Címke: Louis Deletraz

  • Louis Deletraz lett a Haas szimulátorpilótája

    Louis Deletraz lett a Haas szimulátorpilótája

    A Haas istálló hivatalosan is bejelentette, hogy a Formula 2-ben szereplő Louis Deletraz fogja idén náluk betölteni a szimulátorpilótai szerepkört.

    A 21 éves Deletraz számára nem lesz ismeretlen az amerikai csapat, hiszen a tavaly év végi Abu Dhabi teszten vezethette is a csapat autóját 117 körön keresztül.

    „Egy valóra vált álom volt, amikor tavaly novemberben először tesztelhettem egy Forma-1-es autót a Haas jóvoltából. Azóta is remek kapcsolatot ápolok a csapattal. Örülök, hogy elégedettek voltak a munkámmal, és megtiszteltetés, hogy a továbbiakban is velem együtt kívánnak dolgozni a szimulátor programjuk keretén belül.” – kezdte a Carlin pilótája.

    „A szimulátor elég fontos szerepet játszik egy Forma-1-es autó fejlesztésében, mert e segítségével le tudják ellenőrizni a fejlesztéseket. Egy olyan valaki számára, akinek a közeljövőben a Forma-1 célja, annak ez tökéletes. Lehetővé teszi számomra, hogy tovább folytassam a tanulást a Forma-1-ről és tovább haladjak a célom felé.” – tette hozzá.

    Az egykori Forma-1-es pilóta, Jean-Denis Deletraz fia jelenleg negyedik helyen áll a Formula 2-es bajnokságban köszönhetően annak, hogy a nyitó hétvégén két ötödik helyet szerzett.

  • Hivatalos: Pietro Fittipaldi csatlakozik a Haashoz!

    Hivatalos: Pietro Fittipaldi csatlakozik a Haashoz!

    Pietro Fittipaldi, aki a nagyszerű Emerson Fittipaldi kétszeres Forma-1-es világbajnok unokája lesz a jövőben a Haas tesztpilótája. A 22 éves ifjú a Forma-1-es bemutatkozását az F1 teszten teheti meg a szezonzárót követően Abu Dhabiban, November 27-én.

    Az ifjabb Fittipaldi megnyerte a Formula V8 3.5 bajnokságát annak az utolsó évében, majd az IndyCarba igazolt erre a szezonra. Mindemellett versenyzett a WEC-ben is, ahol Spaban egy baleset következtében eltörte a lábát, és emiatt az idény nagy részét kihagyta. A Haas csapatvezetője, Günther Steiner szerint Fittipaldi bajnokság nyertes génekkel rendelkezik, és bizonyított a junior szériákban, és jól ment az IndyCarban is.

    Fittipaldi köszönetet mondott Gene Haasnak és Günther Steinernek a lehetőségért:

    „Nagyszerű munkát végeztek a Forma-1-ben, és az, hogy felkértek és szerepet vállalhatok náluk a jövőben, nagyon izgalmas. Várom már, hogy a VF-18 volánja mögé ülhessek Abu Dhabiban. Ezt a tapasztalatot épthetem majd tovább 2019-ben is, és remélem, hogy a jövőben versenyzőként is kipróbálhatom magamat a Forma-1-ben.”

    A csapat a második szezont követő tesztnapra Louis Deletrazt nevezte meg pilótaként.

  • Deletraz tesztelhet a Haasszal Abu Dhabiban

    Deletraz tesztelhet a Haasszal Abu Dhabiban

    A Haas révén az F2-ben versenyző Louis Deletraz először kap lehetőséget egy F1-es autó vezetésére az Abu Dhabi Nagydíjat követő teszten.

    A volt F1-es versenyző, Jean-Denis, fia a háromnapos Pirelli-teszt második napján vezetheti a Haas VF-18-at.

    „Természetesen nagyon izgatott vagyok, hogy Abu Dhabiban debütálhatok a Forma-1-ben” – lelkendezett ifjabbik Deletraz. „Hálás vagyok Gene Haasnak és Günther Steinernek, amiért lehetőséget biztosítanak nekem a Haas tesztelésére. Ez a tökéletes módja a 2018-as szezonom lezárásának, ami folyamatos javulással és fejlődéssel telt.”

    A Formula Renault sorozat különféle kategóriáiban remek eredményeket elérő Deletraz jelenleg második szezonját tölti az F2-ben. Korábban a Renault nevelőprogramjának volt tagja, ám idén a Ferrari-kötelékekkel rendelkező Charouz színeiben versenyzik és jelenleg a tabella 11. pozícióját foglalja el, két dobogós eredménnyel a zsebében.

    „Ez remek lehetőség Louis-nak, hogy a következő szintre emelje versenyzői karrierjét; mindig különleges alkalom, amikor valaki először vezethet F1-es autót” – mondta Steiner. „Tisztességes 2018-as szezont tudhat maga mögött az F2-ben annak fényében, hogy az idei mezőny az elmúlt évek egyik legerősebbike.”

    A Haasnak Arjun Maini és Santino Ferrucci személyében már van fejlesztőpilótája, ám Ferrucci évközi ámokfutása jelentősen rontotta az amerikai fiatal renoméját.

  • Máris van jelentkező a Red Bull ülésére

    Máris van jelentkező a Red Bull ülésére

    Louis Deletraz, a Forma-2-es bajnoki pontverseny kilencedik helyén álló svájci versenyző már bejelentkezett a Red Bull (és a Toro Rosso) megüresedő helyére.

    „Szia Red Bull és Toro Rosso! Épp hallottam, hogy van néhány szabad ülésetek, azonban nincs olyan versenyzőtök, aki rendelkezne a szuperlicenszhez szükséges pontokkal? Nekem megvannak a szükséges pontjaim. Gondoltam szólok” – írta Deletraz hivatalos twitter oldalán.

    Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, Daniel Ricciardo 2019-től a Renault versenyzőjeként folytatja pályafutását, míg a Toro Rossónál jelenleg sem Pierre Gasly, sem Brendon Hartley nem rendelkezik érvényes szerződéssel a következő szezonra.

  • Alakul a Forma-2 2018-as mezőnye

    Alakul a Forma-2 2018-as mezőnye

    A Forma-1 elszőbájának nevezett sorozatban jövőre debütáló Charouz Racing Antonio Fuocóval és Louis Deletraz-zal vág neki a 2018-as évnek.

    A Charouz istálló a Formula V8 3.5-ös sorozatból lép feljebb, és jövőre már az F2-es mezőnyt erősíti.

    Mindkét versenyzőjük egy év Forma-2-es tapasztalattal rendelkezik, a cseh csapat autóin pedig ott lesz a Ferrari Versenyzői Akadémia logója.

    Fuoco számára nem feltétlenül lesz előrelépés ez az igazolás, habár Charles Leclerc alaposan háttérbe szorította a Premában.

    A fiatal olasz számára azonban idei csapatában nem maradt hely: a Prema Sean Gelael személyében (erős anyagi háttere miatt) egy második számú versenyzőt szerződtetett a bajnoki címre törő holland Nyck de Vries mellé.

    „Nagy örömömre szolgál, hogy Louist és Antoniot a csapatban üdvözölhetem. Nagy lelkesedéssel várom a Ferrari Versenyzői Akadémiával való közös munkát az első Forma-2-es évünkben” – mondta a csapatfőnök Antonin Charouz.

    „Mindkét versenyző lenyűgöző munkát nyújtott első szezonjában és nagyon sokat tanultak a 2017-es évben” – tette hozzá.

     

     

     

  • F2: De Vries csapatot vált, Merhi visszatér

    F2: De Vries csapatot vált, Merhi visszatér

    Nyck de Vries a szezon hátrelévő versenyein a Racing Engineering csapatának színeiben indul majd. A holland versenyző gyakorlatilag helyet cserélt Louis Deletraz-zal, miután Deletraz de Vries korábbi csapatánál, a Rapaxnál áll majd rajthoz.

    A McLaren által támogatott De Vries első szezonját teljesíti a Forma-2-es sorozatban: Monacóban futamgyőzelmet szerzett, a nyári szünet előtt peddig kétszer is haramadik helyen végzett kedvenc pályáján, a Hungaroringen.

    „Talán meglepő ez a hír szezon közepén, de nagyon izgatott vagyok, hogy a Belga Nagydíjtól kezdődően a Racing Engineering csapatát erősíthetem” – mondta de Vries.

    „Már 2015 óta kapcsolatban álltam velük, most pedig együtt dolgozhatunk. Remélem képesek leszünk felülkerekedni a jelenlegi helyzetükön és sikeresek leszünk, ahogy mindig azok voltak.”

    Alfonso de Orléans-Borbón, a Racing Engineering elnöke is elégedett de Vries megszerzésével: „Közelről figyeltük Nyck fejlődését a junior kategóriákon át és éveken keresztül tartottuk vele a kapcsolatot. Ő egy kivételes fiatalmeber, aki rendkívül profi és elszánt.”

    A 22 éves versenyzővel Ausztriában volt lehetőségünk interjút készíteni, aki még nem olvasta, ide kattintva pótolhatja.

    A helycseréhez kapcsolódó hír még Roberto Merhi visszatérése is: a spanyol versenyző honfitársát, Sergio Canamasast helyettesíti Belgiumban a Rapax csapatnál.