Címke: Lucas di Grassi

  • Az igazság pillanata – Lucas di Grassi Formula-E pilóta teszteli a szériaközeli RS e-tron GT prototípust

    Az igazság pillanata – Lucas di Grassi Formula-E pilóta teszteli a szériaközeli RS e-tron GT prototípust

    Sajtóközlemény: Késő nyári nap, Neuburg an der Donau: az Audi Versenysport-kompetenciaközpontjának épülete előtt négy férfi gyűrűjében egy szériaközeli RS e-tron GT áll. Lucas di Grassi, az Audi Sport ABT Schaeffler csapat Formula-E pilótája és a 2016/17-es szezon bajnoka épp az e-tron GT három fejlesztőjével értekezik: Dennis Schmitz az Auditól, Jaan-Mattes Reiling az Audi Sport GmbH-tól, míg Christian Schröder az Audi leányvállalatától, a PSW fejlesztőpartnertől érkezett.

     Lucas di Grassi vérbeli profi – a volán mögött és a pályán kívül egyaránt. A brazíliai születésű, ma Monacóban élő szakember 2012 óta az Audi pilótája, s 2014-ben ő nyerte az akkor még új Formula-E sorozat első futamát, három évvel később pedig az Audi Sport ABT Schaeffler csapat színeiben már a bajnoki cím következett. Harminckétszer állhatott fel di Grassi az elmúlt hat évben az Audi versenyzőjeként a dobogóra, amivel az elektromos versenysorozat legsikeresebb pilótája.

    Ugyancsak kiemelkedő teljesítmény jellemzi az RS e-tron GT prototípust, amely egyéni stílusú Gran Turismo modellként egészen különleges menetteljesítményekkel szolgál RS-változatában. A szériaközeli RS e-tron GT a márka prémium-mobilitásának kiváló példája, amely maradéktalanul megfelel az ügyfelek High Performance igényeinek. Dinamikája, precizitása és magasfokú hatékonysága a márka jövőjét meghatározó, karakteres előfutárrá avatja.

    A profi pilóta szintén jóval a versenysporton túlmutatóan gondolkodik. Lucas di Grassi a tiszta levegő nemzetközi ENSZ-nagykövete, aki számára a műszaki fejlesztés és a hosszú távon fenntartható klímavédelem magától értetődően tartozik össze. A monacói technika-rajongó természetesen az Audi következő elektromosautó-projektje, vagyis az e-tron GT iránt is érdeklődik. Neuburgban lehetősége nyílt a tisztán elektromos hajtásrendszerű prototípust már RS-modellként a tesztpályára vinni, ami Dennis Schmitz, Jaan-Mattes Reiling és Christian Schröder fejlesztők számára az igazság pillanata. Sikerrel valósítja meg a versenyző véleménye szerint a szériaközeli RS e-tron GT azon célokat, amelyekre törekedtek vele?

    Dennis Schmitz: Nos, Lucas, mit szólsz hozzá az első öt kör után?

    Lucas di Grassi: Élvezetes autó! Egy ilyen Gran Turismo természetesen egészen más, mint a versenyautó, mégis sok a hasonlóság, különösen az intenzív gyorsulás, ami nálunk már régóta teljes mértékben rendelkezésre áll. Nulláról százra egyértelműen négy másodperc alatt, még az ötödik körben is – hogy csináltátok ezt?

    Christian Schröder: Te is tudod, hogy az erőteljes és reprodukálható teljesítményleadáshoz hatékony hőmenedzsment szükséges. Az e-tron GT két külön hűtőfolyadékkört tartalmaz az eltérő hőmérsékleti szinteken működő műszaki komponensei számára. A kisebb hőmérsékletű a nagyfeszültségű akkumulátort temperálja, míg a melegebb az elektromos motorokat és a teljesítményszabályzó elektronikákat látja el. Emellett az utastér számára is rendelkezésre áll egy-egy hűtő- illetve fűtőkör, amelyek a versenyautódban valószínűleg nincsenek.

    Dennis Schmitz: Ezt a négy folyadékkört szelepek segítségével rugalmasan kapcsolhatjuk össze, például a beltér magas hatásfokú hőszivattyújaként. A legmagasabb igényeket azonban kétségkívül a nagyfeszültségű alkatrészek nagy terhelés melletti, valamint az akkumulátor egyenáramú gyorstöltés alatti hűtése támasztja. Végül is 270 kW teljesítményről beszélünk, ami tekintélyes mennyiségű hőt termel.

    Di Grassi: Kifinomult megoldások! Ennyi csúcstechnikával az e-tron GT hűtése még innovatívabb, mint a Formula-E versenygépem. A hőmérsékletek természetesen még extrémebbek a Formula-E-ben, ezért hűtjük töltéskor az akkumulátort szárazjéggel is aktívan a külső hőmérséklet alá. Verseny közben így nagyobb mozgástér állhat rendelkezésünkre a rendszer-hőmérséklet tekintetében, ott ugyanis a teljes terhelés és a rekuperáció közötti állandó váltásokkal igencsak megterheljük a hajtásrendszert, ami természetesen felhevíti az akkumulátort és energiát von el. Minél szélsőségesebbek a körülmények, annál jobban kell figyelnem a hatékonyságra és úgy osztani be az áramellátást, hogy az utolsó körökre is maradjon elegendő energia.

    Jaan-Mattes Reiling: Az előrelátás nálunk is fontos, még ha más szinten is. Különleges funkciót alkalmazunk annak biztosítására, hogy a vezető a lehető legnagyobb teljesítménnyel tölthessen útjai során. Amikor az autó nagy távolságot tesz meg aktív navigációval, az e-tron útvonaltervező javaslatokat tesz a töltés helyére. Nagyjából fél órával a kiválasztott töltőállomás elérése előtt a hőmenedzsment megkezdi az akkumulátor előzetes temperálását, pontosan pillanatnyi töltöttségi szintjének és a töltőpont teljesítményének megfelelően.

    Az Audi e-tron GT szokatlanul rövid fejlesztési folyamat során született. Formaterve már nagyon korán véglegessé vált, részben azért is, mert az Audi a fizikai modelleket messzemenőkig virtuálisakkal váltotta fel. A fejlesztés folyamata kimondottan egyszerű volt, a döntéseket gyorsan és rövid úton hozták meg. Az Audi vezetése alatt a PSW végezte a munka számos fontos szakaszát, míg az Audi Sport GmbH a futóműhangolásért felelt, amit Lucas di Grassi különösen megdicsért.

    Di Grassi: Különösen tetszenek az irányíthatósági tulajdonságok. Azt mondjátok, hogy az autónak Gran Turismo modellként is színvonalas kényelemmel kell szolgálnia, versenyzőként azonban ez nem igazán téma számomra. Ám a vonóerőátadási képességek és a pontosság, amellyel az autó a kanyaríveken halad – nos, ez már valóban mély benyomást kelt.

    Reiling: Köszönöm Lucas, ennek örülök! A fejlesztés során minden erősségünket egyfajta harmonikus összképpé próbáltuk összeállítani, a technikák tekintetében pedig igazán bőséges kínálatból válogathattunk. Az itt alkalmazott háromkamrás légrugózás például a legszínvonalasabb megoldás a maga területén, amely lágy alaprugózást tesz lehetővé, nagy szabadságot biztosít a hangoláskor, a karosszéria pedig különböző magasságokba állítható be vele. Mindenekelőtt azonban tökéletesen együttműködik a szabályozott lengéscsillapítókkal. Mindkét rendszert a központi futómű-szabályzóegység irányítja, s az Audi drive select menetdinamikai szabályzórendszer segítségével többféle üzemmódban is működtethető. Neked természetesen a „legélesebb” programot állítottuk be.

    Schmitz: Ügyfeleink gyakorlatilag a ma rendelkezésre álló összes korszerű technikát megkapják az e-tron GT révén. Ezek közé tartozik az összkerékkormányzás is, amely kis sebességnél a dinamika növelése érdekében az elsőkkel ellentétes irányba, míg nagyobb tempónál a stabilitás szolgálatában az első kerekekkel megegyező irányban fordítja be a hátsó kerekeket. Az első kerekek kormányzása sportosan közvetlen, de nem túl „hegyesre” áttételezett, mivel ez is Gran Turismo filozófiánk jellemzője.

    Di Grassi: Az RS e-tron GT prototípus emellett nagyon jól is fékezhető, erőteljesen és pontosan adagolhatóan. Egy ekkora elektromos autónál ezt bizonyosan nem volt könnyű kifejleszteni …

    Schröder: Te a szénszálerősítésű kerámia féktárcsákkal szerelt, szériaközeli RS-modellt vezetted, amelynek fékei a jelenleg elérhető legjobbak közé tartoznak. Az e-tron GT alapkivitelében acél féktárcsákkal készül, extrafelszerelésként pedig a fékteljesítményt növelő, volfrámkarbid-bevonatú tárcsák is rendelhetők. Emellett pedig az Audi által valaha kínált legszebb könnyűfém keréktárcsákat szereltük rá, a magam részéről vonzó dizájnja és igényes gyártástechnológiája okán a nagyméretű, 21 colos modellt találom a legizgalmasabbnak. Aerodinamikailag a 20 colos dizájn a legjobb, míg az első kerekek 19 colos tárcsái egyenként mintegy 12,5 kilogrammot nyomnak csupán, valódi előnyökkel szolgálva az irányíthatósági tulajdonságok, ám mindenekelőtt a fogyasztás és a hatótáv tekintetében.

    Energiafogyasztás – kulcsszó, amely iránt Lucas di Grassi is mindig érdeklődik, s korántsem csupán hivatásos Formula-E versenyzőként, hanem a műszaki fejlesztés támogatta klímavédelem képviselőjeként is. E téren ugyanazt a filozófiát képviseli, mint az AUDI AG: az elektromos mobilitás a helyes út a hosszú távon fenntartható mobilitás jövője felé – ha a felhasznált elektromos áram megújuló energiaforrásokból származik. Az ENSZ szervezetében di Grassi a tiszta levegő nagykövete, míg Brazíliában vállalkozóként is elkötelezett az új technológiák iránt. Szülővárosában, São Paulóban, a „Zero Summit” technológiai kongresszust hívta életre.

    Di Grassi: A 2010-es évek elején a Formula-E elindításában is segédkeztem, mivel egyértelmű volt számomra, hogy az elektromos autóké a jövő – utcán és versenypályán egyaránt. S minél előrébb halad e fejlődés, annál inkább önmagáért beszél.

    Reiling: Immár évek óta ugyanazon sikertörténet részesei lehetünk. 2017-ben az első német gyártóként jelentünk meg gyári háttérrel a Formula-E sorozatában, hogy megmutassuk, milyen dinamikus, lenyűgöző és érzelemdús is lehet az elektromos autózás.

    Schmitz: A versenysportból szériajárműveink fejlesztése is profitál, ahol az átalakulás élén szeretnénk járni. 2025-ig az Audi összesen mintegy harminc új, tisztán elektromos és hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) modellel jelenik meg a piacon, miközben minden modellsorozatában kínál majd elektromos változatot. Természetesen csakis a „tiszta árammal” táplált elektromos mobilitás tartható fenn valóban hosszú távon. A hosszú távú fenntarthatóság egyfelől alapvető megközelítésünk, másfelől további sikereink alapfeltétele.

    Schröder: Lucas, sokat járod a világot és más kontinensek környezeti problémáit is ismered. 2019-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete képviseletében voltál Új-Delhiben, ahol a „The Race for Clean Air” című dokumentumfilmet forgattad. Miről szólt?

    Di Grassi: Egyfajta gondolatébresztőnek szántam, mindannyiunk ösztönzésére. Új-Delhi azon városok egyike, ahol a legmagasabb a levegőszennyezés, s ha ott sikerül megoldásokat találni, illetve alkalmazni a környezet hatékonyabb védelmére, akkor mindenhol lehetséges. Szilárd meggyőződésem, hogy a hosszú távú fenntarthatóságnak a technikán és az innováción kell alapulnia, mert csakis akkor érvényesülhetnek a hosszú távon fenntartható megoldások, ha nem kompromisszumot, hanem jobb megoldást jelentenek.

    Öt megállapítás az RS e-tron GT modellről Julius Seebachtól, az Audi Sport ügyvezető igazgatójától

     „Az Audi Sport a High Performance képviselője, a versenysportban és az utcán egyaránt. Egyértelmű elektromos startégiát követünk a nagyteljesítményű modellek piaci szegmensében, a szériaközeli Audi RS e-tron GT pedig az Audi e-offenzívájának sportos és technikai csúcsa.”

    „A hajtásrendszerek elektromossá alakítása jövőbemutatóvá teszi portfoliónkat és magával ragadja ügyfeleinket! Az Audi e-tron GT a márka érzelmekben rendkívül gazdag imázshordozója, egyben első tisztán elektromos High-Performance modellünk alapja.”

    „A szériaközeli Audi RS e-tron GT mérföldkő számunkra – belépés a tisztán elektromos RS-világba és egyértelmű állásfoglalás a szén-dioxid-klímacélokról.”

    „Az RS-modellek az Audi legsportosabb és érzelmekben leggazdagabb modelljei. Egyaránt a legerősebb motorok, a legmagasabb fokú dinamika és a legélvezetesebb vezetés jellemzi őket – s mindez abszolút mindennapos használhatóság mentén. Az RS e-tron GT prototípussal immár az elektromos korszakba emeljük át e különleges karaktert, egyfajta forradalomként itt nálunk, a High Performance szegmensben.”

    „Számunkra, az Audi Sportnál, a szériaközeli Audi RS e-tron GT jelenti a belépést a tisztán elektromos RS-világba, amellyel ugyanakkor azon ígéretünket is beváltjuk, hogy a jövőbeni RS-változatok időben gyorsabban követik az alapmodelleket. Ez a High Performance – a csapatban és a termék tekintetében egyaránt!”

  • A DTM-bajnok Rast megkapja az Audi ülését az Formula E-ben is

    A DTM-bajnok Rast megkapja az Audi ülését az Formula E-ben is

    Az Audi Sport ABT Schaeffler bejelentette, hogy Lucas di Grassi mellett a DTM-bajnok, René Rast vezeti majd a két autót a Formula E hetedik szezonjában.

    Di Grassi az eddigi összes Formula E versenyt az Audi színeiben teljesítette, egy bajnoki címe mellett 10 győzelme van. És nem mellesleg ő tarja a legtöbb pont és legtöbb dobogó rekordját is.

    Az előző idényben a brazil volt az egyedüli, aki mindent versenyt befejezett, valamint bajnoki hatodik helyével most először végzett az első hármon kívül.

    „Mindent megéltem ebben a hat szezonban: nagy sikeresek és kudarcokat, elképesztő érzelmeket. De a legjobb még hátravan, hiszen most már világbajnokság lett a sorozatból.”

    „Mindent beleadok majd, hogy jövőre enyém legyen ez a cím.” – szögezte le Lucas di Grassi.

    Tavalyi csapattársa, Daniel Abt azonban egy botrányt követően már a szezon vége előtt távozni kényszerült a csapattól.

    Helyére a többszörös német túraautó bajnokot, René Rastot hívták meg a berlini hat versenyre. Nem is teljesített rosszul, az utolsó két versenyt például egy dobogóval és egy negyedik hellyel zárta. Ezzel pedig messze túlszárnyalta az addig öt futamot lehúzó Abt teljesítményét.

    Az Audi kifejezetten elégedett lehet vele, hiszem a DTM-ben a hockenheimi szezonzáró előtt ő vezeti a pontversenyt, harmadik bajnoki címére hajtva.

    „A jó berlini teljesítményével René bebizonyította, hogy jól érzi magát a Formula E-ben. Gyors és sikeres, abszolút megérdemelten kap helyet a csapatunkban.” – indokolta a döntést Dieter Gass az Audi Motorsport főnöke.

    „Fontos nekem, hogy két olyan versenyzőm legyen, akik egymást is tudják hajszolni. Lucas és René pedig ezt fogják tenni. Lucas az egyik legsikeresebb a sorozatban, és nagyon szeretné megszerezni a második címét. René pedig kiválóan bizonyított, és a DTM-ben is évről-évre látjuk, mennyire elkötelezett.”

    „A berlini versenyek meghozták a kedvemet az FE-hez. Az, hogy Audival indulhatok egy világbajnokságban, egy újabb fejezet a karrieremben, már várom.” – tette hozzá Rast.

  • Kettős Mercedes sikerrel ért véget a Formula E hatodik szezonja

    Kettős Mercedes sikerrel ért véget a Formula E hatodik szezonja

    A Mercedes versenyzője Stoffel Vandoorne nyerte meg a Formula E szezonjának utolsó versenyét Berlinben. A belga pilóta az elektromos szériában aratott első győzelmével pedig megszerezte az egyéni bajnokság második helyét a bajnok António Félix da Costa mögött.

    Vandoorne kétszer veszítette el az első helyet a verseny során, amikor felvette az Attack Modejait. Azonban végül sikerült visszaszereznie a vezető helyét és megszerezni a győzelmet 1.3 másodperccel a csapattárs, Nyck de Vries előtt, ezzel bebiztosítva a sorozatban újonc Mercedes kettős győzelmét.

    A harmadik helyről rajtoló René Rast azonnal megtámadta Sebastien Buemit az első kanyarban és a kettejük csatája lehetővé tette Vandoorne számára, hogy már az első körben ellépjen a mezőnytől 1.6 másodpercre.

    A Mercedes belgája már a hetedik körben ellőtte az első 35 kilowattos gyorsítóját és közvetlen de Vries elé ért vissza, aki már az első körben átugrotta a harmadik helyen haladó Rastot.

    Vandoorne nem teketóriázott és már a következő körben visszavette a vezetést Buemitől, aki az Attack Mode felvétele után a harmadik helyre esett vissza. A Formula E második évének bajnoka az egyes kanyarban vette vissza a helyét de Vriestől a következő körben, azonban addigra Vandoorne már több mint egy másodpercre volt tőle.

    Vandoorne a második Attack Mode után is visszaesett Buemi mögé. Azonban az Oliver Rowland autójáról lerepülő szárnydarab miatt akár füstbe is mehetett volna a Mercedes stratégiája, ugyanis, ha be kellett volna hívni a biztonsági autót, akkor Vandoorne elveszítette volna a második Attack Modeját és azzal együtt az első helyet. Ez végül nem történt meg és Vandoorne ezt követően zavartalanul szelhette át a célvonalat elsőként.

    A belga holland csapattársa a verseny végén vette el a második helyet Buemitől, aki kis híján eltaktikázta magát energia ügyileg. A svájci mögött Rast lett a negyedik, aki számára eseménytelen volt a szezonzáró verseny.

    Ezt követően jöttek a nagy felzárkózók Sam Bird, Lucas di Grassi és Jean-Éric Vergne. Mindhárman a mezőny végéről zárkóztak fel, miután az időmérő edzésen mindhárman a mezőny végére kvalifikáltak.

    További pontszerzők: Alex Lynn, a szintén mezőny végéről érkező da Costa és Edoardo Mortara.

    A Mercedesnek ez volt az első győzelme az elektromos szériában, amivel végül sikerült megszerezniük a konstruktőri bajnokság harmadik helyét a DS Techeetah és a Nissan e.dams mögött.

  • Günther egy őrült csata végén szerezte meg a győzelmet Berlinben

    Günther egy őrült csata végén szerezte meg a győzelmet Berlinben

    A BMW-s Maximillian Günther nyerte a Formula E szuper szezonzárójának harmadik versenyét Berlinben. A német fiatalnak sikerült megelőznie a regnáló bajnok Jean-Éric Vergnet és a verseny végén kivédekeznie Robin Frijns támadását az első helyért.

    Jerome d’Ambrosi fantasztikusan kapta el a rajtot és azonnal meg is előzte Günthert az egyes kanyarban. A kettejük csatája miatt Vergne azonnal el is lépett tőlük két másodpercre. Günther azonban nem teketóriázott és már a második körben visszavette a második helyét és nyomban a DS Techeetah franciája után eredt.

    Egészen sokáig megúszta a mezőny baleset nélkül, azonban a tizenegyedik körben egy hatalmas tömegbalesetnek lehettünk szemtanúi. Alexander Sims Sergio Sette Camarat próbálta meg kifékezni a kilences kanyar sikánjában, azonban a brazil elfékezte magát és megforgatta James Caladot. Camara autója megsérült, ami miatt félre is állt, de egy nagyon rossz helyre, ugyanis Neel Jani telibe találta őt a Porschéjával. Az eset miatt természetesen be kellett hívni a biztonsági autót.

    Az újraindítást követően Vergne az első Attack Mode segítségével elkezdte kiépíteni az előnyét Güntherrel szemben. A BMW németje azonban ledolgozta a hátrányát és folyamatosan nyomás alá helyezte a kétszeres bajnokot, aki így több energiát fogyasztott a kelletténél.

    Günthernek végig több energiája volt Vergnenél és megannyi kísérlet után a hetes kanyarban meg is előzte őt a harmincadik körben. A kettejük csatája miatt Frijns is felzárkózott rájuk és Vergnet azonnal maga mögé utasította, hogy többlet energiájával megpróbálja Günthert is megelőzni és megnyerni a versenyt.

    Azonban az idő elfogyott és Günthernek pont sikerült begurulnia az Envision Virgin Racing hollandja előtt a célba, miután elfogyott az energiája. Mögöttük a két DS Techeetah ért célba Vergne-António Félix da Costa sorrendben.

    A kínai istálló versenyzői majdnem addig szórakoztak egymással, hogy a szintén nagyszerű versenyt teljesítő André Lotterer mindkettőjüket megelőzze. Azonban a Porsche németjének végül be kellett érnie az ötödik hellyel.

    További pontszerzők: Oliver Rowland, d’Ambrosio, Lucas di Grassi, Mitch Evans és Alexander Sims

  • Da Costa ismét nyerni tudott, egyre közelebb a bajnoki címhez

    Da Costa ismét nyerni tudott, egyre közelebb a bajnoki címhez

    António Félix da Costa komolyabb kihívás nélkül aratott egy újabb-rajt cél győzelmet a Formula E szuper szezonzárójának második versenyén Berlinben. Az immáron toronymagasan vezető bajnoki éllovas mellett Sébastien Buemi és Lucas di Grassi ünnepelhetett a pódiumon.

    A DS Techeetah versenyzője – aki tegnap is domináns győzelmet szerzett – a verseny későbbi szakaszában használta el az Attack Mode-jait, ami lehetővé tette számára, hogy tökéletesen kontrollálja az előnyét Buemivel szemben és komolyabb izgalmak nélkül szerezze meg zsinórban harmadik versenyét.

    Nyck de Vries a jó rajtjának köszönhetően azonnal meg is előzte Aley Lynnt a harmadik helyért, ami miatt a Nissan e.dams svájci versenyzőjének is néznie kellett a tükrét, nehogy ő is a holland áldozatául essen.

    Ez lehetővé tette da Costa számára, hogy azonnal meglógjon az üldözői elől. Azonban nagyon nem sikerült ellépnie, ugyanis a különbség itt állandósult, de legalább da Costának egy százalékkel több energiája volt a mögötte autózókhoz képest.

    A kilencedik körben Buemi 235 kilowattra kapcsolt, azonban nem számított a teljes pályás sárga zászlóra, amit Max Günther leszakadó szárnya miatt kellett érvénybe léptetni. Két körrel később Sam Bird is elhagyta az egyik szárnyelemét, amiért Buemi második Attack Mode-ja teljes mértékben kárba veszett.

    A harmadik és egyben utolsó ilyen fázist de Vries egyes kanyarban leparkolt Mercedes okozta. A holland pilóta hiába haladt előkelő helye, a technikai megadta magát alatta, ami miatt ismét pont nélkül maradt.

    A zöld zászlónál a DS Techeetah portugálja is 235 kilowattra kapcsolt és senki nem tudott az útjába állni, mivel volt még egy Attack Mode-ja és még a FanBoost is ott volt a kezében. A portugál végül három másodperces előnnyel látta meg a kockás zászlót és szerezte meg harmadik győzelmét az idei szezonban.

    Buemi lett a második, di Grassi pedig a harmadik, nem sokkal megelőzve a negyedik helyen célba érő Robin Frijnst.

    Ha itt is lenne nap versenyzője cím, akkor Stoffel Vandoorne a mai teljesítménye alapján nagy eséllyel pályázna rá. A Mercedes belga pilótája ugyanis a tizenharmadik helyről zárkózott fel egészen az ötödikig számos szép előzést bemutatva, beleértve egy kettős előzést is a hatos kanyarban.

    További pontszerzők: Sam Bird, Oliver Rowland, Edoardo Mortara, André Lotterrer és Jean-Éric Vergne.

    Da Costán és Vandoorneon – aki a leggyorsabb körért járó egy pontot is megszerezte – bajnoki aspiránsok csúnyán leszerepeltek ezen a versenyen is. A második helyezett Mitch Evans megint nem tudott pontot szerezni, miután csak a tizenkettedik helyen ért célba. Az összetett harmadik helyén álló Alexander Sims pedig eleve egy húsz rajthelyes büntetéssel vágott neki a versenynek akkumulátor csere miatt. A BMW britje nem is tudott az első tízben végezni. Günther pedig 11 körrel a verseny vége előtt kiesett, így da Costának immáron 67 pont az előnye a legközelebbi riválisához képest.

    Folytatás szombaton és vasárnap, azonban immáron nem a fordított, hanem a normális vonalvezetésen fognak versenyezni a pilóták.

    A verseny végeredménye:

    Pozíció Versenyző Csapat Autó Különbség
    1 Antonio Felix da Costa DS Techeetah DS 46 perc 19.412 sec
    2 Sébastien Buemi e.dams Nissan 3.090s
    3 Lucas di Grassi Audi Audi 8.296s
    4 Robin Frijns Virgin Audi 9.239s
    5 Stoffel Vandoorne Mercedes Mercedes 9.695s
    6 Sam Bird Virgin Audi 10.081s
    7 Oliver Rowland e.dams Nissan 13.897s
    8 Edoardo Mortara Venturi Mercedes 16.367s
    9 Andre Lotterer Porsche Porsche 16.893s
    10 Jean-Eric Vergne DS Techeetah DS 20.919s
    11 Alex Lynn Mahindra Mahindra 21.288s
    12 Mitch Evans Jaguar Jaguar 22.157s
    13 Rene Rast Audi Audi 22.631s
    14 Nico Muller Dragon Penske 23.579s
    15 Jerome d’Ambrosio Mahindra Mahindra 23.987s
    16 Neel Jani Porsche Porsche 26.381s
    17 Daniel Abt NIO NIO 35.424s
    18 Sergio Sette Camara Dragon Penske 35.727s
    19 Oliver Turvey NIO NIO 36.356s
    20 Alexander Sims BMW BMW 42.395s
    21 James Calado Jaguar Jaguar 52.828s
    Felipe Massa Venturi Mercedes Nem ért célba
    Maximilian Günther BMW BMW Kiesett
    Nyck de Vries Mercedes Mercedes Kiesett
  • Di Grassi: A DS Techeetah és a Jaguar egy másik dimenzióban járnak

    Di Grassi: A DS Techeetah és a Jaguar egy másik dimenzióban járnak

    Az Audi Formula E csapatának versenyzője Lucas di Grassi szerint a DS Techeetah és a Jaguár „egy másik bolygón járt” a mezőny többi csapatához képest a legutóbbi Marrakesh ePrix-n.

    A kínai istálló magabiztos rajt-cél győzelmet aratott az Észak-Afrika-i országban António Félix da Costa révén, amíg a csapattárs Jean-Éric Vergne a tizenegyedik helyről jött fel egészen a harmadikig.

    A Jaguárnál versenyző Mitch Evans pedig könnyen csatlakozhatott volna da Costához a Super Pole-ba, ha a csapat hibázott volna az időmérőn, ami miatt az új-zélandi nem volt képes mért kört futni. Evans az utolsó helyről rajtolva lett a hatodik a versenyen úgy, hogy egyszer sem volt biztonsági autós fázis a 45 perc + 1 kör során. Di Grassi is előre tudott lépni, azonban a brazil csak a hetedik helyen zárt közvetlen Evans mögött.

    „Lenyűgöző volt látni,” – mondta di Grassi Evans és a Jaguár teljesítményéről. „Szimplán gyorsabb volt és még több energiája is volt. Röviden: Mitch és a DS Techeetah mindkét versenyzője egy másik bolygón járt hozzám és az egész mezőnyhöz képest.”

    Az Audi brazilja a marrakeshi versenyt követően az ötödik helyet foglalja el az egyéni pontversenyben. Azonban az eddigi öt verseny alatt csak egyszer tudott a dobogón ünnepelni és már 29 pontos hátránya van a tabellát vezető da Costával szemben.

    „Ha az autó teljesítménye szempontját vesszük figyelembe, akkor látszik, hogy nem tartozunk az első három közé. Ráadásul már az első verseny óta az első csoportban vagyok az időmérő edzéseken, ami még nehezebbé teszi a dolgunkat, azonban még így is képesek vagyunk pontokat szerezni.

    „Most már nem rendelkezünk azzal az előnnyel, mint az elmúlt évek során,” – jegyezte meg az elektromos széria harmadik szériájának bajnoka. „A jobb teljesítmény lehetővé tette számunkra, hogy a tizenkettedik, tizenharmadik helyről könnyedén felzárkózzunk a dobogós helyekre is akár. Most ez így nagyon nehéz, de még így is szerzek pontokat, szóval sikerül fejlődnünk, akkor ott lesznek az addig szerzett pontjaim. A lehető legtöbbet szeretném kihozni abból, ami jelen pillanatban a rendelkezésünkre áll.”

    A nem túl rózsás helyzet ellenére, di Grassi elmondása szerint sokkal jobb érzés volt vezetni az Audi e-tron FE06 Marrakeshben, mint a két héttel ezelőtti Mexikóvárosi versenyen.

    „Nem hiszem, hogy kiaknáztuk volna az autókban rejlő lehetőségeket. Most egy kicsivel több idő áll a rendelkezésünkre, hogy átgondoljuk a dolgokat. Fejlődtünk Mexikó óta, ugyanis jobb tempót tudtam diktálni a mostani hétvégén Marrakeshben.

    „A versenyen se ütközés, sem baleset nem volt egyáltalán az élen, szóval magunknak kellett megszerezni a pozíciókat a pályán. Sikerült fejlődnünk, azonban még mindig nem tartunk ott, ahol a legjobb három csapat tart jelenleg.”

  • Da Costa rajt-cél győzelmet aratott Marrakeshben

    Da Costa rajt-cél győzelmet aratott Marrakeshben

    António Félix da Costa a Marrakesh ePrix-n aratott győzelmével átvette a vezetést a Formula E egyéni bajnokságában. A portugál pilóta mellett a Maximilian Günther és a szintén DS Techeetah-nál versenyző Jean-Éric Vergne állhatott fel a dobogóra.

    Az elektromos széria regnáló bajnoka egészségügyi okok miatt nem tudott részt venni a pénteki bemelegítésen és az első szabadedzésen. Azonban a kétszeres bajnok Vergne a tizenegyedik helyről rajtolva egészen a harmadik helyig tudott felzárkózni. A második hely is közel volt a számára, azonban a kevés energiája miatt lassabb tempóra kellett kapcsolnia, ami miatt a BMW-s Günther az utolsó körben meg tudta előzni őt.

    Da Costa kitűnően kapta el a rajtot, amíg a második helyről rajtoló Günthernek figyelnie kellett az érkező André Lottererre, aki már az első kanyarban elkezdte támadni őt. A Porsche német versenyzője azonban az első kör végén átvágta a sikánt és pozíciót vesztett Nyck de Vries-zel szemben. Azonban a holland fiatal nem sokáig örülhetett, ugyanis egy technikai direktíva megszegése miatt boxutca áthajtásos büntetést kapott és visszaesett a mezőny legvégére. Lotterer visszanyerte a harmadik helyet, azonban Da Costa és Günther ezalatt elhúztak a Porsche versenyzője elől.

    Mindeközben Vergne megkezdte a felzárkózást és sorra előzte meg az előtte haladókat az attack mode segítségével. A francia egészen a harmadik helyig zárkózott fel, azonban Lotterer vissza tudta őt előzni, ugyanis a német később aktiválta az attack mode-ot, ami 35 kilowatt plusz energiát biztosít a versenyzőknek 5 perc erejéig.

    Az élen Günther elkapta a DS Techeetah portugál versenyzőjét, aki a támadásnál szinte nem is védekezett a német fiatallal szemben, aki így átvette a vezetést a 15. körben. Azonban da Costa taktikai okok miatt engedte maga elé Günthert, hogy spórolni tudjon az energiájával a szélárnyék segítségével.

    A verseny ezen szakaszában aktiválta Vergne a második attack mode-ját – miután megelőzte Lotterert – és Günther nyomába eredt, akit körök múlva magam mögé is tudott utasítani egy rendkívül agresszív manőverrel.

    A regnáló bajnoknak azonban kevesebb energiája volt, mint a BMW német versenyzőjének, ami miatt nem tudott ellépni tőle és csatába kerültek egymással. Emiatt da Costa senkit sem zavartatva autózott az élen, 11 másodperces előnyt kiautózva csapattársával és Güntherrel szemben.

    A portugál pilóta végül megnyerte a versenyt, megszerezve ezzel első győzelmét ezzel első győzelmét a kínai istálló színeiben. Vergne-nek már alig maradt energiája a végére, ami miatt Günther az utolsó előtti kanyarban meg tudta előzni őt, elvéve ezzel Vergne-től a második helyet. A Günther-Vergne duó mögött pedig Sebastien Buemi ért célba a negyedik helyen.

    Edoardo Mortara lett az ötödik, szorosan a nyomában Mitch Evans-szel, aki az időmérőn elkövetett baklövést követően az utolsó helyről felzárkózva ért célba hatodikként.

    Lucas di Grassi – aki a versenyén egyszerre előzte meg Jerome D’Ambrosiot és James Caladot – lett a hetedik, megelőzve Lotterert, akinek a versenytempóján rengeteget kell javítania. Az utolsó két pontszerző helyet pedig a két brit, Oliver Rowland és Sam Bird szerezte meg.

    Pascal Wehrlein jó versenyét egy összeszedett defekt tette tönkre, Alexander Sims pedig a verseny utolsó köreiben esett vissza a mezőny legvégére pontszerző helyről.

    A verseny végeredménye:

    Pozíció Versenyző Csapat Akkumulátor Különbség
    1 António Félix da Costa DS Techeetah DS 46 perc 52.757 sec
    2 Maximilian GÜnther BMW BMW 11.427s
    3 Jean-Éric Vergne DS Techeetah DS 12.034s
    4 Sebastien Buemi e.dams Nissan 12.282s
    5 Edoardo Mortara Venturi Mercedes 15.657s
    6 Mitch Evans Jaguar Jaguar 16.335s
    7 Lucas di Grassi Audi Audi 18.706s
    8 André Lotterer Porsche Porsche 19.498s
    9 Oliver Rowland e.dams Nissan 20.126s
    10 Sam Bird Virgin Audi 20.295s
    11 Nyck de Vries Mercedes Mercedes 20.557s
    12 Robin Frijns Virgin Audi 22.373s
    13 Jerome d’Ambrosio Mahindra Mahindra 22.785s
    14 Daniel Abt Audi Audi 25.080s
    15 Stoffel Vandoorne Mercedes Mercedes 25.969s
    16 James Calado Jaguar Jaguar 26.528s
    17 Felipe Massa Venturi Mercedes 27.486s
    18 Neel Jani Porsche Porsche 44.476s
    19 Brendon Hartley Dragon Penske 49.002s
    20 Nico Muller Dragon Penske 53.075s
    21 Oliver Turvey NIO NIO 59.969s
    22 Pascal Wehrlein Mahindra Mahindra 1m13.414s
    23 Ma Qinghua NIO NIO 1 kör
    Alexander Sims BMW BMW Kiesett

     

  • Di Grassi Hamilton éttermében próbálta ki a vegetáriánus hamburgert!

    Di Grassi Hamilton éttermében próbálta ki a vegetáriánus hamburgert!

    Lucas di Grassi kipróbálta Lewis Hamilton vegetáriánus éttermét Londonban. Az Audi brazil versenyzője részt vett a Formula E által készített videóban, amiben a vegetáriánus étrend előnyire világítanak rá.

    A Formula E nem csupán egy egyszerű versenysorozat, amiben tizenkét konstruktőr huszonnégy versenyzője küzd a bajnoki címért, hanem sokkal több annál. Elektromos autókkal versenyeznek utcai versenypályákon, amiknek egyáltalán nincsen káros anyag kibocsátásuk, így nem szennyezik az adott város környezetét.

    A tiszta levegőért versenyeznek és hozzájárulnak az e-mobilitás fejlődéséhez is. És ez még nem minden, ugyanis az egészségesebb táplálkozásra is szeretnék felhívni az emberek figyelmét. Ennek szemléltetésére pedig di Grassit kérték fel, aki a Formula E YouTube csatornájának egyik munkatársával meglátogatta a Neat Burger éttermét Londonban, ami a hatszoros Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton vegetáriánus étterme. Egyébiránt a Mercedes brit versenyzője is vegetáriánus és ő is megpróbálja meggyőzni az embereket ennek előnyeiről.

    „Esküszöm neked, ez egy versenyzői diéta: növény alapú hamburger és hot dog,” – mondta nevetve a brazil versenyző. „Nem vagyok egy hamburger szakértő, azonban ez nagyon jó. Nem lennél képes kitalálni, hogy ez növény alapú vagy sem.

    Az eseményről készült videót itt tekinthetitek meg, ahol di Grassi többek között a vegetáriánus étrend előnyiről is beszél:

  • Günther őrült csatában győzte le da Costát a győzelemért Santiagoban

    Günther őrült csatában győzte le da Costát a győzelemért Santiagoban

    A BMW versenyzője, Maximillian Günther pályafutása első győzelmét szerezte meg a Formula E-ben a Santiago ePrix-n. A fiatal német versenyző parázs csatát vívott a parádés formában versenyző Antonio Felix da Costával szemben és az utolsó körben sikerült visszavennie a vezető helyet portugál riválisától.

    Günther – aki azért veszítette el az első dobogós helyezését Szaúd-Arábiában, mert a biztonsági autós fázis alatt előzött – az első győzelmét szerezte az elektromos szériában, miután neki és da Costának is sikerült átrágnia magát a poleból rajtoló Mitch Evansen.

    A rajtnál az új-zélandi Jaguar pilótának még sikerült megtartania az első helyet, amíg Günther leszorította Pascal Wehrleint apályáról a kettes kanyarban, amit a mezőny előszeretettel vágott át a verseny során.

    Az verseny elején történő események zöme a mezőny hátsó traktusában zajlottak, miközben Evans folyamatosan növelte az előnyét, majd a negyven körös verseny nyolcadik körében az első attack mode-ját is aktiválta. Az új-zélandi a második attack mode-ját meglepően korán, öt körrel később elhasználta annak ellenére, hogy nagy előnnyel rendelkezett a mögötte haladó Wehrlein előtt. Evans emiatt sebezhetővé vált, ugyanis a mögötte autózók később mentek át az aktiválási zónán, ami lehetővé teszi számukra, hogy nagyobb teljesítményen használhassák az akkumulátort.

    Így tett Günther is: 235 kilowattra kapcsolt és először Wehrleint, majd a tizenkilencedik körben Evanst is maga mögé utasította. A BMW németje a kilences kanyar külső ívén ment el a Jaguar új-zélandi versenyzője mellett.

    Eközben az élen haladók mögött a DS Techeetah duója – da Costa és a sorozat regnáló bajnoka Jean-Eric Vergne – elkezdték a felzárkózást a tíz és tizenegyedik helyről. A kínai istálló duója folyamatosan rágta át magát az előttük autózó pilótákon: először a két Mercedest, Stoffel Vandoornet és Nyck de Vriest, majd a két Venturit, Felipe Massát és Edoardo Mortarát kapták el.

    A francia bajnok ezt követően Wehrleint vette üldözőbe, majd egy pár kör múlva őt is maga mögé utasította. Azonban a regnáló bajnok balszerencse sorozata tovább folytatódott: a verseny elején összeszedett első szárny sérülése súlyosbodott és a leváló szárnyfelület folyamatosan érintkezett a bal első gumi felületével. Vergne eleinte csak pozíciókat veszített, de mivel a kerék az éles felület miatt lapos lett, a bajnok kénytelen volt boxba hajtani és feladni a versenyt.

    Da Costa – miután villámgyorsan átrágta magát Wehrleinon és Evansen – célba vette Günthert, aki pont a portugál helyére érkezett a BMW-hez. A DS Techeetahnál versenyző da Costa egy rendkívüli manőverrel vetődött be Günther mellé a pálya hátsó részén található sikánban. Azonban da Costa óriási bajba került az előzést követően, ugyanis a nagy felzárkózás miatt őrült tempót kellett diktálnia szinte az egész verseny során, ami miatt az akkumulátora túlmelegedett.

    Ennek eredményeképpen az utolsó körben lassítania kellett, ugyanis, ha az akkumulátor elérte volna a kritikus hőmérsékletet, akkor da Costa akár ki is eshetett volna a versenyből. Günther ezt kihasználva tudta visszaelőzni a portugált a tizenegyes kanyarban, akinek már nem volt esélye visszatámadni. Günther ezzel első győzelmét szerezte meg az elektromos szériában, és ez volt a BMW második sikere az idei szezonban. Günther és da Costa mellett a poleból rajtoló, Mitch Evans állhatott fel a dobogóra.

    A Mahindránál versenyző Wehrlein lett a negyedik, amíg a Mercedes duója az erős szaúdi kezdést követően újra fontos pontokat tudtak szerezni a megszerezett ötödik és hatodik helyükkel, de Vries, Vandoorne sorrendben, aki ezzel az eredményével át is vette a vezetést az egyéni pontversenyben.

    Lucas di Grassi hatalmasat mentett, ugyanis az időmérőn zűrbe keveredő brazil az utolsó helyről tudott felkapaszkodni egészen a hetedik helyig. További pontszerzők: James Calado, Felipe Massa és Sam Bird.

    Kilencen nem tudták befejezni a versenyt. Az előbb említett Vergne mellett Brendon Hartley és Edoardo Mortara verseny fejeződött be a boxutcában, igaz, utóbbi a da Costával történt kakaskodásban szerzett sérülései miatt kellett kiállnia. André Lotterer 12 kör hátrányban versenyzett, miután a verseny elején összetűzésbe keveredett a bajnoki éllovas Alexander Simsszel, aki a lökdösődés következtében ki is esett a versenyből. Lotterer csapattársa, Neel Jani sem tudta befejezni a versenyt.

    A következő versenyhétvégét Mexikóban rendezik majd egy hónap múlva, február 15-én.

  • Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Egy új évad általában minden sorozatban új erőviszonyokat hoz, egy verseny alapján még nem is kezd körvonalazódni az általános erősorrend, főleg egy olyan dinamikusan változó bajnokságban, mint a Formula E.

    A dupla forduló azonban kicsit nagyobb rálátást enged arra, melyik csapat vagy pilóta milyen formában kezdi a szezont.

    Ez nem a bajnokok hétvégéje volt

    A három bajnok közül egyedül Lucas di Grassi végzett dobogón, és rajta kívül is csak egyszer, a második futamon Jean-Éric Vergne révén szereztek pontot az eddig megkoronázott versenyzők.

    A kvalifikációkon sem sziporkáztak, az első futamon mindhárman a mezőny második feléből indultak. Igaz, másodjára száraz pályán már jobban, mentek, de Buemit kiforgatták, így a svájci eddig pont nélkül maradt.

    A csapatbajnokok közül az Audi és a Nissan is felemás fordulót zárt. Előbbi az az első futamon kallódott el, de zárt jó pozíciókban a másodikon, míg utóbbinál a pilóták szerencséje volt eltérő. Így hiába esett-kelt Buemi, Oliver Rowland megmentette a japánok becsületét.

    A Techeetah sem örülhet, mert bár másodjára két autóval is pontot szereztek, a büntetéssorozatnak köszönhették azt, és mindkét időmérő után végül utolsó rajthelyre kényszerült valamelyik pilótájuk technikai okok miatt. Ha meg akarják védeni a címüket, a megbízhatóságon még mindenképp javítaniuk kell.

    Még mindig lemaradva

    Bár nagyon fogadkoztak, hogy elmozdulnak onnan, a NIO eddig a mezőny hátsó végében poroszkált. Ráadásul Ma Qing Hua (aki a WTCR mezőnyét is erősíti) mindkétszer utolsó lett.

    Egy másik csapat, aki tavaly, és eddig idén sem szerepelt jól, az pedig a Dragon (Penske). Az amerikaiak két újonccal vágtak bele az új szezonba, a sokat tapasztalt Brendon Hartley és az eddig DTM-ben vitézkedő Nico Müller személyében.

    Lehet, hogy a tapasztalatlanság az oka, de ők is csak a büntetések révén szereztek pontot. Müller el sem tudott indulni az első futamon. Régóta várják már az előrelépést, ha két pilótájuk jobban belerázódik a ritmusba, talán sikerülhet.

    Akik jól zártak

    Úgy tűnik, a múlt szezon végi jó formáját sikerült átmentenie idén is Alexander Simsnek, aki két pole pozíciójával és egy győzelmével a nyitó esemény legeredményesebbje lett. Csapata, a BMW tavaly is erős volt itt, azonban a második forduló után beleszürkültek a mezőnybe.

    Mindenesetre biztató jel, hogy Maximilian Günther is legalább a pályán elért második helyével bizonyította, gyors volt az autó.

    Biztató formát mutatott a másik győztes, Sam Bird csapata is. Bár második futamon mindketten kipördültek, de addig pontszerző helyen haladtak, az első versenyen pedig a tavaly elképesztő szezont futó Robin Frijns révén mindkét autóval a top 5-ben zártak.

    A másodjára első szezont futó Mercedes (eddig a Venturi hajtásláncát használva HWA Racelab néven indultak az előző szezonban, idén lett igazi gyári csapatuk) pedig Stoffel Vandoorne miatt az egyetlen, akik rögtön két trófeát vihetnek haza a dobogóról.

    Az ő újoncuk, Nyck de Vries is úgy tűnik, jól alkalmazkodott az új környezethez, mindkétszer pontszerző helyen ért célba. Másodjára ugyan megbüntették, amiért végül csak 16. helyen értékelték, csapata szempontjából így is értékes pontokat szerzett.

    Maradandó a változás?

    Az eddigi élmezőnyhöz tartozó csapatok tehát nem szerepeltek annyira jól eddig. Ezzel szemben a két új gyártó, a Mercedes és a Porsche is dobogót ünnepelhetett.

    Ez persze csak a jelenlegi helyzet, az előző szezonban is változott, ki volt épp a legjobb autóban. Az új Formula E bajnokot még fölösleges keresni a sorok között, az majd a elkövetkező hónapokban dől el, ki lesz még esélyes a végén, Londonban.