Címke: Magyar Nagydíj

  • Kicserélte a McLaren Vandoorne kasztniját

    Kicserélte a McLaren Vandoorne kasztniját

    A McLaren kicserélte Stoffel Vandoorne kasztniját a Magyar Nagydíjat megelőzően, ám a wokingiak továbbra sem jöttek rá mi okozhatta a belga versenyző legutóbbi két hétvégén tapasztalt problémáit.

    Vandoorne Silverstone-ban és Hockenheimben sem tudta működésre bírni az MCL33-at, jelentősen lassabb köröket autózott csapattársánál.

    Még Alonso is a belga versenyző védelmére kelt, mondván kevesebb leszorítóerő állt rendelkezésre a másik a McLarenben. Miután Vandoorne a múlt hétvégi Német Nagydíj minden egyes edzésén az utolsó helyen zárt, a csapat úgy döntött, kasztnicserét eszközölnek a kettes rajtszámú versenyautón a hungaroringi futam előtt.

    „Igen, kicseréltük a kasztnit” – erősítette meg Vandoorne.

    „Nem teljesen új, egy korábban már használtat viszünk pályára, de ez nem probléma. Hajtottam miatta a csapatot, az előző néhány versenyhétvégén szinte minden elemet kicseréltünk, majd eljutottunk arra a pontra, amikor csak a kasztni volt hátra.”

    „Ezt nem könnyű kivitelezni a csapat számára, különösképpen, ha egymást követő versenyhétvégék jönnek, de sikerült megoldaniuk.”

    Vandoorne elmondta, egyelőre nem tudják pontosan, hogy mi volt a probléma gyökéroka, az első két szabadedzésen azonban a fentmaradó kérdésekre is választ kapnak majd. A rendellenességet már Silverstone-ban látták, amikor voltak olyan pillanatok, hogy Vandoorne Alonso közelébe sem tudott kerülni a kanyarokban.

    „Nem tudjuk pontosan meghatározni, hogy mi okozta, de holnap (pénteki szabadedzéseken – a szerk.) teljesítünk néhány tesztet, hogy tisztább képet kapjunk.”

    „Remélhetőleg nulláról, problémák nélkül vághatunk neki a hétvégének és újra rendes versenyt teljesíthetünk. Jó érzés lenne” – tette hozzá a korábbi GP2 bajnok versenyző.

  • Magyar Nagydíj – Ricciardo volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Magyar Nagydíj – Ricciardo volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája autózta a leggyorsabb köridőt a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

    A pilóták viszonylag nagy melegben, 28 fokban és 48 fokos aszfalton róhatták a hétvége első gyakorló köreit a Hungaroringen.

    Az edzésen sokáig a világbajnoki pontversenyben második, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája vezetett, 30 perccel a leintés előtt azonban Ricciardo elérte azt a köridőt, amelynél jobbat aztán egyik riválisa sem tudott összehozni.

    Vettel hátránya csupán 79 század másodperc a második helyen, míg a harmadik helyezett Max Verstappen (Red Bull) csak 88 századdal maradt el csapattársának idejétől.

    A címvédő és szintén négyszeres világbajnok, a Hungaroringen korábban már ötször futamgyőztes brit Lewis Hamilton (Mercedes) az ötödik pozícióban zárta a gyakorlást.

    A monacói Charles Leclerc helyett ezen az edzésen az olasz Antonio Giovinazzi kapott lehetőséget a Sauber volánja mögött. Bár csak 18. lett, így is négy tizedmásodperccel gyorsabb köridőt futott, mint csapattársa, a svéd Marcus Ericsson, aki többször is megcsúszott, megpördült az edzés ideje alatt, és szemmel láthatóan nagy küzdelmet jelentett neki a pályán tartani a versenyautót.

    A második szabadedzést 15 órától rendezik a mogyoródi aszfaltcsíkon.

    Az 1. szabadedzés végeredménye:

    1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:17.613 perc
    2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:17.692
    3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:17.701
    4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:17.948
    5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.036
    6. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:18.470
    7. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:18.975
    8. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:19.025
    9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1:19.128
    10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:19.187
    11. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1:19.352
    12. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:19.690
    13. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1:19.841
    14. Lance Stroll (kanadai, Williams) 1:20.012
    15. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:20.065
    16. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1:20.151
    17. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:20.159
    18. Antonio Giovinazzi (olasz, Sauber) 1:20.293
    19. Szergej Szirotkin (orosz, Williams) 1:20.307
    20. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1:20.697

        A további program:
    2. szabadedzés 15.00
    szombat:
    3. szabadedzés 11.00
    időmérő edzés 15.00
    vasárnap:
    futam 15.10

     

  • Palvin Barbarával jótékonykodott Lewis Hamilton Budapesten

    Palvin Barbarával jótékonykodott Lewis Hamilton Budapesten

    Tommy Hilfiger Lewis Hamilton, Palvin Barbara (4)
    Fotó: Mercedes-Benz Hungária Kft.

    Újabb rendhagyó, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot segítő jótékonysági eseményt szervezett a tizedik születésnapját ünneplő Fashion Streettel közösen a Mercedes-Benz. A Budapest belvárosában megrendezett exkluzív eseményen Lewis Hamilton és Palvin Barbara segédkezett az adományok összegyűjtésében.

    Tommy Hilfiger Lewis Hamilton, Palvin Barbara (4)
    Fotó: Mercedes-Benz Hungária Kft.

    Egyenesen a mogyoródi versenypályáról érkezett Lewis Hamilton a Mercedes-Benz, Fashion Street és Tommy Hilfiger exkluzív eseményére, a Fashion Street tizedik születésnapi partijára csütörtök este. A rendhagyó ünnepségen a Formula-1-es pilóta Palvin Barbara szupermodellel az oldalán egy AMG GT C-vel hajtott a színpadra és adta át a jótékonysági tombola és aukció nyereményeit. A vendégek nagylelkű adakozásának köszönhetően több mint három millió forint gyűlt össze. A szervezők a teljes összeget a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak (NGYSZ) ajánlották fel.

    A Mercedes-Benz több mint húsz éve támogatja a karitatív szervezetet. Azóta számos rendhagyó eseményen százhúz millió forintot is meghaladó összeggel segítette az NGYSZ-t a csillagos márka. 2016-ban egy gyermeksajtótájékoztatón a legféltettebb titkairól kérdezhették a legkisebbek Nico Rosberg Formula-1-es világbajnokot. Tavaly a Várkert Bazárban rendezett eseményen Valtteri Bottas és Lewis Hamilton csapattársak együtt vezettek jótékonysági árverést. Mivel a Mercedes-Benz több mint két évtizede a divatvilág elkötelezett szponzoraként a nemzetközi és hazai divatipart is támogatja, idén a Fashion Street tizedik születésnapi eseményén folytatta az NGYSZ-t segítő hagyományát.

    Tommy Hilfiger Lewis Hamilton, Palvin Barbara (4)
    Fotó: Mercedes-Benz Hungária Kft.

    „Talán nem is gondolnák, hogy a divatszakma és az autóipar mennyire közel állnak egymáshoz. A Mercedes-Benz „a legjobbat vagy semmit” elvét követve álmodja, tervezi és valósítja meg minden egyes modelljét; ugyanez a mentalitás jellemzi a divatipar legnagyobb úttörőit is. Ezért vagyunk elkötelezettek abban, hogy együttműködjünk a 10. születésnapját ünneplő Fashion Streettel, amely szintén magáénak vallja a Mercedes-Benz által követett üzletfilozófiát és a jótékonykodás ugyanúgy szerves része működésének, mint ahogyan a mi vállalati kultúránknak is kiemelten fontos eleme.” – mondta Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

    „Idén a Fashion Street tíz éves fennállását ünnepeljük. A főváros egyik legjelentősebb bevásárlóutcája nemcsak ahhoz járult hozzá, hogy a nemzetközi divattérképen Budapestet előkelő helyhez juttassa, hanem városfejlesztési szempontból is részt vállalt egy szebb belváros születésében. Büszkeséggel tölt el, hogy a tizennyolc évvel ezelőtt megálmodott, tökéletes belvárosi sétálóutca víziója ma már nem csak a magyar, de a nemzetközi divat- és ingatlanszakma figyelmét és elismerését is kivívta.” – tette hozzá Csipak Péter, a Fashion Street Budapest alapítója.

    „Nagy öröm számunkra, hogy ez, a jublieumi évfordulót és rendhagyó együttműködést tartogató év az első, amikor a Tommy Hilfiger ruházati szponzorként támogatja a Mercedes-AMG Petronas Motorsport csapatát. Izgatottan várom a versenyeket és ezúton kívánok sok sikert a csapatnak!” – mondta Berendi András, a Roland Divatház képviselője.

  • Mercedes ‘B’ lesz a Williamsből?

    Mercedes ‘B’ lesz a Williamsből?

    Az egykoron szebb napokat megélt Williams istálló jelenleg a leglassabb autóval rendelkezik a Forma-1-ben, 2019-ből azonban technikai segítséget kapnak a regnáló világbajnok Mercedes istállótól.

    „A Williams jövőre a Mercedes sebességváltóját és hátsó felfüggesztését fogja használni” – állítja Michael Schmidt, a német Auto Motor und Sport riportere.

    Kétség sem férhet hozzá, hogy megalapozott a Williams döntése, legutóbbi világbajnokuk, Jacques Villeneuve egyenesen halottnak nevezte a csapatot.

    A grove-i istállónak mindezekkel együtt eltökélt célja, hogy az együttműködés ellenére teljes mértékben önálló konstruktőr maradjon, tehát nem követnék a Haas csapat példáját.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a következőket mondta az utóbbi időben tapasztalt csapatok közötti együttműködésről: „A Sauber-Ferrari modell azt mutatja, hogy nagyon fontosak az effajta kapcsolatok a jövőbeni versenyképesség fenntartása érdekében.”

  • Szirotkin eltörölte a trianoni határokat

    Szirotkin eltörölte a trianoni határokat

    Szergej Szirotkin, a Williams 22 esztendős orosz versenyzője meglehetősen érdekes sztorit adott hozzá hivatalos Instagram oldalához, mellyel minden bizonnyal belopta magát az irredenta magyarok szívébe.

    A grove-i istálló versenyzője a Nagy-Magyarország térképével és az angyalos címerrel invitálja rajongóit a Magyar Nagydíjat megelőző beszámolójának megtekintésére.

    Vajon Szergej tud valamit vagy csak egyszerű hibáról van szó?*

    Szirotkin

    * Azóta megfejtettük: az Instagram sztoriban, ha GIF-nél „Hungary”-ra keresel, ez az egyetlen ajánlat…

  • Furcsaságok James Key McLarenhez igazolása körül

    Furcsaságok James Key McLarenhez igazolása körül

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy a McLaren minden valószínűség szerint szerződteti James Key-t, a Toro Rosso technikai igazgatóját. Néhány óra múlva a hivatalos bejelentésre is sor került, a brit istálló megerősítette James Key érkezését.

    „A McLaren örömmel jelenti be James Key megszerzését, aki technikai igazgatóként fog tevékenykedni csapatunknál” – olvasható a wokingiak twitter oldalán.

    Érdekesség, hogy a McLaren nem közölt külön sajtóanyagot Key szerződtetéséről, így nem tudjuk, hogy a szakember mikor kezd új csapatánál.

    További furcsaság, hogy a Toro Rosso két órával a McLaren bejelentése után reagált, Franz Tost csapatfőnök a következőket mondta: „James Key-nek hosszú távú érvényes szerződése van a csapatunkkal. Kontraktusának tartalma bizalmas, ezért nem fogunk kitérni a részletekre.”

  • A Red Bull újra futamot nyerhet? Öt érdekes felvetés a Magyar Nagydíj előtt

    A Red Bull újra futamot nyerhet? Öt érdekes felvetés a Magyar Nagydíj előtt

    A Hungaroring várhatóan a Red Bull újabb jó hétvégéje lehet. de Daniel Ricciardo szerint nem fognak úgy dominálni, mint ahogy azt Monacóban tették. Itt van öt érdekes dolog, amiről érdemes beszélni a hétvégét megelőzően.

    A Ferrari érzelmes hétvégéje

    Az előző héten jelentette be a Ferrari, hogy Sergio Marchionne kénytelen lemondani elnöki tisztségéről, rossz egészségügyi állapota miatt. Marchionne komába esett, majd tegnap meghalt, ez sokként hat a Forma 1 világára. Nehéz hétvége előtt áll a Ferrari emiatt, de a legjobbjukat kell nyújtaniuk, hogy faragni tudjanak hátrányukból az egyéni és a konstruktőri bajnokságban. A Ferrarinak tovább kell harcolnia Marchionne emlékéért.

    2017-ben Marchionne még élőben nézhette, ahogy a két piros autó kisajátítja az első sort, majd a futamon egy kettősgyőzelmet ünnepelhetett a csapat. Ha idén is ezt a teljesítményt hozná a Ferrari, az lenne a lehető legjobb eredmény az elhunyt elnök emlékére, aki segítette a Ferrarit abban, hogy újra bajnokaspiránsok lehessenek.

    Egy újabb csavar a küzdelemben?

    Az előző hétvégék igen érdekesnek bizonyultak a bajnokságok szempontjából. Sebastian Vettel ütközött Bottasszal Franciaországban, majd kiesett a hazai versenyén. Lewis Hamilton pedig Kimi Räikkönennel ütközött a hazai nagydíján, és az előző időmérőn váltóprobléma hátráltatta.

    Az egyéni pontverseny élén négyszer történt változás a legutolsó öt versenyen. Hamilton és a Mercedes visszatért az élre, de képesek lesznek-e ott maradni, ugyanis a Ferrari tempója veszélyes lehet a német alakulatra. „A hideg ellenére is be kellett ismernünk, hogy Hockenheimben nem a mienk volt a legjobb autó,”- mondta Toto Wolff.

    Előnyben a Red Bull?

    Talán ez lehet az egyik hétvége, ami nem a Mercedesről vagy a Ferrariról szól majd, hanem a Red Bullról. A Hungaroringen minden az autó kezelhetőségén múlik és a mechanikai tapadásról, nem a végsebességről. Monacóban is ez történt, és ott jól működött a Red Bull.

    „Erős autóra számítok majd Budapesten”- mondta Daniel Ricciardo. ”Nem hiszem, hogy olyan hétvégénk lesz, mint Monacóban. Mindenki azt sejti, hogy dominálni fogunk a hétvégén. Nem fogunk dominálni, de közelebb lehetünk a győzelemhez az előző futamokhoz képest.”

    Még nem jelentették be Ricciardo hosszabbítását, de a jelek arra utalnak, hogy még a nyári szünet előtt megtörténik a bejelentés.

    A 2019-es versenynaptár

    Bejelentették, nem lesz Miamiban futam 2019-ben, és Németországban sem lesz nagydíj jövőre. A jövő évi versenynaptár 19 versenyt tartalmaz. Ha csak nem történik valami meglepő, akkor nem fog változni a futamok száma 2019-re.

    A nyári szünet

    A Forma 1-es csapatoknak a nyári szünetre most sokkal nagyobb szükségük van, mint az előző pár évben. Az után, hogy öt versenyt rendeztek meg az utóbbi hat-hétben, azt kimondani is furcsa, ugyanis az előző években nem volt erre példa.

    Az év ezen szakaszában a csapatok már a jövő évi pilótafelálláson is gondolkodhatnak. Az olyan versenyzőknek, mint például Brendon Hartley-nak, Romain Grosjean-nak és Stoffel Vandoorne-nak, szüksége lenne sok jó szereplésre és pontra, hogy, ne kelljen más széria után nézniük.

    (Szerző: Boa Bence)

     

  • A McLaren javulna a „könyörtelen” Hungaroringen

    A McLaren javulna a „könyörtelen” Hungaroringen

    Mostanában nem megy a szekér a McLarennek, azonban Gil de Ferran nem adja fel, fejlesztené az MCL33-ast.

    A wokingi alakulat pont nélkül zárt múlthéten Németországban, Fernando Alonso nem volt esélyes a TOP 10-re még a kiesése előtt sem, Vandoorne pedig utolsóként haladt.

    Fölösleges mondani, innen már csak feljebb van, de ez a fejlődés záloga és Ferran reméli, ez sikeres lesz. „Egy nehéz Német Nagydíj után várjuk az utolsó nyári szünet előtti hétvégét” – mondta a brazil a csapat verseny-előzetesében.

    „A Magyar Nagydíj mindig is népszerű volt a rajongók, csapatok és pilóták körében is, a csodálatos Budapestről nem is beszélve, amit mindegyikünknek van szerencséje meglátogatni.”

    A McLaren MCL33-asa nem szerepelt túl jól a gyors pályákon az autó aerodinamikai gyengeségei miatt.

    Talán Magyarország szűk és csavaros természete Alonso magabiztosságával párosulva segíthet a csapatnak. Mindenesetre a helyszín komoly kihívásokat tartogat majd a pilóták és a csapat számára is.

    „A fő tulajdonsága a pályának a könyörtelenség” – tette hozzá Ferran. „Ez egy rövid pálya sok kanyarral, ami igényli a jó helyezkedést a pályán annak érdekében, hogy mindent kihozz belőle egy körben. Ez azt jelenti, egy jó egyensúly elérése nagyon fontos, erre figyelni fogunk a hétvégén.”

    „Ami a pálya jellegzetességeit illeti, a pilótáknak nagy meleggel kell megküzdeniük, ez nagy kihívás számukra és a mérnököknek is, akik az autót állítják be. Arra koncentrálunk, hogy versenyről-versenyre lépjünk előre és jobban meg szeretnénk érteni a csomagunkat. Arra törekszünk, hogy minden hétvégén fejlesszünk az autónkon.”

    (Szerző: Czuth Csaba)

  • A ferrarisok minden médiakötelezettségüket lemondták

    A ferrarisok minden médiakötelezettségüket lemondták

    Az FIA hivatalos közleményt adott ki, mi szerint a Ferrari versenyzői, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel, valamint a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene sem áll a sajtó rendelkezésére semmilyen formában a Magyar Nagydíj csütörtöki és pénteki napján. Ennek oka, hogy még igencsak friss a Ferrari elnökének, Sergio Marchionnénak halálhírek. Ez okból minden Ferraris fekete karszalagot visel és félárbocra eresztették a zászlókat a Ferrari paddock épületén.

    Räikkönennek jelenése lett volna mai, Arrivabenének pedig a holnapi sajtótájékoztatón, az FIA azonban engedélyt adott arra, hogy ezeket kihagyják.

    Amennyiben szombaton, vagy vasárnap a Ferrari versenyzői a top3-ban végeznek, részt vesznek majd az azt követő sajtótájékoztatón.

  • Alonso: A Hungaroringen még a levegővételre sem jut idő

    Alonso: A Hungaroringen még a levegővételre sem jut idő

    A McLaren pilótája, Fernando Alonso várja már a hétvégi Magyar Nagydíjat, szeretne egy jót szórakozni, valamint lecsap majd a lehetőségekre, mert egy kis kockáztatással sokat hozhatnak a konyhára.

    „A Hungaroring egy élvezhető pálya és jó itt befejezni a szezon első felét a nyári szünet előtt” – mondta a kétszeres világbajnok.

    „Arra számítok jól fogunk szórakozni, mert ez mindig jó esemény” – folytatta. „Maga a pálya, egy felnagyított gokart pálya itt a Forma-1-ben. Nincs idő levegőt venni, különösen a sok kanyarral teletűzdelt második szektorban.”

    Alonso jobb eredményben reménykedik, mint legutóbb Németországban, amikor is ki kellett állnia a versenyből egy technikai probléma miatt.

    „A verseny végén a csapat szólt, menjek vissza a boxba, valószínűleg valamit láttak a telemetrián.”

    A versenye már ott megpecsételődött, amikor úgy döntöttek, már akkor kijönnek intermediate-ért, amikor leesett az első csepp eső. Amikor a csapadék alábbhagyott, még egyszer ki kellett állnia, így nagyon sokat bukva az utolsók közé tért vissza.

    „Kockáztattunk a gumiválasztással az esőben, de nem jött be” – ismerte be. „Azonban a versenyzés néha kockázatvállalásról szól, néha jól jössz ki belőle, néha nem.”

    „De már Magyarországra fókuszálunk, habár az időjárás ott egy kicsit jobban kiszámítható, sosem tudhatjuk. Mindenre felkészülünk és meglátjuk elhozhatunk-e pár pontot” – mondta. „Ez általában egy jó hétvége.”

    A verseny ténye mellett és hogy utána jön néhány hét szünet augusztusban, Alonso alapból izgatott, hogy visszatérjen Magyarországra.

    „Alig várom, hogy Budapesten legyek, minden percet élvezni fogok ott” – mondta. „Ez egy király város.”

    „Szeretem a budapesti szurkolókat, nagyon szenvedélyesek, ami a versenyt illeti” – tette hozzá. „Ott vannak a reptéren, a hotelban, a pályán, még az autópályán is lehet látni őket, ahogy érkeznek a zászlóikat lengetve. Mindig jó élmény ez a hétvége.”

    És még milyen jó lenne, ha sok pontot tudna szakítani a csapat számára a nyári szünet előtt!

    (Szerző: Czuth Csaba)