Címke: Magyar Nagydíj

  • Így ünnepelt Schumacher és a Ferrari Budapesten 23 éve (képek)

    Így ünnepelt Schumacher és a Ferrari Budapesten 23 éve (képek)

    23 évvel ezelőtt ezen a napon, augusztus 19-én írt történelmet Michael Schumacher a Magyar Nagydíjon, amikor ő lett a második olyan F1-es pilóta, akit a Hungaroringen koronáznak bajnokká. Ilyesmi nagy valószínűséggel soha többet nem fog előfordulni.

    Miután 2000-ben az utolsó előtti futamig késhegyre menő csatát vívott Mika Häkkinennel, Michael Schumacher 2001-ben letarolta a mezőnyt, és már négy versennyel a 17 futamos szezon vége előtt, a Magyar Nagydíjon világbajnok lett. A mogyoródi előtti 12 futamból 6-szor nyert és 4-szer lett második, a maradék két alkalommal pedig kiesett, ám mivel a legutóbbi búcsúja pont hazai futamán, a Magyar Nagydíjat megelőző Német Nagydíjon következett be, a háromszoros világbajnok kissé pesszimistán érkezett meg a Hungaroringre.

    Ez azonban annyira nem volt indokolt, hiszen 5 versennyel az idény vége előtt 37 ponttal vezetett az összetettben David Coulthard előtt – akkoriban 10 pont járt egy győzelemért, azaz az előnye közel 4 futamgyőzelemnyire rúgott –, azaz óriási csodának vagy éppen balszerencsének, nézőpont kérdése, kellett volna történnie ahhoz, hogy ne ő legyen a világbajnok.

    Michael Schumacher, Ferrari, Magyar Nagydíj, 2001
    Schumacher és Luca Colajanni, a Ferrari akkori sajtósa, későbbi sajtófőnöke a 2001-es Magyar Nagydíj alatt / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Mivel a Hungaroringen aratott győzelme esetén Coulthard helyezésétől függetlenül világbajnokká vált, miután a négy szabadedzésből hármat az élen zárt, majd az időmérőn úgy verte 0,8 másodperccel a skótot, hogy a hajrára már ki sem jött, annyira biztos volt az első helyben – sőt, a 12 köréből csak 6-ot használt fel, amelyek közül kettő volt mért kör – német drukkerek ezrei pattantak autóba szombaton és indultak meg Mogyoródra, hogy ha már Hockenheimben nem jött össze, a Hungaroringen élőben nézhessék meg, ahogyan kedvencük világbajnok lesz.

    Az előkészületek azonban nem voltak zökkenőmentesek, Schumacher ugyanis a bokszutcából a rajtrácsra vezető körében átugratott a 11-es kanyar kavicságyán, ami miatt a rajtrácson kellett kicserélni az F2001-es egyik oldalsó légterelőjét. Utólag azzal magyarázta a hibát, hogy kicsit jobban nyomta, mert le akart ellenőrizni valamit, amikor egyszer csak kitört az autó hátulja, ő pedig nem akart átszánkázni a pénteken Coulthard McLarenjének alját szétbombázó, szombatra leflexelt tetejű kerékvetőn, ezért inkább a kavicságyat választotta.

    A versenyen viszont már nem rontott, a rajtnál tökéletesen jött el és megtartotta a vezetést amit aztán többet nem is engedett ki a kezéből, miközben a poros oldalról induló Coulthard visszaszorult a harmadik helyre, Barrichello mögé. A skót az első bokszkiállások során átmenetileg visszaszerezte a második pozíciót, de aztán a második cseréknél Barrichello visszaelőzte, tökéletessé téve a Ferrari napját. A mindössze egy (!) pályán előzést hozó versenyen kettős sikerével a maranellóiak bezsebelték a konstruktőri vb-címet, Schumacher pedig úgy lett negyedszer is világbajnok, hogy nem csak ebben a mutatatóban, hanem a győzelmek számában (51) is utolérte Alain Prostot.

    Ezzel egyébként alighanem Schumacher lett az utolsó, akit a Magyar Nagydíjon koronáztak meg, hiszen még akkor is ritka volt az ilyesmi, amikor 16-17 futamból állt egy szezon, de a mostani, 23-24 futamos idényekben gyakorlatilag kizárt, hogy már a nyáron behozhatatlan előnyre tegyen szert valaki.

    Michael Schumacher, Rubens Barrichello, Ferrari, Magyar Nagydíj, 2001
    A rajtnál eldőlt a győzelem sorsa / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A verseny után már a pályán megkezdődött az ünneplés, majd a Kempinski Hotelban folytatódott. A még vállalható részletekről a Ferrari utólag fotókat is közzétett, így láthatjuk, ahogy Schumacher és Barrichello többek között Jean Todt, Luca di Montezemolo elnök, Ross Brawn technikai igazgató, Rory Byrne főtervező, Paolo Martinelli motorfőnök és Luca Badoer tesztpilóta társaságában tortázik, majd beindult a karaokézás is.

    Másnap az újdonsült négyszeres világbajnok és felesége még egy kis városnézést is beiktatott, majd az RTL Klub stábja igazította őket útba a reptér fel. Talán ők maguk sem gondolták, hogy előző nap még csak éppen, hogy igazán beindult a Schumacher-korszak a Forma–1-ben, és a Ferrari, valamint német ásza a következő három évben sem talál majd legyőzőre.

    A 2001-es Magyar Nagydíjról és a Ferrari ünnepléséről az alábbi galériában láthatók még fotók:

  • Törött bordával versenyzett az idei Forma–1-es Magyar Nagydíj győztese

    Törött bordával versenyzett az idei Forma–1-es Magyar Nagydíj győztese

    Oscar Piastri utólag, az Instagramon árulta el, hogy törött bordával nyerte meg az idei Magyar Nagydíjat.

    A Hungaroring az idén ötödik alkalommal adott új győztest a Forma–1-nek, hiszen Esteban Ocon 2021-es sikere után Oscar Piastri is itt végzett első alkalommal az első helyen versenyen. A McLaren ausztrál pilótájának győzelmét némiképp beárnyékolta ugyan a csapatutasítás körüli huzavona, ám ez persze semmit nem von le a teljesítményéből. Főleg akkor, ha hozzátesszük, hogy a 23 esztendős versenyző törött bordával teljesítette a Magyar Nagydíj hétvégéjét.

    Mit tud a Hungaroring, amitől ilyen sok új győztest adott az F1-nek?

    Erről Piastri mai nap folyamán kitett Instagram-posztja árulkodik, amely egy képválogatás, a fotók között egy röntgenfelvétellel. „A szezon első fele letudva. Első győzelem, első törött csont. A bordáim élvezik a szünetet” – írta a poszthoz a versenyző, akinek röntgenfelvételén hatos borda törése látható, illetve a július 8-i dátum, ami a Brit Nagydíj utáni hétfő.

    Az F1 történetének nyolcadik legfiatalabb győztese ez alapján még a Magyar Nagydíjon is hasonló állapotban kellett rajthoz álljon.

    Íme a poszt:

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Oscar Piastri (@oscarpiastri)

  • Massa a hungaroringi balesetéről: mások sokkal többet szenvedtek nálam

    Massa a hungaroringi balesetéről: mások sokkal többet szenvedtek nálam

    Felipe Massa bizonyos szempontból szerencsésnek tartja magát a 2009-es Magyar Nagydíj időmérőjén történt balesete kapcsán, és úgy véli, a hozzá közel állók többet szenvedtek nála. A Sauber, a Ferrari és a Williams egykori F1-es versenyzője tagadta, hogy emiatt nem nyert több futamot a sorozatban.

    Napra pontosan 15 évvel ezelőtt rendezték a 2009-es Magyar Nagydíjat, ami egyben az jelenti, hogy csütörtökön volt az időmérő évfordulója. Azé az időmérőé, amelyen Felipe Massa elszenvedte a hungaroringi F1-es hétvégék legsúlyosabb és a sportág történetének egyik legfurcsább balesetét. A 43 éves pilóta ennek kapcsán adott interjút a brazil Motorsport.com-nak.

    Mint ismert, Massa fejét a kvalifikáció második szakaszában eltalálta a Rubens Barrichello autójáról leszakadt rugó, aminek következtében elvesztette az eszméletét, és a Mansell-kanyart átvágva magatehetetlenül csapódott a gumifalba. Ezután a Honvédkórházba szállították, ahol a magyar orvosok két műtétjének köszönhetően megmentették az életét. Két napig mesterséges kómában tartották, majd további egy héttel később hazarepülhetett, Brazíliában pedig több plasztikai beavatkozás várt még rá.

    „Nagyon hálás vagyok, hogy ez az én napom volt, hála istennek – utalt arra, hogy az őrangyalai biztosan vigyáztak rá aznap. – Sokan azt mondják, hogy szerencsétlen [eset] volt, de szerintem, ha megnézzük, mi történt… egyfelől nem volt szerencsém, mert a rugó pont a fejemnél kötött ki. Ugyanakkor nagyon szerencsés is voltam, mert ma itt vagyok, élem az életemet, kiváló egészségben, és boldog vagyok, hogy van családom.”

    Massa a 2009-es idény hátralévő részét kihagyta, hogy a felépülésre koncentráljon, és csak a Brazil Nagydíjon tért vissza a paddockba, majd ő intette le a versenyt. Magára az incidensre egyáltalán nem emlékszik, és meggyőződése, hogy a történtek nem neki okozták a legnagyobb nehézséget, hanem azoknak, akiket a legjobban szeret. Hozzátette, manapság minden probléma nélkül lehet beszélni az esetről, akár családon belül is.

    Felipe Massa bal szeme fölött semmi csont nem maradt

    „A hozzám legközelebb álló emberek, Rafaela [Massa felesége – a szerk.], a szüleim, a testvéreim és a barátaim sokkal többet szenvedtek, mint én – vélekedett. – Ők látták a balesetet, én pedig semmit nem láttam abból, ami történt. Rafaela hat hónapos terhes volt Felipinhóval, aki így szintén nem látott semmit. Ugyanakkor ez nem tabutéma a családban.”

    Vallásos ember lévén Massa egyértelműnek tartja, hogy milyen irányba kell köszönetet mondania, hogy ennyivel megúszta a horrorbukást. „Nagyon hálásak vagyunk Istennek, mert még mindig itt vagyok, és velük élek – folytatta. – Katolikus vagyok, minden nap imádkozom, egészséget kérek magamnak és a családomnak. Bár nem járok gyakran templomba, de amikor ott vagyok, bemegyek, és gyertyát gyújtok, hogy hálát adjak.”

    Massa a 2008-as Brazil Nagydíjon aratta pályafutása utolsó futamgyőzelmét, vagyis a balesete után már egyszer sem ünnepelhetett a dobogó tetején az F1-ben. 2010-ben ugyanakkor három forduló után ő vezette a tabellát, majd pontosan egy évvel a történtek után nyerhetett is volna, de a Ferrari Hockenheimben arra utasította, hogy engedje el Fernando Alonsót. Ez a döntés nagyon fájt neki, de úgy véli, ez is bizonyítja, hogy a balesetnek ebből a szempontból nem volt jelentősége.

    „Soha senki nem mondta nekem, hogy nem vagyok ugyanaz – fogalmazott. – A sajtóban persze sokat kritizáltak, mert a balesetem után soha többé nem nyertem futamot az F1-ben. Ugyanakkor többször is közel jártam hozzá. Sajnos Németországban nem sikerült győznöm, azon a futamon, amelyet pontosan egy évvel a balesetem után, 2010. július 25-én rendeztek. Az volt életem egyik legszomorúbb napja. Ezután egy más időszakot éltem meg, mert már nem volt versenyképes autóm, amellyel ugyanúgy harcba szállhattam volna a győzelemért, mint korábban. Nem érzem, hogy bármi is változott volna abban az értelemben, hogy milyen voltam előtte, és milyen vagyok ma. Azt viszont elmondhatom, hogy ma már sokkal jobban tisztelem az életet, mind a sajátomat, mind másokét. Az ember ugyanis soha nem gondolja, hogy bármi megeshet, de amikor mégis megtörténik, sokkal jobban megbecsüli az életet. Én száz százalékig értékelem az enyémet, és minden nap hálás vagyok érte. Remélem, még sok minden áll előttem, hogy továbbra is élvezzem az életet és a vezetést, amelyet szeretek csinálni. Azonban nagy fokú védelemmel és egészséggel, ami a legfontosabb.”

  • Hamilton szerint ő semmiben nem hibás, nagyon meglepték a Magyar Nagydíj felügyelői

    Hamilton szerint ő semmiben nem hibás, nagyon meglepték a Magyar Nagydíj felügyelői

    Lewis Hamilton nagyon meglepődött azon, hogy a Magyar Nagydíj sportfelügyelői szerint tehetett volna többet azért, hogy ne ütközzön össze a Hungaroringen rendezett futamon Max Verstappennel.

    Mint azt már a 39. Magyar Nagydíj után megírtuk, a sportfelügyelők Max Verstappent és Lewis Hamiltont sem büntették meg a kettejük első kanyarban történt ütközéséért, mert úgy ítélték meg, hogy egyiküket sem terheli túlnyomó részben felelősség. A felügyelők kissé érthetetlen módon azt írták az indoklásban, hogy „a 44-es rajtszámú autó vezetője azt állította, hogy ő egyszerűen csak követte a normális versenyívet (amit a korábbi körök videós és telemetriai bizonyítékai megerősítenek”, majd kiemelték, hogy Hamilton mozdulatát nem tekintik a féktáv alatti irányváltás „tipikus esetének”, noha úgy vélik, a hétszeres világbajnok tehetett volna többet az ütközés elkerüléséért.

    Az ütközés:

    Miközben Verstappen egyértelműen úgy vélte, hogy Hamilton irányváltása miatt ütköztek, a Mercedes veteránja versenybalesetnek titulálta a történteket, éppen ezért nagyon meglepődött azon, hogy a felügyelők szerint rajta is múlt az incidens. „Igen, nagyon is, igazán meglepett – idézi őt az Autosport. – Eleve nagyon nyugodtan kezeltem a helyzetet, mondván, »Nézzétek, ez sima versenybaleset, lépjünk tovább.« De figyelembe véve, hogy az egyik autót uralma alatt tartotta a vezetője, a másikat nem… Amikor mindegyik kereked blokkol, nyilván nem vagy az autó ura. Ha megnézzük a visszajátszást, az egész manőver végén nagyon messze vagyok a kanyarcsúcsponttól, úgyhogy sok helyet hagytam a jobb oldalon. Tényleg nagyon meglepett [az indoklás]. Nem tudom, hogy ki írta, de valószínűleg meg fogom kérdezni, amikor előbb-utóbb megint beszélek velük” – vetítette előre Hamilton, aki szerint tehát csakis Verstappen hibázott, mert elveszítette a kontrollt a Red Bull fölött.

    A Magyar Nagydíj utáni interjúzónás találkozáskor Verstappen jól hallhatóan azt mondta a vele lepacsizó britnek, hogy „majd beszélünk”, amivel kapcsolatban Spában elárulta, hogy mindketten „elmagyaráztuk egymásnak a nézeteinket, aztán hazamentünk”, Hamilton viszont azt állította, hogy „nem, nem beszéltünk utólag.” „Elmentünk a felügyelőkhöz, és ennyi. Nem beszéltünk, nem tudom, hogy fogunk-e. Ha lesz időnk, talán beszélünk a vasárnapi pilótaparádén ezen a hétvégén. Talán.”

    Hamilton kioktatta Verstappent: Bajnokhoz méltóan kell viselkedni

  • Az F1 vezérének sem tetszett Verstappen viselkedése, figyelmeztette a csapatokat

    Az F1 vezérének sem tetszett Verstappen viselkedése, figyelmeztette a csapatokat

    Max Verstappen az F1 vezérénél sem szerzett jó pontokat a Magyar Nagydíjon mutatott viselkedésével.

    Miközben Max Verstappen saját magát és a Red Bullt is kínos helyzetbe hozta azzal, ahogyan gyakorlatilag a teljes Magyar Nagydíj alatt a csapatát szidta a rádióban, az F1 vezetésének más baja volt azzal, ahogyan a holland pilóta viselkedett. Verstappen ugyanis nemcsak szidta a csapatot és azzal vádolta versenymérnökét, hogy „baromságokat” beszél, hanem többször használt az angol fuck szót, majd utólag elküldte melegebb éghajlatra azokat, akiknek nem tetszett mindez.

    A The Times pedig most, a Belga Nagydíj előtt arról ír, hogy Stefano Domenicali, a Forma–1 elnök-vezérigazgatója emlékeztette az összes csapatot, hogy jobban válogassák meg az élő televíziós közvetítésbe is bevágható rádiózás alatt a szavaikat, mert milliók példaképei, és a káromkodással rossz üzenetet közvetítenek. Jelenleg trágár kifejezések használatáért ugyanakkor nem büntet az FIA, és kizárólag a kirívóan sértő megjegyzések vonhatnak szankciót maguk után.

    max verstappen, stefano domenicali, red bull
    Domenicali szerint már túlzás volt, amit Verstappen csinált / Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Persze az is jogos felvetés, mennyire elvárható adrenalintól fűtött, felfokozott idegállapotban levő sportolóktól az, hogy minden esetben káromkodás nélkül kommunikáljanak, hiszen például a futballisták is megteszik ezt a mérkőzések alatt, miközben persze vannak olyan sportágak (például a tenisz vagy vívás), ahol a csúnya beszédet nagyon szigorúan büntetik.

    Verstappen Belgiumban azt mondta, szerinte az ilyen helyzeteket nagyon egyszerűen ki lehet védeni: „Akinek nem tetszik, ahogy beszélek, az ne hallgassa, vagy halkítsa le a hangerőt. Engem a siker vezérel, szerintem ezt már bizonyítottam, mindig optimalizálni akarom a dolgokat. Az emberek mondhatják, hogy nem kell ennyire szókimondónak lennem a rádióban, de ez az ő véleményük. Szerintem nem kell bocsánatot kérnünk, egyszerűen jobb munkát kell végeznünk. Nem tudom, miért gondolják azt, hogy nem beszélhetünk csúnyán a rádióban. Ez egy sport, ha valakinek nem tetszik, az maradjon otthon.”

    Hamilton kioktatta Verstappent: Bajnokhoz méltóan kell viselkedni

  • Erről is a Hungaroring tehet: 1980 óta nem volt annyi győztes az F1-ben, mint most

    Erről is a Hungaroring tehet: 1980 óta nem volt annyi győztes az F1-ben, mint most

    A Hungaroring nem tud leállni, Oscar Piastri révén már hatodszor adott egy új futamgyőztest a Forma-1-nek. A pályák között ez kimagaslóan sok, de ezen felül is temérdek különlegességet hozott magával a McLaren kettős sikere.

    Azt már a Magyar Nagydíj előtt, a pálya győztescsináló hagyományainak nyomában járva megírtuk, hogy csupán három helyszín van az F1 történelmében, amelyen több pilóta szerezte meg első győzelmét, mint a Hungaroringen (az Indy 500-akat nem számítva). Vasárnap óta ezzel kapcsolatban máris múlt időben beszélhetünk: a világbajnokság kezdetéig visszanyúló hagyományokkal rendelkező Monaco (9) és Monza (8) több új győztest avatott, viszont a magyar pálya most beérte a szintén hattal rendelkező Montrealt.

    A 21. században már ez a hétvége előtt is a Hungaroring volt a rekorder az új győztest adó pályák között, most előnyét csak még tovább növelte, ötre.

    Versenyzők, akik a Hungaroringen szerezték első F1-es győzelmüket: 1993-ban Damon Hill, 2003-ban Fernando Alonso, 2006-ban Jenson Button, 2008-ban Heikki Kovalainen, 2021-ben Esteban Ocon, és idén, 2024-ben Oscar Piastri.

     

    A Hungaroringen 39 futamra volt szükség ahhoz, hogy hat első győztes szülessen, de ezzel nem ő a leggyorsabb: Monacóban már 25 F1-es futam alatt megvolt ez, 1978-ban.

    Nincs más, aki nyerjen?

    A legfőbb különlegesség, ami Piastri első helyével megvalósult, hogy a hétvégi Belga Nagydíjon a rajtrács 20 tagja közül már 13 is futamgyőztesnek mondhatja majd magát. Immár a négy idei élcsapat minden pilótája megfordult a dobogó tetején karrierje során, rajtuk kívül pedig Fernando Alonsónak, Esteban Oconnak, Pierre Gaslynak, Daniel Ricciardónak és Valtteri Bottasnak is van már legalább egy győzelme. Ahhoz, hogy ez a szám még idén bővüljön, rendkívüli eseményeknek kellene történniük, hiszen már csak a mezőny középső, hátsó részében találhatunk nyeretleneket.

    Fotó: McLaren

    Hogy miért érdekes ez a 13 győztes? Mert régen látott közelségbe került a rekordhoz.

    Utoljára az 1980-as, imolai Olasz Nagydíj rajtrácsára állt fel 13 futamgyőztes, ez 774 versennyel és közel 44 évvel ezelőtt történt.

    Olyanra pedig, hogy ennél is több győztese legyen a mezőnynek, csupán tíz Forma-1-es futamon volt példa a történelemben, szintén ebben az időszakban, 1977 és 1980 között. A rekordot az egymást követő Belga és Spanyol Nagydíj tartja 1978-ból, amelyeken 15 pilóta is győzelmi tapasztalattal vett részt – bár az arányuk akkor is rosszabb volt, hiszen 29-30 versenyző küzdött a rajtrács 24 helyéért.

    A jelenlegi erőviszonyok mellett nehéz látni, idén hogyan közeledhetnénk tovább a rekordhoz, jövőre is legjobb eséllyel egy Mercedes-ülést kapó Andrea Kimi Antonelli vagy egy új Red Bull-pilóta növelhetné a győztesek számát, majd 2026-tól egy nagyobb átrendeződés – feltéve persze, hogy eközben a mostani győztesek egyike sem távozik a sportból.

    Ralf Schumacher és Montoya nyomdokain

    Egy McLaren-féle kettős győzelem is ritkaságszámba megy mostanság, tényleg csak a hétvégi eredmények érdekességdömpingje tehet róla, hogy csupán most, 2744 karakter után térünk ki rá részletesebben.

    A wokingi istállónak volt már egy meglepő kettős sikere nem olyan rég, a 2021-es Olasz Nagydíjon. Akkor is, akárcsak most, egy ausztrál versenyzőjük, Ricciardo ért célba Norris előtt, akkor is egy Mercedes-pilóta egészítette ki a dobogót, Charles Leclerc lett a negyedik, Carlos Sainz a hatodik, illetve Max Verstappen összeütközött Lewis Hamiltonnal. A két futam közötti bármilyen egyezés tényleg csak a véletlen műve.

    A mostani, ereje teljében lévő McLaren azonban inkább a 2010-es évek eleji önmagához hasonlít, az utolsó olyan időszakra, amikor az élmezőny tagjaként emlegethettük a csapatot. Olyan, hogy az elmúlt hétvégéhez hasonlóan kisajátítsák az első két rajthelyet, legutóbb a 2012-es Brazil Nagydíjon történt velük még Hamilton és Button közreműködésével, olyan pedig, hogy az időmérőn és a futamon egyaránt az első két helyen végezzenek, utoljára csak a 2007-es Olasz Nagydíjon Alonsóval és Hamiltonnal.

    Piastri az ötödik ausztrál futamgyőztes lett, ezzel Jack Brabham, Alan Jones, Mark Webber és Ricciardo nyomdokaiba lépett, a 2024-es szezonban pedig már ő a hetedik különböző győztes. Ilyen változatos idényt 2012-ben élhettünk át utoljára, amely nyolc győztest termelt. Tegyük hozzá, az idei leosztás eddig úgy fest, hogy Verstappennek van hét diadala, hat másik versenyzőnek pedig egy-egy.

    Sajátos jelenség továbbá, hogy a McLaren mindkét pilótája idén szerezte első győzelmét. Arra, hogy egy csapat ilyennel büszkélkedjen, legutóbb 2001-ben a Williams versenyzői szolgáltattak példát, azt az évet ugyanis Ralf Schumacher és az újonc Juan Pablo Montoya is nyeretlenül kezdte, ám 3, illetve 1 győzelemmel fejezték be.

    Sőt, ez az együttállás olyannyira ritka, hogy tulajdonképpen egyedül a McLaren mostani és a Williams 23 évvel ezelőtti esete értelmezhető a Forma-1 jelenleg ismert keretei között. Ezt megelőzően 1961-ben történt meg, hogy a Ferrarival Wolfgang von Trips és Giancarlo Baghetti is első győzelmét szerezze, de egyrészt abban az évben heten is versenyeztek Ferrarival, másrészt Baghetti egy ügyfélcsapat pilótája volt.

    Embed from Getty Images

    Pontosan hányadszor is állt dobogóra Hamilton?

    Lewis Hamiltonnak nem sikerült Silverstone után a Hungaroringen is rekordot jelentő kilencszeres győztessé válnia, de így is eljutott egy újabb példátlan mérföldkőhöz, hiszen F1-es karrierje 200. dobogós helyezését szerezte meg azzal, hogy harmadikként ért célba. Dobogók számában a rekordot a 2020-as Spanyol Nagydíjon vette át, ekkor előzte meg Michael Schumacher 155-jét, azóta már csak a kerek számokat üldözheti.

    De nem mindegy, hogy hogyan fogalmazunk, hiszen egy versenyző nem feltétlenül annyiszor állt a dobogón, mint ahány dobogós helyezést szerzett. Ennek okát persze a büntetésekben kell keresni: lehet, hogy valakitől elvettek egy dobogós eredményt, miután már megünnepelte azt, vagy éppen megörökölt egy trófeát más szankciója miatt. Hamilton karrierjéből sem hiányoznak ezek a pillanatok.

    • A 2019-es Brazil Nagydíjon harmadikként állt fel a dobogóra, de az Alexander Albon kiforgatásáért kapott öt másodperces büntetéssel utólag megfosztották ettől.
    • Nem volt régen a 2023-as USA Nagydíj, ahol pedig a második helyről zárták ki, miután túlságosan vékonynak találták Mercedesének kopólemezét.
    • De állt az ellentétes oldalon is: a 2021-es Magyar Nagydíjon Sebastian Vettel kizárása után ő örökölte meg a dobogót.

    Embed from Getty Images

    Hamilton két leghírhedtebb büntetése azonban nem volt hatással a dobogós jelenlétére. Amikor a 2008-as Belga Nagydíjon győzelme után ma már aránytalanul súlyosnak tűnő 25 másodperces büntetést kapott Kimi Räikkönen szabálytalan megelőzéséért, az elsőről a harmadik helyre esett vissza, vagyis megőrizte a pódiumát. A 2009-es Ausztrál Nagydíjon pedig eredetileg negyedik lett, csak utólag kapta meg a dobogót Jarno Trulli büntetésével, de később el is vették azt tőle, miután kiderült, a McLaren sportigazgatójával együtt hazudott a felügyelőknek a rádiókommunikációról.

    A fentieket összegezve kiderül, bár Hamilton 200. F1-es dobogós helyezését szerezte vasárnap, valójában már 201. alkalommal léphetett fel rá. A 200. ott átvett trófea a rekordhalmozó silverstone-i győzelmének napjára esett.

    Hamilton robbantja a számokat: senki nem nyert még ilyen soká is, ilyen sokáig és egy helyen ilyen sokszor

  • Megszűnik a Gold, Silver és Bronze tribün – figyelj, hova veszed a jegyed a 2025-ös Magyar Nagydíjra!

    Megszűnik a Gold, Silver és Bronze tribün – figyelj, hova veszed a jegyed a 2025-ös Magyar Nagydíjra!

    A Hungaroring modernizálódásának jegyében az évtizedek óta megszokott nevezéktantól is búcsúzhatnak a rajongók: új, egyértelműbb neveket kapnak a lelátók a pálya körül.

    A 2024-es Magyar Nagydíj leintésének másnapján – a bevett szokás szerint – a pálya már el is kezdte árulni a jegyeket a 2025-ös versenyre, ám egy fontos figyelmeztetéssel: a felújítás miatt megújulnak a tribünök nevei is.

    A pályán már az idei verseny előtt is komoly munka zajlott, átalakult a paddock és két alagút is épült, ám az igazán látványos változások még csak most indulnak: lebontják a központi épületet, helyére teljesen új kerül a 2025-ös versenyre, valamint megújulnak a lelátók is.

    Nemcsak új szerkezetet, hanem új nevet is kapnak a tribünök, így az érmek színeiről elnevezett Gold, Silver és Bronze megnevezéstől végleg elbúcsúzhatunk. A Hungaroring által közzétett grafikán pedig már látható is minden változás. Az új irányvonal szerint a lelátók beszédesebb nevet kapnak, így például a Pit Exit értelemszerűen a bokszkijárattal szemben, a T1 az 1-es kanyarnál lévő ülőhelyeket jelenti. A célegyenes elején a Grid 1 és 2 a rajtrácsra biztosít kiváló rálátást, a jó panorámája miatt népszerű korábbi Silver 3 helyére pedig az Apex 1 kerül a pálya utolsó kanyarjában. A pálya túlsó végén eközben az eddig hangzásra legrosszabb Bronze helyett már Chicane-jegyeket válthatunk.

    Hungaroring 2025 tribün lelátó
    Fotó: Hungaroring – Facebook

    A legértékesebb, a dobogóra legjobb rálátást nyújtó ülőhelyeket Super Gold helyett immár Hungaroring Platinumként kell keresni – ide 700 euróért váltható háromnapos jegy, míg a legalacsonyabb árfekvésű Chicane tribünökön ez 190 euróért tehető meg. Az egész hétvégére szóló állójegyet 150 euróért kínálja a gpticketshop.hu.

    Jövőre nemcsak története eddigi legnagyobb infrastrukturális megújulásán esik át a Hungaroring, hanem jubileumot is ünnepel, hiszen a 40. Magyar Nagydíjat rendezik majd augusztus 1. és 3. között.

    Extra korán itt a 2025-ös F1-es versenynaptár: csak Spa után jön a Hungaroring

  • Verstappen nem hibázott a Hamilton elleni ütközésben, a felügyelők érthetetlen indoklást adtak

    Verstappen nem hibázott a Hamilton elleni ütközésben, a felügyelők érthetetlen indoklást adtak

    Max Verstappen nem kapott büntetést a Magyar Nagydíjon Lewis Hamiltonnal történt ütközéséért, de a felügyelők a hétszeres világbajnokot sem találták hibásnak, az indoklásukban pedig igencsak érthetetlen kijelentést tettek. 

    Már a Magyar Nagydíj sportfelügyelőinek döntése előtt is világos volt, hogy Max Verstappen nem saját hibájából ütközött össze Lewis Hamiltonnal a 70 körös futam 63. körében, mivel a hétszeres világbajnok a féktáv alatt folyamatosan jobbra húzódott, ami a holland pilóta elfékezéséhez vezetett.

    „Teljesen jó volt a manőverem, de aztán a féktáv közepén, amikor már elköteleztem magam a manőver mellett, hirtelen elkezdett jobbra húzni. Ha nem tettem volna én is ezt, mialatt fékezek, [már hamarabb] összeértünk volna, előbb-utóbb pedig persze, hogy blokkoltak a kerekeim, mert folytatta a jobbra húzódást” – nyilatkozta Verstappen a Sky Sports-nak, majd felemlegette, hogy amikor az Osztrák Nagydíjon ő csinált hasonlót Lando Norrisszal, sokan rögtön keresztre akarták feszíteni.

    Az ütközés:

    „Az emberek nagy feneket kerítettek annak, ami Ausztriában történt, hogy nem volt korrekt, bla, bla, bla. De akkor a féktáv előtt váltottam irányt, majd egyenes vonalban fékeztem, eléggé egyenesen álltak a kerekeim. Úgy éreztem, hogy most nem az első mozdulatnál történt az irányváltás, hanem a féktáv alatt folyamatosan jobbra tartott. Nem teheted ezt, amikor valaki elkötelezte magát a belső íven. Ezért blokkoltam, máskülönben szintúgy összeütközünk, mert egyszerűen belém kanyarodik. Meglátjuk, de végső soron, ha jobb stratégiával állunk elő, nem kerültünk volna ebbe a helyzetbe. Nem gondolom, hogy bármi rosszat tettem, elköteleztem magam egy teljesen korrekt manőver mellett, és nem gondolom, hogy túl későn fékeztem.”

    Hamilton még a top3 által adott interjúk során versenybalesetnek titulálta a történteket, és végül a felügyelők is így látták, mert sem Verstappent, sem Hamiltont nem büntették, lévén „egyiküket sem terheli túlnyomó részben a felelősség.”

    Érthetetlen indoklás

    Mivel a felügyelőknek olyan információk is a rendelkezésére állnak (pl telemetria), ami nekünk nem, nehéz belekötni az ítéletükbe, de a külső és fedélzeti kamerás felvételek alapján az egyértelműen látszik, hogy miután Hamilton és Verstappen a célegyenes végi féktáv előtt lekörözte Alex Albon Williamsét, a hétszeres világbajnok visszahúzódott az ideális ívre, majd miután beletaposott a fékbe, elkezdett jobbra tartani. A szemből mutatott visszajátszásból és a helikopteres képekből is egyértelmű, hogy Hamilton a féktáv alatt nem azt az ívet követte, amit a korábbi körökben, a felügyelők mégis azt írták az indoklásban, hogy „a 44-es rajtszámú autó vezetője azt állította, hogy ő egyszerűen csak követte a normális versenyívet (amit a korábbi körök videós és telemetriai bizonyítékai megerősítenek.”

    Hogy ez miként lehet, arra sajnos mi nem találunk magyarázatot, mert teljesen egyértelmű, hogy Hamilton nem az addigi íven ment, hanem befelé mozdult. A felügyelők leírták, hogy Verstappen a meghallgatáson is elmondta, hogy féktáv alatti irányváltás történt, ám ők ezt nem tekintik a féktáv alatti irányváltás „tipikus esetének”, noha úgy vélik, Hamilton tehetett volna többet az ütközés elkerüléséért.

  • Verstappen elküldte a fenébe a kritikáit kritizálókat

    Verstappen elküldte a fenébe a kritikáit kritizálókat

    Max Verstappen a verseny után elégedetlenségét fejezte ki a Red Bull stratégiája miatt, de van egy nem túl kedves üzenete azok számára is, akik szerint túl sokat reklamált a Magyar Nagydíj alatt.

    A verseny több pontján is hallhattuk méltatlankodni Verstappent más-más fejlemények miatt. A rajt után azzal nem értett egyet, hogy vissza kell engednie maga elé Lando Norrist, akit a bukótérből érkezve előzött meg – noha a 4. körben végül megtette, elkerülve ezzel a büntetést. Később, a kerékcserék során azok időzítése miatt akadékoskodott, majd a futam végén, miután Lewis Hamiltonnal ütközött, a brit irányváltására mutatott rá. Ekkorra már versenymérnökénél, Gianpiero Lambiasénél is betelt a pohár, mert amikor Verstappen azonnal Hamiltont kezdte hibáztatni a koccanásért, ennyivel felelt:

    „Nem fogok rádiópárbajba kezdeni más csapatokkal, majd a felügyelők eldöntik. Ez gyerekes a rádióban, gyerekes.”

    A holland az autóból kiszállva az F1 hivatalos csatornájának nyilatkozva aztán a csapat stratégiai hibáit kezdte részletesekbe menően kifogásolni.

    „Egy olyan napon, amikor nem mi voltunk a leggyorsabbak, jobb munkát kellett volna végeznünk a stratégiával. Az első kiállás még oké. Nem örültem, hogy elém vágtak, de megtörténhet, hogy kifognak rajtunk. Aztán elég hosszú időre beragadtam, sok időt veszítettem a Lewis elleni harcban. De utána megint tovább hagytak kint, azt gondolva, hogy majd ki tudjuk aknázni a gumielőnyünket, ám ekkor meg beragadtam hátrébb lévő autók mögé, akik viszont egész tűrhető köröket autóztak, ahhoz pedig, hogy megelőzzem őket, két másodperccel gyorsabbnak kellett volna lennem körönként. Szóval hiába próbáltunk meg tovább kint maradni, a végén sem tudtam teljesen kiaknázni az ebből fakadó előnyt, tehát ez egyszerűen egy rossz döntés volt” – fogalmazott.

    „Ilyen magas hőmérsékletek mellett a gumik nagyon gyorsan túlmelegszenek, ha valaki mögött haladunk, és ehhez vegyük hozzá, hogy már nem is a miénk a leggyorsabb autó. Szóval jobban át kellett volna ezt gondolnunk a döntéshozásnál.”

    Arra a kérdésre, hogy mit üzen azoknak, akik szerint túllőtt a célon a verseny során a rádióban előadott őrjöngésével, szintén nem fogta vissza magát: „Mindenki elmehet a picsába.”

    „Ausztriában én voltam a szardobálás célpontja, amikor mindenki azt mondta, hogy fékezés közben váltottam irányt, blablabla – folytatta a holland, arra utalva, hogy a Hamiltonnal való csatájuk során ezúttal a brit vétett a szabályok ellen. – Pedig egy mozdulattal irányba állítottam az autót, majd egyenesen tartottam. De most fékezés közben ő mozgott folyamatosan jobbra. Megcsináltam volna a manővert, de láttam, hogy közeledik felém, ezért a fékre tapostam, és emiatt blokkoltak a kerekeim – máskülönben már előtte összeütköztünk volna.”

    Norris körökön át küzdött az egójával, Piastri sem volt benne biztos, hogy megkapja a győzelmet

  • Norris körökön át küzdött az egójával, Piastri sem volt benne biztos, hogy megkapja a győzelmet

    Norris körökön át küzdött az egójával, Piastri sem volt benne biztos, hogy megkapja a győzelmet

    Bár könnyedén sétált el a kettős győzelemmel a Magyar Nagydíjon a McLaren, a csapat mégis feszültté tette a végjátékot két pilótája között. Lando Norris fontos döntést hozott azáltal, hogy engedelmeskedett a csapatutasításnak, ehhez viszont bele kellett bújnia Oscar Piastri cipőjébe.

    Piastri a rajtnál átvette a vezetést a pole-ból rajtoló Norristól, és a második bokszkiállásokig őrizte azt, akkor viszont az üldözőkre való reagálás miatt kedvezőbb stratégiát kapó csapattársa mögé esett vissza a sorrendben. Az ausztrál a második etapban el is követett egy hibát a 11-es kanyarban, ami néhány másodpercébe került, s talán ez is kellett hozzá, hogy utolsó kerékcseréje után a szervizelést nála két körrel korábban megejtő Norris mögött térjen csak vissza a pályára.

    A McLaren számára az lett volna az ideális forgatókönyv, ha Piastri autózza az erősebb tempót, így látványtalanul ejthették volna meg a cserét a két pilóta között, ám az ausztrál a verseny utolsó szakaszában már nem volt elég gyors, a különbség köztük csak még nagyobbra nőtt. A csapat körökön át először kérte, majd utasította Norrist arra, hogy lassítson le és adja vissza az első helye Piastrinak, amit végül három körrel a leintés előtt tett meg a brit.

    Érthető módon nem volt könnyű a döntés Norris számára, hiszen ő is még csupán egyszeres futamgyőztes, mérnöke azonban arról beszélt neki a rádióban, hogy a csapategység megtartása miatt fontos megtennie ezt a gesztust.

    „Nehéz volt, de tudom, hogy Oscar mit tett értem a múltban – mondta Norris a leintést követően az F1 hivatalos csatornájának. – Persze ez most egy kicsit más, ugyanakkor szóltak, hogy engedjem el, és elengedtem. Nagyon nehéz ez, amikor a győzelemért harcolunk. Rengeteget jelent nekem a győzelem, de neki is. Meg kellett próbálnom belebújni az ő cipőjébe, hogy megértsem a helyzetet abból a szemszögből is. Mindannyian önzőek vagyunk, muszáj annak lennünk ebben a sportban. Mindig csak a saját érdekünket nézzük, de beleképzeltem magam a helyzetébe, és a helyes dolgot tettem.”

    Norris majdnem ellopta Piastri győzelmét, Verstappen nekiment Hamiltonnak a Magyar Nagydíjon

    A McLarennel tavaly debütált Piastri egy ideje közel volt már a győzelemhez, bár a futamok nagy részén árnyalatnyival azért még elmaradt Norristól a teljesítménye. Tavaly a Katari Nagydíjon a sprintversenyt ő nyerte, de azt maga sem tartja teljesértékű F1-es sikernek, most azonban összejött az áttörés – még ha el is ismerte, hogy az utolsó körökben ő sem volt teljesen biztos abban, hogy visszakapja az első helyet Norristól.

    „Egy kicsit ideges voltam, de jól kivitelezte a csapat, és szerintem ez volt a helyes döntés. A rajtnál jó helyzetbe hoztam magam, csak a stratégiánkból adódott a különbség – még ha az utolsó etapban nem is volt olyan jó a tempóm, mint azt szerettem volna” – mondta.

    „Nagyon-nagyon különleges, tényleg ez az a nap, amiről gyerekként álmodtam, hogy a Forma-1-es dobogó lemagasabb fokára állhatok. Mondjuk a vége egy kicsit komplikált lett, de a rajtnál jó helyzetbe hoztam magam. Köszönetet kell mondanom a csapatnak ezért az elképesztő autóért, mert hatalmas élmény a McLarennel versenyezni. Az egész futamot az irányításunk alatt tartottuk, ami elképesztő érzés.”

    A McLarennek elsősorban a konstruktőri bajnokságban lehet esélye még idén a Red Bull ellen, a Hungaroringen elért kettős győzelemmel átugrották a Ferrarit, és 27 pontot hoztak a címvédőkön: jelenlegi 51 pontos hátrányuk pedig ledolgozhatónak tűnik, hiszen még tizenegy futam hátravan a szezonból, ráadásul a Red Bullnak komoly gondjai vannak azzal, hogy mindkét autóval az élen harcoljanak.

    Mit tud a Hungaroring, amitől ilyen sok új győztest adott az F1-nek?