Címke: Magyar Nagydíj

  • Russell mindenkit lenyomott, Verstappen a motorral küszködött

    Russell mindenkit lenyomott, Verstappen a motorral küszködött

    George Russell szerezte meg a pole pozíciót a második rajtkockából Carlos Sainz indulhat, míg a harmadik Charles Leclerc lett.

    Felhő borította a Hungaroringet, így a versenyzők többsége az esőtől tartva szinte azonnal kihajtottak a pályára.

    Max Verstappen az élre állt, míg a Ferrarik a boxból lesték az eseményeket. Az Aston Martin sikeresen összerakta Sebastian Vettel autóját, így a német is részt vett az időmérőn. Első körideje a 11. helyre volt elég. A Red Bull holland versenyzője tovább javított idején, míg mögé Sergio Pérez és George Russell zárkózott fel.

    Carlos Sainz első mért ideje a negyedik pozícióra, míg Charles Leclerc-é a 10.-re volt elég. A pálya folyamatosan gumizódott, így a köridők is javultak. Az utolsó hajrára mindenki kimerészkedett a pályára. A Q1-ben Lewis Hamilton bizonyult a legyorsabban, mögé George Russell zárkózott fel.

    Az első szakasz után búcsúzni kényszerült Yuki Tsunoda, Alex Albon, Sebastian Vettel, Pierre Gasly és Nicholas Latifi.

    Q2:

    Elsőként a két Haas hajtott ki a pályára, őket George Russell és a Ferrari követte. A Scuderia versenyzői ideiglenesen az élre álltak, majd a friss gumikon autózó Max Verstappen és Lando Norris hátrébb „lökte” őket.

    Fernando Alonso elvette a McLaren brit versenyzőjétől a második helyet, míg Guanyu Zhou a negyedik pozíciót kaparintotta meg. Sergio Pérez köridejét elvették, így visszaesett az utolsó helyre. Ám nem hagyta el négy kerékkel a pályát, így visszakapta pozícióját. A Q2-ben Max Verstappen került az élre, Charles Leclerc és Fernando Alonso előtt.

    Meglepetésre kiesett Sergio Pérez, továbbá búcsúzott még Guanyu Zhou, Kevin Magnussen, Lance Stroll és Mick Schumacher.

    Q3:

    Az első próbálkozások után Carlos Sainz került az élre. George Russell szerezte meg az ideiglenes második helyet, míg Charles Leclerc öt tizedet kapott spanyol csapattársától. Max Verstappen első mért köre csak a hetedik helyre volt elég.

    Az utolsó hajrá előtt a holland versenyző jelezte, hogy nincs elég motorereje, a csapat türelemre intette. George Russell meglepetésre elvette Sainztól az első helyet, így ő indulhat holnap a pole pozícióból Carlos Sainz és Charles Leclerc a második és a harmadik helyre csúszott vissza. Mögöttük Lando Norris, Esteban Ocon, Fernando Alonso, Valtteri Bottas, Daniel Ricciardo és motorgondokkal küszködő Max Verstappen alkotta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 George Russell Mercedes 1:18.407 1:18.154 1:17.377
    2 Carlos Sainz Ferrari 1:18.434 1:17.946 1:17.421
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:18.806 1:17.768 1:17.567
    4 Lando Norris McLaren 1:18.653 1:18.121 1:17.769
    5 Esteban Ocon Alpine 1:18.866 1:18.216 1:18.018
    6 Fernando Alonso Alpine 1:18.716 1:17.904 1:18.078
    7 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.374 1:18.035 1:18.142
    8 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:18.935 1:18.445 1:18.157
    9 Daniel Ricciardo McLaren 1:18.775 1:18.198 1:18.379
    10 Max Verstappen Red Bull 1:18.509 1:17.703 1:18.823
    11 Sergio Pérez Red Bull 1:19.118 1:18.516
    12 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:18.973 1:18.573
    13 Kevin Magnussen Haas 1:18.993 1:18.825
    14 Lance Stroll Aston Martin 1:19.205 1:19.137
    15 Mick Schumacher Haas 1:19.164 1:19.202
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:19.240
    17 Alexander Albon Williams 1:19.256
    18 Sebastian Vettel Aston Martin 1:19.273
    19 Pierre Gasly AlphaTauri 1:19.527
    20 Nicholas Latifi Williams 1:19.570
  • Leclerc tagadja, hogy gond lett volna a motorral pénteken

    Leclerc tagadja, hogy gond lett volna a motorral pénteken

    A Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén ismét felmerülni látszott egy Ferraris motorprobléma, ám Charles Leclerc hamar lenyugtatta a kedélyeket.

    A monacói a késő délutáni edzésen jelezte rádión, hogy a negyedik fokozatban problémákat érzékel a motor által leadott nyomaték terén, ám egy gyors garázsban eltöltött szünetet követően Leclerc-t problémáktól mentesen visszaküldték a pályára.

    Az üzenet hallatán mindazonáltal sokan aggódhattak, hiszen nem ez lett volna az első megbízhatósági probléma idén a Scuderia háza táján, de Leclerc nagyon határozott volt.

    „Láttam néhány kommentet, miszerint technikai problémánk volt, de nem, semmi baj nem volt” – jelentette ki.

    Leclerc így is a leggyorsabb tudott lenni a második szabadedzésen a magyar pályán, ahol egyelőre ők tűnnek a favoritnak, a nagy ellenfél Verstappen szerint is. A szombati időmérőn viszont eshet, ez pedig megkavarhatja a lapokat.

    „Úgy néz ki, hogy esni fog, szóval résen kell lennünk, és a megfelelő tartományba kell tennünk a gumikat, ami mindig nehéz dolog, amikor esik az eső, szóval ez lesz a fő prioritásunk. Remélhetőleg, ha sikerül megtalálni a megfelelő tartományt, akkor meglesz ez az előnyünk.”

    A másik Ferrari pilóta, Carlos Sainz a silverstone-i első győzelme óta magára talált az F1-75 volánja mögött, rögtön a hétvége első edzésén a leggyorsabb volt, viszont a második edzésre a harmadik helyre csúszott vissza.

    „Az első szabadedzésen rögtön a boxból indulva nagyon jól éreztem magam, rendben volt az autó egyensúlya, de nyilvánvalóan mindig érzi az ember, hogy van min javítani” – mondta a spanyol. „Kipróbáltunk néhány különböző beállítási irányt a második szabadedzésen, ami miatt egy kicsit veszítettünk az önbizalmunkból és a teljesítményünkből, de pontosan tudjuk, hogy miért, és holnapra és vasárnapra úgy gondoljuk, hogy visszatérhetünk oda, ahol kezdetben voltunk, és versenyképesebbek lehetünk.”

  • Latifi 19-re lapot húzott és megnyerte a harmadik szabadedzést

    Latifi 19-re lapot húzott és megnyerte a harmadik szabadedzést

    Nicholas Latifi volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Alex Albon lett.

    Az eső áztatta Hungaroringet a Scuderia versenyzői próbálták ki először. Lando Norris is felbátorodott és a két Ferrari után eredt. Kis idő múlva a mezőny nagy része kimerészkedett, csak a két Red Bull, a két Mercedes és Nicholas Latifi várt a garázsban.

    A legtöbb versenyző az esőgumikra szavazott, egyedül Fernando Alonso indult ki a pályára intermediate abroncsokkal. Azonban váltani kényszerült, mert túl sok víz volt a pályán.

    Az élre a két Ferrari ugrott, Charles Leclerc – Carlos Sainz sorrendben, meglepetésre Sebastian Vettel foglalta el a harmadik pozíciót, ám a német 2,2 másodpercet kapott a monacóitól.

    Fél óra elteltével továbbra is Leclerc állt az élen, mögé Sebastian Vettel és Carlos Sainz zárkózott fel. A két Haas foglalta el a 4. és az 5. pozíciót (Kevin Magnussen – Mick Schumacher), míg Lance Stroll, Fernando Alonso, Daniel Ricciardo, Yuki Tsunoda és Lando Norris alkotta még az első 10-et.

    A javuló körülmények mentén bátrabbak lettek a versenyzők. Pierre Gasly piruettezett egyet, majd folytatja útját. Lando Norris végig driftelte a pályát, majd végül a negyedik helyen kötött ki.

    Alonso ismét szerencsét próbált a zöld oldalfalú Pirelliken, ezúttal jó lóra tett a spanyol. Max Verstappen az utolsó 15 percben merészkedett ki a pályára, míg Vettel hibázott a 11-es kanyarban. A többi versenyző is példát vett a 41 éves pilótáról, mindenki interekre váltott.

    George Russell viszont más utat választott, a brit versenyző az esőgumikra szavazott.

    A gyorskörét teljesítő Charles Leclerc is megforgott, míg Mick Schumacher a tapadási viszonyokra panaszkodott.

    Előkerült a piros zászló is, Sebastian Vettel ugyanis kicsúszott és falba tette autóját.

    5 perccel a szabadedzés vége előtt zöld jelzést kaptak a versenyzők. A mezőny fele azonnal ki is gurult a pályára szerencsét próbálni.

    Végül Nicholas Latifi bizonyult a leggyorsabbnak, Charles Leclerc lett a második, míg Alex Albon a harmadik. Az első 10-be még Max Verstappen, George Russell, Fernando Alonso, Carlos Sainz, Lando Norris és Sebastian Vettel fért be.

    1 Nicholas Latifi Williams 1:41.480 17
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:42.141 + 0.661 13
    3 Alexander Albon Williams 1:42.381 + 0.901 18
    4 Max Verstappen Red Bull 1:43.205 + 1.725 9
    5 George Russell Mercedes 1:43.434 + 1.954 13
    6 Fernando Alonso Alpine 1:43.570 + 2.090 15
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:43.589 + 2.109 14
    8 Lando Norris McLaren 1:43.743 + 2.263 12
    9 Sebastian Vettel Aston Martin 1:44.178 + 2.698 14
    10 Kevin Magnussen Haas 1:44.655 + 3.175 19
    11 Lewis Hamilton Mercedes 1:44.832 + 3.352 11
    12 Mick Schumacher Haas 1:45.156 + 3.676 17
    13 Esteban Ocon Alpine 1:45.570 + 4.090 16
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:45.624 + 4.144 10
    15 Lance Stroll Aston Martin 1:45.638 + 4.158 16
    16 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:45.691 + 4.211 17
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:45.850 + 4.370 16
    18 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:45.930 + 4.450 20
    19 Pierre Gasly AlphaTauri 1:46.091 + 4.611 17
    20 Sergio Pérez Red Bull 1:48.240 + 6.760 10
  • Ismert fotóst ért atrocitás pénteken a Hungaroringen

    Ismert fotóst ért atrocitás pénteken a Hungaroringen

    Mark Thompson Twitter-oldalán tette közzé, hogy atrocitás érte a Magyar Nagydíjon.

    A Red Bullnak is dolgozó angol fotós ma reggel számolt be arról, hogy mi történt vele tegnap. Az eredetileg kijelölt pozícióban készített néhány képet az autókról, mikor a biztonsági őr el akarta küldeni.

    Thompson próbálta elmagyarázni, hogy nem sért szabályt, ám nem jutott közös nevezőre az úrral. Végül tettlegességig fajult az ügy, ugyanis a Getty Images fotósát megütötte a biztonsági őr, akinek így felrepedt a szája.

    Az esettel kapcsolatban megkerestük a Hungaroring Sport zRt.-t is, akik az alábbiakról tájékoztattak minket:

    „Tegnap este és ma reggel a magyar és a nemzetközi biztonsági szolgálat vezetője, az FIA F1 kommunikációs vezetője, és a sportszakma legfőbb vezetői egyeztettek az ügyben és megállapodtak a viselkedési normákról az F1-ben.”

    Karun Chandhok és Damon Hill is kommentált a Thompson képét, mindketten arról érdeklődtek, hogy mi történt, és hogy van a fotós.

     

  • Verstappen: Száraz pályán nincs esélyünk

    Verstappen: Száraz pályán nincs esélyünk

    Max Verstappen a pénteki nap után úgy érzi, hogy nincs ellenszer a Ferrarikra a Hungaroringen, száraz pályán verhetetlennek tartja az olaszokat.

    A holland három tizedmásodperccel maradt le Charles Leclerc győztes idejétől a második szabadedzésen, sőt még beékelődött közéjük Lando Norris és Carlos Sainz is.

    „Kicsit trükkös, ahogy az várható volt itt, én csak próbálom megtalálni az egyensúlyt a nagy és az alacsony sebesség között” – nyilatkozta a pénteki nap után Verstappen. „Néha kicsit jobban működött, néha kicsit trükkös volt és kicsit több volt a munka. Úgy gondolom, hogy egy kicsit előttünk járnak, és nehéz lesz őket legyőzni, de szombatra azon fogunk dolgozni, hogy amennyire csak lehet, csökkentsük a lemaradást. Majd meglátjuk, milyen lesz az időjárás. Szárazon nem tudjuk felvenni a versenyt, de talán esőben igen, ki tudja?”

    A garázs másik oldalán Sergio Pérez sokkal nehezebb edzést zárt, csak a kilencedik leggyorsabb volt. A mexikói azon dolgozik, hogy újra annyi önbizalma legyen az autóban, mint amennyi a szezon elején volt.

    „Próbálkoztunk. Ez egy olyan nap volt, amikor különböző alkatrészeket próbáltam ki, hogy megbarátkozzak az autóval” – magyarázkodott a lemaradás miatt. „Azt hiszem, jól megértettük az autót a mai napon, és remélhetőleg meg is tudjuk ezt majd mutatni. Ráadásul át kell mentenünk ezt a formát a magas és alacsony üzemanyagos etapokra is, szóval elég optimisták vagyunk. De az biztos, hogy a Ferrari nagyon erősnek tűnt.”

  • Képgaléria: Életképek a Magyar Nagydíj pénteki napjáról

    Képgaléria: Életképek a Magyar Nagydíj pénteki napjáról

    Megkezdte a mezőny a munkát a Hungaroringen, így telt a pénteki nap a Magyar Nagydíjon.

    Pénteken már pályára gurultak az autók, a két szabadedzésen gyakoroltak a szombati és a vasárnapi napra. A két Ferrari jeleskedett az eseményeken, ám a McLaren autói is jól teljesítettek.

    Fotók: Makai Gergely Photography/Hungaroring

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

  • Magyar Nagydíj: A két Ferrarit Norris választotta el egymástól az edzésen

    Magyar Nagydíj: A két Ferrarit Norris választotta el egymástól az edzésen

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Lando Norris autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

    A versenyzők többsége azonnal kigurult a pályára, hogy megtegye az installációs körét. Miután a kötelező ellenőrzéseket elvégezték, Charles Leclerc repítette magát az élre, míg mögé Max Verstappen és Fernando Alonso ért fel. A közepe keverékek kerültek előtérbe, csak Alex Albon, Esteban Ocon és Lando Norris körözgetett más jelzésű abroncsokon.

    Lewis Hamiltont sokként érte a lemaradása az élmezőnyhöz képest, a hétszeres világbajnok ideje a 9. helyre volt elég.

    Alex Albon kihajtott a boxból, majd a következő kanyarban az aszfaltozott bukótéren találta magát, így előcsalogatta a sárga zászlót. Egy kis idő után viszont visszaterelte autóját a pályára.

    Fél óra elteltével Charles Leclerc vezette a listát, míg a második helyre Lando Norris ugrott fel. Daniel Ricciardo csapattárs a mögé került, míg az első 10-be Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Carlos Sainz, Sergio Pérez, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton és Guanyu Zhou fért be.

    A Ferrari spanyol versenyző Nicholas Latifi miatt elégedetlenkedett, ugyanis gyors körén lévő Sainzot nem engedte el megfelelő ütemben.

    A gyakorlás második felében már a versenyszimulációkra gyúrtak a versenyzők, így a sorrend nem változott. Charles Leclerc volt a leggyorsabb tehát a második szabadedzésen, Lando Norris végzett a második pozícióban, míg Carlos Sainz lett a harmadik.

    Max Verstappen csak a negyedik helyet kaparintotta meg, míg mögötte Daniel Ricciardo, Fernando Alonso, Sebastian Vettel, George Russell, Sergio Pérez és Valtteri Bottas zárta az első 10-et.

    1 Charles Leclerc Ferrari 1:18.445 26
    2 Lando Norris McLaren 1:18.662 + 0.217 28
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:18.676 + 0.231 29
    4 Max Verstappen Red Bull 1:18.728 + 0.283 25
    5 Daniel Ricciardo McLaren 1:18.872 + 0.427 26
    6 Fernando Alonso Alpine 1:19.049 + 0.604 29
    7 Sebastian Vettel Aston Martin 1:19.253 + 0.808 31
    8 George Russell Mercedes 1:19.355 + 0.910 28
    9 Sergio Pérez Red Bull 1:19.397 + 0.952 28
    10 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:19.411 + 0.966 30
    11 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.547 + 1.102 22
    12 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:19.605 + 1.160 26
    13 Esteban Ocon Alpine 1:19.614 + 1.169 26
    14 Lance Stroll Aston Martin 1:19.702 + 1.257 29
    15 Pierre Gasly AlphaTauri 1:19.730 + 1.285 27
    16 Kevin Magnussen Haas 1:19.818 + 1.373 28
    17 Mick Schumacher Haas 1:19.985 + 1.540 27
    18 Nicholas Latifi Williams 1:20.488 + 2.043 29
    19 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:20.521 + 2.076 30
    20 Alexander Albon Williams 1:20.615 + 2.170 20
  • Magyar Nagydíj: Sainz nyitott az élen az első szabadedzésen

    Magyar Nagydíj: Sainz nyitott az élen az első szabadedzésen

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Charles Leclerc lett.

    A visszavonulását bejelentő Sebastian Vettel gurult ki először a mogyoródi pályára. A négyszeres világbajnok nem sokáig tudhatta magáénak az aszfaltcsíkot, a mezőny többi tagja is csatlakozott hozzá. Egyedül a két Mercedes várakozott a boxban.

    Valtteri Bottas kényszerpihenőt tartott, ugyanis autójába Robert Kubica ült be.

    George Russell az installációs körén megkérte a Mercedes arra, hogy nézze meg az erőforrását, ugyanis furcsa hangokat hall az egység felől. Max Verstappen és a két Ferrari azonnal lágykeverékű abroncsokat vette elő. A holland pilóta az élre állt, mögé Sainz zárkózott fel. Leclerc-nek egyelőre be kellett érnie a negyedik pozícióval, ugyanis Daniel Ricciardo autózta a harmadik pozíciót érő időt.

    Sergio Pérez életét mindeközben a tüsszögés nehezítette meg, míg Lando Norris neve mellett továbbra sem volt mért idő.

    Fél óra elteltével Charles Leclerc állt az élen, a második helyet George Russell, míg a harmadikat Max Verstappen foglalta el. Mögöttük Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Sergio Pérez, Daniel Ricciardo, Alex Albon, Mick Schumacher és Lando Norris fért be az első 10-be.

    Többen már versenyszimulációt teljesítettek, míg az élcsapatok a lágykeverékű abroncsokat nyúzták. Mick Schumacher az egyik Ferrarival keveredett „konfliktusba”, ugyanis a piros autó a versenyíven kószált.

    Végül Carlos Sainz végzett az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, a harmadik Charles Leclerc lett. Meglepetésre Lando Norris ért fel a negyedik pozícióba, míg mögötte George Russell, Sergio Pérez, Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo, Esteban Ocon és Fernando Alonso alkotta az első 10-et.

    1 Carlos Sainz Ferrari 1:18.750 25
    2 Max Verstappen Red Bull 1:18.880 + 0.130 23
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:19.039 + 0.289 25
    4 Lando Norris McLaren 1:19.299 + 0.549 20
    5 George Russell Mercedes 1:19.606 + 0.856 27
    6 Sergio Pérez Red Bull 1:19.622 + 0.872 23
    7 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.710 + 0.960 24
    8 Daniel Ricciardo McLaren 1:19.841 + 1.091 27
    9 Esteban Ocon Alpine 1:20.348 + 1.598 29
    10 Fernando Alonso Alpine 1:20.377 + 1.627 26
    11 Sebastian Vettel Aston Martin 1:20.383 + 1.633 25
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:20.414 + 1.664 24
    13 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.456 + 1.706 27
    14 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:20.695 + 1.945 26
    15 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:20.810 + 2.060 22
    16 Alexander Albon Williams 1:20.834 + 2.084 27
    17 Kevin Magnussen Haas 1:20.921 + 2.171 23
    18 Mick Schumacher Haas 1:21.027 + 2.277 24
    19 Robert Kubica Alfa Romeo 1:21.179 + 2.429 19
    20 Nicholas Latifi Williams 1:21.413 + 2.663 26
  • Verstappen: Mindent meg fogunk tenni a győzelem érdekében

    Verstappen: Mindent meg fogunk tenni a győzelem érdekében

    Max Verstappen magabiztosan vághat majd neki a soron következő Magyar Nagydíjnak. A bajnoki éllovas ugyanis Le Castellet-ben megszerezte idei 7. sikerét és az előnye 63 pont az egyéni tabella 2. helyén álló Charles Leclerc-hez képest.

    Ugyan az RB18 szinte az összes pályán versenyképes volt idáig, a Red Bull holland kiválósága szerint a Hungaroring a Ferrari konstrukciójának kedvez, ami miatt nagyon nehéz dolguk lehet majd a nyári szünet előtti utolsó verseny során.

    „Magyarország egy rendkívül különleges helyszín, nagyon szeretek itt versenyezni, mert ott vezetés közben olyan érzésed van, mint ha egy gokartpályán mennénk” – nyilatkozta 2021 bajnoka a Magyar Nagydíj előtt. – A pálya második szektora rendkívül technikás, amit nagyon szeretek.”

    „Érdekes lesz a mostani hétvége, már csak abból a szempontból is, hogy vajon az időjárás közbeszól-e valamikor. Nehéz megmondani, miként fogunk teljesíteni a mostani versenyen, mert a Hungaroring nem tartozik a legerősebb pályáink közé. Ennek ellenére szeretnék egy jó eredményt elérni és a létező legtöbb pontot megszerezni.”

    „Ugyanakkor a nyári szünetet már nagyon várom, hogy megfelelő mértékben töltődhessek fel a szezon második felére.”

  • Ocon már látja a karikákat a csapattagok szeme alatt

    Ocon már látja a karikákat a csapattagok szeme alatt

    Már javában dübörög a Magyar Nagydíj és a csütörtöki sajtónapon kérdeztünk is a sajtótájékoztatón jelen lévő versenyzőktől.

    A nyári szünet előtt még egyszer utoljára felbőgnek a V6-os erőforrások a Hungaroringen, ahol a 2022-es Forma-1-es világbajnokság 13. versenyét rendezik majd meg.

    Mivel az idei szezon meglehetősen hosszú és sűrű, arról kérdeztük a jelenlévőket, hogy mennyire volt megterhelő a számukra a szezon első fele, illetve melyik volt eddig a legnehezebb versenyük 2022-ben.

    „Számomra a Paul Ricard volt a legnehezebb futam” – válaszolta a MotorsportMania.hu kérdésére a Magyar Nagydíj tavalyi győztese, Esteban Ocon. „És hogy miért? Nos, kifejezetten meleg volt a verseny során. Az egész hétvége ilyen volt.”

    „Durva, hogy lezártuk a szezon első felét, de szerencsére ez pont jókor jön. Látni lehet a szerelők és a mérnökök arcán is, hogy egyre karikásabbak itt” – mutatott Ocon a szeme alá, utalva az emberek kimerültségére. „Az utóbbi időszak leghosszabb első szezonrészén vagyunk túl. Jó lesz, hogy a szünetben feltöltődhetnek, azonban számunkra a meleg versenyek a legnehezebbek.”

    Kérdésünkre Valtteri Bottas is válaszolt, aki az egyik új helyszínen rendezett futamot is rendkívül megterhelőnek tartotta.

    „A legnehezebb? Igen, a Paul Ricard-on nagyon meleg volt, de ez Miami-ról is ugyanúgy elmondható. Igen, egyetértek Estebannal, nagyon jókor jön a szünet. A mostani futam után készen állunk rá, hogy elmehessünk egy amolyan mini vakációra.”