Címke: M1RA Motorsport

  • Bucsi Attila újoncként kezdett győzelemmel a TCR Eastern Europe-ban

    Bucsi Attila újoncként kezdett győzelemmel a TCR Eastern Europe-ban

    Az év egyik legeseménydúsabb és legeredményesebb hétvégéjét tudhatják maguk mögött a Hungarian Motorsport Academy növendékei. A HMA autóversenyzői (és kamionversenyzője) közül Bucsi Attila sikere szólt igazán nagyot, hiszen a 16 esztendős fiatal élete első TCR-versenyén rögtön futamot nyert. Csomós Miklós eközben a WHB Győr Rally-n győzedelmeskedett, a Révész Racing pedig három első helyet szerzett Zolderben.

    Az elmúlt hétvégén állt először rajthoz TCR-autóval a HMA mindössze 16 éves versenyzője, Bucsi Attila. A túraautózás mezőnyében szinte még gyereknek számító fiatal pilóta tavaly októberben versenyzett legutóbb, mivel az életkora miatt még nem kaphatta meg a nemzetközi licencet. Az akadály ezen a hétvégén elhárult, így megejthette bemutatkozását a TCR Eastern Europe bajnokságban. A brnói szezonzáró nem is alakulhatott volna jobban a számára: a pole-pozíció megszerzése után egy fordulatos versenyen sikerült a sokkal tapasztaltabb vetélytársait maga mögé utasítva győznie. Gyorsan kivívta a többiek elismerését, köztük a sorozat idei bajnoka, a WTCR-t is megjárt Matteo Homola is elismerő szavakkal illette az Akadémia tehetségét. A vasárnap délután tartott második futamot a 9. helyről kezdhette meg, szép előzéseket bemutatva végül a 6. helyre hozta be a Hyundai i30 N-t debütáló hétvégéjén.

    Csomós Miklós és Bán Viktor egy kivételével az összes gyorsasági szakaszt megnyerte a HUMDA Országos Rally Bajnokság győri futamán. Az Európa-bajnokságon is remeklő páros a szurkolók igényeinek is eleget téve látványos autózásban részesítette a szép számú nézőközönséget, ami nem ment az eredmény rovására, így a verseny rendkívül jó felkészülést biztosított számukra az október elején megrendezendő, Európa-bajnoki szezonzáró Rally Hungary előtt.

    A Révész Racing ezúttal a belgiumi Zolderbe látogatott, ahol a kamion Európa-bajnokság küzdelmei folytatódtak. Miután az időmérésen ismét a leggyorsabb volt, Kiss Norbert a pole-ból várhatta versenyhétvége első futamát, de a harmadik körben egy technikai hiba a pálya szélére kényszerítette. A Révész Racing szerelőinek sikerült időben megjavítania a kamiont a második futam előtt, de a magyar pilótának a mezőny végéről kellett indulnia. A 9. körben Norbi már az élen állt, mikor egy versenybaleset miatt piros zászlóval megállították a futamot. Mivel a szabályok szerint ilyenkor az előző kör sorrendje számít, a magyar pilótát másodikként szólították a pódiumra, de mivel az élen álló spanyol versenyzőt a versenyfelügyelők később megbüntették, Kiss végül mégis a győzelemnek örülhetett.

    A vasárnapi nap is izgalmasan alakult a számára, de az eredményeken ez nem látszódott: mind a két futamban sikerült megnyugtató előnyt kiépítenie a többiekkel szemben, ezáltal a futamokon is az első helyen ért célba. Kiss Norbert így az összetettben 70 pont előnyre tett szert Jochen Hahn előtt, két versenyhétvégével az idény vége előtt.

    A gokartos Zsebő Marcellnek is szurkolhattunk az elmúlt hétvégén, a a WSK-hétvége után ezúttal ismét Olaszországban versenyzett, a ROK Cup Italy sorozat évadzáró állomásán, Cremonában. A döntőben a 9. helyről rajtolva sikerült a 6. helyet megszereznie, a futam második leggyorsabb körét is megfutva. Az év végi összesítésben végül az előkelő 4. helyet szerezte meg 112 pilóta közül, ami annak tudatában még inkább figyelemre méltó, hogy ez volt az első éve ebben a kategóriában.

    A Hungarian Motorsport Academy autóversenyzőinek hétvégi eredményei:

    AUTÓSPORT Bajnokság Helyszín Eredmények
    Bucsi Attila TCR Eastern Europe Brno 1. futam: 1. 2. futam: 6.
    Csomós Miklós HUMDA Országos Rally Bajnokság Győr Összesítésben: 1.
    Zsebő Marcell ROK Cup Italy Cremona Döntő: 6.
    Révész Racing (Kiss Norbert) Kamion Eb Zolder Szombat: DNF és 1. Vasárnap: 1.
  • Ismét Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás az AMTS Automobil és Tuning Show-n

    Ismét Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás az AMTS Automobil és Tuning Show-n

    Ismét megrendezik a Magyarok a VilágJárműgyártásában című kiállítást az AMTS Automobil és Tuning Show keretében március 17-19. között a Hungexpón – tájékoztatta a szervező Autós Nagykoalíció (ANK) az MTI-t.

    Ismertették: a G-pavilon 1700 négyzetméternyi területén több mint húsz cég és egyesület vesz részt, mintegy ötven jármű és részegység bemutatásával idézik fel a hazai járműgyártás múltját, jelenét, jövőjét, globális jelentőségét.

    A rendezvény mottója az idén „Szakemberekkel, fiatalokkal a tudatos mobilitásért, közlekedésbiztonságért, környezetvédelemért, a jövőért!”, tükrözve az Autós Nagykoalició egyik fő törekvését, az autós szakma népszerűsítését, az utánpótlás biztosításának támogatását. Az ANK jóvoltából a járműgyártás iránt érdeklődő ezer középiskolás diák ezúttal is ingyenes belépővel nézheti meg a kiállítást.

    A kiállítás a 15. században Kocs községben készült őskocsitól kezdve végigvezet az autóipar több évszázados történelmén, és bemutatja, hogy a magyar szakemberek milyen megoldásokkal segítették az autóipar fejlődését. Az idén sem hiányozhat a kiállításról a Galamb József által tervezett Ford T-modell, és először lesz látható nyilvánosan az egyetlen muzeális Ikarus terepjáró, valamint több Csepel márkájú, szigetszentmiklósi gyártású Laplander. Kiállítanak drónokból álló légiflottát, vízi járművet, muzeális és újmentő-, tűzoltó-, rendőrautókat, a Magyar Közút speciális gépeit, a Volánbusz járműveit, valamint a rendszerváltás óta Magyarországon gyártott modelleket. Bemutatkozik a sikeres magyar autóversenycsapat, az M1RA, valamint a BME Formula Racing Team magyar 4WD-elektromos-autonóm Formula versenyautója is.

    A szervezők a gyerekekre is gondoltak, ők interaktív minivárosban elektromos járművekkel próbálgathatják a biztonságos autózást és motorozást.

    A közleményben tájékoztatnak arról is, hogy a kiállítás ötletgazdája, Knezsik István,az Autós Nagykoalíció elnöke az AMTS keretében fogja átadni az idei Év magyar autója díjait.

  • Bucsi Attila: Nem a 100 százalékos idény a lényeg

    Bucsi Attila: Nem a 100 százalékos idény a lényeg

    Páratlan bravúrt ért el 2022-ben a M1RA autóversenyzője, Bucsi Attila, aki a Swift Cup Europe összes idei futamát megnyerte, hatszor a fordított rajtrácsról az élre küzdve magát.

    A még mindig csak 15 éves bajnok azonban nem 100 százalékos idényekben gondolkodik. Sőt mint a vele készült interjúban elmondta, azt sem bánná, ha jövőre nem ismételné meg ezt az eredményt, de cserébe továbbra is tanulni, fejlődni tudna. Mert most az alapokon dolgozik, hogy ha egyszer eljutna egy világszintű bajnokságba, oda felkészülten érkezzen meg.

    – Közvetlenül az idényzáró után még nem tudtad igazán felfogni, hogy mit jelentett 100 százalékos teljesítménnyel zárni az idényt. Néhány hét elteltével sikerült feldolgozni a sikert?

    – Hihetetlenül boldog és büszke vagyok, de minél több idő telik el és minél többet gondolkodom a szezonon, egyre inkább azt érzem, hogy már túl vagyok az eufórián. Tavaly például sokkal tovább tartott a jó szereplést követő különleges érzés, most viszont ha igazán őszinte akarok lenni, akkor az év második felétől kezdve már titkon elvártam saját magamtól ezt a teljesítményt, így a meglepetésfaktor a végén nem volt olyan nagy.

    – Szőrszálhasogatásnak tűnhet egy ilyen év után, de volt olyan manőver, amit utólag máshogy csinálnál?

    – Persze, mindig van olyan helyzet, amit jobban is meg lehetett volna oldani. Idén nagyon örültem annak, hogy sikerült elkerülni a nagyobb baleseteket, tudtam vigyázni az autóra, nem esett rajta jelentős kár. Ugyanakkor volt egy eset rögtön az első hétvégén, a Salzburgringen, ahol egy túlságosan is bátor előzést kíséreltem meg, amiből az lett, hogy le kellett vágnom a sikánt, és átszánkáztam a sóderágyon. Az egész idény alatt ez okozta a legnagyobb kárt az autón, és ezt a helyzetet biztosan máshogyan csinálnám, mert felesleges kockázatot vállaltam.

    – Nézzük a másik oldalt: melyik manőveredre vagy a leginkább büszke?

    – Összesen hatszor rajtoltam idén a fordított rajtrács miatt a nyolcadik helyről, ahonnét sikerült az élre állnom, tehát volt részem akcióban, nehéz is lenne egyet kiemelni. Inkább egy eredményt mondanék, ami tulajdonképpen a fordulópontot jelentette számomra. A Red Bull Ringen rendezett második futam volt az, aminek a megnyerése után valami átkapcsolt az agyamban. Előtte már megnyertem három versenyt, de azok közül csak egy volt fordított rajtrácsos győzelem, és addig azt hittem, hogy egyszerűen csak volt egy szerencsés sorozatom. A Red Bull Ring nem könnyű pálya, a vonalvezetése szinte kísérti a baleseteket, és nem gondoltam, hogy ott képes lehetek nyerni a nyolcadik helyről rajtolva. Amikor mégis sikerült, az olyan önbizalmat adott, ami megváltoztatta a hozzáállásomat a szezon hátralévő részére. Már elhittem, hogy meg tudom csinálni, és nem lehetetlen minden alkalommal a győzelemért küzdeni.

    Bucsi Attila, M1RA
    Fotó: M1RA Motorsport

    – Ha kicsit eltávolodunk az eredményektől, miben tudtál fejlődni az elmúlt évadban?

    – A mezőnyben való helyezkedés, a váratlan helyzetekre való reagálás volt az, amiben egyértelmű előrelépést éreztem magamon, ennek is köszönhető, amit már említettem, hogy az autónak kevés baja esett idén. Ebben nagyon sokat jelentett az a munka, amit év közben elvégeztem a M1RA Esport-csapatával, rengeteg versenyen indultunk, és a szimulátorozás jól felkészít a versenyhelyzetekre. Gyorsnak lenni önmagában sem egyszerű, de úgy gyorsnak lenni, hogy közben vannak körülötted húszan a pályán, akiknek nem kellene nekimenni, azt tanulni kell. Ebben a tapasztalatgyűjtésben az online versenyek is sokat segítenek.

    – Hogy érzed, gyorsulni is tudtál?

    – Inkább azt mondanám, hogy kiegyensúlyozottabban tudom hozni a gyors köröket. Tavaly már tudtam gyors lenni ezzel az autóval, de míg akkor egyszer-egyszer kerültem a határ közelébe, addig idén tízből tízszer képes voltam erre, függetlenül attól, hogy közben már kopott a gumi. Ez a tanulási folyamat nagyon izgalmas, élvezem.

    – Magasra tetted a lécet a jövőre nézve.

    – Remélem, hogy 2023-ban még többen leszünk a rajtrácson és még erősebb lesz a mezőny. Azt sem bánnám, ha nem tudnám megismételni a 100 százalékos idényt, ha közben kihozom magamból a maximumot a pályán, mert az azt jelentené, hogy tovább emelkedik a színvonal. Emlékszem, hogy amikor bemutatkoztam a bajnokságban, még tartottam a nagyon gyors pilótáktól, és bár 15 évesen nem mondhatom azt, hogy tapasztalt versenyző vagyok, de már négy éve szerepelek a bajnokságban, és vágyom a minél kiélezettebb csatákra. Nem az a fontos, hogy minden futamot megnyerjek, hanem az, hogy minél többet tanuljak, amihez a lehető legtöbb helyzetet meg kell tapasztalni. Azt szeretném, hogy ha egy nap eljutunk egy nagyon erős bajnokságba, akkor oda felkészülten érkezzek meg. Most az a feladatom, hogy biztos alapot építsek, ezen dolgozunk.

  • Bucsi Attila számára már nem lehet más a cél, mint a győzelem

    Bucsi Attila számára már nem lehet más a cél, mint a győzelem

    Több mint egy hónapos szünet után Szlovákiában folytatódik a hétvégén a Swift Cup Europe-szezon, amelyben a M1RA autóversenyzője, Bucsi Attila eddig mind a hat futamot megnyerte idén. A HUMDA Academy közreműködésével versenyző pilóta a héten ünnepelte a 15. születésnapját, és ott folytatná, ahol legutóbb a Hungaroringen abbahagyta. 

    A Swift Cup Europe harmadik fordulóját július 8-10-én rendezték Mogyoródon, ami után eredetileg a horvátországi Grobnikba látogatott volna a mezőny, ám ez a forduló szervezési nehézségek miatt elmaradt. Így tehát a tervezetthez képest hosszabbra nyúlt a nyári szünet a hétvégén sorra kerülő slovakiaringi forduló előtt. 

    – Sokkal több időt töltöttem a pihenéssel, mint általában szoktam, de úgy éreztem, most erre volt szükségem. A szimulátorozást a múlt héten kezdtem meg, és ezen a héten a versenyig már intenzíven készülök – árulta el Bucsi Attila. 

    A M1RA színeiben a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző tehetség most már évről-évre visszatérő vendég a Slovakiaringen. 

    – Felemás emlékeim vannak a pályáról – elevenítette fel Attila. – Tavaly az első futamon a pole pozícióból rajtoltam, de egy technikai hiba miatt nem tudtam nyerni. A második versenyen pedig a hetedik helyről rajtoltam, de az ötödik helyért küzdve egy baleset miatt kiestem. Ezzel szemben 2020-ban nagyszerűen sikerültek a szlovákiai fordulók, abban az évben kétszer is ide látogattunk. Itt szereztem meg az első abszolút győzelmemet a bajnokságban, másodjára pedig mindhárom futamot sikerült megnyernem. 

    Bucsi Attila az eddigi hat futamból hatot nyert meg a Swift Cup Europe-ban, és ez az irigylésre méltó eredménysor meghatározza a céljait a Slovakiaringre. 

    – Maga a pálya első ránézésre unalmasnak tűnhet, de mivel olyan széles, hogy négy-öt autó is elfér egymás mellett, ráadásul a hosszú egyenesek miatt a szélárnyéknak is nagy jelentősége van, kifejezetten izgalmas versenyek alakulnak ki. Az idény eddigi részéből kiindulva már nem lehet más a célom, mint az időmérőn és mindkét futamon is nyerni. Már látom, hogy ez lehetséges – fogalmazott a HUMDA Academy pilótája. 

    A M1RA másik fiatal versenyzője, Csermely Móric legutóbb küzdelmes hétvégét zárt a Hungaroringen, ahol egy váratlan műszaki probléma miatt ki kellett hagynia az időmérőt. 

    – Próbáltuk levonni a tanulságokat a hungaroringi hétvégéből, ahol a műszaki probléma mellett én is hibáztam a második futamon. Szimulátoron és videoelemzésekkel készültünk a Slovakiaringre, próbálok fejlődni – jelentette ki Csermely Móric. 

    A Swift Cup Europe mezőnyében az első idényét töltő versenyző a junior és a magyar értékelés harmadik helyén áll jelenleg, a Slovakiaring pedig nem teljesen ismeretlen számára. 

    – Egyszer jártam ezen a pályán, ralikrosszban nyertem itt, de a mostani verseny teljesen más lesz. Az a cél, hogy tartani tudjam az élmezőny tempóját, minél jobban le tudjam követni Attilát – tette hozzá Móric. 

    A Swift Cup Europe szlovákiai fordulójának a programja: 
    Szombat 

    8.00 – Szabadedzés 

    16.30 – Időmérő 

    Vasárnap 

    9.55 – Első futam 

    16.25 – Második futam