Címke: Magyarország

  • Zolder nagyon várja már a kamionos mezőnyt

    Zolder nagyon várja már a kamionos mezőnyt

    A 2020-as kényszerű szünet után a FIA Kamion Európa-bajnokság ezen a hétvégén visszatér Belgiumba, Zolder pályájára, a 2021-es szezon ötödik fordulójára. Idén eddig rengeteg akciót és szoros versenyt láthattunk a szériában.

    Az eddig 4 győzelmet arató magyar pilóta, Kiss Norbert jelenleg a bajnoki tabella élén áll, minimális, hárompontos előnnyel a második helyen álló Sascha Lenz előtt. Ő a 4. futamon a Mostban szerezte meg a győzelmet.

    Adam Lacko, két hete a hazai versenyén, Mostban két dobogós helyezést ért el, szeretne az első helyre kerülni, és csökkenteni a Kiss és Lenz közötti különbséget.

    A T Sport Bernau versenyzője, Antonio Albaceténel jó eredményei vannak Zolderben, hiszen a múltban kétszer is tudott nyerni itt. Mostban dobogós helyezést ért el, és még többet akar.

    Jochen Hahn, ötödik helyen áll a tabellán, és nehéz vasárnapja volt Mostban, ahol a 4. futamban kiesett. Neki azonban komoly tapasztalata van Zolderben, hiszen az elmúlt években több győzelmet is aratott itt.

    IVECO-s versenyzőtársának, Steffi Halmnak, aki csak két ponttal van Hahn mögött, vegyes hétvégéje volt Mostban, ahol vasárnap kiesett. Steffi 2018-ban győzött Zolderben, a magyarországi szezonnyitón is remek teljesítményt nyújtott, így a dobogóért szeretne majd harcba szállni.

    André Kursimnak nagyon szép emlékei vannak Zolderről, miután 2017-ben itt szerezte meg élete első FIA ETRC győzelmét. A Don’t Touch Racing pilótája legutóbb Mostban szerzett győzelmet, és ezen a hétvégén megpróbálja megismételni ezen sikerét. Zolder remek terep a német René Reinert számára is, aki 2019-ben nyert itt.

    A Goodyear Kupáért is folyik a küzdelem, több versenyző is hajt a bajnoki címre.

    A Buggyra Racing fiatal titánja, Téo Calvet vezeti a tabellát, miután három győzelmet aratott csapata hazai pályáján, Mostban. A brit versenyző, Shane Brereton szintén három futamgyőzelmet aratott az idei szezonban, és a második helyen áll, mindössze hat ponttal lemaradva a franciától.

    A szintén brit Jamie Anderson győzelmet aratott a Hungaroringen rendezett nyitó futamon, de azóta nehezen találja a helyét az új kamionjával. Anderson Mostban már biztatóbb tempót mutatott, dobogós helyezést ért el, és jelenleg a Goodyear Kupa tabelláján a harmadik helyen áll.

    A Tankpool24 pilótája, Steffen Faas a magyarországi erős szezonkezdet után, ahol három dobogós helyezést szerzett, kissé vegyes hétvégét zárt Mostban, és szeretne újra az élmezőnybe kerülni. Aliyyah Koloc 22 pontot gyűjtött a csapat hazai versenyhétvégéjén Mostban, és jelenleg az ötödik helyen áll a Goodyear-kupában. Clemens Hecker mind a négy futamon pontot szerzett Mostban, és az összesített tabellán a hatodik helyen áll.

    Tom O’Rourke Zolderben ismét az MV Commercial MAN volánja mögé ül majd. A brit pilóta Mostban debütált az ETRC-ben, ahol 15 pontot szerzett a hétvégén. Egy régi ismerős is rajthoz áll majd Zolderben, hiszen a spanyol Luis Recuenco is csatlakozik a mezőnyhöz ezen a hétvégén. Recuenco legutóbb 2019-ben versenyzett az ETRC-ben, akkor a Promoters Cup harmadik helyén végzett.

  • Schumacher esőtáncot jár Spa-Francorchampsban

    Schumacher esőtáncot jár Spa-Francorchampsban

    Mick Schumacher nagyon reméli, hogy a hétvégén Spa-ban esni fog az eső, mert úgy gondolja, egy nedves pálya lehetőséget adna neki és a Haasnak, hogy tündökölhessenek Belgiumban.

    Legutóbb Magyarországon a feszült helyzet és a futam elején kialakult rendkívüli körülmények lehetővé tették Schumacher számára, hogy az első tíz közé keveredjen, sőt, az F1-es újonc egy ponton tíz körön keresztül Max Verstappennel is csatázott. Schumacher végül a Hungaroringen a 12. helyen végzett, ami karrierje legjobb eredménye, és a verseny elején uralkodó nedves körülmények bizonyosan fellendítették a Haas teljesítményét.

    A német pilóta reméli, hogy az Ardennekben ezen a hétvégén még több segítséget kap az elemektől, és eddig úgy tűnik, hogy az időjárás-előrejelzés alapján az imái meghallgattattak. A Formula1.com-nak beszélt erről:

    „Esőben reménykedem, minden este és minden nap drukkolok, hogy továbbra is csak essen. Megijedtem kissé, amikor tegnap megérkeztem, mert napos idő volt, szóval remélhetőleg az eső marad, és ez lehetőséget adhat nekünk itt.”

    Spa nyilvánvaló, hogy erősen köthető a Schumacher család örökségével, hiszen Mick édesapja, Michael 1991-ben itt mutatkozott be az F1-ben, majd hatszor nyert később Belgiumban. De a Haas 22 éves pilótája is többször volt már eredményes a legendás ardenneki pályán:

    „Volt már pár jó futamom itt. Az első pole pozícióm köthető ide, az első futamgyőzelmem 2018-ban az F3-mal, amiből aztán egy többszörös futamgyőztes sorozat lett. Szóval egyértelmű, igen, ez egy olyan pálya, amit nagyon élvezek, és kifejezetten örülök annak, hogy a hazámhoz közel térhetek vissza. Rengeteg rajongóm jön ide, évek óta nekem szurkolnak, szóval igen, ez egy pompás hely.”

  • Ocon reméli, hogy Messi és a PSG megnyeri a Bajnokok Ligáját

    Ocon reméli, hogy Messi és a PSG megnyeri a Bajnokok Ligáját

    Esteban Ocon francia F1-es pilóta hihetetlennek nevezte Lionel Messi átigazolását a PSG-hez a Barcelonától és bízik benne, hogy az argentinnak döntő szerepe lesz abban, hogy párizsi csapat európai sikereket érhessen el. Amikor megkérdezték arról, hogy mit gondol Messi csatlakozásáról a PSG-hez, így felelt:

    „Nos, ez annyira izgalmas. Azt hiszem, egyértelműen elmondhatjuk, hogy a világ legjobb játékosai vannak a csapatunkban. Ez hihetetlen. Egyértelműen erősítiés ez az értékeinknek. Mint az ismert, még nem nyertük meg a Bajnokok Ligáját, és remélem, hogy ez segíteni fog nekünk abban, hogy idén megnyerjük. Igen, ez fantasztikus, kifejezetten izgalmas, hogy egy ilyen legenda van a csapatban. De igen, most már sok legendánk van az alakulatban, szóval ez csodálatos.”

    Kérdezték arról is, hogy mi a véleménye arról a pletykáról, hogy Kylian Mbappét a Real Madridba menne. Erre Ocon azt mondta, hogy egy kicsit aggódik emiatt, és reméli, hogy a francia csatár csak marad a Parc des Princes-ben:

    „Igen, láttam, kicsit nyugtalan is vagyok emiatt.”

    Miután legutóbb Magyarországon megnyerte élete első Forma-1-es futamát, Ocon jelenleg a 10. helyen áll a versenyzők tabelláján. Ugyanezen az interjújában Ocon elmondta, hogy izgatottan várta, hogy visszatérjen Spa-Francorchamps-ba a soronkövetkező Belga Nagydíjra, mivel sok szép emlék helyszíne. Hozzátette azonban, hogy számára ez érzelmes lesz, mivel a néhai francia Formula 2-es pilóta, Anthoine Hubert 2018-ban itt hunyt el egy nagy sebességű balesetet követően a pályán.

  • Most már folyatódik a kamion Európa-bajnokság, Mostban

    Most már folyatódik a kamion Európa-bajnokság, Mostban

    Hosszabb szünet után, ezen a hétvégén a csehországi Autodrom Most pályája ad otthont a FIA Kamion Európa-bajnokság folytatásának. A cseh pálya a kezdete a szezon sűrű második felének, amely öt futamot foglal magában a következő hét hétben, a bajnoki döntő pedig október 16-17-én lesz az olaszországi Misanóban.

    17 kamionversenyző áll majd rajthoz, amikor szombat délután kialszanak a lámpák. A helyi hős Adam Lacko tavaly győzelmet aratott itt, és a hazai közönsége előtt szeretne ismét a dobogó legfelső fokára állni.

    Sascha Lenz, aki vezeti a bajnokságot, valamint Kiss Norbert, aki jelenleg Lacko mögött a harmadik helyen áll, egyaránt arra törekszik, hogy hazai pályán legyőzze a cseh pilótát. A hatszoros ETRC-bajnok Jochen Hahn a nyitófutamról egy dobogós helyezéssel a tarsolyában távozott, de Mostban is versenyben lesz egy újabb első helyezésért.

    A T Sport Bernau versenyzője, Antonio Albacete folyamatosan jó tempót tolt a Hungaroringen, és két negyedik helyet szerzett. A spanyol minden kétséget kizáróan szeretne legalább egy helyet javítani a hétvégén.

    További német versenyzők, René Reinert és Steffi Halm is erős teljesítményt nyújtottak a szezonnyitón, és szeretnének az élmezőnyhöz csatlakozni. Lukas Hahn egy futamos indulóként csatlakozik a csehországi helyszínen a rajtrácshoz. Tavaly dobogós helyezést ért el a Goodyear Kupában.

    A Goodyear Kupában a hétvégén újabb izgalmas harc várható a pontokért. Jelenleg az ETRC ezen osztályában Shane Brereton áll az élen. Ő vasárnap Magyarországon mindkét futamot megnyerte, és ezzel vezeti a bajnokságot. Honfitársa, Jamie Anderson, aki győzelmet aratott a Hungaroringen, műszaki problémák miatt nem tudott elindulni a negyedik futamon. A brit Mostban igyekszik majd pótolni az elmaradt pontokat.

    Újabb német pilóták, Steffen Faas és Clemens Hecker, akik mindketten pontokat szereztek Magyarországon, a hétvégén már a dobogóra pályáznak. A Buggyra versenyzői, Aliyyah Koloc és Téo Calvet szintén pontokra fognak vadászni az alakulat hazai versenyén.

    A program a péntek délutáni szabadedzésekkel veszi kezdetét. A mindent eldöntő kvalifikáció pedig szombat délelőtt kezdődik, majd szombaton és vasárnap délután két versenyt rendeznek.

  • Verstappen az a fajta bokszoló, aki minden ütéssel szeret fájdalmat okozni

    Verstappen az a fajta bokszoló, aki minden ütéssel szeret fájdalmat okozni

    Max Verstappen és Lewis Hamilton silverstone-i incidense volt az idény eddigi legfelkapottabb pillanata. Verstappen nem tudta folytatni a versenyt, Hamilton pedig tíz másodperces büntetést kapott, de így is megnyerte a futamot. Ezt követően a Red Bull próbálkozása a büntetés súlyosbítására sikertelen volt.

    A Formula1.com-on megjelent terjedelmes cikkben több újságírót is megkérdeznek arról, hogy bármelyik fent emlegetett pilótának át kell-e alakítania a vezetési stílusát. Lawrence Barretto szerint ha valakinek alkalmazkodnia kell, az Verstappen:

    „Ha Verstappen lett volna az, aki egy centivel több helyet ad és elkerül egy ütközést Silverstoneban, még ha el is veszítette volna a versenyt, a második és leggyorsabb körével még mindig 26 ponttal vezetett volna nyolc helyett. Amikor a bajnoki címért harcolsz, nagyobb képben kell gondolkodnod. Ez a tapasztalattal jön meg. Ugyanakkor még csak 23 éves.”

    Ugyanebben a cikkben David Tremayne is így látja a helyzetet:

    „Személy szerint én azt javasolnám, hogy kicsit jobban mérsékelje az agresszióját. Ő az a fajta bokszoló, aki minden ütésénél szeret bántani, míg Magyarországon láthattuk, hogy Lewis tudja, hol a határ a Fernandóval folytatott dühödt párharcában.”

    Belgiumban és Hollandiában kiderül, hogy Verstappen vagy Hamilton valóban változtat-e a vezetési stílusán, vagy marad a jelenlegi csapásirány. Augusztus végén ezzel a két futammal folytatódik a Forma-1-es szezon második fele.

  • Schumacher: Egyértelmű, hogy Russell a Mercedeshez igazol

    Schumacher: Egyértelmű, hogy Russell a Mercedeshez igazol

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher szerint egyértelmű, hogy George Russell 2022-re a Mercedeshez igazol. Annak ellenére gondolja ezt így, hogy az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve szerint Toto Wolff és Lawrence Stroll egy meglepő alternatív terven dolgozhatnak. A kanadai úgy véli, hogy az Aston Martin-tulajdonos Stroll fia, Lance lehet az, aki Lewis Hamilton következő csapattársa lesz a Mercedesnél – Valtteri Bottas pedig az Aston Martinhoz kerül. Így végül Russell a Williamsnél maradhatna, de Schumacher ezt nem így látja, és ezt el is mondta a német Auto Bildnek:

    „Tény, hogy Stroll és Wolff közeli barátok, de meddig mennének el? Nem hiszem, hogy Strollnak befolyása lenne a Mercedesnél. Ezért szerintem Russell lesz ott.”

    Bottasról is beszélt Ralf:

    „Toto megpróbálja majd máshova áthelyezni őt. Elsősorban az Alfa Romeót és a Williamst látom esélyesnek, persze az Aston Martinhoz is van kapcsolata.”

    Schumacher számára komoly érv, hogy Russell a múlt héten Magyarországon Bottas 2021-es autóját vezette a 18 colos Pirelli gumiteszten:

    „Ez nem véletlen. Számomra ez egyértelmű jel volt.”

  • 35 éve rajtolt el az első Forma-1-es Magyar Nagydíj Mogyoródon!

    35 éve rajtolt el az első Forma-1-es Magyar Nagydíj Mogyoródon!

    Magyar Nagydíj volt már ugyan jóval korábban, 85 éve is a Népligetben, de a Forma-1-es mezőny rajtját először 1986. augusztus 10-én láthattuk, Mogyoródon.

    A jó nyolc hónap alatt felhúzott létesítmény a Hungaroring nevet kapta, és az akkori viszonyok között világszenzáció volt.

    Bernie Ecclestone, az F1 korábbi ura, sőt akkor még a Brabham csapat vezetője is, már a 80-as évek elejétől akart magának egy „vörös futamot”. Először Moszkvával tárgyalt Mr. E. a vasfüggönyön túli országok közül, majd egy kósza gondolat erejéig felmerült Horvátország is, ha már onnan származott az akkori divatmodell felesége, Slavica.

    Végül Magyarország lett a befutó, de csak több évnyi tárgyalás után, és csak last minute jött az ötlet a mogyoródi krumpliföldekről. Előtte felmerült még lehetséges versenyhelyszínként a Budai Vár, ezt később láthattuk valamilyen formában Bakuban megvalósulni. A magyar vezetés előbb a Velencei-tó mellett javasolt egy területet, de az nem tetszett neki, majd jött gyors egymásután a Városliget, illetve már a klasszikusnak mondható Népliget. Mindkét helyszínt azért vetette el az akkori vezetés, mert sok fa kivágásával járt volna az, hogy biztonságos körülményeket teremthessenek a 80-as évek királykategóriás versenyautóinak.

    Az első Forma-1-es Magyar Nagydíjunkon brazil első sor volt: Ayrton Senna szerezte meg a pole pozíciót a legendás festésű arany-fekete Lotus-Renault-val, mellőle Nelson Piquet indulhatott, Williams-Hondával. A 26 elrajtoló pilótából csak tízen értek célba, a dobogóra még a nagy brit kedvenc, Nigel Mansell fért fel.

    Az 1986-os nyár két budapesti nagy eseménye volt az, hogy a Queen koncertet adott hazánkban, valamint az, hogy a száguldó cirkusz is tiszteletét tette nálunk. Idézzük is fel az akkori hangulatot Urbán Tamás képekkel.

  • Példátlan szakmai teljesítmény Magyarországon:  elérte legmagasabb pontját a MOL Campus épülete

    Példátlan szakmai teljesítmény Magyarországon: elérte legmagasabb pontját a MOL Campus épülete

    Bokrétaünnepséget tartottak a főváros ikonikus városképi elemévé váló MOL Campus projektnél: a Kopaszi-gát és a BudaPart által körül határolt területen megvalósuló toronyépület a Market Építő Zrt. kivitelezésében elérte legmagasabb pontját. A régió legkorszerűbb irodaházának kivitelezése a tervek szerint halad, a létesítményt várhatóan 2022 őszén vehetik majd birtokba a MOL budapesti munkavállalói.

     A MOL 2018 októberében tette le a főváros egyik meghatározó épülete, a MOL Campus alapkövét, most pedig újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az építkezés: Budapest legmagasabb épülete, a MOL Campus torony elérte legmagasabb pontját. Ennek alkalmából a kivitelező Market Építő Zrt. az építőipari hagyományoknak megfelelően bokrétaünnepséget tartott a helyszínen, amelyen a szerkezetépítő dolgozókon kívül Budapest városvezetése, a beruházó és a kivitelező képviselői is jelen voltak.

    A MOL Campus 28 emeleten, összesen 86 ezer négyzetméteres alapterületen ölti fel formáját: ez – ha a szinteket egymás mellé kiterítve képzeljük el – akkora mintha 12 futballpályát helyeznénk egymás mellé. Az épület tervei a nemzetközileg jegyzett londoni Foster+Partners és a magyar Finta Stúdió kollaborációjában születtek.

    A projekt jelenleg 62%-os készültségi állapotnál tart, zajlik a pódiumot fedő acélszerkezet befejezése, illetve folyamatban van a Rib-roof lemezfedés kivitelezése is. A toronyépület vasbetonszerkezete elkészült, most indul a korona acélszerkezet-szerelése, valamint a pódium épületrészen kezdetét vette az elemes homlokzat szerelése.

    A MOL Campus a jövő és fenntarthatóság szolgálatában áll

    A MOL Campus Budapest egyik leginnovatívabb és legzöldebb irodaépülete lesz, amely szervesen illeszkedik a megújuló Kopaszi-gát látképébe, és jövőbe mutató, fenntartható és okos megoldásaival a főváros egyik ikonikus épülete lehet. Az irodaház energiatakarékossági, környezettudatossági és fenntarthatósági szempontból is a legmagasabb szintet fogja képviselni a BREEAM Excellent és LEED Platinum fokozatok megszerzése érdekében.

    Az energiaigényt részben napenergia biztosítja majd, a talajszondáknak köszönhetően geotermikus hőenergiát is használnak majd az épület fűtéséhez és hűtéséhez, emellett pedig az esővizet is hasznosítják. A cél, hogy a lehető legmagasabb dolgozói komfortot a legkisebb ökológiai lábnyom mellett érjék el, ezzel is demonstrálva a MOL zöld értékek melletti elköteleződését.

    Már a kezdetek is komoly szakmai bravúrokat igényeltek

    Az épület kivitelezése során a Market Építő Zrt. Magyarországon eddig még soha nem látott szakmai megoldásokat, technológiai újdonságokat és anyagokat használt.

    A cölöpözési, talajszondázási és alaplemezépítési munkálatok egymással párhuzamosan futottak, ami komoly szervezési és ütemezési kihívást jelentett a kivitelezők számára, amiben plusz nehezítést jelentett, hogy mindez az őszi-téli időszakban zajlott.

    Az egyedi léptékű feladat komoly mérnöki kihívásokat hordozott magában. A teljes épület alaplemezébe 12 800 köbméter betont dolgoztak be, amely mintegy 2000 mixerautónyi mennyiségnek felel meg: ezzel 5 darab olimpiai medencét lehetne megtölteni. Ebből a mennyiségből a toronyépületrész alatti, 4 400 köbméteres alaplemezt egy ütemben, 6 rétegben kellett önteni, melynek teljesítése 4 betonpumpa és 2 tartalékpumpa bevonásával, több mint 600 mixerfordulóval, éjjel-nappali betonozással, 42 órás folyamatos munkavégzés mellett több mint 50 mérnök támogatásával sikerült: ez egyedülálló magasépítési bravúrnak számít Magyarországon.

    A szerkezetépítés magasiskoláját valósította meg a Moratus

    A toronyépület szerkezetépítésében több szakmai újítást is bevezetett a Market-csoport. Az épület magassága miatt a toronydarukat több ütemben magasították és kötötték ki az elkészült szerkezethez. A legmagasabb toronydaru 165 méter magas, melynek fülkéjét már lifttel közelíti meg a darukezelő.

    A kivitelezési időt jelentősen csökkentette, hogy a torony szerkezeti gerinceként szolgáló 2 darab merevítő aknamagot automata kúszózsalurendszerrel építette meg a Moratus Szerkezetépítő Kft. A 200 tonna súlyú rendszer kiépítését több hónapos tervezési és szerelési munka előzte meg. A technológia alkalmazása a kivitelezési átfutási időt közel a felére csökkentette ez az eljárás. A magok különlegessége, hogy alaprajzi pozíciójukat tekintve teljesen ki vannak tolva a homlokzatra, ezzel is megnehezítve a szerkezetépítő feladatát.

    Magyarországon szintén egyedülálló módon, 120 méter magasságú személy- és teherfelvonót épített a kivitelező, ezzel is segítve a szerkezet- és homlokzatépítési munkálatokat. A homlokzattisztításhoz pedig a torony legtetején egy közel 80 tonnás daruszerkezet megépítése szerepel a tervek között.

    A magasban folyó munka miatt a magyarországi magasépítésben egyedülálló technológiát, úgynevezett automata szélpajzs-rendszert kellett alkalmazni, ami a biztonságos munkavégzést és a szakemberek komfortérzetét szolgálja – ez összesen mintegy 100 tonna zsaluzatból épült meg. A rendszer az épülő tartószerkezethárom legfelső szintjét körbeölelve védte a magasban dolgozókat, és hidraulikák segítségével folyamatosan felfelé kúszva követte a szerkezetépítés aktuális készültségi fokát.

    A szerkezetépítés számokban

     A kivitelezés volumenét kellőképpen érzékeltetik az alábbi beszédes adatok is:

    • az épület alá 220 darab 100 méteres, az épület mellé pedig 90 darab 120 méteres talajszondát fúrtak le, ami összesen közel 33 kilométernyi szondát jelent,
    • a teljes székházba több mint 62 ezer köbméter betont dolgoztak be,
    • a bedolgozott mennyiség negyede feszített födémlemezként épült meg;
    • a vasbeton szerkezetekbe több mint 6 800 tonna betonvasat és 105 000 fm feszítőpászmát építettek be,
    • szerkezeti acélként több mint 2 500 tonnát fognak beépíteni,
    • a homlokzatra a projekt végére összesen 5 500 darab üvegpanelt építenek be,
    • a pódium épületrész tetőszerkezetén 900 négyzetméternyi napelem telepítésével megújuló energiából biztosítják majd a ház jelentős energiafogyasztását,
    • az épületben a teljes projekt keretében több mint 1 000 000 méter kábelt húznak be,
    • a komplexumban összesen 7 lépcsőház épül, ami összesen 2 633 lépcsőfokot jelent.

    Ugyancsak kiemelt szakértelmet követel majd a mintegy 30 ezer négyzetméternyi, speciálisan erre az irodaházra kifejlesztett, magas hatásfokú hűtő-fűtő mennyezet építése. A projekt keretében nemzetközi viszonylatban is egyedi megoldásnak számító, kétszer hajlított homlokzati üvegpaneleket építenek be az irodaházba – ezek közt vannak egyenként 20 négyzetméter méretű elemek is, melyek gyártása 16 hétbe telik. Ez különösen nagy odafigyelést igényel a szakemberek részéről, mert ezen elemek esetleges sérülése, törése nem fér bele a projekt határidejébe.

    A MOL és a Market zökkenőmentes együttműködése is segíti a haladást

    Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója az új székház építésének fontosságát hangsúlyozva kiemelte: „Szeretnénk a változások élére állni, ezért új, innovatív üzleti területek meghódítására készülünk, és fenntarthatóbbá tesszük a hagyományos tevékenységeinket is. Frissített, hosszútávú stratégiánkban kijelöltük a zöldebb jövőhöz vezető utat, víziónkat pedig épülő új székházunk, a MOL Campus is szimbolizálja. Számunkra ez az épület megtestesíti mindazt, ami a fenntartható fejlődéshez szükséges: a hatékony működést, az okos döntéseket, a szaktudást, a technológiai fejlődést és a lelkiismeretes, precíz munkát. Az a célunk, hogy még több tehetséget meg tudjunk szólítani, és egy folyamatosan bővülő nemzetközi csapattal formáljuk a régió jövőjét. Ebben nagy segítségünkre lesz Magyarország legkorszerűbb irodaháza, amely inspiráló és kreatív környezetet kínál minden munkavállaló számára.”

    Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója a bokrétaünnepség kapcsán beszédében hangsúlyozta a projekt egyediségét és szakmai nívóját: „Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy aktív részesei lehetünk ennek a hazai szinten egyedülálló épület megszületésének. A magyarországi és külföldi szakemberek a tudásuk legjavát nyújtva állnak helyt nap mint nap, eddig nem látott megoldásokat, technológiai újdonságokat és anyagokat alkalmazva. A MOL Campus építkezése kollegáink fegyelmezett és szabálykövető viselkedésének köszönhetően a járványügyi helyzet legkritikusabb időszakában is terv szerint haladt. A szerkezetépítő dolgozók, alvállalkozóink és beszállítóink felelős és motivált hozzáállásának, valamint a beruházóval való kiváló együttműködésnek köszönhetően az építkezés egy pillanatra sem lassult le. A bokrétaünnepséggel célegyenesbe fordultunk a végső cél, a végkifejlet felé, melynek az eddigiekhez hasonló elkötelezettséggel és profizmussal vágunk neki.

    A MOL Campus toronyépülete 28 emeletes, a legmagasabb szintje feletti járósík pedig 120 méter magasságban van: itt a közönség számára is nyitott és látogatható kilátóterasz kap helyet. A kilátóteraszt egy ún. korona üvegszerkezet veszi körül, így ezzel együtt a torony teljes magassága 143 méter.

    A Market Építő Zrt. a rá jellemző fegyelmezett, pontos munkával, magas szintű szakértelemmel és elkötelezettséggel folytatja továbbra is a MOL Campus munkálatait. Az új székházát a tervek szerint 2022 őszén vehetik birtokba a vállalat munkavállalói.

  • A Red Bull új Honda motorokat vetne be Spa-Francorchampsban

    A Red Bull új Honda motorokat vetne be Spa-Francorchampsban

    Dr. Helmut Marko szerint nem elég súlyos Valtteri Bottas öt rajthelyes büntetése, miután mindkét Red Bullt kiütötte Magyarországon. A Mercedes és Bottas is elismerte a felelősséget a magyarországi első kanyarban elkövetett rosszul felmért hibáért, ami végül Max Verstappen világbajnoki vezetésébe került. Bottas végül a nyári szünet után Spában ezt követő öthelyes rajtbüntetéssel kezd, a Red Bull-os Marko azonban utalt rá, hogy ez kevés:

    „Egy jól hangolt Mercedesszel két kör alatt be lehet hozni ezeket a pozíciókat. Aligha van jobb pálya az előzésre, mint Spa.”

    Verstappen Silverstone-ban Lewis Hamiltonnal történt ütközése utáni hatalmas balesete és Sergio Perez magyarországi motorhibája miatt a Red Bull most azt fontolgatja, hogy Spában mindkét autóba új Honda-motort szerel majd. Marko így foyltatta:

    „”Legalább el kell gondolkodnunk ezen.”

    Bízik benne ugyanakkor, hogy Verstappen újra a világbajnokság élére állhat, és aztán ott is maradhat a szezonzáróig, ismerte el:

    „Nem lesz könnyű, mert bár Toto Wolff azt mondta, hogy nem lesz már, de a Mercedes silverstone-i frissítései sokkal gyorsabbá tették az autójukat. De nekünk is még vannak dolgaink, és mindent megteszünk azért, hogy megnyerjük a világbajnokságot.”

  • Verstappen Schumacherénél is kevesebb leszorítóerővel bírt

    Verstappen Schumacherénél is kevesebb leszorítóerővel bírt

    A csapatfőnök Christian Horner szerint Max Verstappen Red Bull RB16B-jének sérülése miatt Mick Schumachernek több leszorítóereje volt a párharcuk alatt Magyarországon.

    Verstappen az első kanyarhoz érve tartotta a második helyét, de Lando Norrisnak komolyan nekiütköztek oldalról, mivel a McLaren pilótáját Valtteri Bottas tolta a holland útjába.

    Verstappen folytatni tudta a futamot, de a hátraesett, a mezőny végére. Versenyautója jelentős károkat szenvedett, leginkább a bargeboard és a padlólemez sérült, ami a verseny hátralévő részében hátráltatta a teljesítményét. Verstappen végül a 10. helyen ért célba, de Sebastian Vettel kizárása miatt a futam után a kilencedik helyen értékelték. Csapatfőnöke, Christian Horner így nyilatkozott:

    „Mondjuk úgy, hogy szerintem Mick Schumachernek több leszorítóereje volt. Verstappen kihajtotta a belét is, szerzett egy pontot, ami döntő lehet majd év végén. Szerencsére a Mercedes ma stratégiailag szerencsétlenkedett, Fernando Alonso is úgy nézett ki, mintha a Red Bullnak vezetne, így a kárunk kisebb volt ahhoz képest, ami lehetett volna.”

    Horner ugyan csalódottságának adott hangot az eredmény miatt, de megfogadta, hogy a Red Bull a Forma-1 nyári szünetét követően visszavág:

    „Hat versenyt nyertünk az év első felében. A futamok , amelyeken nem szereztünk pontot, Azerbajdzsán nem Max hibája volt, Silverstone nem Max hibája volt, itt nem Max hibája volt, szóval a szerencsénk változni fog még a szezon folyamán, az év második felére kiegyenlítődik Úgy gondolom, hogy az egész csapatnak kijár egy jól megérdemelt pihenő, és higgyétek el, hogy a bajnokság második felében harcba szállunk, szóval érdekes lesz.”