Címke: Magyar Nagydíj

  • Verstappen: Russell fókuszáljon csak a saját csapatára

    Verstappen: Russell fókuszáljon csak a saját csapatára

    Max Verstappen szerint George Russellnek inkább a saját csapatára kellene fókuszálnia, és nem másokról véleményt alkotnia.

    Az időmérőedzés második szakaszába meglepetésre mindkét Williams bekerült, sőt a brit versenyző még a 12. pozíciót is meg tudta kaparintani. Mindeközben Alex Albon végig az autó egyensúlyára panaszkodott, és kisebb hibákat is vétet, melynek az lett az eredménye, hogy nem tudott bekerülni a top 10-be.

    Russell azonban kiállt barátja mellett, és azt nyilatkozta a futam után, hogy a brit-thai versenyző ‘úgy festett, mint egy idióta, pedig korántsem az’. A Williams versenyzője mindemellett a Red Bullt vette elő, és vonta kérdőre az üggyel kapcsolatban.

    Természetesen ez a nyilatkozat eljutott a holland pilótához is. A 22 éves versenyző megjegyezte, a Williamses kollégájának nem kellene ilyen kommenteket megejtenie.

    ,,George nem tud semmit a csapatról. Úgy vélem jobb lenne, ha csak a saját autójára és a saját teljesítményre fókuszálna, nem pedig másokról beszélne. Az én oldalamról nézve, én mindig próbálom kihozni belőle a maximumot és olyan keményen nyomni, amilyen keményen csak lehet. Fogalmazzunk úgy, hogyha az autóm nem képes a pole pozíciót elhódítani, akkor sem fogom feladni. Mindig próbálom a határokat feszegetni.”

    Albon az első futamon még a dobogóért harcolhatott, ám Lewis Hamiltonnal találkozott, így ismét búcsút kellett intenie annak. A Stájer Nagydíjon viszont már nehezebb dolga akadt, ugyanis vasárnap 11 másodperccel végzett Verstappen után, úgy, hogy a holland viszonylag későn ejtett meg egy bokszkiállást.

    A Motorsport.com megkérdezte a brit-thai versenyzőt, hogyan tud megbirkózni ezzel, mire a 22 éves pilóta azt válaszolta, időbe telik majd az, hogy átrágják magukat a jelenlegi szituáción.

    ,,Csapatként már a szezon kezdetén is szenvedtünk. Természetesen az első teljes évemet kezdtem itt, így még mindig a fejlődési folyamatnál tartok. Mi sem ezt akarjuk, ezért nem is vagyok elégedett az időmérős teljesítményemmel. Még mindig úgy érzem, hogy nem volt ideális az etapom, továbbá még hibákat is elkövettem. Ha ezek nem lettek volna, akkor a Q3-ban lennénk. Ugyanakkor nem is a top 5-ben kellene végeznünk, de nyilvánvalóan trükkösebb úgy vezetni, mikor az autó nem igazán azt csinálja amit akarsz. Ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy felülkerekedünk majd ezen. Tudom, hogy a srácok a gyárban gőzerővel dolgoznak azon, hogy kijavítsák a hibákat és ezzel jobbá tegyék az autót.”

     

  • David Beckmann nyerte az F3-asok második futamát

    David Beckmann nyerte az F3-asok második futamát

    A hétvége folyamán már nem meglepő, hogy folyamatosan más, és más körülmények fogadják a pilótákat, most az F3-as mezőny vizes pályán állt fel a rajtrácsra. A rajtnál ugyan nem esett az eső, azonban a pálya még nedves volt, illetve biztosak voltak benne, hogy a futam alatt érkezni fog égi áldás.

    David Beckmann indult az élről aki kitűnő rajtjával meg is tudta tartani pozícióját, ellentétben a mellőle rajtoló Clement Novalakkal aki végül a harmadik helyen tudott eljönni az első pár kanyar után, ugyanis Hauger megelőzte őt. Dennis Hauger nem állt meg itt, a második körben már el is ment Beckmann mellett.

    A mezőny közepében ugyan a közvetítés nem reflektált rá, de a holland Viscaal folyamatosan előzte a többieket, ezzel egyre feljebb és feljebb lépett a pozíciókban.

    A nyolcadik körben Lawson autója ma is megadta magát ami miatt bejött a biztonsági autó.
    A biztonsági autó behozatala után Viscaal folytatta menetelését, egy kör alatt a hatodikról a harmadik helyre jött fel. Ám a hollandok versenyzője nem állt meg itt. Elképesztő tempóval érkezett meg a vezető kettősre, és hagyta is ott őket, azonban a verseny izgalmához az is hozzátett, hogy kapott egy öt másodperces büntetést.

    A verseny első felét vezető Hauger láthatóan szenvedett, hiszen mind Beckmann, mind Piastri megelőzte őt, és folyamatosan szakadt le róluk.

    A 20. körben Malvestiti összetörte autóját, ezzel előidézve a második biztonsági autós fázist, amellyel Viscaal végleg elvesztette az esélyét a dobogóra ugyanis egy pályaelhagyásos előzés miatt kapott még öt másodpercet, így a mezőny leiskolázása után a 17. helyen zárt.

    Így tehát Beckmann nyerte meg a második hungaroringi F3-as futamot Piastri, és Hauger előtt.

  • A komplett erőforrást kicserélik Gasly autójában

    A komplett erőforrást kicserélik Gasly autójában

    A Honda a teljes erőforrást ki fogja cserélni Pierre Gasly AlphaTaurijában a Magyar Nagydíj előtt, miután a francia autójában visszatérő motorgondok léptek fel a kvalifikáció során.

    Gasly az időmérő második szakaszában panaszkodott arra, hogy erőt veszít, majd a csapat közölte vele, hogy a kvalifikáció alatt már nem tudnak vele mit kezdeni. Végül bejutott a Q3-ba, ám ott mért körre már nem futotta.

    A Honda mérnökei az időmérő után átvizsgálták a motort és arra jutottak, hogy a komplett egységet kicserélik, ezáltal elkerülve mindenféle rizikót.

    Ez viszont nem jár büntetéssel, ugyanis ez lesz az első, hogy bármit is cserélnének az autójában.

    „A Q1 végétől, de leginkább a Q2 kezdetétől elég komoly erőhiányban szenvedtünk. Kezdetben csak a kivezető körökön tapasztaltam ezt, amikor töltöttem fel az akkumulátorokat. Ilyenkor éreztem ezeket a teljesítmény vesztéseket, emiatt pedig a gumikat sem felmelegíteni megfelelően.” – mesélte a problémáról Gasly.

    „A leggyorsabb körömön a motorból az egyenes végére elfogyott az erő, némi időt elvesztettünk ott, de a kör többi része rendben volt. Aztán a második körömben már nem tudtam olyan gyorsa lenni, hogy negyediknél feljebb kapcsoljak. Ez a erő hiány csak egyre nagyobb lett, végül ki kellett szállnunk az edzésről.” – tette hozzá a francia.

  • Doornbos: A Red Bull pánikfocit játszik jelenleg

    Doornbos: A Red Bull pánikfocit játszik jelenleg

    A Ziggo Sporton a Formula 1 café nevű müsorban Robert Doornbos és Tom Coronel a Magyar Nagydíjról beszélgettek. Doornbos borús kilátásokat valószínűsített a Red Bull csapata és Max Verstappen elé, ellenben Tom Coronellel, aki sokat vár a holland pilótától.

    „Ez már majdnem egy pánikfoci a Red Bulltól. Különösen, ha Max és versenymérnöke közötti kommunikációt vizsgáljuk. Max azt mondta be szeretne menni, mivel az autó nem vezethető olyan jól, mire a versenymérnöke azt válaszolta: ’menj még egy kört’. És ez nem jó jel.” – mondta Doornbos.

    Szerinte a Red Bull rossz irányba indult el a fejlesztésekkel:

    „A fejlesztés szempontjából rossz irányba mentek el. A barcelonai téli tesztek óta a rossz választásokat hozták meg, és erre csak most jöttek rá.” – tette hozzá a holland, aki a csapat korábbi pilótája volt.

    „Magyarország az a hely, ahova nyerni mennek. Az ilyen körülmények fekszenek nekik. Félig esős, félig száraz, egy kis eső, valóban pánikfoci. Tavaly Hockenheimen láthattuk, Max volt az egyetlen, aki ezt okosan oldotta meg.” – mondta Coronel, aki igencsak magabiztos véleményében.

    Verstappen egyébként elismerte, lehetséges, hogy a Red Bull kérésére, miszerint szerezzék vissza a bajnoki serleget, várni kell még egy picit, azonban ő biztosan nem adja fel:

    „Az egyértelmű, hogy a Mercedes rendkívül erős jelenleg, és közelítenünk kell hozzájuk. Remélem, hogy az elkövetkezendő években fel tudunk lépni a szintjükre, ezért is írtam alá egy több éves szerződést a Red Bullal.” – mondta az AS newspaper-nek.

    „Azt gondolom meg tudjuk csinálni, aztán majd meglátjuk, hogy sikerülni fog-e vagy nem.”

  • Shwartzman nyert, Schumacher harmadik lett a hungaroringi főversenyen

    Shwartzman nyert, Schumacher harmadik lett a hungaroringi főversenyen

    A Prema versenyzője Robert Shwartzman nyerte a Formula 2 főfutamát a Hungaroringen. Az orosz fiatalnak ez volt zsinórban a második győzelme főversenyen, ugyanis a Stájer Nagydíj főversenyén is őt intették le elsőként.

    A rajt utáni kalamajkában két csapat versenyzői is jelentősen pórul járt: a Trident versenyzői, Marino Sato és Roy Nissany egymást ütötte ki a rajtnál, amíg az ART Grand Prix kettősének sem alakult túl rózsásan az első kör. Marcus Armstrong defektet kapott, Christian Lundgaardnak pedig az autója sérült meg, ami miatt mindkettőjük azonnal a boxutcában kötött ki és később fel is adták a versenyt.

    Sokáig úgy nézett ki, hogy a poleból rajtoló Callum Ilott és a Williams junior Daniel Ticktum párharcából fog kikerülni a futam győztese, azonban arra senki sem számított, hogy a normális stratégia miatt a kerekeik annyira elkopnak majd, hogy a verseny végére már a nyolcadik-kilencedik helyen találják magukat.

    Azok jártak jól a verseny során, akik az alternatív stratégiát alkalmazták: egy hosszú etap a közepeseken, majd a kiállást követően egy sokkal rövidebb etap a lágyakon. Ezt a stratégiát alkalmazta a tizenegyedik helyről rajtoló Shwartzman is, aki a verseny vége előtt tíz körrel előtt kapta meg a friss lágy abroncsokat.

    Az orosz fiatal Ilott és Luca Ghiotto mögé érkezett vissza a negyedik helyre, azonban a frissebb gumikkal egy körön belül megelőzte mindkettejüket és azonnal csapattársa, Mick Schumacher nyomába eredhetett, aki szintén a közepes gumikat nyúzta már a hatodik kör óta.

    A két Premás nem nehezítette meg egymás dolgát és Shwartzman az élre is állt, ahonnan már képtelenség volt megállítani őt és meg is nyerte a versenyt. A második helyre az a Nikita Mazepin futott be, aki szintén a mezőny végéről rajtolt és az alternatív stratégiát alkalmazta, csakúgy, mint a futamgyőztes Shwartzman.

    A Hitech GP versenyzőjének még pont sikerült megelőznie a már látványosan szenvedő Schumachert, aki a tavalyi futamgyőzelmét követően először ünnepelhetett a Formula 2 dobogóján.

    Ghiotto hozta a kötelezőt és behozta az autóját a negyedik helyre, azonban a mögötte célba érő Felipe Drugovich még majdnem őt is elkapta, miután a frissebb gumijaival simán megelőzte az előtte autózó Zhout, Illottot és Jehan Daruvalát.

    Az UNI Virtuosi versenyzőinek tempója nagyon visszaesett a verseny végére, ami miatt még a charouzos Louis Déletraz és a Carlinnál versenyző Daruvala is maga mögé tudta utasítani őket. Az indiai pilóta még Deletrazt is megelőzte a hatodik helyért.

    A poleból rajtoló Ilott csak nyolcadik lett, azonban ez azt jelenti, hogy a holnapi fordított rajtrácsos versenyen ismét ő rajtolhat majd az első rajtkockából. Az utolsó két pontszerző helyen pedig Ticktum és Guanyu Zhou futottak be.

    A Formula 2 sprintversenyét holnap 11:05-kor rendezik majd meg és a futamot az M4 Sport élőben fogja közvetíteni.

    A verseny végeredménye:

    Pozíció Versenyző Csapat Különbség
    1 Robert Shwartzman Prema Racing
    2 Nikita Mazepin Hitech Grand Prix s
    3 Mick Schumacher Prema Racing s
    4 Luca Ghiotto Hitech Grand Prix s
    5 Felipe Drugovich MP Motorsport s
    6 Jehan Daruvala Carlin s
    7 Louis Deletraz Charouz Racing System s
    8 Callum Ilott UNI-Virtuosi s
    9 Dan Ticktum DAMS s
    10 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi s
    11 Giuliano Alesi BWT HWA RACELAB s
    12 Nobuharu Matsushita MP Motorsport s
    13 Jack Aitken Campos Racing s
    14 Pedro Piquet Charouz Racing System s
    15 Guilherme Samaia Campos Racing 1 Lap
    16 Yuki Tsunoda Carlin 1 Lap
    17 Sean Gelael DAMS 1 Lap
    Christian Lundgaard ART Grand Prix Retirement
    Marcus Armstrong ART Grand Prix Retirement
    Artem Markelov BWT HWA RACELAB Retirement
    Roy Nissany Trident Retirement
    Marino Sato Trident Retirement
  • Hamilton szerezte meg a Magyar Nagydíj pole pozícióját!

    Hamilton szerezte meg a Magyar Nagydíj pole pozícióját!

    Lewis Hamilton teljesített a legjobban a szombati időmérő edzésén, így ő indulhat majd az első rajtkockából a holnapi Magyar Nagydíjon.

    Mellőle Bottas indulhat majd, a második sort pedig Stroll és Perez foglalhatja majd el.

    A Q1 meglepetés embere George Russell volt, aki a 9. helyen jutott tovább, de a másik Williams is tovább jutott. A leggyorsabb pedig ebben az etapban a két Racing Point volt.
    Kiesett azonban a két Alfa Romeo, a két Haas, valamint Kvyat az AlphaTaurinak.

    A Q2-ben Ricciardo, Russell, Albon, Ocon és Latifi estek ki.

    A Q3-ban végül Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, új pályacsúccsal, Bottas és a két Racing Point előtt.

    Az időmérő végeredménye:

    Versenyző Csapat Köridő
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:13.447
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:13.554
    3 Lance Stroll Racing Point 1:14.377
    4 Sergio Perez Racing Point 1:14.575
    5 Sebastian Vettel Ferrari 1:14.774
    6 Charles Leclerc Ferrari 1:14.817
    7 Max Verstappen Red Bull Racing 1:14.849
    8 Lando Norris McLaren 1:14.966
    9 Carlos Sainz jr McLaren 1:15.027
    10 Pierre Gasly Alpha Tauri
    Q2
    11 Daniel Ricciardo Renault 1:15.661
    12 George Russell Williams 1:15.698
    13 Alexander Albon Red Bull Racing 1:15.715
    14 Esteban Ocon Renault 1:15.742
    15 Nicholas Latifi Williams 1:16.544
    Q1
    16 Kevin Magnussen Haas F1 1:16.152
    17 Daniil Kvyat Alpha Tauri 1:16.204
    18 Romain Grosjean Haas F1 1:16.407
    19 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:16.506
    20 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:16.614
  • Sainz: Láttuk, hogy erősebb a Renault és a Racing Point

    Sainz: Láttuk, hogy erősebb a Renault és a Racing Point

    Carlos Sainz számára a Magyar Nagydíj pénteki napja komoly különbséget jelentett az eddigiekhez képest. A spanyol jó eredményeket ért el az osztrák duplahétvégén, viszont a Hungaroring eddig nem kedvezett neki.

    Az esővel tarkított pénteki napot követően így nyilatkozott: „Délelőtt, szárazon katasztrófa volt. Láttuk, hogy a Racing Point és a Renault erősebb nálunk. Ki akartunk próbálni néhány kisebb dolgot, hogy javítsunk az autón. Erre azonban nem volt esély, mert esett [a második edzésen]. Nem tudjuk, hogy fog menni holnap.”

    „Pénteken hidegebb volt, mint amire számítottunk. Az autó balansza nem volt jó a lágyakon” – tette hozzá a McLaren spanyolja.

  • Bottas nyerte a harmadik szabadedzést a Hungaroringen

    Bottas nyerte a harmadik szabadedzést a Hungaroringen

    A Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésén bár továbbra is borult volt az idő, eső nem esett.

    A gyakorláson pedig Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak. Mögötte mercedeses csapattársa, Lewis Hamilton, valamint a Racing Point mexikói versenyzője, Sergio Perez végzett.

    A Ferrarik a 4. és 8. helyen végeztek Charles Leclerc – Sebastian Vettel sorrendben.

    A Red Bullosok közül Max Verstappen volt a jobb, aki egyszer meg is pördült, ő a 6. lett.

    George Russell kezdi egészen jól kihozni a Williamsből amit csak lehet, egyre kevesebbszer van a mezőny legvégén; most a 14. helyen zárt.

    Továbbra is gyengék azonban az Alfa Romeók, akik mögött csupán Nicholas Latifi található a másik Williamsszel.

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Diff. Körök száma
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:15.437 18
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:15.479 0.042 20
    3 Sergio Perez Racing Point 1:15.598 0.161 16
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:15.781 0.344 19
    5 Lance Stroll Racing Point 1:16.033 0.596 15
    6 Max Verstappen Red Bull Racing 1:16.084 0.647 18
    7 Lando Norris McLaren 1:16.193 0.756 18
    8 Sebastian Vettel Ferrari 1:16.351 0.914 18
    9 Pierre Gasly Alpha Tauri 1:16.453 1.016 20
    10 Daniel Ricciardo Renault 1:16.508 1.071 14
    11 Carlos Sainz jr McLaren 1:16.545 1.108 21
    12 Alexander Albon Red Bull Racing 1:16.582 1.145 19
    13 Esteban Ocon Renault 1:16.706 1.269 20
    14 George Russell Williams 1:16.847 1.41 23
    15 Romain Grosjean Haas F1 1:16.866 1.429 15
    16 Kevin Magnussen Haas F1 1:17.086 1.649 14
    17 Daniil Kvyat Alpha Tauri 1:17.292 1.855 15
    18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:17.496 2.059 20
    19 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:17.527 2.09 25
    20 Nicholas Latifi Williams 1:17.650 2.213 17
  • Racing Point: Hízelgő, hogy Vettel így beszél rólunk

    Racing Point: Hízelgő, hogy Vettel így beszél rólunk

    A Magyar Nagydíj második szabadedzése után a Racing Point csapatfőnöke a Sebastian Vettel esetleges érkezéséről szóló pletykákra reagált. Otmar Szafnauernek nagyon megtetszett, hogy a német dicséri a csapatot, viszont elmondása szerint ez még nem jelenti azt, hogy megegyeztek.

    „Hízelgő, hogy egy négyszeres világbajnok ilyen jókat mond a csapatról. Ez 5, 6 vagy 7 évvel ezelőtt nem történhetett volna meg” – nyilatkozta a Sky Sportsnak. „Hosszú utat jártunk be 10 év alatt. Ez remek.”

    Egyes források szerint ha Vettel érkezik, Péreznek kell távoznia. Szafnauer így jellemezte mexikói versenyzőjét: „Checo remek munkát végzett az elmúlt években, dobogós helyeket szerzett például. Nagyszerű munkát végzett múlt héten is, amikor majdnem elkapta Albont a 17. helyről indulva. Ő egy igazi versenyző.”

    2021-től Szafnauer csapata már Aston Martin F1 Team néven fut majd. Talán szükségük lesz olyan tudásra, mely győzelemre viheti őket: „A végén úgy is az számít majd, tudjuk-e, hogy kell nyerni. Sebastian jó pilóta, az idő pedig választ ad mindenre.”

  • Vettel kicsivel jobb hétvégére számít a pénteki nap alapján

    Vettel kicsivel jobb hétvégére számít a pénteki nap alapján

    Sebastian Vettel pozitívan nyilatkozott a Magyar Nagydíj pénteki napját követően. A németnek és csapatának finoman szólva sem sikerült az osztrák duplahétvége, legutóbb a két Ferrari egymással ütközött a rajt után.

    Mostani helyzetük kicsit jobban fest, Vettel az első szabadedzésen 6. lett, a másodikon pedig 1. Utóbbival kapcsolatban hozzá kell tenni, hogy a mezőny egy része mért időt sem futott.

    „A délelőtt rendben volt, kicsit jobbak lettünk a pályán” – mondta. „Reméljük, így marad holnap is. Nyilván ez az időmérőig nem fog kiderülni. Kicsit több kört tettünk meg az esőben, mint a többiek, hogy lássuk az autó gyengeségeit a múlthetet követően. Még mindig sok a dolgunk, de összességében jobb napnak tűnt a mostani.”

    A Ferrarisok tették a legtöbb kört az esőgumikba, melyekből csak három elérhető. Sokan azért sem mentek ki, hogy ezeket óvják, hiszen a hétvége során még szükség lehet rá. Vettel ezzel tisztában van, de fontosabbnak tartotta, hogy körözzenek az autóval.

    „Ez kétélű dolog, mert azok a gumik még kellhetnek, de a megtett körökre is szükség van, hogy magabiztosabbak legyünk az autóban” – tette hozzá a négyszeres világbajnok. „Amikor 6, 8 vagy 9 kört csinálsz, nem sok, de megéri. Ami az időjárást illeti, lehetne jobb, de sosem tudhatod.”