Címke: Magyar Nagydíj

  • Norris majdnem ellopta Piastri győzelmét, Verstappen nekiment Hamiltonnak a Magyar Nagydíjon

    Norris majdnem ellopta Piastri győzelmét, Verstappen nekiment Hamiltonnak a Magyar Nagydíjon

    A simának tűnő kettős győzelem kis híján a csapategységet is megbontó morális és mentális játszmává eszkalálódott a McLarennél, de a vezetést a bokszkiállások során megkapó Lando Norris végül félreállt csapattársa elől, így Oscar Piastri személyében hatodszor avatott új futamgyőztest a Hungaroring.

    A szombati borúsabb idő után vasárnapra visszatért a forróság a Hungaroringre, ahol a McLaren 12 éve nem látott tettre készült azzal, hogy két autója a rajtrács első sorából rajtolt. 20-30 perccel a start előtt azonban még ez a szombaton elnyert eredmény sem tűnt biztosnak, hiszen a pole birtokosa, Lando Norris a kivezető körében a gázpedál problémáira panaszkodott, amit sietős munkával kellett a szerelőknek megoldaniuk a rajtrácson. Végül ez még időben sikerült, így a brit gond nélkül állhatott oda a startlámpák elé a felvezető kör végén.

    A 39. Magyar Nagydíj rajtja máris komoly izgalmakat hozott az első helyeken. Norris jobbra húzott, hogy védekezzen csapattársa, a mellé érő Oscar Piastri ellen, eközben viszont Max Verstappen a szélárnyékból kibújva megjelent a külső íven. Az első kanyarba három autó egymás mellett érkezett meg. Piastri találta magát a legjobb helyzetben, a belső ívről elsőként tudott befordulni. Norris állt a szendvics közepén, és veszélyesen kevés mozgástere maradt, hogy ne érjen hozzá se csapattársához, se a Red Bullhoz. Sikerült neki is befordulnia, ehhez viszont széles ívet kellett választania, ami azzal járt, hogy Verstappent a pályán kívülre szorította.

    A holland az aszfaltozott bukótérben kigyorsítva Norris előtt, a 2. helyen tért vissza a pályára, s bár vizsgálatot indítottak ellene jogtalan előnyszerzés miatt, hosszasan próbált érvelni a rádióban amellett, hogy Norris leszorította őt, így nem indokolt a pozíció visszaadása. A negyedik kör kezdetén mégis félrehúzódott, de ezt sem hagyta kommentár nélkül: „Jól van, ezek szerint le lehet vezetni másokat a pályáról. Megmondhatjátok sz FIA-nak, hogy akkor mostantól így fogunk versenyezni.”

    Piastrit ekkor Norris, Verstappen, Hamilton, Leclerc és Sainz követte, akik között csatahelyzetek nem alakultak ki a verseny kezdetén, az ausztrál pedig a 10. körre három másodpercesre növelte az előnyét az élen csapattársa előtt.

    A stratégiák igen változatosan alakultak, az alsó pontszerző helyekre bazírozók már az egy számjegyű körökben megkezdték a kerékcseréket, három kiállásos taktikával számolva. Az elrontott időmérő miatt hátulról startoló George Russell és Sergio Pérez gondba került azáltal, hogy előzésekkel nem tudtak előrejutni, s hosszú időre beragadtak Valtteri Bottas, majd Cunoda Juki mögé.

    A két cserére játszó élmezőnyből Hamilton hajtott elsőként a bokszba, ezzel át is ugorva a harmadik helyért a rá nem azonnal reagáló, csak öt körrel később kiálló Verstappentől.

    A McLarenek közül Norris kapta az elsőbbséget a bokszkiállásokkal, hogy a brit pozíciója ne kerüljön veszélybe az üldözőkkel szemben, a cserék után pedig Piastri az élen is maradt. 4-5 másodperces előnye azonban a 33. körben 2 másodperc alá csökkent, miután egy a 11-es kanyarban történt lesodródással időt veszített.

    Eközben a frissebb gumikkal Verstappen utolérte a küszködni kezdő Hamiltont, s a 35. körben egy rövid, látványos csatát is lezavartak, amely során a brit az 1-es, a holland a 2-es kanyarban hibázott, így maradt köztük változatlan a sorrend. A Ferrarik kimaradtak ugyan az eseményekből, de Leclerc csupán néhány másodpercnyi lemaradással leselkedett ott mögöttük az ötödik helyen.

    A bokszkiállások második körét ismét Hamilton kezdte, a McLaren pedig ismét Norrisszal reagált elsőként. Mivel azonban Piastri csapattársával szembeni előnye ekkor már nem volt jelentős, két körrel későbbi kerékcseréje után az ausztrál immár másodikként tért csak vissza a pályára, több mint három másodperccel Norris mögött. Tegyük hozzá, a verseny azon pontján nem tűnt úgy, hogy Norris pozíciót veszített volna a pályán, ha ő hajt a bokszba egy körrel Piastri után.

    A két wokingi autó helye megcserélődött, ezzel pedig az addig simának tűnő verseny komoly morális dilemmává is vált a McLaren számára. Mérnökétől Piastri azt az üzenetet kapta, hogy amint visszaér Norris mögé, megcserélik a pozíciókat, viszont nem akarják azonnali lassításra kérni a britet, hiszen ezzel túl sok időt veszítene. A következő körökben azonban a két autó közötti különbség csak nőtt, miközben többször is azt hallhattuk, hogy a csapat a gumikkal való spórolásra, óvatosságra kéri az élen haladó Norrist.

    A leghátborzongatóbb üzenet az alábbi volt:

    „Lando, öt kör van hátra. Bajnokságot nem egyedül lehet nyerni, hanem csapatban. Ehhez szükséged lesz Oscarra, és szükséged lesz a csapatra is.”

    Eközben a harmadik helyért nem mentális, hanem nagyon is fizikális játszmák folytak. Verstappen ismét utolérte Hamiltont, az 1-es kanyar belső ívén bedobta az autóját a Mercedes mellé, ám elmérte a féktávot, hozzáért Hamilton jobb első kerekéhez, a Red Bull a levegőbe emelkedett, és a bukótérből jött vissza Leclerc mögé, az 5. helyre.

    Miután Norris már olyan üzenetet is kapott, hogy „most azonnal meg kell tenned”, három körrel a leintés előtt a célegyenesben lelassított, bevárta Piastrit és átadta az első helyet csapattársának.

    Oscar Piastri megszerezte első Forma-1-es futamgyőzelmét, és csatlakozott Damon Hillhez, Fernando Alonsóhoz, Jenson Buttonhoz, Heikki Kovalainenhez és Esteban Oconhoz, akik szintén a magyar pályán jutottak fel először a csúcsra – még ha ennek a McLarenen belüli harmónia első megrepedezése is volt az ára.

    Hamilton jött be végül a harmadik helyre, amivel karrierje 200. F1-es dobogós helyezését szerezte. A további pontszerző helyeken Leclerc, Verstappen, Sainz, Pérez, Russell, Cunoda és Stroll végeztek – de Verstappent még várják a felügyelők az ütközés okozása miatt.

    A Magyar Nagydíj végeredménye:

     

    Mit tud a Hungaroring, amitől ilyen sok új győztest adott az F1-nek?

  • Árulkodó szavak Péreztől, aki a gyerekei miatt nem dobja be a törölközőt

    Árulkodó szavak Péreztől, aki a gyerekei miatt nem dobja be a törölközőt

    Sergio Pérez egy pillanatra leengedte az álarcot, és betekintést nyújtott abba, hogy valójában mi játszódhat le benne, miközben mindenki arra vár, hogy a Red Bull mikor meneszti őt.

    Miként arra a szombati időmérős betlije utáni nyilatkozatáról írva felhívtuk a figyelmet, Sergio Pérez a két héttel ezelőtti Brit Nagydíjhoz hasonlóan továbbra is úgy csinál, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és azt hajtogatja, hogy vissza fog térni a formájához, az elszántsága pedig töretlen. A jövőjéről nyilatkozva pedig csütörtökön még arról beszélt, hogy az idei év második felében és jövőre is itt lesz, hiszen 2025 végéig szól a szerződése. A mexikói versenyző tehát jóformán úgy tesz, mintha semmilyen hatással nem lenne a bukdácsolása a jövőjére, miközben Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója már többször elmondta, hogy a nyári szünetben leülnek, és átbeszélik a lehetőségeiket, amire nyilván nem lenne szükség, ha Pérez jól teljesítene.

    Az időmérő edzés után azonban volt egy kérdés, amire Pérez kicsit kilépett a sablonválaszok és előre elraktározott panelek világából – persze, hagyjuk meg az esélyét, hogy tényleg teljes tagadásban él, és úgy gondolja, hogy minden rendben, de azért nem ez a valószínű –, és kicsit bepillantást engedett a saját valóságába. Arról érdeklődtek ugyanis tőle, hogy a jelenlegi helyzetében továbbra is szórakoztatónak tartja-e a Forma–1-et.

    Sergio Pérez, Red Bull, Magyar Nagydíj
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Nem mondanám, hogy szórakoztatónak találom, hanem inkább kihívásnak. Olyasminek, ami mentálisan igazán kemény, a legkönnyebb pedig az lenne, ha egyszerűen feladnám, és azok után, amilyen karrierem volt, azt mondanám, hogy elég volt. De nem ezt akarom tanítani a gyerekeimnek, nem az efféle hozzáállást akarom mutatni nekik.”

    „Fontos, hogy megfordítsuk a dolgokat, visszatérjünk a formánkhoz, mert nem volt olyan rég [hogy jól mentek a dolgok], csak egyik dolog jön a másik után. Sok versenyzőnél láttuk már ezt, van egy nehéz hétvégéjük, de amikor a Red Bullnál vagy, ez sokkal nagyobb hír. Vissza akarok térni, és vissza is fogok, nem adom fel.”

    Ha valamiben, abban biztosak lehetünk, hogy amit Pérez a gyerekeivel kapcsolatban mondott, azt őszintén így gondolja, és leginkább ezek a szavak azok, amelyek megmutatják, hogy mik játszódhatnak le benne. Hogy a kifelé mutatott képpel ellentétben igenis tisztában van vele, hogy mekkora a baj, és a legkönnyebb megoldás már az lenne, ha fogná magát és elsétálna.

    Pérez, Red Bull, Brit Nagydíj
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Konyhai beszélgetés is volt

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke az újabb időmérős betli után nem hordta le a sárga földig a pilótáját, de azt újfent elismételte, hogy ez nem mehet így tovább. „Tisztában vagyunk vele, hogy az utóbbi hat versenyen Checo csak 15 pontot szerzett, ez pedig nem fenntartható. Hacsak nem változik a helyzet, el fognak kapni minket, Checo pedig nagyon is tisztában van ezzel. Nehéz lesz változtatnia a 16. helyről, de ismét a pontszerzést kell megcélozzuk” – nyilatkozta a Channel 4-nak, majd hozzátette: „A gondunk az, hogy más csapatoknak két pilótája van az elejében. Ott a két McLaren, most a két Aston és a két RB. Nem engedhetjük meg, hogy ekkora különbség legyen a két autónk között.”

    Horner még a hétvége kezdetét elárulta azt is, hogy angliai otthonában találkozott nemrég Pérezzel, aki ott bevallotta neki, hogy túl sokat szokott agyalni. „Nagyon nyitott a kapcsolatunk, és leültem vele a házam konyhájában és azt mondtam, »Ki vele, mi folyik itt? Van valami más a háttérben?« Ő pedig azt felelte, hogy »Nem, szerintem csak kicsit túlgondolom a dolgokat«” – árulta el Horner a Sky Sports-nak.

  • Ki a 39. Magyar Nagydíj esélyese, mire számíthatunk a futamon?

    Ki a 39. Magyar Nagydíj esélyese, mire számíthatunk a futamon?

    A McLaren vagy a Red Bull, esetleg más nyeri a 2024-es Magyar Nagydíjat?

    Noha Max Verstappen mindössze fél tizedmásodperccel maradt el a Magyar Nagydíj pole pozícióját megszerző Lando Norristól az időmérő edzésen, a valóságban ennél nagyobb volt a McLaren előnye, hiszen Norrisnak egyetlen új szett lágy gumija maradt a Q3-ra, amelyet az eső fenyegetése miatt már az első próbálkozásakor elhasznált. A második nekifutásra használt gumin így nem javított, míg a javuló körülményeket kihasználva Verstappen közel 3 tizeddel ment jobb kört, mint azelőtt. Norris tehát akár több tizeddel is megszerezhette volna a pole-t, amennyiben jobban gazdálkodik a gumikkal az időmérő edzés addigi részében, Verstappen frusztrációja ebből a szempontból így érthetőbb, hiszen tisztában van vele, hogy a valós hátrányuk nagyobb annál, mint ami látszik.

    Na de mi lesz a versenyen? A Hungaroring már rég nem az a pálya, amelyen szinte lehetetlen előzni, de tény, hogy ettől még a pole pozíció sokat ér, pláne akkor, ha az ember csapattársa rajtol a második helyről. Norris elmondása szerint a péntekről szombatra lehűlő időjárás és a Hungaroring ezzel járó gyorsulása a kezükre játszott, mert a jobb tapadás elfedi a McLaren bizonyos hiányosságait, míg a Red Bullnak nem jött jól. Vasárnapra ugyanakkor a péntekihez hasonló hőmérsékletek várhatóak, ami a háromszoros világbajnok kezére játszhat.

    Ugyanakkor a McLarennek ott van az az előnye, hogy két autóval veheti fel a versenyt egyetlen Red Bull-lal szemben – Sergio Pérez újabb hibája ismét a mezőny végére száműzte a mexikóit –, és amíg mind a kettővel Verstappen előtt marad, az egyik hátvédet játszhat. Mint azt a Pirelli fentebbi ábrája is mutatja, normál esetben kétkiállásos verseny jöhet. A gumigyártó szerint közepeseken a legideálisabb kezdeni, majd attól függően egy vagy két kemény szettel végigmenni, hogy ebből kinek mennyi áll még a rendelkezésére.

    A Red Bull azonban akár megpróbálkozhat azzal, hogy lágy gumin rajtoltatja Verstappent, hátha legalább az egyik McLarent le tudják vadászni a rajtnál, ezzel nyílttá téve a küzdelmet.

    Verstappen a mogyoródi éjszakában – mit csinált a holland hajnalig a Hungaroringen?

  • Módosítottak a Hungaroringen Cunoda időmérős bukása után (fotó)

    Módosítottak a Hungaroringen Cunoda időmérős bukása után (fotó)

    Az FIA változtatott a Hungaroring ötös kanyarjának bukóterén, miután Cunoda Juki hatalmasat bukott ott az időmérőn.

    A lényegi kérdések Cunoda Júki hatalmas balesetével dőltek el a Magyar Nagydíj időmérő edzésén. Az RB japán versenyzője a Q3 hajrájában az 5-ös kanyart szélesítette ki, majd csapódott nagy sebességgel a védőfalnak, ám szerencsére sértetlenül szállt ki a csúnyán összetört autóból.

    „Nem számítottam rá. Szélesre futottam, de kényelmesen a pálya határain belül maradta. Nyilván a Q3-ban a határon autózik az ember, a bal oldali gumikkal rámentem a műfűre, majd valószínűleg, mivel az vizes volt, szélesre csúsztam. Addig a pontig, az ötös kanyart is beleértve, a köröm nagyszerű volt, úgyhogy nagy kár érte” – nyilatkozta.

    A baleset:

    A Hungaroringen a tévéstáboknak még nyilatkozó, az írott sajtós kötelezettségei alól pihenés céljából felmentett Cunoda csak remélni tudja, hogy a mai futamot a 10. rajtkockából kezdheti, és nem kell olyan elemeket cserélni az autóján, amelyek miatt büntetést kap. „Hogy őszinte legyek, jobban aggódom az autó mint a testem miatt. Nagyon sajnálatos, ami történt, csalódott vagyok. Remélem, hogy az autó rendben van. Nyilván rosszul érzem magam a csapat miatt, mert azzal a körrel nagyon jó helyzetben lehettünk volna.”

    Változtattak a Hungaroringen

    Noha a balesetet csak Cunoda fedélzeti kamerájából láttuk, és a közvetítésben látott külső kamera csak a becsapódás utáni pillanatokat kapta el, egyértelmű volt, hogy az RB-t a műfűsáv vége dobta meg, és katapultálta a falba. Ezért az FIA változtatásokat eszközölt a Hungaroring ötös kanyarjában, és a fűsáv utolsó öt méterét kavicsággyal helyettesítette az alábbi képen látható módon.

    Forrás: FIA

     

  • Erős kijelentés Verstappentől – vajon kire haragszik a Red Bullnál a holland?

    Erős kijelentés Verstappentől – vajon kire haragszik a Red Bullnál a holland?

    Max Verstappen igen frusztráltan nyilatkozott a Magyar Nagydíj időmérő edzése után, majd elmondta, hogy a Red Bullnál egyeseknek fel kellene ébredni.

    Noha mindössze 0,046 másodperccel maradt le a pole pozíciótól és a 3. helyet szerezte meg a Magyar Nagydíj időmérő edzésén a jelentősen továbbfejlesztett, nagy leszorítóerőt igénylő pályákra optimalizált csomagot felvonultató RB20-assal, Max Verstappenen érezni lehetett a frusztrációt és azt, hogy kicsit sem elégedett a 3. hellyel. „Frusztrált vagyok, mert nem vagyunk elég gyorsak, és egy ideje már ez a helyzet – nyilatkozta a Sky Sports-nak. – Erre a hétvégére elég sok fejlesztést hoztunk, és továbbra sem vagyunk elég gyorsak. Ha pedig többé nem mutatnék ki érzelmeket, az azt jelentené, hogy nem érdekel, miközben nagyon is érdekel. Egyszerűen csak frusztráló. Úgy éreztem, hogy mindent megpróbáltam a pole megszerzéséhez, ami itt nagyon fontos, és a bajnokság szempontjából is az, de megint nem volt meg a tempónk.”

    Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj
    Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    Verstappen az időmérő utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy „nagyobb teljesítményre számítottam” a fejlesztésektől, és „talán nem optimalizáltuk a csomagot, nem tudom, majd az elkövetkező versenyeken meglátjuk.” „A fejlesztések működnek, de továbbra sem vagyunk elsők, nem igaz? Ennél többre van szükség, ennyire egyszerű. Nagyon elégedett voltam a köreimmel az időmérőn, de az egyensúly szempontjából minden a határon mozog. Olyan keményen nyomom, ahogy csak tudom, ettől pedig itt-ott vannak apróbb megingások. Úgy érzem, keményebben nyomom, mint tavaly, de többé nem jönnek a nagyszerű köridők. Azt hiszem, ez egyszerűen azt jelenti, hogy kicsit lassabbak vagyunk, így van min dolgoznunk. Ennyire egyszerű.”

    Verstappen dühös valakire?

    A címvédő tehát nem elégedett a fejlesztések által elért előrelépés mértékével, és elmondta, hogy a „a McLaren a hosszú etapokon is nagyon erősnek tűnt, nyilván az utóbbi néhány versenyen is azok voltak, és nem látom hirtelen erősebbnek magunkat itt sem a nyers tempó alapján.” Ezután a GPblognak hozzátette: „Velem legalább tudják [a Red Bullnál], hogy nem keresek kifogásokat. Mindig realista vagyok ebben, de talán nincs mindenki ezen a hullámhosszon. Szerintem egyeseknek kicsit fel kell ébredniük, de nem kell részletekbe mennem arról hogy kik azok.”

    Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Itt Verstappen egyértelműen a saját csapatának néhány tagjára utalt, mintha egyesek más véleményen lennének a Red Bull helyzetéről abban a tekintetben, hogy hol áll jelenleg az RB20-as a többiekhez képest. Merthogy a holland egyértelműen azt hajtogatja, hogy ilyen teljesítménnyel a McLaren utolérheti őket a bajnokságban. „Kezdetben mindig másodikok vagy harmadikok voltak, de ha elkezdenek nyerni, kettős győzelmeket szerezni, vagy első és harmadik helyen végezni, akkor egy ponton túl ez nem lesz fenntartható. De igen, a legjobbunkat nyújtjuk” – mondta, majd amikor megkérdezték tőle, hogy az egyéni pontversenyben elfoglalt helyzete miatt is aggódik-e, azt felelte: „dolgozom rajta, igen.”

    Katasztrófa, düh, mindenki hibás – áll a bál a Mercedesnél a Magyar Nagydíj időmérője után

  • Katasztrófa, düh, mindenki hibás – áll a bál a Mercedesnél a Magyar Nagydíj időmérője után

    Katasztrófa, düh, mindenki hibás – áll a bál a Mercedesnél a Magyar Nagydíj időmérője után

    Alighanem senki sem tette zsebre azt, amit Toto Wolfftól, a Mercedes csapatfőnökétől kapott a Magyar Nagydíj időmérő edzése utáni csapatmegbeszélésen, az osztrák üzletember ugyanis eléggé kiakadt a csapata teljesítményén.

    Miután zsinórban két futamot nyert, két hete ráadásul már nem szerencsével, hanem erőből nyert, a tavaly a Hungaroringen pole pozícióból induló Mercedes úgy érkezett a Magyar Nagydíjra, hogy minden esélye megvan egy újabb remek szereplésre. Ehhez képest az időmérő edzésen csak az 5. és a 16. helyet szerezték meg, amit sem Toto Wolff csapatfőnök, sem George Russell nem tudott szó nélkül hagyni.

    „Ez totális alulteljesítés volt szó szerint mindenkitől, akinek itt köze van a csapathoz. A Q1-ben elveszíteni egy autót nem történhet meg sem a pilóta, sem a csapat részéről. Végső soron egyszerűen csak nem volt meg a tempónk. Nagyon-nagyon csalódáskeltő nap – forrongott Wolff a Sky Sports-nak. – Az autó lehetett volna két tizeddel lassabb, de folyamatosan fel-le jojóztunk a gumihőmérséklettel, és nehéz volt olyan autót adni [Hamiltonnak], ami tapad. [Russell] úgy gondolja, hogy meg kellett volna csinálnia az első kört [a Q1-ben], amikor Lewis első lett. Azt mondta, hogy valószínűleg túl könnyedre vette. Aztán ott van az, hogy egy körrel kevesebb üzemanyagot tettünk az autóba, de más volt a futási terv. Gyors-lassú-gyors volt a terv, de ő úgy döntött, hogy három gyorskört megy. Összességében 70%-ban a csapat hibája, hogy nem rakott még egy környi üzemanyagot az autóba.”

    George Russell, Mercedes, Magyar Nagydíj
    Russell is hibázott, de a csapat nagyobbat / Fotó: Sebastian Kawka / Mercedes

    Russell a Q1-ben úgy esett ki, hogy amikor a szemerkélő esőben elindult az időmérő, sokkal rosszabb kört ment első nekifutásra, mint Hamilton, majd a Sergio Pérez balesete miatti megszakítás után ugyan javított és feljött a 10. helyre, nem tudott menni még egy kört, mert nem volt elég benzin a W15-ösben. „Az eleje az én saram, nem gondoltam, hogy ismét esni fog, ezért úgy voltam vele, hogy a pálya gyorsulni fog – indokolta meg a kétszeres futamgyőztes, hogy miért nem igyekezett jobban az első mért körében. – Az első körben túl könnyedre vettem, aztán hirtelen elkezdett esni, és az lett volna a legfontosabb kör. De végül nem számított, mert a végén volt a leggyorsabb a pálya, de nem volt benzin az autónkban, hogy befejezzük a Q1-et. Fogalmam sincs, ez hogyan történhetett, teljes katasztrófa.”

    Russell a töltőkörrel kettéválasztott két gyorskör helyett zsinórban három gyorskört ment, ami nyilván több benzint égetett el, de ő és Wolff is úgy véli, hogy erre az eshetőségre fel kellett volna készülnie a csapatnak. Russell szerint „túloptimalizálták” az üzemanyag-mennyiséget és nem vették figyelembe a körülményeket. Az Osztrák Nagydíj győztese úgy véli, nagy lehetőséget szalasztottak el, és nem engedhetik meg maguknak ezt.

    „Soha nem veheted le a szemed a labdáról. Rendesen le kell ülnünk csapatként és megértenünk, hogy mi történt. Megvan az autónk ahhoz, hogy a legjobb háromba kerülésért harcoljunk, és nem kellene kiesnünk a Q1-ben. Lewis is éppen, hogy bejutott a Q3-ba. Eléggé mérges vagyok most, mert annyira gyors autónk van, és nem dobhatunk el így lehetőségeket. Nehéz verseny lesz, amelyen így is képesek lehetünk felzárkózni, talán a legjobb hatba kerülésért harcolni, de a 16. helyről nem lesz könnyű” – tekintett a vasárnapra.

    Egyedül Lewis Hamilton volt az, aki nem bosszankodott, de azért ő is többet várt. „Azért jöttünk, hogy megpróbáljunk elöl lenni, az ember pedig soha nem lehet elégedett – nyilatkozta a Sky Sports-nak. – Szerintem nem végeztünk rossz munkát, mindent megtettünk, amit tudtunk. Viszonylag jó tempóra volt képes az autó, de amikor meleg lesz, nem vagyunk különösebben gyorsak. Az időmérő elején sokkal hűvösebb volt, akkor gyorsak voltunk, de amint elkezdett melegedni az idő, mások begyorsultak, mi meg belassultunk, vagy legalábbis nem gyorsultunk.”

  • Pérez feltette a silverstone-i lemezt az újabb hatalmas hibája után

    Pérez feltette a silverstone-i lemezt az újabb hatalmas hibája után

    Ha valaki csak hallgatta Sergio Pérez nyilatkozatát a Magyar Nagydíj időmérő edzése után, könnyen azt hihette, hogy két héttel korábbi felvételt hall.

    Sergio Pérez zsinórban a második időmérő edzését baltázta el, hiszen azok után, hogy a Brit Nagydíj kvalifikációjának Q1-ében elásta magát a kavicságyban, a Hungaroringen összetörte az autót az első szakaszban, ahol így ismét kiesett. „Először is jó, hogy rendben van, elég nagy baleset volt. Nagyon sajnálatos, ami történt, a pénteki nap elég erős volt a számára. Nyilván nehezek voltak a körülmények, de ez mindenkinek ugyanolyan. Éppen javított az idején, látni lehetett az esőcseppeket a sisakrostélyán, majd egyszerűen elveszítette az uralmat az autó felett, a kár pedig jelentős” – összegzett tárgyilagosan Christian Horner csapatfőnök az F1 TV-nek.

    Dráma a Magyar Nagydíjon: Pérez rommá törte a Red Bullt az időmérőn (videó)

    Ezután jött Pérez, és a Sky Sports műsorában szinte szóról szóra elismételte, amit a silverstone-i Q1-es kieséses után mondott. „Nyilván nagyon csalódott vagyok, mert addig a pontig nagyon erős hétvégém volt. Fáj, hogy cserben hagytam az egész csapatot, de végső soron elkötelezettebb vagyok, mint valaha, hogy csapatként visszatérjünk oda, ahová tartozunk. A holnap új lehetőség, 15. helyről rajtolunk, meglátjuk, mire leszünk képesek onnan. Nagy feladat vár ránk, hosszú verseny áll előttünk, úgyhogy azt hiszem, csak ki kell zárnom a külső zajt és a munkára kell koncentrálnom. A tegnapi a szezon legjobb péntekje volt, úgyhogy egyértelműen fejlődünk, és el fog jönni a mi időnk. Sajnos sorban jönnek ezek a dolgok, tisztában vagyok vele, és ezen gyorsan változtatnunk kell” – mondta a mexikói, aki akár már a nyári szünetben elveszítheti az ülését.

    És most nézzük, mit nyilatkozott Silverstone-ban. Kezdte azzal, hogy „fáj, hogy ilyen módon hagytam cserben a csapatot, mert addig a pontig erős hétvégém volt”, majd folytatta azzal, hogy „pénteken nagyon pozitív napunk volt, úgy tűnt, a jó irányba mennek a dolgok, úgyhogy leszegjük a fejünket, mert csak idő kérdése, hogy mikor változtatjuk meg a helyzetet”, illetve akkor is előkerült a „holnap hosszú és nehéz versenyünk lesz” panel, miközben ugyanúgy hangoztatta az elkötelezettségét, amivel akkor sem volt és most sincs probléma, és ezt senki nem is kérdőjelezi meg.

    Persze Pérez nincs könnyű helyzetben, hiszen pontosan tudja, hogy maga alatt vágja a fát, és azt mégsem mondhatja, hogy feladom, váltsanak le. Ezzel együtt a hungaroringi mutatványa újabb lökést adhatott a Red Bullnak ahhoz, hogy hamarosan mást ültessenek a helyére.

    Ezért rúghatja ki a Red Bull hamarosan Pérezt, még ha fizetnie is kell majd érte

  • Halomra törő Red Bullok, eső és Norris-pole a Magyar Nagydíj időmérő edzésén

    Halomra törő Red Bullok, eső és Norris-pole a Magyar Nagydíj időmérő edzésén

    A Red Bull számára nagyon rosszul alakult a 39. Magyar Nagydíj időmérő edzése, amelyet megbolondított az eső és két jókora baleset. A McLaren kibérelte az első sort, a harmadik helyet pedig Max Verstappen szerezte meg.

    A hétvége előtt kevesen tippeltek volna arra, hogy nemhogy nem hoz rekkenő hőséget a Magyar Nagydíj szombati napja, hanem egyenesen esős időmérő edzés vár a mezőnyre. Pedig ez történt, nagyjából 45 perccel a kvalifikáció 16 órai kezdete előtt ugyanis elkezdett szemerkélni az eső a Hungaroringen. Annyira nem esett, hogy intermediate gumikat kelljen feltenni az autókra, így mindenki lágy keveréken kezdte meg a 18 perces Q1-et, ám a folyamatosan érkező csapadék lutrivá változtatta az időmérő elejét.

    Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a pilóták folyamatosan köröztek, hiszen nem lehetett tudni, hogy mikor lesz a legjobb állapotban a pálya, de csak nagyjából 11 percen át zajlott zavartalanul az edzés – Logan Sargeant kétkerekes elfékezését és első kanyarban bemutatott falkoccolását leszámítva, ami után az amerikai mehetett új első szárnyért a boxba –, ekkor ugyanis Sergio Pérez hibázott és nagy sebességgel odacsapta a Red Bullját a 8-as kanyarban. A piros zászlós megszakítást eredményező mutatvány könnyen lehet, hogy megpecsételte a baleset pillanatában a 9. helyen álló mexikói pilóta red bullos karrierjét, hiszen eleve nagyon ingott alatta az ülés.

    Dráma a Magyar Nagydíjon: Pérez rommá törte a Red Bullt az időmérőn (videó)

    A Q1 11 perces kényszerszünet után folytatódott Hamilton, Sainz, Verstappen, Piastri, Alonso, Norris, Sargeant, Leclerc, Pérez, Ocon, Albon, Gasly, Cunoda, Russell, Ricciardo, Stroll, Magnussen, Csou, Hülkenberg sorrendben. Mivel az eső a szünet alatt is esett, a pálya rosszabb állapotban volt, mint a megszakítás előtt, de hamar felszáradt, így volt miért izgulni a hajrában is. A két Alpine már nem jött ki, amin egyaránt rajta veszítettek, és az utolsó két helyre visszacsúszva 19.-ként és 20.-ként zártak.

    Úgy tűnt, hogy Pérez sikeresen kiejtette a megszakítás alatt a 16. helyen álló Ricciardót, ám az ausztrál huszárosat hajrázva az utolsó pillanatban megnyerte Hamilton előtt a Q1-et. A másik Mercedesben Russell azonban nem tudott eleget javítani, így végül a 17. helyen kiesett, és csak a Csou-Ocon-Gasly hármast előzte meg. A Mercedes kétszeres futamgyőztes a rádióban rögtön elnézést kért és magára vállalta a kiesést, ugyanakkor megkérdezte, miért nem volt elég üzemanyag az autójában ahhoz, hogy végig a pályán tudjon maradni a Q1-ben.

    Pérez sem jutott tovább – ami csak a rajthelyezése miatt volt fontos, hiszem továbbjutás esetén a 15. helyet szerezte volna meg, feltéve, hogy nem kell büntetést érően erőforrás-elemet cserélni az autójában a futam előtt – és a 16. lett, miközben Kevin Magnussen a 15. pozícióban csusszant tovább, miként mindkét Williams is beverekedte magát a Q2-be.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    Az eső nem áztatta el a pályát az újabb szünet alatt, sőt, elállt, így a Q2 minden addiginál jobb pályaviszonyok mellett vette kezdetét, amit Sainz használt lágyakon futott 1:17.028-as ideje is jelzett. Hamilton hamarosan már 1:16.5-re, Verstappen pedig 1:15.7-re szorította le a lécet. Piastri kis híján még ennél is gyorsabbat ment, de végül 0,015 másodperccel elmaradt a hollandtól.

    A java persze még hátra volt, hiszen érkeztek az új gumis körök. Elsőként Sainz javított, de Verstappent ő is csak megközelíteni tudta (1 tizedre), majd jött a vihar előtti csend – szó szerint senki nem volt kint a pályán néhány percig. A hajrának Verstappen, Piastri, Sainz, Alonso, Norris, Leclerc, Stroll, Hamilton, Magnussen, Cunoda sorrendben vágtak neki az állva maradt pilóták, míg a kieső helyeken Bottas, Sargeant, Albon, Hülkenberg és az idő nélkül álló Ricciardo volt az állás.

    Mivel ismét nagyon a végére hagyták a mért köröket, a silverstone-ihoz hasonló tumultus alakult ki a boxutcában, de végül mindenki felért a mért körére. Hamilton kimaradt a dugóból és viszonylag korán nekivágott az utolsó próbálkozásának, de már a kettes kanyarban nagyon megcsúszott, majd az ötösben is többször megindult alatta a W15-ös hátulja. Nem is lett jó az ideje, és egy ideig úgy tűnt, kiesik, ám végül a 10. helyen éppen, hogy továbbjutott. Nem sokon, mindössze 1 századon múlt, Hülkenberg ugyanis ennyivel maradt elő tőle a 11. helyen.

    A Haas német pilótája mögött Bottas, Albon, Sargeant és Magnussen volt a kiesők további sorrendje, míg az élmezőnyben Norris 1:15.540-nel megelőzte Verstappent és megnyerte a Q2-t. Ám mivel többen nem fejezték be a mért körüket, a sorrendből nem volt érdemes messzemenő következtetéseket levonni.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    Az időmérő végére ismét esőt jósoltak, ezért megvolt rá az esély, hogy mindenkinek egyetlen lövése lesz. Verstappen 1:15.555 tulajdonképpen megfutotta ugyanazt, amit Norris a Q2-ben, a McLaren britje azonban tovább szorította le a lécet, és 1:15.227-tel az élre állt. A pontversenyben az első két helyen álló kettős mögött Piastri, Leclerc, Hamilton, Alonso, Sainz, Stroll, Cunoda, Ricciardo sorrend alakult ki, de nem maradt, mert az eső nem jött meg olyan intenzitással, mint várták.

    Mindenki azonban így sem tudott mért kört megtenni, Cunoda ugyanis túl szélesre futott az ötös kanyar kijáratán és leborotválta a falat, azzal Péreznél is jobban összetörve az autót. A baleset előtt Piastri 22, Verstappen pedig 46 ezreddel maradt el Norris korábbi idejétől, de még nem volt minden veszve, a piros zászló megjelenésekor ugyanis maradt még 2 perc és 13 másodperc az órán.

    Hogy a használt gumikon ez kinek, mire lehetett elég, azt előre nehéz volt megjósolni, de Verstappen és Alonso egyaránt úgy gondolta, nincs értelme tovább próbálkozni, így ők már az újraindítás előtt kiszálltak az autóból és a mérlegelés felé vették az irányt. Mint kiderült, nekik lett igazuk, a sorrend ugyanis már nem változott számottevően (csak Ricciardo előzte meg Cunodát), így a McLarené lett az első sor, míg a Red Bull egy 3. és egy 16. helyet könyvelhetett el.

    A Magyar Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Dráma a Magyar Nagydíjon: Pérez rommá törte a Red Bullt az időmérőn (videó)

    Dráma a Magyar Nagydíjon: Pérez rommá törte a Red Bullt az időmérőn (videó)

    Könnyen lehet, hogy red bullos jövőjét pecsételte meg Sergio Pérez a Magyar Nagydíj időmérő edzésén azzal, hogy összetörte az autóját a szemerkélő esőben.

    Azok után, hogy az idei eddigi legjobb pénteki edzésnapját hozta össze, az egyértelműen – bár szerinte nem – a red bullos üléséért küzdő, a nyári szünet alatt többek szerint a kirúgással szembenéző Sergio Pérez rommát törte a Red Bullját a Magyar Nagydíj időmérő edzésének első szakaszában. A szemerkélő esőben zajló kvalifikáción nehéz körülmények fogadták a mezőnyt, mert bár slick gumikkal körözött mindenki, a pálya nedves volt. Vélhetően ez fogott ki Pérezen is, aki 7 perccel a Q1 vége előtt a 9 helyen állva a 8-as kanyarban vágódott ki és csapódott nagy erővel a gumifalnak. Pérez két hete Silverstone-ban is hibázott a Q1-ben, és bár akkor autót nem tört, kiesett, amivel megpecsételte a hétvégéjét.

    Videó:

  • A Mercedes mérnöke elárulta Hamiltonról azt, ami miatt a Ferrari kezdhet aggódni

    A Mercedes mérnöke elárulta Hamiltonról azt, ami miatt a Ferrari kezdhet aggódni

    Lewis Hamilton időmérős gyengélkedésére a szabotázstól kezdve a rosszul előkésztett gumikon át már sok mindent hallottunk magyarázatként, de a Mercedes egyik rutinos mérnöke most elmondta, valójában mi áll a háttérben.

    Noha két héttel ezelőtt megszerezte első győzelmét a jelenlegi szabályrendszerben – ami a 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíj óta az első sikere volt –, Lewis Hamilton az időmérő edzések terén soha azelőtt nem látott verést kap aktuális csapattársától, hiszen 10-2-re áll George Russell ellen ebben az összevetésben. Tavasszal a hétszeres világbajnok igencsak kétértelmű megjegyzéseket tett azzal kapcsolatban, hogy ez minek köszönhető, ami csak rátett egy lapáttal azokra az összeesküvés-elméletekre, melyek szerint a Mercedes hátráltatja őt.

    Mercedes-alkalmazott állítja: csapata szabotálja Hamiltont – de tényleg?

    Az idei szezon végén a csapatot elhagyó és a Ferrarihoz igazoló klasszis ezt saját maga tagadta, azóta pedig nem került előtérbe az időmérős vereségeinek miértje, noha az elmúlt két időmérőn is Russell mögött végzett. Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója viszont most rávilágított, hogy mi lehet a probléma. „George mindig is nagyon magasra helyezte a lécet az időmérőn, már akkor lenyűgöző volt, amikor bekerült az F1-be. Már a Williamsnél is lenyűgöző időmérőket teljesített, úgyhogy tudtuk, hogy nagyon gyors. Lewis pedig nem rejti véka alá a tényt, hogy a szombatok jelentik számára a nagyobb kihívást. Küszködött ezekkel az új generációs autókkal, de tényleg, nem igazán fekszenek a stílusának. Folyamatosan dolgozik azon, hogy miként vezet” – árulta el a szakember.

    Hamilton számára a fő problémát a 2022-ben debütált szívóhatású autók jelentik, a dolgát pedig csak nehezíti, hogy a Mercedes az utóbbi két szezonban nem számított a legjobb autónak. „Rengeteget dolgoztunk azon, hogy próbáljuk gyorsabbá tenni az autót, mert az egyszerűen nem volt elég gyors, illetve azon, hogy olyan egyensúlyt találjunk, amellyel a versenyzők támadhatnak szombaton. Fejlődtünk, és az utóbbi időben George nagyon kis különbséggel győzte le Lewis-t. Nagyszerű a csapatnak, hogy Lewis újra ott van és tovább fog küzdeni, mi pedig tovább dolgozunk ezen, és talán látunk még néhány pole pozíciót Lewistól” – mondta Shovlin, majd rátért arra, hogy Hamilton versenyen továbbra is kiemelkedő, miként azt Silverstone-ban is láttuk.

    George Russell, Mercedes, Magyar Nagydíj
    Russell egy körön feladta a leckét Hamiltonnak / Fotó: LAT Images / Mercedes

    „Különösen egy körön küszködött, a versenytempója mindig megvolt, ami igazán a hasznunkra vált. Arról van szó, ahogyan támadja a kanyarokat. Amikor az ember így vezet, az autó hirtelen válik túlkormányzottá, a gumik pedig elkezdenek túlhevülni. Főként azon dolgoztunk, hogy próbáljunk neki olyan autót adni, amelyet lehet ezzel a nagyon támadó stílussal vezetni, és jó köridőt elérni vele anélkül, hogy a kanyar közben meglepetések érnék” – ecsetelte a mérnök, hogy mi Hamilton problémája.

    Most már csak az a kérdés, hogy Hamilton képes lesz-e még az idén felülkerekedni az időmérős nehézségein, vagy viszi magával azt a Ferrarihoz, ahol egy egy körön szintén kiemelkedő pilótával, Charles Leclerc-rel kell majd összemérnie magát.

    Russell szerint ha Hamilton tudta volna, hogy ilyen jó lesz a Mercedes, nem megy a Ferrarihoz