Címke: Luca di Montezemolo

  • Mick Schumacher nem vezethet Mugelloban F1-es szabadedzésen

    Mick Schumacher nem vezethet Mugelloban F1-es szabadedzésen

    A Toszkán Nagydíjat megelőzően napvilágot láttak olyan pletykák melyek szerint Mick Schumacher debütálni fog F1-es versenyhétvégén.

    Sőt mi több, a német RTL már egyenesen tényként közölte, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia az egyik Alfa Romeot fogja vezetni pénteken.

    „Fogalmam sincs, hogy az RTL honnan vette ezt az információt. Mi erről még nem hallottunk” – mondta a német, Timo Gans sajtóreferensnek.

    Mick menedzserét Sabine Kehmt a Sky Deutschland kérdezte meg a témáról, aki csak annyit felelt: „Nem, nem tudom megerősíteni.”

    Lehetséges, hogy az zavarta meg az állóvizet, hogy Schumacher a hétvégén édesapja egyik világbajnoki autóját fogja vezetni a futam előtt, méghozzá a 2004-es Ferrarit.

    Ahogyan az is lehetséges a monzai futamgyőzelme és a pontversenyben jelenlegi második helye után, hogy jövőre feljebb lépjen és bemutatkozzon a Forma-1-ben.

    A korábbi Ferrari elnök Luca di Montezemolo (akiről egyébként hírhedt, hogy különösen jó kapcsolatot ápolt Michael Schumacherrel) kijelentette, hogy az ifjú Schumacher biztosan nem az olaszoknál fog debütálni:

    „Egészen egyszerűen nem tudok objektív álláspontot foglalni, mivel nagyon közeli kapcsolatot ápolok vele.” – mondta az RTL-nek.

    „Az, hogy egy Schumacher ismét egy vörös autóban üljön, egészen elképesztő érzéseket váltana ki mindenkiből Olaszországban, azonban egyrészt igencsak korai lenne még neki, illetve nem szabad, hogy ez csak és kizárólag marketing szempontból történjen meg.”

    Sokkal esélyesebb viszont Schumacher számára, hogy bekerüljön egy Ferrari által támogatott istállóhoz, név szerint az Alfa Romeo és a Haas van palettán:

    „Ha azt vesszük alapul, hogy a Ferrari mondjuk csak egy helyet tudna csinálni az Alfánál, az már egy remek lehetőség volna számára jövőre.” – mondta ezt már a korábbi F1-es pilóta Nick Heidfeld.

    „Micknek nincs egyszerű dolga, hiszen kemény a verseny a Ferrari juniorok között, de az erős fejlődésével már lehet, hogy a neve is előnyére lesz a feljebb jutás érdekében.” – zárta Heidfeld.

  • Montezemolo Vettel védelmére kelt a Ferrarival szemben

    Montezemolo Vettel védelmére kelt a Ferrarival szemben

    Sebastian Vettel sosem volt bajkeverő a Ferrarinál, közölte a csapat korábbi elnöke, Luca di Montezemolo.

    Ugyan Montezemolo 2014-ben távozott a Ferraritól, még ő volt az, aki leigazolta Vettelt 2015-re.

    Azóta eltelt pár év, a Vettel-Ferrari páros nem azt hozta amit mindenki várt, 2020 végén pedig a német versenyző távozik is a csapattól. Mióta ezt bejelentették, érezhetően nem a legjobb a viszony a két fél között. Montezemolo szerint pedig a csapat nem bánt fair módon Vettellel.

    „Egyáltalán em tetszik az időzítése a módja annak, ahogy szakítottak Sebbel” – mondta Montezemolo az RTL-nek. „Mindig vannak változások az életben, de itt ennek a módjáról van szó.”

    Montezemolo szerint minden feltevés hibás, mi szerint Vettel okolható a kapcsolat megromlásáért.

    Sebastian Vettel, Ferrari, racingline
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Nem, abszolút nem” – hangsúlyozta. „Sebastian sosem okozott galibát, ő mindig csapatként dolgozott. Olyan győzelmeket aratott, melyeket más nem nyert volna meg egy olyan autóval, ami nem volt mindig versenyképes.”

    A problémákért és a keserű szájízért Montezemolo szerint a Ferrari okolható.

    „Sebastiannak – csak úgy, mint Michael Schumachernek -, otthonosan kell éreznie magát. Azt kell éreznie – mint Michaelnek -, hogy a környezete támogatja őt, kiáll mellette és mindenekelőtt védelmezi őt.”

    „Így volt ez Michael és Jean Todt esetében, és az én első napjaimban Niki Laudával is.”

  • Montezemolo szerint a Ferrari emberei alkalmatlanok

    Montezemolo szerint a Ferrari emberei alkalmatlanok

    A Ferrari megsínylette azt, hogy a Forma-1 2014-ben hibrid motorokra váltott. Bár a 2019-es versenygépük még egészen versenyképesnek bizonyult, idén brutális mélyrepülésbe kezdtek. Ennek minden bizonnyal az az oka, hogy korábbi motorjuk valóban szabálytalan volt, és bár paktumot kötöttek az FIA-val és nem kaptak büntetést, idén már nem alkalmazhatták a megoldást.

    „Alulbecsültük az új erőforrás-projekt komplexitását” – mondta a Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo az RTL-nek. „Németországgal ellentétben, itt Olaszországban nem volt hibrid-kultúra.”

    Montezemolo szerint a Ferrari problémáit csak fokozta a menedzsment átalakulása az ő, valamint Stefano Domenicali csapatfőnök távozása után.

    Luca di Montezemolo, racingline
    Luca di Montezemolo | Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „A két személynek, aki ez után irányította a Ferrarit, semmi Forma-1-es tapasztalata nem volt” – mondta Montezemolo. „Azt gondolták, hogy kisujjból megcsinálják és gyorsan nyerni fognak a Forma-1-ben.”

    Az egyik nagy probléma Montezemolo szerint, hogy a Ferrari elengedte James Allisont.

    „Őt nevezem meg, de másokat is megnevezhetnék” – mondta. „Aztán elkövették azt a hibát, hogy a közúti autós részleg nagyon jó mérnökeit áthelyezték a Forma-1-be.”

    „De a Forma-1 teljesem más képességeket igényel.”

    Montezemolo szerint az utóbbi időben a Ferrari vezetősége megpróbálta olaszosítani a csapat F1-es munkaerejét, de szerinte ezzel még a csapat alapítója, Enzo Ferrari sem értene egyet.

    „Enzo mindig azt mondta nekem, hogy ha a legjobb versenyző guatemalai, akkor őt kell megszerezni. Ugyanez volt igaz a mérnökökre is.”

    „A legjobb embereket kell alkalmaznunk a teljesítmény fejlesztése érdekében. És ezek a mérnökök tudnak aztán segíteni a köztük lévő fiatal tehetségeknek, hogy fejlődjenek.”

  • Montezemolo: A Ferrari alábecsülte a hibrid éra kihívásait

    Montezemolo: A Ferrari alábecsülte a hibrid éra kihívásait

    A Ferrari korábbi elnöke Luca di Montezemolo szerint részben ő is hozzájárult a Ferrari 2020-as szenvedéséhez.

    Habár az olasz távozott az elnöki székéből a 2014-es szezon végén, ami a nagy szabályváltozások éve volt a Forma-1-ben, ugyanis a csapatok a V8-as erőforrásokról V6-os turbó motorokra váltottak.

    „Én voltam a Ferrari elnöke a turbóhibrid éra kezdetekor,” – idézi Montezemolot az Il Resto del Carlino. „Elfogadtam és zöld utat adtunk mi is az ezen szabályoknak, mert erre volt szüksége a sportágnak.

    „Azonban mindannyian alábecsültük az új szabályokat az új technológiát tekintve, ugyanis ez cégünk történelmi hátterében egyáltalán nem volt jelen,” – folytatta a 72 éves olasz.

    „Gratulálni szeretnék azoknak, akik jobbnak bizonyultak nálunk, azonban ezt azért mondtam, mert a Ferrarinak ezentúl precízen kell folytatnia munkát.”

    A Vörösök vezető elnöke John Elkann nemrégiben azt nyilatkozta, hogy 2022 előtt nem vár győzelmét a csapatától.

    „Nem szeretek konkrét dátumokat felállítani,” – mondta a Ferrari korábbi elnöke. „Egyrészt nincsen semmi értelme, másrészt pedig nem fair a szurkolókkal szemben, akik szinte minden egyes alkalommal egy gyorsabb talpra állásban reménykednek.

    „A Ferrarinak meg kell oldania a jelen pillanatban is uralkodó káoszt. Legalább Charles Leclerc személyében lesz egy olyan versenyzőjük, aki egy kivételes tehetség és minden egyes alkalommal a maximumot fogja kihozni a rendelkezésére álló technikából.”

    Montezemolo végül hozzátette, hogy támogatja az olasz istálló csapatfőnökét Mattia Binottot, aki mostanában rengeteg kritikát kap a szurkolóktól és a médiától egyaránt a csapat gyenge formája miatt.

    „Binotto még az én egyik emberem volt. Mindig is azt hangoztatom, hogy neki támogatásra van szüksége.

    „Tudom, hogy a Forma-1 rengeteget változott az évek alatt és már közel nem olyan, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt. Azonban egy dolog nem változott meg. Ha egy csapat bajba kerül, akkor támogatni és segíteni kellene a csapatfőnököt, nem pedig szidalmazni őt.”

  • Montezemolo a Ferrariról: Gyors és bátor döntések kellenek!

    Montezemolo a Ferrariról: Gyors és bátor döntések kellenek!

    A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo újra kritikával illette a volt munkaadóját. Véleménye szerint Mattia Binottót túlzottan magára hagyták, és egyedül a Scuderia felépítése ilyen. A Rai Radiónak nyilatkozott:

    „Nincs még egy olyan csapat, amelyik így lenne felépítve.”

    Az olasz szerint a Ferrari jelenlegi csapatfőnöke, Binotto még a technikai menedzselésben is újonc, de sportmenedzseri teendőket is el kell látnia. Montezemolo úgy véli, hogy túl sokat hibázott a Scuderia színeiben. Ő például soha nem hagyta volna, hogy Sebastian Vettel ilyen hamar lelépjen. A versenyzőket rendre kritizálják, de szerinte ez indokolatlan. Úgy gondolja, hogy a pilótáik gyenge teljesítménye mögött a szegényes menedzsment keresendő. Di Montezemolo ezért nagyon is aggódik, és nem lát gyors megoldást a Ferrarinak, hiszen 2021-ben is majdnem hasonló autókkal indulnak:

    „A szarvainál fogva kell megragadni a helyzetet, és bátor döntéseket kell meghozni. Mielőbb.”

  • Majdnem a Forma-1 vezetője lett Luca di Montezemolo

    Majdnem a Forma-1 vezetője lett Luca di Montezemolo

    A Ferrari korábbi elnöke Luca Di Montezemolo saját maga mesélte el egy Niki Laudás visszaemlékezésében, hogy nem sokon múlott, hogy Bernie Ecclestone helyére lépjen.

    Szerdán volt Niki Lauda halálálnak első évfordulója, ezen alkalomból Luca di Montezemolot kérte a La Gazzetta dello Sport, hogy emlékezzen meg egykori barátjáról.

    Az olasz sportvezető és az osztrák legenda néhány évtizeddel ezelőtt együtt dolgozott a Ferrari sikerekért, amik végül jöttek is. Kettejük kapcsolata Lauda távozása után sem romlott meg és egészen a haláláig kapcsolatban maradtak.  Egy ehhez kapcsolódó érdekes sztorit osztott meg Montezemolo.

    „Sosem fogom elfelejteni azt, amikor Niki felhívott miután elhagytam a Ferrarit. [2014-ben, a szerk.] Akkor is felhívott, amikor Bernie Ecclestonetól megtudta, hogy Sergio Marchionne akadályozta meg, hogy engem nevezzenek ki a CVC (a Forma-1-et akkoriban irányító vállalat) élére. Egyfajta vezérigazgató lettem volna, Ecclestone mellett, aki mint tiszteletbeli elnök tevékenykedett volna.” – mesélte.

    „Niki elképesztően dühös volt, ezt mondta: Ő egy idióta! Nem érti! Itt vagy te, egy hiteles olasz, ő csupán féltékeny. Csodálatos érzés volt. Ne felegyük, Lauda a Mercedest képviselte, és egy olyan embert támogatott, aki a – majdnem – kinevezése előtt tíz nappal még a rivális Ferrarit vezette.” – mesélte.

  • Olasz sajtó: Akár Montezemolo is lehet az FIA új elnöke

    Olasz sajtó: Akár Montezemolo is lehet az FIA új elnöke

    Olasz lapértesülések szerint a Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo is azon jelöltek között van, akik átvehetik  Jean Todt helyét és az FIA élére állhatnak.

    Pino Allievi, az Autosprint szakírója írta meg a lap hasábjain, hogy az olasz üzletember is lehetséges jelöltek között van, akik átvehetik a francia pozícióját. Todt mandátuma jövőre lejár, és a szabályok szerint újraválasztani már nem lehet, ezért 2022-től egy új vezetőt köszönthet majd a Szövetség. A francia még nem nevezte meg lehetséges utódját, ám sejtések szerint a korábbi rally versenyző Mohammed Ben Sulayem sejk a legesélyesebb a posztra.

    A választást szavazásos úton ejtik majd meg, amin a nemzeti automobil szövetségek képviselői voksolhatnak. A szavatok egyenlőek, így nem fordulhat elő az, hogy egy olyan ország szava, ahol nagyobb jelentősége van a motorsportnak többet nyom a latba.

    Az olasz lap viszont úgy tudja, Todt nem Montezemolot fogja támogatni, a Ferrari egykori elnöke mellett Bernie Ecclestone áll, aki jelenleg brazil birtokán tölti napjait.

    Miután napvilágot látott az elmélet, az itáliai sajtó kíváncsian várja, hogyan reagál az érintett a feltételezésekre. Kevésbé hiteles források szerint egy másik olasz is közbeszólhat és elorozhatja a hőn áhított posztot. Egyes pletykák szerint tehát Flavio Briatore is a jelöltek között van, sőt Alejandor Agag, David Richards és Stefano Domanicali neve is bekerült a „kalapba”

  • Montezemolo szerződést hosszabbítana Vettellel

    Montezemolo szerződést hosszabbítana Vettellel

    Luca di Montezemolo elárulta, ha még mindig ő lenne a Ferrari elnöke, akkor meghosszabbítaná Sebastian Vettelt szerződését 2021-re.

    A német versenyző kontraktusa év végén lejár, és sajtó értesülések szerint a vörösök első ajánlatot már vissza dobta a négyszeres világbajnok. A „vicc” ajánlatnak aposztrofált egyességben a Scuderia csak egy 2021-re hosszabbítana a 32 éves pilótával, továbbá jókora fizetéscsökkentés is érné a heppenheimit.

    A bennfentesnek számító Leo Turrini megkereste a vörösök korábbi elnökét és megkérdezte: Ő megtartaná-e Vettelt?

    ,,Igen. Seb még mindig nagyon gyors, rengeteg tapasztalattal rendelkezik és nem hinném, hogy motiváció híján lenne. Ezen felül a jelenléte Leclerc számára is hasznos lehet, aki ugyan nagyon tehetséges, de be kell még bizonyítania azt, hogy egy sikeres szezon után is a csúcson tud maradni, főleg úgy, hogy sokkal nagyobb nyomás nehezedik majd rá.”

    Az egykori olasz vezető szerint a járvány okozta helyzet miatt lerövidült szezonnak meglenne a különlegesség és egy „méltó bajnok” születhetne az évad végén.

    ,,Egy olyan szezon lenne, mely a történelem viharában is megállná a helyét a különlegessége miatt. Remélem, hogy lehetőség nyílik majd a szezon újraindítására, de hasonló lenne, mint a Seria A esetében – csak akkor kezdődhet el, ha garantálni tudják mindenki biztonságát, és zárt ajtók mögött zajlana. Attól félek sokáig csak így tekinthetünk majd a sportágakra.”

  • Briatore: Alonso minden idők legjobbja, Senna és Schumacher után

    Briatore: Alonso minden idők legjobbja, Senna és Schumacher után

    Sokak szerint Fernando Alonso Forma-1-es karrierje csupa rossz döntésből és kihagyott lehetőségből állt. Flavio Briatore évekig menedzselte, nem ért egyet ezzel. Szerinte ezen időszak alatt csak egy rossz döntést hozott, és ha azt nem hozza meg, más is lehetett volna a vége. A Corrière della Serának nyilatkozott:

    „Ami igazán szar volt, az, hogy a McLarenhez igazolt. Nagyon sajnálatos volt a ferraris igazolása is, ahol két világbajnoki címet vesztett el, önhibáján kívül. Ezt nagyon nehéz volt megélnie, mert előtte soha nem láttam Fernandót sírni.”

    Briatore szerint a spanyol további karrierje teljesen másképp alakulhatott volna, ha megnyeri a bajnoki címeket 2010-ben és 2012-ben. Annyira meg van győződve Alonso képességeiről, hogy nála belefér ő minden idők top három Forma-1-es versenyzőinek a rangsorába:

    „A Forma-1 történelme megváltozott volna, a következő évben hihetetlenül motiváltan újra nyert volna, és Domenicali és Montezemolo is maradtak volna talán még pár évet. Sennát és Schumachert együtt helyezném fel a képzeletbeli csúcsra annak ellenére, hogy nem láthattuk őket egymás ellen harcolni igazán. Őket azonban Fernando követi. Ha lenne csapatom, őt választanám. Olyan mint egy rottweiler és nagyon keveset hibázik.”

  • Schumacher Vettelt javasolta Alonso helyett a Ferrarinak

    Schumacher Vettelt javasolta Alonso helyett a Ferrarinak

    Ugyan Sebastian Vettel jelen pillanatban a Ferrarinál versenyez, azonban, ha Michael Schumacheren múlott volna, akkor a német fiatal akár sokkal hamarabb is magára ölthette volna a vörös overált. Így látja az olasz istálló egykori elnöke, Luca di Montezemolo.

    Annak ellenére, hogy Kimi Räikkönen akkori ferraris szerződéséből még egy év hátra volt, a finn pilóta önként döntött úgy, hogy a 2009-es szezon végén elhagyja a maranellói istállót és távozik a Forma-1-ből. A Scuderiának emiatt egy új versenyzőt kellett keresniük a Jégember helyére, és akkortájt bőven volt választási lehetőségük.

    Montezemolo szerint pedig pont Vettel lett volna az egyik opció. „Michael (Schuamcher) próbált meggyőzni minket, hogy meg kell szereznünk Sebastian (Vettel), mielőtt átigazol a Red Bullhoz a Toro Rossotól,” – mondta az olasz a Sky Sports 24-nek.

    Azonban a Maranellóiak végül nem a németet választották, aki ebben a korszakban négy világbajnoki címet nyert a Red Bullal. „Úgy gondoltuk, hogy még túl éretlen, és emiatt esett a választásunk Fernando Alonsora.”

    Azonban Vettel sikerei ellenére, Montezemolo nem gondja úgy, hogy mellé fogtak volna a spanyolok kétszeres világbajnokának szerződtetésére. „Fernando – leszámítva a karakterének bizonyos szempontjait – hatalmas győzelmeket aratott velünk és sajnos két világbajnoki címet is elbukott a szezon utolsó versenyein 2010-ben és 2012-ben.”