Címke: Magyar Nagydíj

  • Hamilton sírni fog, de nem azért, mert egyelőre csak küszködik a Hungaroringen

    Hamilton sírni fog, de nem azért, mert egyelőre csak küszködik a Hungaroringen

    Lewis Hamilton egyelőre elmarad csapattársától a Hungaroringen, de szombatra ő és a Ferrari is megpróbál javulni. A hétszeres világbajnok arról is beszélt, mit fog csinálni a nyári szünetben, és mennyire szeret új csapatában versenyezni.

    A Ferrari eddig nem mozog rosszul a Hungaroringen, hiszen Charles Leclerc mindkét pénteki szabadedzést a harmadik helyen zárta a McLarenek mögött, ám egyelőre kissé féllábú a maranellói csapat, Lewis Hamilton ugyanis nem boldogult az SF-25-össel a mogyoródi dombok között. A Magyar Nagydíj nyolcszoros győztese a második edzésen a 6. helyen végzett, 7 tizedre Lando Norristól és 3 tizedre Leclerc-től.

    „A mai nem volt jó nap. Nagyon-nagyon szenvedtem az autó egyensúlyával. Sokkal másabb volt, mint a korábbi években, amikor itt voltam” – közölte Hamilton a második tréning után.

    A hétszeres világbajnokkal a Ferrari több dolgot is kipróbált, de semmi nem akart működni. „Két különböző dolgot próbáltunk ki. Megpróbáltuk azonosítani a első szabadedzésen tapasztalt egyensúlyproblémák egy részét, és változtattunk az autón a második edzésre, de egyszerűen nem következetes. Nagyon-nagyon következetlen az egyensúly kanyarról kanyarra, szóval nem lehet azt mondani, hogy csak alul- vagy túlkormányzottságról van szó. Messze van attól, hogy síneken menjen és nagyon-nagyon nincs meg az egyensúly. Valószínűleg ennek a gumihőmérséklethez vagy valamihez lehet köze. Megpróbálunk rájönni szombatra” – nyilatkozta Hamilton.

    Lewis Hamilton, Ferrari, Magyar Nagydíj
    Fotó: Ferrari

    Mint a legtöbben, a 40 esztendős veterán is várja már a Magyar Nagydíj után beköszöntő F1-es nyári szünetet, amelyre elmondása szerint szüksége is van a nem a várakozások szerint alakuló első ferraris félszezonja után, amelyben versenyen eddig a 4. helyezás a legjobb eredménye.

    „Isten tudja hány, a maga módján nehéz szezonom volt már. Munka szempontjából egyértelműen ez volt a legintenzívebb az új kultúrába és új csapatba történő beilleszkedéssel. Nem ment minden területen simán, igazi küzdelem volt. Egyértelműen szükségem van arra hogy elmenjek és feltöltődjek, a gyerekek (Hamilton itt unokahúgára és unokaöccsére utalt – a szerk.) körül legyek, nevessek, elengedjem magam. Biztos vagyok benne, hogy egy ponton sírni is fogok, ami szerintem igazán egészséges” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok a Sky Sports-nak.

    Hamilton arról is biztosított mindenkit, hogy továbbra is 100%-ban elkötelezett aziránt, hogy nyerjen a Ferrarival. „Mindig izgatott vagyok, ha versenyezhetek. Imádom, amit csinálok, imádok vörösben lenni és ezzel a csapattal dolgozni. Annyira hiszek ebben a csapatban. Nagyon nehéz ezt elmagyarázni. Már az előző csapatomban is sokszor volt ilyen. Idővel igazán bajtársias kötelékek épülnek ki, és látom a szenvedélyt ebben a csapatban, és imádom.”

    „Minden, amit akarok, hogy a lehető legjobban hozzájáruljak. Természetesen ezt többnyire a pályán kell megtennem, és ez nem mindig jön össze, de a háttérben is dolgozom. Látom, hogy vannak dolgok, amelyeken mindig lehet javítani, és van, amin én javíthatok. Nagyon izgatott vagyok a nyári szünet miatt. Mindenki, különösen a gyárban dolgozók fogják élvezni ezt az időszakot a családjukkal, aztán pedig extra energiával jönnek vissza a szezon második felére.”

  • Ez vár a sérüléssel bajlódó Alonsóra a Magyar Nagydíj hátralevő részében

    Ez vár a sérüléssel bajlódó Alonsóra a Magyar Nagydíj hátralevő részében

    Pénteken lemaradt az első edzésről, de aztán visszatért az autóba Fernando Alonso, aki elmondta, nem vár javulást a sérülésével kapcsolatban, de majd a nyári szünetben kipiheni magát.

    Fernando Alonso minden bizonnyal kicsit ráijesztett a Hungaroringre miatta kilátogató rajongóira pénteken, amikor hátfájdalmai miatt úgy döntött, hogy kihagyja a Magyar Nagydíj első szabadedzését. A spanyol veterán a második gyakorlásra azonban visszatért és az 5. időt autózta, majd részletesebben beszámolt az őt a Belga Nagydíj óta hátráltató sérüléséről.

    „Ugyanolyan, mint csütörtökön volt és az egész hétvégén ilyen lesz. Van egy kis sérülés az izmomban a hátamon, deréktájban. Szükségem van némi pihenésre, de jön a nyári szünet, ami előtt még két napig azzal kell foglalkozni, hogy kényelmesen üljek az autóban. Csütörtökön különböző megoldásokat találtunk légpárnákkal és más dolgokkal, amelyek jól működnek, így a második edzésen nem voltak fájdalmaim, ami pozitív” – közölte a kétsteres világbajnok, akinek a hétvégéje tehát a jelek szerint nem forog veszélyben.

    „Itt-ott mindig vannak apróbb fájdalmak és kényelmetlenségek – folytatta a 44 esztendős veterán. – Múlt héten MRI-vizsgálatot végeztünk, hogy rendesen ellenőrizzük, és láttunk egy kisebb sérülést az izomban. Nyilván, ha normál ember vagy, két hétig a fenekeden maradsz, de szerintem kezelhető. Az autóban nincsenek fájdalmaim, ami a legfontosabb.”

    Alonso szót ejtett arról is, hogy milyen volt vezetni az AMR25-öst a Hungaroringen. „A második edzés jónak érződött. Az egyensúly talán még nincs ott, ahol szeretném, az autó a kanyarok közepén kissé alulkormányzott és a lassú kanyarokban nehezen lehet rotálni, de ez normális egy hétvége első edzésén. Meglátjuk, mit tudunk változtatni másnapra. A srácok néhány tesztet is elvégeztek az első edzésen, ki kell elemeznünk az adatokat és szombatra előállni a [lehető] leggyorsabb autóval.”

  • A Ferrari elnöke a Hungaroringen megfejtette az F1 nagy titkát

    A Ferrari elnöke a Hungaroringen megfejtette az F1 nagy titkát

    John Elkann a helyszínről követi a Magyar Nagydíjat, és ha már itt van, a Ferrari elnöke elmondta, mitől fognak újra nyerni.

    A Ferrari továbbra is az egyetlen topcsapat az idén, amely nem nyert még futamot, a McLaren pénteki fölényét elnézve pedig nem a Magyar Nagydíj lesz az a helyszín, ahol ez változni fog. A vörösök a konstruktőri második helyről várhatták a hungaroringi hétvégét, ami papíron nem rossz, ám azt nézve, hogy tavaly az utolsó verseny végéig harcban voltak a konstruktőri címért, most pedig már 13 verseny után 268 pontos hátrányban vannak a McLarenhez képest, a helyzet korántsem rózsás.

    Nem vitatja ezt John Elkann, a Ferrari elnöke sem, aki személyesen jelen van a Hungaroringen. „Ez a szezon első felének utolsó versenye (matematikailag nem, de a nyári szünet és a kötelező gyárbezárás előtti utolsó futamra így szoktak tekinteni a csapatok – a szerk.) úgyhogy jó alkalom arra, hogy itt legyek a csapattal. Jó alkalom reflektálni a kemény kezdésre, és ami ennél fontosabb, lefektetni a megfelelő alapokat a szezon második felére és biztosítani, hogy mindenkinek jó nyári szünete legyen, amire szükség van, aztán energiával telve, igazán erősen térjen vissza Hollandiára” – nyilatkozta az olasz-amerikai az F1.com-nak.

    Elkann arról is beszélt, hogy az idei szezon második felében mi lesz a legfontosabb, amivel újdonságot nem mondott, hiszen csapatsportról lévén szó minden istálló tisztában van vele, hogy versenyeket és világbajnoki címeket nem egy ember, hanem a csapat nyer.

    „Kemény szezonunk van és ezért igazán fontos biztosítani, hogy jól zárjuk le az első felét és nagyon erősen, tele energiával kezdjük a másodikat. A Ferrari nyerni akar, eddig is nyert és ezután is nyerni fog, amikor képes mindenkit összekovácsolni. Ami fontos a Ferrarinál, az nem az egyén, hanem az egyének. Azok, akik amikor együtt dolgoznak, elképesztő dolgokra képesek. A Forma–1-ben mindig is így volt.”

    „Mindannyian emlékszünk arra, amikor nyertünk. Ez azért volt, mert elképesztő egyének – a mérnökeinktől kezdve a szerelőinken és pilótáinkon át a csapatfőnökig – együtt dolgoztak. Úgyhogy ez nem az egyénről szól, hanem nagyszerű egyének közös erőfeszítéséről, akik együtt még többet elérhetnek” – ecsetelte Elkann.

    Charles Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj
    A Ferrari eddig a második erőnek tűnik a Hungaroringen | Fotó: Ferrari

    A Ferrari a Magyar Nagydíj hétvégéjének kezdete előtt jelentette be, hogy meghosszabbította Frédéric Vasseur csapatfőnök szerződését. Elkann ennek okairól is szót ejtett.

    „Nagyon jól együtt dolgoztunk Freddel, és amikor jól dolgoztok együtt, fontos, hogy folytassátok is ezt. A realitás az, hogy mind tovább akarunk építkezni az elmúlt évek alapjaira, és tudjuk, hogy a Forma–1-ben olyan idők járnak, amelyekben elköteleződésre és bizalomra van szükség, illetve biztosítani kell az időt. A Freddel való kapcsolat természetes fejlődése azt mutatja, hogy ez egy nagyon erős kapcsolat. Olyan, amit érez az ember, a Ferrarinál pedig kézzel fogható annak a fontossága, hogy a stabilitás nagy hatással van az eredményekre. Mindannyian ezt akarjuk igazán.”

  • Verstappen nagyon izgatott az új Red Bull-főnök miatt, aki olyat tett, amit Horner legfeljebb nagyon ritkán

    Verstappen nagyon izgatott az új Red Bull-főnök miatt, aki olyat tett, amit Horner legfeljebb nagyon ritkán

    Max Verstappen és Helmut Marko is pozitívan nyilatkozott a Red Bull új csapatfőnökéről, aki több szempontból is más, mint elődje.

    Nemcsak Yuki Tsunoda, hanem Max Verstappen és Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is igyekezett pozitívan nyilatkozni Laurent Mekies-ről, a bikások F1-es istállójának új csapatfőnökéről. A Racing Bullstól a kirúgott Christian Horner helyére kinevezett szakember a Belga Nagydíjon irányította először a Red Bullt és rögtön sprintgyőzelmet ünnepelhetett, de természetesen nem ez alapján lehet megítélni a teljesítményét. Miként arra Verstappen is rámutatott, Mekies csapatra gyakorolt hatása legkorábban jövőre érződhet meg, de ő is kiemelte, hogy a kezdet mindenképpen pozitív.

    „Természetesen még nagyon korán van, de tetszik, ahogy Laurent dolgozik. Nagyon motivált, folyamatosan a megfelelő kérdéseket teszi fel nekem, és szerintem a csapatnak is. Jó ezt látni” – mondta a négyszeres világbajnok a Hungaroringen, majd hozzátette, „természetesen” reméli, hogy már az idei évben előreléphetnek, de reálisan nézve „az idén nehéz lesz látni bármiféle előnyt ebből, de remélem, hogy a következő egy-két évben igazán észrevehető lesz majd a hozzájárulása, nagyon izgatott vagyok emiatt.”

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója az F1 Insider podcastban eközben azért magasztalta az új csapatfőnököt, hogy mekkora lelkesedéssel és energiával vetette bele magát a munkába. „Mekies nagyon jó bemutatkozáson van túl, és intenzíven használta ki az eddigi idejét. Naponta legalább 14 vagy még több órát volt a gyárban Milton Keynes-ben, kereste a kapcsolatot a vezető személyekkel és releváns megbeszéléseket folytatott. Ami megkülönbözteti, vagy mássá teszi [Hornertől], az az, hogy ő egy kiváló mérnök, a megbeszélések pedig jobban a technológiára koncentrálnak, ami a célunk is volt a kinevezésével.”

    Különös feledékenység sújtja Jos Verstappent, mióta a Red Bull menesztette Hornert

    Lévén nemcsak a háttere eltérő, hanem a személyisége is, Mekies-en már a Belga Nagydíjon is látszott, hogy másként intézi a dolgokat, mint Horner – akivel egyébként rendszeresen beszél, és akinek nem győzött hálálkodni –, amire jó példa Chris Medland újságíró a Pit Pass F1 Podcastban még Spában megosztott megfigyelése.

    „A mai nap végén történt egy érdekes fejlemény. Az előzmények ellenére [Mekies] elsétált a paddockban a Mercedeshez és egyenesen bement egy találkozóra Toto Wolff-al. Szerintem ezt nagyon érdekes látni. Nem mondták el, hogy mi volt a találkozó oka, de a Mercedes megerősítette, hogy előre tervezett meeting volt, [Mekies] azért ment oda. Ezután rájöttem, hogy nem tudok felidézni a múltból olyan jelenetet, hogy Christian Horner átmegy a Mercedeshez egy megbeszélésre, úgyhogy ha volt is, eléggé ritkán. Valamilyen oknál fogva Laurent viszont az első hétvégéjén átment” – ecsetelte Medland.

    Az újságíró viccelődött is egy kicsit, hogy Mekies talán csak figyelmeztetni akarta Wolffot, hogy ne igazolja le Max Verstappent, majd ismét kiemelte, hogy egészen másként indul Mekies kapcsolata Red Bull-főnökként Wolff-al, mint amilyen Horner és az osztrák viszonya volt. „Olyan, mintha Mekies érkezése új kezdetet jelentene.”

  • A McLaren verhetetlen lehet, az egyik topcsapat nagyon szenvedhet a Magyar Nagydíjon

    A McLaren verhetetlen lehet, az egyik topcsapat nagyon szenvedhet a Magyar Nagydíjon

    A jubileumi 40. Magyar Nagydíj pénteki edzésnapján látottak alapján normál körülmények között a McLaren alighanem érinthetetlen lesz a vasárnapi versenyen, de nagy kérdés, hogy mögötte miként alakul majd a sorrend.

    Lando Norris mindkét pénteki szabadedzést az első helyen zárta a Hungaroringen, Oscar Piastri pedig mindkétszer második lett mögötte. A McLaren tehát egy körön verhetetlen volt, de a második tréningen teljesített megtankolt autós etapok alapján a 40. Magyar Nagydíjon is az lesz.

    Amit egyértelműen leszűrhettünk a pénteki napból, hogy a Hungaroringen már egyetlen körön is óvni kell a gumikat, ami nehezebbé teszi a kompromisszumkötést a beállításokkal, és a szokottnál nehezebb megtalálni azt az arany középutat, ami az időmérőre és a versenyre is megfelelő alapokat szolgáltat. A pálya állapota rohamosan javult, az aszfalt pedig  jobban megdolgozta a közepes keveréket, mint a lágyat.

    Ami a megtankolt autós etapokat illeti, azokon nem valamelyik McLaren-pilóta teljesítette a legjobb körátlagot, hganem Fernando Alonso, de mivel a spanyol lágy gumikat használt és csak 4 kört tett meg, az ő idejei nem mérvadók. Eközben Piastri és Norris eltérő módon közelítette meg ezt a szakaszt és utóbbi sokkal agresszívabban kezdett.

    A második szabadedzés megtankolt autós etapjainak körátlagai:

    1. Alonso 1:22,030 4 kör lágy
    2. Piastri 1:22,130 9 kör közepes
    3. Norris 1:22,132 7 kör közepes
    4. Leclerc 1:22,214 7 kör közepes
    5. Antonelli 1:22,359 10 kör közepes
    6. Hamilton 1:22,407 8 kör lágy
    7. Albon 1:22,427 9 kör közepes
    8. Russell 1:22,450 6 kör közepes
    9. Verstappen 1:22,476 9 kör közepes
    10. Sainz 1:22,658 11 kör közepes

     

    Az is látszott, hogy a különböző autók másként kezelték az abroncsokat egy körön: a Ferrari lassan melegítette fel azokat és a kör elején jelentős hátrányba került a McLarenhez és Mercedeshez képest. A Mercedes ellenben nem küzdött a felmelegítéssel, viszont a kör végére túlmelegítette a hátsó gumikat. Az egyenesben leggyorsabb Russell a 6-os/7-es kanyarból álló sikánig még hajszálnyival Norrisnál is gyorsabb volt, a kör hátralevő részében viszont 8 tizedet kapott honfitársától és 4 tizedet Leclerc-től.

    A visszatérés a régi hátsó felfüggesztésre nagyobb stabilitást adott a Mercedesnek, a pilóták magabiztosabbak voltak, de a McLaren hátsó gumikezelését sem ők, sem más nem tudta reprodukálni. A jelenlegi erősorrend a McLaren, Ferrari, Mercedes és Red Bull sormintát rajzolja ki, de a bikásokról nem jelenthető ki egyértelműen, hogy ők a negyedik erő. Ahogy gumizódott a pálya, úgy romlott az RB21-es egyensúlya, semmi nem működött, de persze szombatra javíthatnak a beállításokon.

    Ha nem sikerül nekik, akkor a Williams és a Racing Bulls ott lehet a Red Bull sarkában – előbbi egy körön erősebb, utóbbi a megtankolt autós etapokon villogott. Az Aston Martin valószínűleg kevesebb üzemanyaggal futotta az időmérős köreit, mert a hosszú etapra Stroll nagyon visszaesett, Alonso eredményét pedig a lágy gumi és csupán 4 megtett kör miatt nehéz belőni, így velük egyelőre nem kell számolni a legjobbak között.

  • Kiderült, hogyan került egy törölköző Verstappen autójába – és miért szerencse, hogy puha volt

    Kiderült, hogyan került egy törölköző Verstappen autójába – és miért szerencse, hogy puha volt

    A második szabadedzés bizarr közjátékát okozta Max Verstappen a Magyar Nagydíjon, amikor egyszer csak kihajított a Red Bulljából egy törölközőt a pályára. Az FIA vizsgálatot indított az ügyben, és az ítélet is viszonylag hamar megszületett.

    A felügyelők nem Verstappen akciójában találtak elítélnivalót, aki a 3-as és a 4-es kanyar között lelassított, a pálya jobb szélére húzódott, és úgy dobta ki az autóba nem illő tárgyat, hogy az lehetőleg ne kerülhessen más versenyzők útjába. Ehelyett az eset gyökerénél keresték a problémát, vagyis annak próbáltak utánajárni a holland pilóta részvételével zajló meghallgatáson, hogyan történhetett meg, hogy senkinem nem tűnt fel a törölköző jelenléte, mielőtt kiengedték az 1-es számú Red Bullt a garázsból.

    „A versenyző elmagyarázta, hogy amíg a garázsban volt, a törölköző az öléből lecsúszott az ülésének az oldalára, a csapat pedig nem volt tudatában annak, hogy a tárgy a pilótafülkében maradt. Amikor a versenyző észrevette, hogy ott van, a pálya szélére húzódott, és igyekezett olyan messzire dobni azt az autótól, amennyire csak tudta” – áll a felügyelők közleményében.

    „A felügyelők megállapították, hogy mivel a törölköző magában hordozza annak veszélyét, hogy lecsússzon a versenyző lábai közé és akadályozza őt az autó irányításában, ezért a csapat veszélyes állapotban küldte az autót a pályára. Ugyanakkor ez az eset megkülönböztetendő attól, mint amikor egy kemény (és ezáltal potenciálisan veszélyesebb) tárgyat hagynak a pilótafülkében, és annál enyhébbnek tekinthető. Így a csapat figyelmeztetésben részesül.”

    A csapat tehát ezzel a megrovással olcsón megúszta a történteket, hiszen az ítéletnek sem a hétvége eredményére gyakorolt hatása, de még csak anyagi vonzata sincs.

  • Verstappen szemetelt a Hungaroringen, Norris nagyot mentve lett a péntek leggyorsabbja

    Verstappen szemetelt a Hungaroringen, Norris nagyot mentve lett a péntek leggyorsabbja

    Lando Norris zárt a legjobb idővel a Magyar Nagydíj második szabadedzésén, de az egy óra során átvészelt egy ijesztő pályaelhagyást, a végjátékban pedig kis híján összeütközött csapattársával, Oscar Piastrival.

    A 17 órakor kezdődő második gyakorláson már a teljes állandó mezőny vette birtokába a Hungaroringet. Ez nem csak azt jelentette, hogy Nico Hülkenberg visszavette a Saubert Paul Arontól, hanem azt is, hogy az első gyakorlást izomfájdalmak miatt kihagyó Fernando Alonso részvételét jóváhagyták az orvosok, így a kétszeres bajnok nem fog hiányozni a versenyhétvégéről.

    A hőmérsékleti értékek alatta maradnak a nyár közepi Magyar Nagydíjaktól megszokottaknak, egyelőre nincs izzasztó hőség, de a késői kezdés is hozzájárult, hogy a levegő hőmérséklete 28°C-os, és az aszfalté is csak 38°C-os volt az edzés során. Az előrejelzések szerint pedig a hétvége folytatására is maradnak ezek a kilátások, sőt, vasárnap a nagyobb lehűlést akár csapadék is kísérheti.

    A pénteki második gyakorláson is folytatódott a McLaren fölénye, előbb a közepes, majd a lágy keverékeken is ők jegyezték a legjobb köridőt, végül pedig Lando Norris zárta a napot az élen 1:15,624-es idővel, három tizedmásodperces előnnyel csapattársa, Oscar Piastri előtt. Mögöttük Charles Leclerc és az Aston Martinnal Lance Stroll végzett még fél másodpercen belül Norrishoz képest, de a visszatérő Alonso is az ötödik helyen zárt a csapat számára biztató edzésen.

    A két McLaren pilóta a köridőben meglévő előnye dacára az edzés két leglátványosabb pályaelhagyását is bemutatták: Piastri a középső szektorban tette ki a fűre a McLaren jobb hátsó kerekét, Norris pedig az utolsó kanyarban csúszott ki, de össze tudta szedni az autót.

    A legbizarrabb történés azonban az edzést csak a 14. helyen záró Max Verstappenhez kötődik, aki az egyik körében a 3-as és a 4-es kanyar közötti egyenesben egyszer csak kihúzott egy kis törölközőre hasonlító ruhaanyagot a pilótafülkéből, és a pálya szélére húzódva egy hanyag mozdulattal a jobb oldalon kidobta azt az autóból. Az FIA azonnal jelezte is, hogy vizsgálják Verstappent a történtek miatt, alighanem veszélyhelyzet okozásának vádjával, amit vagy a törölköző kidobása, vagy már az autó ilyen állapotban való pályára küldése jelentett.

    A leintés pillanataiban a két McLaren még egymással szemben is átvészelt egy necces helyzetet: Norris a bokszutcából érkezett, de elfékezte magát az 1-es kanyar előtt, a külső íven éppen érkező Piastri pedig a biztonságosnál közelebb került hozzá, miközben bevette a kanyart – de az ütközés szerencsére elmaradt a két bajnoki rivális között.

    Az F1-es hétvége programja szombaton a 12:30-kor kezdődő harmadik szabadedzéssel folytatódik.

    A második szabadedzés végeredménye:

  • Fernando Alonso visszatér az autóba a Magyar Nagydíj második edzésére

    Fernando Alonso visszatér az autóba a Magyar Nagydíj második edzésére

    Fernando Alonso nélkül kezdődött a Magyar Nagydíj hétvégéje, az Aston Martin pedig most elárulta, hogy nélküle is folytatódik-e.

    A 40. Magyar Nagydíj első szabadedzése előtt két órával érkezett a hír, hogy Fernando Alonso a hátában fellépő izomfájdalmak miatt kihagyja a gyakorlást. Ezzel kérdésessé vált a kétszeres világbajnok szereplése az idei versenyen, hiszen az Aston Martin nem közölte, hogy a második szabadedzésre Alonso visszatér-e. Végül visszatért, azt ugyanakkor csak remélni lehet, hogy végig fogja tudni csianálni az egész hétvégét.

    „Fernando visszatér az AMR25-ös pilótafülkéjébe a ma délutáni második edzésre. Úgy döntöt, hogy kiüli a nyitóedzést, hogy limitálja az autóban töltött idejét, miközben izomsérüléssel küszködik a hátában. Miután ma reggel további kezelést kapott, az FIA orvosilag megadta neki a zöld utat, így Fernando visszatér Lance mellé. Felipe Drugovich sűrű első edzésen van túl Lance-el együtt, amely során fontos adatokat gyűjtött, miközben a csapat folytatta a legutóbbi fejlesztések értékelését” – áll az Aston Martin közleményében.

    Remélhetőleg Alonso sérülése nem fog rosszabbodni, és a 2003-ban első győzelmét a Hungaroringen megszerző spanyol holnap és vasárnap is fog tudni vezetni.

  • Norrisé az első szabadedzés a felújított Hungaroringen

    Norrisé az első szabadedzés a felújított Hungaroringen

    Lando Norris és a McLaren autózta a leggyorsabb kört a Magyar Nagydíj első szabadedzésén. A brit pilótától nem sokkal maradt el csapattársa, míg a harmadik helyre Charles Leclerc ért oda.

    Az első szabadedzéssel kezdetét vette a jubileumi 40. Magyar Nagydíj hétvégéje, amelynek rögtön is volt egy nagy hiányzója, Fernando Alonso ugyanis hátproblémák miatt kihagyni kényszerült az első gyakorlást a Hungaroringen. Nem ő volt ugyanakkor az egyetlen hiányzó, Nico Hülkenberg sem vett részt ugyanist a tréningen, de ő tervezetten hiányzott, hogy a helyén Paul Aron vezethesse a Saubert.

    A mezőnyt 26 fokos levegő és 44 fokos aszfalthőmérséklet várta, a kezdeti tapogatózás után pedig hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezen a hétvégén is a McLaren lesz az a csapat, amelyet le kell győznie annak, aki nyerni akar. Norris 11 perc után 1:17,631-es idővel vette át a vezetést és bizonyult 0,618 másodperccel gyorsabbnak Piastrinál.

    Az első negyed óra végéhez közeledve Leclerc kettéválasztotta a két McLarent, de Norristól így is kapott 0,436 másodpercet, miközben Lewis Hamilton a 8. helyen 1 másodperces hátrányban nem értette, hogy Norris hol találhatott ennyi időt, mire versenymérnöke, Riccardo Adami közölte vele, hogy az 5-ös, a 8-as és a 9-es kanyarban veszíti a legtöbb időt.

    16 perccel az edzés kezdete után Piastri javított és visszavette a második helyet, majd az első 20 perc végéhez közeledve Leclerc vette át a vezetést 1:17,420-al, amivel több mint 2 tizedet adott Norrisnak. Norris 22 perccel a kezdés után elképesztő kört repesztett és 1:16,837-tel közel 6 tizeddel csapta agyon Leclerc idejét, aki mögé közben kemény gumin a két Williams zárkózott fel Sainz–Albon sorrendben.

    Mire mindenki elhasználta az első gumiszettjét, kirajzolódott a kezdeti erőviszonyok sormintája, amelyet egyértelműen a McLaren vezetett, mert bár Piastri csak az 5. helyen állt, Norris megmutatta, hogy mire képes az MCL39-es a kanyargós Hungaroringen. Norrist, Leclerc-t, a két Williamst és Piastrit a két Racing Bulls (Lawson, Hadjar), majd Verstappen, Bearman és Hamilton követte az első tízben. A két Williams és két Racing Bulls ráadásul kemény gumikat használt (az első tízből mindenki más közepeset). Ami Verstappent és Hamiltont illeti, a hátrányuk 1,3, illetve 1,5 másodpercre rúgot Norrishoz képest.

    A második tízesben Ocon, Tsunoda, Russell, Stroll, Drugovich, Gasly, Colapinto, Bortoleto, Antonelli és Aron volt a sorrend féltávnál, az pedig már ekkor eldőlt, hogy a Sauber Hülkenberget helyettesítő észt pilótája nem is fog onnan elmozdulni, lévén műszaki probléma miatt az utolsó előtti kanyarban leparkolta az autóját. Innen a két Aston Martin és Tsunoda szavazott a kemény keverékre a kezdéshez.

    Aron autója a bukótérben:

    Miután virtuális biztonsági autós fázis alatt eltakarították a Saubert, elsőként az Alpine tette fel a mezőnyből a piros oldalfalú lágy gumikat, amelyeken Colapinto felugrott a 6. helyre, de így is 1,1 másodpercet kapott Norristól.

    Utána jött a két Ferrari is – előbb Hamilton 1:17,0-val bejött a második helyre, majd Leclerc 1:16,791-gyel átvette a vezetést. Verstappen ehhez nem tudott hozzászagolni és 0,484 másodperces hátránnyal Hamiltont sem előzte meg, aki elé viszont bejött Alex Albon a Williamsszel.

    Leclerc ideje nem sokáig tartott ki az első helyen, Norris ugyanis ismét demonstrálta a McLaren döbbenetes fölényét, és miután az első szektor után még csak néhány századdal vezetett, a másodikban már 5 tizedre rúgott az előnye, végül pedig több mint 7 tizeddel csapta agyon a monacói idejét és 1:16,052-nél állította meg a stoppert.

    Oscar Piastri az első lágy gumis mért körét eközben nem fejezte be, majd második nekifutásra 0,142 másodperces lemaradással feljött Norris mögé a második helyre.

    A két Ferrari dupla hűtőkör után javítani igyekezett, Leclerc 0,115 másodperccel gyorsabb is volt Norrisnál az első szektorban, de ebből a második szektor végére már 0,115 másodperces hátrány lett, ami a kör végére 0,217 másodpercre nőtt. Hamilton szintén javított, és bár felzárkózott Leclerc mögé a 4. helyre, közel 5 tizeddel bizonyult lassabbnak a csapattársnál.

    Norris és Hamilton is csúnyán elfékezte az első kanyart:

    Miután a teljes mezőny teljesített legalább egy mért kört a lágy gumin, a Norris, Piastri, Leclerc, Hamilton, Hadjar, Verstappen, Stroll, Albon, Russell sorrend alakult ki az első tízben. Negyed órával a vége előtt Piastri majdnem tett róla, hogy elrontsa kicsit Norris kedvét, amikor elment még egy körre és lila középső szektor repesztett, de a végén 19 ezreddel elmaradt a csapattársától, így csak az idején javított.

    Ezután az első hárpom sorrendje már nem változott, Hadjar viszont előrelépett a 4. helyre (több mint 6 tizeddel elmaradva Norristól); Bearman a 6.-ra; a két Mercedes pedig Antonelli–Russell sorrendben a 7. és 8. pozícióba. Ezzel végül Verstappen csak a 9., Stroll pedig a 10. helyen zárt az első edzés, a másik Red Bullban Yuki Tsunoda pedig csak a 17. lett. A japán csak Colapintót és a két Saubert tudta megelőzni.

    A Magyar Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:

  • „Elképesztő” – Verstappen szerint a gumikezelés mellett ebben verhetetlen a McLaren

    „Elképesztő” – Verstappen szerint a gumikezelés mellett ebben verhetetlen a McLaren

    Az év eleje óta tudjuk, hogy senki nem tudja úgy kezelni a gumikat az idén, mint a McLaren, de Max Verstappen rámutatott, hogy milyen területen verhetetlen még a wokingi istálló.

    Max Verstappen már a múlt heti Belga Nagydíj előtt is arról beszélt, hogy a McLarenek az intermediate gumikon verhetetlenek, mert ezeken az abroncsokon még inkább kidomborodik a remek gumikezelésük, majd ezt bemutatták a kettős győzelem felé robogva, amikor úgy hagyták állva a mezőnyt, mintha a többiek ott sem lennének. A jó gumikezelés az MCL39-esnek egy olyan tulajdonsága, amely az év eleje foglalkoztatja a riválisokat, a Red Bull pedig különösen nagy gondot fordított arra, hogy valahogy rájöjjön a titok nyitjára – a májusi Miami Nagydíj körül őrültebbnél őrültebb teóriákkal bombázva az FIA-t.

    A Magyar Nagydíj csütörtöki sajtónapján Verstappen ismét kiemelte a gumikezelést, amikor arról kérdezték, hogy miben jobb a McLaren a Red Bullnál, ám mondott még egy dolgot.

    „Egyértelműen jobbak a gumikkal, sokkal jobban életben tudják tartani az abroncsokat, ez egyértelműen látszik nedves pályán, intermediate gumikon. Ha jó a gumikezelésed, akkor az ezen a gumin még jobban kijön, mert törékenyebb, gyorsabban túlmelegszik, ezt pedig egyértelműen nagyon jól ellenőrzésük alatt tartják. Ugyanakkor szerintem a középgyors kanyarokban nyújtott teljesítményük mindenki máshoz viszonyítva elképesztő. Ahogy az első tengelyt tudják rotálni anélkül, hogy elindulna az autó hátulja, olyasmi, amit szintén elképesztő látni. Mi is próbáljuk ezt elérni” – nyilatkozta a címvédő, aki már Spában is közölte, hogy amikor látja a McLaren fedélzeti kamerás felvételeit, az mindennél többet elárul a számára arról, hogy miért nem fog a Red Bull harcolni az idei világbajnoki címért.

    A McLarennek a középgyors kanyarokban nincs párja | Fotó: Sam Bagnall/Sutton Images/Pirelli

    Verstappen megfigyelése nem mellesleg összhangban áll azzal, amit a McLaren szokott kommunikálni az erősségeiről, és az eddigi futamok is azt mutatják, hogy a zömében gyors kanyarokból álló pályákon, mint Szuzuka és Silverstone, a wokingiak verhetőek. Spában viszont – miként azt Andrea Stella csapatfőnök a múlt héten megjegyezte – „sokkal inkább a középgyors, 200 km/óra körüli kanyarok dominálnak, ez pedig az a tartomány, amelyben a McLaren jól teljesít.”

    Ami az összetettben Oscar Piastrihoz képest már 81 pontos hátrányban levő holland idei esélyeit illeti, azokról Verstappen lényegében lemondott.

    „Reálisan nézve az idén nagyon nehéz lesz felvenni a harcot a McLarennel, és már a Ferrarival és a Mercedesszel is az. De rengeteg lehetőségünk lesz még tanulni az autóról és annak viselkedéséről. Természetesen készülnünk kell a jövő évi autóval, ami teljes mértékben úton van, de mérnöki oldalról sokat tanulhatunk az idén is. Úgyhogy nem lehet csak azt mondani, hogy »rendben, az idén nem leszünk világbajnokok, úgyhogy mindent teljesen dobjunk a kukába.« Mindig vannak dolgok, amiket az idei évről át lehet vinni a következőre.”

    Ez a vélemény egyébként Charles Leclerc és Lance Stroll véleményéhez hasonlóan nem egyezik azzal, amit Fernando Alonso mondott korábban. Erről az alábbi cikkben kérdeztük a Ferrari monacói és az Aston Martin kanadai versenyzőjét.