Címke: magyarázat

  • Ocon elmagyarázta, hogy miért viselt maszkot Melbourne-ben

    Ocon elmagyarázta, hogy miért viselt maszkot Melbourne-ben

    Esteban Ocon magyarázatot adott arra, hogy az Ausztrál Nagydíj helyszínén miért csak maszkban lehetett látni őt. A francia pilóta nagyon komolyan veszi a járványt és minden lehetséges óvintézkedést be akart tartani, beleértve a szájmaszk viselését is.

    Sokak meglepetésére, mint például a regnáló bajnok Lewis Hamilton, a Forma-1 vezetői mindent megtettek annak érdekében, hogy megrendezzék a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat a világméretű koronavírus járvány ellenére.

    Azonban miután a McLaren egyik munkatársának pozitív lett a koronavírus tesztje, számos gyűlést és tárgyalást követően az FIA végül törölte a versenyt.

    Ez lett volna Ocon első versenye a 2018-as Abu Dhabi Nagydíj óta, miután a 2019-es szezonra ülés nélkül maradt és a Mercedes tesztpilótájaként dolgozott.

    A hétvége egyik legnagyobb beszédtémáját pedig pont a Renault francia pilótájának szájmaszkja váltotta ki, amire a versenyző csak annyit mondott, hogy pusztán elővigyázatosságból hordta a meglehetősen stílusos maszkot.

    „A barcelonai teszteket követően éreztük, hogy jó az autónk. Egy jó alapot sikerült összehoznunk a téli szünetben, ami bizakodásra ad okot a számunkra. Próbáltuk még jobban kiemelni az autónk erősségeit és kijavítani a gyengeségeinket.

    „Magabiztosan és nagy elvárásokkal érkeztünk meg Ausztráliába. A mérnökök és mi is biztosak voltunk abban, hogy képesek leszünk jól szerepelni és sok pontot szerezni már a szezon első versenyén.

    „Őszinte leszek: sokkoló volt Ausztrália. Már az érkezésemkor eldöntöttem, hogy maszkot fogok viselni és ezt az emberek már csütörtökön láthatták, amikor elhagytam a pályát.

    „Körülbelül 450 nappal ezelőtt volt, hogy versenyzőként utaztam el egy Forma-1-es versenyhétvégére. Emiatt szinte minden eseménye részt szerettem volna venni, ugyanis már rég tapasztaltam meg hasonlót. Az egész téli szünet folyamán edzettem, hogy alehető legjobb formában vághassak neki a szezonnak.

    „Szóval úgy gondolta, hogy ez lenne a legjobb megoldás a szurkolók és a saját egészségemet tekintve. Természetesen ezt nem mi irányítjuk, de mindent meg szerettem volna tenni ennek érdekében. Nem szerettem volna azt, hogy valami már megint megakadályozta volna a rajthoz állásomat.”

  • A Ferrari Maranellóban fog elbeszélgetni a versenyzőivel

    A Ferrari Maranellóban fog elbeszélgetni a versenyzőivel

    A Ferrari keserűséggel zárta a brazil futamot Sebastian Vettel és Charles Leclerc ütközése miatt.

    Miután Valtteri Bottas autóját elvitték és újraindították a versenyt, a két ferraris pilóta nagyon közel került egymáshoz. Vettel Alex Albont próbálta visszaelőzni, míg Leclerc csapattársát kergette. A monacói frissebb abroncsokon haladt, majd a DRS segítségével meglepte kollégáját és mellé kerülve megpróbálta megelőzni. A négyszeres világbajnok azonban rácsukta az ajtót,  kerekeik összeértek, majd végül kiesés lett a kakaskodás vége.

    Mattia Binotto nagyon mérges volt versenyzőire, ám pálcát törni egyik feje felett sem szeretett volna a futam után.

    ,,Mindkét versenyzőnek meg kell értenie, mekkora kárt okoztak a csapatnak. Nem akarok most arról ítélkezni, melyikük volt a bűnös, ám úgy vélem szükséges az, hogy egy erős jellel éreztessük velük, hogy ilyen dolgok nem történhetnek meg. Nem néztem még vissza a felvételeket, nem ebben az érzelmileg túlfűtött pillanatban akarok dönteni, ugyanis nem szeretnék rossz következtetéseket levonni és hibásan ítélkezni. Meg fogom hallgatni mindkettőjüket, együtt fognak eljönni Maranellóba, ki fogjuk elemezni az adatokat, vissza fogjuk nézni a felvételeket, és csak azután fogjuk megbeszélni mi történt. Csapatként fizetünk meg ezért, az a sok munka amit elvégeztünk kárba veszett, ez így nem jó. Mindkét versenyzőnek sajnálnia kell azt amit a csapattal tett, igaz egy kisebb összeérésből született az ütközés, de ilyen buta dolgok nem történhetnek meg. Maranellóba fognak jönni tehát, de a hangsúly nem azon lesz, hogy leszidom őket, nekik kell rájönniük arra mekkora kárt okoztak.”

    Binotto nem tartotta meg a futam utáni értekezletet, így jelezve versenyzőinek mennyire elítéli viselkedésüket. A Ferrari csapatfőnöke továbbá elmondta, pilótái szabadon versenyezhettek, ugyanis a konstruktőri második hely biztosítva van, ám a két versenyző nem tudott élni a lehetőséggel:

    ,,Gondolkodunk azon, hogy a megbeszélést lefújjuk, ugyanis nekünk, mint a Ferrarinak egyértelmű üzenetet kell közvetíteni feléjük. Mi nem toleráljuk az ilyen incidenseket. Meg kell érteniük, hogy mindketten hibáztak, ugyanis minden ilyen ütközetben kettőn áll a vásár. Hagytuk őket szabadon versenyezni, ugyanis a konstruktőri második helyet már bebiztosítottuk, ezért lehetőséget kaptak arra, hogy harcolhassanak az egyéni tabella harmadik helyéért. Korábban azért kritizáltak minket, mert túlságosan beleavatkoztunk kettőjük csatáiba utána meg azért, mert nem tettünk semmit. Úgy döntöttünk engedjük nekik a küzdelmet, ám az, hogy szabadon versenyezhetnek nem azt jelenti, hogy butaságokat csinálhatnak.”

     

  • Egy elállított kapcsoló okozta Hamilton vesztét az időmérőn

    Egy elállított kapcsoló okozta Hamilton vesztét az időmérőn

    A Mercedes elmagyarázta, azért nem tudott jól szerepelni Lewis Hamilton az austini időmérőn, mert kormányán véletlenül elállított egy kapcsolót.

    Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak az Államokban szombaton, míg csapattársa Lewis Hamilton, csak az ötödik helyről tudta megkezdeni a viadalt. A futamon jól teljesített a brit, és egy második hellyel lett gazdagabb ami végül a bajnoki címig repítette, ám a csillagosok úgy érezték, a siker ellenére, el kell árulniuk, miért nem került előrébb Hamilton a kvalifikáción.

    Az Ezüst Nyilak szokásos elemző műsorában a csapat taktikusa James Vowles elárulta, a hatszoros világbajnok véletlenül állított egyet az egyik kapcsolón:

    ,,A Q3-ig minden jól alakult, aztán az időmérő utolsó szakaszában Lewis visszaesett az ötödik helyre. A kormányán a jobb keze alatt, van egy kis kör alakú kapcsoló, ami a motorféket hivatott szabályozni. Normál esetben ez biztosítva van, ám véletlenül ez a biztosíték lekerült, így minden körben, mikor fordított egyet a kormányon a motorféken is állított, ez pedig teljesítményvesztést eredményezett. Az egyik szerelő ezt azonnal észre vette, de az autónak előbb vissza kellett jönni, másodjára mikor kiment már rajta volt a biztosíték, de ahogy azt láthattuk az első próbálkozások döntöttek a helyezésekről. A pálya állapota nem javult, hanem romlott, ami annak köszönhető, hogy egy kicsit megváltozott a szélirány és a hőmérséklet, így Lewis sem tudott javítani, és végül az ötödik lett.

  • Ferrari: Nincs magyarázat az austini gyenge formánkra

    Ferrari: Nincs magyarázat az austini gyenge formánkra

    A Ferrari nem tud ép eszű magyarázatot adni arra, hogy a versenytempójuk miért volt annyira lassú a többi élcsapathoz képest az Amerikai Nagydíjon, Austinban.

    Habár Sebastian mindössze 0.012 ezred másodperccel kapott ki az időmérő győztesétől, Valtteri Bottastól, a Scuderia versenyzőinek esélyük sem volt harcolni a győzelemért a versenyen. A Ferrari négyszeres világbajnoka már a rajt után pozíciókat vesztett és a rádión erős alulkormányzottságra panaszkodott, amíg Charles Leclerc nem tudta felvenni az élen haladó hármas tempóját, ami miatt hamar le is szakadt róluk.

    A versenyt követően se a csapat, sem pedig a versenyzők nem értették tisztán, hogy mi sülhetett el balul Austinban. „Még nem tudjuk, hogy mi történt,” – nyilatkozta Mattia Binotto az olaszok szombatról vasárnapra való nagyfokú teljesítmény romlásáról. „Ez ilyen egyszerű, még nem vagyunk tisztában a dolgokkal.”

    Leclerc hozzátette, hogy nem volt egy leányálom a vasárnapi versenye. „Az első etapban nem kaptam konkrét magyarázatot arra, hogy miért küszködök. Valami nagyon rossz volt, meg kell néznünk az adatokat és ki kell derítenünk, hogy mi történhetett.

    „Néhány kanyar komoly gondot jelentett a számomra, ugyanis nem éreztem az autóm elejét,” – tette hozzá a monacói. „Emiatt nem tudtam egyenletes tempót autózni. Azonban ha teljes mértékben őszinte akarok lenni veled, akkor azt kell mondjam, hogy nincs konkrét magyarázatom arra, hogy mi is történt valójában.”

    A Ferrari azt is hozzátette, hogy azt se tudják, hogy miért volt annyira alulkormányzott Vettel autója. Habár a német problémája akár a futómű problémájával is szorosan összefügghet, ami miatt végül fel is kellett adnia a futamot.

    „Nem egyértelmű, hogy a felfüggesztés már a rajtnál el volt-e törve vagy sem,” – mondta Binotto. „Seb már a verseny kezdetétől érezte, hogy valami nincsen rendben az autóval. Azonban az adatokból nem tudtuk megállapítani, hogy pontosan mikor tört el a felfüggesztés.”

    Vettel elmondta, hogy a mostani gyenge szereplésük csupán egy egyseri alkalom volt és nagyon reméli, hogy a szezon hátralevő részében nem fog még egyszer hasonló előfordulni. „Szerintem nyilvánvaló volt, hogy valami nem működött,” – mondta a német. „Látszott, hogy nem csak egy kicsivel, hanem jelentősen lassabbak voltunk a többieknél. Nagyon remélem, hogy ez nem lesz majd probléma a hátralevő két versenyen. A célunk egyértelmű: nyerni akarunk.”

  • Binotto elmagyarázta miért voltak lassabbak Austinban

    Binotto elmagyarázta miért voltak lassabbak Austinban

    Mattia Binotto elmagyarázta, miért nem volt a hétvégén olyan jó az egyenesekben a sebességük. Az olasz csapatfőnök kijelentette, nem kell semmi turpisságra vagy épp „csalásra” gondolni, egyszerűen annyi történt, hogy a beállításaikat úgy választották meg, hogy a kanyarokban legyenek meccsben ellenfeleikkel.

    Valtteri Bottas megtörte a Ferrari hegemóniáját, mikor megszerezte a pole pozíciót Austinban. A vörösöket a nyári szünet óta hivatalosan most sikerült „kitenni” először az első rajtkockából (szerk: Max Verstappen ugyan Mexikóban megnyerte az időmérőt, de mivel nem lassított a sárga zászlós periódus alatt, megbüntették, így az első hely Charles Leclerc-re szállt), ám lemaradásuk a finn versenyzőhöz képest elenyésző volt. Bizakodva vágtak neki a futamnak, viszont a rajt utáni pillanatokban rögtön szembesülniük kellett azzal, hogy ezen a versenyen nem nekik áll a zászló. Sebastian Vettel a hetedik körben kiesett, míg monacói csapattársa nem tudott lépést tartani az első hárommal.

    A futam után tanácstalanság ütötte fel a fejét a paddockban a Ferrarival kapcsolatban, sőt, Verstappen egyenesen csalással vádolta a maranellói istállót. A 22 éves versenyző szerint, az FIA direktívája az oka annak, hogy lelassult a csapat, ugyanis a Red Bull levele miatt, már nem tudnak trükközni a vörösök az üzemanyagátfolyással.

    Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke is elismerte, az olaszok tempója az austini egyenesekben lassabb volt, mint korábban:

    ,,Beszéltünk ezekről az adatokról a verseny alatt, a sebességük teljesen más volt, mint az elmúlt pár futamon. Ehhez, köze van-e a technikai direktívához vagy sem, őszintén szólva nem tudom, fogalmunk sincs arról mit csinál a Ferrari.”

    Binotto elárulta, ennél egyszerűbb a magyarázat:

    ,,Igaz az, hogy nem volt akkora előnyünk az egyenesekben, mint korábban, de a kanyarokban már fel tudtuk venni a harcot a riválisainkkal, legalábbis az időmérőn. A végsebességünkből feláldoztunk egy keveset annak érdekében, hogy a kanyarokban jobb legyen a tempónk, ez egy teszt volt a részünkről a hétvégén. Ennyire egyszerű. Az időmérőn versenyképesek voltunk, de a versenyen történt valami.”

    A svájci-olasz szakember továbbá megjegyezte, Leclerc autójában a Spec 2-es erőforrás muzsikált a futamon, miután a 3-as megadta magát a harmadik szabadedzésen.

    ,,Nem volt annyival lassabb, csak egy kicsivel, amire számítottunk is, hiszen van különbség a fejlesztések között. A 2-es specifikációjú motor volt az autójában, nem a 3-as, amit Monzában bemutattunk.”

    A Ferrari csapatfőnöke reagált Verstappen vádjaira is, Binotto szerint a sportnak nem tesznek jót az efféle kijelentések:

    ,,Hallottam és olvastam is a hétvégi kommenteket azzal kapcsolatban, hogy a technikai direktíva milyen hatást gyakorolt az autónkra. A futam után hallottam olyan megjegyzéseket, amik miatt nagyon csalódott voltam. Ha csak a tényeket nézzük, akkor megállapíthatjuk azt, hogy nagyon közel voltunk szombaton ahhoz, hogy megszerezzük a pole-t. Úgy vélem ezek a kommentek tehát nem relevánsak és csak ártanak a sportágnak.”

  • Az FIA állítja, Verstappent nem a nyilatkozata miatt kezdték el vizsgálni

    Az FIA állítja, Verstappent nem a nyilatkozata miatt kezdték el vizsgálni

    Max Verstappen futotta ugyan a leggyorsabb kört a szombati időmérőedzésen Mexikóban, ám mivel megszegte a szabályokat és nem lassított le a sárga zászlós periódus alatt, az FIA 3 rajthelyes büntetéssel sújtotta.

    Valtteri Bottas a Q3 utolsó perceiben csapta falna autóját, emiatt pedig több versenyzőnek is el kellett vennie a gázról a lábát. A holland pilóta azonban ezt nem tette meg, lila szektort produkált a kérdéses szakaszon, megfutott a leggyorsabb kört mellé, és bezsebelte karrierje második rajtelsőségét.

    Sokaknak azonban furcsa volt az eset, és várták, vizsgálják-e a 22 éves versenyzőt, ám a stewardok úgy döntöttek, nem szükséges tüzetesebben kielemezni a történteket, ugyanis a Red Bull pilótája lassított az utolsó mini-szektorban.

    A sajtótájékoztatóan azonban Verstappen bevallotta, látta Bottast, ám direkt nem emelte el a gázról a lábát. A kijelentése után, jött a hivatalos információ, beidézték a renitens versenyzőt, majd egy órával később kiderült, elveszítette pole pozícióját, 3 helyes rajtbüntetést kapott és emellett még két büntetőponttal is gazdagabb lett.

    Michael Masi állítja, nem a holland megjegyzése miatt nyitották meg az ügyét, a versenyigazgató szerint a stewardok akkor már foglalkoztak az esettel, mikor a nyilatkozat zajlott:

    ,,Akkor én már szóltam a versenyfelügyelőknek, hogy nézzék át az ügyet, Max csak ezután tette meg nyilatkozatát. Azonban a történek fényében az elsődleges dolgom az volt, hogy megbizonyosodjak Valtteri állapotáról és kiküldjem az orvosi autót. Ez volt az első, amit meg kellett tennem, utána arról kellett gondoskodnom, hogy az autó visszakerüljön a csapathoz, majd a pálya helyreállításnak folyamatát kellett felügyelnem, és biztosítanom kellett azt, hogy a következő eseményre minden a helyére kerüljön. Ezek is a munkakörömhöz tartoznak, ki kellett mennem, és ellenőrizem kellett azt, hogy minden rendben zajlik-e. Mikor ezzel végeztem, visszatértem az irodámba és többi feladatommal foglalkoztam, át néztem az összes rendelkezésünkre álló adatot arról a három pilótáról, (Hamilton, Vettel, Verstappen) akik utoljára fejezték be a körüket. Eközben a stewardok el voltak foglalva a Toro Rosso és a Renault nem biztonságos kiengedésének ügyével, épp a meghallgatást bonyolították le. Mikor ez az ügy lezárult, akkor adták ki az újabb idézést. Átnéztünk minden információt annak érdekében, hogy megállapítsuk, a három versenyző közül, valamelyik vétett-e a szabályok ellen , nos kiderült, hogy az egyik igen.”

  • A versenyfelügyelők elmagyarázták miért nem kapott büntetést Vettel

    A versenyfelügyelők elmagyarázták miért nem kapott büntetést Vettel

    A stewardok a futam után elmagyarázták miért nem járt büntetés Sebastian Vettelnek a rajt előtt történt bemozdulása miatt.

    A német versenyző nagyon rosszul kapta el a rajtot, a piros lámpák kialvása előtti pillanatban a rajtkockájában megmozdult, majd gyorsan „visszafogta” autóját. Ennek a játéknak azonban az lett az ára, hogy Valtteri Bottas megelőzte, és a második helyre utasította vissza a Ferrari rangidős pilótáját.

    A verseny első felében vizsgálat is indult Vettel ellen a bemozdulás miatt, ám hosszas várakozás után a versenyfelügyelők úgy döntöttek, a 32 éves versenyező nem érdemel büntetést.

    ,,A versenyfelügyelők visszanézték a bizonyítékul szolgáló felvételeket, továbbá az FIA ellenőrizte azokat a jeladókat, amik minden versenyautóra fel vannak szerelve. A videofelvételen némi mozgás látszik ugyan, ám a Formula 1 Sportszabályzatának 36.13(a) cikkelye szerint, a bemozdulás még az F1 kiugrást jelző rendszerének hibahatárán belül volt.”

    Vettel a futam után elismerte hibáját:

    ,,Túl sokáig égtek a piros lámpák, de az én hibám volt. Egy pillanatra elvesztem, és elég rossz rajtot produkáltam. A Mercedes nagyon gyors volt a versenyen, Valtteri (Bottas) szinte szárnyalt a futam első szakaszának végén, míg Lewis (Hamilton) megpróbálkozott az egy kiállással, ám végül ez nem jött be nekik. Próbáltam a kigyorsításokra figyelni, ugyanis ott nagy veszélyt jelentett rám, összességében tehát nehéz volt ma délután tartani a második helyet. Nem volt meg a tempónk, ez a pozíció volt számunka a maximum, amit elérhettünk, de én nem vagyok boldog a rajt miatt.” -nyilatkozta a német világbajnok.

     

  • Leclerc már jobban érti a Ferrari döntését

    Leclerc már jobban érti a Ferrari döntését

    Charles Leclerc elmondta, miután megnézte az adatokat és megértette milyen helyzet állt elő a versenyen, már meg tudta érteni a Ferrari döntését.

    A monacói pilóta kényelmesen vezette a versenyt ám mikor a kötelező kerékcseréjéről visszatért a pályára, Sebastian Vettel mögött találta magát. A futam hátralevő részében frusztráltan és értetlenül rádiózó monacói az eseményt követően meghallgatta a magyarázatot, megnézte az adatokat, és ezeknek az információknak köszönhetően megértette mi is zajlott körülötte.

    ,,Nem hinném, hogy jobban avagy máshogy kellett volna csinálnom a dolgokat. Egy biztos, ezentúl több információt fogok kérni a körülöttem lévők stratégiájáról. Nem voltam tisztában azzal, hogy mit csinálnak, tehát nem tudom, hogy mi lett volna akkor, ha korábban kezdem nyomni az első etapban. Rengeteg adatunk van erről amúgy is, szóval megfogom őket vizsgálni. Ahogy már az autóban is mondtam, nagyon frusztráló volt a helyzet, ám most, hogy már kint vagyok, sokkal több mindent értek az egész szituációból. Nagyon boldog vagyok a csapat sikere miatt, és Seb miatt is. Megérdemelten nyert, de most ideje tovább lépnünk. Természetesen azt kívántam, bár csak én állhatnék a dobogó legmagasabbik fokán, ám a dolgok néha nem úgy alakulnak ahogy szeretnénk, ez hozzá tartozik a élethez. Oroszországban megerősödve fogok visszatérni.” -nyilatkozta Leclerc a Motorsport.com-nak.

  • Binotto elismerte, elgondolkodtak azon, hogy visszaadják Leclerc-nek az első helyet

    Binotto elismerte, elgondolkodtak azon, hogy visszaadják Leclerc-nek az első helyet

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke a futamot követően elmagyarázta miért hívták ki előbb Sebastian Vettelt a bokszba, és mi vezetett a német győzelméhez. A svájci-olasz szakember továbbá bevallotta a verseny egy pontján elgondolkodtak azon, hogy megcserélik a versenyzők pozícióját és visszaadják Charles Leclerc-nek az első helyet.

    A 21 éves pilóta körökön keresztül haladt az élen, majd a bokszkiállások után hirtelen csapattársa mögött találta magát. A monacói versenyző a futam hátra levő részében frusztráltan és felháborodottan kérte számon a csapatot és igazságtalanságnak titulálta a neki választott a forgatókönyvet. Miután a német megnyerte a Szingapúri Nagydíjat Leclerc csapatárdión közölte a vörösökkel, hogy beszélni szeretne velük és szeretné ha megmagyaráznák miért döntöttek úgy, ahogy. Mattia Binotto nemcsak pilótájának, hanem a médiának is elmondta, mi zajlott a háttérben:

    ,,Amikor Sebastiant kihívtuk, a Red Bullnál már kint álltak a szerelők és Verstappenre vártak. Le akartuk védeni a pozícióját, valamint ez a szituáció lehetőséget teremtett arra is, hogy Hamiltont megelőzzük. Azonban az elévágás sokkal effektívebbnek bizonyult a vártnál, 3.9 másodperc nyereséget jelentett, nem is számítottunk ilyen nagy számra. Mikor kihívtuk Sebastian, egy körrel Charles kiállása előtt, azt hittük, hogy Charles majd elé fog visszaérkezni. Ám Sebastian nagyon jó kört rakott össze, és ezzel megelőzte őt.”

    Binotto megerősítette, elgondolkodtak azon, hogy Vettelt megkérik, adja vissza a pozíciót Leclerc-nek a verseny második felében.

    ,,Elgondolkodtunk-e a cserén? Nos igen, viszont abban a pillanatban, úgy gondoltuk, az a helyes döntés, ha ezt nem lépjük meg. Ám erről nyilvánvalóan még fogunk beszélgetni a versenyzőinkkel, ugyanis mindketten más véleményen vannak. Szóval igen, elgondolkodtunk ezen is.” -vallotta be a Ferrari csapatfőnöke.

     

  • Binotto magyarázatot adott Leclerc Q1-es kiesésére

    Binotto magyarázatot adott Leclerc Q1-es kiesésére

    Mattia Binotto a Ferrari csapatfőnöke magyarázattal szolgált a Ferrari nagyon rosszul elsült döntésére, ami miatt Charles Leclerc már a Q1-ben kiesett a tegnapi időmérő edzésen.

    A haza pályán versenyző Charles Leclerc az időmérő edzésen a 16.helyen végzett, miután a csapata elszámolta magát. Az olaszok arra számítottak, hogy Leclerc ideje elég lesz a második szakaszhoz, ezért nem küldték ki újra a pályára. Végül a pálya javult annyit, hogy annyian elé ugrottak, hogy nem folytathatta tovább az időmérőt.

    Mattia Binotto ezen döntést azzal indokolta, hogy a Mercedes elleni küzdelemben fontosnak tartották, hogy minél több gumit tudjanak megspórolni.

    „Mondhatnánk, hogy egy ilyen dolognak a Ferrarinál nem szabadna megtörténnie. A Ferrarinál most azonban olyan helyzetben vagyunk, hogy fel kell zárkóznunk a riválisokhoz a bajnokságban. A felzárkózás közben pedig kockázatot kell vállalnunk.” – kezdte Binotto.

    „Két teljes csapatunk van, és két egyenrangú pilótánk. Az egyik pilótánkkal muszáj volt kimenni a pályára még egyszer, míg Charles megkérdezte, hogy ki kell-e mennie még, mert ő túl neccesnek érzi. Megmondtuk neki, hogy nem kell kimenni, mert az adatok alapján azt hittük, hogy elég lesz. Nem volt elég. Megbíztunk a számításainkban. Kockázatot vállaltunk, túl sok kockázatot. Ilyen helyzetben nem érdemes ilyen rizikót vállalni, tévedés volt. Hibáztunk.” – ismerte el.