Címke: Luca Albon

  • Leclerc mini-bajnokságában még Valentino Rossi is részt vesz

    Leclerc mini-bajnokságában még Valentino Rossi is részt vesz

    Charles Leclerc már egy ideje tervezget egy kis esti versenyzést, amibe végül több ismert sportolót is sikerült belerángatnia.

    A koronavírus miatt minden sportág kényszerpihenőn van, ezért a résztvevők otthonaikban próbálják elütni a hirtelen felgyülemlett szabadidejüket. Többen az esportot választották a szórakozásra, és ezzel egyidejűleg streamelésre is adták a fejüket. Lando Norris már szakavatottnak számít a témában, ugyanis egy ideje már jelen van a Twitch-en, ám Alex Albon, George Russell, Charles Leclerc és Max Verstappen csak pár hónapja ismerkedik a platformmal. Míg a holland versenyző csak iRacinges versenyeit közvetíti, vagy épp Norris közvetítéseiben tűnik fel a hangja, addig a többiek egymással versenyezve tölti el idejüket.

    A Not the GP és a Forma-1 hivatalos fordulói mellett saját bajnokságokat írnak ki magunka, ahol többek között az F2019-cel múlatják az időt, de előfordult már az is, hogy egy fűnyírót vezetve mérkőztek meg egymással. Általában a monacói szervezi az eseményeket, sokszor éjszaka is írogatva társainak. Nemrég egy újabb bajnokságot agyalt ki, ám ezúttal az Assetto Corsa Competizione-t hívta segítségül, és több sportolót is került meggyőzni arról, hogy vegyen részt a viadalokon.

    A ma este induló eseményen 2 versenyt fognak teljesíteni a nevezők, az első futam az időmérő alapján lesz rangsorolva, míg a második egy fordított rajtrács lesz, amit az első verseny eredményei alapján rendeznek el. Ugyanakkor a monacói elmondta, éjszakai versenyekre lehet számítani.

    30 fős mezőnyből csak 20 résztvevő biztosította Leclerc-t arról, hogy elindul a futamon, míg 10 delikvens sorsa kérdéses. Az indulók között meg található Valentino Rossi is, Lando Norris legnagyobb örömére. A brit szintén részt vesz az eseményen, csakúgy mint George Russell, Alex Albon és testvére Luca, Nicholas Latifi, Antonio Giovinazzi, Jean-Eric Vergne, Thibaut Courtois, Antoine Griezmann vagy Ciro Immobile.

    A nevezők között felbukkanhat még Esteban Ocon és Carlos Sainz is. Leclerc tegnapi adásában elmondta, csapattársának, Sebastian Vettelnek is írt, ám nem hinné, hogy a német részt tud venni a viadalokon.

    Az All-Stars Racing Night névre hallgató esemény ma 21:00-kor kezdődik Leclerc Twitch-csatornáján.

  • 72 ezer dollárt gyűjtöttek össze a streamelő versenyzők a WHO-nak

    72 ezer dollárt gyűjtöttek össze a streamelő versenyzők a WHO-nak

    72 ezer dollárt sikerült gyűjteniük a Race for the Word szereplőinek.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy a pilóták egy csoportja mini-bajnokságot szervezett a Twitch-en, aminek célja a koronavírus elleni küzdelem segítése volt. A három napos rendezvényen minden forduló két futamot ölelt magába, és a versenyzők csak 15 perccel a versenyek előtt tudták meg, melyik helyszíneken kell aznap virtuálisan száguldozniuk. Az első napon Abu Dhabiba és Silverstone-ba látogatott el a csapat. A Yas Marina-szigeten Alexander Albon diadalmaskodott, míg az Egyesült Királyságban Arthur Leclerc. Kedden rendezték a második fordulót Spa-ban és Bakuban. Az első viadalt Charles Leclerc nyerte, míg a másodikat ismételten a Red Bull versenyzője húzta be. Az utolsó fordulót tegnap játszották le Barcelonában és a Red Bull Ringen. Az első futamon Stoffel Vandoorne ünnepelhetett, míg az utolsó eseményen ugyan Albon haladt át elsőként a célvonalon, ám büntetést kapott, így a Ferrari pilótája kaparintotta meg a győzelmet.

    A három napos eseményt az összesített ponttáblázat alapján Charles Leclerc nyerte, a tabella második helyére Luca Albon, míg a harmadikra Arthur Leclerc ért fel. A negyedik helyet Alex Albon szerezte meg, mögötte Christian Lungaard és Stoffel Vandoorne következett. A hetedik helyen holtverseny alakult ki Louis Deletraz és Nicholas Latifi között. A kilencedik Lando Norris lett, akinek a háromnapos esemény során többszörös is meggyűlt a baja a játékkal, míg a tizedik pozícióban Thibaut Courtois és Luca Salvadori végzett.

    Egyelőre a versenyzők még nem érték el a kívánt összeget (100 ezer dollár), ám még lehet adakozni. Jelenleg a pontos összeg 72660 dollár.