Címke: Lucas di Grassi

  • Formula E: Di Grassi nyert és az élre állt

    Formula E: Di Grassi nyert és az élre állt

    Lucas Di Grassi sikerével végződött az elektromos sorozat montreali első versenye. A brazil pilóta a bajnokságban is átvette a vezetést, az eredetileg a negyedik helyen végző Buemitől, akit azonban utólag kizártak.

    Nem indult jól Buemi számára a hétvége. Az egyik szabadedzésen egy komoly balesetet szenvedett, ami miatt rommá tört az autója. Az időmérőre sikerült összerakni, de a pole pozícióért folytatott harcban ezúttal alulmaradt brazil riválisával szemben. Nem örülhetett sokáig a második helynek, ugyanis az autójában akkumulátort kellett cserélni, így kapott egy tízhelyes rajtbüntetést.

    A versenyen tovább folytatódott a svájci vesszőfutása. Pokolian rossz első kört teljesített, aminek a végén csak a 17.helyen állt. Innen kellett felkapaszkodnia. A 35 körös verseny 15. körében már felért a pontszerző helyre, amikor Nick Heidfeld balesete miatt egész pályás sárga zászló volt érvényben.

    Nem sokkal később utolérte Di Grassi csapattársát Abtot, és együtt érkeztek a bokszutcába. Abt eléggé lelassított, Buemi kis híján belement hátulról. A svájci integetett is a németnek, mert szerinte szándékosan tartotta őt fel.

    Az autócserék után előbb Turveyt majd Evanst is maga mögé utasította. Ezután sokat segített neki José Maria Lopez. Az ex túraautó világbajnok falnak csapta az autóját, ami után a biztonsági autó is a pályára hajtott. Az újraindítás után csapattársa Prost mögött volt, aki jó csapattárshoz méltóan elengedte őt. Nem sokkal később egy újabb pozíció hullott az ölébe: Felix Rosenqvist is találkozott a fallal. Buemi ekkor már a negyedik volt. A dobogó és közte már csak Sarrazin állt. Az ő eszén viszont nem tudott túljárni, azt azonban meg kell jegyezni, hogy több kanyaron keresztül egymás mellett haladtak és össze is értek, de mindketten tudták folytatni a versenyt. (A futam után a Renault versenyzője elég dühösen kérte számon a francia pilótát az eset miatt).

    Az utolsó körökben Vergne megközelítette az addig nyugodt versenyt teljesítő Di Grassit, helycsere a leintésig azonban már nem történt. Az Abt versenyzője ezzel a sikerével összetettben megelőzte Sebastian Buemit, aki negyedik lett.

    Ezzel azonban még nem volt vége a napnak. A futam után ugyanis kizárták a címvédőt. A versenyirányítás hivatalos indoklása szerint az autója nem érte el a minimum súlyhatárt, ezért diszkvalifikálták a futamról.

    A vasárnapi utolsó fordulónak így Di Grassi 18 pontos előnnyel vághat neki.

  • New Yorkban a Madár volt az ász

    New Yorkban a Madár volt az ász

    Több mint egy évvel legutolsó győzelme után Sam Bird a biztonság kedvéért kettőt is behúzott a Formula-E New York-i duplafordulóján.

    Észak-Amerikában pengeti záróakkordjait az FE 2016/17-es szezonja: az USA és Kanada közül elsőként az előbbibe látogatott el a mezőny a múlt hétvégén. A két versenyt egy Brooklynban kialakított pályán rendezték a Hudson folyó partján, és habár a közvetlen környezet önmagában is hatalmas izgalommal töltötte el a versenyzőket és újságírókat egyaránt (elég csak végiglapozni a Twitteren az #NYCePrix hashtaggel ellátott tweeteket, hogy lássuk, mekkora hatással volt egy New York-i kiruccanás a sport népszerűségére és megítélésére), a versenyek előtti periódust mégsem ez dominálta. Sok versenyző számára ez volt az ominózus ‘fekete hétvége’, amikor – mindenféle baráti megegyezés ellenére – ütközött az FE brooklyni hétvégéje a WEC nürburgringi versenyével.

    Mivel néhányan párhuzamosan versenyeznek a két szériában, komoly döntéseket kellett hozni, amelyek kihatással voltak a hétvége alakulására és a világbajnokság állására is. Az érintettek José María López, az éllovas Sébastien Buemi és a később trófeákat halmozó Sam Bird voltak; ám míg a Ferrari elengedte Birdöt New Yorkba, a Toyota már nem volt ennyire nagylelkű Buemivel és Lópezzel, akiknek Németföldön kellett maradniuk a hatórás versenyre. Itt volt tehát a hatalmas lehetőség Lucas di Grassi előtt, hogy a duplaversenyes fordulót kihasználva ledolgozza hátrányát Buemivel szemben, vagy esetleg meg is előzze – ez végül nem igazán jött össze neki, de ennyire ne szaladjunk előre, elsőnek beugrópilótákat kell kerítenünk a DS Virginhez és az e.damshoz.

    A motorsportokban jártas rajongóknak nem kell külön bemutatnunk a két FE-debütánst: Buemi helyét az e.damsnál a Japánba „száműzött” Pierre Gasly vette át, míg Sam Bird csapattársaként a DS Virginhez Alex Lynn érkezett, aki szombati szenzációs pole-jával hozzátette a maga részét a DS hétvégi dominanciájához. Brooklyn a versenyen már nem kegyezett ennyire félnévhasonmásának: Lynn nem tudta tartani a tempót és folyamatosan csúszott hátrafele, így a csapat kénytelen volt megkérni, hogy álljon félre Bird elől, egy technikai probléma miatti kiesés okán pedig még a kockás zászlót sem láthatta meg.

    New York, FE, Brooklyn
    Sokan kiélvezték New York csillogását

    Bird nem hagyta, hogy a DS becsületén ekkora csorba essen, és egy végső kétkörös sprintversenyt is túlélve megszerezte idei első győzelmét Jean-Éric Vergne és Stéphane Sarrazin előtt. A sprintversenyt egy kései safety caros fázisnak köszönhetjük, amelyet a Mahindrák miatt kellett beküldeni; Felix Rosenqvist és Nick Heidfeld erős pozícióban autóztak a verseny egészében, ám lényegében egyetlen körön belül mindkét autójukat elvesztették, a pályán ragadt Mahindra pedig elég volt a versenyirányításnak egy safety carhoz. A negyedik helyen di Grassi végzett, a legszebb felzárkózást azonban Gasly mutatta be, aki a rajtrács 19. helyéről indulva egészen a hetedikig jött fel.

    A győzelem úgy tűnt, szárnyakat adott Birdnek, aki a következő nap (helyi idő szerinti) délelőttjén megszerezte a pole pozíciót, amelyet a versenyen egy aprócska oda-vissza előzéstől eltekintve végig megtartott, hogy ellentmondást nem tűrően, 11.3 másodperces előnnyel megnyerje a második brooklyni versenyt is. Mögötte ezúttal a szombaton szerencsétlenséggel sújtott két Mahindra végzett Heidfeld-Rosenqvist sorrendben, amely utóbbi úgy fogalmazott a versenyt követően, hogy Bird „a második etaptól kezdve más ligában játszott”. A másik DS-ben Lynn nem tudta megismételni előző napi meglepő teljesítményét, és csak a 17. helyen hozta be az autót, Gasly viszont előrelépett egy kicsit és a negyedik hely bűvöletében az időmérőn és a versenyen is ezt a pozíciót szerezte meg – habár nem sok híja volt, hogy az utolsó körben a két Mahindrával folytatott csatája következtében kiessen, de a falak érintését követően a sérült autóval is bevánszorgott a célba.

    A bajnokság szempontjából legérdekesebb momentum azonban di Grassi ötödik helyen való leintése volt, aki így 10 pontra csökkentette hátrányát Buemivel szemben a montréali, szintén két versenyből álló szezonzáró hétvége előtt. Hétvégi teljesítményének köszönhetően Bird elérte, hogy még vele is bajnokesélyeként kelljen számolni Kanadában; habár az igazsághoz hozzátartozik, hogy összesen már csak 58 pontot lehet szerezni, a britnek pedig 57 pont a hátránya. Reálisan nézve tehát ismét egy Buemi/di Grassi párharcra lehet számítani Montréalban, amelyet senki ne hagyjon ki annak ellenére sem, hogy pont az F1-es Magyar Nagydíj hétvégéjére esik.

  • Gyári csapatként folytatja tovább az Audi a Formula-E-ben

    Gyári csapatként folytatja tovább az Audi a Formula-E-ben

    Az Audi hivatalosan is bejelentette, hogy a következő Formula-E szezontól kezdődően gyári istállóként lesznek jelen, a jelenlegi partnercsapatuk, az Abt istálló helyét fogják átvenni a rajtrácson, és Audi Sport Abt Schaeffler néven folytatják a továbbiakban.

    A német gyártó már tavaly megszellőztette, hogy szeretnék jobban kihasználni a Formula-E adta lehetőségeit a jövőbeni elektromos megoldásaik miatt.

    „Az elmúlt hónapokban egyre jobban támogattuk a Formula-E-t, legyen szó versenyről, fejlesztésekről, és egyéb tevékenységről.” – nyilatkozta az Audi vezetőségének egyik tagja, Dr. Peter Mertens.

    „Az Audi lesz az első német autógyártó, aki gyári csapatot fog indítani az elektromos sorozatban. A mi cégünk elkötelezett híve az elektromos technológiának, legyen az versenyzés vagy utcai autók.”

    Az Audi motorsportért felelős vezetője Dieter Gass felelős nagyban ezért a döntésért, és ő lesz a vezetője az új projektnek is.

    „A Formula-E az a sport, ami az egyik leglátványosabb motorsportos eseményt nyújtja a városok szívében. Az elektromos technológia nagyszínpada, ami a jelenkor legérzékenyebb kérdése. A jelenlegi szezon is nagyon izgalmas, megjósolhatatlan, hogy ki lesz idén a bajnok.”

    Az Audi már a széria elindítása óta jelen van, az Abt partnereként. A következő idénytől gyakorlatilag minden marad a jelenlegi felállásban, mindösszesen csak a csapat neve változik, a támogatók ugyanazok maradnak.

    A csapat 2014 óta változatlan pilóta felállással, Lucas Di Grassival és Daniel Abttal versenyez. A brazil pilóta nyerte meg a Formula-E történetének első versenyét, 2014-ben Pekingben.

    „Büszkék vagyunk arra, hogy alapítókként részesei lehetünk a motorsport történelmének. Ez a sorozat néhány év alatt annyit fejlődött, hogy a csapatok már nem tudnak versenyképesek lenni gyári támogatás nélkül. Ennek köszönhetően nagyon szívesen adjuk át a gyeplőt az Audinak. Egyik ismerősöm már sikeresen dolgozott együtt velük, sok jót mondott a cégről. Nincs kétségem afelől, hogy ez a sikertörténet így is folytatódni fog.” – mondta a csapat alapítója Hans-Jurgen Abt.

    Az Audi időközben elkezdte fejleszteni a jövő évre szánt hajtásláncát együttműködve a Schaefflerrel, Spanyolországban és Németországban is tesztelik folyamatosan.

    Ami a pilótákat illeti, Di Grassinak a következő évadra is érvényes szerződése van és a csapatnak sincs oka megválni tőle, ugyanis az elmúlt két évben harmadik és második helyen végzett a pontversenyben és idén is harcban áll a bajnoki címért.

    Csapattársa Daniel Abt azonban már nincs ilyen könnyű helyzetben, ugyanis az ő teljesítménye jócskán elmarad csapattársáétól, de nagy eséllyel ő is maradhat a jelenlegi munkáltatójánál.

  • Di Grassi sérülés miatt hagyja ki a Le Mans-i 24 órás versenyt

    Di Grassi sérülés miatt hagyja ki a Le Mans-i 24 órás versenyt

    A Formula-E-ben szereplő Lucas Di Grassinak vissza kellett lépni a legendás versenytől, ahol egy Ferrarit vezetett volna, ugyanis egy jótékonysági labdarúgó mérkőzésen szedett össze egy sérülést.

     Di Grassi az AF Corse csapat színeiben indult volna az 51-es rajtszámú Ferrari 488 GTE autóval, csapattársai James Calado és Alessandro Pier Guidi lettek volna. A brazil versenyző helyét Michele Rugolo fogja át venni.

    Az a bizonyos focimeccs június 6.-án volt, tehát Di Grassi sérülten versenyezte végig a Formula-E berlini hétvégéjét, ahol két futam is volt. Az első versenyen a poleból indulhatott, és végül két dobogós helyezést szerzett a német fővárosban.

    Szerdán azonban a Le Mans-i orvosi csapat megállapította, hogy a sérülése súlyosbodott, emiatt nem állhat rajthoz a versenyen.

    „Sajnos idén ki kell, hogy hagyjam a Le Mans-i 24 órás versenyt. Az orvosok megállapították, hogy a sérülésem műtétre szorul. Nehéz volt meghoznom ezt a döntést, de igyekszem mindenben követni az orvosok tanácsát.” Írta Di Grassi a Twitter oldalán.

    „Múlt hét kedden, a Stamforde Bridgen (Chelsea stadionja) játszott jótékonysági mérkőzésen szedtem össze ezt a sérülést.” Tette még hozzá.

    Di Grassi egyébként egy teljes évet töltött a Forma-1-ben, 2010-ben a Virgin csapat pilótája volt.

  • 0,001-es előnnyel di Grassi a poleban

    0,001-es előnnyel di Grassi a poleban

    Lucas di Grassi szerezte meg a pole pozíciót a Berlin ePrix első versenyére, annak ellenére, hogy bokasérüléssel küzd. A brazil versenyzőtől mindössze 0,001 másodpercre maradt el Jose Maria Lopez. Eközben a bajnokság éllovasa, Sebastien Buemi csak a 14. helyet szerezte meg a Tempelhof reptéren.

    „Ez elég rossz.” – mondta Buemi. „Nagyon túlkormányzott volt az autóm és nehézkes volt összeraknom egy jó kört. Nehéz lesz. Nincs meg a sebességem.”

    Azonban alapvetően az összes Renault-hajtotta autóval versenyző pilóta küszködött. Közülük a legjobb Jean-Eric Vergne lett, de ő is csak hatodik lett.

    A Formula E mai versenye 15.55-kor veszi kezdetét.

  • A Formula E versenyzői Kubica mellett kampányolnak

    A Formula E versenyzői Kubica mellett kampányolnak

    Robert Kubica megérdemli a lehetőséget, hogy egy olyan bajnokságban indulhasson, mint a Formula E. Ez a bajnokságot vezető versenyzők véleménye, miután a lengyel versenyző privát teszten vett rész a Donington Parkban.

    Kubica nem versenyzett együléses szériában, mióta Forma-1-es karrierjének végetvetett rally balesete, melynek következtében kis híján elveszítette az egyik karját. Mostanra azonban Kubica keze rehabilitálódott annyira, hogy újra versenyezzen. Azóta már újra rallyzott, versenyzett Renault Sport Trophy-ban, és WEC-ezni készül.

    A formulaautókat azonban eddig nélkülözte, csupán egy privát GP3-as teszten vett részt.

    „Beszéltünk a Formula E-ről Bahreinben, mikor a byKolles csapattal készült (WEC), és azt mondtam neki, ‘haver, ki kell próbálnok!’ Remélem csatlakozik hozzánk, nagy dobás lenne ő a bajnokság számára.” – vélekedik a Formula E éllovasa, Sebastian Buemi.

    Loic Duval még Formula 3-ban versenyzett Kubica ellen, szerinte is FE ülést érdemel a lengyel.

    „Tudjuk, hogy elképesztően jó versenyző, ez nem is kérdés.” – mondta Duval. „Szuper lenne (ha Kubica a Formula E-ben versenyezne) és nem csak a bajnokság számára. Örülnék neki, ha újra egy jó bajnokságban indulna.”

    Lucas di Grassi akkor volt a Renault young-driver programjának tagja, amikor Kubica is. Véleménye szerint nem jelente gondot Kubicának, hogy beleszokjon a Formula E-be.

    „Nem tudom hogy érzi magát Formula E autóban, de van pár hely, ahol nagyon nagy ívben kell elfordítanunk a kormányt (ez jelenthet gondot Kubicának a keze miatt – a szerk.).” – mondta a brazil. „Ha bármilyen segítségre lenne szüksége, hogy alkalmazkodni tujon, az első leszek, aki azt mondja, ‘igen, gyere és versenyezz velünk’.”

    „Robert egy igazi versenyző, nagyra tartom őt.” – ért egyet Nelson Piquet Jr. „Ha tényleg lehetőséget kapna, hogy vezesse ezeket az autókat, az nagyszerű lenne.”

    Az Autosport értesülései szerint a Formula E további tesztlehetőségeket biztosítana Kubicának, de az idei szezonban már szinte biztosan nem fog rajthoz állni.

  • Sebastian Buemi nyerte a Monaco ePrix-t, Lucas di Grassi előtt

    Sebastian Buemi nyerte a Monaco ePrix-t, Lucas di Grassi előtt

    Sebastian Buemi magabiztos előnyét félidőnél egy Safety Car fázis tette semmisé, esélyt adva ezzel Lucas di Grassinak a támadásra. Az előzés azonban végül elmaradt, Buemi 0.320-del a brazil előtt ért célba Monacoban. A harmadik helyen – már jócskán lemaradva – Nick Heidfeld ért célba.
    A Safety Car azt követően hajtott pályára, hogy Jean-Eric Vergne támadta Nelson Piquet Jr-t, a manőver következtében azonban Vergne a falban kötött ki. Ezzel szemben Piquet végül a negyedik helyen ért célba.
    A monacói verseny után Buemi előnye 15 pont di Grassival szemben.
    A verseny végeredménye:
    1 Sebastien Buemi e.dams Renault 51:05.488
    2 Lucas di Grassi Abt ABT Schaeffler 0.320s
    3 Nick Heidfeld Mahindra Mahindra 13.678s
    4 Nelson Piquet Jr. NextEV NEXTEV TCR 19.074s
    5 Maro Engel Venturi Venturi 19.518s
    6 Felix Rosenqvist Mahindra Mahindra 19.599s
    7 Daniel Abt Abt ABT Schaeffler 20.430s
    8 Esteban Gutierrez Techeetah Renault 32.295s
    9 Nicolas Prost e.dams Renault 35.667s
    10 Mitch Evans Jaguar Jaguar 38.410s
    11 Antonio Felix da Costa Andretti Andretti 1:08.330
    12 Robin Frijns Andretti Andretti 1:14.053
    13 Oliver Turvey NextEV NEXTEV TCR 1 kör
    14 Adam Carroll Jaguar Jaguar 1 kör
    15 Stephane Sarrazin Venturi Venturi 2 kör
    Jose Maria Lopez Virgin DS-Virgin kiesett
    Jerome d’Ambrosio Dragon Penske kiesett
    Loic Duval Dragon Penske kiesett
    Sam Bird Virgin DS-Virgin kiesett
    Jean-Eric Vergne Techeetah Renault kiesett

    A bajnokság állása:

    1 Sebastien Buemi 104 pont
    2 Lucas di Grassi 89
    3 Nicolas Prost 48
    4 Jean-Eric Vergne 40
    5 Sam Bird 34
    6 Nick Heidfeld 32
    7 Felix Rosenqvist 28
    8 Nelson Piquet Jr. 27
    9 Daniel Abt 26
    10 Oliver Turvey 15
    11 Mitch Evans 13
    12 Maro Engel 12
    13 Antonio Felix da Costa 10
    14 Jose Maria Lopez 10
    15 Jerome d’Ambrosio 10
    16 Loic Duval 9
    17 Robin Frijns 8
    18 Esteban Gutierrez 5
    19 Adam Carroll 4
    20 Stephane Sarrazin 1
    21 Ma Qing Hua 0