Címke: Luca di Montezemolo

  • Maldonado azt állítja, 2014-ben majdnem Ferrari pilóta lett!

    Maldonado azt állítja, 2014-ben majdnem Ferrari pilóta lett!

    Az egykori Williams és Lotus versenyző, Pastor Maldonado azt állítja, hogy közel járt ahhoz, hogy 2014-ben a Ferrarihoz igazoljon, és hitt benne, hogy ez össze is jön. A venezuelai 2012-ben nyerte meg még a Williams pilótájaként a Spanyol Nagydíjat, mindössze 24 F1-es indulással a háta mögött, de azt követően már egyszer sem állhatott dobogóra, majd az ötödik szezonját követően 2015-ben elhagyta a szériát.

    A kapcsolata a Williamsszel a csalódást keltő 2013-as szezon végén szakadt meg, amikor Maldonado azt hitte, hogy valaki a csapatból babrálta az autóját az Amerikai Nagydíj előtt. Annak ellenére, hogy szerződésük lett volna 2015-ig, a venezuelai támogatói megoldották, hogy korábban kiszállhassanak, így került a Lotus csapathoz az utolsó két Forma-1-es évére.

    Most azonban Maldonado elárulta, hogy 2013-ban tárgyalt a Ferrarival is a 2014-es szezonról, de végül Kimi Räikkönen lett a befutó. A Forma-1 hivatalos podcastjában, a Beyond The Grid-ben beszélt minderről:

    „Én voltam akkor az egyetlen, az új srác a Forma-1-ben. Olyasmi voltam, mint most Max Verstappen jelenleg, vagy Robert Kubica egykoron. Akkoriban én voltam ez a srác. Örömmel kerestek az emberek, boldogak voltak, ha beszélhettek velem, és ha beszélhettek rólam. Persze nem volt tiszta nekik, hogy milyen volt a kapcsolatom a szponzoraimmal, a PDVSA-val. Volt konfliktusom velük is, mert más volt az ő érdekük, de erről egyeztettünk. Ők nyitottak lettek volna akár arra is, hogy ne szerepeljenek az autón támogatóként egy másik hasonló támogatóval, és nyitottak voltak megoldásokra a karrierem érdekében. Egy ponton aztán nagyon közel kerültünk a Ferrarihoz. Számítottam arra, hogy oda igazolhatok. Ez volt az én nagy időszakom. Olyan volt ez, mint egy második lehetőség, ami már nem arról szól, hogy megmutassam a képességeimet minden nap, mert amim volt, azzal ez lehetetlen volt.”

    Maldonado úgy véli, hogy a lehetőség, hogy csatlakozzon valaha is a Ferrarihoz 2014-ben vált köddé, amikor előbb Stefano Domenicali távozott a csapatfőnöki székből, majd követte őt Luca di Montezemolo:

    „Elvesztettük ezt a kapcsolatot, megszűnt a kommunikáció, és már másra koncentráltunk mi is. Soha nem voltam Maranelloban, de volt pár egyeztetés a versenypályán. Többször is találkoztam Domenicalival, és di Montezemoloval.”

    A venezuelai elárulta, hogy közel állt a Williams családhoz, de a tragikus 2013-as szezonjuk után nehéz lett volna velük folytatnia:

    „Arra számítottunk, hogy a valaha volt legjobb autónk lesz a Williams történelmében. Erre a valaha volt legrosszabb lett.”

    A Lotusos igazolása is a lehető legrosszabbkor történt, hiszen drasztikusan megváltozott minden azzal, hogy 2014-ben már V6-os turbóhibrid motorok korszaka jött el. A Lotus motorszállítója a Renault volt, akiknek köszönhetően gyenge lett a teljesítmény és a megbízhatóság is. Ezzel szemben a Williams a rajtrács végéről a dobogós helyezésekért küzdött, köszönhetően a Mercedes erőforrásainak.

    Ettől függetlenül Maldonado boldogan tekint vissza a Forma-1-es karrierjére, majd hozzátette:

    „Nem csak azért, mert megvolt a lehetőségem, de annak is örülök, amit elértem a karrierem folyamán.”

    Amikor rákérdeztek nála, hogy akár többet is elérhetett-e volna, végül így felelt:

    „Sokkal többet. Amikor látom a mai Forma-1-es versenyzőket, akkor mondom is magamban, hogy Istenem, ezt sokkal jobban tudnám csinálni. Talán még most is, de talán ez már nem az én pillanatom.”

  • Rengeteg sztár volt Bécsben Niki Lauda temetésén

    Rengeteg sztár volt Bécsben Niki Lauda temetésén

    Niki Lauda temetésére miatt rengeteg ismert ember utazott ma Bécsbe. A Szent István-székesegyházban vettek végső búcsút a háromszoros Forma-1-es világbajnoktól. Lauda élete sokakat megérintett. Az autósport rajongók a sportolói teljesítményét, és az emberfeletti harci szellemét csodálják. Május 20-án azonban magához szólította az Úr, a teste pedig feladta a küzdelmet. Niki Lauda Zürichben, családi környezetben hajtotta végső álomra a fejét, miután az egyik veséjével gondok akadtak.

    Május 29-én pedig az eső ellenére ezrek vettek végső búcsút a huszonötszörös futamgyőztestől. Rengetegen sírtak, gyászoltak, 13:00-kor pedig kezdetét vette a gyászmise. Maga a szertartás nyitott volt, de a Lauda család lemondott minden film- vagy hangfelvételt. Egy órán át tartott a mise, majd a sírt kivitték a dómból, ezt követően már csak a legszűkebb család tartott vele. Niki Lauda végső nyughelye a Neustifter temetőben lesz, ott ahol édesanyja is nyugszik.

    Ismert emberek vettek tőle végső búcsút, és voltak ott a gyászmisén, olyanok mint:
    – a Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton
    – a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff
    – az egykori Forma-1-es pilóta David Coulthard
    – a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko
    – a Forma-1-es világbajnok Alain Prost
    – Jo Leberer, gyógytornász és személyi edző
    – Jean Todt, a FIA elnöke
    – a Forma-1 igazgatója, Chase Carey
    – a Forma-1 sportigazgatója Ross Brawn
    – Karl Schranz, sílegenda
    – a Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet
    – Walter Wolf, egykori Forma-1-es csapattulajdonos
    – az egykori Forma-1-es pilóta Jean Alesi
    – Sebastian Kurz, a napokban lemondatott kancellár
    – a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner
    – Arturo Merzario, aki 1976-ban a társaival kihúzta Niki Laudát a tűzből
    – Arnold Schwarzenegger filmszínész és korábbi kormányzó
    – a Forma-1-es világbajnok Jackie Stewart
    – a többszörös nagydíjgyőztes Gerhard Berger
    – Alexander Van der Bellen szövetségi elnök
    – Franz Klammer és Hermann Maier sílegendák
    – az egykori Forma-1-es pilóta Alexander Wurz
    – a Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg
    – a Forma-1-es világbajnok Nigel Mansell
    – a korábbi Ferrari elnök és csapatfőnök Luca di Montezemolo
    – Daniel Brühl, aki a Hajsza című filmben alakította Niki Laudát remekül
    – Andreas Gabalier énekes
    – Valtteri Bottas Mercedes pilóta
    – a Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto
    – a Toro Rosso csapatfőnöke Franz Tost
    – Flavio Briatore egykori csapatfőnök
    – Stefano Domenicali egykori Ferrari csapatfőnök
    – Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke
    – Mark Webber korábbi Forma-1-es pilóta és sportkocsi világbajnok
    – Claire Williams csapatfőnök
    – George Russell, a Williams pilótája
    – Günther Steiner, a Haas F1 csapatfőnöke
    – Boris Becker, teniszlegenda

    A templom előtt egy koszorú is látható, amelyet a német rekorder Michael Schumacher családja küldött. Ez áll rajta: „Egyszer még újra látjuk majd egymást. A Schumijaid.”

    Anton Faber a katedrális papja így nyitotta a beszédét németül, de a külföldiek fejhallgatón keresztül szinkrontolmácsolásban hallhatták a szavait:
    „A halál nem csak veszteséget jelent. Nekünk keresztényeknek a halál azt is jelenti, hogy meg- és hazatérünk. Ezen órákban azért imádkozunk, hogy Niki megérkezzen.”

    Ezt követően Lauda korábbi McLarenes csapattársa Alain Prost angolul felolvasott az Ótestamentumból, majd újra Anton Faberé lett a szó.Ismertette a Niki Laudát ért sorsszerű csapásokat, amelyeknél Isten különösen ügyelt rá. Említésre került az 1976-os tüzes balesete Nürburgringen, illetve amikor 1991-ben lezuhant a Lauda Air repülőgépe. Ahogy azonban Faber megjegyezte: „Niki Lauda mindig felülkerekedett, és visszaküzdötte magát.”

    A könyörgés különösen szívszorító volt, mert azt Lauda tíz éves ikrei adták elő, Max és Mia. Ezt követően elhangoztak Niki kedvenc dalai, amelyet özvegye Birgit állított össze. Hallható volt így az amerikai énekes Tracy Chapman „Fast Cars” slágere, de a „Hero” is a Family of The Yeartől.

     

    Faber tovább méltatta:
    „Egyenes jelleme, bátorsága és tettvágya sokaknak mércéjévé vált. Sokat tett a családjáért is.”

    Külön megszólította Anton Faber Lewis Hamiltont is:
    „Lewis Hamilton, Ön ötszörös világbajnokként itt van közöttünk, és a legutóbbi győzelmét neki ajánlotta. Egy egy erős jel, hogy nem a Halálé az utolsó szó.”

    Ezt követően beszédet mondott Arnold Schwarzenegger, Gerhard Berger és Alexander Van der Bellen. A szövetségi elnök így szólt:
    „Lauda megmutatta, hogy mennyi mindent el lehet érni, és miképp tanulhatunk a hibáinkból. A bajnoki címei Ausztriát is magabiztossá és büszkévé tették.”

    Az ex-kancellár Sebastian Kurz is nyilatkozott:
    „Mindenkinek erőt adott ahhoz, hogy baleseteket vagy sorscsapásokat túléljenek. Mindig volt ereje ahhoz, hogy felálljon.”

    Gerhard Berger ennyit mondott:
    „Megemelem előtte a képzeletbeli sapkámat. Remélem, hogy találkozunk még barátom!”

    A világsztár Arnold Schwarzeneggert is megérintette:
    „Nikinek nem voltak határai, sem sebességben, sem amikor a győzelmeit ünnepelte. Ahogy élt, üzletelt és szerette a családját, példaértékű. Amikor még csak gondolkodtam azon, hogy Kalifornia kormányzója legyek, ennyit mondott: „Nem dumálni, csinálni!”

    A gyászmise végén kivitték a koporsóját a székesegyházból a bécsi temetkezési vállalat dolgozói, őket követte a Lauda család, majd a versenyzők: Marko, Alesi, Piquet, Hamilton, Rosberg, Bottas, Prost és Berger. Megható volt, amikor Lewis Hamilton átölelte Niki Lauda Lukas nevű fiát. Ezt követően az út már rendőrmotoros kísérettel a temetőbe vezetett.

    Niki Laudát a versenyzői overáljában és a legendás piros sisakjában temették el, a legszűkebb családi körben.

  • Montezemolo: Alonso jelleme és a balszerencse akadályozta meg a Ferrarit a bajnokság megnyerésében

    Montezemolo: Alonso jelleme és a balszerencse akadályozta meg a Ferrarit a bajnokság megnyerésében

    A Ferrari korábbi elnöke Luca di Montezemolo szerint Fernando Alonsót két dolog hátráltatta a ferraris világbajnoki címtől, a spanyol pilóta jelleme és azok a szerencsétlen egybeesések, amik végig kísérték a páros pályafutásának időszakát.

    Mindezt az olasz vezető a Beyond the Grid legújabb adásában mondta el. Összesen négy évig dolgoztak együtt spanyollal, Montezemolo elismeri, egykori versenyzője kvalitásait ám szerintem nem vonhatunk párhuzamot aközött, ahogy Alonso viselkedett Schumacherhez és Laudához képes a nehéz időszakban.

    Montezemolo összeszedte azokat az okokat, amiért nem sikerült végül diadalmaskodniuk Sebastian Vettel és a Red Bull felett a 2010-es évek elején.

    ,,Először is szerencsétlenül jött ki a lépés, ugyanis a Red Bull azokban az időkben szinte olyan volt, mint a Ferrari a 2000-es évek elején. Másodszor, nehéz ezt kimondani, de meg kell tennem, Alonso maga is balszerencse áldozatává lett. Elvesztette a bajnokságot például 2012-ben, mikor a Brazil Nagydíjon Sebastian Bruno Sennával ütközött majd megforgott az első kanyarban, vagy amikor 2010-ben a csapat elszámolta magát az utolsó futamon, elég lett volna csak negyediknek befutni, de mi elvesztettük a bajnokságot. Harmadszor a jelleme is közre játszott. A legnagyobb különbség közte, Michael és Niki között az, hogy amikor ő nálunk versenyzett, akkor csak Alonso létezett, Alonso és a csapat helyett. Mikor nyert, akkor boldog volt, mikor viszont nem nyert, akkor az a csapat hibája volt, ő pedig boldogtalanná vált. Michael és Niki sokkal közelebb került a csapathoz. Különösen a nehéz időkben számít ez, mikor jól megy minden, akkor egyszerűbb szorossá fűzni a kapcsolatot.”

    ,,Alonso, mint versenyző nagyszerű volt és még most is az. Nem az ő hibája, hogy elvesztette a bajnokságot abban az időben, ha a körülmények nem úgy alakulnak, ha 2010-ben nincs az a taktika baki és 2012-ben Vettel szerencséje. Ha legalább egy címet nyert volna, akkor most másról beszélnénk, arról, hogy Alonso úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy nem az övé volt a legjobb autó.

  • Montezemolo: Négy nappal a halála előtt tárgyaltunk Sennával

    Montezemolo: Négy nappal a halála előtt tárgyaltunk Sennával

    A Ferrari egykori elnöke, Luca di Montezemolo fedte fel elsőként, hogy a néhai Ayrton Senna közel volt egy Ferraris szerződéshez. Olyannyira, hogy néhány nappal tragikus halála előtt titkos találkozón egyeztettek a felek.

    Nem titok, hogy Ayrton Senna a karrierjét legszívesebben a Ferrarinál fejezte volna be. Most pedig már az sem titok, hogy négy nappal imolai halála előtt tárgyalt egy Ferraris szerződéséről. Ez a részlet eddig nem volt ismert, ám most a vörösök akkori elnöke mesélt erről a Forma-1 hivatalos podcestjében.

    „Meghívtam őt egy szerdai napon a bolognai otthonomba. A házam fél órányi autóútra volt Imolától, vagy talán 40 percnyire. Este hét órakor a vacsoránál találkoztunk, ami után ő visszament Imolába.” – kezdte Montezemolo.

    „Ezt mondtam neki: ’Szeretnék egy lehetőséget találni arra, hogy elhozzuk önt a szezon végeztével.’ Mire ő így felelt: ’A Williamshez írtam alá, de ha lett volna lehetőségem, hogy a Ferrarihoz menjek, akkor azt választottam volna szívesebben. Szeretnék a Ferrarinál világbajnoki címet szerezni és onnan visszavonulni’.” – mesélte.

    A brazil legenda Frank Williams csapatában indult 1994-ben, annál az istállónál, amely egy évvel korábban magabiztosan húzta be a világbajnoki címet. Ha a sors nem szól közbe, akkor 1995-ben is a Williams pilótájának mondhatta volna magát. Ám nyitott volt arra, hogy 1996-ban már vörös overálban mutatkozzon. Ebben az esetben pedig akkor nem Michael Schumacher költözött volna Maranellóba…

  • Luca di Montezemolonak nem tetszik a Ferrari matt piros festése

    Luca di Montezemolonak nem tetszik a Ferrari matt piros festése

    Luca di Montezemolo a Ferrari korábbi elnöke nagyon nem szimpatizál a Ferrari „új színével”. Az olasz szakember elszörnyedt a matt festés miatt, szerinte a ferrari-piros szín szent, ám ha ez kell ahhoz, hogy a csapat sikeres legyen, akkor elnézi ezt a változást.

    ,,A ferrari-piros véleményem szerint szent, ez egy olyan védjegye a márkának, amivel világszerte azonosítják, ezért nem tetszik ez a változás, amit eszközöltek. Ez olyan, mintha egy zászló színeit változtatták volna meg, továbbá én nem veszem be azt a mesét, miszerint azért kellett ezt a lépést megtenni, hogy könnyebb legyen az autó. Azonban, ha ezek a módosítások elhozzák a régen várt sikert, akkor képes leszek feledni azt a fájdalmat, amit az új szín okozott.”

    Az ex-elnök elmesélte anno őt is kritizálták, igaz nem épp a festés miatt. A kétkedés amiatt alakult ki, mert egy olyan versenyzőt szerződtetett le Schumacher személyében aki, nem tudott olaszul, azonban a német versenyző eredményei, amit a csapattal elért, elnémította a kételkedő hangokat, ezért gondolja úgy Montezemolo, hogy ha az új konstrukció sikeres lesz és elhódítja a két legfontosabb trófeát, már nem lesznek olyan kijelentések, amik a matt festést bírálják.

    ,,Ez a probléma hasonló ahhoz, amit a Schumacher-érában éltem át. Akkor a Cossiga Republica elnöke megkérdezte tőlem, hogy lehetséges az, hogy a versenyző, akit leszerződtettem egy szót sem tud olaszul? Azt feleltem neki: Ha egy olyan pilóta szükséges ahhoz, hogy öt világbajnoki címet nyerjünk sorozatban, aki nem beszél egy árva szót sem olaszul, akkor őt fogom választani és egyáltalán nem fogom sajnálni azt, hogy így döntöttem.” –nyilatkozta az olasz szakember a TuttoSport-nak.

  • Montezemolo: Schumacher, Lauda és Alonso voltak a Ferrari legjobbjai

    Montezemolo: Schumacher, Lauda és Alonso voltak a Ferrari legjobbjai

    Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke hétfőn Rómában járt, Ignazio Giunti, korábbi Ferrari versenyzőről készült könyvbemutatón vett részt, melyen a Forma-1-et elhagyó korábbi versenyzőjéről, Fernando Alonsóról is megkérdezték.

    Alonso a hétvégén 24 órás versenyen vett részt, sőt meg is nyerte azt, így Le Mans-i diadala után Daytona 24 órás győztesnek is mondhatja magát.

    „Nagyon örülök neki, Fernando nagyszerű versenyző” – mondta Alonso győzelméről.

    „Gyakran problémája volt azzal, hogy miként legyen csapatjátékos, de Schumacher és Lauda mellett ő volt a Ferrari legerősebb versenyzője.”

    „Kedves emlékek fűznek hozzá Maranellóból. Nem egyszerű karakter, de mindent beleadott. Bánom, hogy 2010-ben és 2012-ben nem sikerült megnyernie a világbajnokságot, pedig a végsőkig küzdött” – tette hozzá.

  • Közeli ismerősei sem árulnak el sokat Schumacherről

    Közeli ismerősei sem árulnak el sokat Schumacherről

    Michael Schumacher legközelebbi ismerősei, barátai is tiszteletben tartják a család döntését, mi szerint nem adnak ki információt az F1-es legenda egészségügyi állapotáról.

    Január 3-án lett az hétszeres világbajnok 50 éves, ez alkalomból a család egy közleményt adott ki, melyben továbbra is arra kérnek mindenkit, hogy tartsák tiszteletben kérésüket és elmondták, hogy Schumi a lehető legjobb kezekben van.

    A család döntését pedig a közeli ismerősök is támogatják.

    Az FIA elnöke, Jean Todt, aki korábban Schumacher csapatfőnöke volt a Ferrarinál, a Welt című lapnak csak annyit mondott, hogy bár továbbra is jó barátságot ápol a családdal és havonta meglátogatja őket, „már nem olyan a kommunikációnk, mint azelőtt volt”.

    Schumi állapotáról azonban ő sem árul el semmit.

    „Tudják, hogy öt éve szörnyű balesete volt, ő harcol és ezt folytatni is fogja, van egy csapat körülötte, a családja, amely rendkívüli.” – mondta Todt a La Gazzetta dello Sportnak.

    „A többi magánügy és ez így is van rendjén.”

    Ross Brawn is egyetért ezzel.

    „Rendszeresen kapcsolatban vagyok Corinnával (Michael feleségével) és teljes mértékben egyetértek a döntésükkel.” – mondta Brawn. „Teljesen érthető, hogy Corinna meg akarta tartani ugyanazt a személetet Michael magánélete kapcsán, mely irányadó volt a karrierje során is. Még egy ilyen tragikus esemény után is ez egy olyan döntés, amit tiszteletben kell tartanunk.

    Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke is azt állítja, hogy ő is kapcsolatban van Corinnával, és szintén eleget tesz a kérésnek, mi szerint Michael élete maradjon privát.

    „Remélem, hogy történik valami (pozitív), de nem akarok mondani semmit, csak azt, hogy Michael elszántan küzd, csodálatos családja körében.”

  • Montezemolo: Hamiltonnal nyert volna idén a Ferrari!

    Montezemolo: Hamiltonnal nyert volna idén a Ferrari!

    A vörös csapat korábbi főnöke, Luca di Montezemolo szerint a brit pilótának hihetetlen szezonja volt, de Vettel is remekelt. De milyen is volt az idei Ferrari? Erre így válaszolt:

    „Nagyon más már ez a csapat ahhoz képest, mint amilyen 2014-ben volt, amikor eljöttem. Mások az emberek, talán a mentalitás is, de ez is a játék része. A Ferrari az utóbbi négy évben a világbajnoki címért ment, és néha már megvolt az érzés is, hogy végre olyan autójuk van amivel nyerni is lehet, de ez nem történt meg, és nem sikerült elhódítani a címeket. A Ferrarinak jó autója volt idén, egyes helyzetekben talán jobb is mint a Mercedesé, talán csak a végső löket hiányzik.”

    A korábbi vezér nem titkolja azt sem, hogy tiszteli a Mercedes pilótáját, Lewis Hamiltont, aki idén megnyerte az ötödik világbajnoki címét:

    „Kiemelkedő volt, talán ez volt a legjobb szezonja, mióta itt versenyez. Ugyanakkor még egy egyszerű srác is, aki néha gyenge és krízisbe kerül, de idén Hamilton ezzel a Ferrarival nyert volna. Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy nem hiszek Vettelben, aki egy versenyképes autóval képes teljesíteni.”

    Montezemolo szerint Vettel az év elején el volt egy kicsit tévedve:

    „Mindig is azt hangsúlyoztam, hogy csapategység, együtt nyerünk, együtt veszítünk. Beszéltem tegnap Todttal, és felelevenítettük, hogy még Schumacher is csinált hibákat az első napokban, de mindig is fontos volt az, hogy egyenesen beszéljünk az öltözőben, publikusan pedig támogassuk a versenyzőinket, a mérnökeinket, a csapatot. Vettel hibázott , és talán ez volt a döntő a bajnoki cím elvesztésében, de mindent meg kell tenned azért, hogy koncentrált maradjon, ő egy magasabb szinten álló pilóta, aki mindig is közel állt a csapathoz. Jelenleg frusztrált és támogatásra van szüksége, pláne most, amikor egy nagyon jó fiatalember, Leclerc érkezik, aki előtt nagyszerű jövő áll.”

    Leclercre is külön kitért értékelésében Montezemolo:

    „Ő egy nagyon komoly srác, aki egy fontos szezonon van túl. Lenyűgözött azzal, hogy mindig erős volt, és nagyon keveset hibázott. Arra számítok, hogy fokozatosan épül be a Ferrariba, ahol meg kell értenie, hogy a csapatért dolgozik, és nem csak önmagáért. Ő azonban egy olyan pilóta, aki remekelhet a jövőben, de a Ferrarihoz igazolás egy elég merész lépés.”

    Végül a Scuderia egykori nagyságairól is beszélt Montezemolo, tehát Laudáról, Schumacherről és Alonsóról:

    „Három nagyon fontos ember, különösen az első kettő. Jó barátja vagyok Nikinek, aki nagyon fontos a Ferrari történelmében, intelligens, és mindig közel állt a csapathoz. Schumacher? Nagyszerű harcos, szeretem őt és a családját is. Örülök, hogy Mick is jól halad, hozzá is közel állok. Alonso? Ő egy olyan versenyző, aki a nem egyszerű karaktere miatt nem tudott úgy csapatot építeni, mint Lauda vagy Schumacher. A versenypályán azonban továbbra is egyike a legjobbaknak. Szomorú, hogy az elmúlt években nem volt versenyképes autó alatta.”

  • Montezemolo is undorítónak találja, hogy a Ferrarisok kifütyülték Hamiltont

    Montezemolo is undorítónak találja, hogy a Ferrarisok kifütyülték Hamiltont

    A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, hogy undorítónak találja azon rajongók viselkedését,  akik kifütyülték Lewis Hamiltont a vasárnapi Olasz Nagydíjon aratott győzelme után. Ő 23 évig irányította a Ferrarit, 1991 és 2014 között, és azt állítja, hogy nagy hiba volt gyűlölködni és kifütyülni a Mercedes versenyzőjét, miután nyert. A BBC Sportnak ennyit mondott:

    „Lewis egy fantasztikus bajnok, mindig is nagyon korrekt volt, és fantasztikusan versenyzett. Ami történt, az nagyon-nagyon rossz, és igen mérges vagyok.”

    Hamilton mindeközben megvonta a vállát, és elárulta a füttykoncerttel kapcsolatban, hogy azt inkább kihasználja, és a negatív erőt pozitívba transzformálja.

    Di Montezemolo a római irodájában beszélt minderről, és elárulta, hogy a Ferrari rajongók azon kritikája hogy a Mercedes Valtteri Bottast használta Kimi Räikkönen lassítására pár körön keresztül, teljesen félrevezető volt. Másrészt elárulta azt is, hogy a Ferrari számtalanszor alkalmazta ezt a múltban:

    „Elárulhatom, hogy pár bajnokságot mi is így nyertünk meg, amikor én voltam az elnök és a vezérigazgató. Így volt ez Kimivel és Massával, Rubens Barrichellóval és Michael Schumacherrel, Michaellel és Eddie Irvinenal. Ez is a történelmünk része. Bottas semmi inkorrekt dolgot vagy hibát. A saját versenyét futotta. Amikor hallottam, hogy vannak kritikusok… nos ez a normális. Az életben nehéz nyerni, de még nehezebb elfogadni azt, ha nem tudsz nyerni. Így amit tegnap láttam a közönség részéről, az nem tett boldoggá. A Mercedes remek munkát végzett. Ha a Ferrarival ugyanezen helyzetben lennék mint most a Mercedes, pont ugyanezt csinálnám. Ennyi, finito.”

    Montezemolo újra felépítette a Ferrarit az egyik legsikertelenebb korszaka után a 90-es évek elején, és felügyelte a 2000-es évek elején Michael Schumacher dominanciáját, ahogy a csapat utolsó világbajnoki címét is 2007-ben Räikkönennel, vagy amikor Fernando Alonsonak majdnem sikerült 2010-ben és 2012-ben.

    A 70 éves szakember szerint a Ferrarinak ideje lenne tisztáznia már azt is, hogy ki lesz jövőre a csapatnál Sebastian Vettel mellett a másik pilótájuk. Az ülés Räikkönen és a Sauberes Charles Leclerc között billeg, és a Ferrari új elöljárója, Louis Carey Camilleri annyit közölt csak az Olasz Nagydíjon, hogy még nincs döntés. Erről így vélekedik Montezemolo:

    „Amikor a Ferrarinál voltam, nem szerettem, ha az emberek a lelátóról mondják meg nekem, hogy mi a teendő, így nem is lennék szívesen újra ilyen helyzetben. Annyit mondhatok, hogy véleményem szerint a szezon egy bizonyos pontján, általában Monzában azért szerencsés lenne bejelenteni, hogy ki fog vezetni jövőre. Már csak azért is, hogy elkerüljük a pilóták esetleges hozzáállásbeli változását.”

  • Közel volt 2009-ben Schumacher a visszatéréshez

    Közel volt 2009-ben Schumacher a visszatéréshez

    A Ferrari korábbi elnöke Luca Di Montezemolo arról beszélt, hogy Michael Schumacher 2009-ben a visszatérés küszöbén állt.

    A hétszeres világbajnok 2006 végén vonult vissza a Forma-1-től, a következő években továbbra is a Ferrari alkalmazásában állt tanácsadóként.

    2009-ben a Magyar Nagydíj időmérő edzésén Felipe Massa súlyos fejsérülést szenvedett, miután egy rugó eltalálta a bukósisakját. A Ferrarinak pedig helyettest kellett találnia a brazil a helyére a szezon hátralévő részére.

    Az istálló akkori elnöke Luca Di Montezemolo Schumachert szerette volna visszacsábítani, aki hajlott is volna erre, viszont egy sérülés közbe szólt.

    „Nagyon szomorú voltam, amikor Felipe súlyos balesetet szenvedett Budapesten. Ezután pedig behívattam Michaelt az irodámba.” – kezdte Montezemolo.

    „Ezt mondtam neki: ’Figyelj Michael, meg kell tenned ezt értem és a Ferrariért, vissza kell térned.’ Fél óra alatt még nem sikerült meggyőznöm, egy óra után viszont azt mondta, hogy ezt nem tudja visszautasítani.” – folytatta.

    A csapatnak így csupán pár hete maradt arra, hogy felkészítsék a német rekordbajnokot a visszatérésre, ehhez a 2007-es Ferrarit használták, amivel tesztelhetett Schumacher.

    „A felkészülés során tele volt lelkesedéssel, mint egy gyerek vagy mint egy fiatal pilóta. Mugelloban remek tesztet zárt egy régebbi autóval.” – emlékezett vissza az ex-elnök.

    Ám a terveket azonban keresztülhúzta egy motoros baleset.

    „Sajnos az orvosa azt mondta, hogy nem térhet vissza, nem áll rá készen. Ez egy nagyon rossz hír volt nekünk.” – zárta az olasz.

    Így végül a hivatalos tesztpilóta, Luca Badoer ugrott be Massa helyére. Ám nem voltak vele megelégedve, így két futam után megszerezték a Force Indiától Giancarlo Fisichellát.

    Massa 2010-ben visszatért a száguldó cirkuszba, és új csapattársa lett Fernando Alonso személyében. Schumacher is felépült a sérüléséből, és végül a visszatérése is eljött, noha nem a Ferrarival, hanem a Mercedesszel.

    A gyári csapatnál egészen 2012-ig versenyzett, ami után pedig végleg szögre akasztotta a bukósisakját. 2013 végén pedig egy súlyos sí balesetet szenvedett, állapotáról azóta se tudni sok mindent.