Címke: magabiztosság

  • Renault: A kettős pontszerzésünk magabiztosságra ad okot

    Renault: A kettős pontszerzésünk magabiztosságra ad okot

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul elmondta, hogy a szezon első kettős pontszerzése után a csapata magabiztosan várja a következő versenyhétvégéket.

    A Renault ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo egy hihetetlen időmérő végén lett negyedik a Kanadai Nagydíjon, elérve ezzel legjobb időmérős eredményét új csapatánál. Az ausztrálnak azonban nem sikerült megtartania az előkelő rajthelyét és végül a hatodik helyen zárt, ami egy fantasztikus eredmény a francia istálló számára a sok szenvedést követően. Ricciardo csapattársa, Nico Hülkenberg pedig közvetlen a csapattársa mögött ért célba a hetedik helyen.

    A francia istálló a kettős pontszerzésnek köszönhetően előrelépett a konstruktőri bajnokság ötödik helyére és mindössze két ponttal vannak lemaradva a negyedik helyezett McLarentől.

    Az enstonei istálló csapatfőnöke örömmel nyugtázta, hogy mindkét versenyzője erős hétvégét zárt Montreálban. „A kanadai hétége előtt felállítottunk magunknak egy célt, amit legnagyobb örömünkre sikerült megvalósítanunk,” – nyilatkozta a francia. „A következő versenyeken is hasonló teljesítményt kellene nyújtanunk, ugyanis Daniel hatodik és Nico hetedik helye a lehető legjobb a számunkra a szezon ezen szakaszában.

    „A versenyzőink hiba nélkül versenyeztek a Circuit de Gilles Villeneuve-ön. Daniel időmérőn futott köre egészen hihetetlen volt, szinte mindenki kivétel nélkül úgy mosolygott utána, mint ahogyan ő szokott. Mindenki kő keményen megdolgozott ezért az eredményért, ami magabiztosságra ad okot, azonban az év eleji hibáinkat sem szabad elfelednünk. Továbbra is keményen és koncentráltan kell dolgoznunk.”

    A szezon következő versenye a Renault hazai versenye, a Francia Nagydíj lesz. Az enstoneiaknak a tavalyi versenyen sikerült mindkét akkori versenyzőjüknek pontot szereznie, szóval a céljuk idén sem lesz más.

    „Legközelebb Franciaorsszágban fogunk versenyezni, ahol életbe fog lépni a tervünk második része. Motor téren látványos fejlődést sikerült elérnünk, ami ezen a pályán is ugyanúgy kifizetődhet, mint Kanadában.”

  • A Ferrari elnöke hisz a bajnoki címben

    A Ferrari elnöke hisz a bajnoki címben

    A Ferrari első embere Louis Camilleri hisz abban, hogy a csapata képes a bajnoki cím elhódítására, a gyengébb kezdés ellenére is.

    Négy futam után egyelőre nagyon sima a Mercedes idei szezonja, az ezüst nyilak négy kettős győzelemmel kezdték a szezont így mindkét pontversenyt magabiztosan vezetik.

    Az eredmények miatt a Ferrari felgyorsította a fejlesztéseket, így a Kanadára tervezett újításokat már a hétvégén, Barcelonában bevetik. Maga Camilleri is elismerte, hogy az eddigi idei eredmények várakozáson aluliak, de továbbra is magabiztosak, hogy bezsebelhetik az idei címeket.

    „Megvan minden szükséges forrásunk, elemünk ahhoz hogy esélyesek legyünk a világbajnoki címre. Két nagyszerű pilótánk és egy remek csapatfőnökünk van. Egy egységet alkatunk, olyan elszánt, tehetséges és higgadt csapat vagyunk, akik a maximumot beleadják a céljaik elérése érdekében.” – jelentette ki határozottan.

  • Vettel elismerte: Nem érzi magabiztosnak magát az autóban

    Vettel elismerte: Nem érzi magabiztosnak magát az autóban

    A Ferrari pilótája Sebastian Vettel elismerte, hogy a képességeihez mérten nem teljesít a legjobban, és szerinte villámgyors javulásra van szüksége ahhoz, hogy ha idén világbajnok akar lenni.

    A négyszeres világbajnok nem kezdte jó formában a 2019-es szezont és egyelőre elég távolinak tűnik számára az ötödik bajnoki cím.

    „Erősebb versenytempóra van szükségünk, ilyen egyszerű. Gyorsabbnak kell lennünk.” – kezdte Vettel. „Úgy tűnik, hogy nekünk sokkal nagyobb erőfeszítésbe telik, hogy a megfelelő tartományba hozzuk az autót, míg a Mercedes számára ez könnyebben megy.”

    „Olyan helyeken, mint Baku különösen fontos, hogy magabiztos legyél az autóban. Én viszont nem éreztem annak magam. Úgy éreztem, hogy nem a tudásom legjobbja szerint vezetek, egyszerűen az autó nem úgy reagál, ahogy azt én szeretném. Ez nem természetes dolog, de talán mindenki volt ebben a helyzetben.” –  tette hozzá.

     

  • Bottas: Idén mindenkit le fogok győzni!

    Bottas: Idén mindenkit le fogok győzni!

    Valtteri Bottas bekeményített és egy ambiciózus célt tűzött ki maga elé: idén mindenkit le akar győzni! A szezon ezen szakaszán nehéz megmondani, hogy a finn megveri-e az egész mezőnyt, vagy csak egy álmot kerget, annyi azonban bizonyos, jobban kell csinálnia idén a dolgokat, ha megakarja tartani az ülését.

    2017-ben jól ment Bottas, három győzelmet is bezsebelhetett és a harmadik pozícióban zárta az évet az egyéni tabellán. A tavalyi év viszont nagyon nem úgy alakult, ahogy azt eltervezte, hiába vezetett Bakuban, egy defekt miatt az utolsó körökben kellett feladnia a versenyt, Szocsiban ismét jó formában volt, ám akkor a csapatutasítás fosztotta meg a győzelemtől. Futam győzelmet így tehát nem aratott, és az év végét csak az 5. helyen zárta. Ezután a finn azt érezte, változtatnia kell, különben a háttérben várakozó Esteban Ocon elhappolja előle az állását.

    Nem rég azonban, új fejezet indult Bottas életében, a barcelonai tesztnapokon is már sokkal magabiztosabban nyilatkozott. Elmesélte, hol járt, mit csinált a téli szünetben, majd kijelentette, idén meg fogja mutatni mit tud valójában, nem lesz már kedves srác és ha kell akkor a maga útját fogja járni. A múlt héten az AP-nek nyilatkozott, melyben további részleteket árult el, honnan varázsolta elő ezt a magabiztosságot.

    ,,Finnországba utaztam a szezon végén, néhány alkalommal felöntöttem a garatra, gyakorlatilag azt csináltam, amit akartam. Azután vettem egy fényképezőgépet és fotózni kezdtem, és ezáltal szert tettem egy új hobbira. Néha elmegyek sétálni és közben képeket készítek. Ugyanakkor el is utaztunk a feleségemmel és a barátainkkal Dél-Amerikába, ezalatt a kirándulás alatt, nem is gondoltam a Formula 1-re. Mikor visszatértünk, akkor döntöttem el, hogy idén mindenkit le fogok győzni.” – mesélte el kalandjait a Mercedes pilótája.

    Bottas szerint nem csak a jobb szereplés, hanem a világbajnoki cím is elérhető idén a számára.

    ,,Igen, ez a célom, azt érzem, meg tudom csinálni. Ez most terv, azonban ahhoz, hogy odáig elérjek, keményen kell dolgoznom. Úgy érzem egy új kezdet vár rám. Megtanultam, hogy a szezon első fele nagyon fontos.  Tavaly is jól indult az idény eleje, ám különböző okok miatt sok pontot buktam, azonban most készen állok arra, hogy sokkal jobb formában legyek, mint valaha.”

  • Bottas: Idén erősebben fogok visszatérni

    Bottas: Idén erősebben fogok visszatérni

    Valtteri Bottas úgy érzi idén erősebben fog visszatérni a Forma-1-be, miután megtalálta a pozitívumokat és sikeresen rendezte magában a dolgokat a 2018-as bajnoksággal kapcsolatban.

    A Mercedes pilótája egy visszafogott első szezont teljesített a német alakulat színeiben, míg tavaly nyeretlenül kellett zárnia az évet. Az évad első felében szerencsétlenség kísérte, míg a szezon második részében teljesítménye visszaesett, valamint amikor esélye lett volna a jó szereplésre, akkor csapatutasítás miatt hátrébb kényszerült. Az utolsó négy versenyen az ötödik hely környékén autózott, aminek köszönhetően vissza is esett a tabellán egészen az ötödik helyig.

    ,,Boldog vagyok, hogy egy új szezon kezdődik, ugyanis 2018 számomra nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Tavaly kaptam kritikákat, ám ezek pozitívan hatottak rám, extra erőt tudtam meríteni belőlük. Megtanultam, amit kellett az előző évből, így most erősebben fogok visszatérni. Ugyanakkor sok olyan pozitívumot felfedeztem, amit még nem láttam 2018 végén, ám mikor mélyebbre ástam magamban, akkor rá találtam ezekre, és rájuk fogom építeni a 2019-es szezont.”

    Bottas legtöbb idejét Dél-Amerikában töltötte a felkészülési idő alatt, továbbá egy raliversenyen is kipróbálta magát, amin összetettben az ötödik helyen sikerült végeznie.

    ,,Izgatott vagyok amiatt, hogy mindenki nulla pontról indul, mindenki ugyanott tart, és ez az év bármit hozhat, ez pedig izgalmas. Új bajnokság fog indulni, és én mindent bele fogok adni, amit csak tudok. Biztos vagyok abban, hogy nagyon érdekes lesz ez az egész.”

    A Mercedes az elmúlt öt évben mind a két világbajnoki trófeát megnyerte, azonban két éve már egy erős riválissal is szembe kell szállniuk a Ferrari személyében, emellett az idén bevezetett szabályváltoztatások is megkavarhatják az eddigi sorrendet, ám Bottas elárulta, nem érzékelt változást, mindenki lelkesen dolgozik a siker érdekében.

    ,,Szerintem semmi sem változott az elmúlt néhány hétben, mikor nem voltam ott. Mindenki keményen dolgozik. A szabályváltoztatások kapcsán mindig ott a kérdőjel, azzal kapcsolatban, hogy változik-e a sorrend, azonban egy valamit garantálhatok, mindenki meg tesz és meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy az új autó jól sikerüljön.” – olvasható Bottas nyilatkozata a Mercedes honlapján.