Miután megnyerte az év utolsó versenyét és ezzel a TCR Europe bajnoki címét, a M1RA (és Michelisz) korábbi pilótája, Josh Files azt mondta, „mega évet” zárt.
Files a második helyről lerajtolta Maxime Pottyt, majd Julien Brichét visszatartva magabiztosan nyerte a futamot és az évet.
A verseny után az új bajnok így nyilatkozott: „Még nem esett le ez az egész. Tudtam, jó a tempónk, de Julien végig a gyorsabb volt, mint én. Az elején elhúztam, és az előny végül elég volt a végéig. A csapattagok egész évben keményen dolgoztak, hogy minél gyorsabbá tegyék az autót. Ez tényleg egy mega szezon volt, nem csak nekem, de mindenkinek. Nem is lehetnék boldogabb.”
Files 33 pont előnnyel érkezett az utolsó futamra a legnagyobb ellenfele, Briché előtt, tehát csak akkor veszítette volna el a bajnokságot, ha kiesik, és francia ellenfele első vagy második lesz. Briché végül feljött másodiknak, de Files győzelmével ez végül nem volt elég a végső győzelemhez.
„Tudtam, hogy Julien gyorsabb egész hétvégén, és hogy utol fog majd érni. Nyomtam, mint az ő őrült a rajtnál, de egyszerre spórolni is egy kicsit. Ha közbejött volna egy safety car (és odavész az előny), a gumiknak ki kell tartania utána is.” – mondta a Touringcartimesnak.
„Jó, hogy az utolsó kanyarig megmaradt az a csata, ez nagyon jó lezárása volt a szezonnak. A csapatom, a Target Competition nagyon jó volt egész évben. A Hyundai is nagyon jó volt, muszáj gratulálnom nekik is.”
Több mint kétmillió forinttal segíti az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületét Michelisz Norbert és a M1RA, valamint a Hyundai Magyarország és a pécsi Kart Aréna közös kezdeményezése.
Augusztus 24-én rendezte meg Michelisz Norbert és saját alapítású versenycsapata, a M1RA az éves pécsi közönségtalálkozóját. Programjában jótékonysági gokartverseny is szerepelt. A nevezési díjakból befolyó összeget a M1RA, a Hyundai Magyarország és a gokartversenynek otthont adó Kart Aréna felajánlása egészítette ki, így végül 2 millió 305 ezer forintot juttattak el az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületéhez.
„Nekem megadatott a gondtalan gyermekkor, és ma is azzal foglalkozhatok, amit igazán
szeretek csinálni. Szerencsés helyzetben vagyok, amiért csak hálás lehetek, de már gyerekként is azt vettem észre magamon, hogy érzékenyen érint, ha mások hátrányosabb helyzetben vannak, és nem tudok segíteni rajtuk. Ezért is örülök, hogy most már másodszor tudunk valódi segítséget nyújtani egy általunk nagyra becsült szervezetnek” – hangsúlyozta Michelisz Norbert.
2018-ban a hagyományteremtő jelleggel megrendezett első közönségtalálkozó után egy csaknem 1,7 millió forint értékű klinikai műszer és szenzor megvásárlásával segítették a pécsi Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány munkáját. Idén miért az értelmi fogyatékosokkal foglalkozó ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületére esett a választásuk?
„Évekkel ezelőtt találkoztam először Bali Bogival és csapatával egy autista fiú révén, akit
a feleségemen, Johannán keresztül ismertem meg. Ezután mindketten jártunk az
egyesületnél, a saját szemünkkel láttuk, hogy milyen fontos munkát végeznek. Tudjuk,
hogy jó kezekbe kerül az összeg. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki a
közönségtalálkozón hozzájárult az adományhoz, kiváltképp hálás vagyok a Hyundai
Magyarország és a Kart Aréna nagylelkű támogatásáért!” – emelte ki Michelisz Norbert.
Az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületének elnöke, Bali Boglárka azt is elárulta, hogy pontosan mire használják majd fel a támogatást.
„Nyaralást szervezünk belőle az egyesülethez tartozó sérülteknek. A korábbi években ezt pályázatok útján igyekeztünk megoldani, de idén sajnos nem volt lehetőségünk erre. Ezért is nagy segítség a támogatás, mert így jövőre mintegy ötven értelmi fogyatékos felnőttnek szerezhetünk élményt, ami a világ összes kincsét jelenti majd nekik. Emellett fő célunk, hogy munkát teremtsünk az értelmi fogyatékosoknak, és ebből az összegből arra is jut majd, hogy a foglalkoztató csoportjainkat fejleszteni tudjuk” – fogalmazott Bali Boglárka.
Kevéssel a TCR Európa-kupa augusztus 2-4-i németországi fordulója előtt értesültünk arról, hogy Nagy Dániel és édesapja döntése értelmében versenyzőnk nem tart a csapattal Oscherslebenbe a hétvégén. Elhatározásukat tudomásul vettük és tiszteletben tartjuk.
,,A 12 versenyhétvégén 8 dobogót hozó közös történetünk tavaly a WTCR-ben második helyezést hozó hungaroringi hétvégével kezdődött, aztán Assenben Dani pályafutása első nemzetközi győzelmét ünnepeltük, és 2019 is dobogóval indult számára az Európa-kupában.
Bár a szezon folytatása nehezebben alakult, ennek ellenére ugyanúgy hiszünk Dani és a csapat képességeiben, illetve abban, hogy együtt jó esélyünk lehetett volna visszatérni a sikerek útjára akár már Oscherslebenben.
Nekünk most az előttünk álló versenyhétvégére kell koncentrálnunk, amelyen a bajnokság második helyén álló Luca Engstlerrel folytatjuk a harcot az Európa-kupa megnyeréséért. Eközben dolgozunk Dani helyettesítésén, ami fontos lenne a csapatbajnoki esélyeink életben tartásához, hiszen itt a harmadik helyet foglaljuk el a tabellán.
A váratlan helyzet és az idő rövidsége miatt adminisztrációs akadályok is nehezítik a dolgunkat, de ha sikerrel járunk, a lehető leghamarabb beszámolunk a fejleményekről. Ha nem, akkor a megszokottaktól eltérően csak egy autóval indulunk Oscherslebenben.” – olvasható a M1RA Motorsport közleményében.
A Zengő Motorsport a hivatalos facebook oldalán jelentette, be, hogy az egykori WTCC-s és WTCR pilótájuk Szabó Zsolt Michelisz Norbert csapatában, a M1RA színeiben folytatja pályafutását.
„Mindig öröm számunkra, amikor egy fiatal, magyar tehetséget fedezhetünk fel és vezethetünk be az autósport világába. Ezúton is gratulálunk, a most már M1RA színei alatt induló Szabó Zsoltnak, és a karrierjében bekövetkező újabb lépcsőfokhoz!” – számolt be facebook oldalán a csapat.
Azt még egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor fog először autóba ülni, de feltehetően ez Nagy Dániel idei szereplésének a végét jelenti, vagyis az ő helyére érkezik a csapathoz.
Michelisz Norbert szimulátoron kezdte az autóversenyzést, és most a Bári Dáviddal közösen
alapított versenycsapata, a M1RA e-sportolókkal bővült. Rögtön komoly nemzetközi
megméretésen mutatkozik be a magyar formáció: a hétvégi Le Mans-i 24 órás
szimulátorversenyen a legutóbbi Forma–1-es futamot megnyerő Max Verstappen is részt vesz.
Négy szimulátor-versenyzővel indul a M1RA Esports, akik közül Báldi Gergő hagyományos
autóversenyzésben is bizonyított már, 2016-ban magyar országos bajnok volt. Mellette Zsupanek Bence, Nagy Dávid és Csuti Zoltán alkotja a négyfős e-sportcsapatot, akik mindannyian tapasztalt szimulátor-versenyzőnek számítanak.
A M1RA Esports július 6-7–én a Le Mans-i 24 órás nemzetközi szimulátorversenyen debütál a GTE-kategóriában, amelyen Báldi Gergő, Nagy Dávid és Zsupanek Bence vezeti a 28-as rajtszámú BMW M8-at. A legendás pálya nyomvonala lézerszkennelt, ami garantálja a valósághűséget, a platformot pedig az egyik legélethűbb szimulátorprogramnak tartott rFactor 2 biztosítja.
Előselejtezőn kellett megszerezni az indulási jogot, és a mezőny erejét mutatja, hogy a Williams hivatalos e-sportcsapata, illetve a Team Redline is a nevezők között szerepel. Utóbbi a legsikeresebb szimulátorcsapatok egyike, amely ezúttal többek között egy Forma–1-es pilótával, a legutóbbi ausztriai futamot megnyerő Max Verstappennel vesz részt a versenyen az LMP2-es kategóriában.
További versenyeken is rajthoz áll idén a M1RA szimulátorcsapata, amely a tervek szerint az FIA WTCR később induló hivatalos e-sportbajnokságának is állandó indulója lesz. Ebben a sorozatban már ugyanolyan Hyundai i30 N TCR-t, pontosabban annak a virtuális változatát vezetik majd a M1RA pilótái, mint amivel a TCR Európa-kupában versenyez a csapat.
Bári Dávid, a M1RA csapatvezetője:
„Amikor szimulálunk, egy rendszer számítógépes modelljén tanulmányozzuk a valóság egy meghatározott szeletének viselkedését. Azért alapítottunk e-sportcsapatot, mert ezáltal tovább bővül a kollektív tudásunk, a hagyományos és virtuális versenyzésben megélt tapasztalataink kölcsönösen erősítik egymást. Az elsődleges cél, hogy a dinamikusan fejlődő szimulátor-versenyzésben is a lehető legmagasabb szinten, a legerősebb
ellenfelekkel szemben bizonyítsunk.”
Báldi Gergő, a M1RA e-sportolója:
„Annak idején Michelisz Norbert inspirált, ezért hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy a M1RA e-sportcsapatának tagja lehetek. A többiek nevében is elmondhatom, hogy hálásak vagyunk a lehetőségért, és minden eddiginél keményebben dolgozunk majd azért, hogy szép sikereket érjünk el, méltóképpen képviseljük a M1RA-t.”
A Le Mans-i 24 órás szimulátorverseny időterve:
Július 6., szombat
14:00 – Szabadedzés
14:30 – Kvalifikáció
15:00 – Rajt
A WTCR-ben is bemutatkozhat Luca Engstler a jövő hétvégén, miután az idei harmadik versenyhétvégére ő kapott szabadkártyás lehetőséget.
A tinédzser egy Hyundai i30 N TCR-t vezethet majd, amelyet a Team Engstler készít fel, ezzel a csapattal indul a TCR Ázsiában, és tavaly a német TCR-ben is velük indult. A TCR Európában azonban a M1RA-val indul. A 19 éves pilóta magáénak tudhatja már az ázsiai, malajziai és a közép-keleti TCR bajnoki címeket, de elismerte, hogy nagy dolog neki az, hogy a világkupán indulhat:
„Büszke és boldog vagyok, hogy a Slovakia Rongen versenyezhetek a WTCR-ben. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, és köszönöm a támogatást ebben is. Az, hogy 19 évesen egy hivatalos FIA szériában indulhatok, elképesztő. Van is egy kis nyomás rajtam emiatt, kicsit ideges is vagyok, de pozitívan állok hozzá, és sokat akarok tanulni. Célom egyértelműen nem az, hogy a dobogón végezzek, mert reálisan tanulnom kell, és befejezni az összes versenyt, valamint élvezni a WTCR hétvégét. A szabadkártya miatti +20 kilóval még nehezebb a dolgom, de megpróbálom magamból kihozni a maximumot. Valójában sokat akarok tanulni.”
Megnevezte a Hyundai Motorsport a korábban bejelentett Junior programjába beválasztott autóversenyzőket. A gyártótól hivatalos támogatást kapó öt tehetség közé a M1RA mindkét 2019-es versenyzője, Nagy Dániel és Luca Engstler is bekerült, akik a hétvégén a Hungaroringen kezdik meg a szezont az Európa-kupában.
2019. április 25. – A Hyundai Motorsport április elején jelentette be, hogy megalapítja a Junior versenyző programját, amelybe 24 éves kor alatti, tehetséges, i30 N TCR-t vezető pilótáknak vanesélyük bekerülni. A dél-koreai márka modellje szerint a kategória csúcsát jelentő WTCR-ben gyári versenyzők indulnak, mint például a címvédő Gabriele Tarquini és Michelisz Norbert. Ehhez a szinthez kerültek közelebb a hivatalos Junior pilóták a Hyundai Motorsporttal való minden eddiginél szorosabb kapcsolatuknak köszönhetően.
„A Junior programunk első évében különlegesen tehetséges pilótáknak adunk lehetőséget, és izgatott vagyok, hogy támogathatjuk őket. Mindannyian potenciális futamgyőztesek ebben a szezonban, és azzal a segítséggel, amit biztosítunk számukra, biztos vagyok benne, hogy kiváló szezonjuk lesz 2019-ben. Ha pedig így fejlődnek tovább, egy napon a WTCR-ben vezethetik győzelemre a Hyundait” – árulta el Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport igazgatója.
„Óriási szakmai elismerés Daninak és Lucának, hogy tagjai lettek a Hyundai Motorsport Junior programjának, és persze a M1RA-nak is hatalmas büszkeség, hogy az öt kiválasztott versenyző közé mindkét pilótánk bekerült. A magyar autósportnak is nagy siker, hogy újabb hazai tehetség került hivatalos kapcsolatba egy sikeres gyártóval. Ezen a szinten már minden versenyző célja az, hogy gyári pilótává váljon, és jó érzés látni, hogy segíteni tudjuk a tehetségeket ezen az úton” – fogalmazott Bári Dávid, a M1RA vezetője.
A 21 éves Nagy Dániel tavaly kezdett a M1RA színeiben versenyezni, és a dobogó második fokára állt fel a WTCR hungaroringi hétvégéjén, amivel az egész szezon legjobb szabadkártyás indulója lett. Teljes szezont a TCR Európa-kupába teljesített, amelyben a legtöbb dobogós helyezést gyűjtve az ötödik helyen zárta a rendkívül szoros idényt, és a hollandiai Assenben pályafutása első nemzetközi szinten aratott futamgyőzelmét ünnepelte.
Fotó: M1RA Motorsport
A M1RA másik Junior programba bekerülő pilótája, a 19 éves Luca Engstler a 2019-es szezonra csatlakozott a magyar csapathoz, mint Németország egyik legnagyobb túraautós tehetsége. Ő tavaly megnyerte a TCR ázsiai bajnokságát, közben pedig a TCR Németországban a második helyen végzett három futamgyőzelmet elérve, közte az évad egyetlen tökéletes teljesítményét összehozva pole pozícióval, két-két győzelemmel és leggyorsabb körrel.
A két M1RA-versenyzőn kívül egy svéd testvérpár, Andreas és Jessica Bäckman került be a Junior programba, akik a Target Competition színeiben szintén a hétvégén a Hungaroringen rajtoló Európa-kupában versenyeznek. Az ötödik kiválasztott a TCR Ázsiában induló Daniel Miranda lett. A Hyundai Motorsport tájékoztatása szerint a Junior versenyzők mentorként tekinthetnek a gyártó WTCR-ben szereplő hivatalos pilótáira, és különböző fejlesztő képzéseken vehetnek majd részt idén.
Pénteken leleplezték, szombaton már a nagyközönség is láthatta, hétfőtől meg megkezdte a felkészülését is a M1RA az új festésű Hyundai autóikkal. Annyira talán nem is meglepő, hogy Nagy Dániel kiegészülve immáron Luca Engstlerrel a Hungaroringet vette birtokba hétfőn, hiszen ez a pálya van legközelebb, és itt indul majd a TCR Europe szezonja is. Engstler versenyautója is már a pályára gurult, így két autóval tesztelhettek a srácok, és gyakorolhatták akár a szélárnyékozást is.
Fotósunk, Magyar Gábor lehetőséget kapott, hogy figyelemmel kísérje a magyar csapat tesztjét, az ő képeiből válogattunk.
A képek engedély nélküli felhasználása, újraközlése tilos!
Már csak vasárnap lesz nyitva a nagy tavaszi autós-motoros seregszemle, az AMTS. Így is, úgy is mentünk volna, hiszen ez az esemény nekünk szinte kötelező, de többen is direkt meghívtak minket, hiszen ki a saját veteránautós rendezvényét promótálta, mások pedig versenyautókat lepleztek le, vagy akár új versenyzőikkel ismertették meg a publikumot.
Az AMTS is egyre jobban elkülöníti szerencsére a felhozatalt, így van a klasszikus tuningos „elmebeteg” rész, a veterán autós, és egyre nagyobb területet követelnek meg maguknak az elektromos járgányok is. A gyártók és a hazai importőrök is jelen vannak szép számmal, bár közel sem a teljes palettával, és jó lenne, ha ez abba az irányba haladna, hogy esetlegesen egy autószalon méretét elérné majd újra a dolog, ahogy volt az régebben, és ciki lenne kimaradni. Kint a szabadban természetesen driftautózás zajlott, illetve további látványos bemutatók, valamint a gasztro élményekre sem lehetett panasz a kitelepült árusoktól.
Jó volt látni például Hatvan városának a megjelenését, akik a tuning- és veteránautó találkozójukat ajánlották mindenki figyelmébe, amely május 4-én kerül majd megrendezésre, immáron a negyedik alkalommal. Ötletes megoldás volt, a régi faros Ikarus buszban berendezett kvázi helytörténeti kiállítás, amelyekhez kiválóan passzolt Horváth Richárd polgármester úr két saját gyönyörűen felújított „kocka” Ladája is. Megmutatták, hogy kis alapterületen is lehet egyszerű eszközökkel is érdekeset mutatni. A sajtónapon az ő meghívásuknak eleget téve Kiss Norbert kamionversenyző is megtartotta gyakorlatilag az első „félhivatalos” 2019-es sajtótájékoztatóját is.
Hogy mennyire kezd komolyabbá válni ez a rendezvény, azt mo sem bizonyítja jobban, hogy már kénytelenek egymásra szervezni a nagyobb hírverést készíteni kívánók, és mint Genfben a felsereglett média is rohangált a standok között a fix időpontokra. Ezen a téren érdemes lenne még tanulni a svájciak pontosságáról, ők ezt úgy oldják meg, hogy a nagyteremben az óramutató járásával megegyezően valaki elkezdi a maga showját egy adott időpontban, és a következő nagy durranás utána jöhet, és alig kell csak egy két-standnyit menni, majd így tovább.
Michelisz Norbert is jelen volt, ő értelemszerűen a Hyundai standjánál volt megtalálható, ahol a M1RA csapat idei festése lett bemutatva, amelyből kiderül az, hogy egyre gyártó közelibbé válik a magyar csapat. Nagy Dániel is jelen volt, ahogy a csapatvezető Bári Dávid is, az alakulat pedig hamarosan élesben is menni fog a Hungaroringen, hiszen megkezdik az idei tesztjüket is.
A Genger Racing és elmondhatjuk, hogy kitett magáért, hiszen bővült is a csapatuk, és komoly reményekkel, több formaautós szériában is tervezik az indulást. Hazai viszonylatban így is alulreprezentált a kategória, üdítő látni azt, ha valakik összeszedetten, akár a nemzetközi porondon is vállalják a megmérettetést. Ilyen lesz például az alig 14 éves Szomszéd Lajos Balázs is, aki a hazai lehetőségek mellett kipróbálná magát az olasz F4-ben is, ami a legalsó lépcsőfoka lehet annak a létrának, amely a Forma-1-be vezethet, bár ő inkább a Formula E-be vágyik.
Kedvcsinálónak pedig itt van egy rövid kis videónk, azoknak is, akik még gyorsan kimennek, illetve az otthon maradottaknak:
A gyártóval kiépített szoros kapcsolatot kifejezve és a Hyundai i30 N szériát erősítve kék alapszínt kaptak a M1RA autói a TCR Európa-kupa 2019-es szezonjára. A Nagy Dániel és Luca Engstler által vezetett két Hyundai i30 N TCR-rel a bajnoki címre hajt a csapat.
Két nappal azután, hogy a M1RA bejelentette, az elmúlt szezonhoz hasonlóan 2019-ben is a TCR Európa-kupában áll rajthoz a Hyundai Motorsport partnereként, a versenyautói idei kinézetét is bemutatta a Michelisz Norbert és Bári Dávid által alapított magyar csapat. Az AMTS-en a Hyundai Magyarország standjánál leplezték le a Hyundai i30 N TCR-t, amely a korábbi fehér alapszínt elhagyva a gyártó kékjére változott, miközben megtartotta a M1RA arculatára jellemző designelemeket.
„Büszke vagyok arra, hogy tavaly szoros kapcsolatot sikerült kialakítanunk a Hyundai Motorsporttal, és nagy elismerésnek tartom, hogy az autóinkkal idén a gyártó színvilágát képviselhetjük az Európa-kupában. Olyan arculatot szerettünk volna alkotni, amely egyrészt hűen ötvözi a Hyundai i30 N széria és a M1RA jellemzőit, másrészt lendületességével jól passzol a fiatalos csapatunkhoz, élen a 19-20 éves pilótáinkkal” – árulta el Bári Dávid, a M1RA vezetője, aki korábban elárulta, hogy az Európa-kupa bajnoki címét veszik célba 2019-ben.
A két M1RA-s Hyundai i30 N TCR-t a világkupa tavalyi legjobb szabadkártyás versenyzője, Nagy Dániel, valamint a TCR Ázsia és TCR Malajzia német címvédője, Luca Engstler vezeti majd az Európa-kupa április 27-28-án a Hungaroringen kezdődő szezonjában. A most bemutatott külső a rajtig még bizonyos mértékben