Címke: Made in Italy Emilia Romagna Nagydíj

  • Egy Formula E versenyző hívta fel a figyelmet az F1 szokatlan veszélyére

    Egy Formula E versenyző hívta fel a figyelmet az F1 szokatlan veszélyére

    Jake Dennis az Andretti Formula E csapatának pilótája tett egy biztonsági észrevételt az F1-es Emilia Romagna Nagydíjon történtekre.

    Évek óta a csapatok tagjai a verseny végén kimentek a boxfalra, hogy megünnepeljék pilótáik jó eredményét. A versenyzők pedig viszonozzák ezt azzal, hogy közel autóznak hozzájuk, és gyakran szintén tesznek egy ünneplő gesztust.

    Legutóbb Imolában Lando Norris szerelői igen látványosan örültek a váratlan dobogónak, mialatt az autó elhaladt mellettük.

    Persze nem csak az F1-ben fordul elő ez a szokás, hanem más sorozatokban is. Dennis azonban rámutatott, elég egy rossz mozdulat, és tragédia lehet a vége:

    „Nagyon jó az ilyet látni, de ez túl kockázatos. írta Instagramján. – Elég egy pici megcsúszás az egyik szerelőtől, és máris nem lesz annyira szép látvány. Félek, csak akkor változik majd bármi is, miután már megtörtént a baj.”

    A brit maga is sokáig része volt az F1-es közösségnek, hiszen sok éven keresztül a Red Bull fejlesztő- és szimulátorpilótája volt.

  • Bottast motiválja, hogy Russellel küzdhet

    Bottast motiválja, hogy Russellel küzdhet

    Az Alfa Romeo pilótája, Valtteri Bottas elárulta, kifejezetten azért hajtott az Emilia Romagna Nagydíjon, hogy utolérje a Mercedesnél őt váltó George Russellt.

    Míg a finn újra magára talált az Alfa Romeónál, addig a konstruktőri címvédő csapat egy kicsit visszaesett az új autók bevezetését követően.

    Imolában, a szezon negyedik versenyén még közelebb volt egymáshoz Bottas és a Mercedes, a finn ugyanis majdnem levadászta a negyedik helyen haladó George Russelt az utolsó körökben.

    „Jó móka volt. Amikor a slickekre kerültünk, úgy tudtam nyomni, mintha időmérős köröket mennék. Így elég jól szórakoztam, főleg az etap közepe-vége felé volt jó teljesítményünk és tempónk. Csak az utolsó néhány körben – amikor közel kerültem George-hoz – kezdtem el érezni a jobb hátsót egy kicsit.” összegzett Bottas.

    „Utolérni a Mercedest és George-ot, ez volt a motivációm a verseny alatt, ezért nyomtam minden körben, hogy a végén legyen esélyem ellenük. Ugyan most nem sikerült, de majd legközelebb.”

    Bottas ugyan hetedik helyről rajtolt, négy hellyel Russell elől, de az első körös Sainz-Ricciardo ütközés, és egy lassú kiállás visszavetette.

    Valtteri Bottas, Alfa Romeo, F1, Forma-1, racingline.hu
    Az ütközés nyomai Bottas autóján – Fotó: Florent Gooden/DPPI/Alfa Romeo F1 Team Orlen

    „Eleinte aggódtam, mert jókora ütést kaptam, de talán szerencsére jó szögből. Egyszercsak Sainz jött jobbról keresztbe, aztán Ricciardo kiütötte, és nem volt időm reagálni, én is nekimentem. Egy kicsit meg is lepődtem, hogy tovább tudok menni.

    Végül nem veszítetem helyeket akkor, de 10 másodpercet otthagytam a boxutcában, anélkül más lett volna a helyzet.”

  • Imola célja a hároméves Forma-1-es szerződés megkötése

    Imola célja a hároméves Forma-1-es szerződés megkötése

    Imola többéves szerződést szeretne kötni, hogy állandó helyet biztosítson magának az F1-es versenynaptárban. Tavaly és 2021-ben is az olaszországi San Marino Nagydíj egykori helyszíne rövid időn belül beugrott, hogy betöltse a naptár szabaddá vált helyét, a sportág koronavírus-járvány érintettsége okán.

    Most már Emilia-Romagna tartományi elnöke, Stefano Bonaccini is elismerte, hogy szeretné, ha Imola fix helyet foglalna el a 2022-es versenynaptárban – és ezúttal a nézők jelenlétében. Az Il Resto del Carlino című napilapnak nyilatkozott:

    „Arra gondolok, hogy milyen lett volna közönséggel. Reméljük, hogy visszahozhatjuk ide a világbajnokságot, és vele együtt az oltott közönséget néhány évre – talán háromra. Ez egy társadalmi, egészségügyi és kohéziós kérdés, amelyben egyre jobban haladunk.”

    Bonaccini azonban elismeri, hogy az üzlet még nem köttetett meg.

    „Arra várok, hogy felhívjanak, hogy megköthessük az üzletet a következő néhány évre.

    Azt pletykálják, hogy a Forma-1 nyitott a tárgyalások megkezdésére, de az éves versenydíj körülbelül 23 millió euró lenne. Erre ennyit mondott a tartományi elnök:

    „Nem mindenki olyan figyelmes, mint Luigi di Maio miniszter. Magam is kételkedtem, de megértem, hogy meg akarja erősíteni az évi több millió euró rendelkezésre állását a következő néhány évre. Azt akarja, hogy az F1 még több évig Imolában maradjon, mert a nagydíj a ‘Made in Italy’-ról is, nem csak Emilia-Romagnának szól.”

  • Leclercnek nem működött a rádiója a verseny második felében

    Leclercnek nem működött a rádiója a verseny második felében

    Charles Leclerc magára volt hagyva a Made in Italy Emilia Romagna Nagydíjon a piros zászló után újraindítást követően, miután nem tudott kommunikálni rádión keresztül a Ferrari mérnökeivel. A fiatal monacói pilóta mindezek ellenére ért célba a negyedik helyen.

    Leclerc valójában azt sem tudtam, hogy a piros zászlós szakasz végét követően álló vagy repülő rajttal veszi majd kezdetét újra a száguldás. Többek között emiatt nem előzte meg az élen álló Max Verstappent, aki még az újraindítás előtt pördült meg majdnem a Rivazza 1-ből kifele jövet.

    Ahelyett, hogy átvette volna az első helyet, az újraindítást követően rögtön megelőzte őt Lando Norris és Leclerc így visszaszorult a harmadik helyre.

    A csapata hallotta őt a rádióban, azonban fordítva ez már egyáltalán nem volt igaz. Az olasz istálló kizárólag a pitboardon keresztül tudott kommunikálni monacói versenyzőjükkel. Ez a helyzet azonban egyáltalán nem zavarta Leclerc-t, mert szinte a verseny végig szorosan követte a harmadik helyen autózó Norrist.

    A kétszeres Forma-1-es futamgyőztes problémái az újraindítás előtt váltak nyilvánvalóvá, miután próbálgatták a rádiót a versenymérnökével. Leclerc csupán egy sistergő hangot hallott és hiába próbáltak többször is változtatni a kapcsolat minőségén, végül nem sikerült elhárítaniuk a problémát.

    „Kommunikáljunk a táblán akkor,” – utalt a Ferrari versenyzője a probléma észlelését követően a pitboardra.

    Emiatt pedig több, mint hihetetlennek hangzik az, hogy Leclerc úgy tudott harcolni a dobogóért, hogy egyáltalán nem volt információja semmiről.

    A Vörösö csalódottak voltak a leintést követően, mondván a piros zászló nélkül sokkal jobb eredményt érhettek volna el. Így látta ezt többek között az olaszok csapatfőnöke Mattia Binotto.

    „A piros zászló nélkül meglett volna a dobogó,” – mondta a svájci-olasz mérnök. „A hétvégén nyújtott teljesítményünk egy remek kiindulás alap lehet a számunkra. Az időmérős és a versenytempónk is jó volt, azonban eredmények szempontjából több volt ebben a versenyben, mint azt már a korábbiakban említettem.”

  • Hamilton: Túlzottan siettem a lekörözésekkel, ezért csúsztam ki

    Hamilton: Túlzottan siettem a lekörözésekkel, ezért csúsztam ki

    Lewis Hamilton elmondta, hogy azért csúszott ki a vasárnapi Made in Italy Emilia Romagna Nagydíjon, mert túlságosan gyorsan akarta átrágni magát a lekörözött versenyzőkön.

    A Forma-1 regnáló világbajnoka óriási harcban volt Max Verstappennel az első helyért és a verseny féltávjához közeledve mindkettőjüknek lekörözötteket kellett megelőzniük a nedves, de már száradó pályán.

    Azonban amint a Mercedes brit pilótája megpróbálta megelőzni George Russellt a Tosában, a vizes íven megcsúszott a kanyar kijáratán és kicsúszott a kavicságyba.

    Már úgy tűnt, hogy mindennek vége, de a hétszeres világbajnok vissza tudott tolatni a pályára és folytatni tudta a versenyt. Ugyan körhátrányba került, de a piros zászlónak köszönhetően – amit Russell és Valtteri Bottas hatalmas balesete okozott – a csapata le tudta cserélni az első szárnyát időveszteség nélkül, visszavehette a körét és fel tudott zárkózni egészen a második helyig.

    „Egyetlen száraz ív volt a Tosához menet,” – reflektált Hamilton a hibájára. „Azt hiszem túlzottan sietősre vettem a dolgot, ezért csúsztam ki a pálya azon szakaszán.

    „Belülre húzódtam és tisztán láttam, hogy vizes az aszfalt. Próbáltam megállni, de nem sikerült és így ki is csúsztam a sóderágyba. Sajnálatos egy eset volt, de hálás vagyok, hogy vissza tudtam jönni és fontos pontokat tudtam ezzel szerezni magamnak és a csapatnak egyaránt.”

    Hamilton második helye és az azért járó 18 pont azért is fontos volt, mert ha nullázott volna, akkor most Verstappen kényelmes előnnyel vezetné az egyéni pontversenyt.

    „Egyáltalán nem gondoltam erre,” – folytatta Hamilton. „Azon járt az agyam, hogy az újraindítást követően mindent beleadjak és hogy kijavítsam a hibámat.

    „Nincs túl sok időd rágódni ezeken a dolgokon. Azt viszont nem tudtam, hogy fogok-e tudni előzni, mondván továbbra is egy száraz ív van és ha lemész, akkor megcsúszol és ugyanúgy jársz, mint én a futam korábbi szakaszában.”

  • Ricciardo: Ez volt az a pillanat, amikor félre kellett tennem a büszkeségemet

    Ricciardo: Ez volt az a pillanat, amikor félre kellett tennem a büszkeségemet

    A McLaren egy sikeres vasárnapi napot zárt Imolában a McLaren csapat, azonban Daniel Ricciardo szenvedett, hogy felvegye a tempóját annak a Lando Norrisnak, aki tegnap karrierje második Forma-1-es dobogóját szerezte. Az ausztrál pilóta még a nehéz hétvégéje ellenére is képes volt pontokat szerezni a wokingi istállónak. A verseny közben azonban az ausztrálnak félre kellett tennie a büszkeségét és el kellett engednie a mögötte érkező Norrist, aki végig gyorsabb volt nála.

    „Ez volt az a pillanat, amikor le kellett nyelnem a büszkeségemet és a csapat érdekeit szemem előtt tartanom,” – idézi Ricciardo szavait a SkySports. „Voltak olyan időszakok, amikor jó volt a tempóm, azonban az élen haladók gyorsabbak voltak többnyire, így nem volt kérdés, hogy el fogom engedni Landot.”

    Ricciardo döntése végül ki is fizetődött, mert Norris az elengedés pillanatát követően jelentősen leszakította magáról az ausztrált és végül a harmadik helyen végzett Lewis Hamilton mögött és a két Ferrari előtt.

    A McLaren brit pilótája azonban a verseny után adott interjújában elárulta, hogy a rajtnál majdnem összeütközött a csapattársával, ami miatt biztos elúszott volna a hatalmas boldogságot okozó harmadik helye.

    „Természetesen soha nem lehetsz csalódott, ha felállhatsz a dobogóra. Szépen talpra álltunk a tegnapi időmérő után, ahol nagyot hibáztam. Egy nagyon nehéz versenyünk volt, tele nehéz pillanatokkal. A rajtnál például majdnem ütköztem Daniellel. Sok nehéz döntést kellett meghoznunk, azonban szerencsére egyik döntésünk sem bizonyult rossznak.”

  • Bottas: Egyértelmű, hogy Russell hibázott

    Bottas: Egyértelmű, hogy Russell hibázott

    Valtteri Bottas ujjal mutogat George Russellre mondván egyértelmű, hogy a brit fiatal hibázott a kettejük baleseténél, ami elég nagy sebességnél történt a célegyenes végén.

    A Williams és a Mercedes pilótája a verseny felénél ütközött, miután Russell jobb első kerekével ráment a fűre, ami miatt körülbelül 290-es tempónál csúszott bele Bottasba. Mondani se kell, hogy mindkét autó ripityára tört és nem tudták tovább folytatni a futamot.

    A baleset miatt annyi törmelék került a pályára, hogy félbe is kellett szakítani a versenyt, hogy a pályát meg tudják tisztítani, illetve az egyes kanyar bukóterénél levő falakat ellenőrizni tudják, nem sérültek-e meg a két becsapódó autó miatt.

    Hozzá kell tenni, hogy a Williams brit pilótája azért kezdett el a pálya jobb széle fele menni, mert Bottas eléggé nagy mértékben ráhúzta a kormányt az egyenes vége felé.

    Az eset után Russell mérgében le is csapta Bottas sisakrostélyát, amíg a finn a középső ujját mutogatta a britnek. Mindketten a másikat tették felelőssé a rádión, nyomdafestéket nem tűrő köntösben.

    A Mercedes finn versenyzője az esetet követően elmondta, hogy szerinte egyértelműen Russell volt a hibás, mert ő bőven hagyott elég helyet maga mellett.

    „Már láttam őt a tükrömben az egyenes korábbi szakaszában, és észrevettem, hogy jobbra húzódik,” – mesélte Bottas. „Az ismétlésekből, amiket láttam, egyértelmű, hogy hagytam két autónak elég helyet.

    „Egyáltalán nem voltam boldog az eset után, azonban ez van, nem tudok neki túl sok mindent csinálni.”

    Bottas hozzátette, hogy Russellel még nem beszélt az esetet követően, azonban az már biztos, hogy mindketten fognak egyeztetni a stewardokkal, ugyanis a versenyirányítás jelezte, hogy vizsgálni fogják az esetet.

    Russell a Twitteren osztotta meg gondolatait a rajongóival. A brit fiatal azt írta, hogy jól érzi magát, de csalódott a történtek miatt.

    „A nap végén, ez egy sajnálatos incidens volt,” – írja Russell. „Mindenki védi a pozícióját, ez világos, azonban 330-nál tiszteletben kell tartani a nagy sebességet, amivel rendelkezünk.

    „Csalódott vagyok, már csak a csapat miatt is, mert többet érdemelnek ennél.”

    Mindeközben a bírák senkit nem találtak hibásnak, versenybalesetnek minősítették az esetet.

  • Hamilton: A Red Bull könnyen legyőzhet minket a stratégiával

    Hamilton: A Red Bull könnyen legyőzhet minket a stratégiával

    Lewis Hamilton szerint a Red Bull jobb helyzetben lesz stratégiai szempontból a Mercedesszel szemben a ma esedékes Made in Italy Emilia Romagna Nagydíjon.

    A Mercedes brit pilótája ugyan megszerezte a pole pozíciót a szombati időmérő edzésen a két Red Bull előtt, azonban a csapattársa Valtteri Bottas csupán a nyolcadik legjobb időt tudta autózni a Q3-ban, miután mindkét körében hibázott. Emellett pedig a milton keynesi istálló versenyzői különböző stratégián is lesznek a vasárnapi versenyen.

    A második helyről rajtoló Sergio Pérez a lágy gumikon vághat majd neki a 63 körös versenynek, amíg a harmadik helyről startoló Max Verstappen azonban a közepes keverékeken várhatja majd a piros lámpák kialvását. Így a Red Bull a mexikói pilótát nagy valószínűséggel be fogja áldozni azért, hogy Verstappent előnyösebb helyzetbe hozzák. Mindezt azért tennék, mert jó esetben úgy is Péreznek kéne először kiállnia friss kerekekért.

    Azonban a mexikói pilóta számára az egy jó hír, hogy a Pirelli C4-es keveréke hűvös körülmények között nem kopik olyan gyorsan, mint általában szokott, így akár az első etapban komoly veszélyt jelenthet Hamiltonban.

    Hamilton az időmérő után elmondta, hogy ez a helyzet új lesz a számára, mert eddig mindig csak a Verstappen vezette Red Bullal kellett felvennie a kesztyűt, azonban most már a másik is ott lesz a holland mellett és még segítsége sem lesz Bottastól.

    „Ha a rajt után nem fog megváltozni a sorrend, akkor viszont a stratégiával verhetnek majd meg minket, ugyanis jelen pillanatban sokkal több kártya van a kezükben, mint nekünk,” – mondta a hétszeres világbajnok brit versenyző.

    „Ez persze nem azt jelenti, hogy ne húzhatunk váratlant, amivel sikerül túljárnunk az eszükön.

    „Valtterivel nem tudom mi történhetett, hogy csak a nyolcadik legjobb időt autózta, ugyanis pénteken az első és a második szabadedzést megnyerte és úgy tűnt, hogy jó formában van. Ezen a pályán köztudottan nehéz előzni, szóval a verseny elején még biztosan nem számíthatok tőle komolyabb segítségre.

    „Ezt azonban félre kell tennünk és a saját feladatunkra koncentrálni és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a két Red Bullt magunk mögött tudjuk tartani.”

  • Bottas csalódott a nyolcadik helyét követően

    Bottas csalódott a nyolcadik helyét követően

    Ugyan Valtteri Bottas a pénteki nap folyamán az első és a második szabadedzést is megnyerte, a szombati nap már közel nem alakult ilyen jól a számára. Amíg a finn csapattársa Lewis Hamilton karrierje 99. rajtelsőségét ünnepelhette, addig a finn pilóta csak a nyolcadik helyen ért célba.

    Bottas a Q1-ben és a Q2-ben is a mezőny első felében volt, azonban a Q3-ban mindkét körén hibázott, így Hamiltontól majdnem öt tized másodpercet kapott. A 31 éves Mercedes versenyző szerint meg kell vizsgálnia, mi történt és saját elmondása szerint szenvedett az autóval.

    „A mai nap eléggé rossz volt az én szemszögemből nézve és még mindig nem értem a kvalifikáció utolsó szakaszában nyújtott teljesítményemre,” – értékelt az időmérő után Bottas.

    „Az első körömön volt egy nagy túlkormányzásom, a második körben pedig nem akart betapadni az autó hátulja. Egyáltalán nem erre számítottam a nap elején, különösen azért, mert az időmérő elején még tele voltam reménnyel.

    „A Q3-ban jöttek elő a problémák a hátsó tengellyel és ez azért is furcsa, mert a Q1-ben és a Q2-ben egyáltalán nem éreztem hasonlót. Meg kell vizsgálnunk, hogy mi mehetett félre.”

    A vasárnapi futam már csak emiatt is érdekes lehet, ugyanis a pole-ból rajtoló Hamilton mögött rögtön a két Red Bull startolhat majd Sergio Pérez-Max Verstappen sorrendben.

  • Volt egy kis bodicsek Verstappen és Hamilton közt az időmérő után

    Volt egy kis bodicsek Verstappen és Hamilton közt az időmérő után

    Max Verstappen egyértelműen nem boldog azzal, hogy harmadikként végzett az Emilia Romagna Nagydíj időmérőjét követően. A holland pilótát hosszú idő után először győzte le egy csapattársa. Így holnap Sergio Perez rajtolhat Lewis Hamilton mellől az első sorból.

    Utoljára még akkor történt meg Verstappennel az, hogy legyőzi a csapattársa, amikor még Daniel Ricciardóval voltak egy csapatban. Imolában most úgy tűnt, hogy ő lehet az első számú kihívója Hamiltonnak, de Pereznek sikerült jobb időt összeraknia. Az időmérőt követően a top három versenyző természetesen kifejthette a véleményét a kialakult helyzetről, Verstappent pedig láthatóan idegesítette az eredmény. Ahelyett, hogy megkerülte volna a nagy riválisát, egyenesen a britnek ment, aki egyébként a mai nappal megszerezte a 99. pole pozícióját karrierje folyamán.