Címke: lovagi rang

  • Sor kerül Lewis Hamilton lovaggá ütésére

    Sor kerül Lewis Hamilton lovaggá ütésére

    Lewis Hamiltont szerdán lovaggá ütik, a motorsportban elért eredményeiért, mellyel dicsőítette az Egyesült-Királyságot – erősítették meg a királyi hivatalnokok.

    Már rég ismert, hogy Hamilton lovagi címet kap(ott), de a hivatalos eseményre még nem került sor. Hamilton lovaggá ütését a királynő tavaly decemberben jelentette be. Első világbajnoki címét követően, 2009-ben MBE kitüntetést kapott.

    Azt követően fog ez megtörténi, hogy a brit múlt vasárnap lemaradt rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címéről.

    Hamiltont Max Verstappen előzte meg az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében, ami a hollandnak ért bajnoki címet.

    Ennek ellenére a 36 éves Hamilton lesz a negyedik F1-es versenyző, akit lovaggá ütöttek, Sir Jackie Stewart 2001-es, Sir Stirling Moss 2000-es és Sir Jack Brabham 1979-es lovaggá ütése után.

  • Damon Hill szerint Hamilton kiérdemelte a lovagi címet

    Damon Hill szerint Hamilton kiérdemelte a lovagi címet

    Miután megszerezte hetedik világbajnoki címét is, most már biztosnak látszik, hogy Lewis Hamilton hamarosan lovagi címet kap majd. 1996 világbajnoka, Damon Hill szerint ezt meg is érdemli honfitársa.

    Hamilton immáron a legeredményesebb Forma-1-es versenyző, ezen kívül az egyetlen fekete versenyző is az F1 történetében. Számos társadalmi témában megnyilvánul, és kampányol. Értelem szerűen szívügye a rasszizmus visszaszorítása, de többek között a fenntarthatóságot, a környezet- és állatvédelmet is kiemelten fontosnak tartja. Ezekkel kapcsolatos tevékenységeit pedig segíteni fogja, ha lovaggá ütik, véli Hill.

    „Lewis mindig is ledöntögette a falakat, akkor is, mikor megérkezett az F1-ben, vagy épp akkor, mikor gokartozott, ledöntötte a falakot és szembe ment a status quoval” – idézi Hillt a The Guardian. „A lovagi cím nem csak a versenyzésének elismerése lesz, hanem azé is, hogy egy fekete versenyző megnyitotta a kapukat mindenkinek, aki nem fehér.”

    „Lerombolta az előítéleteket, melyek szerint ez nem lehetséges, hogy van olyan terület, ahol semmit nem érhet el valaki, a bőrszíne miatt. Teljesen megsemmisítette ezt az eszmét.”

    Stirling Moss, Jack Brabham és Jackie Stewart után Lewis Hamilton lesz a következő versenyző, aki Sir megnevezést kap.

    „Nagyon ritka dolog a sportunkban, hogy valaki lovaggá válik” – mondta Hill. „Ez egyúttal az egyenlőség, az antirasszizmus, és a környezetvédelmi kérdések iránti álláspontjának elismerése is.”

    „Ő (Hamilton) szókimondó, szerepet vállal, és jó célokra használja a hírnevét. Ő egy fantasztikus nagykövet és a lovagi cím csak növeli ezen tevékenységeinek lehetőségét.”

  • Hamarosan megkaphatja Hamilton a lovagi címet

    Hamarosan megkaphatja Hamilton a lovagi címet

    Egy ideje már az foglalkoztatja a közönséget, hogy Lewis Hamilton vajon megkapja-e a lovagi címet, avagy sem, miután már hétszeres Forma-1-es világbajnok.

    A brit uralkodó olyan polgári személyeket szokott manapság lovaggá ütni, aki jóhírét vitte az országnak, nagy eredményeket ért el brit színekben. Lovagi címet – és ezzel Sir megnevezést – rendre kapnak zenészek, színészek és sportolók is.

    Eddig olyan F1-es személyiségek kaptak lovagi címet, és ezzel Sir megnevezést, mint Jack Brabham, Frank Williams, Stirling Moss, Jackie Stewart és Patrick Head.

    Hamilton immáron a Forma-1 csúcsára ért, megosztva azt Michael Schumacherrel, aki szintén hét bajnoki címmel rendelkezik. Azzal kapcsolatban azonban megoszlanak a vélemények, valóban „jár-e” ez az elismerés a Mercedes versenyzőjének, vagy sem.

    A legfrissebb információk szerint mindenesetre úgy néz ki, hogy Újévkor Hamilton megkapja a Sir megnevezést.

    A The Sun szerint ez most már biztosan be fog következni, miután a brit kormány rendben találta a versenyző adóügyeit is, noha korábban voltak ellentmondásos dolgai.

    Ilyen volt az, hogy egykori magánrepülőgépe a Man-szigeteken volt bejegyezve, ezzel mintegy 3,3 millió font adóbefizetéstől fosztva meg a briteket. Ezen kívül állítólag monacói állampolgárrá is vált, hasonló adózási okokból.

    Ezek tükrében Hamilton fizetett ugyan adót az Egyesült Királyságban, csak bevételeinek töredéke után. Mindezek ellenére, egy 2019-es brit statisztika szerint Hamilton még így is az ország top 5000 adófizetője közé tartozik.

  • O’Sullivan nem ismeri el Hamilton eredményeit és szerinte nem kéne őt lovaggá ütni

    O’Sullivan nem ismeri el Hamilton eredményeit és szerinte nem kéne őt lovaggá ütni

    Ronnie O’Sullivan szerint Lewis Hamilton nem tartozhat a sportága legnagyobbjai közé, mivel az előnye túlságosan nagy a versenytársaival szemben. A hatszoros sznúkervilágbajnok szerint honfitársa ezért nem is érdemelné meg a lovagi címet.

    A 35 éves Hamilton a múlt hétvégi Török Nagydíjon biztosította be hetedik világbajnoki címét a Forma-1-ben, ezzel beérve az eddigi rekordtartó Michael Schumachert.

    A Mercedes brit pilótájának sikerét követően sokakban felmerült, hogy Hamiltont lovaggá kellene ütnie a Királyi Családnak. Azonban O’Sullivannek más véleménye van erről.

    „Fantasztikus eredménye Lewisnak, hogy már hét világbajnoki címnél jár, azonban, ha az autód annyival gyorsabb a többiekénél, akkor még bőven van lehetőséged hibázni is, a végén úgy is meg fogod úszni,” – idézi a sznúkerlegenda szavait a Daily Star.

    „Ez kicsit olyan, mint ha egy szivarral a szádban vezetni úgy, hogy csak az egyik kezed van a kormányon. Emiatt nagyon nehéz a sportág legnagyobb versenyzőihez hasonlítani őt.

    „Sok olyan sportágat követek figyelemmel, ahol egyenlőek a feltételek és valaki úgy képes folyamatosan nyerni.

    „Ha van egy olyan autód, amivel körönként egy másodperccel vagy gyorsabb mindenkinél, akkor lényegében csak a csapattársadat kell legyőzni. Bottas (Valtteri) pedig jól érzi magát másodhegedűs szerepében, szóval ő sem komoly ellenfél.

    „Nem is érezném olyan jól magam, ha a sznúkerben mindig úgy nyertem volna az ellenfeleimmel szemben, hogy én mindig nagyobb lyukakba lőhettem volna be a golyókat velük szemben.

    A brit bajnok hét olyan sportolót is megnevezett, akik ugyanolyan feltételek mellett voltak képesek felülkerekedni a versenytársaikkal szemben, nem úgy, mint azt Hamilton tette.

    „Az így elért eredmények közel nem érnek annyit, mint mondjuk a teniszben szerzett sikerek. Ott van példának Roger Federer vagy Novak Djokovic, akik ugyanolyan feltételek mellett rendre képesek jobban teljesíteni a többieknél.

    „A sznúkerben is pont ugyanez a helyzet. A boksz az egy picit más, ugyanis ott számos boxoló kerüli a szívósabb ellenfeleket, akik ellen ugye nehezebb nyerni.

    „Itt most olyan sportágakról beszélek, ahol nincsenek komolyabb előnyök, maximum a felszerelés között lehet némi különbség. Szóval én a sznúkerben, Federer és Djokovic a teniszben, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo a futballban, Phil Taylor a dartsban és Tiger Woods a golfban vitte véghez és a most felsorolt sportok mindegyike az általam leírt kategóriába tartoznak.”

  • Hamiltont nem érdekli a Sir megnevezés, pedig Norris szerint járna neki

    Hamiltont nem érdekli a Sir megnevezés, pedig Norris szerint járna neki

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy vannak akik értetlenül állnak az előtt, hogy Lewis Hamilton még nem kapott lovagi címet. Most kiderült, hogy Lando Norris is köztük van.

    Norris a csütörtöki sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a hatszoros – hamarosan hétszeres – világbajnok eredményei igazi inspirációt jelentenek a gyerekeknek.

    „A világon csak egyetlen másik embernek sikerült ezt elérni eddig, és ez Michael Schumacher” – mondta Norris. „Ő (Hamilton) sok tekintetben kitaposta az utat, pályán is, és azon kívül is.”

    „Sok sportoló tett hasonló dolgokat más sportokban, és kaptak érte lovagi címet, szóval nem látom okát, hogy ő miért ne kaphatna.”

    „Jó dolog a gyerekek számára, akik szeretnének versenyezni, vagy azok számára, akik nem sokat tudnak a versenyzésről, hogy inspirálja őket.”

    Hamilton azonban nem görcsöl rá erre a lovagi címre.

    „Nem hiszem, hogy ez meg fog történni, de ez engem nem zavar. Az is megtisztelő, hogy egyáltalán megemlítették ezt az emberek” – mondta Hamilton.

    „Nem azzal telt az életem, hogy ezt hajkurászta. Ez nem olyasmi, amiről álmodozol, ahogy felnősz, de ha megtörténik, nem tudom, hogyan fogom kezelni.”

    „Álltam már Őfelsége, a királynő előtt korábban és hihetetlen volt. Ő igazán csodálatos.”

    Eddig olyan F1-es személyiségek kaptak lovagi címet, és ezzel Sir megnevezést, mint Jack Brabham, Frank Williams, Stirling Moss, Jackie Stewart és Patrick Head.

     

  • Boris Johnsont arra kérik, adjon már végre lovagi címet Lewis Hamiltonnak

    Boris Johnsont arra kérik, adjon már végre lovagi címet Lewis Hamiltonnak

    Boris Johnsont, az Egyesült Királyság miniszterelnökét noszogatják, hogy vessen véget azon „elfogadhatatlan” állapotnak, hogy Lewis Hamilton még nem kapott lovagi címet.

    Hamilton 92. Forma-1-es futamgyőzelmével elmondhatja magáról, hogy nála több F1-es versenyt még soha senki nem nyert. Mindemellett szinte már kétség sem fér hozzá, hogy idén hetedik világbajnoki címét is megszerzi, mellyel Michael Schumacher mellett minden idők legsikeresebb F1-es versenyzője lesz.

    Ennek apropóján Lord Hain parlamenti tag (Egyesült Királyság), miután már tavaly is ezt szorgalmazta, most is Hamilton lovaggá ütéséért kampányol. Hozzátette, hogy kutatásai szerint a 35 éves versenyző az Egyesült Királyság top 5000 adófizetője közt van, annak ellenére is, hogy Monacóban él.

    „Ott van Andy Murray, Mo Farah, Bradley Wiggins, akik lovagi címet kaptak az elmúlt években és nem értem, hogy Lewis Hamilton miért nem” – mondta Hain. „Őszintén szólva ez elfogadhatatlan. Megdöntötte a legtöbb Forma-1-es győzelem rekordját és hamarosan hetedjére is világbajnok lesz, olyan rekordok ezek, melyeket aligha fognak megdönteni.”

    „Ő egy nagyon szegény háttérrel érkező gyerek, aki fekete és érvényesült a gazdagok sportjában, ez hihetetlen eredmény. Inspiráló személy a rasszizmus ellenes és a Black Lives Matter kérdései kapcsán.”

    „Alapítványokat támogat és a klímaváltozással is foglalkozik.”

    „Ami az adót illeti, Lewis egy top brit adófizető. Van egy háza Londonban és ezzel mindent el is magyaráztam.”

    Eddig olyan F1-es személyiségek kaptak lovagi címet, és ezzel Sir megnevezést, mint Jack Brabham, Frank Williams, Stirling Moss, Jackie Stewart és Patrick Head.

     

  • Hamilton: Nem zavar, ha soha nem ütnek lovaggá

    Hamilton: Nem zavar, ha soha nem ütnek lovaggá

    A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton nyilatkozta, hogy nem zavarná az, ha soha nem kapna lovagi címet a karrieréjért. Szerinte ez soha nem is fog bekövetkezni. Hamilton hat világbajnoki címével minden idők legsikeresebb brit versenyzője.

    A 34 éves pilóta tagja a Brit Birodalom Rendjének, de szerinte soha nem fogja megkapni a legnagyobb brit megtiszteltetést. Számos Forma 1-es pilóta megkapta a lovagi címet, például Jackie Stewart, Jack Brabham vagy Stirling Moss. De Lewis nem bizakodik abban, hogy ő lesz a következő név ezen a listán, hihetetlen teljesítményei ellenére sem.

    Hamilton a Brazil Nagydíj előtt ezt nyilatkozta: „Szerintem az nem fog megtörténni. De nem igazán törődőm vele. Ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok brit, továbbra is igyekezni fogok dicsőséget hozni az angol zászlóra. Ez egy olyan dolog, amit az emberek emlegetnek, ami megtisztelő, de nem azzal töltöm az életem, hogy ezt üldözzem. Ez nem egy olyan dolog, amin felnövéskor gondolkodsz. De ha mégis megtörténik, akkor nem tudom, hogy hogyan fogom kezelni. Korábban már volt alkalmam a királynő előtt állni, ami hihetetlen érzés. Döbbenetes volt.”

    (Szerző: Csatlós Martin)

  • Hamilton nem gondol arra, hogy kap-e majd lovagi címet

    Hamilton nem gondol arra, hogy kap-e majd lovagi címet

    Lewis Hamilton már igen magasan jár a Forma-1 ranglétráján, hiszen öt bajnoki címével már elmondhatja, hogy ugyanannyi van neki, mint Juan Manuel Fangionak. Már csak egyetlen ember van, akinek több címe van, mint a Mercedes britjének, ő pedig a hétszeres világbajnok, Michael Schuamcher.

    Azonba Hamilton már most a legsikeresebb brit versenyző, így nem kizárt, hogy a jövőben esetleg lovagi címet kaphat.

    Hamilton elmondása szerint nagyon büszke rá, mikor a magasba emelheti a Union Jacket, és jól hangzana, hogy „Sir Lewis Hamilton”, de nem gondolkodik ilyesmin.

    „Őszintén szólva ez egyáltalán nem olyasmi, ami a fejemben jár, még csak nem is gondolkodtam rajta.” – mondta Lewis.

    „Nagyon szerencsésnek mondhatom magam és hálás vagyok, hogy találkozhattam a királynővel több alkalommal is, ezérthálás vagyok. Nagyon büszkévé tesz.”

    „Nem tudom, hogy megfigyeltétek-e már, hogy néha, ha a dobogón vagyok, hátra nézek és ahogy látom a Union Jacket és büszkeséggel tölt el, hogy (nekem) lobog. Ezt folytatni fogom. És remélhetőleg még több britet tudok majd büszkévé tenni.”

    Továbbá azt is szeretné, ha a jövőben Schumachert is utolérné.

    „Jelenleg egy németnek van a legtöbb bajnoki címe, de nagyon hálás vagyok és büszke vagyok a britekre (brit bajnokokra), és igen, próbálom majd emelni a tétet.”

  • Hamilton örülne a lovagi címnek, de Stewart szerint ehhez többre van szükség

    Hamilton örülne a lovagi címnek, de Stewart szerint ehhez többre van szükség

    A minap beszámoltunk róla, hogy 1992 világbajnoka, Nigel Mansell úgy véli, Lewis Hamilton negyedik bajnoki címével kiérdemelte a Brit Birodalom lovagkeresztjét.

    Véleményével sokan egyetértenek, ugyanakkor sokan nem.

    „Vannak barátaim, akiknek már Sir megnevezésük van, úgy is hívom őket.” – mondta Hamilton. „Mikor kapok egy üzenetet, úgy felelek, hogy ‘Igen, Uram (Sir)’. Ez igazán egyedi, szóval miért ne használnánk teljes szépségében?”

    „Azóta nem találkoztam a királynővel, hogy egyszer meghívott egy ebédre a Buckingkam palotába, és mindig is vissza akartam menni. Igyekszem a legjobb módon képviselni Angliát, és ha a királynő ezt elismeri, az rendkívül megtisztelő lenne.”

    Hamilton negyedik címével a legeredményesebb brit Forma-1-es versenyző lett. Ezt a „rekordot” eddig Sir Jackie Stewart tartotta, 3 bajnoki címmel. Neki azonban visszavonulása után is majdnem 30 évet kellett várnia arra, hogy lovagi címet kapjon, 2001-ben.

    „Őfelsége, a kirélynő a legnagyszerűbb nő a világon, akivel valaha találkoztam.” – mondta Stewart. „Nem éreztem a lovagi címem előtt sem, hogy el lennék felejtve. De nem éreztem azt sem, hogy megérdemelném (a címet). Remélem Lewis hasonlóan érez. Mikor végül megkaptam, az meglepetés és hatalmas öröm volt számomra.”

    „Volt egy időszak, mikor ezeket a kitüntetéseket nagyon spontán módon osztogatták. Jelenleg Lewisnak a trófeákat kellene gyűjtenie, a pénz és a nyilvános elismerés a sikerrel érkezik, és erre kell büszkének lennie. Nem egymaga érte ezt el. Például Ron Dennis (a McLaren korábbi főnöke, aki szponzorálta a fiatal Hamilton karrierjét), nem kapott lovagi címet, pedig nélküle talán nem is ismernénk Lewist.”

    „Stirling Mossnak visszavonulása után 40 évet kellett várnia, hogy megkapja ezt az elismerést. Nem hinném, hogy bánta volna, hogy nem volt neki addig. De csodálatos, hogy most már van, megérdemli. Graham Hill nem kapott lovagi címet. Jim Clark sem kapott. Szóval nem hiszem, hogy ez egy elvárható dolog lenne, pusztán azért mert valaki jó sportoló és nyert párszor. Szeretném azt hinni, hogy ehhez sokkal mélyebbről jövő dolgok kellenek.”

  • Mansell: Lovagi címet Hamiltonnak!

    Mansell: Lovagi címet Hamiltonnak!

    1992 világbajnoka, Nigel Mansell úgy véli, Lewis Hamilton kiérdemelte, hogy lovagi rangot kapjon a Brit Birodalomtól.

    Lewis Hamilton vasárnap megszerzett negyedik világbajnoki címével ugyanis ő lett minden idők legsikeresebb brit Forma-1-es versenyzője.

    Mansellt az Alan Brazil Sports Breakfast showban kérdezték arról, hogy szerinte lovaggá kellene-e ütni Hamiltont, ő pedig helyeselt.

    „Úgy vélem, mindent kiérdemelt, amit kap.” – mondta a 64 éves egykori versenyző. „Lewis számomra maga a friss levegő. Áttört sok határt, kedves fickó és gyakran félreértik őt. Szerintem tisztelni kellene őt minden létező módon.”

    „Lewis a legnagyobbak egyike. Pár évvel ezelőtt megjósoltam, hogy Lewis minden rekordot megdönt majd, annyira jó. Ő lehet a legjobbak legjobbika. Szerintem képes rá, hogy nyolc bajnoki címet szerezzen.”

    A bajnoki címek számát illetően Michael Schumacher a rekorder, ő hétszer lett a szezon legjobbja.