Címke: magyarázkodás

  • Leclerc: A kapcsolatom Sebastiannal változtatlan maradt

    Leclerc: A kapcsolatom Sebastiannal változtatlan maradt

    Charles Leclerc elmondta, nem változott meg a kapcsolata csapattársával, Sebastian Vettellel a monzai kalamajka után.

    Az elmúlt versenyen a pole pozíciót a monacói szerezte meg, míg a német csak a negyedik helyről indulhatott. A Q3-ban szinte minden versenyző taktikázott és arra hajtott, hogy húzza valaki előtte a szélárnyékot, így káosz alakult ki és a végjáték csúfosan elmaradt. A Ferrarinál is hasonló játékok mentek a háttérben, ami végül megbosszulta önmagát. A 21 éves fiatal ugyanis nem tartotta magát a megbeszéltekhez, és nem segített a második etapnál a négyszeres világbajnoknak, ami miatt, mind Vettel és mind Binotto megorrolt a az ifjoncra. A futam megnyerésével Leclerc azonban elérte a megbocsátást a Scuderia csapatfőnökénél, míg a svájci-olasz szakember elmondta, Vettel is elnézte végül a fiatalnak az esetet.

    Leclerc Szingapúrba érve boncolgatta tovább a témát, és kijelentette, az az incidens nem befolyásolta kapcsolatát a német versenyzővel:

    ,,Nem hinném, hogy változott akármi is a kapcsolatunkban. Nyilvánvalóan szombaton felütötte a fejét a kételkedés a tetteim miatt, de megmagyaráztam, miért nem tudtam neki segíteni és utána minden újra rendben lett. Teljesen őszinte voltam, mindig az vagyok és elmagyaráztam azt, hogy én nem akartam őket cserben hagyni. Nagyon trükkös szituációba kerültünk a kör elején, és végül az egész egy nagy káosz lett. Későn indultunk meg és léptük át a célvonalat, ám ezzel én nem akartam tönkre tenni Seb körét vagy ilyesmi.”

    Természetesen szóba jött az esetleges változás a hierarchián belül is, ugyanis sokan úgy vélik, két győzelmével Leclerc átvette az uralmat a csapaton belül. A monacói a következőket mondta ezekről a feltételezésekről:

    ,,Sosem éreztem ezt. Összességében a csapaton belül… nem is tudom, kívülről máshogy néz ki az ügy… de belülről minden egységes és harmonikus maradt. Voltak olyan szituációk amikor én segítettem Sebastiannak, és voltak olyanok, amikor ő segített nekem. Úgy vélem ez a mentalitás viszi előre a csapatot, az istálló mindent megtesz azért, hogy ebből profitáljon és ez a legfontosabb. Azért vagyunk itt, hogy a legjobb formánkat hozzuk, legalábbis próbáljuk ezt teljesíteni, és összességében én elégedett vagyok a csapattal. A csapatjátékos szerepkör a végén mindig kifizetődik, az alakulat mindent megtesz értünk, ezért ha van egy olyan versenyző, aki egoista és csak magára gondol, az nem tesz jót senkinek sem. Vannak olyan szituációk, mikor saját magadat kell előtérbe helyezni, de a legfontosabb az, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt.”-nyilatkozta Leclerc már Szingapúrban.

  • Leclerc elfogadhatónak találta a Ferrari magyarázatát

    Leclerc elfogadhatónak találta a Ferrari magyarázatát

    Charles Leclerc még a futam után azt nyilatkozta, nem szeretne butaságokat kijelenteni a versenyen történt csapatutasítással kapcsolatban, előbb meghallgatná mérnökeit és megnézné az adatokat, mielőtt levonná a végső következtetéseket.

    A monacói versenyzőt eddig háromszor kérték meg, hogy maradjon csapattársa mögött, ám a legutóbbi eset kiverte a biztosítékot a szurkolók a szakértők és a nemzetközi média körében. A 11. körben szóltak rá az ifjú pilótára, hogy engedje el Sebastian Vettelt, aki nem szakadt le róla, végig DRS távolságban követte. Mint kiderült a terv az volt, hogy az elengedés után a német pilóta a Mercedesek után menjen, ám az ő gumijai Leclerc szélárnyékában elhasználódtak, csak egy kicsivel tudott gyorsabb lenni, mint csapattársa, valamint Hamilton és Bottas is messze járt már.

    Végül a 21 éves versenyző 5. helyen zárta a futamot, miután eltolt taktikájuk nem jött be, és Max Verstappen egy elévágásnak köszönhetően be tudott jönni a két Ferrari közé. A nap végén megtörtént a szokásos megbeszélés a Ferrarinál is, így mikor ismét megkérdezték Leclerc-t, már úgy nyilatkozott meg tudja érteni, miért döntöttek főnökei úgy, hogy helyet kell cserélniük a futam elején Vettellel.

    ,,Túl vagyunk az értekezleten, nem volt könnyű a helyzetük. Én szenvedtem a gumikkal, mindketten küszködtünk, ám abban a pillanatban úgy érezték Seb gyorsabban tud menni. Ám mivel mögöttem autózott körökön keresztül az abroncsai elhasználódtak. Az autóban ülve ez a szituáció frusztráló volt, ugyanakkor tisztában voltam azzal, hogy ott ülve nem látom át a versenyt, a teljes képet. Tehát, elfogadtam a magyarázatot, én csak a saját versenyemre koncentráltam.” – nyilatkozta a monacói a Sky Sport F1-nak.

  • Rosberg a nárcisztikus jelzőt pozitív értelemben aggatta Verstappenre

    Rosberg a nárcisztikus jelzőt pozitív értelemben aggatta Verstappenre

    Nico Rosberg tisztázta hogyan is értette azt, mikor Max Verstappent nárcisztikus személynek nevezte, utalva ezzel a holland túl magabiztos viselkedésére.

    A legutóbbi Beyond Victory adásban, amit maga Rosberg indított Youtube csatornáján, Toto Wolffal ült le beszélgetni az egykori pilóta. A különböző karakterű versenyzők és azok sikerei kapcsán felmerült Verstappen személye is, akit akkor 2016 világbajnoka így jellemzett: ,,Ha felütöd a szótárat és megkeresed benne a nárcisztikus szót, akkor Max Verstappen neve fog ott magyarázatként szerepelni.”

    A Bahreini Nagydíj után a Sky F1 megkérte a német ex-versenyzőt, hogy magyarázza meg a fent említett kijelentést, amit Rosberg készségesen meg is tett. Nem szívta vissza szavait, azonban hozzátette, a nárcisztikus jelzőt pozitív értelemben aggatta rá Verstappenre.

    ,,Igazából a szónak a pozitív aspektusát ragadtam meg. Azt akartam mondani, hogy ez a tulajdonság az erőssége, hiszen ebben az extrém Formula 1-es világban védelmet adhat az, ha magabiztos vagy. Még mindig azt állítom, hogy ő ezzel az attitűddel rendelkezik. Ha hat futamot elrontasz és a hetedik alkalommal még mindig ugyanúgy csinálod a dolgokat, ám végül ez bejön, akkor az egész szezonod megítélése átfordul pozitív irányba, ezt történt vele is tavaly. Azonban hatalmas önbizalommal kell rendelkezned ahhoz, hogy mindezt elérd.–magyarázta Rosberg.

  • Wolff: Hamilton Indiára tett megjegyzését kiforgatták

    Wolff: Hamilton Indiára tett megjegyzését kiforgatták

    Toto Wolff megvédte Lewis Hamiltont, miután a brit versenyző megjegyzése az Indiai Nagydíjról visszaütött a pilótára, felháborodást keltve a közösségi médiás platformjain.

    Az ötszörös világbajnok elmondta ellentétes érzéseket váltott ki belőle az Indiában való versenyzés, ugyanis elég nagy a kontraszt a Nagydíjat körülvevő fényűzés és az ország szegényei között.

    Mérges indiai szurkolók méltatlannak találták a megjegyzést, és arra kényszerítették Hamiltont, hogy Instagramon valamint Twitteren tisztázza ezen gondolatait.

    A Mercedes csapatfőnöke szerint pilótája mondandóját tévesen ragadták ki az eredeti szövegkörnyezetből.

    ,,Nehezemre esik elhinni, hogy Lewis szavait és annak jelentését, hogy forgathatták így ki az eredeti kontextusból. Együttérzéssel beszélt Indiáról, és arról a fájdalmas tényről, hogy mekkora különbség van a jóléti és a szegény réteg között, ezzel szembesülünk, mikor körbe utazzuk a földet, mint sportnagykövet.”

    „Nem a nemzetet kritizálta, a szavai egy megfontolt és gondolkodó bajnokéi voltak. Az egyetlen hibát azok követték el, akik kiforgatták a szavait, hogy teljesen mást jelentsenek.”

  • Hamilton unokaöccse miatt magyarázkodott

    Hamilton unokaöccse miatt magyarázkodott

    A napokban Lewis Hamilton közzétett Instagramon egy videót, melyen az látható, amint unokaöccse kislányos ruhát visel, Lewis pedig a következőt mondja: „Most szomorú vagyok. Nézzétek meg az unokaöcsémet.”

    „Miért viselsz hercegnős ruhát? Ezt kaptad karácsonyra?” – kérdezte Lewis a kisfiút, mire ő boldogan bólintott. „Miért kértél hercegnős ruhát karácsonyra?”

    „Mert szép.” – felelte a kissrác.

    „A fiúk nem hordanak hercegnős ruhát!” – reagált a brit versenyző.

    Az eset után Hamilton ismét célkeresztbe került a közösségi oldalakon, kritizálták amiért sztereotípia miatt elítélte unokaöccsét; épp ő, aki gyakran beszél elfogadásról, szeretetről, Istenről.

    Később Hamilton törölte a videót és közölte Twitteren, megbánta, hogy helytelen kijelentést tett.

    „Tegnap az unokaöcsémmel játszottam és rájöttem, hogy nem megfelelő szavakat használtam, így töröltem a posztot.” – írta Lewis az eset után. „Nem akartam senkit sem megbántani. Imádom, hogy az unokaöcsém szabadon kifejezheti magát, mindannyiunknak így kellene tennünk. Elnézést kérek a viselkedésemért, rájöttem, hogy ez senkitől sem elfogadható megnyilvánulás, hogy marginalizál vagy sztereotípiákkal él mások irányában. Mindig is támogattam azt, hogy az emberek úgy éljék az életüket, ahogyan szeretnék, és remélem, hogy megbocsátást nyerek ezért a téves ítélkezésért.”