Címke: Louise Gjørup

  • Csajok a paddockban, avagy őket szeretik az F1-es versenyzők!

    Csajok a paddockban, avagy őket szeretik az F1-es versenyzők!

    Mára már hagyomány, hogy Valentin-nap alkalmából bemutatjuk nektek az aktuális F1-es versenyzők barátnőit, feleségeit. Többek esetében állandó személyekről van szó, akikről már többször is olvashattatok, többek esetében azonban változás történt. Illetve újonc versenyzőkkel is bővült ugyebár a mezőny 2023-ban, róluk is ejtünk pár szót!

    A cikk végén pedig szavazhattok, hogy melyik hölgy a legszimpatikusabb (nem feltétlenül csak külső alapján!)!

    Valtteri Bottas – Tiffany Cromwell

    Valtteri Bottas 9 évig volt együtt Emilia Pikkäräinennel, ebből 3 évet férj és feleségként töltöttek. 2019 év végén azonban váratlanul és rendkívül gyorsan el is váltak. Azóta az ausztrál kerékpáros Tiffany Cromwellel alkot Bottas egy párt. Bár a világ két teljesen különböző pontjáról származnak, úgy tűnik, igazán nagy az összhang közöttük. Sok időt töltenek együtt, ami elmondása szerint nagyon fontos Bottas számára. Mióta egy párt alkotnak, Tiffany szokta tervezni Valtteri sisakjait.

    Tiffany Cromwell
    Fotó: DPPI/Alfa Romeo F1 Team

    Alexander Albon – Muni „Lily” He

    Albon 23 éves kínai barátnője profi golfos és már jó ideje egy párt alkot a brit-thai autóversenyzővel.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lily (@lilymhe) által megosztott bejegyzés

    Lance Stroll – Sara Pagliaroli

    Sara olasz modell, a Blue Lemon Jewels ékszermárka alapítója. A pár nap múlva 28. születásnapját ünneplő Sara volt mát a Replay modellje is, mely farmermárka egyébként az Aston Martin F1-es csapatának egyik szponzora. Lehet, hogy innen az ismeretség? A Lance és Sara már több éve egy párt alkotnak. A lány énektudását pedig ide kattintva hallgathatjátok meg.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sara (@sarapagliaroli) által megosztott bejegyzés

    Esteban Ocon – Elena Berri

    Elena már több éve Esteban Ocon baránője. Az olasz lány marketinget és digitális kommunikációt tanult Párizsban. A modellkedés mellett jelenleg egy kriptovalutával foglalkozó svájci vállaltnál dolgozik, marketing- és üzletfejlesztési területen.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ELENA BERRI (@itselenaberri) által megosztott bejegyzés

    Carlos Sainz – Isabel Hernáez Fúster

    A 26 éves Isa, és Carlos Sainz öt éve járnak, legalábbis akkor fedte fel kapcsolatukat a spanyol sajtó. Isabel újságírónak tanult a Universidad Carlos III de Madrid-on, és kiválóan beszél angolul és franciául. Dolgozott már Capital Radio nevű spanyol gazdasági rádiónál. Jelenleg a Scalpers nevű márka stílusvezetője és egy podcastot is vezet.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Isa Hernáez (@isahernaez) által megosztott bejegyzés

    George Russell –  Carmen Montero Mundt

    George és Carmen több, mint két éve járnak. Carmen pénzügyi diplomával rendelkezik. A diploma megszerzése után Mundt egy befektetési cégnél helyezkedett el ügyfélkapcsolati gyakornokként, majd egy másik cégnél kapott munkát, ahol befektetői kapcsolatokért felelős munkatárs lett.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Carmen Montero Mundt (@carmenmmundt) által megosztott bejegyzés

    Sergio Pérez – Carola Martinez

    Sergio Perez kedvese Carola Martinez, aki 2017 decemberében adott életet első gyermeküknek, a kis Sergionak. A pár 2018 június elsején házasodott össze, majd 2019-ben megszületett második gyermekük, Carlota. Harmadik gyermekük, Emilio 2022 májusában jött a világra.

    A házaspár egészen jól védte magánéletét, egészen tavaly nyárig, mikor Sergio és Carola próbára tette egymást, illetve a közvélemény is próbára tette kettejüket. Miután a mexikói versenyző megnyerte a Monacói Nagydíjat – melyen felesége nem volt jelen, hiszen épp nem rég született meg Emilio -, a szóbeszéd szerint Sergio kirúgott a hámból és meg is csalta feleségét. Ez persze nem bizonyított, azonban a nő hirtelen lecserélte profilján azt a fotót, melyen férjével volt látható. Ahogy azonban elültek a pletykák – noha abba még Max Verstappen édesanyja is beleállt – Pérezéknél is helyreállt a rend. Carola profilképe újra közös, családi kép, és tavaly az FIA díjátadóján is jelen volt férje oldalán.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Carola Martinez (@carolamtz1) által megosztott bejegyzés

    Max Verstappen – Kelly Piquet

    Az immáron kétszeres világbajnok a háromszoros F1-es világbajnok Nelson Piquet idősebbik lányával, Kelly-vel jár. A csavar a dologban, hogy Kelly korábban Daniil Kvyat párja volt, akitől egy kislánya is született, aki a Penelopé nevet kapta.
    Kelly modellkedik, nemzetközi kapcsolatok területen szerzett diplomát, de volt már, hogy újságíró volt a Marie Claire brazil kiadásánál, és PR-os is volt a Formula E-nél.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    KELLY PIQUET (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés

    Pierre Gasly – Francisca Gomes

    Gasly a tavalyi szezon vége velé jött össze új barátnőjével, Francisca “Kika” Cerqueira Gomeszel.  A 19 éves lány, Lando Norris exéhez, Luisához hasonlóan portugál és ugyanazon ügynökségnél modellkedik, mint Luisa. Sőt egyes fotóin kísértetisesen hasonlít is rá.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kika Cerqueira Gomes (@francisca.cgomes) által megosztott bejegyzés

    Lando Norris…

    …pedig ha már említésre került, jelenleg szingli – legalábbis „hivatalosan” -, miután tavaly szakított Luisinha Barosa Oliveirával.

    Kevin Magnussen – Louise Gjørup

    Louise testnevelés és biológia szakos tanár. Nyolc éve ismerik egymást, 2019 nyarán nyarán pedig össze is házasodtak, majd 2021 januárjában megszületett a kislányuk, Laura. Louise tavaly több versenyre is kilátogatott a kislányukkal, aki mindenkit elbűvölt, aki a környéken járt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    𝗙𝟭 𝗪𝗔𝗚𝗦 🏎️ (@voguewags) által megosztott bejegyzés

    Nico Hülkenberg – Egle Ruskyte

    Nico Hülkenberg és litván kedvese már évek óta egy párt alkot. 2021 nyarán kötötték össze életüket, még kislányuk Noemi Sky szeptemberi világra jötte előtt. Polgári esküvőjük után egy évvel, tavaly tartottak nagyszabású (valószínűleg templomi) esküvőt is. Egle egyébként divatban “utazik”, ugyanis kézzel horgolt ruhákat készít.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    EGLE (@the_crochet_girl) által megosztott bejegyzés

    Fernando Alonso – Andrea Schlager

    Fernando Alonso kapcsán tavaly év elején még az olasz modell Linda Morselliről lehetett tudni, majd hirtelen az osztrák Andrea Schlager, a Servus TV riportere tűnt fel a spanyol versenyző mellett. Egy ideje azonban nem látni őket együtt, és a spanyol sajtó is azt kezdte találgatni, hogy a románc talán már véget is ért.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Andrea Schlager (@andrea.m.schlager) által megosztott bejegyzés

    Charles Leclerc – ?

    Leclerc a tavalyi év során szakított Charlotte Sinével. Nyilvánosan még nem mutatott azóta új barátnőt, a pletykák szerint azonban Alexandra Malena Saint Mleux az új párja, aki művészettörténetet tanul.

    @f1omg

    Charles Leclerc is rumoured to be dating Alexandra Saint Mleux. #charlesleclerc #ferrari #scuderiaferrari #f1 #fyp #leclerc #cl16 #formula1 #alexandrasaintmleux #charles #alexandra #dating #girlfriend #f1omg

    ♬ original sound – cz.audios

    Nyck de Vries – Eva Bruggenwirth

    A 24 éves Eva szintén holland, több éve alkot egy párt Nyckkel. Kommunikációt és kereskedelmet tanult az egyetemen, illetve belsőépítész szakképesítése is van. Jelenleg egy ékszermárka közösségi média menedzsere.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Eva Bruggenwirth (@evabruggenwirth) által megosztott bejegyzés

    Oscar Piastri és Logan Sargeant publikus státusza „egyedülálló”…

    … azonban a pletykák és a Google mindkettejük esetében ugyanahhoz a lányhoz vezet, Lily Zneimerhez. Állítólag a lány tavaly év elején még Piastri kedvese volt, a szóbeszéd szerint szakítottak, és Lily-t a Williams amerikai újoncával boronálták össze.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Formula One Kingdom ♡ (@f1kingdom) által megosztott bejegyzés

    Lewis Hamilton is egyedülálló hivatalosan

    Bár az utóbbi időben összeboronálták Juliana Nalú, brazil modellel, valójában nem egyértelmű, hogy valóban egy párt alkotnak-e.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    JULIANA NALÚ (@juliananalu) által megosztott bejegyzés

    [poll id=”277″]

    Jobban védi magánéletét Kelly Piquet és Max Verstappen

  • Gyorsabb volt, mint várták: Megszületett Kevin Magnussen első gyermeke!

    Gyorsabb volt, mint várták: Megszületett Kevin Magnussen első gyermeke!

    Kevin Magnussen és felesége, Louise február végére, március elejére várták első gyermekük születését. A kislány azonban mindenkit meglepett gyorsaságával, és 7 héttel korábban a világra jött.

    A kislány a Laura nevet kapta, és bár jól van, mivel koraszülött, még a kórházban kell maradnia.

    „Szóval hétfőn megismertem életem szerelmét, mikor Louise és én ezen a világon üdvözölhettük a kicsi lányunkat” – írta Kevin Instagramon. „Micsoda csodálatos érzés szülővé válni. Laura 7 héttel korábban született, szóval még a kórházban vagyunk vele, hogy meggyőződjünk róla, hogy erős és egészséges, mielőtt majd hazavisszük. Szombaton én utazom Amerikába, ami elég nehéz lesz, de elszánt vagyok, hogy menjek és megszerezzem a második győzelmemet is 2021-ben 🙂 ”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kevin Magnussen (@kevinmagnussen) által megosztott bejegyzés

  • Kevin Magnussen hamarosan apa lesz!

    Kevin Magnussen hamarosan apa lesz!

    Kevin Magnussen apai örömök elé néz, számolt be róla a dán sajtó.

    A dán versenyző 2019 augusztusában vette feleségül kedvesét, Louise-t, most pedig kiderült, hogy úton van első gyermekük is.

    Magnussen jelenleg a Haas F1-es versenyzője, de annyi már bizonyos, hogy év végén távoznia kell a csapattól. Arra pedig nem igazán van esély, hogy talál magának másik helyet az F1-ben, 2021-re. A 28 éves versenyző nagy valószínűséggel a tengerentúlon fog magának ülést keresni.

    A váltás mindenesetre talán a legjobbkor jön, ha már a magánéletében is jelentős dolog várható.

    „Ez (hogy Louse babát vár) nem befolyásolja a döntéseimet arra vonatkozóan, hogy mit fogok csinálni jövőre” – mondta Magnussen a TV3 Sportnak. „De nagyon jó az időzítés arra, hogy gyermekünk legyen, hiszen így nem kell távol lennem olyan sok hétvégén.”

    A kis Magnussent február végére várják.

  • Kevin Magnussen megHAASasodott!

    Kevin Magnussen megHAASasodott!

    Az F1-es nyári szünet általában ilyen. A legtöbb versenyző vagy babázik, vagy bulizik, vagy épp megházasodik. Utóbbira a legjobb időpont az augusztus, hiszen az F1-es versenyzők ekkor érnek rá leginkább, és van idő nászútra is.

    Ez idő tájt házasodott korábban többek között Kimi Räikkönen, valamint Valtteri Bottas is.

    Most azonban a dán Kevin Magnussenen volt a sor, hogy kimondja a boldogító igent menyasszonyának, Louise Gjørupnak, akivel 2015-ben ismerkedett meg.

    Azt már korábban is elárulta a dán, hogy nyáron lesz az esküvő, de a pontos dátumot nem árulta el.

    A menyegzőre Funen szigetén (Dánia) került sor augusztus 10-én, szombaton, szabad ég alatt.

    „Mikor összecsaptak a fejem felett a hullámok 2015-ben, hirtelen átgondoltam párdolgot az életemben. És ez egészséges volt.” – nyilatkozta Magnussen korábban a dán BT című lapnak. ”

    „Ráeszméltem, hogy az élet még csodálatosabb, ha tovább is látunk a motorsportnál. Itt Louise-ról is beszélünk. Ő akkor jött képbe, mikor kitettek a McLarentől 2015-ben. Rádöbbentett, hogy vannak más dolgok is az életben, mint a motorsport.”

    https://www.instagram.com/p/B0_nMy9gIfc/

     

  • Versenyző barátnők: A légiközlekedési mérnöktől, a tanáron át, a bajnok lányáig

    Versenyző barátnők: A légiközlekedési mérnöktől, a tanáron át, a bajnok lányáig

    Mint azt már megszokhattátok, Valentin nap alkalmából idén is bemutatjuk a Forma-1-es mezőny versenyzőinek barátnőit, feleségeit, akik közül többen már édesanyák is.

    Íme hát a 2019-es mezőny „másik fele”:

    Isabel Hernáez, Carlos Sainz barátnője. Már legalább egy éve járnak, tavaly nyáron fedte fel kapcsolatukat a spanyol sajtó. Isabel újságírónak tanul a Universidad Carlos III de Madrid-on (III. Károly Egyetem), és kiválóan beszél angolul és franciául. Dolgozott már Capital Radio nevű spanyol gazdasági rádiónál. Ezen kívül érdekli a divat és a kommunikáció, valamint angol nyelvi órákat is ad.

    https://www.instagram.com/p/Bi2XKyNhe8G/

    Pirre Gasly barátnője Caterina Masetti Zannini, aki egyébként légiközlekedési mérnöknek tanul egy olasz egyetemen.

    https://www.instagram.com/p/BrH_2GtHvwn/

    Charles Leclerc szíve is foglalt már pár éve, barátnője az olasz Giada Gianni.

    https://www.instagram.com/p/BtUCF3DF_11/

    Louise Gjørup Kevin Magnussen barátnője, testnevelés és biológia szakos tanár. Négy éve ismerik egymást, mostanra már jegyben járnak, és terveik szerint idén nyáron össze is házasodnak.

    https://www.instagram.com/p/BfL7LYhHQ7Y/

    Marion Jolles Grosjean, Romain Grosjean felesége nem más, mint a francia TF1 tévécsatorna Forma-1-es riporternője. A francia hölgy újságírásból szerzett diplomát francia és angol nyelven. Dolgozott az Eurosportnak, majd a TF1-hez került.
    A pár 2012 nyarán kelt egybe, egy évvel később megszületett kisfiuk, Sacha, majd 2015-ben megérkezett a családba Simon, 2017 utolsó napján, december 31-én pedig egy kislánnyal is bővült a család, Camille személyében.
    A Grosjean házaspárnak saját receptes könyve is megjelent.

    https://www.instagram.com/p/BsG-DgJHvNi/

    Nico Hülkenberg barátnője a litván Egle Ruskyte divatban “utazik”, ugyanis kézzel horgolt ruhákat készít.

    https://www.instagram.com/p/BsIClSHFVm6/

    Emilia Bottas 25 éves, Valtteri Bottas felesége 2016 szeptembere óta. Emilia és Valtteri egy finn televízió műsor vendégei voltak ugyanazon alkalommal, 2010-ben; ekkor találkoztak. “Szerelem volt első látásra.” – mondta később Emilia.
    A finn lány szintén sportoló, 2008-ban, 2012-ben és 2016-ban is tagja volt a finn olimpiai csapatnak, úszóként. Egy ideje azonban felhagyott a versenyszerű úszással, új szenvedélye a díjugratás, így aztán nagyon sokat posztol lovairól, illetve a Valtterivel közös kutyájukról, Fanniról.

    https://www.instagram.com/p/BquG2aqn5m9/

    Sergio Perez kedvese Carola Martinez, aki 2017 decemberében adott életet első gyermeküknek, a kis Sergionak. A pár 2018 június elsején házasodott össze..

    https://www.instagram.com/p/BtGuhzIHpUX/

    Minttu Räikkönen – lánykori nevén Minna-Mari Virtanen – először a 2013-as Magyar Nagydíjon tűnt fel a válófélben lévő Kimi Räikkönen vendégeként. A spekuláció már ekkor elkezdődött, később azonban bizonyossá vált, hogy kapcsolatban vannak.
    Minttu légiutas-kísérőként dolgozott, továbbá fittness-modellként is tevékenykedett.
    2015 januárjában megszületett első gyermekük, Robin, 2016 augusztusában Kimi és Minttu összeházasodtak, 2017 májusában pedig megszületett kislányuk, Rianna.
    Decemberben Minttu összeállt a Guggu finn, gyermekruha márkával, és létrehoztak egy kollekciót, Minttu elképzelései alapján.

    https://www.instagram.com/p/BrQniucFJz-/

    Max Verstappen aktuális barátnője, Dilara Sanlik, róla ide kattintva olvashatsz.

    https://www.instagram.com/p/BguGDAWHMRV/

    Hanna Prater Sebastian Vettel párja, hosszú évek óta. Hanna német, édesanyja angol származású. Sebastiannal Heppenheimben találkoztak, még középiskolás korukban.
    2014 január 12-én megszületett a pár első gyermeke, aki az Emily nevet kapta, majd 2015-ben máris négyfősre bővült családjuk, Matilda érkezésével.
    Hanna és a kislányok nem kísérgetik Vettelt a versenyekre, a gyerekekről csak egy kósza fotó készült, és Hanna is csak hébe-hóba mutatkozik a nyilvánosság előtt, legutóbb a decemberi FIA gálán láthattuk.

    https://www.instagram.com/p/BrGgn_9lTHj/

    George Russell barátnője Seychelle de Vries, aki egyébként a tavaly és tavalyelőtt a Formula 2-ben versenyző Nyck de Vries testvére.

    https://www.instagram.com/p/BoZmWOLimbQ/

    Robert Kubica magánélete nem igazán van terítéken, sőt balesete előtt sem nagyon volt. Balesete előtt, és azt követően is (legalábbis egy ideig) Edyta Witas pilates oktató volt a barátnője, azonban ha hinni lehet a pletykáknak, a lengyel versenyző párja 2017 óta a 33 éves lengyel színésznő/modell Joanna Modes.

    https://www.instagram.com/p/BkHkdxOF0Td/

    Szintén csak pletyka szintű információ, mi szerint Daniel Ricciardo és az ausztrál modell, Jessica Gomes egy párt alkotnak. Erről ide kattintva olvashatsz!

    https://www.instagram.com/p/Bs6llHrH2ev/

    A ismét visszatérő Danyiil Kvjat barátnője, mint az már ismert, a háromszoros F1-es világbajnok Nelson Piquet idősebbik lánya, Kelly.

    https://www.instagram.com/p/Bpt_Z0oHPpI/

  • Kevin Magnussen kistesóival és barátnőjével nézte meg, hogyan versenyzik édesapja

    Kevin Magnussen kistesóival és barátnőjével nézte meg, hogyan versenyzik édesapja

    Ugyan csak ezen a hétvégén kerül majd megrendezésre a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíja, Kevin Magnussen pár napja már a tengerentúlon tartózkodik.

    A dán versenyző a Road Atlanta pályán járt, hogy megnézze, miként versenyez édesapja, Jan, a Petit Le Mans-on. Ott volt vele barátnője, Louise, valamint két féltestvére, Millie és Luca is.

    Az egykori F1-es versenyző Jan Magnussenék autója majdnem nyert is, mígnem Jan csapattársa, Antonio Garcia megforgott a pit kijáratánál és eltalálta a falat. Ennek ellenére az IMSA GTLM kategóriájában bajnokok lettek.

    https://www.instagram.com/p/Bo8TT-ziNXU/?taken-by=kevinmagnussen

    https://www.instagram.com/p/Bo4P6dlA89_/?taken-by=logjorup

     

  • Magnussen kedvese épp most szállt ki a kádból

    Magnussen kedvese épp most szállt ki a kádból

    Kevin Magnussen nem régiben áthelyezte székhelyét Dániából Dubaiba. Barátnője, Louise továbbra is Koppenhágában él, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne látogatná meg olykor párját, annak új otthonában.

    A napokban Louise meg is mutatta milyen menő a kilátás Magnussen fürdőszobájából:

    https://www.instagram.com/p/Bg6R5hdnSTi/?taken-by=logjorup

  • Idén is megmutatjuk az F1-es versenyzők barátnőit/feleségeit

    Idén is megmutatjuk az F1-es versenyzők barátnőit/feleségeit

    Megszokhattátok már, hogy minden évben bemutatjuk nektek az aktuális Forma-1-es mezőny „női oldalát”, azaz a versenyzők barátnőit/feleségeit. Ez idén sincs másként, lássuk hát a 2018-as mezőny „oldalbordáit”.

    Isabel Hernáez, Carlos Sainz barátnője. Már legalább egy éve járnak, tavaly nyáron fedte fel kapcsolatukat a spanyol sajtó. Isabel újságírónak tanul a Universidad Carlos III de Madrid-on (III. Károly Egyetem), és kiválóan beszél angolul és franciául. Dolgozott már Capital Radio nevű spanyol gazdasági rádiónál. Ezen kívül érdekli a divat és a kommunikáció, valamint angol nyelvi órákat is ad. (Az alábbi képen Isabel balról a második lány)

    Bár „rejtegeti”, a 22 éves Pierre Gasly-nek is van barátnője, ráadásul évek óta. A 20 éves barátnő, Romane orvosi pályára készül.

    Charles Leclerc szíve is foglalt már egy ideje, barátnője az olasz Giada Gianni.

    A Forma-1 legfrissebb igazolása, az orosz Szergej Szirotkin is párkapcsolatban él, barátnője Dasha Moshkova.

    https://www.instagram.com/p/BXZ6V6Wl388/?taken-by=sergeysirotkin_official

    Louise Gjørup Kevin Magnussen barátnője, tavaly végzett az iskolában, testnevelés és biológia szakos tanár lett. Három éve ismerik egymást, egy-két versenyre el is kísérte Louise Kevint. Most azonban távolabb kerülnek egymástól, mivel Magnussen áthelyezi székhelyét Dubaiba, míg Louise Dániában marad.

    Brendon Hartley és Sarah Wilson 12 éve alkot egy párt, 2018 januárjában pedig sor került az esküvőre is. Sarah fotós, bár úgy tudni, az utóbbi időben ezzel felhagyott, hogy „teljes munkaidőben” Brendonnal utazhasson, immáron Mrs. Hartley-ként.

    Marion Jolles Grosjean, Romain Grosjean felesége nem más, mint a francia TF1 tévécsatorna korábbi Forma-1-es riportermője. A francia hölgy újságírásból szerzett diplomát francia és angol nyelven. Dolgozott az Eurosportnak, majd a TF1-hez került.
    A pár 2012 nyarán kelt egybe, egy évvel később megszületett kisfiuk, Sacha, majd 2015-ben megérkezett a családba Simon, 2017 utolsó napján, december 31-én pedig egy kislánnyal is bővült a család, Camille személyében.

    Fernando Alonso barátnője az olasz modell, Linda Morselli, aki korábban Valentino Rossi kedvese volt.

    Nico Hülkenberg barátnője a litván Egle Ruskyte divatban “utazik”, ugyanis kézzel horgolt ruhákat készít.

    Emilia Bottas 24 éves, Valtteri Bottas felesége 2016 szeptembere óta. Emilia és Valtteri egy finn televízió műsor vendégei voltak ugyanazon alkalommal, 2010-ben; ekkor találkoztak. “Szerelem volt első látásra.” – mondta később Emilia.
    A finn lány szintén sportoló, 2008-ban, 2012-ben és 2016-ban is tagja volt a finn olimpiai csapatnak, úszóként. Egy ideje azonban felhagyott a versenyszerű úszással, új szenvedélye a díjugratás.

    Sergio Perez kedvese Carola Martinez, aki decemberben adott életet első gyermeküknek, a kis Sergionak. A pár túl van már az eljegyzésen is, az esküvőjük június elsején lesz.

    Minttu Räikkönen – lánykori nevén Minna-Mari Virtanen – először a 2013-as Magyar Nagydíjon tűnt fel a válófélben lévő Kimi Räikkönen vendégeként. A spekuláció már ekkor elkezdődött, később azonban bizonyossá vált, hogy kapcsolatban vannak.
    Minttu légiutas-kísérőként dolgozott, továbbá fittness-modellként is tevékenykedett.
    2015 januárjában azonban megszületett első gyermekük, Robin, 2016 augusztusában Kimi és Minttu összeházasodtak, 2017 májusában pedig megszületett kislányuk, Rianna.

    Max Verstappen aktuális barátnője, Dilara Sanlik, róla nem régiben írtunk, ezt ide kattintva olvashatod.

    Hanna Prater Sebastian Vettel párja, hosszú évek óta. Hanna német, édesanyja angol származású. Sebastiannal Heppenheimben találkoztak, még középiskolás korukban.
    2014 január 12-én megszületett a pár első gyermeke, aki Emily nevet kapta, majd 2015-ben máris négyfősre bővült családjuk, Matilda érkezésével.
    Hanna és a kislányok nem kísérgetik Vettelt a versenyekre, a gyerekekről csak egy kósza fotó készült, és Hanna is csak hébe-hóba mutatkozik a nyilvánosság előtt.

    https://twitter.com/fsg_it/status/939495283850870784

    Stoffel Vandoorne esetében ugyanaz a helyzet, mint tavalyi összeállításunk idején. Hivatalosan nincs barátnője, azonban van egy „haverja”, aki történetesen egy női versenyző, és a pletykák szerint ő lehet a barátnő. Ő Angélique Detavernier, aki a modellkedés mellett tavaly egy Audi R8 LMS volánja mögött elindult a Blancpain GT Sports Club kategóriában a spái 24 órás versenyen, idén pedig már részt vett harmadmagával a 10h FunCup Abu Dhabi-n.

    [poll id=”50″]

  • Kevin Magnussen elköltözik szülőhazájából

    Kevin Magnussen elköltözik szülőhazájából

    Kevin Magnussen elköltözik Dániából és egy teljesen új helyre költözik.

    A Forma-1-es versenyzők nagy része Monacóban, Svájcban, vagy Dubajban él. Ez utóbbi város lakosai közé fog tartozni a Haas dán versenyzője is.

    A BT című lap szerint Magnussen már el is adta eddigi lakását és jövőhéten már költözik is Dubajba.

    „Van egy lakásom a Dubai Marina nevű helyen, ami közel van a nemzetközi repülőtérhez.” – mondta Magnussen. „Dubaj sokkal központibb, mint Koppenhága, ha a Forma-1-es versenynaptárat veszem figyelembe. Sok napnyi utazást tudok megspórolni, ha Dubajban élek, és azt az időt edzésre tudom fordítani. És ott az időjárás is hasonló a legtöbb F1-es versenyéhez. Szóval remélem ez is segít majd abban, hogy jobb versenyző legyek.”

    A 25 éves versenyzőhöz csatlakozik egy új személyi edző is Dubajban, barátnője, Louise azonban Dániában marad.

    „Továbbra is együtt vagyunk, de nem éltünk együtt Koppenhágában sem. Ügyelnie kell a munkájára, szóval egyelőre ő Dániában marad.”