezettek a fenntarthatóság iránt akár termékeik, szolgáltatásaik, akár működési stratégiájuk révén, versenyelőnyre tesznek szert.
A fenntartható gazdasági növekedés kulcsa pedig az innovációban rejlik – legyen szó összecsukható konténerekről, napelemes okospadokról vagy a kidobásra szánt élelmiszerek eladását segítő applikációról – a Planet Budapest 2021 célja nemcsak bemutatni az innovációkat, hanem elősegíteni a vállalatok közötti üzleti kapcsolatépítést és tapasztalatcserét is.
Fotó: Planet Budapest
Planet Budapest: alakítsuk együtt a jövőnket!
2021. november 29. és december 5. között rendezik meg a visegrádi országok közös fenntarthatósági rendezvényét Budapesten, a Hungexpon. A Planet Budapest 2021 keretében megvalósuló Fejlődés harmóniában a természettel – Fenntarthatósági Expón magyar és a visegrádi országokból érkező kiállítók mutathatják be az élelmiszeripart, a vízgazdálkodást, az energiaszektort, a hulladékgazdálkodást, a közlekedést, illetve a nagyvárosokat és otthonokat modernizáló, a fenntartható fejlődési fordulatot előmozdító, legújabb fejlesztéseiket, megoldásaikat.
A rendezvény iránt érdeklődő vállalatok, startupok, felsőoktatási intézmények és szakmai szervezetek egy online felület kitöltésével jelezhetik kiállítói szándékukat. A kedvezményes kiállítói díj a megjelenési lehetőségen túl magában foglalja a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség által kínált szakmai felkészítést is. A kiállítókról összeállított digitális katalógushoz pedig minden Magyarországra utazó külföldi delegáció és valamennyi résztvevő hozzájuthat már a szakkiállítást megelőzően.
A Planet Budapest 2021 Expóján több mint 150 hazai és a visegrádi országokból érkező vállalkozás, startup és oktatási intézmény vehet részt, de a helyek gyorsan fogynak, ezért fontos, hogy a fenntarthatóságban üzleti lehetőséget látó cégek mielőbb jelezzék részvételi szándékukat.
Jelentkezzen kiállítónak a Planet Budapest weboldalán!
15 kamion sorakozik majd fel a Hungaroring rajtrácsára a hétvégén, hiszen kezdődik a 2021-es szezon. A rajongók is ott lehetnek a nézőtéren, akik nem is kétség, hogy a helyi matadornak, Kiss Norbertnek szurkolnak majd, aki tavaly a hazai környezetében három győzelmet is aratott itt.
Legnagyobb kihívója a cseh Adam Lacko lehet, aki tavaly kétszer is nyert a gyors Buggyra Freightlinerével. A hatszoros FIA ETRC bajnok Jochen Hahn nagyon szeretné a hetedik címet is magáénak tudni, és keményen dolgozott a téli felkészülés alatt az új IVECO S-Way versenykamionján, hogy készen álljon erre a kihívásra.
Sascha Lenz remekül kezdett tavaly az első versenyhétvégén Mostban, vezette is a cseh forduló után a tabellát. Csapata keményen dolgozott a felkészülési időszak alatt, és gondosan átalakították a kamionját, hogy biztosan ott folytathassa, ahol tavaly abbahagyta.
A Hungaroringen ott lesz természetesen a spanyol Európa-bajnok, Antonio Albacete is, a T Sport Bernau istállójával. Az alakulat Nogaroban tesztelte a kamionjukat a szezon előtt, és ígéretesnek tűnik annak a teljesítménye, tavalyhoz képest két másodpercnyit gyorsultak körönként.
A Team Schwabentrucknál vezető Steffi Halm pedig megmutatta már tavaly, hogy folyamatosan a top 5-ben képes végezni a csapat új IVECO S-Way kamionjával, így német versenyzőnő idén további kupákkal gazdagítaná a gyűjteményét.
Magyarországon pedig újra velünk lesz René Reinert, illetve a Don’t Touch Racing, André Kursimmal a volánnál az IVECO-ikkal, de újoncként érkezik Tom O’Rourke is az MV Commercial Truck Racing Team-mel.
Tavaly a Goodyear kupában is sok gyors versenyző mutatta meg, hogy képes harcolni a sikeréért. A német Steffen Faas jó formában volt tavaly a teljesen új Tankpool24 SCANIA-jával. Két győzelmet szerzett ebben az osztályban, és 4 dobogós helyezést, és ezzel vezette is a bajnokságot. Idén is üldözőbe venné a dobogós helyeket.
Téo Calvet, a Buggyra fiatalja volt Faas egyik közvetlen riválisa 2020-ban. A francia pilóta két győzelmet szerzett Magyarországon, de az összesített ranglistában is feljutott a dobogóra itt, egy harmadik hellyel. A német Clemens Hecker is beleszólt olykor az ő küzdelmükbe, és idén is szeretné tovább gyűjteni az „ezüstöt”.
A 16 éves Aliyyah Koloc, a Buggyra juniorjaként tér vissza a mezőnybe, de már a tavalyi tapasztalatokkal felvértezve. Ismerős arc lesz még az ETRC rajtrácsán a brit Shane Brereton, aki 2019-ban megnyerte a Promóterek kupáját, és most megismételné a korábbi sikereit.
Aki pedig elolvasta idáig a cikket, annak eláruljuk a hiányzót az éves nevezők közül: ɔǝᴉuɐſ ʎuoɥʇu∀
Az élő közvetítés mindig az időmérővel és a szuper pole-lal kezdődik, majd jön a két verseny, szombaton és vasárnap. Lesznek exkluzív háttérinformációk, és interjúk is.
A versenyeket, és az összefoglalókat adják idén már bizonyos tévécsatornák is az egész világon, Magyarországon a Sport TV. Teljes lista alább.
FIA ETRC HUNGARORING ÉLŐ STREAM
2021. június 12. szombat
11:30 – 12:15 Időmérő és Super Pole 1
13:35 – 14:40 Futam 1
15:35 – 16:40 Futam 2
2021. június 13. vasárnap
10:15 – 11:00 Időmérő és Super Pole 2
12:25 – 13:30 Futam 3
14:25 – 15:30 Futam 4
TV KÖZVETÍTÉS
TERÜLET
KÖZVETÍTŐ
TERMÉK
EURÓPA
Ausztria
Motorvision TV
Összefoglaló
Bosznia-Hercegovina
Sport Klub – Bosn./Herzeg.
Hírek/Magazin2
Bulgária
Diema Sport
Összefoglaló
Horvátország
Sport Klub – Croatia
Hírek/Magazin2
Csehország
ČT 1
Összefoglaló
Csehország
ČT 24
Összefoglaló
Csehország
ČT Sport
Összefoglaló
Csehország
Nova – Czech Republic
Összefoglaló
Csehország
Sport5 – CZE
Élő műsor, Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Dánia
V Sport – Denmark
Hírek/Magazin2
Dánia
Viaplay – Denmark
Hírek/Magazin2
Finnország
C More
Hírek/Magazin2
Franciaország
L’Equipe TV France
Összefoglaló
Németország
Motorvision TV
Összefoglaló
Magyarország
Sport1 – Hungary
Élő műsor, Összefoglaló
Izland
Viaplay – Iceland
Hírek/Magazin2
Olaszország
Limitless Race TV
Klippek
Olaszország
MS Motor TV
Hírek/Magazin2
Málta
Total Sports Network
Hírek/Magazin2
Montenegró
Sport Klub – Montenegro
Hírek/Magazin2
Hollandia
Ziggo Sport
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Norvégia
V Sport – Norway
Hírek/Magazin2
Norvégia
Viaplay – Norway
Hírek/Magazin2
Lengyelország
Motowizja TV
Összefoglaló, Hírek/Magazin2,3
Lengyelország
Viaplay – Poland
Hírek/Magazin2
Románia
Sportrextra.ro
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Oroszország
Drive TV
Hírek/Magazin3
Oroszország
Motorsport.TV Russia
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Szerbia
Sport Klub – Serbia
Hírek/Magazin2
Szlovákia
Sport5 – SVK
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Szlovénia
Sport Klub – Slovenia
Hírek/Magazin2
Spanyolország
Garage TV
Hírek/Magazin2
Svédország
V Sport – Sweden
Hírek/Magazin2
Svédország
Viaplay – Sweden
Hírek/Magazin2
Svájc
Motorvision TV Schweiz
Összefoglaló
Egyesült Királyság
Sports Channel Network
Hírek/Magazin3
Balti országok
Motowizja Baltics
Összefoglaló, Hírek/Magazin2,3
Balti országok
Viaplay – Baltikum
Hírek/Magazin2
Páneurópai
auto, motor und sport TV
Összefoglaló
Páneurópai
EBU / Eurovision
Hírek
Páneurópai
Motorvision TV International
Összefoglaló
Páneurópai
Stream TV
Hírek/Magazin3
ÉSZAK-AMERIKA
Észak-Amerika
AllSportsNetwork
Hírek/Magazin4
Észak-Amerika
Eleven Sports North America
Hírek/Magazin4
Észak-Amerika
MotorTrend on Demand
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
LATIN AMERICA
Latin America
El Garage
Hírek/Magazin2
ÁZSIA
Kína
Star Sports – China
Hírek/Magazin4
Hongkong
beIN Sports Hong Kong
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
India
Star Sports – India
Hírek/Magazin4
Indonézia
beIN Sports Indonesia
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Indonézia
Fox Sports – Indonesia
Hírek/Magazin4
Indonézia
Star Sports – Indonesia
Hírek/Magazin4
Indonézia
Star Sports – NPL Indonesia
Hírek/Magazin4
Japán
Fox Sports – Japan
Hírek/Magazin4
Malajzia
beIN Sports Malaysia
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Malajzia
Fox Sports – Malaysia
Hírek/Magazin4
Malajzia
Star Sports – Malaysia
Hírek/Magazin4
Mianmar
Canal+
Hírek/Magazin3
Fülöp-szigetek
beIN Sports Philippines
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Fülöp-szigetek
Fox Sports – Philippines
Hírek/Magazin4
Fülöp-szigetek
Solar Sports
Hírek/Magazin3
Szingapúr
beIN Sports Singapore
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Szingapúr
Star Sports – Singapore
Hírek/Magazin4
Tajvan
Fox Sports – Taiwan
Hírek/Magazin4
Tajvan
Star Sports – Taiwan
Hírek/Magazin4
Thaiföld
beIN Sports Thailand
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Vietnam
Fox Sports – Vietnam
Hírek/Magazin4
KÖZEL-KELET
Közel-Kelet
Dubai Sports Channel
Hírek/Magazin4
Közel-Kelet
Motorvision TV Middle East
Összefoglaló
Közel-Kelet
My Sports One HD
Hírek/Magazin3
AFRIKA
Zimbabwe
PrimeView
Hírek/Magazin3
Pán-Afrika
Motorvision TV Africa
Összefoglaló
ÓCEÁNIA
Ausztrália
beIN Sports Australia
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Új-Zéland
beIN Sports New Zealand
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
NEMZETKÖZI
News Agency
sntv
Hírek
Worldwide OTT
Motorsport.com
Klippek
Worldwide OTT
Motorsport.TV (OTT)
Összefoglaló, Élő stream
Worldwide OTT
Motorvision.tv
Klippek
WWW
Autospeed
Hírek/Magazin
WWW
FastZone
Hírek/Magazin
Megjegyzések
2 A FastZone magazinban megjelenő tudósítás
3 Az Auto Speed magazinban megjelenő tudósítás
4 A Racemax magazinban megjelenő tudósítás
Anderson már Magyarországon próbálja ki az SL Trucksport által épített MAN versenykamiont, és csapatként Sascha Lenzzel Team Löwenpower néven indulnak harcba. A brit és a német kamionversenyző közötti együttműködés még 2019-ben kezdődött, hamar barátokká is váltak.
2020-ra Anderson és Lenz összeálltak, amikor a bajnokságba csapatként már Löwenpower néven neveztek. Sajnos a rövid szezon miatt nem tudták megmutatni az erősségeiket, de a versenyzők motiváltak, és meg akarják mutatni, hogy mire képesek. Anderson így nyilatkozott:
„Saschával és a csapatával felépítettünk egy jól működő kapcsolatot az elmúlt években. Vele egyidős vagyok, jó a viszonyunk, és segítsük egymást abban, hogy tovább fejlődjünk a bajnokságban.”
A #33-as rajtszámú jobbkormányos MAN-t az SL Trucksport építette, ez az első ilyen járgány a németek weißenthurmi bázisáról. Jamievel közösen találták ki a dizájnt és a színeket, és az inkább kék kamion után nyilván sokan megfordulnak majd a Hungaroringen, jó egy hét múlva. Így folytatta a brit pilóta:
„Tavaly kezdtük el az építést, és mindent titokban tartottunk. Teljesen megváltoztattuk a színeket, így most már kékben versenyzem, amely hasonlít Sascha zöld kamionjához. Az a minőség amit ő és az alakulata képvisel, az kiemelkedő.”
Az elmúlt években Anderson folyamatosan fejlődött és javított a teljesítményén a bajnokságban. 2019-ben a brit pilóta 12 kategória győzelmet aratott és második lett a Promóterek kupájában. Tavaly a Goodyear kupában két győzelmet szerzett és egy dobogós helyezést, így újra a győzelemre hajt, ha már a megkoronázása 2019-ben elmaradt. Erről ennyit mondott:
„Az elmúlt években megmutattuk az eredeti kamionunkkal is, hogy fejlődőképesek vagyunk. Azt éreztem, megtehetem a következő lépést, egy új kamionnal és festéssel. Szorosan együttműködünk Saschával, és látjuk azt, ahogy ő és a csapata dolgozik. Az, hogy milyen részletességgel teszik ezt, különösen izgatottá tesz, várom, hogy újra versenyezhessek. Nehéz évek voltak ezek, és még nem jöttünk ki belőle, de várjuk már a szezon kezdetét, hogy újra ott legyen a helyünk a mezőnyben. Készen állunk erre az új kihívásra, és nagyon várom már, hogy terelgethessem az új kamiont majd a magyar pályán.”
Üzleti fordulatot is hoz a fenntarthatóság. Mindezt jól mutatja, hogy a fenntarthatósági technológiák fejlesztésével foglalkozó szektorok növekedése 2030-ig elérheti az évi 25 százalékot is, illetve hogy ma már globálisan a befektetők több mint 50 százaléka veszi figyelembe pénzügyi beruházási döntéseinél a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontokat is. A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó egyik tematikai fókuszpontja éppen annak bemutatása, hogy a fenntarthatóság ma már nemcsak kihívás, hanem gazdasági lehetőség is.
2021. november 29. és december 5. között, a Hungexpon rendezik meg a visegrádi országok közös fenntarthatósági rendezvényét. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében megvalósuló Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó célja inspiráló közeget biztosítani a politikai, gazdasági, pénzügyi és tudományos élet szereplőinek a párbeszédhez és a megoldások kereséséhez. A Planet Budapest 2021-en belül megvalósuló Fejlődés Harmóniában a Természettel – Fenntarthatósági Expó pedig olyan innovatív és fenntartható technológiákat mutat be a nagyközönség számára, amelyek egyszerre képesek formálni a jövő hétköznapjait és üzleti életét.
Azt, hogy a fenntarthatóság ma már nemcsak kihívás, hanem üzleti lehetőség is, jól mutatja, hogy Európában az intézményi befektetők 92 százaléka köti üzleti döntéseit a fenntarthatósági irányelvekhez. Sőt, a fenntarthatóság ma már kifejezett versenyelőny lehet bármely vállalkozás számára. Mindezt alátámasztja, hogy a zöld kötvények kibocsátása a 2012. évi 2,6 milliárd dollárról 2018-ban 167,6 milliárd dollárra nőtt. De ugyanezt demonstrálja, hogy egy, a Planet Budapest 2021 megbízásából készült kutatás szerint a magyarok 43 százaléka lenne hajlandó többet költeni környezetbarát termékekre.
„A téma kifejezetten érdekli a magyar társadalmat, és sokan még többet szeretnének tenni a fenntarthatóság érdekében. A Planeten éppen ezért az ehhez szükséges teljes eszköztárat kívánjuk közérthetően bemutatni. Szeretnénk rávilágítani, hogy ezek a megoldások nem feltétlenül járnak lemondással, vagy a megszokott komfortunk csökkenésével, sok esetben pedig jelentős költségmegtakarítást is eredményezhetnek a családok, háztartások számára” – hangsúlyozta Joó István helyettes államtitkár, a Planet Budapest 2021 lebonyolításáért felelős kormánybiztos.
Fotó: Planet Budapest
A fenntarthatóságnak ma már jelentős a makrogazdasági súlya is, kiválóan jelzi ezt, hogy csak a környezetvédelmi ráfordítások értéke – a vállalatok, a háztartások és az állami intézmények költéseit összeadva – Magyarországon meghaladja az évi 735 milliárd forintot, illetve hogy a környezetvédelmi iparban dolgozók száma immáron eléri a 42 ezer főt. Figyelemre méltóak a globális számok is; a fenntarthatósági fordulat 2030-ig világszerte 24 millió új munkahelyet teremthet. A várakozások szerint többek között olyan területek szereznek fontos szerepet a jövő gazdaságában, mint a szén-dioxid-lábnyom csökkentésére irányuló technológiák, a fenntartható városok fejlesztését segítő megoldások, vagy éppen a víztisztítással kapcsolatos eljárások.
„A biztató számok ellenére a fenntarthatósági fordulat csak akkor lesz sikeres, ha úgy tudjuk a környezeti mutatóinkat javítani, hogy közben a gazdaságnak is sikerül további lendületet adni. A magyar környezetipari export értéke megfelelő innovációval és befektetői tőke bevonásával néhány éven belül a sokszorosára növelhető” – emelte ki a kormánybiztos.
A Planet Budapest 2021-en belül megvalósuló Fejlődés Harmóniában a Természettel – Fenntarthatósági Expó célja, hogy a vállalati szféra képviselői ne csupán kihívásként, hanem lehetőségként is tekintsenek a fenntarthatóságra. Ennek érdekében a szakkiállítás célzottan támogatja az üzleti kapcsolatok építését, segítve ezzel a hazai és nemzetközi együttműködéseket. A kiállítói regisztráció már elindult, a részvételt fontolgató vállalkozásoknak érdemes mielőbb jelezni jelentkezési szándékukat a Planet Budapest hivatalos honlapján elérhető online jelentkezési felület kitöltésével.
„Kiemelt célunk teret biztosítani a régió vállalkozásainak üzleti kapcsolatok létrehozására és tudáscserére” – hangsúlyozta Joó István.
A 27 éve tragikus körülmények között elhunyt Ayrton Senna Magyarországon is rendkívül népszerű volt.
Az ifjú brazil karrierje akkor ívelt fel, amikor 1986-ban megnyitotta kapuit a Hungaroring. Pokolian bizonyítani akart a fiatal pilóta: bizony sergett-forgott az edzéseken a Team Lotus Renaultjával, mert annyira érezni akarta a határokat az új pálya friss aszfaltján.
Később lett ismert vele kapcsolatban az, hogy még egy LADA-t is kölcsönkért, hogy extra köröket tehessen meg a mogyoródi aszfaltcsíkon.
Az időmérőkön kiderült, ennek bizony volt is értelme, hiszen a pole pozíciót Senna szerezte meg, aki az 1994-ben bekövetkezett haláláig Magyarországon rendre a dobogón végzett, kivéve 1993-ban, amikor kiállni kényszerült.
A Magyar Nagydíj kezdeti éveiben Urbán Tamás az Ifjúsági Magazin fotósaként jelen lehetett a versenyen, ami akkoriban igazi kiváltság volt. Az ő felvételeiből csemegézünk most, a később háromszoros világbajnokká váló Sennáról, a Hungaroringen.