Címke: Magyar Nagydíj

  • A Toro Rosso áhítattal figyelte pilótáik öldöklő csatáját

    A Toro Rosso áhítattal figyelte pilótáik öldöklő csatáját

    A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost fantasztikusnak nevezte két pilótájuk, Alexander Albon és Daniil Kvyat igencsak látványos csatáját a Magyar Nagydíjon.

    A 70 körös futam egyik legemlékezetesebb pillanata volt talán, ahogy a két Toro Rosso kanyarokon keresztül egymás mellett autózott. Akkor a csatából Kvyat jött ki győztesen, de végül pontja Albonnak lett: a 10. helyen ért célba a csapat újonca. Franz Tost elmondta, a stratégiájának köszönhette ezt a pontot.

    „Nem volt meg a tempónk a hétvégén, csak a 12-13. helyről startoltunk. Azonban a versenyteljesítmény már jobbnak bizonyult, de valószínűleg Daniilt egy kicsit hamar hívtuk ki kerékcserére, így az utolsó körökben szenvedett a gumikkal, mint ahogy még egyébként páran körülötte. Alexet 7 körrel később hívtuk ki, ezáltal tudott támadni a verseny végén, meg tudta előzni Perezt, és szerzett is egy pontot.”

    „Fantasztikus volt látni, ahogy Daniil és Alex versenyeztek egymással. Nem akartunk beleszólni, úgy voltunk, had csatázzanak. Ez az, amit látni akarnak a lelátókon és a tévékészülékek előtt ülők. Egyszerre volt fair és remek küzdelem.”

  • A Red Bull még mindig kitart Gasly mellett: A szezon végéig ő lesz az autóban

    A Red Bull még mindig kitart Gasly mellett: A szezon végéig ő lesz az autóban

    A Red Bull Forma-1-es csapatának vezetője, Christian Horner egyértelművé tette, hogy Pierre Gasly velük marad, legalábbis a szezon végéig biztosan.

    Mióta előléptették a Red Bullhoz, Gasly mondhatni csak szenved, a silverstone-i 4. hely az idei legjobbja. Legutóbb, a Magyar Nagydíjon egy McLaren is beelőzte, Carlos Sainz-cal a volán mögött. A spanyol olyannyira begyújtotta egyébként a rakétákat, hogy már csak öt pontra van Gaslytól összetettben.

    Ezekből kifolyólag nyilván rengeteg a pletyka, hogy már szezon közben lecserélik a franciát, de a Red Bull tagad, a csapatvezető Horner azt mondta az Autosportnak, a szezon végéig biztosan Gasly vezeti az autót.

    „Szerintem nagyon nagy szüksége van a nyári szünetben egy kis kikapcsolódásra egy ilyen első félszezon után. Ezalatt tanulhat a hibáiból. Elengedhetetlen számunkra, hogy előrébb végezzen, ha üldözni akarjuk a Ferrarit.”

    Verstappen sima összetettbeli harmadik helye mellett nyilvánvaló, hogy Gasly gyenge szereplése miatt nem ők a másodikak a Mercedes mögött. Ennek ellenére Horner számít a 23 éves pilótára: „Őt akarjuk az autóban látni a szezon végéig. De nagyon kellene, hogy többet hozzon ki az autóból.”

  • Magyar Nagydíj – Elégedett a Nemzetközi Automobil Szövetség

    Magyar Nagydíj – Elégedett a Nemzetközi Automobil Szövetség

    Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke arról számolt be az MTI-nek, hogy a nemzetközi szövetség (FIA) szakemberei elégedetten és pozitívan értékelték a vasárnap véget ért 34. Forma-1-es Magyar Nagydíjat.

    „Valójában a szóbeli dicséretet már szombat este megkaptuk, de vasárnap ezt megismételték a FIA illetékesei, napokon belül pedig meg fog érkezni az írásbeli értékelés, amely a Hungaroringen elhangzottak alapján pozitív lesz” – nyilatkozott az MNASZ elnöke.
    Oláh Gyárfás hangsúlyozta, hogy az MNASZ csaknem 500 fős sportszakmai csapata a korábbi évekhez hasonlóan az idén is helytállt a háromnapos versenyhétvégén, a pályabírók kiválóan végezték a munkájukat és a hazai szervezők is mindent megtettek azért, hogy jól szórakozzon az a 230 ezer néző, aki a hétvége során elutazott a mogyoródi pályához.

    „A magyar sportszakmának nemzetközileg is nagyon jó híre van, mi a sportszakmai csapatot folyamatosan képezzük, külföldre járnak más versenyeken segíteni, ez a továbbképzés és tapasztalat pedig nagyon jól meglátszik az itthon elvégzett munkájukon” – mondta az MNASZ elnöke.

    Oláh Gyárfás úgy fogalmazott, a Hungaroringre ellátogató szurkolók nem szoktak csalódni, ezért évről évre nő a mogyoródi F1-es futam nézőszáma.

    „Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország azok közé az országok közé tartozik, amelyek megszakítás nélkül ilyen sok Forma-1-es futamot rendezhettek már” – tette hozzá a sportvezető.

    Az MNASZ elnöke kiemelte az úgynevezett Future Stars programot, amelynek keretében a 34. Magyar Nagydíj előtt gyermekeket vittek fel a rajtrácsra, ahol személyesen találkozhattak a pilótákkal.

    „Ez nagyon fontos az utánpótlás-nevelés szempontjából, mert a hazai és a nemzetközi tapasztalatok szerint is az élmény hatására ezeknek a gyerekeknek a többsége a jövő autósportos nemzedékének tagja lesz, akár versenyzőként, akár sportbíróként, akár bármilyen más pozícióban a sportágon belül” – mondta Oláh Gyárfás.

    A magyarországi Forma-1-es hétvégék jövőjét illetően az MNASZ elnöke úgy fogalmazott, bár Magyarországnak 2026-ig van élő szerződése a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Mediával, egy nagyobb beruházásra szükség lesz a Hungaroringen.

    „A szervezők a Hungaroringen mindig is nagy munkát fektettek abba, hogy jók legyenek ezek a hétvégék, de az egyértelmű, hogy egy nagyobb volumenű beruházást végre kell hajtani a pályán ahhoz, hogy a 2026 utáni időszakban is fel tudjuk venni a versenyt a többi rendezővel” – mondta a sportvezető.

    A 34. Magyar Nagydíjat vasárnap a világbajnoki címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) nyerte a holland Max Verstappen (Red Bull) és a német Sebastian Vettel (Ferrari) előtt.

  • Russell örömmel harcolt a többi versenyző ellen

    Russell örömmel harcolt a többi versenyző ellen

    George Russell elégedett a Williams fejlesztéseivel, miután majdnem továbbjutott az időmérő edzés első fázisából, majd 16. lett a versenyen, Lance Stroll és Antonio Giovinazzi előtt. A brit pilóta egyértelműen a Williams húzóembere, mindezt teszi pedig egy olyan autóval, amelynek nincs meg a sebessége, de lehetséges, hogy pont a Magyar Nagydíj volt a fordulópont. A csapat verseny utáni sajtókiadványában így fogalmazott:

    „A szombati nap egyértelműen felülmúlta a várakozásunkat, így a mai nap kicsit visszahozott minket a valóságba. Az első köröm jó volt, két helyett is javítottam. Magnussent és Kvjatot is megelőztem a négyes-ötös kanyarban, ez igazán mókás volt. Jó volt a többiek ellen versenyezni. Sok még a munkánk, de ezen a hétvégén sok pozitívum ért minket. Jó lépéseket tettünk meg előre.”

  • Abiteboul:  Ricciardo hozzáállására lesz szükségünk a szezon második felében

    Abiteboul: Ricciardo hozzáállására lesz szükségünk a szezon második felében

    Mivel a dolgok mennek valami gördülékenyen a Renault háza táján, ezért Cyril Abiteboul nem tehetett mást, mint hogy megdicsérje Daniel Ricciardot a Hungaroringen nyújtott teljesítménye miatt.

    A Red Bull egykori pilótája az utolsó rajthelyről vághatott neki a 34. Magyar Nagydíjnak, és végül a tizennegyedik helyen fejezte be a versenyt. Az ausztrált a kitartása miatt illette dicsérettel a francia istálló csapatfőnöke és szerinte mindenkinek ugyanezzel a mentalitással kellene dolgoznia a francia istállónál.

    Két pont nélküli nagydíj után sem sikerült pontot szereznie a Renault versenyzőinek Hockenheimben, miután mindkettőjüknek idő előtt kellett befejezniük a versenyt. A Magyar Nagydíjon sem sikerült pontot szerezniük, ugyanis Ricciardo csapattársa, Nico Hülkenberg a tizenkettedik helyen ért célba.

    Az entstonei istálló mindössze hét pontot szerzett a legutolsó négy versenyen, ami miatt egyre kevesebb esélyük van arra, hogy a tavalyi szezon után újra a negyedik helyen végezzenek a konstruktőri bajnokságban. Most, hogy kitört a nyári szünet, Abiteboul elmondta, hogy a szezon második felében mindenkinek úgy kell majd harcolnia, mint ahogy azt Ricciardo tette.

    „Daniel egy jó versenyen van túl, azonban az utolsó helyről mindig nehéz felzárkózni, különösen egy olyan pályán, mint a Hungaroring,” – véli a Renault csapatfőnöke. „Ennek ellenére előrébb tudott kerülni és Magnussennel egészen az utolsó körig harcolt, ami azt mutatja meg, hogy Daniel egy harcos, aki soha nem adja fel. A mai versenyen mutatott hozzáállása példaértékűnek kellene lennie mindenki számára. A szezon második felében mindenkinek ez alapján kell dolgoznia, ha a céljainkat meg szeretnénk valósítani.”

    A Renault jelen pillanatban a hatodik helyet foglalja el a konstruktőri bajnokságban és már 43 pont a lemaradásuk a negyedik helyezett McLarenhez képest. A két csapatot az ötödik helyen álló Toro Rosso választja el egymástól, miután a faenzai istálló 23 pontot zsebelt be a kaotikus Német Nagydíjon.

  • 18 lóerővel gazdagabb volt a Mercedes a Hungaroringen

    18 lóerővel gazdagabb volt a Mercedes a Hungaroringen

    A Magyar Nagydíjon a pletykák szerint a Mercedes 18 lóerővel erősebb volt, köszönhetően annak az új üzemanyagnak, amit a világbajnok csapatnak kotyvasztott a Petronas. Nagyon is segített ez a 18 lóerő abban, hogy Lewis Hamilton az új közepes gumijain utolérhette Max Verstappent, majd végül megnyerhette a versenyt.

    A motorsport.com szerint az új üzemanyag a Petronas és egy kis német labor együttműködésének köszönhető. A keverék megfelel a FIA előírásainak, ugyanakkor több energiát ad ugyanakkora fogyasztás mellett, mint a korábbi mix. Ez akár olyan előnyökhöz is juttatja az Ezüstnyilakat, hogy akár kevesebb üzemanyaggal vághatnak neki a versenynek. A teljesítményük is emiatt a jövőben jobb lehet. Ugyanakkor nem kezdődött jól a Mercedesnek a hétvége. Az első szabadedzésen Valtteri Bottas autójában a gyújtással akadt némi gond.

    Ez az üzemanyag egyébként egy válaszlépés a Ferrarinak és a Shellnek. Ők a Német Nagydíjra fejlesztettek ki egy újabb keveréket.

  • Wolff: Hamilton másik dimenzióban vezetett

    Wolff: Hamilton másik dimenzióban vezetett

    Újabb komoly dicséretet kapott Lewis Hamilton a főnökétől Toto Wolfftól, aki szerint a versenyzője másik dimenzióban vezetett Magyarországon és osztálykülönbség volt közte és a riválisai között.

    A szombati harmadik helye ellenére is megtudta nyerni az idei Magyar Nagydíjat Lewis Hamilton, köszönhetően annak, hogy az első körben egy kemény csata után előzte meg márkatársát, majd egy agresszív stratégiával nagy felzárkózást bemutatva a győzelmet is el tudta venni Verstappentől.

    A Mercedes 20 körrel a verseny vége előtt úgy döntött, hogy beiktat a britnek egy plusz bokszkiállást, így 20 másodperces hátrányt kellett ledolgoznia a Red Bullal szemben. Négy körrel a verseny vége előtt érte utol a hollandot és tudta megelőzni, ezzel megszerezve idei nyolcadik futamgyőzelmét.

    Toto Wolff pedig érthetően igencsak elégedett volt a verseny után.

    „Ahhoz, hogy egy ilyen csapat uraljon egy korszakot ahhoz az kell, hogy közösen menjünk végig az úton és valami különlegeset alkossunk. Ez nem jöhetett volna létre egyik tagunk nélkül sem és persze anélkül sem, hogy a megfelelő srác ül az autóban. Lewis ma egy másik dimenzióban vezetett.” – kezdte Wolff.

    „A verseny első fél köre bizonyította, hogy Lewis és Valtteri között megvan a tisztelet. Miután a kemény gumikon felzárkózott Maxra akkor láthattuk, hogy ez a két remek pilóta is kölcsönösen tiszteli egymást. Csak így tudtak bemenni egyszerre egy kanyarba nagy tempó mellett. Ettől a pillanattól kezdve tudtuk, hogy a mi taktikánk fog majd bejönni.” – tette hozzá.

  • Az egyik légkulcs hibája miatt volt lassú Norris kerékcseréje

    Az egyik légkulcs hibája miatt volt lassú Norris kerékcseréje

    A McLaren felfedte, hogy miért volt olyan lassú Lando Norris boxkiállása a Magyar Nagydíjon. Mint kiderült, az egyik légkulcs rakoncátlankodott, ami végül a fiatal brit újonc idei legjobb eredményébe került.

    Sokáig nagyon úgy nézett ki, hogy Norris közvetlen a csapattárs, Carlos Sainz Jr. mögött fog majd befutni a hatodik helyen. Azonban a fiatal brit kiállásakor a wokingi istálló szerelői nagyon nehezen tudták csak lecserélni a bal hátsó kerekét, ami miatt a mögötte haladó versenyzők át tudták ugrani őt.

    A kiálláskor elveszített két pozíció mellett még Valtteri Bottas is meg tudta előzni Norrist a verseny utolsó szakaszában, ami miatt a brit végül csak a kilencedik helyen látta meg a kockás zászlót.

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl a futam után elnézést kért a brittől és elmondta, hogy Norris a légpisztolynál fellépő váratlan probléma miatt esett vissza a kilencedik helyre. „Sajnos problémánk akadt a bal hátsó keréknél levő légkulccsal, ami miatt a kelleténél hosszabb lett a kiállás,” – mondta Seidl. „A hiba miatt Lando két pozíciót is vesztett, ráadásul még Bottasnak is lehetősége adódott megelőzni őt.

    „Szeretnénk bocsánatot kérni Landotól, ugyanis újfent remekül teljesítményt nyújtott a versenyen. Azonban ezek a hibák néha alapján megtörténnek, ugyanis szerves részét képezik a versenyzésnek.”

    Habár csalódott volt a kilencedik helye miatt, Norris elmondta, hogy élvezettel vezette az autót egy olyan helyszínen, ahol nem számítottak túl sok jóra a versenyhétvége előtt. „Jó volt a tempónk, szóval a poharunk legalább félig tele volt,”- nyilatkozta Norris. „Jó lehetőségeink voltak, ugyanis az autó fantasztikusan működött. Ebből következik, hogy sok pozitívum is van, nem csak az egy negatívum.

    „Ez néha megtörténik és mindössze annyi volt, hogy a kiállásom nem volt tökéletes. Általában a csapat jó munkát szokott végezni, ami miatt nagyon sokkal tartozom nekik. Remek munkát végeznek, különösen a tavalyi évhez képest, amikor szenvedtek a kiállásokkal. Szóval még mindig azt mondom, hogy sokat fejlődtünk és a mai eset csak egyszeri alkalom volt.”

  • Wolff: Végtelenül csalódótt vagyok Bottas miatt

    Wolff: Végtelenül csalódótt vagyok Bottas miatt

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy Valtteri Bottas számára maximum a nyolcadik hely volt elérhető a Magyar Nagydíjon.

    A finn pilóta már a rajt után bajba került, miután összeért csapattársával, Lewis Hamiltonnal. A kontakt miatt Bottas lendületet veszített és még Charles Leclerc is el tudott menni mellett a négyes kanyar előtti egyenesben. Igen ám, azonban a Mercedes finnje a Ferrari monacóijával is összeért, ami miatt megsérült az első szárnyának jobb oldali véglapja.

    Bottas, akinek még kérdéses a jövője a brackley-i istállónál, a sérült szárnya miatt sokkal lassabb volt, mint az élcsapatok versenyzői, ezért a csapat gyorsan ki is hívta őt a boxba egy új első szárnyért.

    „Végtelenül csalódott vagyok miatta,” – mondta Wolff a Magyar Nagydíj leintését követően. „Örömmel töltött el minket a szombati időmérőn nyújtott teljesítménye, ugyanis csak pár század hiányzott neki a pole pozícióhoz. Egy jó eredményt szeretett volna szerezni, azonban már a rajt után szerte foszlottak a vágyai, miután összeért Hamiltonnal és Leclercel. Ezek után nem is vártunk tőle túl sokat, ugyanis emiatt hatalmas hátrányba került a többiekhez képest.

    „Nem egy rossz verseny alapján akarunk dönteni a jövőjéről. Meg kell vizsgálnunk az adatokat, illetve az ellene és a mellette szóló tényezőket is számításba kell vennünk. Nem szeretnék többször beszélni erről a nyilvánosság előtt,” – szögezte le a Mercedes csapatfőnöke.

  • Vettel: A 60 másodperces lemaradás jól tükrözi mik a hiányosságaink

    Vettel: A 60 másodperces lemaradás jól tükrözi mik a hiányosságaink

    Sebastian Vettel a harmadik helyen már több mint egy perces lemaradást szedett össze Lewis Hamiltonoz és Max Verstappenhez képest. A négyszeres világbajnok szerint ez az eredmény a tiszta képet mutattatta, ugyanis a Ferrari jelenleg jócskán le van maradva a tempó terén a riválisoktól.

    A Scuderia Budapestre érkezve már tudta, hogy a hungaroringi aszfaltcsík nem fog feküdni az autóiknak, ugyanis a lassú kanyarokban az SF90 nem brillírozik úgy, mint a Mercedes, avagy a Red Bull konstrukciója. Vasárnap csak a harmadik hely volt a legmagasabb pozíció, amit el tudtak érni, a vörösök és a két versenyző közül a futam végén az eltolt taktika és a jobb gumikezelés miatt ez Vettelnek sikerült.

    ,,Szinte mindent megpróbáltam, de nem tudtunk közelebb kerülni hozzájuk, nyilvánvalóan nem lehetek boldog, hiszen nem mi voltunk a leggyorsabbak ezen a hétvégén. Úgy vélem 60 másodperces hátrányt szerezni 70 kör alatt reális, vannak ugyanis hiányosságaink. Talán nem a leggyorsabb stratégiát választottuk, de ez mit sem számít, egyszerűen nem voltunk elég gyorsak.  Sok tehát a házi feladtunk, ez az eredmény nem igazán meglepő a számunkra, számítottunk erre. Rajtunk múlik az, hogy mit sikerül tennünk ez ellen az elkövetkezendő hónapokban, reméljük, ez a kép megváltozik az év végéig.”

    Vettel ennek ellenére bizakodó ugyanis a gyengeségek mellé azért erősségek is párosulnak. A nyári szünet után Belgiumba és Olaszországba megy a mezőny, ezek a pályák a motorerő fontossága miatt inkább a Scuderiának kedvezhetnek, ám a négyszeres világbajnok kihangsúlyozta, örül az jó dolgoknak, de inkább azon kellene lenni, hogy az autó gyenge pontjait erősebbé tegyék.

    ,,Természetesen mindig vannak pozitívumok is, papíron Spa és Monza nekünk kell, hogy kedvezzen, de ezt nem tudhatjuk biztosan. Tudjuk, hogy a kanyarokban szenvedünk, és hát a versenypályák természetükből adódóan ilyenek, a vonalvezetéseikben vannak kanyarok is, tehát szívesen építenénk egy olyan autót, ami gyorsabb a kanyarokban. Mindent megteszünk, amit csak tudunk, ám jelenleg ez nem elég. Mindenki tudja, mindenki látja és mindenki érti, mi történik, de ez egy varázsütésre nem fog változni.”