Címke: Magyar Nagydíj

  • TOP 5 Forma-1-es futam 2021-ben – globális vélemény

    TOP 5 Forma-1-es futam 2021-ben – globális vélemény

    A Forma-1 globálisan megszavaztatta rajongóival, hogy szerintük melyek voltak 2021-es szezon legjobb versenyei.

    Az akciódús év a múlt hónapban Abu Dhabiban ért izgalmas véget, ahol Max Verstappen legyőzte Lewis Hamiltont, megannyi ellentétes véleményt eredményező körülmények között.

    Az Abu Dhabi Nagydíj szerepel a top 5-ös listán, de nem került az első helyre a több mint 52 000 F1-rajongó megkérdezésével készült felmérés alapján.

    A válaszadók 19%-a ugyanis az év versenyeként az Olasz Nagydíjat jelölte meg, amelyen a McLaren 2012 óta először állhatott fel újra a dobogó legfelső fokára, Daniel Ricciardo által, miközben a bajnokság éllovasai, Verstappen és Hamilton is kiestek.

    Abu Dhabiban a második helyre került a listán.

    A Sao Pauló-i Nagydíj lett a harmadik, ahol Verstappen és Hamilton küzdött az élen, és végül utóbbi végzett az első helyen.

    Sergio Pérez első red bullos győzelme Azerbajdzsánban a negyedik helyet szerezte meg, ahol Lance Stroll és Verstappen gumiproblémája okozott izgalmakat, Hamilton pedig a verseny újraindításnál blamázott.

    A Hungaroring is népszerű volt

    A lista ötödik helyét a Magyar Nagydíj szerezte meg. Esteban Ocon első F1-es győzelmét ünnepelhette a Hungaroringen, de a verseny nem csak ettől volt érdekes. Az esőáztatta versenyen Lewis Hamilton volt az egyetlen, az új rajtnál felállt a rajtrácsra, miután mindenki más kiállt a boxba új gumikért.

    Nem pont ezt, de hasonló eredményt hozott a Racingline.hu szavazása is a témában, ahol olvasóink az Abu Dhabi Nagydíjat tették az élre a magyar, a szaúd-arábiai, a holland és a mexikóvárosi versenyek előtt. A mi szavazásunkon az Olasz Nagydíj a 6., a Sao Paulói Nagydíj a 7., az Azerbajdzsáni Nagydíj pedig a 8. helyen végzett.

    A 2021-es év öt legjobb versenye, globálisan:

    1. Olasz Nagydíj – 19%
    2. Abu Dhabi Nagydíj – 16%
    3. Sao Pauló-i Nagydíj – 10%
    4. Azerbajdzsáni Nagydíj – 8%
    5. Magyar Nagydíj – 7%

    A 2021-es év öt legjobb versenye a Racingline.hu olvasói szerint:

    1. Abu Dhabi Nagydíj  – 28%
    2. Magyar Nagydíj – 17%
    3. Szaúd-arábiai Nagydíj – 9%
    4. Holland Nagydíj – 5%
    5. Mexikóvárosi Nagydíj – 5%
  • Megszavaztátok az F1-es szezon legjobbjait!

    Megszavaztátok az F1-es szezon legjobbjait!

    Aki már évek óta követ és olvas minket, annak nem okoz meglepetést, hogy minden évben, a Forma-1-es szezon végeztével megszavaztatjuk az olvasóinkat, hogy szerintük, szerintetek kik voltak a legjobbak – vagy épp leggyengébbek – az elmúlt szezonban.

    Idén 6 kategóriában indítottunk szavazást, melyek által több százan mondtátok el véleményeteket. Most pedig eláruljuk a végeredményt, hogyan szavaztatok ti, Racingline.hu olvasók!

    Az év versenyzője

    Az év versenyzője kategóriában az a két versenyző végzett az élen, akik a pontverseny tekintetében is egész szezonban az élen voltak. Max Verstappen az olvasóink körében több, mint kétszer annyi szavazattal előzte meg a második helyen végző Lewis Hamiltont. A harmadik helyre Lando Norris, a negyedikre pedig Fernando Alonso futottak be, akikről elmondható, hogy többet hoztak ki a szezonból, mint amire az autójuk/csapatuk képes volt.
    Érdekes azonban, hogy Alonso és Norris csapattársai, Esteban Ocon és Daniel Ricciardo egyetlen szavazatot sem kaptak, annak ellenére, hogy ők egy-egy versenyt is megnyertek idén.
    Szintén nulla szavazatos lett Lance Stroll.

    1 Max Verstappen 55,21%
    2 Lewis Hamilton 20,94%
    3 Lando Norris 4,70%
    4 Fernando Alonso 4,37%
    5 Kimi Räikkönen 3,81%
    6 Carlos Sainz 3,47%
    7 Sebastian Vettel 1,46%
    8 Sergio Pérez 1,23%
    9 Pierre Gasly 1,12%
    10 Charles Leclerc 0,78%
    11 Nicholas Latifi 0,56%
    12 Valtteri Bottas 0,56%
    13 George Russell 0,56%
    14 Nikita Mazepin 0,45%
    15 Mick Schumacher 0,45%
    16 Yuki Tsunoda 0,11%
    17 Antonio Giovinazzi 0,11%
    18 Robert Kubica 0,11%
    19 Daniel Ricciardo 0,00%
    20 Lance Stroll 0,00%
    21 Esteban Ocon 0,00%

     

    Az év csapata

    A top kettő nagyjából ugyanazt hozta, mint az egyéni versenyben, az arányok tekintetében is.
    A Red Bullt és a Mercedest a McLaren-Ferrari duó követi, fordított sorrendben, mint az a pontversenyben alakult.
    A Haas sem lett utolsó úgy, ahogy a pontversenyben. Ti az Alfa Romeo Racinget minősítettétek a leggyengébbnek.

    1 Red Bull 51,08%
    2 Mercedes 24,52%
    3 McLaren 7,26%
    4 Ferrari 6,97%
    5 Alpine 5,37%
    6 AlphaTauri 1,60%
    7 Williams 1,45%
    8 Aston Martin 0,73%
    9 Haas 0,73%
    10 Alfa Romeo 0,29%

     

    Az év újonca

    Yuki Tsunoda egészen jól kezdte a szezont, majd meglehetősen alábbhagyott a lendülete. Ennek ellenére őt találtátok a legjobb újoncnak idén.

    1 Yuki Tsunoda 51%
    2 Mick Schumacher 45%
    3 Nikita Mazepin 4%

     

    Az év versenye

    Talán nem olyan nagy meglepetés, hogy az év versenyének a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat ítéltétek. Akár örül valaki a végkimenetelnek, akár nem, az vitathatatlan, hogy rendkívül izgalmas verseny volt.

    A második helyen a Magyar Nagydíj végzett. Itt bizonyára közrejátszott némi részrehajlás is, hiszen a hazai versenyünk volt, amin bizonyára sokan személyesen is jelen voltatok. De az is mindenképpen tény, hogy egészen extrém verseny volt.

    A harmadik helyen az idén debütáló szaúdi versenyhétvége zárt.

    1 Abu Dhabi Nagydíj 27,99%
    2 Magyar Nagydíj 17,01%
    3 Szaúd-arábiai Nagydíj 9,19%
    4 Holland Nagydíj 4,89%
    5 Mexikóvárosi Nagydíj 4,81%
    6 Olasz Nagydíj 4,66%
    7 Sao Pauló-i Nagydíj 4,22%
    8 Azerbajdzsáni Nagydíj 3,40%
    9 Orosz Nagydíj 3,40%
    10 Emilia Romagna Nagydíj 2,66%
    11 Katari Nagydíj 2,52%
    12 Egyesült Államok Nagydíja 2,37%
    13 Brit Nagydíj 2,29%
    14 Monacói Nagydíj 2,22%
    15 Bahreini Nagydíj 1,92%
    16 Frandia Nagydíj 1,70%
    17 Osztrák Nagydíj 1,33%
    18 Belga Nagydíj 1,26%
    19 Török Nagydíj 1,04%
    20 Stájer Nagydíj 0,52%
    21 Spanyol Nagydíj 0,30%
    22 Portugál Nagydíj 0,30%

     

    Az év pozitív meglepetése

    A legtöbben annak örültetek a legjobban a 2021-es F1-es szezonban, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben ez volt az utóbbi évek legizgalmasabb szezonja.

    1 Váratlanul izgalmas volt a szezon 27,48%
    2 Sainz első ferraris évében legyőzte Leclercet 16,40%
    3 Ocon hungarorigni győzelme 12,70%
    4 Alonso katari dobogója 9,97%
    5 Russell időmérős teljesítmánye 5,95%
    6 A Red Bull megerősödése 5,95%
    7 A Ferrari harmadik helye 5,79%
    8 Norris teljesítménye 5,63%
    9 Ricciardo olasz győzelme 4,50%
    10 Vettel azeri dobogója 4,18%
    11 Pérez azeri győzelme 1,13%
    12 Bottas török győzelme 0,32%

     

    Az év csalódása

    Ami a leginkább nem tetszett nektek idén, az a szinte „botrányos” Belga Nagydíj, mikor is az esőzés miatt nem simán lefújták a versenyt, hanem hosszú várakozás után a biztonsági autó mögött autóztatták a versenyzőket 2 körön át, majd „leintették” a versenyt. Pozícióváltás így nem történt, a végeredmény megegyezett a rajtsorrenddel, és félpontokat osztottak.

    1 „2 körös” Belga Nagydíj 205
    2 A Mercedes megóvta Verstappen bajnoki címét 180
    3 Vettel hungaroringi kizárása 56
    4 Ricciardo teljesítménye 49
    5 Szezon közbeni Wolff-Horner adok-kapokja 44
    6 Az Aston Martin teljesítménye 43
    7 A McLaren visszaesése a szezonkezdethez képest 40
    8 A Haas utolsó helye 5
    9 Tsunoda teljesítménye 4
  • A Hungaroring 2022-es főbb nemzetközi versenyeinek naptára

    A Hungaroring 2022-es főbb nemzetközi versenyeinek naptára

    2021-ben már sokkal vidámabb hely lett szerencsére a Hungaroring is, és újra rengeteg nézőt vonzottak a különböző versenysorozatok. A korlátozások enyhítésének és a koronavírus elleni védőoltások alkalmazását követően egyre nyitottabbá váltak a sportesemények, és az év egyik legnagyobb meglepetése is a Forma-1-ben már-már megszokott módon a Magyar Nagydíj lett, Esteban Ocon első királykategóriás győzelmével.

    Újra összeszedtük kronológiai sorrendben tehát, hogy miért érdemes ellátogatni 2022-ben is a „Szentély”-be, mert lesz program, gazdagon. Természetesen a programváltozás jogát fenntartja minden szervező, mert sajnos még nem tudtuk magunk mögött 100%-ban a COVID-19-et, és a variánsait.

    2022. június 10-12. Super Racing Festival – WTCR + ETCR + ETRC

    Egy hónappal később, a megszokottakhoz képest, de parádéval indul a komolyabb nemzetközi szezon a Ringen. A túraautó világkupa, annak elektromos változata, illetve a kamionos Európa-bajnokság pilótái próbálják meg kihasználni a három nap adta keretet. Borítékolható a tumultus, és érdemes lesz mielőbb lefoglalni a jegyeket, hiszen a sikeres magyarokra nyilván sokan lesznek kíváncsiak. Már háromszoros Európa-bajnokként száll harcba a Révész Racing pilótája, Kiss Norbert. A túraautósok mezőnyét gazdagítja továbbra is feltehetően Michelisz Norbert, Tassi Attila, valamint a Zengő Motorsport is, akik érdekeltek lesznek az elektromos változatban is.

    2022. június 17-19. Ferrari Challenge Europe

    Akinek nem volt elég a száguldozásból júniusban, az alig egy héttel a szuper fesztivál után újra mehet a Hungaroringre, főleg, ha a piros autók szerelmese. Régebben volt, hogy akár Felipe Massa vagy Sebastian Vettel is tiszteletét tette erre a programsorozatra, ahol azért inkább amatőr pilóták indulnak. A Scuderia 2022-es versenyzőire biztosan nem lehet számítani, mert papírforma szerint akkor épp Kanadában lesz dolguk, de a tartalékpilótáik közül elviekben Antonio Giovinazzi vagy Robert Shwartzman akár rá is érhetnek… Kérdés az, hogy mekkora show-t akar hazánkba a márka.

    2022. július 1-3. ELMS – 4 Hours of Hungaroring

    Rég nem látott sportág tér vissza 2022-ben a Hungaroringre, utoljára 2010-ben voltak hasonlók, még a Le Mans Series égisze alatt. Aki rajongója a hosszútávú versenyzésnek, ki ne hagyja, és talán lesz itt is magyar érdekeltség már…

    2022. július 9-10. International GT Open + EuroFormula Open + Formula Regional European Championship by Alpine

    Továbbra is kiváló az együttműködés a széria és a magyar promóter között, így talán nem is volt kérdés az, hogy lesz-e folytatás. 2021-ben Keszthelyi Viviven okén volt némi magyar érdekeltség is. De kellene a GT-be már egy jó magyar istálló, magyar pilótákkal…
    A Formula Regional európai változatában ugyanakkor már biztos, hogy lesz 2022-ben is magyar versenyző: Révész Bálint. Feltehetően Juan Pablo Montoya fia Sebastian is itt indul majd, miután kategóriát vált, így a szórakozásunk garantált.

    2022. július 29-31. Formula 1 Magyar Nagydíj

    Szerencsénkre nem kísérleteznek tovább a 2021-ben kitalált Formula 2 és Formula 3 versenynaptárakkal, így visszatérhetünk a megszokott kerékvágásba. Mindkét junior széria egyszerre jön majd hazánkba. Jó kérdés ezekután az, hogy mi lesz a W Series hölgy tagjaival, ők esetlegesen beférnek-e még itt a programba, mert nekik még nincs kiadott versenynaptárjuk. Elviekben igen, mert a Porsche Szuperkupa versenyzői jövőre nem látogatnak el hozzánk!
    Kedvezményes jegyekért viszont érdemes sietni, 2021. december 31-ig!

    Elnézve azt, hogy gyakorlatilag lesz 2 szűk hónapunk a Hungaroringen, de hatalmas parádéval, azt gondoljuk, hogy talán most lesz arra valós akarat, hogy az évek óta rebesgetett felújításnak nekiálljanak az illetékesek. Bő fél év múlva kiderül, hogy ebben igazunk volt-e…

  • Alonso reméli, a kiszámíthatatlan spa-i időjárás is kedvez majd nekik

    Alonso reméli, a kiszámíthatatlan spa-i időjárás is kedvez majd nekik

    Csapata meglepetésszerű hungaroringi győzelmét követően Fernando Alonso ismét abban bízik, hogy a körülmények Spa-ban is nekik fognak kedvezni. A Magyar Nagydíjon ugyanis esős pályán kezdődött a verseny, és bizony az égi áldás a belga pályán is gyakori vendég.

    „Spa nagyszerű pálya, és öröm rajta Forma-1-es autóval versenyezni” – nyilatkozta Alonso az Alpine hivatalos, Belga Nagydíj előtti előzetesében. „Az Eau Rouge bevétele padlógázon ezekkel a modern autókkal elképesztő lesz. Ez egy klasszikus pálya, és mindig jó versenyt biztosít a rajongóknak. Az időjárás néha kiszámíthatatlan, ezért minden lehetőséget ki kell használnunk, ahogyan Budapesten is tettük.”

    A hétvégi Belga Nagydíjjal vége szakad a Forma-1 négyhetes nyári szünetének, Alonso pedig részletezte, hogyan töltötte a hónapot.

    „Szükségem volt egy kis időre, hogy feltöltődjek, mivel a szezon első fele hosszú volt” – magyarázta. „Bicikliztem egy kicsit, időt töltöttem a családommal és a barátaimmal. Nem telt el sok idő, mire visszamentem a versenypályára, és otthon, a gokartpályámon is szórakoztam.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés

  • Marko: Nem biztos, hogy helyre lehet hozni Max és Lewis kapcsolatát

    Marko: Nem biztos, hogy helyre lehet hozni Max és Lewis kapcsolatát

    A Mercedes és a Red Bull közötti csata eléggé éles lett a nyári szünet előtti utolsó két verseny alkalmával. A Brit Nagydíjon Max Verstappen és Lewis Hamilton ütköztek, minek következtében a holland kiesett a versenyző.

    A Magyar Nagydíjon pedig Valtteri Bottas okozott rajtbalesetet, melynek következtében Sergio Pérez kiesett, Max Verstappen pedig sérült autóval volt kénytelen versenyezni.

    Dr. Helmut Marko azt várja, hogy Verstappen emelt fővel haladjon tovább, ugyanakkor szerinte a holland és a Mercedes pilótái közötti kapcsolat eléggé megváltozott:

    „Meg akarjuk nyerni ezt a bajnokságot, amihez természetesen az kell, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük. Max és Hamilton is ugyanolyan jól tudja ezt. De történt valami, amit nem lehet ilyen gyorsan visszacsinálni kettejük kapcsolatában, ha egyáltalán vissza lehet. Azonban remélem, mindketten kontrollálni tudják majd ezt és fair módon folytatódik majd a küzdelem.” – mondta Marko a Motorsport Magazin-nak.

    Markonak semmiféle kétsége nincs afelől, hogy Verstappennek megvannak azok a képességei, amik kellenek egy világbajnoki küzdelemhez. Két olyan momentumot is említett, amelyek kihívás elé állították a hollandot a szezon során:
    „Úgy gondolom, hogy Verstappen ebben a szezonban bebizonyította, hogy világbajnoki szinten van. Ugyan eddig voltak problémáink a pályahatárokkal, amik eddig egy győzelembe, egy pole pozícióba, és egy leggyorsabb körbe került nekünk.”

    „És természetesen Baku, ahol egészen mesterien vezette, kontrollálta a versenyt, de elvesztette a győzelmet egy defekt miatt. De a magatartása és a versenyzéshez való nyugodt hozzáállása azt mutatja, hogy újabb lépést tett a legnagyobbak felé.” – zárta Marko.

    Vettel végleges kizárása végett, immár biztos, hogy a nyári szünet végén 8 pontos Hamilton előnyről fogjuk folytatni ezt az elképesztően izgalmas, és rendkívül szoros bajnoki csatát.

  • Wolff folyamatosan hazudik és szítja a gyűlöletet a holland riporter szerint

    Wolff folyamatosan hazudik és szítja a gyűlöletet a holland riporter szerint

    Jack Plooij, a holland tévé riportere elég durván kiosztotta Toto Wolff és a Mercedes kommunikációját a Magyar Nagydíjat követően.

    Úgy fogalmazott, régen elég volt, ha a szurkoló nem tapsolt az ellenfélnek, a kifütyülés pedig szóba sem jött. Szerinte azonban a csapatfőnökök hozzáállása felelős a nézők viselkedéséért.

    „Toto Wolff erre becsatlakozott a témába azzal, hogy a narancssárga szurkolókra mutogatott.” – mondta a motorsport.com holland nyelvű oldalának. – „De ennek nincs értelme, csak még jobban olajat dobott a tűzre.”

    Itt azonban nem állt meg, tovább kritizálta a Mercedes képviselőit.

    „Nagyon kiábrándítónak tartom, hogy a Mercedes és Hamilton a tiszteletről beszélnek évek óta, mindenkit köteleznek pólók viselésére, de aztán ők maguk nem mutatnak tiszteletet. Nekem ez nem tetszik.”

    Wolff a Magyar Nagydíjat követően azt nyilatkozta, jól döntöttek, mikor nem hozták ki Hamiltont, de Plooij ezt sem hiszi el:

    „Toto Wolff hazudik. Utólag megindokolja, mert nyertek [Verstappennel szemben], de az soha nem lett volna jó döntés.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Vettel: Ez egy szomorú világ, több szempontból is

    Vettel: Ez egy szomorú világ, több szempontból is

    Sebastian Vettel nem csak versenyzett a Magyar Nagydíj hétvégéjén, hanem politikai témában is megszólalt. Lewis Hamiltonnal együtt felszólaltak az idehaza nemrég megjelent törvénnyel kapcsolatban.

    A német csupán természetesnek érzi, hogy pozícióját, és népszerűségét arra használja, hogy mások mellett felszólaljon:
    „Sok olyan nagy probléma van a világon, ami elől nem zárkózhatunk el, hiszen mindenkit érint. A múlt összes tapasztalata és hibája után ma már tényleg nem szabadna kifogásokat keresni arra, hogy miért rekesztünk ki továbbra is.” – mondta Vettel a Sport1.de-nek.

    „Tudjuk, hogyan lehetne ezeket a dolgokat jobban csinálni, és ehhez mindenki hozzájárulhat, kisebb vagy nagyobb mértékben. A változás mindig az elmében kezdődik.”

    Vettel mindeközben saját sportágára is figyel ilyen szempontból:
    „Mindannyian meg tudjuk nézni a szép szlogeneket a szőnyegen a verseny előtt, (We race as one) de mégis úgy tűnik, hogy néhány ember számára ez problémát jelent. Ez egy nagyon szomorú világ, több szempontból is. Azonban, ha ez segít azon emberek támogatásában, akik az EU tagországokban szenvednek, akkor szívesen kifejezem támogatásom.” – zárta Vettel.

    A németek négyszeres világbajnoka most már hivatalosan is ki lett zárva a Magyar Nagydíjról, így a hőn áhított herendi porcelánját és az azzal járó 18 pontját nem tarthatja meg. Ezzel Carlos Sainz lépett fel a dobogóra, Kimi Räikkönen pedig a pontszerzők közé.

  • Latifi érzi a nyomást: A pontszerzés fontos volt

    Latifi érzi a nyomást: A pontszerzés fontos volt

    Nicholas Latifi életében először szerzett pontot a Magyar Nagydíjon, ráadásul rögtön egy hetedik helyet szállított. A Williams csapata ezzel két év után ünnepelhetett pontszerzést, ráadásul rögtön duplát, hiszen Russell 8. lett Latifi mögött. A mezőny végi istálló jövő évi pilótafelállása még teljesen ismeretlen, de Latifi maradási esélyeit mindenképp növeli a pontszerzés.

    „Maga a rajt nem is volt túl jó, de épphogy sikerült kimaradnom a kavarodásból” – tekintett vissza a kanadai a Motorsport-Total.com-nak nyilatkozva. „Ez az egyetlen előnye annak, ha hátulról indulsz, mert mindig látod, mi történik előtted, és ezt most ki tudtam használni.”

    Olyannyira sikerült kihasználni a baleseteket, hogy Latifi hosszú körökön keresztül a harmadik helyen haladt, feltartva gyakorlatilag mindenkit mögötte.

    „Magányos versenynek tűnt” – tette hozzá. „Az előttem lévő autók nyilvánvalóan elhúztak tőlem, én pedig jól menedzseltem a Yukival szembeni különbséget. Tudtam, hogy valószínűleg egy nagy vonat van mögöttem, de csak Yukit és egy Ferrarit láttam.”

    A Williams világossá tette, hogy többé nincs szükségük fizetős versenyzőkre, ez pedig nem túl jó hír Nicholas Latifinek, aki igen sok pénzt hoz a csapathoz.

    „Az a célom, hogy ennél a csapatnál maradjak. Jelenleg semmiben sem vagyok biztos, és egy ilyen eredmény csak segíthet” – zárta gondolatát.

  • Az Aston Martin visszavonta fellebbezését, Vettel tényleg bukta a 2. helyet

    Az Aston Martin visszavonta fellebbezését, Vettel tényleg bukta a 2. helyet

    Az Aston Martin visszavonta a Sebastian Vettel Magyar Nagydíjról való kizárása ellen benyújtott fellebbezését.

    Vettel a Hungaroringen a második helyen végzett a pályán, a győztes Esteban Ocon mögött és a bajnokságot vezető Lewis Hamilton előtt. Ám kizárták, amikor az FIA nem tudta a technikai szabályoknak megfelelően a futam után levenni az autójából az előírt 1 literes üzemanyagmintát.

    A csapat azonnal bejelentette fellebbezési szándékát, és „felülvizsgálati jogot” is kért, hogy megpróbálja visszafordítani a döntést.

    Hétfőn a versenybírák elutasították ezt a felülvizsgálati kérelmet, miután meghallgatták a csapat bizonyítékait, és úgy döntöttek, hogy a csapat által bemutatott tények – miszerint egy hibás üzemanyagszivattyú volt az oka az üzemanyaghiánynak – nem voltak relevánsak az eredeti döntés szempontjából.

    A bírák döntését követően az Aston Martin közölte, hogy „most megfontolják álláspontunkat a teljes fellebbezési eljárás tekintetében”, amely független a felülvizsgálati kérelemtől.

    Csütörtök délután azonban kijelentették, hogy nem folytatják tovább a fellebbezést.

    A csapat közleménye szerint: „Miután megfontoltuk álláspontunkat, és tudomásul vettük az FIA stewardok ítéletét, miszerint egyértelmű új bizonyíték áll rendelkezésre az üzemanyagrendszer meghibásodására, ennek ellenére visszavontuk a fellebbezésünket arra alapozva, hogy úgy gondoljuk, hogy ez túlmutat a meghallgatásból származó előnyökön”.

    A döntés azt jelenti, hogy Vettel kizárása érvényben marad, és a mögötte végző összes pilóta egy pozícióval előrébb léphet a Magyar Nagydíj eredménylistáján..

    Vettel így 30 ponttal a 12. helyen áll a pilótáknál, míg az Aston Martin 48 ponttal a hetedik a konstruktőröknél.

  • Lammers sem szeretné, ha a holland rajongók kifütyülnék Hamiltont

    Lammers sem szeretné, ha a holland rajongók kifütyülnék Hamiltont

    Jan Lammers szerint a holland szurkolóknak tartózkodniuk kell Lewis Hamilton kifütyülésétől, amikor a Forma-1 a jövő hónap elején végre Zandvoortba ér.

    A magyar futamon, amelyen Max Verstappen holland szurkolói közül sokan részt vettek, a tömeg azzal fejezte ki nemtetszését Hamiltonnal szemben, hogy kifütyülték és kigúnyolták a pole pozícióját. Lammers korábbi holland F1-es pilóta és az ország nagydíjának főnöke arra kéri az akár 105 ezer fős zandvoorti tömeget, hogy legyenek tisztelettudóbbak. Így fogalmazott a De Telegraafnak:

    „Ha Hamilton eljön Hollandiába a versenyre, kérem, gondoljanak arra, hogy tisztelettel bánjanak vele, ahelyett, hogy ilyen vulgáris módon kifütyülnék. Becsüljék meg, amikor egy hétszeres világbajnok érkezik ide. Büszkének kellene lennünk erre. Egyenesen antiszociális és buta dolog őt kipfujolni. A tiszteletet ki kell mutatnod, ha te is meg akarod szerezni azt magadnak. Motorsport rajongóként, meg kell mutatnunk, hogy jobban kezeljük ezt a helyzetet. Gondoskodjunk arról, hogy másoknak ne kelljen szégyenkezniük ezért.”

    A kifütyülés Verstappen 51G-s silverstone-i balesete után következett, ahol a Red Bull pilótájának későbbi kórházi ápolása alatt Hamilton vadul ünnepelte a győzelmét, annak ellenére, hogy riválisát a korlátba küldte. Lammers mégis kifejezetten a holland rajongókhoz szól:

    „Te Max Verstappen szurkolója vagy? Akkor tegyél olyan lépéseket, amelyek segítenek neki, és amelyekre büszke lehet. Tudom, hogy lehetetlen megbocsátani valakinek, aki nem ismeri be a hibáját, de Max felülemelkedett rajta, így te is felülemelkedhetsz rajta. Még sok verseny és nagyszerű csaták várnak ránk a pályán. Engedjük, hogy a küzdelmek ott bonyolódjanak.”