Címke: Magyar Nagydíj

  • Sainz nem merte DRS-sel segíteni Alonsót Hamilton ellen

    Sainz nem merte DRS-sel segíteni Alonsót Hamilton ellen

    Carlos Sainz fején végigfutott a Magyar Nagydíj közben, hogy direkt közel engedi magához Fernando Alonsót, hogy az Alpine pilótája használhassa a DRS-t a Lewis Hamilton elleni csatája során.

    Az eső és az első körös káosz alaposan megkeverte a kártyákat a Hungaroringen és ennek köszönhetően a spanyol duó a harmadik, negyedik helyen haladt, amikor megérkezett mögéjük a friss gumikon gyorsvonatként robogó Lewis Hamilton.

    A hétszeres világbajnok Mercedes pilóta olyan gyors volt, hogy még a győzelemre is minden esélye megvolt, amikor utolérte Alonsót és Sainzot, mivel az élen haladó Esteban Ocon és Sebastian Vettel nem volt messze tőlük a pályán. Azonban Hamilton nem számított arra, hogy egykori csapattársa ennyire megnehezíti majd a dolgát, amivel oroszlánrészt vállalt csapattársa első Formula 1-es győzelmében.

    A Mercedes pilótája minden trükkjét bevetette, de az Alpine spanyol pilótája állta a sarat és foggal-körömmel védte a negyedik helyét. Sainz ekkor gondolkozott el az állítható hátsó szárnyas segítségadáson, de végül semmi nem lett belőle, mert félt tőle, hogy Alonso így megelőzi majd őt.

    „Igen, végigfutott az agyamon az ötlet” – ismerte el a Ferrari spanyol versenyzője honfitársa esetleges segítéséről. „Mindannyian versenyzők vagyunk, és mindig azon törjük a fejünket, miként maradhatnánk elöl, ezért jutnak az eszünkbe ezek a forgatókönyvek.”

    „Azt viszont nem tudtátok, hogy rengetegszer kellett üzemanyagot spórolnom a verseny folyamán. Emellett az utolsó kanyarból a verseny felé mindig rosszul jöttem ki, mert elkezdtek elfogyni a hátsó gumijaim. A kettő kombinációja miatt döntöttem úgy, hogy nem kockáztatom a pozíciómat Fernandóval szemben.”

    „Nem tudom, hogy ez volt-e a helyes döntés. A célom az volt, hogy biztonsági játékot játsszak és ellépjek Fernandótól, hogy Lewisnak nehezebb tudjon csak elkapni engem.”

    Sainz terve félig bejött, félig pedig nem, mert ugyebár Alonsót sikerült maga mögött tartania, de Hamilton mindkettőjüket megelőzte. A Ferrari spanyol pilótája így végül negyedik helyen futott be a pályán, de Sebastian Vettel végleges kizárása esetén ő örökölhetné meg a harmadik helyet.

  • Mercedes: Két körrel később kellett volna kihoznunk Hamiltont

    Mercedes: Két körrel később kellett volna kihoznunk Hamiltont

    A Mercedes technikai igazgatója Mike Elliott szerint a csapat hibát követett el azzal, hogy a 47. körben hozta ki Lewis Hamiltont kerékcserére.

    A brit hétszeres világbajnok rögtön a piros zászlós újraindítást követően az első helyről az utolsóra esett vissza, a Mercedes taktikai bakijának köszönhetően.

    Az az első korai cseréjénél már kiderült, hogy nem egy egykiállásos verseny lesz ez a brit számára. Hamilton a 47. körben állt ki másodjára, hogy onnan visszajőve nagy tempófölénnyel megnyerje a versenyt.

    Egy dologgal azonban nem számolt a német csapat. Fernando Alonso fénykorát jellemző harciasságával, amivel tíz körön keresztül tartotta fel a spanyol a világbajnoki címvédőt, ezzel elérve azt, hogy a brit Oconékat már nem tudta utolérni.

    „Azt gondolná az ember, hogy amennyiben korábban behoztuk volna, akkor a verseny végén több lehetőségünk lett volna.”mondta Elliott.

    „A valóság azonban az, hogy a gumik közötti különbséget akartuk maximalizálni. A magyar pályán nagyon nehéz előzni, ebből következik, ha korábban megyünk ki, kisebb lett volna az Alonso abroncsaihoz képest számított különbség. Így sokkal nehezebb lett volna az előzés is.” – mondta.

    „Ha később álltunk volna ki, ami egyébként szerintünk a jó döntés lett volna, akkor növelhettük volna az abroncsok közötti különbséget 10-ről mondjuk 12-re. Ennek eredményeképpen könnyebben, és gyorsabban meg tudtuk volna előzni Alonsot, és harcolhattunk volna a győzelemért.”

    „A másik dolog ezzel kapcsolatban az, hogy Alonsonak frissebb gumik voltak fent, mint az előtte autózó Carlosnak, akit a spanyol világbajnok csak pár kör erejéig tudott támadni. Akkor származott volna ebből előnyünk, ha hosszabb ideig támadhatta volna, így Lewisnak ezzel könnyebb dolga lehetett volna.” – zárta a Mercedes technikai igazgatója.

  • Alonso ismét „meme lord” lett – így reagált a spanyol a Mercedes posztjára

    Alonso ismét „meme lord” lett – így reagált a spanyol a Mercedes posztjára

    Még Fernando Alonso is reagált a Mercedes legutóbbi vicces bejegyzésére.

    A Hungaroring nemcsak Esteban Ocon győzelmét, hanem a spanyol „visszatérését” is eredményezte. A 40 éves pilóta ugyanis körökön keresztül feltartotta a nála jóval gyorsabb Lewis Hamiltont, így csapattárs abszolválni tudta az első helyet.

    Alonso a futam után elmondta, hogy nagyon élvezte a csatát a hétszeres világbajnokkal, sőt még Max Verstappen pontjait is szem előtt tartotta a védekezés során.

    Természetesen a bravúros mutatványról megannyi mém készült. A Mercedes is kreált egyet, amit a WWE-re alapozott. Ez azonban még az érintettnek is tetszett, így reagált az ellenfél posztjára.

    „Lewis 3.7 másodperccel gyorsabb körönként Estebánnál.

    Sebnek azt mondták, hogy 10 kör múlva érik utol… és aztán

    Ez Fernando Alonso zenéje!”

    ,,Imádom, mikor egy terv összejön.”

  • Hamilton: Egy ilyen eredmény nagyon kellett az F1-nek

    Hamilton: Egy ilyen eredmény nagyon kellett az F1-nek

    Lewis Hamilton úgy érzi, a Magyar Nagydíj eredménye és Esteban Ocon győzelme nagyon kellett az F1-nek.

    Ő maga végül második lett, miután Vettelt kizárták, de az Aston Martin fellebbezett az ügyben, ami ha sikerrel zárul, akkor visszaeshet harmadiknak.

    A brit versenyének legemlékezetesebb pillanatai közé tartozott az Alonso elleni csatája.

    „Fernando pokollá tette az életem” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban. „Elképesztő versenyzés volt, eléggé a határon, legalábbis egyszer, de nagyszerű volt. És igen, nagyon nehéz hétvége, illetve nap volt, nyilvánvalóan sok dolgom volt hátulról. Nagyon nehéz volt követni, de az utolsó körig mindent beleadtam. Reméltem, hogy talán el tudom kapni ezeket a srácokat. Talán ha még van pár kör, lehetett volna egy kis párharc – de igazából örülök, hogy nem volt több körünk, mert erre az eredményre nagy szükség van.”

    Hamilton megdicsérte az első győzelmét arató Ocont is: „Úgy gondolom, hogy mindenkinek megmutatta a benne rejlő potenciált. Egy kétszeres világbajnok ellen versenyez. Fernandót nem könnyű legyőzni. Szóval ez tényleg sokat mond.”

  • Hamilton szerint a Red Bull megjegyzései is közrejátszottak a kifütyülésben

    Hamilton szerint a Red Bull megjegyzései is közrejátszottak a kifütyülésben

    Lewis Hamilton szerint a Red Bull megjegyzései is közrejátszottak abban, hogy kifütyülte őt a közönség a Hungaroringen.

    A silverstone-i incidens óta még inkább egymásnak feszült a két bajnok aspiráns alakulat. Szinte naponta megy az adok-kapok a felek között, ami a rajongókat is megosztja. A brit pilóta miután hazaért Monacoba, elmorfondírozott azon, hogy miért érték negatív élmények a Hungaroringen.

    Hamilton szerint ehhez a Red Bull is hozzátette a magáét, ugyanis a megjegyzéseik mentén fütyülik ki:

    ,,Ha belegondolok abba, hogy az ellenfél csapatvezetése miket mondott, akkor egyáltalán nem lep meg ez a reakció. Úgy vélem, hogy néhány embernek a nyári szünetben kicsit el kellene gondolkodnia, ugyanis némelyik kijelentésük teljesen elfogadhatatlan. Óvatosan kell bánnunk a szavakkal, hiszen ezt gyerekek is nézik. Példaképnek kell lennünk, és arra kell bátorítanunk az embereket, hogy terjesszék a pozitivitást. Van egy bizonyos felelősségünk. Ezeket a kapcsolatokat át kell beszélnünk az elkövetkezendő napokban. Ám történjék akármi, nem hagyom hogy az utamba álljon bármi is. Büszke vagyok a csapatomra, ugyanis ők nyugodtak maradtak ebben az érzelmi hurikánban. Silverstone után elmentünk Magyarországra, és ott is jól teljesítettünk.” idézte a Speedweek.com a hétszeres világbajnokot.

    Helmut Marko és a Red Bull nem ment el szó nélkül Hamilton kijelentése mellett. Az osztrák tanácsadó szerint a brit pilóta képmutatóan viselkedik, hiszen ő az aki a legtöbbet panaszkodik:

    ,,Csak a fejünket ráztuk, mikor meghallottuk a rádióbeszélgetését az Alonsóval folytatott párharca alatt. Azt mondta, hogy amit Alonso a gyors kanyarokban csinál az veszélyes. Akkor ő mégis, hogy értékeli azt a mutatványt amit a a Copse-ban – az egyik leggyorsabb kanyarban – leművelt?” – tette hozzá Marko az F1-insider.com-nak.

  • Ocon beszélt Strollal a hungaroringi rajt előtt

    Ocon beszélt Strollal a hungaroringi rajt előtt

    Esteban Ocon elárulta, hogy beszélt Lance Stroll-lal arról, hogyan kell vizes körülmények között jól rajtolni, mielőtt a Magyar Nagydíjon megnyerte első Forma-1-es futamát.

    Oconnak sikerült elkerülnie két balesetet az 1-es kanyarban, amelyeket Valtteri Bottas és Stroll okoztak, így hamar a második helyen találta magát. Ebből lett a futamgyőzelem végül, amikor Lewis Hamilton úgy döntött, hogy az új felvezető kör végén nem áll ki kerékcserére az állórajtos újraindításhoz.

    „Beszélgettünk Lance-szel a verseny előtt, mert Lance fantasztikusan rajtol a versenyeken, és ugyanúgy szereti ezeket a körülményeket, mint én általában” – idézi Ocont a RacingNews365.com. „Ezeken mindig közelebb kerülünk az élmezőnyhöz.”

    „Azt mondta, hogy ez az a pillanat, amikor indulni kell. Nyilvánvalóan könnyű hibázni, de örülök, hogy kikerült engem. Kicsit utat csinált nekem, így persze némileg szerencsém is volt.”

    Ocon lett a 111. győztes az F1-ben, és elmondása szerint a Hungaroring mindig is az egyik kedvenc pályája volt a naptárban, már a győzelme előtt is.

    „Lehet, hogy furcsán hangzik, de azt mondanám, hogy nem sok versenyzőnek a kedvenc pályája ez” – mondta Ocon. „De nekem az egyik kedvencem, az biztos. A naptárban a top kettőben van. Valószínűleg most már az első helyen. De egyszerűen szeretek idejönni, és szeretem a támogatást, amit kapunk, a pályát, a flow-t, ami itt van.”

    „Ez egy kiváló pálya. Mondtam a csapatnak, hogy nincsenek itt túl jó eredményeim, de azt hiszem, vasárnap csak jó lett.”

  • Ez okozta Räikkönen és Mazepin boxutcai balesetét

    Ez okozta Räikkönen és Mazepin boxutcai balesetét

    Kimi Räikkönen az Alfa Romeo hibás boxlámpája miatt hajtott bele Nikita Mazepin Haasába a Magyar Nagydíj során.

    Az Alfa Romeo finn versenyzője a Haas orosz újoncának jobb első kerekéhez ért hozzá a kiállását követően, aminek következtében Mazepinnek már a negyedik körben véget ért a Magyar Nagydíja. A Jégembernek ezt követően már nem volt esélye egy kiugró eredményre, mert az eset miatt egy 10 másodperces időbüntetést kapott a stewardoktól. A finn végül elveszítette a 8. helyét és a pályán a 11. lett, azonban Sebastian Vettel végleges kizárása esetén az utolsó pontszerző hely még az övé lehet.

    A hinwili kiscsapat műszaki igazgatója, Xevi Pujolar magyarázatot adott 2007 világbajnokának veszélyes kiengedésére. A spanyol szakember szerint az Alfa Romeo által használt lámpa romlott el és jelezte hibásan Räikkönennek, hogy elhagyhatja a pitboxát. Eközben a boxutca nem volt tiszta, mert Mazepin is érkezett a szerelőihez száraz pályás gumikért.

    „Amikor Kimi bejött a boxba, a mezőny nagy része is kiállt friss abroncsokért és pont ekkor adódott a probléma a lámpánkkal, amiért az nem működött megfelelően” – magyarázta Pujolar a Motorsport.com-nak adott nyilatkozatában.

    „Sajnos emiatt pedig pont akkor hajtott ki, amikor Mazepin érkezett a szerelőihez. Szerencsétlen egy pillanat volt. A lámpa panelje folyton változtatta a színeit: hol piros volt, hol pedig zöld. Kimi esetében pirosan kellett volna világítani, de zöldet kapott valamiért.”

    „A második rajtig minden rendben volt, azután történt ez a boxutcai eset, ami miatt meg is büntettek” – tette hozzá Räikkönen a hungaroringi futamot követően. „Onnantól fogva minden esélyünk elúszott. Kár érte, mert kiváló helyen voltunk, hogy fontos pontokat szerezzünk.”

    A finn versenyző mellett a csapattársa, Antonio Giovinazzi sem úszta meg büntetés nélkül a Magyar Nagydíjat. Az olasz pilóta a boxutcában 105,6 km/órával hajtott a megengedett 80 helyett, ami miatt egy 10 másodperces stop and go-ban részesült. Giovinazzi versenyét ez meg is pecsételte és így csak az utolsó 14. helyen zárta a nyári szünet előtti utolsó futamot.

  • Wolff bocsánatot kért, Horner beszólt: A költségeket is állja?

    Wolff bocsánatot kért, Horner beszólt: A költségeket is állja?

    Toto Wolff is bocsánatot kért Valtteri Bottas nevében, Christian Hornert viszont a számlák jobban érdekelték.

    A rajt után a Mercedes finn pilótája hibázott, aminek következtében belement a mellette haladó Lando Norrisba. A brit versenyző így Max Verstappenbe sodródott, akinek ‘fél autója’ bánta a dolgot. A nastolai pilóta mikor vissza akart térni a pályára, Sergio Pérezt is elvitte. Norris, Bottas és Pérez nem tudták folytatni a versenyt, míg a holland pilóta kármentés gyanánt 10. lett (Vettel büntetése még nem jogerős).

    A futam után a 31 éves versenyző ugyan bocsánatot kért ‘áldozataitól’, ám őket ez nem igazán vigasztalta:

    ,,Már megint egy Mercedes tett ki. Mégis milyen reakciót vártatok? Az elmúlt két hétben túl sok furcsa szituáció miatt veszítettem nagyon sok pontot.” – akadt ki Verstappen.

    A Red Bull csapatfőnöke sem díjazta a finn akcióját:

    ,,Bottas ma jó munkát végzett a Mercedes számára.” – jegyezte meg Horner.

    A sajtó képviselői ekkor Toto Wolffhoz fordultak, és megkérdezték, bocsánatot kér-e versenyzője cselekedeteiért. A Mercedes csapatfőnöke így válaszolt:

    ,,Nyilvánosan fogom ezt csinálni: sajnáljuk!”

    A brit vezető azonban így kontrázott:

    ,,A számlákat is ki fogja fizetni? Végső soron a versenyzés már csak ilyen. Nem Toto (Wolff) vezette az autót, és biztos vagyok abban is, hogy Bottas nem szándékosan okozott balesetet.”

  • Kukáznia kellett a Ferrarinak Leclerc motorját, közel a büntetés

    Kukáznia kellett a Ferrarinak Leclerc motorját, közel a büntetés

    Szinte már borítékolható, hogy Charles Leclerc a szezon második felében rajtbüntetést fog kapni valamelyik versenyen. A Ferrari monacói pilótájának erőforrása ugyanis olyan mértékben megsérült, hogy a csapat már nem tudta megmenteni azt, így a soron következő Belga Nagydíjon már a harmadik motorját lesz kénytelen elkezdeni használni.

    Leclerc-t az első kanyarban torpedózta meg Lance Stroll Aston Martinja a Hungaroringen, miután a kanadai pilóta elfékezte magát. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy a monacói versenyzőnek már a második kanyarban véget érjen a Magyar Nagydíja, amiről a legutóbbi Podcast epizódunk is szólt.

    Azonban a kétszeres futamgyőztest még az ág is húzza: a nullázása mellett a hajtáslánca oly mértékben károsodott a balesetben, hogy azt a Ferrari mérnöki már nem fogják tudni megjavítani. Mindez azt jelenti, hogy a 2019-es Belga és Olasz Nagydíj nyertesének SF21-ébe be fog kerülni a harmadik motor Spa-Francorschampsban, amit az utolsó szabadon felhasználható erőforrás a szabályok szerint. Egy esetleges negyedik hajtáslánc pedig már büntetést vonna maga után.

    „A 16-os rajtszámú autó erőforrásának vizsgálatát követően megállapítottuk, hogy a Lance Stroll-lal történt ütközés olyan mértékű sérüléseket okozott, hogy azt már nem lehet többször bevetni éles körülmények között” – állt a Ferrari Maranellóban kiadott közleményében.

    „Ez tovább rontja Leclerc helyzetét, mivel így egyetlen erőforrás áll majd a rendelkezésére a hátra levő 12 futamra. Emiatt nagy valószínűséggel be kell majd szerelnünk egy negyedik hajtóművet is, ami azonban már rajtbüntetést von maga után.”

    Leclerc nem az egyetlen olyan pilóta az F1 mezőnyéből, aki pórul jár a motorokat illetően. Max Verstappen autójában már a harmadik Honda hajtáslánc dolgozott a Magyar Nagydíjon, Sergio Pérez pedig a Valtteri Bottasszal történő találkozása miatt veszítheti el a második erőforrását.

  • A McLaren nem ért egyet a Red Bull főnök, Horner elképzelésével

    A McLaren nem ért egyet a Red Bull főnök, Horner elképzelésével

    A Red Bull Racingnek hatalmas költségekkel kell számolnia a Brit és a Magyar Nagydíj után. Az RB16B-k komoly szervízekre szorulnak, anélkül, hogy Max Verstappen vagy Sergio Perez lenne ebben a hibás. A Forma-1-ben vita folyik arról, hogy kinek kell kifizetnie a számlát.

    A Forma-1-ben 2021 óta szezononként 145 millió dolláros költségvetési korlát van érvényben. Ennek a pénznek egy része az autók balesetek utáni javítására van betervezve a költségvetésbe. Most már kissé ellentmondásos, hogy a Red Bull Racingnek kevesebb pénze marad arra, hogy a futamok között frissítésekkel álljanak elő, mert Lewis Hamilton és Valtteri Bottas rendre az osztrákok autóit pakolja ki a pályáról.

    Christian Horner már a Hungaroringen kijelentette, hogy az FIA-nak ideje lenne elkezdenie vizsgálódni emiatt. A milton keynes-i bázisú alakulat csapatfőnökét Mattia Binotto is támogatta. Ő szintén úgy véli, hogy a vétkes riválisoknak ki kellene fizetniük az érintett csapatok kárát. Andreas Seidl a maga részéről azonban nem ért egyet a McLarennél ezzel, ls ezt elmondta a Magyar Nagydíj után különféle médiumoknak, a konstruktőri bajnokság jelenlegi negyedik helyezettjének csapatfőnöke:

    „Én biztosan nem megyek abba az irányba, amerre Christian megy, minden második mondatában megemlítve a költségvetési korlátot és azt, hogy mennyire fáj minden egyes baleset a pályán. Végül is ez is a játék része, amiben benne vagyunk. Rajtunk múlik, hogy a megfelelő módon gazdálkodjunk-e a költségvetéssel.”