Címke: Made in Italy Emilia Romagna Nagydíj

  • Leclerc nagyon pozitív az autótörése ellenére

    Leclerc nagyon pozitív az autótörése ellenére

    Charles Leclerc szerint a Ferrari nagy reményekkel várhatja a Made in Italy Emilia Romagna Nagydíjat, miután egy remek pénteki napot zártak. A monacói pilóta annak ellenére mondta ezt, hogy az edzés végén megtörte az SF21-ét.

    Leclerc már az első szabadedzés elejéből is ki kellett hagynia, a második gyakorláson pedig még a leggyorsabb körét is elvették, miután a négy kerékkel elhagyta a pályát a kilences kanyarban.

    Az olasz istálló minden negatív dolgot figyelembe véve is pozitív napot zárt, amit mi sem bizonyít jobban, mint Leclerc azon kijelentése, miszerint az SF21 versenyképesebbnek tűnik, mint Bahreinben volt.

    „Sok pozitívumot vonhatunk le a mai napból,” – mondta Leclerc. „Nem volt egy egyszerű napom, azonban jó volt a tempóm és ez a legfőbb lényeg. Az első szabadedzés legelején egy apró probléma miatt esett ki egy kisebb idő, ami sajnálatos.

    „A második szabadedzésen egy kisebb hiba miatt elvették a leggyorsabb körömet. Azonban az edzés végén hibáztam, ami miatt a falban kötöttem ki. Azonban inkább most a szabadedzésen vétsek ilyen hibát, mint az időmérőn vagy a futamon.”

    A Ferrari már a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon is az előrelépés jeleit mutatta, miután a Leclerc-Saint duó egy hatodik és egy nyolcadik hellyel nyitott a szahíri sivatagban. Azonban az olaszok versenyzői a pozitívumok ellenére az egész hétvége folyamán szenvedett az autó egyensúlyával.

    „Az autó sokkal jobban működik ilyen körülmények között és tavalyhoz képest óriási a különbség,” – folytatta a monacói. „A tapadás és az egyensúly is jó most már. Magabiztos vagyok az autóban ülve, szóval már alig várom a szombati időmérőt.”

  • Bottas nyerte az első szabadedzést Hamilton és Verstappen előtt

    Bottas nyerte az első szabadedzést Hamilton és Verstappen előtt

    A Mercedes pilótája Valtteri Bottas nyerte a Made in Italy Emilia Romagna Nagydíj első szabadedzését Lewis Hamilton és Carlos Sainz Jr előtt.

    Az edzés során a pilóták ismerkedtek a pályával és a csapatok az új alkatrészeiket is tesztelték. Azonban az edzés egyáltalán nem volt nyugodt, mert két alkalommal is előkerült a piros zászló.

    Először Sergio Pérez miatt került elő, aki a kettes kanyarban forgott meg egy defekt miatt. A mexikói versenyző mellett Esetban Ocon Alpineja is megállt, miután ütköztek Pérezzel, azonban egyikőjük sem kapott büntetést a versenybíróktól.

    Másodjára pedig már az edzés leintését követően kellett elővenni, miután Nikita Mazepin a második megforgását már nem úszta meg autótörés nélkül. A Haas orosz pilótája a Rivazzából kifele jövet csípte meg a sóderágyat, majd állította falba autóját.

    A versenyhétvége 14:30-kor folytatódik majd a második szabadedzéssel, amit az M4 Sport élőben fog közvetíteni.

    Az FP1 végeredménye:

    Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:16.564 23
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:16.605 0.041 25
    3 Max Verstappen Red Bull 1:16.622 0.058 21
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:16.796 0.232 13
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:16.888 0.324 21
    6 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:16.888 0.324 26
    7 Fernando Alonso Alpine 1:17.457 0.893 23
    8 Lance Stroll Aston Martin 1:17.489 0.925 19
    9 Nicholas Latifi Williams 1:17.739 1.175 24
    10 Daniel Ricciardo McLaren 1:17.769 1.205 23
    11 George Russell Williams 1:17.866 1.302 25
    12 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:17.883 1.319 16
    13 Lando Norris McLaren 1:17.935 1.371 16
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:17.984 1.420 23
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:18.058 1.494 24
    16 Sergio Perez Red Bull 1:18.228 1.664 15
    17 Esteban Ocon Alpine 1:18.360 1.796 20
    18 Nikita Mazepin Haas 1:18.823 2.259 22
    19 Mick Schumacher Haas 1:19.480 2.916 18
    20 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:19.781 3.217 11
  • Norris szerint az időmérő lesz a kulcs Imolában

    Norris szerint az időmérő lesz a kulcs Imolában

    Szombaton dőlhet el sok minden az Emilia Romagna Nagydíjon a McLaren brit pilótája, Lando Norris szerint. Szerinte a szűk aszfaltcsíkon nem lehet majd jól előzni.

    Csak egy DRS zónát alakítanak ki a kanyargós imolai pályán, és bár azt meghosszabbították tavalyhoz képest, Norris így sem számít sok helycserére.

    „Fontos lesz a pályán elfoglalt pozíció, mert Imolában kevés lehetőség van az előzésre. Az egyes kanyar a legjobb arra, hogy próbálkozzunk, de mindenhol máshol trükkös lesz, mert elég szűk a pálya.” – elemezte a brit.

    A brit negyedik helyen zárta az első versenyt, míg csapattársa, Ricciardo hetedik lett. Bár ezzel harmadik helyen állnak a konstruktőri bajnokságban, Norris még így is hiányérzetet tapasztalt a Bahreini Nagydíjat követően.

    „Jó eredménnyel kezdtük a szezont Bahreinben. A célunk az, hogy innentől fejlődjünk, és kihasználjuk a teljesítményünket minden versenyen.”

    „Még vannak olyan területek, amin dolgoznunk kell, hogy még egy kicsivel gyorsabbak és versenyképesek legyünk. Már dolgozunk ezeken, hogy megtegyük a kellő lépéseket.”

    „Az első verseny megmutatta, milyen szoros a küzdelem idén. Izgalmas csaták lesznek majd a pályán, amit már várok.” – fejtette ki a Norris.

  • Növelték az egyetlen DRS zóna hosszát Imolában

    Növelték az egyetlen DRS zóna hosszát Imolában

    Az Imolában található egyedüli DRS zónát meghosszabbította az FIA a hétvégén esedékes Made in Italy Emilia Romagna Nagydíjra.

    A Forma-1 azért térhetett vissza Imolába a tavalyi szezonban 2006 után, mert a sportág vezetőinek jelentős mértékben át kellett alakítania a versenynaptárat és így az Autodromo Enzo e Dino Ferrari is helyet kaphatott számos új helyszín mellett.

    A 2006-ban használt vonalvezetést azonban részben megváltoztatták az előzések számának növeléséért. A Variante Bassa sikánt eltávolították, amivel egy padlógázas szakaszt alakítottak ki a pálya utolsó kanyarja, a Rivazzát követően egészen az egyes kanyarig. Ez a pálya egyetlen olyan szakasza, ahol a versenyzők nyithatják az állítható hátsó szárnyukat a versenyhétvége folyamán.

    Tavaly az érzékelési pont a második Rivazza kanyar után helyezkedett el és a hátsó szárnyat már csak a 19-es kanyar után lehetett kinyitni, nem sokkal a célvonal előtt. Idén ez a pont az első Rivazza előtt lesz 20 méterrel és a versenyzők már a 19-es kanyar előtt kinyithatják a DRS-t, így valamivel hosszabb ideig élvezhetik az ezzel járó előnyt.

    A pályán ezen a változtatáson kívül semmit nem fognak változtatni.

  • Imola az AlphaTauri hazai futama lesz? – az olaszok két versenyt akarnak

    Imola az AlphaTauri hazai futama lesz? – az olaszok két versenyt akarnak

    Tavaly három futamot rendeztek Olaszországban, Monza-Mugello-Imola sorrendben. A koronavírus miatt idén is két verseny lesz, az első Imolában.

    A 2007-ben hozott szabály miatt egyik ország sem rendezett évi két versenyt az elmúlt időben (bár 2008 és 2012 között a spanyolok kijátszották a rendszert Valenciával). Régen ez megszokott volt, az olaszok mellett Németországban vagy az Egyesült Államokban is gyakran két (sőt, egyszer három) futam volt.

    Tavaly azonban borult a papírforma, és több helyszínen is két nagydíjat rendeztek. Olaszország pedig közben történelmet is írt. Három futamával sikerült megismételni az amerikaiak 1982-es eredményét, akkor Long Beach, Detroit és Las Vegas versenyrendezése révén.

    A F1 olasz csapatai közül a Ferrari hűséges maradt Monzához, az AlphaTauri azonban kihangsúlyozta, inkább a gyárukhoz sokkal közelebb fekvő imolai fordulót tekintik hazai versenyüknek.

    Mivel idén már másodjára van jelen mind a két helyszín a versenynaptárban, könnyen lehet, hogy megmarad a kisbikások autonómiája ezen a téren.

    „Imola a remény és az újrakezdés nagydíja.” – kezdte Sticchi Damiani, az Olasz Autóklub (ACI) elnöke az Automoto.it-nek adott interjújában. – „Lelkesedésre van szükségünk, amit csak egy ilyen szenvedéllyel teli helyszín adhat vissza.”

    „Imolának köszönhetően ismét készen érezzük magunkat a kihívásokra. Nagy megelégedésemre szolgál, hogy két versenyünk van, az ACI pedig mindent meg fog tenni, hogy ez így maradjon.”

    „Olaszország megérdemel két nagydíjat, a sport rendkívüli lapjai íródtak az országunkban.”

    Stefano Domenicali, a Forma-1 újdonsült elnöke a városból származik, így számára is különleges az, hogy a száguldó cirkusz visszatér Emilia Romagna tartományba.

    „Mint olasz és imolai, nagy megtiszteltetés, hogy itt kezdődik az európai szezon. Az F1 nagy lehetőséget kínál az embereknek, hogy többet tanuljanak erről a régióról.”

    Ami az AlphaTaurit illeti, Kvyat negyedik helye tavalyról azt mutatja, jó formában lehetnek idén is. Az idei autót is itt járatták be egy filmes nap keretében, ráadásul Bahrein óta kisebb fejlesztést is hoznak majd magukkal.

  • Az Alpine fejlesztésekkel érkezik Imolába

    Az Alpine fejlesztésekkel érkezik Imolába

    Az Alpine ügyvezetője, Marcin Budkowski arról beszélt, hogy a Bahreinben riválisokhoz képest hiányzó néhány tizedet fejlesztésekkel próbálják lefaragni, melyeket már a hétvégi, Imolában rendezendő futamra elhoznak.

    A franciák kisebb hátrányban voltak a McLaren-Ferrari-AlphaTauri hármashoz képest, habár Fernando Alonso bejutott a Q3-ba, illetve a versenyen is sokáig pontszerző helyen haladt, de végül egy szendvicseszacskó véget vetett a futamának.

    „Egy aerodinamikai fejlesztés érkezik az autóra a hétvégi nagydíjon” – árulta el Budkowski. „Ráadásul további teszt alkatrészeket is felteszünk az autóra pénteken, melyek a későbbi fejlesztéseink irányát fogják meghatározni. Érdekes lesz látni, hogyan teljesít az autónk egy másfajta pályán, hiszen eddig csak Bahreinben voltunk, a teszt és az első futam alkalmával egyaránt. Új adatokat tudunk gyűjteni a későbbi fejlesztésekhez.”

    Tavaly novemberben a Renault dobogóra tudott állni ezen a pályán, Daniel Ricciardo révén, aki 3. lett Max Verstappen kiesése után.

  • Az AlphaTauri folyamatosan fejleszt majd a következő néhány versenyre

    Az AlphaTauri folyamatosan fejleszt majd a következő néhány versenyre

    Jody Egginton, az AlphaTauri technikai igazgatója elárulta, a soron következő hétvégékre még újítani fog a kisebb red bullos csapat.

    Yuki Tsunoda révén már a szezon előtti teszteken villantottak a második legjobb idővel. A Bahreini Nagydíjon aztán Pierre Gasly ötödik helyre kvalifikálta magát, ráadásul a Q2-ből a közepes keveréken jutott tovább.

    A francia végül kiállni kényszerült Daniel Ricciardóval történt ütközése miatt, így csak két pontot tudott szerezni a csapat az újonc Tsunoda jóvoltából.

    Egginton kiemelte, nem dőlnek hátra a jó jeleket látva:

    „Szerintem jól látjuk, milyen az autó, és emiatt feltehetjük magunknak a kérdést, mire akarunk fókuszálni? Az aerodinamika terén még több olyan lehetőségünk van, amiből többet ki tudunk hozni. De közben biztosnak kell lennünk abban, hogy a változtatások nem zaklatják fel a már meglévő egyensúlyt.”

    „Lesznek új alkatrészeink Imolában, aztán Portugáliában és Spanyolországban is. De az csak a változások miatti járulékos dolog, nem mondhatjuk, hogy rögtön előrébb lépünk majd egyet.”

    „Azon dolgozunk, hogy nagyobbá tegyük a működési tartományunkat, és többféle beállításokkal dolgozhassunk, főleg kis sebességnél. A versenyzők fognak ebből profitálni, mi pedig gyorsabbak leszünk.” – árulta el az AlphaTauri tervét.

    Ehhez képest a mezőny végében lévő csapatok közül már hárman is bejelentették, teljesen a következő évre fejlesztenek. A Haas mellett a Williams és az Alfa Romeo is jelezte, nem jönnek ki újabb alkatrészekkel az idei autóra Imolát követően.

  • Már Imolában új betétfutama lesz a Forma-1-nek

    Már Imolában új betétfutama lesz a Forma-1-nek

    Idén két új nevelőszéria, a W Series és az európai Formula Regionális sorozat (FRECA) is bővíti a Forma-1-es versenyhétvégék kínálatát. Utóbbi a tervezettnél hamarabb, már Imolában csatlakozhat a száguldó cirkuszhoz.

    Eredetileg csak Barcelonában és Monacóban lett volna egy helyen a két mezőny. Az Alpine által támogatott széria azonban átalakította a versenynaptárát a WEC változtatásai miatt.

    Az Endurance világbajnokság Spában tartja első fordulóját, és a tesztként szolgáló prológot is, emiatt nem tudják a formaautókat vendégül látni.

    A rendszerint az F3 előszobájaként szolgáló sorozatban három F2-es/F3-as csapat (Prema, MP, ART) is szerepel. Emellett az egykor Horner által vezetett Arden, a Verstappent is felfedező Van Amersfoort Racing és az Alpine által támogatott, de Alonsóról elnevezett FA Racing is a mezőny része.

    Ami a versenyzőket illeti, Paul Aron (Mercedes junior), Dino Beganovic (Ferrari akadémista), a korábbi Renault junior Hadrien David, az egykori Forma-1-es futamgyőztes, Rubens Barrichello fia, Eduardo és a tavalyi olasz F4 bajnoka, Gabriele Miní számít nagyobb névnek a Formula Regionális Európa-bajnokság mezőnyében.

  • A Pirelli lesz az Emilia Romagna Nagydíj főtámogatója

    A Pirelli lesz az Emilia Romagna Nagydíj főtámogatója

    Az Emilia Romagna Nagydíj folyamán rengeteg Pirelli logót láthatunk majd, ugyanis az olasz gumigyártó lesz az esemény főtámogatója az idei szezontól. A történelmi olasz pálya az idei szezonban is visszatér.

    A Forma-1 vezetői egy normális szezonban reménykedtek 2021-re, azonban a világjárvány ismét közbeszólt. Az idei versenynaptár 23 versenyt tartalmaz, benne az új szaúdi és holland helyszínekkel, azonban a vietnámi és a kínai verseny tavalyhoz hasonlóan most is kikerült a naptárból, amíg az Ausztrál Nagydíjat későbbre halasztották.

    Így kaphatta meg az imolai pálya a szezon második futamát a bahreini szezonnyitót követően. A bejelentés után pedig az is eldőlt, hogy a verseny teljes neve pedig Pirelli Made in Italy Emilia Romagna Nagydíj lesz.

    A naptár másik üres helyére Portimao is jó eséllyel pályázik, azonban lehetséges, hogy az országban jelen érvény lévő karantén szabályok miatt lesz majd egy másik helyszín a befutó.