A magyar kormány szándéka, hogy a versenysport területén erősítse részvételét, meg kívánja hosszabbítani a Forma-1 lejáró licencét, és lehetőséget lát arra, hogy helyet adjon az újgenerációs, Formula E autók versenyének is – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével megtekintették csütörtökön a ZalaZone járműipari tesztpályát Zalaegerszegen.
A miniszter elmondta, hogy egyebek mellett a Hungaroring továbbfejlesztésével járulnának hozzá, ahhoz, hogy a Forma-1-es futamok továbbra is Magyarországon maradjanak. Az elektromos csúcsversenyatók versenyéhez, többek között a tesztpálya adta lehetőségeknek köszönhetően új technológiákkal is hozzá tud járulni az ország. Erről egyeztettek a FIA elnökével – tette hozzá.
Palkovics László hangsúlyozta: Magyarország a zalaegerszegi tesztpálya létesítésével és a jogszabályi környezet biztosításával arra törekszik, hogy a térségben és Európában is vezető szerepe legyen az önvezető járművek fejlesztése terén. A közlekedési kockázatok mérséklésében ugyanis meghatározó az emberi tényező, ennek kiküszöbölésében nyit új korszakot az önvezető járművek elterjedése. A Magyar Nagydíjnak nagyon fontos helye van a Forma-1 versenynaptárában – jelentette ki Jean Todt.
A Forma-1 nemcsak sport, hanem egy laboratórium is, ahol folyamatos fejlesztések zajlanak – tette hozzá, és méltatta, hogy Magyarországon olyan partnerekre talált, akik a közlekedésbiztonság fejlesztésében is komoly szerepet vállalnak. Jean Todt, aki az ENSZ közlekedésbiztonságért felelős különmegbízottja is különösen nagyra értékelte a Magyarországon megtett lépéseket a közlekedés biztonságának javításáért, amint azt a zalaegerszegi létesítmény is mutatja. Látható, hogy az utasbiztonság, a balesetmegelőzés javítása érdekében jelentős lépéseket tesznek – fogalmazott Jean Todt.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár azt mondta: Magyarországon stratégiai ágazat a sport, ami ennek megfelelően kiemelt támogatásban is részesül, és ugyancsak kiemelt cél a nemzetközi sportesemények rendezése. Ezek sorába illeszkedik, hogy a Forma-1 mellett a Formula E, de más szakághoz tartozó versenyek rendezésére is lehetőség lenne, amihez a kormány minden támogatást megad.
A Red Bull úgy döntött, hogy 2019 után nem folytatják többé a Red Bull Air Race repülős világbajnokságot. Már csak a fixen lefoglalt helyszínekre látogatnak el idén is, ezek pedig június 15-16 Kazany, Oroszország, július 13-14 Zamárdi, Magyarország és végül szeptember 7-8, Chiba, Japán.
2003 óta több mint 90 versenye volt a Red Bull Air Racenek, ebből több mint 10 Budapesten. A világ legkiemelkedőbb pilótái mutatták be a képességeiket nagy sebesség és alacsony magasság mellett, extrém manőverek közepette. A Red Bull Air Race a legmagasabb szinten szórakoztatott, de nem lett annyira kedvelt, mint más Red Bull rendezvények a világ bármelyik táján.
A Red Bull köszönetet mond a pilótáknak, a csapatoknak, a partnereiknek a versenyeknek helyet biztosító városoknak, és azon dolgozóinak, akiknek köszönhetőek ezen élvezhető és emlékezetes pillanatok.
Az időmérő után az első futamot is megnyerte Kiss Norbert Misanóban. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőt lehetetlen volt megelőzni az első futamon, viszont a fordított rajtrácsos versenyt azonban más hibájából fel kellett adnia.
Hatalmas esőben indult a harc a pole pozícióért az olaszországi pályán, a nedves körülmények pedig első rajthelyet hoztak a német Tankpool24 szombathelyi pilótájának, aki elégedetten számolt be a történtekről.
“Nagyon boldog vagyok, az esős pálya nagyon feküdt nekünk az időmérőn. Úgy lettem első, hogy majdnem 1.2 másodpercet adtam a második Adam Lackónak. Nagyon örültem az első helynek, annak is, hogy a futam előtt megint esni kezdett. Az ablaktörlővel volt egy kis probléma, de sikerült megnyerni a versenyt, ez a 20 pont nagyon fontos a bajnokságban.”
A fordított rajtrácsos vasárnapi verseny már ennél visszafogottabb eredményt hozott, de nem Kiss hibájából.
“Az első kanyarkombinációkban nekem jöttek, eltört a rugóm, nem tudtam balra kanyarodni, ki kellett állni, kár érte, mert nagyon jó volt a tempónk. Büszke vagyok a csapatra, a magyar és a német szerelőkre, valamint a mérnökömre egyaránt. Nagyon köszönöm nekik a munkát, jók voltak az autók, egyedül az ablaktörlő esett le, amit én vettem múlt héten…” – összegezte Kiss Norbert a nap második felét.
Nem kell már sokat várni, hogy a magyar szurkolók élőben láthassák Kiss Norbertet, a kamion-Eb mezőnye június 22-23-án érkezik Magyarországra.
2015 szeptemberére sikerült újra Magyarországra kamion Európa-bajnoki futamot hozni, évekig történő egyeztetések után. Hogy volt ez akkor, és mi történt azóta? Ezt próbáljuk meg röviden most bemutatni.
Sokak álma valósult meg 2015-ben, amikor 1990 után a monstrumok több mint 1000 lóerős motorjai újra felbőgtek a Hungaroringen. Egyrészt az akkori magyar csapaté, amelynek az akkori csapatfőnöke Jobbágy Ákos nagyon is sokat tett azért hogy hazánkba látogasson a széria, amelynek már akkor Európa-bajnoka volt a szombathelyi Kiss Norbert. Rengetegen könnyes nosztalgiával beszéltek évekig a Hungarocamion, és leginkább Krasznai János egykori vitézkedéséről még a 80-as évek végéről, a hőskor egyértelműen akkor volt. Ma már azonban közel sem olyan egyszerű versenyt szervezni, mint akkor, állami akarattal. Egy kis magyar csapat, azonban Őry Tamás vezetésével azonban nem ismert lehetetlent, és mert nagyot álmodni, és sikerült megegyezniük a széria új promóterével, az ETRA-val.
Az első év rögtön emlékezetesre sikerült, hiszen volt például Kovács Ákos koncert is, ami eléggé a sajátja a kamionos hétvégéknek, hogy az amúgy is nagy zsivajt még este is fokozzák. A jegyárak olyan barátira sikeredtek, mint kb. idén: akkor még a keményvonalas Ákos rajongók is inkább eljöttek a Hungaroringre emiatt, mint hogy megnézzék más helyszínen a kedvenc énekesüket. Míg Németországban, ahol a versenysorozatnak a legerősebb bázisa van ez egy működőképes, sőt természetes modell, addig Magyarországon sajnos ez nem vált be, és a szervezőknek új utat kellett kitalálniuk. A 2015-ös év kiemelkedő momentuma volt a kamionversenyzés szerelmeseinek, amikor a pace truck-ot Krasznai János vezethette, de akkor még nem tudtuk azt, hogy utoljára…
2016-ban jól ráérezve arra, hogy a szakértő magyar közönség mit is akar, sikerült megállapodni a Blancpain GT Series szervezőivel a magyar promóternek, így a luxusautós versenyszéria is tiszteletét tette Mogyoródon. Elég jó kombinációs is volt ez, és így már pont ez is volt a „baj”, hogy túl sok érdekesség volt a pályán, odaszögezve a nézőket az üléssorokhoz, így a pályán kívüli attrakciók családi viták középpontjába került. A hazai izgalmakat pedig tovább fokozta az, hogy Kiss Norbert átigazolt az egy évvel korábbi sereghajtó Tankpool24 Racing csapathoz, és megmutatta azt, hogy milyen az, ha egy magyar fiú nyomja a Mercedesnek…
2017-ben a szervezők újra hívták a Blancpain versenyzőit, akik továbbra is színesebbé tették a motorsport rajongóknak a Kamion EB és Fesztivált, és Kiss is gangot váltott a Mercedesen, így volt miért örülni és lelkesednie a közönségnek. A szokásos gyermekbarát családi programok pedig további mélységet kaptak azzal, hogy szabadtéri múzeumként kiállította a járműveit a Csepel Autó Gyártmánymúzeum is, nagyapák és unokák legnagyobb örömére. Az igazán felkészültek pedig észrevehették, hogy a dobogón a Krasznai-díjat, amelyet a magyar szervezők hívtak életre, és a napi leggyorsabb versenykört teljesítő pilóta kapja, ezúttal Goike György adta át, aki bizony ott volt 1987-ben az első hungaroringi kamionverseny rajtjánál, a Hungarocamion Renault versenykamionban…
Tavaly a szervezők igazán rápakoltak a retro érzésre, mert nem csak Dinnyés Lászlót sikerült előkeríteniük Svédországból, hanem a lehető legnagyobb titokban épült RÁBA S16 replika versenykamion leleplezése is a rendezvény keretein belül történt. Ez utóbbit a csirketelepi betyár, Béke Tóni keltette életre, és ha már Polgárból először látogatott el a Hungaroringre, hozott magával még egy patentül felújított RÁBA teherautót, illetve egy több mint 600 lóerős Ikarus buszt is. Újdonság volt az is, hogy az augusztus végi, szeptember eleje időpontról a nyár elejére került a Kamion EB és Fesztivál, ahogy annak idején volt az a 80-as években is.
2019 még előttünk áll, de hogy még többen élvezhessék az ötödik alkalommal összesereglett versenykamionokat, a szerveszők gondoltak egy nagyot, és igazán diszkrét árat szabtak: ha már az ötödik, akkor a hétvégi jegy 5000 Ft. Egyáltalán nem sértő összeg, és ami már biztos, hogy az újra összeállt egykori sikerkovács Európa-bajnok banda Kiss vezényletével újra győzni akarnak. Visszatér majd Béke Tóni is természetesen a BABA-jával, és egyáltalán nem lennénk meglepődve, ha újra előkerülne valamelyik egykori hungarocamionos versenyző.
Mire számíthatunk azonban Kiss Norbitól a hazai futamán? 2015-ben le sem lehetett taszajtani a dobogóról, ekkor két első helye mellé begyűjtött egy másodikat és egy harmadikat is az MAN-nel. 2016-ban már mindezt a lesajnált Mercedesszel követte el, de nyerni nem tudott, „csak” két második és két harmadik hely volt a mérleg. 2017-ben bebizonyította, hogy a hazai közönség előtt is tud nyerni a Mercivel, és szerzett még egy második helyet is a Hungaroringen. Tavaly pedig egy második és harmadik hely mellett fontos pontokat szerzett itthon.
Idén tehát minden adott az újabb gála előadáshoz, az pedig hogy jól végzik a dolgukat a magyar szervezők mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a majd ősszel megrendezésre kerülő nyíregyházi rali Európa-bajnoki verseny szervezésében is részt vesznek.
Többek között Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével is tárgyal Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az elektromos formaautós versenysorozat, a Formula E magyarországi futamának lehetséges megrendezéséről.
Az MNASZ első embere szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy az eddigi egyeztetésekből még korai lenne végső következtetéseket levonni, de tény: „évek óta dolgozunk azon, hogy Magyarországra hozzuk a sorozatot.”
„Jelenleg a Dél-afrikai Köztársaságban, Sun Cityben vagyunk a FIA éves sportkonferenciáján, s kezdeményeztem, hogy itt a következő napokban Jean Todttal egyeztessünk a Formula E versenynaptárjába kerülés feltételeiről” – nyilatkozta Oláh Gyárfás, és hozzátette, több lehetséges helyszín is felvetődött már, valamint a verseny promóterének kiléte is kérdéses még.
Az MNASZ elnöke azt mondta, kedden tárgyalt az utóbbi évtizedek újonnan épített Formula 1-es pályái közül többet is megtervező Hermann Tilkével, aki szívesen részt venne a nyomvonal kialakításában.
„Számomra fontos szempont, hogy be tudjuk mutatni csodálatos fővárosunkat a televíziós közvetítés során. A Formula E ráadásul a közeljövőben világbajnoksággá alakulhat, ezért különösen pozitívak az érzéseim, mert így ezzel a sorozattal is csatlakozni tudnánk a magyar kormány törekvéséhez, amely szerint Magyarország szívesen ad otthont Világ- és Európa-bajnokságoknak” – jelentette ki Oláh Gyárfás.
A magyar közönség szerdán, a Nagy Futam elnevezésű budapesti autósport-bemutató keretében láthatott először Formula E versenyautót élőben száguldani.
A Formula E sorozat 2014-ben indult, s mivel a versenyautók elektromos meghajtásúak, zajártalmuk nagyon alacsony, így belvárosi, utcai pályákon rendezik a futamokat.
Az ABB FIA Formula E szeretne egy versenyt Budapesten, ezt újfent megerősítette a széria vezére, Alejandro Agag. Holnap pedig először lesz Magyarországon FE bemutató a Nagy Futam keretein belül. Egy GEN2-es autó lesz majd látható, amelyet a Mahindra versenyzője, Jerome d’Ambrosio vezet majd. Az esemény a széria névadó szponzorának, az ABB-nek lesz köszönhető. A cégnek van saját GEN2-es elektromos versenyautója is, amivel parádézni szoktak az ilyen eseményeken, hogy promótálják a szériát. Agag az autosport.com-nak nyilatkozott:
„Igen, megyünk Budapestre, és szeretnék ott versenyt.”
Amikor rákérdeztek nála, hogy ez az esetleges új ePrix helyszín nem zavarná-e a Hungaroring hosszútávú Forma-1-es szerződését amellyel rendelkezik a Magyar Nagydíj szervezősége, Agag így válaszolt:
„Montreálban is ugyanez volt a helyzet. Ezzel együtt tudunk élni, nem vagyunk egymás konkurenciái. Megférünk egymás mellett.”
Azért is meglepő, hogy lesz Formula E bemutató a Nagy Futamon, mert eredetileg Bécsben is lett volna egy ilyen a múlt héten. Ott azonban ez végül nem történt meg, mert nem sikerült időben minden engedélyt beszerezni. Agag szerint egyáltalán nem baj az, ha rendre új helyszínekre szerveznek FE bemutatót:
„Van amikor a városok érintettek, valamikor az egyik támogatónk akar bemutatózni egy adott helyszínen. Végeredményben azonban ez a Formula E-nek is jó reklám. Most Budapesten épp egy partnerünk kedvéért lesz mindez.”
A bécsi verseny rendezői már folyamatosan egyeztetnek a hetedik versenyszezon egy szabad helyére, előbb nem is lenne erre lehetőség. Agag azonban egyelőre lehűtötte a kedélyeket, mert nem is olyan egyszerű csatlakozni a Formula E versenynaptárához:
„Több időre van szükségük, még nem állnak készen. Ugyanakkor jól haladnak a tárgyalások. Személyesen én még ebben nem vettem részt, de a csapatom igen. Nincs még itt az idejük, de ők egy jó lehetőség.”
Mi ezt a kérdéskört már egy éve körbejártuk Zürichben, nekünk Alejandro Agag már akkor beszélt egy magyar ePrixről!
Szenzációs hírt közölt a Hungaroring, mint szervezője a Nagy Futamnak: először lesz látható Magyarországon egy Formula E autó demo közben. Évek óta rendre felmerült szurkolói és szakmai körökben is, hogy az elektromos formaautózás csúcsának is ideje lenne már hazánkba látogatni, és erre végre 2019-ben sor is kerül. Magunk is önjelölt nagykövetként kampányoltunk a dologért tavaly Zürichben az ePrix-n, és egyébként jó a fogadtatása egy leendő magyar versenynek. Továbbra is úgy véljük, hogy ennek a legjobb helyszíne a Népliget lenne, ahol 1936-ban már volt Grand Prix, magyar résztvevővel, Hartmann Lászlóval.
Most az elektromos versenyautó pilótája a Jerome d’Ambrosio lesz, aki vezeti is jelenleg a bajnokságot. Annyi extra magyaros vonatkozása is van az ő szereplésének, hogy az utolsó Habsburg uralkodó dédunokájával, Eleonórával jár a belga versenyző.
Továbbra is tartjuk azt, hogy egyáltalán nem jön át a Formula E autóinak a hangja és sebessége normálisan a televízión keresztül, így tényleg minden szkeptikusnak azt ajánljuk, hogy május 1-én irány Budapest belvárosa, és győződjön meg személyesen is arról, hogy igaza volt-e az előítéleteivel, avagy pont hogy nem. Addig is, itt a tavalyi videónk:
Forgalomváltozások lesznek az M3-as autópálya mogyoródi szakaszán, megszűnik a Ring pihenőhely – tájékoztatta a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden az MTI-t.
A közleményben azt írták: a Budapest felé vezető oldalon a 19-es kilométernél új útirányjelző szerkezetek és a hozzájuk tartozó szalagkorlátok építését kezdi meg a kivitelező szerdán. A munkák idejére lezárják a leállósávot egy 500 méteres szakaszon, ezért a Ring pihenőhelyig óránkénti 100 kilométeres sebességkorlátozás lesz érvényben.
A 20-as kilométer közelében bontják majd a meglévő zajvédő falakat is, a biztonságos munkavégzés miatt a leállósáv mellett 300 méteren a külső sáv egy részét is elkerítik. Ezen a szakaszon sávelhúzással két sávon haladhat a forgalom óránkénti 60 kilométeres sebességkorlátozás mellett.
Felhívták a figyelmet arra, hogy mindezekkel egy időben a parkolóhelyek zárásával megkezdődik a Ring pihenőhely megszüntetése is; területe csomóponti ágként üzemel az új csomópont megépüléséig.
A Vásárosnamény irányába haladó oldalon megmarad a ki- és felhajtási lehetőség a pihenőhely irányából, de a padokat, illemhelyet már nem használhatják a közlekedők. A Budapest felé vezető oldalon megszűnik a kihajtás lehetősége a pihenőhelyre, a felhajtás viszont továbbra is biztosított a forgalomnak. Ezen az oldalon is megkezdődik az épületek elbontása, így a pihenő szolgáltatásait már itt sem nem vehetik igénybe a közlekedők.
A megszűnő Ring pihenőhely helyett a Szilas, illetve a jakabpusztai pihenőt használhatják az autósok, ezek attól körülbelül 6 kilométerre találhatók.
Az ERC, tehát a rali Európa-bajnokság is kiadta a 2019-es szezonelőzetes videóját. És ebben bizony helyszínként már szerepel Magyarország is, ami az utóbbi évek egyik legnagyobb sportszakmai sikere az MNASZ-nek. Türelmetlenek kedvéért eláruljuk, hogy 1:48-hoz kell tekerni, hogy láthassátok azon képsorokat, amelyeket tavaly ősszel vettek fel Nyíregyházán és környékén. Ráadásul az utolsó helyszín lesz a magyar a versenynaptárban, így ha szerencsénk lesz, itt lehet nálunk majd a bajnokok avatása is!
Múlt héten adta át Székesfehérvárnak Cser-Palkovics András polgármesterrel a legújabb EON gyorstöltőt Jamniczky Zsolt, aki igazgatósági tag a cégnél. A jelen sikerein túl ugyanakkor minket az érdekelt leginkább, hogy miképp tervezik Magyarország további, és inkább kisebb településeit bevonni a rendszerbe.
Minek köszönhető az, hogy Székesfehérvár és az EON most ilyen látványosan együttműködik, hirtelen öt töltőállomás is lett a városban? Van ennek esetleg valami személyes indíttatása is vagy egyszerűen csak egy igényt elégítenek ki?
Én azt mondanám, hogy egy igényt elégít ki, de az is biztos, hogy Székesfehérvárral egy régmúltra visszatekintő együttműködésünk van. Fehérvár mindig is a legnyitottabb városok közé tartozott az innováció és a fenntarthatóság terén. Ez köszönhető a polgármester úrnak is, és hát, amikor az e-mobilitás Magyarországon elindult, elsők között kezdtünk el együttműködni a nyitottságnak köszönhetően. Tehát a nyitottság ott volt és az igény szintén mutatkozott, hiszen ha van egy városban 100 elektromos autó, akkor annak a 100 autónak biztosítani kell, azt, hogy tölthetőek legyenek.
Mi az üzenete az EON-nak a kisebb városok irányába? Tegyük fel, nagyvárosi szinten le van fedve Magyarország, de ha mondjuk, elmegyünk egy 2500-3000 fős településre, mi kell ahhoz, hogy az EON meggondolja, hogy oda telepítsen egy töltőállomást?
Ez ugyan olyan, mint egy benzinkút. A használatot, a töltésszámot kell nézni. Ma és a jövőben is a töltések körülbelül 70%-a otthon fog történni. Ez merőben más a mai, robbanómotoros közlekedéshez képest. Mindez azt jelenti, hogy egy ország akkor van lefedve, ha körülbelül 50 kilométeres sugarú körökben rendelkezésekre áll töltőállomás. Ezt kell tehát vizsgálni. Annak nincs sok értelme, ha olyan helyen van közterületi töltő, ahol 1-2 töltés van naponta.
Miképp mérik mindezt?
Kezdetleges módon mérjük jelenleg ezt. Ezek a töltők hálózatba kapcsolásra kerülnek, így online lehet ezeket figyelni. Azt is vizsgálni kell, földrajzilag hol vannak elektromos autók és ezek alapján kell töltőpontokat telepíteni. Fontos, hogy olyan helyre kell telepíteni, ahol egyébként is megállnak az emberek és időt töltenek: például sportcsarnokok, bevásárlóközpontok kiválóak erre. Ebben az évben több mint 100 db töltőállomást fogunk telepíteni az Aldi parkolóiba, mivel sok helyen jelen vannak, ezáltal az ország nagy részére kerülhetnek új töltőállomások.
A töltők sajátossága, hogy ezeknek az üzemeltetése sem olcsó mulatság. Ennek minden percben rendelkezésre kell állnia. Amikor ezt az üzleti modellt fejlesztjük, mindezeket figyelembe kell vennünk.